Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-31 / 26. szám

1991. január 31. • PETŐFI NÉPE • 5 PETŐFI NÉPE AJÁNLATA KÖNYV 1989 februárjában Diós Pál a magán személy- és teherfuvaro­zókról szóló szociográfia készítésé­hez fogott. Eredetileg csak a ma­gántaxisokról akart írni, de a pesti és a tatai taxisokkal folytatott be­szélgetései után a teherfuvarozók helyzetének felméréséről is dön­tött. Könyvének fele már készen volt, amikor 1990 októberében na­pokig a taxisok, fuvarosok voltak a főszereplők az utakon, megbé­nítva az ország mindennapos éle­tét. A taxisblokáddal kiegészült ri­portkötet végül két könyvben je­lent meg: Bolhát pórázon. Taxis­könyv és a Nem kell ész, csak jogo­sítvány? Fuvaroskönyv címmel. A szerző bevezetője szerint a ta­nulmány „egy olyan vállalkozói rétegről ad képet, amelyben közel 50 000 ember érezte kockáztatva a maga és családja boldogulását... Úgy gondolom, e munkából meg­érthető, miként vált képessé közel tíz év alatt e két szakma arra, hogy egy egész országot képviselve ta­nítsa meg a kormányt, mit nem tehet meg azok nélkül, akik nevé­ben kormányozni kíván.” Diós kö­zel félszáz fuvarost, taxist kérde­zett meg, vett részt háromnapos találkozójukon, újabb és újabb be­szélgetéseket rögzített, majd közü-% lük most tizennyolcat közreadott. Interjúalanyainak egy része név­vel, mások inkognitóban meséltek életútjukról, a szakmán belüli he­lyükről, arról, hogy milyen módon jutottak el az önállóságig. A köte­tek summázatát egy taxis így fo­galmazta meg: „Az, hogy a mellék­­zöngék milyenek voltak, hogy a felhangok milyenek voltak, az nem ránk tartozik. Mint ahogy az sem a mi ügyünk, hogy kik próbáltak a mi létránkon, a fejünk fölött a kormányhoz felmászni. Mi nem vagyunk hajlandók sem a hátun­kat, sem a létránkat tartani más­nak. Nekünk egyetlen célunk volt, és azt elértük. Még egy darabig életben tudunk maradni, még egy , darabig életben tudjuk tartani a családunkat, még egy darabig van munkahelyünk.” (k. m.) LEMEZ NEM LESZ MINDENKIBŐL NAGYTŐKÉS KONCERT Cseh Tamás új dalai Sokévi szünet után ismét jelent­kezett Cseh Tamás Bereményi Gé­za új verseivel, dalszövegeivel, a már jól ismert Cseh Tamás-zené­vel. Ismét egy szál gitárral kíséri magát, habár a lemez zenei hang­zása azért sokkal színesebb, válto­zatosabb. Igen, új lemezről van szó, amely tavaly decemberben lá­tott napvilágot. A címe mi lehetne más, mint: Uj dalok. És ezeket az új dalokat most élőben is meghall­gathatjuk. Cseh Tamás koncertjét Kecskeméten, az Erdei Ferenc Mű­velődési Központban rendezik meg február 6-án, este 7 órakor. A mostani, friss szerzemények kö­zül biztosan elhangzik majd a Raj­tam maradt télikabát, a Polka, a Kelet-Európa, az Amikor begerjed a jóindulat, az A képzelet szálkái között. Olyan dalok ezek, melyek­re érdemes figyelni. Egy-két év múlva már kívülről fújjuk mindet. Úgy, mint hajdanán, azokat a prí­ma Cseh Tamás-számokat. Sokan emlékszünk még ma is rájuk. A kecskeméti koncerten viszont a legújabb Bereményi—Cseh szerze­ményeké lesz a főszerep. (Képün­kön a szerzőpáros.) (b. t.) Kormorán A jobbára csak szűk