Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-10 / 8. szám
1991. január 10. • PETŐFI NÉPE • 7 FELKÉSZÜLÉSI KÖRKÉP (I.) 4 Miske egy fokozattal följebb szeretne kapcsolni... Az NB III. Alföld-csoportjának listavezetője, a Miskei Tsz SK a „félidőben” 4 ponttal vezet másik megyei együttesünk, a Kiskőrös előtt és 6 ponttal jobbán áll, mint a másik rivális, a Ceglédi Honvéd gárdája. Az őszi idény során veretlenek maradtak és a 15 mérkőzésen megszerezhető 30 pontból 26 pontot gyűjtöttek. A sikeres'ősz után teljes pihenőt csak az ünnepek alatt tartott a miskei gárda, mert különben — bár hivatalos edzés nem volt — a játékosok többsége rendszeresen lejárt a pályára vagy a tornacsarnokba egy kis mozgásra. — A tavaszi felkészülést január 7-én, hétfőn kezdtük meg — mondta Molnár Ferenc edző. Nagyon kemény alapozás lesz, három héten át naponta kétszer — délelőtt és délután is — folyik a munka, amit kollégámmal, Hayerbacher Ferenc pályaedzővel közösen irányítunk. — Változott-e a csapat az idényzárás óta? — Nincs lényeges változás. Senki sem ment el, és egyetlen játékost igazoltunk. A Kalocsai SE-ből Marton Zsolt jött hozzánk, aki már december 27-én a mi játékosunk volt. Sajnos további erősítésről nem lehet szó, mert az új döntés szerint a január 1-je után igazolt játékosok tavasszal már nem léphetnek pályára. Ezt nagyon sajnáljuk, mivel a KTE-ből Balogh Zs., a BSK-ból Pongó szeretett volna ide igazolni, ám ez most az új rendelkezés miatt kútba esett. Lényegében 18 játékosból áll a keretünk, s ebből kettő még ifjúsági korú. — Mikor látjuk a pályán a miskei csapatot? — Január végén részt veszünk a Bácska Kupa nemzetközi szabadtéri tornán. Két jugoszláv csapat is lesz az ellenfelek között. A továbbiakban 8-9 előkészületi mérkőzést tervezünk. Ami már biztos; a KSC-vel február 19-én játszunk Kecskeméten, a Széktói pályán és február 23-án Miskén. — Milyen tervekkel vágnak neki a tavaszi idénynek ? — A célunk egyértelműen a bajnoki cím elnyerése és a feljutás. Minden más kudarcnak számítana! A miskei labdarúgók éveken át ott küzdöttek az NB III. élcsoportjában. Korábban beérték érmes vagy szerényebb helyezéssel. Az őszi idény remek teljesítménye után most többet akarnak. Azt szeretnék bizonyítani, hogy közös akarattal és összefogással egy kisközség csapata is képes felvenni a versenyt a nagyobb települések klubjaival. GULLIT: „Nem voltam New Yorkban, nem nősülökmjrr— mit mondjak még?” Hírek terjedtek el arról, hogy Ruud Gullit, a holland válogatott, egyszersmind az olasz AC Milan bodorított hajú ásza megnősült. Egyes holland és német újságok írták meg, tudomásuk szerint Gullit olasz barátnőjét, Cristina Pensát vezette oltár elé, méghozzá nem is Európában, hanem New Yorkban. — Nem voltam New Yorkban, nem nősülök újra — mit mondjak még? —- nyilatkozta Gullit. A kacsával kapcsolatban a 28 éves futballista még kifejtette: éppen elég volt neki az első, zátonyra futott házassága holland exnejével, bizonyos Yvonne-nal. Egy életre elhatározta; soha többé nem nősül. A fals hír kapcsán Gullit pályafutásáról is szólt: — Három operációm után egyre jobban feljövőben vagyok. Ezt jelzi, hogy az utóbbi két bajnoki fordulóban egy-egy gólt szereztem. Arrigo Sacci, az AC Milan vezetője is véleményt formált: — A Milan jó úton van afelé, hogy megszerezze a 12. olasz bajnoki címet. Ebben vezető szerep jut Gullitnak, Nagy tavasz elé néz, nagy tavasz vár ránk. Sacchi nem is titkolta: a bajnoki aranyérem mellé szeretnék megszerezni a megszakítás nélküli harmadik BEK-elsőségüket is. ÚSZÓ-, VÍZILABDA-, MÜUGRÓ- ÉS MŰÚSZÓ-VB, PERTH „ Egérkét” is megkoronázták ***** mm. i • Az újabb aranyos úszónk: Egerszegi Krisztina, aki a magyar csapat harmadik aranyérmét nyerte a világbajnokságon. Darnyi Tamás világcsúccsal színesített vb-győzelme természetesen nem hiánycikk a szerdai ausztrál lapokban, de a méltató írások mellett vissza-visszatérő beszédtéma is a valóban szenzációs teljesítmény. Az újságírók a magyar kollégáknak is gratulálnak a sikerhez, s igyekeznek minél több ismeretet, adatot, apró-cseprő információt kiszedni a vb-aranyérmes honfitársaiból is. Igaz, alaposan elfárasztották Darnyit a kedd esti nemzetközi sajtótájékoztatón, ahol éppúgy érdeklődtek az iránt, hogy a magyar világbajnokot otthon anyagilag mennyire becsülik meg (Darnyi azt mondta, az aranyéremért körülbelül 5000 dollárnak megfelelő összeget kap), miként arról is, meddig tervezi még úszópályafutását. („A barcelonai olimpiáig mindenképpen folytatom” — hangzott a válasz.) Volt, aki holmi titok után kutatott, azt firtatván, vajon mitől olyan jók, képesek még világrekordra is a magyar úszók. Darnyi erre azt felette, jöjjenek el a kíváncsiskodók Magyarországra, huzamosabb ideig figyeljék a válogatottak edzéseit, s akkor választ találhatnak e kérdésre. Hozzátette még, hogy a maga részéről mostani, harmadik világbajnoki győzelmére igencsak hosszú ideje készül, s az aranyban benne van 17 év kemény munkája, az a sóksok ezer kilométernyi edzésadag, amit ez idő alatt elvégzett. És persze jótékonyan hatott rá dózsás klubtársának, Rózsa Norbertnek előző napi, a magyar úszók sikerszériáját elindító produkciója is. a kenguruk földjén! És hogy mennyire inspirálja, befolyásolja kedvezően, avagy hat bénítólag az „aranyos” nyitány Egerszegi Krisztinára? Ez már a szerda kérdése volt. És a 100 méteres női hátúszásban lebonyolított délelőtti előfutamok azt jelezték: folytatódhatnak a perth-i „magyar napok”. Igaz, a reggeli bemelegítéskor szorongást lehetett felfedezni a Bp. Spartacus-Hargita 16 éves úszókirálynőjének arcán, s némileg gondterheltnek tűnt a népszerű „Egér” edzője, Kiss László is. — Nincs semmi gond — hárította el az aggodalmaskodó hangokat a szakember —, csupáncsak idegesek vagyunk, a rajt előtti feszültséget érezzük valamennyien. Jó volna már túl lenni ezen a napon, mert az esélyesség nagyon nyomasztóvá tud válni! Meg aztán a 100 hát túl rövid szám, ahol abszolút favoritról nem is szabad beszélni, Krisztinával együtt vannak vagy öten, akiket csak századok választanak el egymástól. Nos, a népszerű „Egérke” a negyedik előfutamban indulva könnyedén győzött, s mögötte még egy magyar tini, a szintén 16 esztendős Szabó Tünde másodikként csapott a célba. így a két lány a négyes és az ötös rajtkockáról indulhatott a döntőben, ahol két német, Schlicht és Hase, valamint két amerikai, Wagstaff és Wilson számított a legnagyobb vetélytársnak. Egerszegi volt az egyetlen, aki sapka nélkül szelte a habokat, bizonyára azért, hogy könnyebben föltehesse fejére a szám királynőjének járó koronát. Végig vezetett a döntőben, egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben a világbajnoki elsősége. Azaz a hajrában kissé megszorították, de nem más, mint a királynő legújabb „társalkodónője”, a másik magyar, Szabó Tünde. Krisztina 1:01,76 perces idővel nyert, mögötte Tünde 1:01,96 perccel a második, a harmadik az amerikai Wagstaff. Újabb szenzációs magyar siker az uszodában! A férfiak mezőnyében Deutsch Tamás szerepelt a legjobban. A 200 méteres hátúszás döntőjébe a harmadik legjobb idővel került be, ahol kissé hátrébb csúszott, de elődöntőbeli idejét alaposan fölülmúlva végzett az ötödik helyen. Hiába no, lassan már ott tartunk, hogy a reflektorfényben észre sem veszszük az egyébként kiváló ötödik helyeket... RÖVIDEN • RÖVIDEN MA: KOSÁRLABDA Magyar Kupa női mérkőzés a legjobb 8 közé jutásért: Kecskeméti SC—Soproni VSE. Kecskemét, városi sportcsarnok, 16 órakor. Az őszi bajnoki mérkőzéseken mindkét alkalommal soproni győzelem született. A mai találkozó nyertese a Szekszárd—Szarvas összecsapás győztesével játszhat a legjobb négy közé jutásért. • A hét végén rendezik meg Tokióban a hagyományos Siroki Kupa nemzetközi cselgáncsversenyt, amelyre a japán szövetség meghívta Zsoldos Zsoltot (KSC) és Tolnai Lászlót (Bp. Spartacus) is. A két magyar versenyző kedden elutazott a japán fővárosba. • Az átigazolási bizottság előterjesztése alapján az MLSZ elnökségének 69/1990. (XII. 11.) sz. határozata értelmében a labdarúgásban 1991. január 1-jét követően átigazolt játékosok az 1990/91-es bajnokság hátralevő részében új egyesületük csapató-, ban nem szerepelhetnek. Az átmeneti intézkedés az MLSZ új átigazolási szabályzatának megjelenéséig lesz érvényben. • Január 12-én, szombaton 10 órától nyílt nap keretében gyakorlati bemutató lesz a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola testnevelés tanszékén, a Topolya sori sportcsarnokban. • Az idei év első hazai cselgáncsversenyére január 12-én kerül sor Békéscsabán. Az első osztályú felnőtt női és férfi viadalon tatamira lépnek a KSC és a BSK sportolói is. A verseny a február 2—3-án sorra kerülő magyar bajnokságra való felkészülést szolgálja. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 7.55: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.00: Menedzser Magazin 9.00: Képújság 9.05: Walt Disney bemutatja (ism.) 10.50: Szia, Mamii 11.20: Mozgató 11.25: Képújság 17.00: Pannon Krónika 17.10: Hírek szerbhorvát nyelven 17.15: Hónapsoroló 17.45: A TTT jelenti 18.00: Hármas csatorna 18.45: Telistele-video 19.05: Esti mese 19.15: Lottósorsolás 19.30: Híradó 20.05: Szomszédok 20.40: Hírháttér 21.30: A cár őrültje. Tévéfilm 23.05: BBC-híradó TV II. MŰSOR: TV 2 Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság 17.40: Sípercek 17.45: Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 19.00: Hans Fallada — Az utolsó fejezet. NDK-film 20.38: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: A kalandor. Olasz kalandfilm 23.15: TV 2 — Napzárta ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés — magyarul. 16.15: Tv-napló — magyarul. 16.25: Művészeti műsor — ismétlés. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Tv-napló. 17.25: Fenntartott idő. 18.00: Újvidéki képeslapok — városi krónika. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Filmoszkóp. 22.30: Tvnapló. 22.50: Műsorzárás. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 + 30. Zenés tájékoztató magazin. 7.00: A belügyminisztérium jelenti. 7.20: Nyikolaj Vavilov. Film. 10.00: Hírek. 10.15: Borsószem királykisasszony. 13.00: Hírek. 13.15: Fantasztikus kalandfilm. 14.35: A mama, a papa és én. 15.05: Ny. Gymigyenko zongorázik. 15.45: Tizenhat év alatt és azon túl. 16.30: Rajzfilm. 17.20: A belügyminisztérium jelenti. 17.35: Nyikolaj Vavilov, (folyt.) 19.00: Híradó. 19.40: Kijevi dalfesztivál. 21.00: Tudományos összeállítás. 22.00: Esti hírösszefoglaló. 22.15: A tudományos öszszeállítás 2. része. 22.45: Veszélyes fordulat. Tévéfilm. 23.55: Dokumentumfilm egy tengeri útról. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: Szonda (ism.) 9.05—11.00: Napközben (ÉLŐ) 11.10: Citeraszó 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Újraolvasva 14.15: Népzene mindenkinek 15.05: Megmentett hangszalagok 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Muzsikus házak 16.45: Labirintus 17.05: PAF-műsor 17.30: Ennio Morricone westernfilmzenéiből játszik 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt 19.50: Hajszálgyökerek 20.05: Szellemóra 21.05: Johannes Brahms 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Ismeretterjesztő műsor 23.05: A Rádió lemezalbuma PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben 9.08: Operettkettősök 9.35: Találkozásom a népzenével 10.20: Operaslágerek 11.03: A mi korunkban 11.30: Hangverseny 12.00: Nótaparádé 13.03: Nosztalgiahullám 14.00: Lelátó 14.30: Gőz 15.20: Magnósok, figyelem! 16.00: Játék — tízezer forintért 17.00—19.00: RádióMa 19.03: Ahogy mi zenélünk 19.30: Popregiszter 20.00: Garázs 20.30: Afro-dallamok 21.03: Daráló 21.33: Folk-rock Magyarországon 22.00: Kabarécsütörtök 23.03: Sporthlradó BARTÓK RÁDIÓ: 8.25: Próza 9.10: Zenekari muzsika 10.20: Rádiószínház: A dzsungel törvényei 10.46: Richard Strauss: C-moll zongoranégyes 11.33: Bach-művek 12.05: A hugenották. Részletek Meyerbeer operájából 13.00: Hallgassuk újra! 15.05: Balassi Bálint költészete és a zene 16.05: Thomas Beecham vezényel 16.54: Interartfesztivál 1990 17.30: Rádióhangversenyekről 18.00: Szlovák nemz. műsor 18.20: Román nemz. műsor 18.40: Szerbhorvát nemz. műsor 19.05: Német nemz. műsor 19.25: Praetorius: Erhalt uns, Herr-motetta 19.35: Mahler: VII. szimfónia 21.20: Bécsi operákból 22.27: Hangverseny svájci és magyar zeneszerzők műveiből 23.20: Célia. Hangjáték SPORT • SPORT VÍZHEZ ÉS SZÉLHEZ KÖTŐDÖTT A CSALÁD ÉLETE Országos bajnok a sivatagi homokról A szörfözés érdekes, kellemes szórakozás, hazai fellendülésének időszakában többször is közöltünk róla képeket, de azt csak a minap tudtuk meg, hogy versenysportágként is bekerült Bács-Kiskun történetébe. Az örvendetes hír Fecske Tamás kiskőrösi olvasónk révén jutott el szerkesztőségünkbe, aki az ' alábbi beszámolót küldte: „A kiskőrösi Coopvin Rt.-nél dolgozom, munkám mellett szőlőtermesztéssel foglalkozom. Ültetvényeim Csengődön vannak, tavasztól késő őszig a tanyánkon élünk, ahol gyermekeim felnőttek és általános iskolai tanulmányaikat elvégezték, majd kiröppentek a családi fészekből. 1980-ban vásároltam egy szörföt és szabad időnket családommal a Büdöstó (Petőfi-tó) mellett töltöttük, ahol én 40 éves fejjel elég jól elsajátítottam a szörfözés alapelveit és technikáját. Olykor a Balatonra is elutaztunk, ahol már „élesben” is küzdeni kellett az elemekkel. Közben Tamás, a fiam felcseperedett és átvette tőlem a nehezen megszerzett tudást. 1986-ban Keszthelyen, a Helikon Kupán szerettem volna indulni, de sporttársaim — látva fiam ügyességét — indítványozták, hogy inkább ő versenyezzen. Nagy meglepetésünkre a „profik” mögött a negyedik helyen végzett és ettől kezdve a munka mellett a vizhez és szélhez kötődött a családunk élete. Minden versenyre el kellett vinni a fiam, nem számitott, hogy a kocsiban vagy éppen a vitorla alatt töltöttük az éjszakát, kitéve magunkat az időjárás viszontagságainak is. Abban az esztendőben leigazolták a Triál egyesületéhez, amelynél juniorként két évig versenyzett és szép eredményeket ért el. Az 1987- es országos ifjúsági bajnokságon második helyezést szerzett, a felnőttek között pedig rendszeresen a harmadik, negyedik helyeken végzett. Magyarországon évente egyébként 14 versenyt rendeznek. Jugoszláviában a junior világbajnokságon 41. lett, annak ellenére, hogy először látott tengert. Pedig a feladat tapasztalt szörfösöknek is gondot okozott a rangos tengerentúli és európai mezőnyben. Meg kell említenem, hogy általában az utazás költségeit, a felszereléseket, a nevezési díjakat (vitorla, árboc, stb.) mi, szülök fedeztük, ami igen nagy anyagi megterhelést jelentett számunkra. (Egy új vitorla ára 30-40 ezer forint, ami egy év alatt „lerongyolódik”.) Az 1990-es év hozta meg fiam számára az eddigi legnagyobb sikert. A DIV Il-es (azaz Race Board) könnyűsúlyú kategóriában országos bajnok lett és ezen kívül minden jelentős magyar versenyt megnyert. A dolog pikantériája, hogy egy 18-20 éves gyerek „sivatagi homokról” származva képes volt maga mögé utasítani olyan versenyzőket, akik a Balatonon nőttek fel, állandó edzési lehetőségek mellett, míg a fiam csak a szorgalmának és akaraterejének köszönhette eredményeit. Sajnos nem nagy nyilvánosságnak örvend a szörfözés mint sportág, de a vitorlázás mellett hivatalosan is olimpiai szám, hiszen a legutóbbi két olimpián létjogosultságot szerzett maganak. Ha nagyobb publikációs és reklámlehetősegek volnának, nyilván többen is csatlakoznának a versenyszerű szörfözéshez. Lehetőséget nyújthatna különböző cégeknek a vitorlán, személygépkocsin, szörfruhán való reklámozás. A televízió is egyre inkább felfigyelt erre a lehetőségre és a nyáron többször is láthattunk egy-egy gyönyörű startot vagy impozáns díjkiosztót. Kiskőrösön Major József építész személyében talált a fiam támogatót, akinek a segítsége megbecsülésre méltó, de a külföldi versenyek kiadásainak a fedezéséhez kevés. Ha lennének támogatói, a nemzetközi élmezőnyben is helytállna és méltón képviselné megyénketl TOTÓTANÁCSADÓ A totó 2. heti, január 13-ai szelvényén változatlanul olasz A és B osztályú mérkőzések szerepelnek. 1. Olasz A osztály: 17. Cagliari (15 2 5 8 8—19 9—16. Bologna (15 2 5 8 11—18 9). Egymás elleni eredményük — a pályaválasztó szempontjából —, 1985/86-ban 1—0, 86/87-ben 0—0, Cagliariban 9 hazai, 2 Bologna-győzelem és 7 döntetlen. Tippünk: X, 1. 