Petőfi Népe, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-22 / 45. szám
6 • PETŐFI NÉPE • 1991. február 22. A puszta télen (BUGAC) (Straszer András képriportja) Mikor „ írta le” a Szovjetunió Kelet-Európát? A teremre kínos csend telepedett, amit ajtócsapódás tört meg: Valentyin Falin, a volt bonni nagykövet, Németország-szakértő rohant ki és nyilvánított ily módon véleményt a tételekről. Dasicsev professzor két kérdést tett fel 1988 végén, az SZKP KB nemzetközi osztályának tanácskozásán: előnyös-e a Szovjetunió számára az európai státus és fenn tudja-e azt tartani. A szocialista világrend- szerrel foglalkozó intézet profesz- szora — az intézet profilját eláruló táblát időközben levették a falról — mindkét kérdésére nemleges választ adott. A sztálini köpenyből kikukucskáló kelet-európai rendszerek nem hatékonyak, politikai, szociális, gazdasági és egyéb konfliktusokkal terhesek, a Szovjetuniót újabb és újabb kihívások érik erről az oldalról, a háború utáni európai státus ellentmond az ország érdekeinek. Dasicsev professzor jelenleg Berlinben ad elő, és egyre több részletet árul el — legutóbb például a Der Spiegelnek—a szovjet külpolitikai gondolkodás genéziséről. Rebellis tételei t már a hetvenes évek közepén elkezdte hangoztatni, egyelőre még az intézet falain belül. Kiindulópontja az volt, hogy a kitűzött céloknak arányban kell állniuk a megvalósítás lehetőségeivel. A Szovjetunió egyre zihálóbb tüdővel próbálja megvalósítani ambiciózus céljait. Dasicsev olyan külpolitikai koncepció mellett állt ki, amely kerüli a konfrontációt és megszabadítja az országot a fegyverkezés fullasztó terhétől. A fejletlenebb Szovjetunió társadalmi termékének sokkal nagyobb hányadát ölte a fegyverkezésbe, hogy tartsa az iramot: negyven éven át nemegyszer a 25 százalékát, miközben az Egyesült Államokban ez az arány hat százalék, a többi NATO-ország esetében 3-4 százalék. „Halálra fegyverkeztük magunkat, de mi vagyunk a hibásak, mert belementünk ebbe az utcába — érvel a professzor. — Gépgyártó iparunk hetven százaléka szolgálja a hadiipari komplexumot. Negyven évig éltünk e nyomás alatt — ez ellentmond az ép emberi észnek, s mindenekelőtt saját érdekeinknek . .. Melyek voltak szovjet részről a második világháború utáni fegyverkezés primátusának okai? Dasicsev szerint ideologikus, messia- nisztikus elképzelések, nagyhatalmi megszállottság és az uralmon lévők korlátoltsága. Az a véleménye, hogy a fenyegetettség a Nyugat részéről csupán ürügy volt, üldözési mánia. S nem csak a Nyugat sorakozott fel a Szovjetunió ellen . .. „Csaknem az egész világ ellenünk fordult, a Nyugat, Japán, Kína, még Jugoszlávia is. Ha egy nagyhatalom elkezdi uralmi szféráját más országokra is kiterjeszteni, a külvilág ellenáll, összefog az agresszor ellen. Az, ami 1939-ben Németország ellenében megtörtént, 1945 után megtörtént a Szovjetunió esetében is... Dasicsev a nagy nyilvánosság előtt 1988 májusában jelent meg gondolataival, a Lityeraturnaja Gazetában leközölt cikkével. Ennek alapját a szovjet vezetés számára készült jelentés alkotta, amely a hidegháború és a szembenállás okaival foglalkozott, elemezte Sztálin és utódainak külpolitikáját. Fél évvel korábban volt a vezető diploma? ták és tudományos munkatársak tanácskozása a külügymiilisztéri- umban. (Itt hangzott el Sevardna- dzénak ma már gyakorta bírált tézise arról, hogy nemzetközi téren le kell mondani az osztályharcról, s az általános emberi értékeket kell az