rajongói körben ismert Kormorán együttes harmadik nagylemezével jelentke­zett, melynek címe Rockuiem. A bemutatkozó albumuk 1984-ben került forgalomba. Azon „letet­ték” a névjegyüket, vagyis a fülk­és a rockzene fergeteges, igen szín­vonalas ötvözetét választották ze­nei irányzatnak. Ezt követően 1987-ben hallhattuk őket ismét, a Szerelmes énekek című lemezükről ugyancsak felsőfokon írtak a kriti­kusok. Joggal kérdezhetnénk hát, miért csak háromévenként kap al­kalmat ez a tehetséges csapat a le­mezkészítésre. Erre a kérdésre azonban a lemezgyár illetékeseitől kellene választ kérni. Itt van tehát a Rockuiem. Kol­­tay Gergely színvonalas produkci­ót állított ki. Nyilván, kiváló muzsikusokat gyűjtött maga köré, mert ezúttal nem csupán „szimpla” Kor­­morán-program szerepel a korongon. Egy összefüg­gő, több tételből álló mű adja a lemez anyagát. A hangzás igazán tökéletes. Ritkán lehet hallani eny­­nyire letisztult, minden ponton helyénvaló muzsikát és elgondolkodtató, tartalmas szövegeket. Azért is figyelemre méltó, hiszen tudjuk: a Kormorán ritkán hallat magáról, tehát jut ideje bőven a megfontolt lemezkészítésre, nem úgy, mint sokan másoknak, akik szinte futószalagon kénytelenek lemezeket kiadni. És még engedik is. 4 A Kormorán hangszerarzenálja igen változatos, színes. Miután a népzenei motívumokra is építenek, nem hiányozhat például a duda, a töröksíp, a hegedű és más népi hangszer. Ezek izgalmassá teszik a szerze­ményeket, azok zenei világát. Itt-ott a régi Pink Floyd által képviselt irány fedezhető fel, fnáshol komolyze-Meddig lehet FOLYÓIRAT Negyedik számával jelentke­zik a Kagylókürt című, negyed­évenként megjelenő folyóirat, amelynek központi témája ezúttal a környezetvédelem. Jobban mondva, a környezet­­szennyezés, amelynek riasztó jeleivel és egyértelmű következ­ményével nap mint nap szem­besülünk. „ . . . cikkeink nem csupán a figyelmet szeretnék felkelteni, hiszen a cél s egyben az egyet­len lehetséges megoldás a belső változás, a szemléletmód átala­kítása lenne, hogy ne kizsák­mányolóként, hanem az egész­nek szerves részeként viszo­nyuljunk környezetünkhöz. Lapunk olyan fórum, amely konstruktív tanulmányok és cikkek közzétételével szeretne hozzájárulni az emberek belső harmóniájának megteremtésé­hez. E belső békét és egyensúlyt viszont csak úgy érhetjük el, ha a külső környezettel, a termé­szettel is harmóniában élünk” — írja bevezetőjében a lap fő­­szerkesztője, Abhay Narayan. A Kagylókürt összeállítása élén Lipták Béla, az USA-ban élő hazánkfia cáfolja azt a gyakran elhangzó kifogást, hogy a környezetvédelemnek Magyarországon anyagi aka­dályai Vannak. Modern agrár­­politika vagy sivatagosítás? Er­re a kérdésre válaszol az inter­jú, amelyben az Egyesült Álla­mok Humánus Társaságának igazgatója beszél a jelenlegi földművelési technika baljós „eseményeiről”, bolygónk me­zőgazdaságának jövőjéről. Bá­nyai Géza Jövőfaló emberiség című írásában konkrét adatok­kal bizonyítja, hogy a Föld né­pességét és eltartóképességét fi­gyelembe véve, mennyivel gaz­daságosabb a vegetárius étke­zés, mint a vegyes