Petőfi Népe, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-15 / 39. szám
6 • PETŐFI NÉPE • 1991. február 15. Közgyűlés Lausanne-ban • Győr műemléki belvárosa. Példa: Győr, a műemlék város Nemrégiben a svájci Lausanne-ban a chilloni kastély középkori lovagtermében tartották a műemlékvédők világ- szervezete, az ICOMOS kilencedik közgyűlését. Az ülésen az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága elnökségének tagjaként dr. Winkler Gábor, a Hungaro—Austro építésze is részt vett. Az ICOMOS megalapítását 1964- ben, Velencében határozták el a háború utáni évek műemlékvédőinek legjobbjai, és ugyanitt fogalmazták meg a híres Velencei Chartát, amely azóta világszerte a műemléki helyreállítások alapját képezi. Az elmúlt huszonöt esztendő alatt azonban a műemlékvédelem nagyot fejlődött, ma már nem a háborúban megsérült, becses műemlékek megvédése a fő feladat, hanem épített környezetünk egészének védelme, városrészek-együttesek és környezetük megóvása, kertek, parkok, az ember által átalakított természet, a kultúrtáj megtartása és harmonikus továbbfejlesztése. A műemlék fogalma időben is kitágult, ma már a legutóbbi száz év legkiválóbb emlékeit is világszerte védjük. Mindez azonban szükségessé tette, hogy a Velencei Chartát hozzáigazítsák az új igényekhez. A charta sorsával kapcsolatosan közel két napig folyt a vita, végül egy kiváló magyar építész, Horler Miklós professzor javaslatát fogadták el, aki Sallay Marianne és Der- csényi Dezső művészettörténészekkel együtt maga is részt vett annak idején a charta megfogalmazásában. Ő azt kérte, hogy ne dolgozzák át az okmányt — maradjon az a műemlékvédelem e nagyszerű korszakának élő dokumentuma. Javasolta azonban, hogy a legutóbbi idők eredményeinek figyelembevételével, összegezve az egész évszázad tapasztalatait, a 2000. évig foglalják össze a ma érvényes műemlékvédelmi elveket. Ennek megfogalmazására a közgyűlést követően különbizottság alakul majd. Az ülés újdonsága volt, hogy a világ minden tájáról idesereglett szakemberek ezúttal nem tartottak előadásokat, hanem kiállítás formájában bocsátották vitára tevékenységüket. Az ICO- MOS-on belül működő Történeti Városok Bizottsága úgy döntött, hogy a műemléki városrendezés legkorszerűbb elveit magyar város, Győr példáján mutatják be. A kiállítás a három éve Washingtonban elfogadott Történeti Városok Védelmének Nemzetközi Chartája felépítését követte: Győr példájával bizonyítva a városméretű műemlék-helyreállítás módszereinek helyességét és problémáit. A kiállítás tíz tablón, Fekete György fotóművész gyönyörű, színes városképein és riportképein bizonyította, hogy a középkori városmag és a századfordulón épült új városháza tervezett együttese egyaránt magas művészeti értéket képvisel Győrben. De védelmet érdemelnek a belváros tereinek arányai, az utcák rendszere, az udvarok régi fái és jellegzetes növényei, a város épületei, a házak berendezése — egyszóval a település egész gazdagsága és sokszínűsége. Az egyik kép a tervekkel ismerkedő győrieket mutatta — bizonyítva a lakossági fórummal, hogy a történeti városok jövője közügy. Érdemes megjegyezni, hogy más országokban, Győrhöz hasonlóan, az önkormányzatok egyre több műemlékvédelmi feladatot