első helyre állítani.) A moszkvai professzor, úgy is, mint a külügyminisztérium tudományos tanácsának elnöke, javasolta, hogy amennyiben Moszkva megváltoztatja hozzáállását a háború utáni status quo-hoz, mert abból számára több teher, mint előny származik, meg kell változtatnia a megosztott Európáról, a megosztott Németországról vallott felfogását, felül kell vizsgálnia a kelet-európai szovjet dominanciát. „Németország-politikánk nem felelt meg már a realitásoknak. Az NDK-ban növekvőben voltak a társadalmi és országos feszültségek. Megoldásként több variánst ajánlottam, köztük a két német állam konföderációját, de az egyesülést is.” Dasicsev bevallja, hogy elképzelései nem arattak sikert. „Mindenki nekem ugrott és heves vitákra került sor a (külügyminisztériumi) konferencián.” Az 1988 végén tartott központi bizottsági tanácskozáson ugyanez volt a helyzet. Ennek ellenére Gorbacsov és Sevardnadze hamarosan a hivatalos politika rangjára emelte a Dasicsev-tézise- ket. „Gorbacsov legnagyobb érdeme abban áll, hogy 1989 elején proklamálta: minden ország szabadon választhatja meg útját, kiállt az önrendelkezésijog mellett, s mindez lemondást jelentett a Brezsnyev- doktrínáról, a beavatkozásról Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia belügyeibe. Kelet- Európa országainak függetlenségével az NDK elvesztette politikaistratégiai értékét. Ezt az államot már nem lehetett megtartani. A katonai beavatkozás pedig minden tekintetben a peresztrojka végét jelentette volna.” A többit, legalábbis úgy véljük, már ismerjük. Sarkadi Kovács Ferenc (Bonn) — MTI-Panoráma A Legfőbb Ügyészség panaszirodájának 1990. évi munkája A Legfőbb Ügyészség panaszirodáját 1990-ben mintegy 2500-an keresték fpl. A panaszosok többsége az ügyében folyamatban levő eljárás egyes mozzanatait kifogásolta. Például a polgári jogi ügyek kapcsán többen szóvá tették, hogy a tárgyalásokon a birók indokolatlanul korlátozzák az ügyfeleket álláspontjuk szóbeli kifejtésében, s így — főleg a jogi képviselő nélkül pereskedők esetében — jó néhány alkalommal nem tisztázódhatott a kérelem és a tényállás. Sok kritika érte a magnetofonfelvétel alapján összeállított tárgyalásijegyzőkönyvek készítésének módját is. Sokan átszerkeszté- seket véltek felfedezni a legépelt vallomásokban. Figyelemre méltó vélemény az is, hogy a pereskedők szerint a tárgyalások elhúzódása főleg nem a bíróságok munkaterheire vezethetők vissza, hanem arra, hogy a bíróságok nem kérik számon a határidőket az ügyfeleken és a szakértőkön. A vagyonközösséget megszüntető perekben és a végrehajtási eljárásban pedig különösen sok gondot okoz az, hogy az „élettárs” helyzete jogilag szabályozatlan. Az általános ügyészi felügyeleti ügyekkel kapcsolatban tett panaszok többnyire a pénz- és adóügyi, valamint államigazgatási jogerős határozatok ellen irányultak. Újszerű jelenségként volt tapasztalható: megjelentek az 1952. évi lakásállamosítások miatti panaszok. A büntetőbírósági ügyekben benyújtott panaszok és kérelmek száma — az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, valamint az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló törvények rendelkezései alapján — több mint kétszeresére nőtt az 1989. évihez viszonyitva. Tovább emelkedett a személyek elleni bűncselekmények sértettjei panaszainak száma, mert a magánfélként bejelentett polgári jogi igényeiket — a jogszabályi rendelkezés ellenére — a bíróságok figyelmen kivül hagyták a büntetőeljárás során.
