Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-14 / 11. szám

1991. január 14. • PETŐFI NÉPE • 3 MÁJUSIG DOLGOZHATNAK A VARRODÁBAN A szegénység ollója Kömpöcön • Fiú lesz a har­madik is... ? Csákiné és gyer­mekei. • — Teljesen az ellenkezőjét hozta a rendszerváltás, mint amit vártunk. (Drahos János munkanélküli.) kát tömök, hogy négy gyermekünknek reggelenként legyen tej, kenyér és cu­kor az asztalon. Kétszázötven-három­száz forintot költők egy nap a legszük­ségesebb élelmiszerekre. A napközi is drága. A feleségem kórházi kivizsgálás­ra ment. Itt meg, ennek a háznak a felén, négy testvér, négy örökös oszto­zik. Szóval, nem sok örömöm van az életben. Özvegy Kránicz Jánosáénak is rosz­­szul megy a sora. Negyvenhat évesen tudja, mi a nélkülözés. Két éve elhunyt a férjem — áll meg velünk egy kicsit beszélgetni. — Százhatvanezer forint kölcsönt vettünk fel az OTP-től, hogy házat építhessünk. Eddig 680 forint havi törlesztést fizet­tünk a takarékpénztárnak. Ma kaptam meg az értesítést, hogy ezentúl 1500-at kell. Miből? Ezt nem kérdezik meg? A szegénység ollója az idén Kömpö­cön is tágra nyílik. Kohl Antal Kömpöc szegény falu. Saját bevétele nincs. Állami támogatás nélkül a tönk szélére jut. Egy varroda nyújt csupán munkaalkalmat, az is csak májusig, amíg a svédeknek úszómellényeket ké­szítenek. S ha az önkormányzat nem lép közbe, hogy továbbra is dolgozhas­sanak, a foglalkoztatás is könnyen „elúszhat”. — A solti varrodában annyi a mun­ka, hogy nem győzik — mondja Túri Mihály polgármester. — Kapcsolatot keresünk az üzemmel, hátha segítené­nek rajtunk. Pénzt hozna az önkormányzatnak egy felemás helyzet megszüntetése. Termelőszövetkezetük a csólyospálosi­­akéval közös. A legelő hiába Kömpö­­cé, a használati jog a szomszédos falué. Mennyivel előnyösebb lenne nekik, a tu­lajdonosoknak, ha a legelőt bérbe ad­hatnák ! János bácsi, miből él? Sovány erszénnyel, s a napról napra növekvő létbizonytalanságban az egyes emberek élete sem könnyű. A 61 éves Csáki János nyugdíjas a boltból hazafelé, Zsivány dűlői tanyá­jára biciklizik, amikor megállítjuk né­hány percre. — Miből él? — Négyezer-hatszáz forint nyugdíj­ból. — Egyedül? — Igen. Huszonöt évig dolgoztam a Csepel Műveknél, karmantyúkat készí­tettem, azután 11 esztendeig ápoltam itthon a beteg szüléimét. — Nem lenne nagy kívánság, hogy ezután gond nélkül, nyugodtan élhes­sen... — De hogyan? támaszkodik jobb kezével kerékpárja nyergére. — Két li­ter tej, két doboz tejföl, egy kenyér és egy csomag só, amit a hét második felére vettem, 120 forintba került. A ta­nyai ember nem élhet kutya nélkül. Két házőrzőm van, ezeknek is enni kell. Húsz tyúkot tartok, sertést nem, mert drága a takarmány és nehéz az állato­kat eladni. A jószágféléket nem keresik annyira a piacon, mint régebben. A polgármesteri hivatalban mi is olvastuk a hirdetményt — hetente két­szer lehet bejelenteni: ki szeretné eladni kis súlyú hízóit. Csak így, előzetes jel­zésre veszik át a termelőktől a 95—110 kilogrammos sertéseket a félegyházi vágóhídon. Annuska néni nem fázik Kinek-kinek a maga baja a legfájóbb — látjuk, a kömpöci tanyákat és a falut járva. Apró Józsefnénak tavaly december­ben halt meg a férje. Ránk sötétedett volna a keresgélés közben, míg megta­láljuk a házát a Csücskő dűlőben, ha • Hatszáznyolcvan helyett 1500 forin­tos havi törlesztésre szólította fel az OTP özvegy Kránicznét. (Tóth Sándor felvételei) nem szegődik mellénk