2. Olasz A osztály: 18. Cesena (15 25 8 14—29 9) — 5. Parma (15 66 3 17—12 18). Egymás elleni eredményük — a pályaválasztó szempontjából —, 1984/85-ben 2—0, 86/87- ben 1—0, a B osztályban. A Parma még nem nyert Cesenában. Tippünk: X. 3. Olasz A osztály: 8. Genoa (15 474 16—15 15)— 10. Atalanta (15 4 7 4 17—18 15). Egymás elleni eredményük — a pályaválasztó szempontjából —, 1987/88-ban 0 —2, 89/90-ben 2—2., Eddig Genovában — 12 Genoa-, 4 Atalantagyőzelem és 7 döntetlen. Tippünk: X, 1. 4. Olasz A osztály: 9. Lazio (15 2 11 2 13—12 15)— 1. Internazionale (15 9 3 3 30—20 21). Egymás elleni eredményük — a pályaválasztó szempontjából —, 1988/89-ben 1 —1, 89/90-ben 2—1. Eddig Rómában: 14 Lazio-győzelem, 13 Intergyőzelem és 20 döntetlen. Tippünk: X, 1, 2. 5. Olasz A osztály: 14. Lecce (15 3 7 5 7—13 13) — 3. Sampdoria (14 7 5 2 22—11 19). Egymás elleni eredményük a pályaválasztó szempontjából —, 1988/89-ben 1—0, 89/90-ben 0—0. Eddig Leccében: 3 Lecce-győzelem, 2 döntetlen és 3 V Sampdoria-gy őzelem. Tippünk: 2, X. 6. Olasz A osztály: 4. Milan (14 7 5 2 15—7 19) —7. Bari (15 4 7 4 19 —1815). Egymás elleni eredményük — a pályaválasztó szempontjából —, 1985/86-ban 0-0, 89/90-ben 4 —0. Eddig Milánóban: 18 Milan-, 2 Bari-győzelem és 1 döntetlen. Tippünk: 1. 7. Olasz A osztály: 12. Napoli (15 46 5 12—15 14) — 11. Roma (14 5 4 5 21—18 14). Egymás elleni eredményük — a pályaválasztó szempontjából —, 1988/89-ben 1—1, 89/90-ben 3—1. Eddig Nápolyban: 24 Napoli-győzelem, ,12 Romagyőzelem és 15 döntetlen. Tippünk: X, 1. 8. Olasz A osztály: 15. Pisa (15 5 2 8 17—23 12) — 2. Juventus (15 7 6 2 21—13 20). Egymás elleni eredményük — a pályaválasztó szempontjából —, 1988/89-ben 1—4. Eddig Pisában: 2 Juventus-győzelem es 4 döntetlen. Tippünk: 2, X. 9. Olasz A osztály: 6. Torino (15 5 6 4 15—13 16) — 13. Fiorentina (15 3 7 5 18—19 13). Egymás elleni eredményük — a palyaválasztó szempontjából —, 1988/89-ben 1 —0. Eddig Torinóban: 32 Torino-, 8 Fiorentina-győzelem és 13 döntetlen. Tippünk: X, 1. 10. Olasz B osztály: 10 Barietta (17 5 7 5 16—14 17) — 13. Padova (17 5 6 6 10—13 16). Egvmás elleni eredményük — a palyaválasztó szempontjából —, 1987/88-ban 1 —2, 88/89-ben 1—1. Eddig Barlettában felváltva győztek, most a hazai pálya előnyét élvező Barietta nyerhet. Tippünk: 1. 11. Olasz B osztály: 16. Pescara (17 3 8 6 9—12 14) — 1. Foggia (17 11 2 4 35—14 24). Egymás elleni eredményük — a pályaválasztó szempontjából —, 1989/90-ben 2 —1. Eddig Pescarában: 5 Pescaragyőzelem, 1 Foggia-győzelem és 1 döntetlen. Tippünk: X, 2. 12. Olasz B osztály: 13. Taranto (17 4 9 4 8—13 17) —5. Ascoli (17 5 8 4 17—13 18). Eredményeik előbb a C osztályban, majd a B- ben: 4 Taranto-győzelem, 3 döntetlen és 1 Ascoli-győzelem. Tippünk: X. 13. Olasz B osztály: 14. Udinese (17 6 7 4 20—17 14) — 3. Messina (17 6 8 3 13—13 20.) Egymás elleni eredményük — pályaválasztóként —, 1987/88-ban 1—0, 88/89-ben 5 —1. Eddig Udinéban: 2 Udinese-, 1 Messina-győzelem. Tippünk: X, 1. + 1 mérkőzés: 14. Olasz B osztály: 8. Salernitana (17 3 12 2 12—14 18) —6. Verona (17 6 6 5 15—12 18). Mindketten játszottak már az A osztályban is, ám egymás elleni eredményük a B osztályból való 1966/67-ben, 0 —1 és 0—0. Tippünk: X, 2. Deák István