Petőfi Népe, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-23 / 46. szám

1991. február 23. • PETŐFI NÉPE • 3

KITARTÓ BIZALOM

Kunadacs nem szégyenkezik

Ugyanaz az arc fogad Kun- adacson a Polgármesteri Hivatalban, mint tavaly, de ha ott jártam volna, 14 évvel ezelőtt is. Csak akkor még tanácsról s tanácselnökről beszélhettem volna.

— Még ennél is régebbi az én kötődésem a közigazgatáshoz — meséli Halcsik Antal polgár- mester. — Már húszévesen tanácstag voltam, s azóta különböző pozíciókban mindvégig e pályán dolgozom.

— A helyi választások idején nem tartott attól, hogy esetleg ennyi év után pályamódosításra kényszerül?

—- Nézze, én nem kívántam belefolyni a választási küzdelmekbe. Őszintén meg kell vallanom, nagyon bíztam a kunada- csiakban. Úgy éreztem és érzem ma is, nekem nincs okom a múlt miatt szégyenkezni. A falu szépen, dinamikusan fejlődött mindvégig, s tudhatták, én szív- vel-lélekkel dolgozom. Annál is inkább, mert tősgyökeres kun- adacsi vagyok. Ettől függetlenül nagy elismerés, volt, hogy újraválasztottak. Úgy érzem, hogy a munkámért az életem végéig megkaptam az erkölcsi fizetséget.

— Most azonban már új szelek fújnak. Ez milyen változásokat jelent az ön munkájában, s ezzel összefüggésben a község életében?

* — Nálunk a változások nem egészen a rendszerváltásból erednek. Mint eddig is, most is a racionális anyagi megfontolásokat tartjuk szem előtt. így az önkormányzat intézményeiben a gazdasági szempontokat alapul véve — ahol lehetett — csökkentettük a létszámot. Megszüntettünk egy gépkocsi- vezetői állást és egy felmunkaidős beosztást, s egy ügyviteli munkakör betöltését félmunkaidőre szűkítettük. Ezek már bérmegtakarítást jelentenek. A képviselő-testület pedig felülvizsgálta az óvoda, az iskola, a napközi, a művelődési ház és a könyvtár működési feltételeit is. Éltünk azzal a lehetőséggel, hogy csökkentettük a könyvtár nyitva tartását, így kevesebb lett a munkaidő, míg a tisztelet- díjas állást megszüntettük. A kultúrház bérbeadását tervezzük, természetesen az alapfunkciójának megtartásával.

— Említette a képviselő- testületet. Milyen a kapcsolatuk?

— Jó, annál is inkább, mert a képviselők felével, mint tanácstaggal eddig is együtt dolgoztam. A testület munkájába nem szólnak bele pártelvek.

— A jelenlegi gazdasági helyzet nem kedvez a nagy beruházásoknak, de még a jelentősebb terveknek sem ...

— Látja, például ezért is mondtam, hogy nincs szégyenkeznivalónk a múlt miatt. Kun- adacsnak még tavalyról 3 millió forint megtakarítása van. Pedig novemberben birtokba vehettük az új, modern tornacsarnokunkat. Persze, azért itt sem könnyebb, mint másutt. Nálunk égető gond a vízellátás, s ennek megoldása nem kevés pénzt fog fölemészteni. Folytatjuk a kövesút és a járda építését is. A legnagyobb almunk azonban egy meleg vizes fürdő létesítése. A község alatt ugyanis 400 méteres mélységben 35 Cel- sius-fokos meleg víz található. Ha ez a tervünk megvalósulna, szép kiegészítése lenne eddigi egészségmegőrző tevékenységünknek.

Bencze Andrea

KÉPERNYŐ

Hírháttér

A Magyar Televízió I. csatornájának vezetése nem tart igényt a Hírháttérre. Csütörtökön tehát utoljára jelentkezett Mester Ákos (és kitűnő kollégái: Feuer András, Murányi Mihály, Kígyós Sándor) műsora. Az, hogy erről mit gondol a néző, a jelek szerint semmit sem számít. A lényeg, hogy a rendszer- váltás végre befejeződjék a televízióban, azaz: írmagja se maradjon olyan műsornak, ahol esetleg olyan nézetek is teret kaphatnak, amelyekkel a hatalmon levő erők netán nem értenek egyet. Föllélegezhetnek azok, akik miatt olyan „tömörítések” hangzanak el sorozatban, melyek épp ellenkező értelművé forgatják a nem kormány- pártiak szavait. Megnyugodhatnak mindazok, akik rettegtek, ha övékétől eltérő véleményt is megvitattak élő adásban (amit nem lehet ugyebár csökkent értékűvé vágatni).

Az utolsó Hírháttér egyébként ettől függetlenül is tudott szenzációval szolgálni. E sorok írója például megrettenve hallotta a Magyar Köztársaság elnökétől, hogy az emlékezetes taxisblokád idején Göncz Árpád akadályozta meg a Magyar Honvédség bevetését. Nagyon nagy szerencse, hogy a parlament végül megszavazta az amnesztiát, hiszen igen nagy valószínűséggel komoly — nagyon- nagyon komoly — büntetést szabtak volna azokra ki (beosztásuktól függetlenül, hiszen a törvény szerint mindenki egyenlő), akik alighanem megszegve hivatali esküjüket, hogy tudniillik az alkotmány előírásainak megfelelően járnak el, a Magyar Honvédség bevetését határozták el. Köztudott módon a

FELE ÚJONC, FELE HAT HÓNAPOS KATONA

Február 27-c és 28-a jó néhány fiatalnak emlékezetes nap lesz, az országos behívás két napja. Ki könnyű szívvel, ki pedig beletörődve az elkerülhetetlenbe, egy évre búcsút mond a civil életnek, és angyalbőrt húz magára.

Az idei behívások jellemzője amint azt Bán Sándor őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Hagkiegészítő Parancsnokság osztályvezetője elmondta —, hogy mindenki egyénileg ahhoz a katonai szervezethez vonul be, ahol majd a szolgálatát teljesíti, illetőleg a kiképzése zajlik. A megyebeli fiataloknak csak 15 százaléka olyan, aki nem Bács-Kiskunban tölti katonaidejét — ez az országos gyakorlatnál szerencsére kedvezőbb —, a többiek vagy azonnal itteni egységhez kerülnek, vagy az 1-1,5 hónapos kiképzés után jönnek vissza. A jelenlegi behívással állnak át az új, a 12 hónapos katonai szolgálati rendszerre, s év közepétől már minden bevonujás után az állomány fele újonc, másik fele pedig hat hónapos katona lesz.

A bevonulok egy része az őszi sorozáson kapott előzetes értesítést arról, hogy mikor és hol kezdi meg szolgálatát, míg akiket korábban soroztak, azokat levélben tájékoztatták a bevonulás időpontjáról. A hadseregben zajló átszervezéssel kapcsolatos bizonytalanságok miatt azonban nehéz előre tervezni, így a szükséges létszámnál többen kaptak behívót. Közülük külön is értesítették mindazokat, akik mégsem most fogják megkezdeni sorkatonai szolgálatukat. Hogy mikor, arról újabb tájékoztatást kapnak.

Az illetékesek felülvizsgálták a szolgálathalasztási kérelmeket, s döntő többségükben engedélyezték azokat, mégpedig az okmányokkal igazolt, megalapozott kérések esetén. Nagyon sokan szociális indokokat sorakoztattak fel, s elutasítás szinte csak a második, harmadik halasztási kérelem után született.

Március 18-án egyébként megkezdődik az újabb sorozás, azokat veszik lajstromba, akiknek májusban, augusztusban vagy novemberben tervezik a behívását. Ez alkalommal ugyancsak közük, hogy az illető mikor és hova kerül — természetesen egyeztetik a hadsereg és az egyén érdekeit. Fontos, hogy mindazok, akik tanulnak, s ez idáig nem kértek halasztást, vagy más ok miatt tartanák szükségesnek, hogy csak később kezdjék meg katonai szolgálatukat, ezt közöljék a hadkiegészítő parancsnoksággal.