táplálkozás. Génsebészet vagy rémsebészet? Dr. Magyari Károly megdöb­bentő cikke a biológia és az orvostudomány alig ismert ré­szét mutatja be. A Gaia, a Föld istennője című írás a környezet és az élő organizmusok közötti kapcsolatot vizsgálja. (F. M.) kaggtofecir a múltra hivatkozni? MIKÓ ISTVÁN YAK£A MIKLÓS ICNCI SZJLyeSÓEI^ nei taktusokra lehet ismerni. A tételek bőven kínálnak improvizációs és szólólehetőségeket is, melyeket ki is használ a zenekar és a zenészcsapat. A lírai számok­ban szépen énekelnek a hölgyek, Hüse Mariann, Pin­­tácsi Viktória. Mint mindig, ezúttal is színvonalas előadó Varga Miklós, Margit József. A zenészek kö­zött ott van Mikó István (hegedű), Jenei Szilveszter (gitár), Donászi Tibor (dob) és az alapzenekar: Koltay Gergely, Margit József, Papp Gyula, Bártfai György, Patai Tamás és Walla Ervin. Sok-sok érdekes effektus ad hatást, például harangzúgás, telefonhang, ajtócsa­­pódás. A szerzemények közül kiemelkedő A völgy, A vég­vári rockerek, a Legyen még, a Te akartad. Végezetül „csak” annyit mondhatunk: így tovább, Kormorán és várjuk a folytatást. Jó lenne, ha erre nem kellene újabb három esztendőt várni! (SLPX 37 381) (B. T.) Nagy veszélyt látok abban, hogy mindent a múlt rendszer hibáival akarunk megmagyarázni. Ha ezt csak a kormány tenné, nem aggód­nék, hiszen a kormányoktól már megszoktuk, ráadásul amit azok mondanak, azt többnyire gyanak­vással fogadja a közvélemény. Na­gyobb baj, hogy még társaságban is ez járja. Mindenki elhárítja ma­gától a felelősséget, mondván, a körülmények nem tették lehetővé, hogy jobb eredményeket érjen el. Ez a jelenség a magyarság köré­ben mindig erős volt. Trianon után évtizedeken keresztül nem lehetett mást hallani, mint hogy egy ilyen megcsonkított ország eleve sze­génységre van kárhoztatva. Haza­árulónak tartották azt, aki azt hangsúlyozta, hogy a hibák több­sége a határókon belül maradt, hogy a legsürgősebb tennivalók itthon vannak, hogy csak akkor számíthatunk korrekciókra, ha társadalmunk és gazdaságunk pél­daszerűvé válik. Trianon arra volt jó, hogy ne kelljen az osztálygőg­ről, a földreformról, a polgároso­dás feltételeinek hiányáról beszélni. Sorsunk a kezünkben van? Aztán jött a sztálinizmus, amelyben kötelező volt az optimiz­mus. Ezt arra alapozták, hogy az egyének sorsáért is a társadalom felelős. Azzal indokolták az egyé­nek és közösségek jogfosztottsá­­gát, hogy azok képtelenek élni a lehetőségekkel, sorsukat tehát a társadalomra kell bízniuk. Az ál­lamnak a kötelessége gondoskodni arról, hogy legyen lakásunk, hogy magas képzettséget szerezhessünk, hogy egészségesek maradhassunk. Amikor aztán kiderült, hogy az állam képtelen ezeket a magára vállalt kötelezettségeket teljesíteni, elkezdte a lakosság egyre nagyobb részének megengedni, elnézni, hogy legalább részben a saját kezé­be vegye sorsának alakítását. Eb­ből aztán az fakadt, hogy a lakos­ság nagyobbik fele, ezeréves törté­nelmünk során először, ráébredhe­tett arra, hogy igenis képes sorsán jelentősen javítani, hogy több mú­lik rajta, mint a pártállamon, s ál­talában a központi hatalmon. Márpedig ennél fontosabb és re­ménykeltőbb változás nem is tör­ténhetett volna. Erre ugyan az elő­ző hatalom sem lehet büszke, mert nem okos belátásból, hanem kon­cepciója csődjének nyomása alatt tette az engedményeket. Az egyén a fontos, nem az állam A polgári demokráciák egyik legfontosabb és legáltalánosabb jellemzője az, hogy egyrészt a jövő­beli lehetőségeit nem a múltjával Tnagyarázza, másrészt az egyén, a család, a lakóhely és a haza sorsá­ért való felelősség sorrendje az egyénnél kezdődik, és csökkenő mértékben halad a kis közösségek­től az államig. Európa keleti felé­ben ez a sorrend mindig fordított volt. Ideje volna tudatosítani, hogy addig nincs lehetőségünk a nyu­gat-európaivá válásra, amíg nem leszünk nyugatiak abban a tekin­tetben is, hogy az emberek elsősor­ban saját feladatuknak tekintsék sorsuk jobbra fordítását. Ezt ma már néhány millió kisember sok­kal inkább elfogadja, mint politi­kusaink. Ha ezt illusztrálni aka­rom, elég két példát felhoznom. Milliónyi kisvállalkozás kell! A jelen helyzetért mindenben az elmúlt negyven év örökségét teszik felelőssé, ezzel mentik fel magukat a sürgős reformok halogatásában. Ahogy a két világháború között mindenért Trianon volt a felelős, nálunk újabban ezt a funkciót az elmúlt negyven év látja el. Minél jobban sikerül ezt elhitetni a lakos­sággal, annál passzívabb lesz az is. Egyetlen reményem, hogy nem fog sikerülni a mai hibákat is a közel­múlt nyakába varrni. Népünk, sze­rencsére, eleve bizalmatlanná vált a hatalommal szemben. A tulajdonreformban is arány­talanul nagy szerepet kap egyrészt az elmúlt negyven év vagyoni ter­mészetű igazságtalanságainak kor­rekciója, másrészt a nagytőkések életre hozatala'. A sokkal nagyobb társadalmi és gazdasági lehetősé­geket rejtő kisvállalkozásokról alig esik szó, illetve alig történik konk­rét reformintézkedés. Az egyik párt azt szeretné, ha, sok, vállalko­zásra-képtelen kispáraszti tulajdo­nost csinálnánk, mások pedig min­den figyelmüket az új gyártulajdo­nosoknak szentelik. Azokkal a milliókkal szemben alig van biza­lom, akik az elmúlt tíz év során bebizonyították, hogy kormánytá­mogatás és külföldi tőke nélkül is sikeresen építik a maguk kis vállal­kozásait, és hogy ezek számát mil­liókkal lehetne szaporítani. Kopátsy Sándor Peep-show A lány a forgó piedesztálon, akár egy unat­kozó állat. Nem, nem macska, mer trr abban van legalább valami buja puhaság. Ő pedig „csak" kimerevített, rózsaszínű hús. Próba­baba, rőt fanszőrzettel. Tekintete mint a fon­­csorozott üveg, amelyen át figyeled. Fásult rutinnal tornászik kéjleső szemek vágóhídján. Egy fémhúszasért, talán harminc másodper­cig. Aztán guillotine-ként csapódik le a roló. Férfiak állnak sorfán a kabinok előtt. Egy félretaposott cipös, sok dioptriás szemüvegű pasas izgatottan gyűrögetikezében a kalapját. Atellenben a Rákóczi tér lestrapált, de leg­alább valódi rocsói. Ezerötszáz forintért pil­lanatok alatt részed lehetne a jóban. Persze, minek, elvégre állandó barátnőd volt. Ingyen. Más kérdés, hogy mibe van ez neked., . Miért van az, hogy téged a homokosok rögtön megtalálnak ? Most