kísérőnek a pol­gármesteri hivatalból Szakácsi Ferenc­­né főelőadó. — Annuska néni, jöjjön ki! — hívo­gatja az idős asszonyt, de feleletet bent­­ről nem kap. — Fél ajtót nyitni — gyanítja Szaká­csiné —, mióta annyi csavargó, betörő tartja rettegésben a tanyán lakókat. Most azonban nem a félelem miatt marad zárva az ajtó. A szomszéd, a kerítés túloldaláról: — Bement a faluba, a fogorvoshoz! Azt még megtudjuk Apró néni ház­tartásáról, hogy az idei télen nem fa­­gyoskodik. Tizenöt-húsz mázsa tűzifa az udvarán. Akác, nyár és fenyő. A szociális gondozók rendelték meg neki a tsz-irodán. A szövetkezet a laká­sára szállította a tűzrevalót. Csákiék autója A körülményekhez képest egy bol­dog család Csáki Nándoréké a Csücskő dűlő egy másik tanyájában. A házas­pár, két gyermeke mellé, február elejére várja a harmadikat. Csákiné hat éve gyesen van. „Főfoglalkozású” anya. Szépen, rendezetten élnek. A tiszta le­vegőnek és a sok mozgásnak is köszön­hetően, ősz óta csak a 3 éves Gáborkát kellett egyszer, torokfájással, orvoshoz vinni. Jól vagyunk — beszél családjáról az asszony. — A férjemnek van mun­kája. Kőműves. Ma is dolgozik. Én itthon találom meg az elfoglaltságo­mat. A gyerekeimmel együtt lenni nagy öröm. Arra is jut időm, hogy a férjem munkáskabátjára mandzsettát varrják, és hogy az állatokat etessem. Hat anyadisznó és 11 kismalac az ólban. A hízókat nehéz értékesíteni. A tsz-nek nem kellenek. A vágóhídon válogatnak: melyiket veszik át és me­lyiket nem. A romló piaci helyzetben emelkednek az építőanyagok árai, töb­be kerül a kőművesmunka. így a ma még boldog család életét is beárnyékol­hatja később a pénzromlás és mások elszegényedése. 1991 fő kérdése Csáki­­éknál: ki bírják-e fizetni az ebben az évben várt új autó, a kis Polski árát? Napi gondok szorításában A 31 éves Drahos Jánost, az Arany János utcában, más — mindennapi — gond gyötri. A megélhetés. — Teljesen az ellenkezőjét hozta a rendszerváltás, mint amit vártunk kezdi csalódottan, miközben felbont egy újabb briketteszsákot az udvaron. Tizenöt mázsa tüzelőt vett december­ben, ám tavaszig még egyszer el kell mennie a Tüzépre. így folytatja: Rosszabb a megélhetés, és na­gyobb lett a munkanélküliség. Tavaly június óta nincs munkahelyem. Libá­• Elöl a tej, hátul az ivóvíz, kanná­ban. Csáki János is megérdemelné, hogy gond nélkül élhessen. Tiltakozás a szövetkezeti parasztság üdülési támogatásának megvonása miatt A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Or­szágos Szövetsége (MOSZ) hivatalosan tiltakozott az ellen, hogy törölték a mezőgazdasági szövetke­zetek üdülési támogatását a költségvetésből. A szövetség véleménye szerint a mezőgazdasági szövetkezetek legutóbbi kongresszusa jóleső érzés­sel nyugtázta, hogy a szövetkezeteket is üdülési támogatásban részesítik a költségvetésből. A vár­ható infláció részbeni ellensúlyozására, a téesz­­parasztság üdültetésére, 1991-re a MOSZ 200 mil­lió forintot igényelt a költségvetésből, ígéretet azonban csak az 1990. évivel azonos összeg teljesí­tésére kapott. Ennek alapján 150 millió forint sze­repelt az érdekegyeztetésre megküldött költségve­tési tervezetekben. Az egyeztető tárgyalások után azonban az összeget minden konzultáció, előzetes megbeszélés nélkül törölték az Országgyűlés elé került tervezetből. Az Országgyűlés költségvetési, adó- és pénzügyi és szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottságának megküldött tiltakozást