vállalnak magukra. A további tablók a győri városmegújító iskola módszereiről és eszközeiről tudósítottak. Hogy a városmegújítás győri módszerei milyen nagy érdeklődésre tartanak számot, mi sem bizonyította jobban, mint hogy a kiállítás láttán jelentkezett William J. Murtagh professzor, aki a honolului egyetem építészhallgatóit kívánja elhozni Győrbe, hogy a városmegújítás módszereivel itt ismerkedjenek. A közgyűlés Roland Silvá Sri Lan- ka-i építész archeológust választotta meg az elkövetkező három év soros elnökévé. Alelnöknek magyar építészt, Román Andrást választották. Ő számtalan feladata mellett — a Történeti Városok Bizottságának vezetője is. Megválasztása azt is bizonyítja, hogy éppen a városméretű műemlékvédelem hazai sikerei alapján, a magyar műemlékvédelem továbbra is a világ élvonalában áll. Megható, szép pillanata volt a közgyűlésnek, amikor négy másik ICOMOS-taggal együtt Dercsényi Dezsőt, a műemlékvédelem legendás, nagy egyéniségét — a közgyűlés posztumusz tiszteletbeli tagjának választotta. Emlékét így kívánták megörökíteni a világ minden tájáról Lausanne-ba sereglett szakemberek. A legközelebbi közgyűlés három év rrtúlva, Sri Lankán lesz. T. B. TŐZSDESZÓTÁR A-TÓL Z-IG Kedves Olvasónk! Lapunk szeretné megkönnyíteni az Önök számára azoknak a tőzsdei (banki) szakkifejezéseknek az értelmezését, amelyek a lapokban, a tévé-, rádióműsorokban rendszeresen előfordulnak. A Tőzsde Kurír című szaklap közreműködésével készült folytatólagos tőzsdeszótárunk közreadásával elsősorban azokra gondolunk, akiket érdekel a tőzsde, de mélyebb ismereteik még nincsenek. pakett: részvényköteg; gyakran egy részvénytársaság alaptőkéjének nagyobb vagy meghatározó befolyást biztosító részét nevezik így. párhuzamos kötvények: több országban, azonos névleges kamattal és futamidővel, de az eltérő kamatszínvonal miatt különböző árfolyamon kibocsátott kötvények. párhuzamos piac: olyan értékpapírok adásvételének a piaca, amelyek még nem felelnek meg a hivatalos tőzsdei jegyzés feltételeinek. Az itteni jegyzés feltételei kevésbé szigorúak, mint a hivatalos tőzsdén. pari: jelentése: a névértéknek megfelelő. pari árfolyam: a névértékkel egyező árfolyam. parin aluli kibocsátás: névérték alatti kibocsátás. parin felüli kibocsátás: a névértéket meghaladó árfolyamon történő kibocsátás. paritás: váltóárfolyam; aranyvaluta esetében egy valutaegység törvényben rögzített aranyértéke. participációs jegy: részesedési jegy; általában ugyanolyan tulajdonjogot képvisel, mint a részvény, a közgyűlésen való szavazás joga nélkül. passzíva: egy vállalat saját tőkéje és adósságai, amelyeket a mérleg jobb oldalán tüntetnek fel. piacszüke: az a piaci helyzet, amikor a kínálathoz képest kicsi a kereslet, vagy a kereslethez képest csekély a kínálat. portfolió: egy személy, bank vagy befektetési alap értékpapír-állománya. portfolió-menedzser: az a személy, aki egy portfolió számára meghatározott irányelvek alapján saját felelősségre döntéseket hoz értékpapírok eladásáról, illetve megvételéről. (Folytatjuk) AZ OLVASÓ HANGJA: Államilag szervezett teljesítménycsökkentés Hol terem a bizalom? Sok felháborító dolgot lehet hallani mostanság a hírközlő szervek közvetítése által. Azonban az mindennek a teteje, amit február 10-én, vasárnap este a televízióból hallottunk. A tehén- állomány csökkentésével kapcsolatban a többi között arról volt szó, hogy 60-70 ezer tejelő tehenet azonnal le kell vágni. Az illetékes közölte azt is, hogy minden kiirtott tehén után a tulajdonos 10 ezer forint egyszeri kártérítésben részesül. Azonban ahhoz, hogy a kártérítést megkaphassa, kötelezettséget kell vállalnia, hogy az állományt három évig nem állítja vissza, és a megmaradt állománynál darabonként évente 4500 liter tejnél többet nem termel. Belőlem ez váltott ki igen nagy aggodalmat. Tudom, hogy a minisztériumokban szakemberek dolgoznak. Ezt a vasárnap esti interjúban a miniszterelnök úr is megerősítette. Tehát akkor tudni kell, hogy a tehénállomány pótlásához 5 év szükséges. Teszem azt, két év alatt vagy két év múlva kialakul egy olyan helyzet, hogy nem lesz az országban elég tej: akkor mit csinálunk? A másik, ami még botrányosabb: a tenyésztés egy igen hosszú, gondos munka. A folytonos szelektálás következtében mindig a legnagyobb teljesítményű egyedeket hagyják meg. így kialakul egy gazdaságos állomány. Azonban most, a televízióban hallottak alapján, pontosan a legjobban termelő egyedeket kell levágni, mert hiszen darabonként 4500 liter tejnél többet nem lehet termelni. Tehát így egy hosszú tenyésztési munka megy kárba, és ezt majd valamikor újra kell kezdeni. Próbáljunk még egyszer elgondolkodni rajta, hogy anyagilag, hangulatilag mibe kerül ez az országnak? A HÉT folytatásában a miniszterelnök úr reményét fejezte ki, hogy a tulajdonviszonyok rendezése rövidesen megtörténik, és kezdetét veheti a kis farmergazdaságok kialakítása. Itt megint gond mutatkozik. Most már a tulajdon- rendezés olyannyira elhúzódik, hogy sok érdekeltnek elmegy a kedve a föld visszaigénylésétől. Továbbá, felvetődik az a kérdés is, hogy mit termeljen az új farmer? Baromfit, sertést a jelenleginél többet nem lehet, mert ezekből is többlet van, s most hozzájön a tejértékesítési probléma, így tehenet sem lehet tartani, tenyészteni. Mindez, nemhogy meghozná, hanem elveszi a földdel foglalkozók termelési kedvét. A tehénállomány levágásából rendelkezésre fog állani körülbelül 19,5 ezer tonna marhahús. Ezt a mennyiséget a belföldi fogyasztás már nem igényli. Akkor ezzel is mi lesz? A mezőgazdaság nemcsak kenyérgabonát és ipari növényt termel, hanem takarmány- gabonát is. Ha viszont ezt állataival nem tudja feletetni és azokon keresztül értékesíteni, akkor ezt sem termelhet. Akkor mit termeljen? Mi lesz a felszabadult földterülettel? Csupa kérdőjel egymás után. Bizony, egymásba gyűrűznek itt a dolgok. Nehéz most a pontos összefüggéseket, helyes arányokat, gazdaságos megoldásokat megtalálni. Ezért újra vizsgálat alá kellene venni az érintett dolgokat, s úgy kellene dönteni, hogy a megoldás ne a termelés csökkentése legyen, hanem a fölös terményekre külföldi piac szerzése. Az erőt most erre kellene összpontosítani. Matics Pál Kecskemét Jártam a kiskunhalasi gyógyfürdőben Megnyílt végre a várva várt kiskunhalasi strand. Ám a vendégnek nem sok öröme van benne, mert a légköre és a házirendje sokkal inkább hasonlít egy kaszárnyáéhoz, mint gyógyfürdőéhez. Strandra, ugye, az ember általában nemcsak fürödni megy, hanem, hogy kellemesen eltöltsön egy napot. (Kikapcsolódjon, jól érezze magát.) A jelenlegi helyzet szerint ez teljességgel lehetetlen. A szó szoros értelmében itt nem hagyják az embert. Amikor a vendég elfáradt az úszástól, vagy kiszívta erejét a forró víz, akkor kijön a vízből, és szeretne elfogyasztani valamit a büfében. A büfé jól felszerelt, megfelelő a kínálat. Van itt sokféle étel és ital. Amikor azonban a vendép leülne, hogy elfogyassza a vásárolt ételt, megjelenik egy vagy két határozott ember, aki már lesben állt, és lecsap: „Itt nem szabad enni! Tessék átmenni az ebédlőbe!” (Ami melleslep a medencéhez legtávolabb eső részen van, az épület leghátsó felében.) A vendég, ha netán egy kicsit habozni mer, hogy az egy hot- doggal átvonuljon-e olyan mesz- szire, akkor előlép egy nagydarab fiatalember. Ő a lehető legar- rogánsabb hangon és hangsúllyal beszél és „szép” szavak kíséretében — valósággal — kihajtja a vendéget, akinél valami ételféleséget vél felfedezni. Egyébként ő az (zöldes színű munkásruhában, nagy sáros csizmákban), aki arra is figyel, nehogy bejöjjön valaki utcai cipőben. A vendég aztán elhatározza, hogy az életben ide többet nem jön. Gondolja: bánatában rágyújt egy cigarettára, mielőtt haza indulna. Abban a pillanatban előugrik a nagydarab ember (mintha csak erre várt volna): „Itt dohányozni nem lehet! Tessék kimenni!” így aztán van itt vagy tíz asztal szépen leterítve, de egy lélek sincs a helyiségben. Pontosabban: most jön egy. Már felöltözött és várja, hogy jöjjön érte a férje kocsival, így beszelték meg. Úpy gondolta (mint később panaszkodik — én mep neki panaszkodom), addig leül, es megiszik egy kávét. Ám amikor megindul a büfé felé, az ügyeletes hajkurászó utánalép, nagy csizmákban, a hölgynek (aki az övéhez képest tiszta kis körömcipőben van) és valósággal kirángatja onnan. „Ide nem lehet utcai cipővel bejönni! Tessék kimenni!” így aztán ülnek az emberek az ún. szárazpihenőben összezsúfolva és várják a hozzátartozóikat a nagy füstben (mert, persze, itt — de csakis itt! — szabad dohányozni), vagy állnak a szép puha szőnyegen. Itt ugyanis szép puha szőnyeg van, és végig a folyosón is. Egészen addig van ez a szőnyeg (a ruhatárig), ameddig be szabad jönni sáros cipővel. (Ugye, logikus?). Amint megszűnik a szőnyeg, megszűnik minden, csak a tilalmak maradnak. Az embernek az az érzése támad, mintha a fürdő vezetője haragudna a büfésekre, és meg akarná őket fojtani (anyagilag is, idegileg is). Kérdezgetik ót is a vendegek. (Mármint a büfést): „Hogy bírja ezt? Miért hagyja ennyiben?” Csak mosolyog. „Majd csak kialakul ez is, és a fürdő igazán nagyon szép lett” — mondja. Szép. Valóban az. Nekünk, vendégeknek azért volna egy-két javaslatunk: Az asztalokra lemosható térítőt kellene tenni, és jó volna elhelyezni szeméttartó edényeket. így az étkezés kérdése megoldódna. Főleg akkor, ha a lesben álló személyzet (lesállás helyett) időnként takarítgatna. A dohányzás nem tilos, csak mellőzendő. Tehát aki akar, rágyújthat. Hamutartót az a vendég kap, aki kér, vagyis nem kell előre kihelyezni. így talán aki először megy majd a strandra, az nem úgy tesz, mint én és társaságom, hogy utoljára is. Rendben van, hogy egy gyógyfürdőben van egy helyiség, ahol nem javasolt a dohányzás, de ez nem a büfé előtere szokott lenni. Ez a megállapítás az étkezésre természetesen fokozottan vonatkozik. Végezetül még csak any- nyit: a nagydarab embert el kellene küldeni illemtanórákra. Annak reményében mondunk köszönetét a T. Szerkesztőségnek, hogy a levelünket leközlik, és véleményünk eljut az érintettekhez. Kérem, hogy nevem és címem ne közöljék. (Mindkettő megtalálható a szerkesztőségben.) Szeretném elmondani azoknak, akik olvasták a február má- sodikán lapjukban megjelent cikket, hogy Áz olvasó hangja című rovatban nem bajai képviselőkről van szó! Sajnos, az írás egyetlen sorából sem derül ki, s méltán hihetik azok, akik nem olvasták az előző híradást, hogy a bajai cikkiró bajai képviselőkről ír, róluk alkot véleményt. Hadd jelezzem: mind ez ideig Baján, az ön- kormányzati üléseken szóba sem került a képviselők díjazása! Más kérdés az, hogy ez az írás, akárhogy veszem is, bántó lehet sokunk számára! Talán tiltakozhatok az általánosítások és felvetések ellen, ami ott szerepel. Vegyük például az én esetemet. (Talán megkockáztathatom azt a kijelentést, hogy bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki komolyan veszi vállalt feladatát.) Nos, én eddig gyesen voltam többedik gyerekemmel, most pedig fizetés nélküli szabadságot kérek, hogy lelkiismeretem által diktáltan elláthassam a képviselőséggel, bizottságok beindításával vállalt munkát. Aki szolgálatból vállalta a képviselőséget, s úgy végzi feladatait, azt nem lehet megfizetni. S én azt is vallom: nem fogadok el érte pénzt! Mindezek ellenére az időnek, a benzinnek ... ára van. Nem kevés kell belőle. Vajon joga van annak kérdőre vonni, aki ezeket a terheket nem vállalta fel? Azt, aki esetleg elfogad érte költségtérítést, joga van erkölcsileg elmarasztalni? Talán van ilyen is, de sértő az általánosítás! Hálátlan feladatot vállaltak a most sorompóba álló kezdők! Mindenki azt lesi, hol hibázunk mi, a középre állítottak. Az segítene, ha bizalmat kapnánk! Ettől változhatna meg minden körülöttünk, ettől szűnnének meg az akadályok, meg az összevisszaság. Vajon miért hiánycikk a bizalom? Mi köt össze minket? Van, ami összeköt? Vajon miért nem állnak mellénk az emberek a célért? Hol terem a bizalom? Csak ott, ahol van szeretet, megértésből születő türelem. Sok kellene belőle mindenütt — így félek, csak bukás lehet a dologból! Dr. Michana Ottóné bajai képviselő A szerk. megjegyzése: Lapunk február 2-án megjelent Az oívasó hangja című rovatunkban a dr. Michana Ottónét válaszra serkentő cikk azzal kezdődik, hogy utal a Petőfi Népe 1991. január 24-ei számában közölt írásra, amelynek már a címében benne van, hogy Kecskemétről van szó. Mindazonáltal szívesen adunk helyet bajai olvasónk véleményének is. Nem vagyunk elég elesettek? Vasárnap este családom apraja és nagyja tágra nyílt szemekkel és fülekkel ült a tv képernyője elé. Mivel hogy Antall úr nyilatkozik a tv nyilvánosságának! Azt gondoltuk, hogy na végre, megvan az út, kijelölték az egyenest, és most már csak-arccatetőret És ha nem i)s kjbetpppzott útrólvans?pP! lesz, benne egy-két huppanó, de már ez is valami! És helyette, mit hallunk, a földtörvény az én