Bárjónéhányan gondolják,az MHSZ megszűntével a gépjárművezető-képzés nem maradt abba. A Kiskun Kft. a korábbival megegyező feltételekkel folytatja tovább, s idén személyre szóló felhívást is küld azoknak, akiket a megyei parancsnokság sofőrnek kiválasztott. Az azonban nehezen érthető, hogy miért szalasztják el ezt az alkalmat olyanok, akiknek nincs polgári szakképesítésük, itt viszont 3-4 ezer forintért B es C kategóriásjogosítványt szerezhetnek.

Ez utóbbival, valamint minden egyéb, a bevonulással és a sorozással összefüggő kérdéssel kapcsolatban az érdeklődök felvilágosításért fordulhatnak a megyei hadkiegészítő parancsnokság ügyfélszolgálatához. y 1'

i

katonaságot a parlament engedélyével lehet alkalmazni, s az alkotmány pontosan meghatározza, mely esetekben. Fátylat erre — az amnesztia ugyebár mindenkire vonatkozni fog (és reméljük, öt éven belül egyetlen érintett sem követ el szándékos bűncselekményt).

A néző mindenesetre sajnálja, hogy megszűnik a Hírháttér. Eszébe jut, hogy abban a korban (bizony, néhány esztendeje is van már!), amit mostanában igen divatos diktatúrának nevezni, az akkori hatalom nem vette a bátorságot, hogy legnézettebb politikai műsorát letiltsa; megelégedett azzal, hogy a műsorvezetőt zavarta le a képernyőről egy időre. Az új demokrácia nyilván szabadon tünteti el azokat, akik nem hajlandók mindig és mindenkor helyeselni; vannak, akik a Hírháttér megszüntetésének híréhez ezt a megjegyzést fűzik.

Ballai József

Mielőtt e vallomás megírásába fogtam volna, elképzeltem, vajon mit gondolnak azok, akik megpillantják ezt az ismeretlen fényképet. Egyesek, akik szimpatikusnak találják ezt az arcot — remélem lesznek ilyenek — biztosan azt mondják magukban: ez a nő az Üdvhadsereg egy lelkes tagja, aki szabadidejében betegeket ápol... Mások talán egy későn érő sakktehetséget vélnek felfedezni a képen.

Megpróbáltam azt is elképzelni, hogy mit gondolnak rólam azok, akiknek a fényképről visszanéző arc közömbös. Természetesen szeretném, ha ez a vallomás nekik is szólna: de gondolom, ők úgysem olvassák el a cikket. Ezért most Önnek, aki velem maradt, elárulom: nem vagyok sem jótékonysági szervezet képviselője, sem szépremé- nyű sakktehetség. Sokkal prózaibb foglalkozás az enyém: marketing

L«

igazgató vagyok. Ez azt jelenti, hogy munkám legszebb részében, lapom, a Magyar Hírlap olvasói táborának megismerésével, és ha ügyes vagyok, meghódításával foglalkozom.

Hiszem, hogy amit nap mint nap csinálok, nem fölösleges, hiszen a Magyar Hírlap fennállása óla többször bizonyította, hogy megújulni képes, tárgyilagos, jólinformált lap. Ezzel nem az a szándékom, hogy szembedícsérjem munkaadó gazdámat — nálunk ez a stílus nem divat.

Csupán örömömet próbáltam megfogalmazni, hiszen a Magyar Hírlap hamarosan, talán már február 25-től a legnagyobb magyar napilap lesz, akkora, mint nívós társai: a Times, a Le Monde, a La Stampa...

Természetesen ez nemcsak büszkeséggel tölt el, hanem munkámat is megkönnyíti, hisz egy ilyen lapot, úgy érzem, sokkal könnyebb lesz megszerettetni az olvasókkal. Egy színvonalas politikai elemzéseket, igényes képanyagot tartalmazó országos lap jól kie- gészíti a szőkébb pátria eseményeiről tudósító városi-megyei lapokat.

És most, c vallomás végén, úgy érzem, sokkal közelebb kerültem Önhöz, illendő tehát, hogy bemutatkozzam:

Józsa Emé^

89

SZOMBATI LEVÉL

Műhiba

A kisfiú pontosan két hónappal ezelőtt, 1990. december 24-én született Kecskeméten. Az édesanyja azonban még nem látta, a rokonság nem látta, kizárólag az orvosok tudják, hogyan néz ki. Ezt a két hónapot a kisbaba ugyanis inkubátorban töltötte, piciny szervezetét műszerek tartják életben, nincs nyelési reflexe, nincs spontán lélegzése, úgyszólván semmit sem érzékel a világból, agya súlyosan sérült és minden jel arra mutat, hogy bármeddig él is, ez az élet egy öntudatlan vegetáció lesz pelenkával, vastüdővel, mesterséges táplálással.

Pedig nem így indult. Jó esélyei voltak az egészséges életre. Az édesanya mindössze tizenkilenc éves, nem iszik, nem dohányzik, még kávét sem fogyaszt. Környezete maximálisan kímélte, vigyázott rá, gyógyszert nem szedett. A baba azonban a nyolcadik hónapban „rosszalkodott”, s ezért a fiatalasszonyt kórházi megfigyelésre utalták. Bent, a szülészeti osztályon megállapították, hogy a magzat normálisan fejlett, egészségesek a szívhangok, igaz, farfekvésről van szó. Pontosan egy hónapig volt az asszony a szülészeten. Az orvosok tehát mindent tudtak róla, amit egy szülés előtt álló nőről tudni kell.

így jött el december 24-e, a szenteste, Ádám napja, amikor 16 órás vajúdás után négy orvos jelenlétében megszületett a kisfiú — holtan. Mert megfulladt, hosszú ideig nem kapott levegőt, s ez az oxigénhiány vezetett a súlyos agykárosodáshoz. A gyereket azonban az orvosok — mentsük, ami menthető — mesterségesen életre keltették, de már akkor látszott, hogy bizony katasztrofális a szerencsétlen újszülött helyzete.

A kismamát természetesen visszavitték a kórterembe és napokig semmiről sem tájékoztatták. Igaz, feltűnt neki, hogy a többieknek rendszeresen hozzák szoptatásra a gyerekeket, csak neki nem. Végül is nem az orvosoktól tudta meg, mi történt, hanem az édesanyjától. Az újdonsült nagymama ugyanis „ringbe szállt” és elkezdett érdeklődni, mi van az unokájával. Az egyik orvos határozottan kijelentette: orvosi műhiba történt. Császármetszést kellett volna alkalmaznia, de — mondta egy másik szülész — ezt csak főorvosi engedéllyel szabad, a főorvos úr pedig éppen szabadságon volt. Egy következő szülész kifakadt, mondván: a kismama a hibás, mert nem volt elég aktív szülés közben (csupán zárójelben kérdezem, hogy tizenhat órás kínszenvedés alatt ki képes egyfolytában eléggé aktív maradni?)

Közben megjelent az újság anyakönyvi rovatában, hogy megszületett X. Y„ anyja neve ez és ez. De az anya, a szülők máig nem látták gyereküket, csak annyit tudnak róla, hogy fiú és hogy gépek tartják életben. Mindezt — illetve az utóbbit — sem hivatalos tájékoztatás alapján, csak úgy in- nen-onnan összeszedett információkból tudják. A kórháztól úgy „hivatalosan” senki nem beszélt a kismamával, viszont a zárójelentésben az áll, hogy életképes csecsemőt hozott a világra. Ezt akár gúnyolódásként is fel lehetne fogni, vagy beismeréseként annak, hogy bár a csecsemő életképesen született — valójában holtan — utána történt a súlyos mulasztás, a műhiba.

A fiatal házaspár azóta megpróbál „normálisan” élni, de minden napon beléjük nyilall a tudat, hogy van egy újszülött kisfiúk, akit műhiba miatt gépek tartanak életben — ki tudja meddig —, s akit soha, de soha nem vihetnek haza, mert mint ahogyan kiszivárgott, erre semmi esély sincs. A fiatalasszony, könnyekkel a szemében időnként átrendezi az előre elkészített parányi ruhákat, megnézi a nagy nehezen össze- kupqrgatott forintokból vásárolt babakocsit és próbálja elképzelni kisfiát, aki lehet barna, lehet szőke, nem tudja, milyen az arca, kire hasonlíthat. Mert orvosi műhiba történt, az újszülött életesélyei nullává zsugorodtak, egyszerűen

nincs kilátás arra, hogy kéz a kézben járni tanítsa, gügyögjön neki, elaltassa, figyelje az álmát, majd később óvodába, iskolába kísérje, s az apa büszkén híresztelje, hogy lám, az ő fia milyen ügyes, erős gyerek . . .

Ez ma már csak ábrándozás, mert orvosi műhiba történt. Józan pillanataiban az ember tudja, hogy persze van ilyen, a hiba lehetősége minden ténykedésnél ott leselkedik, de ezt mégsem lehet így felfogni. Az emberi élet nem azonos, nem lehet azonos azzal, mintha valaki egy szalagnál dolgozik a gyárban. Az orvos felelőssége súlyosabb, más megítélésű. Mert itt életről, egészségről van szó, s a laikus közvéleményt felháborítja, amikor ilyen ügyekben gondatlanságot tapasztal. Rögtön azt kérdezi: milyen orvos ez vagy az? Megítélni természetesen nem tudja. Szakmailag nem ért hozzá, hogy mikor kell császármetszést alkalmazni s mikor nem. Azt sem tudja, hogy ha meghal vagy végképp megnyomorodik valaki, az egyszerű hibaszázalék, kivédhetetlen objektivitás vagy hanyagság, mulasztás, műhiba.

Á fenti kisfiú szülei is meddő tépelődésben élnek, hogy mit csináljanak. Följelentsék az orvost, a kórházat, követeljenek kártérítést vagy hagyják az ügyet a maga medrében? Még nem döntöttek. Minden változat mellett vannak érvek és persze ellenérvek is. Mert mit érnek a följelentéssel? A gyerek attól nem lesz egészséges. Kártérítés? Hány forintot ér egy ember, egy csecsemő? Viszont hagyhatják-e ennyiben, maradhat-e egy hang nélkül az, amiért legalább sikoltani muszáj. El lehet-e intézni úgy, mintha egy autóvezető nem áll meg a stoptáblánál és elgázol valakit? Mert jogilag mindkettő foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés.

Sokan arra biztatják a szülőket, jelentsék fel a kórházat, jó lenne végre, ha valaki kinyitná a száját, mert — ahogyan mondják — nem ez az egyetlen eset a szülészeten', amikor tragédia történik, noha nem volna törvényszerű. Nem tudom! És sajnos, nincs, aki leülne a fiatal szülőkkel, nyíltan elmondaná, mi történt, miért történt. Csak a tragédia súlya nehezedik a családra, alig merik említeni az újszülöttet, mert azonnal feltörnek a tehetetlenségből fakadó vádaskodások és képzeletükben megjelenik a pici ember, érzéketlen testén csövekkel, a kórház, az inkubátor, a fehér köpenyes orvos, aki kifakad, hogy asszonyom, ez orvosi műhiba, aztán a másik orvos, aki bujkál a rokonság elől, és a harmadik, aki a kismamát okolja. De nem változik semmi, senki nem mond érvényes, hivatalos, nem is szakmai, hanem emberi szavakat.

Tudom, egy kórházban meghalnak emberek. Ki műtét közben, ki utána, sőt esetleg előtte. A betegségekbe — legalábbis a súlyosabbakba — bizony bele lehet halni a legjobb orvosi igyekezet, a maximális egészségügyi kiszolgálás dacára is. De amikor valaki nem beteg, sőt kifejezetten egészséges, ép, szinte tökéletes, annak miért kell meghalni, megnyomorodni? Hát itt jön a műhiba.

Amikor a kórház igazgató főorvosát tájékoztattam a kisfiú sorsáról, a hallottakról, őszintén megdöbbent. Emlékezett a fiatalasszonyra, s megígérte, hogy kivizsgálja az „ügyet”, és elmondja megállapításait. Másnap felhívott és közölte, hogy mégis furcsa lenne, ha ő közvetítene, inkább forduljak a szülészeti osztály főorvosához. Akkor úgy döntöttem, nem fordulok az illetőhöz, mert én sem akarok közvetíteni. Azt hittem, majd az orvosok megtalálják a módját, hogy beszéljenek a fiatal házaspárral. De erre két hónap nem volt elegendő. Úgy tesz a kórház, mintha semmi sem történt volna.