még csak nem is tűzték napirendre, nem tárgyalták meg az országgyűlési vita előtt. A MOSZ, az MTI-hez eljuttatott állásfoglalá­sában, ismételten tiltakozik az ellen, hogy az ál­lam a szociálpolitikai keretéből — nevezetesen az üdülésre szánt keretből — nem juttat a té­­eszparasztoknak, akiknek átlagjövedelme mint­egy 2000 forinttal, átlagnyugdíja pedig 800 fo­rinttal alacsonyabb, mint a munkaviszony kere­tében dolgozóké. Ezek után várható, hogy a szövetkezetek tagjai tömegesen kiszorulnak az üdültetésből. Arra ugyanis nincsen lehetőség, hogy a szövetkezetek teremtsék elő a támogatá­si összeget. Bekövetkézhet, hogy a szövetkezeti pénzeken megépített üdülőket a tagság nem tudja majd szervezetten használni. VALUTÁZÁS, GÁZÜZEMŰ GÉPKOCSIK, TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLATOK Tíz napirendi pont, hétórás tanácskozás Képviselő-testületi ülés Baján • • Ökumenikus imádkozás a békéért Ökumenikus istentiszteletet tartottak szombaton Budapes­ten a fasori református temp­lomban. Mint Németh Géza református lelkipásztor szentbeszédében mondotta: az emberiség most olyan kritikus időszakot él át, amelyhez hasonlóra a második vi­lágháború befejezése óta nem volt példa. Mind az első, mind a má­sodik világháború nagy tanulsá­ga: kirobbantói úgy vélték, hogy rövid időn belül viszonylag kevés áldozat árán győznek. Mint tudjuk: ez nem így volt. Sajnos, a mostani Öböl-válság kí­sértetiesen hasonlít a már átélt történelmi helyzetekhez. A mostani meditáció nem a te­hetetlenség jele — hangsúlyozta —, hanem azt mutatja: az embe­rek nagy része nem tud belenyu­godni abba, hogy arabok, zsidók, keresztények pusztíthatják el egy­mást és törékeny világunkat. Szólt arról is, hogy az Istenhez való imádkozás során nem sza­bad elfelejtkezni arról sem, hogy a világ más részein is erőszakos, el nem fogadható cselekmények zajlanak. Az észt, a lett és a litván köztársaságokban tapasztalható szabadságvágy erőszakos elfojtá­sa mellett ugyancsak nem térhe­tünk napirendre szó nélkül. A bé­két óhajtó, a szabadságot min­dennél fontosabbnak tartó népek nem tűrhetik, hogy világunk olyan kusza őserdővé váljon, amelyben immár senki sem ismeri ki magát. Felhívta a figyelmet ar­ra is, hogy hazánknak semmilyen módon nem szabad részt vennie a szörnyűségekben, Magyarország­nak a béke hiújává kell válnia. A lelkipásztor az istentisztelet minden résztvevőjét, a különböző felekezetek képviselőjét az erő­­szakmentes ellenállásra buzdítot­ta. (MTI) A pénteki képviselő-testületi ülésen, a köszöntőszavak után Éber András polgármester beszá­molt a közelmúltban foganatosí­tott intézkedésekről. Bár ezt a na­pirendi pontot szóbeli tájékoztató­nak tekintették, jó néhány tárgy­körben hosszabb vitára, majd sza­vazásra is sor került. A polgármester az évi 7 és fél millió forintos ráfizetést termelő Bácskai Napló megszüntetése mel­lett szólt, dr. Péterfi tamás a szü­neteltetését, Agfalvi György alpol­gármester pedig annak eldöntését javasolta, hogy az önkormányzat dolga-e fenntartani az újságot. Gombás Péter kevesellte a kapott információkat, Széli Péter bizott­sági elnök bejelentette, hogy a kul­turális bizottság a következő ösz­­szejövetelén foglalkozni kíván a kérdéssel. Cserháti János amellett szólt, hogy a városnak feltétlenül szüksége van a sajtóra. Dr. Kőhe­gyi Mihály a Bácskai Napló szüne­teltetését nem tartotta célszerűnek, sőt a hatókörét az egész régióra kiterjeszteni