is, ahogy itt téblá­­bolsz, jön ez a fehér hajú, penészzöld szemű csontkollekció, vajszínű ballonban és nyak­kendőben. Naná, hogy a rádió munkatársa, és azt szeretné tudni, mi a véleményed hazánk első peep-show-járól. Olcé, mondod neki, indulhat a magnó. Hát szóval, az intézményesített kukkolásban rej­lő társadalmi lehetőségek szinte kimeríthe­­tetlenek. Végre lehullt a lepel a női erogén zónákról! Ezt az eseményt legfeljebb csak a berlini fal ledöntéséhez tudnád hasonlítani. Szerfelett megkönnyebbülésre ad okot az a tény is, hogy a lány, akit kíváncsi szemmel vizslatunk, abszolúte nem lát minket. Csak az a vízzel teli műanyag vödör zavaró kissé, amibe a szűk kabinban folyton belebotlunk. A melegágyi (foglalkozása: riporter) az elején úgy mosolyog, mint akit szobára visz­nek. A berlini falhoz érve már sejt valamit, és egyre önérzetesebben meresztgeti a szemeit. Amikor belebotlunk a műanyag vödörbe, ar­ra kér, hogy legyek szíves, és ne szórakozzak vele... Lehet, hogy tényleg rádiós? A tér betonasztalán kigyúrt, tetovált urak verik a blattot. A kibicek sűrű sorfalától szin­te semmit sem látni. Az egyik kártyás, akinek rövid pólójából kitüremkedik rengő pocakja, szemével int feléd, mire veled szemben meg­szólal egy felettébb udvarias hang, hogy fel­hívja a becses figyelmedet,' nincs itt semmi nézni- és látnivaló. A kocsisoron két kamaszképű rendőr ösz­tökéli továbbhaladásra a sarkon beforduló autókat. így aztán a lányok a mellékutcában kénytelenek beszállni. A Pillangó büfé előtt kopott kiskosztümös asszony köszön rád, és saját hangjától megilletődve kérdezi, hogy nem akarsz-e, mert ő nagyon olcsó. Mutatja, a piacon túl, az üzletlakást is, ahova mehetné­tek. Zavartan köszönöd meg, de, sajnos, se pénzed, se időd. Legalábbis ezt válaszolod neki. Most a Bérkocsis utca felöl, akár egy jele­nés, véres arcú férfi támolyog elő. Olyasmit motyog, hogy leütötték, pénzét elszedték. Fölsétálsz a Blaháig, szemügyre »vészed a lépcsőn kuporgó koldus enyvszínű mülábát, amelyről diszkréten felhúzta a nadrágszárat. Pénzt dobsz simléderes sapkájába. Gyurika, a loncsos hajú cigányfiú az aluljáró oszlopéi­nak árnyékában szipuzik. Amikor észrevesz, brahijból odakínálja a ragasztóval teli mű­anyag tacskót, de most nem kérsz. Mintha csak megéreznéd. hogy dolgod lesz, elindulsz a Népszínház utca irányába. A vil­lamosmegállóban óriási a csődület. Akárha gránátot dobtak volna a tömegbe. Egy kon­tyos nő taszító fejhangon sipákol, s a nyakéit tapogatja. Vagy húszlépésnyire tőled a földbe gyökerezett, ledermedt polgárok között ké­nyelmes tempóban szlalomozik a nyaklánc­­tolvaj. Lila dzsogging, fekete, göndör haj. Ki tudja, miért— akciófilmek örök áldozata—, utána­veted magad. Nem vesz észre, így könnyű dol­god van. Már majdnem utoléred, amikor az Aurora utcában eltűnik egy sötét kapualjban. Az ütés a tarkódon ér, amikor megfordulsz, teljes erőből gyomorszájon rúgnak. Szemed fölrobban, mint egy túlhevített üveggömb. A lány a forgó piedesztálon ... kimerevített rózsaszínű hús,... fásult rutinnal torná­­szik.. . Tódor János

Next

/
Thumbnails
Contents