Pedig az inkubátorban ott fekszik egy kisfiú, aki míg meg nem született, egészséges, normális volt. Aztán közbejött a műhiba, a gyerek holtan jött a világra, s azóta a hangtalan gépek tartják életben.

Ha élet az, ami neki jutott osztályrészül.

PRIVATIZÁCIÓ AZ ÉPÍTŐIPARBAN

Oldódik az építőipar túlcentralizáltsága, az ágazat vállalatai privatizáció révén próbálnak helytállni a kialakult versenyhelyzetben. Erre azért kényszerülnek, mert az építőpiacon túlkínálat van. Ez a helyzet a lakásrendelések és a fizetőképes kereslet drasztikus csökkenése következtében jött létre. Egyelőre azonban még nem tapasztalható a választék és a minőségjavulása — tájékoztatta az ágazat pillanatnyi helyzetéről az MTI-t Karikás György, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője.

Többszörösére nőtt 1990-ben az ágazatban a szervezetek száma, a magán- vállalkozókat nem számítva 3800 vállalat, társaság működik ma Magyarországon az építőiparban. Azzal, hogy a megrendelésekben az állam dominanciája megszűnt, a generálkivitelező építőipari nagyvállalatok többsége nehéz helyzetbe került. Az elmúlt három év folyamán mintegy huszonöt építőipari vállalatot számoltak fel az állami szférában. A még működő cégek eladósodtak, likviditási problémáik vannak. A minisztériumi alapítású ötven állami

cég csaknem 35 százaléka veszteséges, ezek egy része nem fogja elkerülni a felszámolást.

A privatizációs folyamat elindítása mellett a vállalatok — az ipar más területeihez hasonlóan — már megkezdték belső szerkezeti korszerűsítésüket, egyrészt kisebb egységekre, társaságokra bomlottak, másrészt eladják a termeléshez szorosan nem tartozó vagyonrészeket, improduktív épületeiket. Több vállalat tárgyal külföldi partnerekkel idegen tőke bevonásáról, vegyes vállalat alapításáról. Az építőipar privatizálásában nagy jelentőségre tehet szert a dolgozói részvényvásárlás, mivel ebben az ágazatban kisebb egységek számára is lehetőség van a közvetlen vállalkozásra. A múlt év végén létrejött Villanyszerelőipari Részvénytársaságban például a külföldi tőke mellett 15 százalékos a dolgozói részesedés.

Az állami lakásmegrendelések megszűnésével a cégek egy része munka nélkül maradt. Miközben 1990-ben csaknem 3 és fél ezer lakást építettek állami pénzforrásból, idén már csak néhány nagyobb város jelezte igényét,

tízes nagyságrendben. Tavaly egyébként több mint tízszer annyi lakás épült Magyarországon magánerőből, mint állami rendelésre.

A piaci igények a házgyárakat is mo- bilisabb technika és szélesebb termékskála bevezetésére kényszerítik. A tíz magyarországi házgyárból 4 nem üzemel jelenleg, idén még sor kerül további kettő bezárására. Ezek a gyárak is profilváltással — Kecskemét, Szeged — vagy pedig vegyes vállalat alapításával próbálkozhatnak, hogy piacon maradhassanak.

Az építőipari vállalkozások számára további lehetőséget jelent a meglévő lakások felújítása is. Á 3 millió 800 ezer hazai lakásból 800 ezer állami tulajdonban van, ezek fele Budapesten található. Főleg a fővárosra jellemző a lakások elhanyagoltsága, mintegy 60- 70 ezer rendkívül rossz állapotú lakás van ma Budapesten.

Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium még az első félévben kidolgozza az építőipar működésének további stratégiáját, amelyben meghatározzák az iparágnak a kormány lakáskoncepciójában betöltött szerepét is.