javasolta. Gombás Péter ismét szót kért és kijelentette, hogy az eddig hallottak alapján nem hajlandó dönteni. Kabdebó Péter az írások színvonaltalansá­­gára utalva lényegében egyetértve foglalt állást, így a kérdés megtár­gyalását — annál is inkább, mert nem szerepelt a napirendben — elnapolták. A vita a polgármester Waiblin­gen testvérvárosi meghívásával kapcsolatban folytatódott. Nagy András országgyűlési képviselő nem tartotta meggyőzőnek a láto­gatás indokait, néhányan a költsé­gek iránt érdeklődtek. Nitschmann Helmutné, aki a nemzetiségi listán lett képviselő, ingerülten vissza­utasította, hogy — amint megfo­galmazta — képviselőtársai köve­ket görgessenek a testvérvárosi kapcsolatok elé, melyeknek kere­tében eddig is rengeteg segítséget kapott a város. Az Egészségügyi és Szociális Alap Ellátó Hálózat orvos igazga­tói pályázatának kiirása követke­zett volna. Dr. Kovács Tibor, az egészségügyi bizottság elnöke a várható szervezeti változások mi­att a pályázati kiírás elhalasztását javasolta. JSzóba került, hogy egy­általán jó-e, kell-e az említett háló­zat — a félreértés elkerülése végett megjegyzem, hogy ezen intézmény gerince a rendelőintézet —, amely­nek megalapításáról a testület az elmúlt ülésén határozott. Végül a pályázat kiírása mellett döntöttek. A költségvetés-tervezet vitája után az elfogadásról nem született határozat, de egy nyilatkozatot összeállítottak a közvélemény megnyugtatására. Nem szándé­koznak új, helyi adókat bevezetni, illetve csak a végső esetben. Az interpellációk sorában dr. Punczman Tamás a Béke téri valu­tázás ellen emelt szót, mivel az ott működő maffia erősen irritálja a lakosságot. A válasz: jogszabály hiányában sem a rendőrség, sem a pénzügyőrség nem tud beavatkoz­ni. Dr. Csőke István kifogásolta a gázzal járó autók közlekedésének rendezetlenségét. A gázüzemű gép­kocsik ügyével már foglalkoznak az országgyűlési bizottságok, az adóztatáshoz szükséges adatokat a rendőrség megadta — volt a válasz az interpellációkra. Az ülés 21 óra után véget ért. G. Z. NAPKÖZBEN Eddig „állomásoztak”, most laknak — Csongrádi Józseféket keresem. —7 Az időseket vagy a fiatalokat? — A fiatalokat. A megkérdezett, nyugdíjaskorú hölgy jobbra mutat a kecskeméti, Zalka Máté utca 13. számú bérház egyik, keskeny konyhájából. — Arra, beljebb tessék! A gőzt és az ételszagot, két ajtóval, egy szűk és sötét átjáró zárja el attól a családtól, akihez jövök. A 36 éves Csongrádi József és 32 éves felesége — tizenöt hónapos kislányukkal — itt tartózkodik, „állomásozik” a kisszobának neve­zett, nyomorúságosán kicsi hajlékban. Nem ér­zem helyénvalónak a lakni szót, hiszen Csongrá­diék helyzete csupán egy-két fokkal jobb a haj­léktalanokénál. A férj a Bácsépszer szerkezetlakatosa. Nyolc­ezer-ötszáz forintot keres havonta. A feleség er­délyi származású; gyermekgondozási segélyét ezekben a napokban intézik. Csak hát a lakás, vagyis inkább a tartózkodási hely: mintha ab­roncsok szorításában élnének. Nyomja (nyo­masztja) őket és főként az idegrendszerüket. Az embernek olyan érzése van, amikor ide belép, hogy cellába érkezett. Levelüket is azért küldték el hozzánk, még a múlt év végén, hogy segítsünk rajtuk. Ők egye­dül, úgy látták, tehetetlenek rossz körülményei­ken változtatni. Ma mégis jó hangulatban talá­lom a házaspárt. Derűsen mosolyognak. Felol­dódni látom a feszültségüket. Már csak volt' lakásproblémájuk. Csongrádi Edit Emese — a korábban Komádiban