részemről, az én életemben nem oszt és nem szoroz, a szüléink elhaltak, nekik már van pár négyzetméter, az is elég. Mi meg azt sem tudjuk, hogy volt-e valaha földjük, és ha volt is, az hol volt? Ebből megint az következik, hogy a mi nehéz helyzetünkön sem sokat változtat. Mindketten szakmunkások vagyunk, a szakmánkban dolgozunk, a létminimum nyugdíjat kapjuk, 6000 Ft-ot, havi fizetésnek. A két kiskorú, 11 és 12 éves, gyerekünkről nem is beszélve, és a többi felemelt rezsiköltségek és OTP-kamatok mindennap a tányérunk szélén vannak! És akkor Antall úr megnyugtat bennünket, hogy nagyon ne- *héz évek elé nézünk! Én riem tu- doip, de, Yfilahogy úgy .érzem, hogy ez a mi jelenlegi fizetésünk a megélhetéshez nagyon kevés, az éhenhaláshoz pedig sok! Hát lesz ettől nehezebb is? De én még egyetlen parlamenti hölgyet és urat sem láttam sírva szavazni! Vagy csak nekünk, a munkásosztálynak kell sírva fakadni? Hát mi, kisfizetésűek, akik dolgozunk, és örülünk, hogy dolgozhatunk, nem vagyunk elég elesettek? Csak azt nem tudom, hogy valaha föl bírunk-e állni! Tisztelettel: B. J.-né, Csávoly Életünk keserveit vázolom Szorgalmas olvasójuk vagyok. Hallgatom a rádiót, nézem a tv-t. Szomorú, ami itt most megy ebben az országban. Nyomorúság, betegség, áremelkedés, infláció. Sokan vannak, akik ezt nem értik. Akinek nincs semmi baja. Biztosan vannak, akik a létminimum mellett tengetik az életüket (nyugdíjasok). Most pedig a mi életünk keserveit vázolom. Nyugdíjasok vagyunk, de ez nem elég. Két kisgyermekünk is van. Egyik iskolás, másik óvodás. Én 66 éves vagyok, feleségem 48 éves. Én az ideggondozóba járok ellenőrzésre. Gyermekeim anyja tüdőbeteg. 7 ezer forint nyugdíjat és természetesen a családi pótlékot kapom. Ebből a 12 ezer forintból, havi 4000 forint a lakásrezsi. Nyolcezer forintból élünk négyen, mégpedig úgy, hogy a két gyermekért 1600 forint térítési díjat fizetünk a napköziért. Ugyanis létszükséglet a napközi, mert ott legalább rendes körülmények között, gyerekek közt vannak gyermekeink. Csak egy a baj: a napközis tanárnő azzal idegesíti a gyermekünket, hogy neki miért nincs arany fülbevalója, karórája, Barbie babája, meg 3000 forintos sportcipője? Mert nem telik rá! Nagyszüleink, rokonaink már nekünk nincsenek, akik segítenének bennünket. Keresztszülő ajándékával sem dicsekedhet a gyerek. Nem tudunk bútort cserélni, hifitornyot venni, meg ilyen fényűző, más dolgokat. Ezért tényleg csak a legszükségesebb ruhadarabokat, azt is csak használtat, tudunk a gyerekeknek venni. Semmi segítséget sehonnan nem kapunk, még a legalapvetőbb dolgot, a térítésmentes napközis ellátást sem biztosítják gyermekeinknek. Én csak azt tudom ajánlani, ha nem tetszik a tanárnőnek, hogy nincs a kislányomnak arany fülbevalója stb., vegyen a tanárnő neki! Nekünk most ilyenre pénzünk nincs. Örülünk, ha enni tudunk, fűteni, mosni, ugyanis az emelt vízdíjat fizetni, emelt áramot, tüzelőt, a kb. 7-800 forintos szenet meg tudjuk venni. Kérem ezt teljes egészében leközölni a lapban, hadd gondolkozzanak már egy kicsit az érintettek. Én csak azt látom most, hogy egyik réteg nagyon gazdag, a másik meg nagyon szegény. Köszönöm, hogy levelemet elolvassák. Tisztelettel: egy kesergő, szomorú szülő.