lakott asszony — ezen a napon boldogan tért haza az IKTV-tól: — Itt az új lakásunk kulcsa! Kétszobás, kony­hával és fürdőszobával, 56 négyzetméteres. Hol­naptól már a Schönhercz Zoltán tér 9. kilencedik emeletén fogunk lakni. Magunk. Valami jó is történik néha a már-már kilátás­talan helyzetbe került emberekkel! Csongrádi Edit Emese alvó kislányára pillant, majd hozzám fordulva azt mondja: — Várom, hogy felébredjen, s hogy neki is megmutathassuk a szerződéssel használatra ka­pott lakást. Ha új lenne, annak sem örülnének jobban! k —1 A zannya! A zannya . . . Miket nem ír ez a Pesti Hírlap! Hallgatom reggel a rádió lapszemléjét, és megüti fülem az idézet felettébb szokatlan hangvétele. Hát hirtelen ilyen kétkedve fogalmaznak a ma­gyar valóságról? Mert hogy arról van szó, annak bizonyítására íme, a szöveg: „Most még kelle­mesen.szürke az ég, még fennakadás nélkül jár a metró, még békebeli nyugalommal fosztogat­ják áldozataikat az itt a piros, hol a piros meste­rei, még kiballag földjére a gazda, hogy jól szem­­ügyre vegye a szőlőrügyeket, még csak hétköz­napi katasztrófákhoz robog sivítva a mentő.. ." Pesszimista lehet a jegyzetíró, de mitől legyen optimista? Előtte éppúgy tornyosulnak a min­dennapi gondok: kamatemelés, benzináremelés, gépjármű kötelező biztosítás, tömegközlekedési díjak növelése, s akkor a húsról, tejről, kenyér­ről,földgázról, vízről, villamos energiáról, orvos­ságról, gyógyszanatóriumról stb. ne is beszél­jünk. Aztán egy másik írás egy másik lapból, ami az Öböl-válsággal foglalkozik, kétségkívül nyo­masztó, fenyegető kísértet az is. Az egyetlen, bárha csak csekély vigasz: Kuvait messze van. S ha a Föld összezsugorodott is a második évez­red végére, és a technika áldott-átkos következ­ményeként órák alatt megtehetők korábban el­képzelhetetlen távolságok, azért az iraki had­színtér és a várható események, amelyekből saj­nos a háború sem zárható ki, nos, azok mégis­csak nagyságrendekkel kisebb gondot jelentenek számunkra, mint azok, amelyekkel naponta küszködünk. Ezt a gondolatomat látszik erősíteni a követ­kező rádiós szemelvény is, amelyet a Népszabad­ságból idéznek. Az „alkotmányos sarc", amely a gyanútlan, tehetetlen, védtelen állampolgár kényszerű hozzájárulása, a drasztikusan meg­emelt lakáshitel-törlesztésekkel, a költségvetés lyukainak befoltozásához. Más kérdés, hogy be­­leférhet~e egy ilyen helyzetbe — nem pénzügyi­leg, hanem a közvélemény kedvezőtlen megítélé­se okán — a külügyminisztérium számára külön­­repülögép vásárlása, még ha erre elő is teremtik a szükséges hitelt. Idáig jutottam, juthattam a töprengésben, majd egy kicsit tovább, amikor a lapszemle is­métlése következett. Akkor feltámadt bennem a gyanú: az a bizonyos Pesti Hírlap-részlet netán szintén az Öböllel foglalkozik, csak az a pár mondat még nem utal erre eléggé ... Elolvastam a lapokat. Sejtésem beigazolódott: A Pesti Hír­lap nem hazai gondjainkat vette számba, s nem ezekből vonta le következtetését, amelyet írása címéül választott a szerző: Az utolsó percek. így viszont nem érvényes a meglepetésem, nem jár ki a felkiáltás: A zannya! De ez legyen a legkisebb baj. Reméljük, hogy alkotmányos vagy kevésbé alkotmányos sarc ellenére sem kell ide­haza hasonló címmel papírra vetni elemzéseket. Mégpedig azért nem, mert a dolgok nem fajulnak odáig. Ebben szeretnék — vélhetően sokadma­­gammal — bízni. Váczi Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents