Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-16 / 13. szám

1991. január 16. • PETŐFI NÉPE • 5

MONOPOLJOG 5—35 ÉVRE

A cél előtt

a koncessziós törvény

A koncesszió lehetőségének törvénybe iktatását hazai és külföldi vállalkozók egyaránt várják, hiszen a közlekedés, a távközlés, a bányászat, de még a szerencsejátékok szervezésében, korszerűsítésében is a koncessziós szerződéseké a jövő. Dr. Gadó Gábortól, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőhelyettesétől először azt kértük: foglalja össze a koncesszió lényegét.

—- A koncesszió olyan jogi eszköz, amelynek révén az állam vagy az ónkormányzat egy meg határozott tevékenység gyakorlásának a jogát időlegesen átengedi szerződés útján, méghozzá úgy, hogy a jogosultnak teljes vagy részleges piaci monopóliumot biztosít.

— Hogyan fér ez össze a piacgazdasággal?

— Mivel a koncessziós szerződéseknek valóban piackorlátozó szerepük van, nyilván csak igen szűk körben köthetők ilyenek. Leggyakrabban akkor, ha az állam vagy az önkormányzat (csak ők" adhatnak koncessziót) saját erejéből nem tudja egy beruházásra vagy tevékenységre a szükséges pénzt előteremteni. A koncessziós törvényjavaslat tételesen felsorolja, hogy milyen területek jöhetnek szóba. Akármelyiket vesszük, a fejlesztéshez sok pénzre van szükség. Az országos közúthálózat, az autópályák építésére éppúgy, mint a távközlés, a bányászat, a postai alapszolgáltatások, a vasút, vagy a menetrend szerinti közúti személyszállítás szolgáltatási színvonalának emeléséhez.

Mi a koncesszió megadásának gyakorlati módja?

A koncesszió tárgyát képező beruházást vagy tevékenységet az állam vagy az önkormányzat nyilvános pályázat útján meghirdeti. Ebben szerepelni kell a koncessziós jogok gyakorlása pontos időtartamának is. Ez - eltekintve a bányászati kutatás egyes eseteitől öt és harmincöt év között mozoghat. Az állam vagy az önkormányzat csak legelőnyösebb feltételekkel pályázónak adja meg a koncessziót.

Ő ezért, természetesen, fizet, vagy úgy, hogy egy nagy tőkeigényű vagyontárgy létrehozásának a finanszírozását vállalja, vagy pedig koncessziós díjjal. Az előző esetben értelemszerűen úgy térül meg a befektetés, hogy a koncessziós szerződésben kikötött időhatárig a tulajdonos (vagyis az állam, illetőleg az önkormányzat) átengedi neki a versenyhelyzetet korlátozó feltételek fenntartásával a megépült beruházás' működtetésének, hasznosításának jogait. A nyereséget ígérő gazdasági monopoltevékenységek átengedéséért — mint a szerencsejátékok egyes fajtáinak szervezési, lebonyolítási jogáért is - pedig a megállapított díj fizetése éppen a kirázólagos piaci pozíció ellentételezését is szolgálja.

Mi történik, ha máris többen végeznek valamilyen tevékenységet, szolgáltatást?

Ilyenkor a koncessziós szerződést elnyert fél javára úgy korlátozzák a piacot, hogy a szerződés megkötése előtt közlik vele:

kinek van már a tevékenységhez jogosítványa, és megállapodnak abban, hogy újabb konkurensek az ő beleegyezése nélkül nem kezdhetnek üzleti tevékenységbe.

— Van a koncessziónak magyarországi hagyománya?

— A hatályos magyar jogrendszerben ugyan nem található meg a koncesszió intézménye, de a történelmi hagyományok sora hosszú. A múlt század első felében így finanszírozták a Lánchíd építését, majd a kiegyezést követő időkből is sok, főleg az urbanizációval összefüggő koncessziós beruházást sorolhatnék. A lóvasút felváltása villamossal, a gázvilágítás bevezetése, a vasúthálózat megépítése, a bányászat fejlesztése, mind-mind ilyen szerződésekkel történt meg. Most, a piacgazdaság kiépítésének korszakában — elismerem, paradox módon — újra nagy szükség van arra, hogy törvényi szinten határozzunk a kizárólagos állami tevékenységek időleges átengedéséről és a kizárólagos állami tulajdonhoz (önkormányzati törzsvagyonhoz) tartozó vagyontárgyak működtetéséről.

— Hol tart a törvény előkészítése?

— Még a múlt év decemberében az Országgyűlés elé terjesztettük a törvényjavaslatot, s most a fontos megtárgyalni valók között várja a sorát. Ám addig sem áll az élet, mert a koncessziós törvény csak egy jogszabályi keret, amelyet az egyes ágazatoknak a saját területükön, a speciális kérdéseket részletezve, ugyancsak törvényileg kell szabályozni. A szerencsejáték-, a távközlési és a postatörvény tervezete már elkészült, most dolgozzák ki a szénhidrogén-kutatás területén is a jogszabályt. Mivel a fővárosi önkormányzat a világkiállítás kérdésében is csak a koncessziós törvény életbe lépése után dönt, április előtt a honatyáknak el kell fogadniuk azt. (MTI-Press)

Schöffer Jenő

TAPSOLT ATM IS TUDNI KELL

A Leány vásár — sokadszor

• l.ucy: Szegedi Dóra és az ifjú gróf: Latabár Árpád, a másik szereposztásban. Balról második Bessy: Csombor Teréz, a jobb szélen Harrison: Vitéz László, (llovszki Béla fotója)

„Kecskeméten 1954-ben, 1960-ban és 1971-ben adták elő a Leányvásárt”, tudatja az új színházi műsorfüzet. Á megyeszékhely színvonalas városi hetilapja pedig arról próbálja meggyőzni olvasóit, hogy negyedszer kerül itt színre a Jacobit világhírrel megajándékozó operett.

Kolumbusz előtt is állt Amerika! A színházak államosítása előtt is rendeztek előadásokat Fellner és Helmer palotájában, a korábbi játszóhelyeken. Kár volna ezeket az előadásokat kitörölni a emlékezetből, különösen a valamiért kiemelkedőket. A Leányvásár kecskeméti premierjét például. Száz-egynéhány nappal a kasszasikerű ősbemutató után tűzte műsorra Mariházy Miklós kitűnő társulata. Az Országos Ellenőr címoldalon, az addig „iegpazarabb”, leglátványosabb itteni színi előadásként méltatta a teátrumot öt előadáson megtöltő Leányvásárt. Mintha a mostani évadról írta volna a hajdani kritikus: „Az idén az operette uralta a műsort”. Ráadásul M. Turchányi Olga, minden idők legnépszerűbb kecskeméti énekes színésze játszotta a főszerepet. Mert övé volt a színpad, pajkos, eleven, ügyes, táncos, enni való volt Bessyként, azaz a komornaként. Ez volt a második főszerepe Jacobioperettben. 1906-ban őt ünnepelte a fővárosi Király Színház publikuma, mint A tengerszem tündére királylányát. Lucy Harrison milliomoslány és az acélöklű Tom Migles romantikus szerelmi történetét később is biztos sikerként tűzhették műsorra a magántársulatok. Színre került egyebek között 1940 elején, majd 1946- ban is. A kecskemétiek pesti Leányvásáráról Molnár Gál Péter írt Págerkönyvében. Rendszerellenes tüntetést váltott ki a hosszú eltiltásából Harrisonként visszatérő Kertész Dezső fellépése. „Abbamaradt a színes butaság. Zúgott a fogadótaps. Megszakadt az előadás. A színházi szakma adott elégtételt nehéz éveiért Kertész Dezsőnek. Láttam Bessenyeit ujjongani a tapsoló igazságszolgáltatásban.”

Most az előadás végére vastagodott föl a taps. (Némely társulatunk kitanulta a tapscsiholás furfangjait. A közönség, önmagát gerjesztve, többszörös vasfüggönyös tapstengerré duzzasztja a kezdetBen néhány gyors függönyszétrántáshoz is aligalig elegendő tetszésnyilvánítást.)

A második felvonásra melegedett

föl a hangulat. Oldódtak a színészi görcsök, hangolódott a közönség a százegyedszer hallott poros poénokra, bocsátotta meg a korábbi Leányvásár-bemutatókon színes, forgatagos leányvásár elszürkítését, unalmát, élvezték a bankettre készülődő konyhából felszálló finom illatokat. A rutin helyrezökkentette a kezdetben meg-megbicsakló ritmust, jöttek a mutatós táncbetétek, érdekesebbé vált a cselekmény, fülbe mászott a fülbemászó muzsika.

A rutinos férfi színészek mozogtak a legbiztosabban Angyal Mária rutinos rendezésében. Jóízűen — már bocsánat — hülyéskedett gróf Rottenbergként Vitéz László, ilyennek képzelték a szerzők az ehte amerikai milliomost, mint a karakterszerepben előnyösen, ám talán a kívánatosnál csipetnyivel kevesebb humorral bemutatkozó Csizmadia László. Egyéni humorával fűszerezte a rohangászó titkár sablonfigurát Gulyás Zoltán. Úgy dagadtak az álcowboy Tom Migler, azaz Turpinszky Béla izmai, mint barátban az alleluja. A táncos lábú Pál Attilának elhittük, hogy gróf Rottenberg Fritz inkább elszalad, mintsem fél, tedd el, ne vedd elő ficsúr, és még azt is, hogy pompás papucsot idomít belőle a temperamentumos komorna-revütáncosnő Bessy, Csombor Teréz. Szerepe szerint (is) szép Lucy, a milliomoslány, Seres Ildikó. Kellemesen énekel, akárcsak szerelme. Harrisonnét Jablonkay Mária, a Kocsmárost Lengyel János alakította.

A körülményekhez képest ügyes, revüs koreográfiával többet hozott ki a tánc- és énekkarból a vendégművész, Veöreös Boldizsár, mint amenynyit sokan vártak. Jó segítőtársa volt a táncosként is kiváló Frigyesi Tünde. Gyarmathy Agnes díszletei ezúttal is bő teret adtak a játéknak, andalító látványt a szemnek. Mjntha a jelmeztervező Gyarmathy Ágnes nem ismerte volna díszlettervező Gyarmathy Ágnes elképzeléseit. Egyik-másik jelmez beleolvadt a hasonló színárnyalatú háttérbe.

A premieren Kezdi Zoltán Pál vezényelte a zenekart, amely ezúttal is bizonyította, hogy nem csak szavakban érzi fontosnak a operettek műsoron tartását.

Kedves olvasóimra bízom, hogy bosszús kérdőjel, boldog felkiáltójel, a tényszerű megállapítást záró pont volt az előadás után a ruhatárban elcsípett hangos megjegyzés végén: „ez kell Kecskemétnek”.

Azért kicsit magasabbra tehetnék azt a bizonyos mércét. Most átvitték a maguk számára megszabott magasságot. De hol jegyzik az ilyen eredményt?

Hcltai Nándor

1KARUSZI ÁLDOZATOK AZ ÖNÁLLÓSODÁSÉRT, AMI ELMARAD

Az új igazgató jött, látott, de nem győzött

Az elmúlt év júniusában új igazgató került az Ikarusz kiskunhalasi gyárának élére. Fejes Ákost Budapestről helyezték ide azzal a kimondott — sőt, a megbízólevélben le is írt — céllal és feladattal, hogy megtegye a szükséges előkészületeket a gyár leányvállalattá alakítására. Az önállósodás irányába ható átszervezés nyilvánvalóan a gazdaságos, piacképes tevékenység elérését kívánta megcélozni. Az eltelt fél év alatt a létszámot hatodával csökkentették, utcára kerültek — jobb esetben nyugdíjba — olyan kvalifikált szakemberek, akik mögött 20-30 évi munkaviszony állt. Egyikük-másikuk talán a cél szentségét elismerte, de az elérésére használt eszközt és módszert mélységesen megalázónak érezte.

Célok és eszközök.

Horváth István, a gyár személyzetise, jelenleg az igazgatási osztály vezetője, egyesek szerint az elbocsátások teljhatalmú irányítója, mások szerint maga is kiszolgáltatott végrehajtója volt.

— Tudomásom szerint, az új igazgató — nem lévén elegendő információja — az ön megítélésére bízta a létszámleépítés áldozatainak kiválasztását. Ön ezt felvállalta ?

— Valójában én elfogadtam az igazgatónk logikáját, hogy ha az önállósodás útján elindulunk, ezt a fájó lépést előbb vagy utóbb meg kell tennünk. Ismerve a város munkahelygondjait, úgy éreztem,' jobb minél hamarabb meglépni, hogy az embereinknek még legyen lehetőségük elhelyezkedni. Az más kérdés, hogy ebben a rettenetesen fájdalmas és kínos szerepben többször úgy éreztem, hogy teljesen magamra maradtam, és minden keserűség és gyűlölet rajtam csapódik le.

— Hogyan, mi alapján döntött arról, hogy ki megy és ki marad?

— Az igazgató meghatározta az átszervezés vezérfonalát. Azt például ő döntötte el, hogy nincs szükség főmérnökre és főkönyvelőre, össze kell vonni a feladatköröket, s azt is, hogy öt osztály mekkora létszámmal végezze az adminisztratív irányítást. Meghatározta, hogy kit akar megtartani, a többit rám bízta. Én, természetesen, az szb-titkárt kértem, segítsen minden feladatban. Akiknek tudtunk, biztosítottunk végkielégítést, korengedményes nyugdíjazást.

— Arról is hallottam, hogy megszavaztatták az embereket, kikkel akarnak dolgozni, kit választanak főnöküknek.

— Ez például a műszaki osztály kialakításánál valóban előfordult. Az osztály vezetésére két régi szakember is esélyes volt, az előző igazgató és a főmérnök. Mivel a hétfős dolgozói létszám adott volt, mindkettőjüket megkértem, állítsák össze azt a névsort, akikre számítanának az osztályon. Az így megnevezett 11 embert aztán összehívtam, hogy a két vezető közül titkos szavazással döntsenek. A volt igazgató győzött, így az ő gárdája maradt, így volt ez a számvitelen is. Tulajdonképpen kialakult a létszám. Azt a 27 embert, aki sehol nem kapott bizalmat, összehívtuk az szb-titkárral az osztályvezetők, művezetők jelenlétében, s én kértem, próbáljanak számukra megfelelő munkát felajánlani más, fizikai jellegű munkaterületen. Természetesen, egy mérnököt ne segédmunkára hívjanak. Jó néhányat sikerült is ily módon a vállalatnál megtartani.

— Valójában azért ez mindanynyiunk számára olyan megpróbáltatás volt, amely nem mentes szubjektív elemektől sem.

— Azt viszont nem vállaltam, hogy az így megmaradt osztályvezetők közül újabb kettőt, akikkel az igazgatóm nem akart együtt dolgozni, megint én küldjék el.

Megkérdőjelezett lépések.

Alig fél év elteltével az igazgató benyújtotta lemondását, a január 7-ei munkásgyűlésen pedig a vállalat budapesti vezérigazgatója bejelentette, hogy az önállósodás egyelőre bizonytalan időre kitolódik. Fejes Ákos jelenleg felmondási idejét tölti, néhányan a dolgozók körében aláírásgyűjtést indítottak, hogy az üzem önálló állami vállalattá alakuljon az ő vezetésével.

— Mi az oka, hogy miután szélnek eresztett jó néhány embert, most megválik a vállalattól? — kérdezem Fejes Ákost. — Az embernek az az érzése, hogy ön csak arra kellett az Ikarusznak, hogy a halasi tisztogatást elvégezze.

— Nagy örömmel, sok tervvel jöttem ide, vállaltam az erőpróbát, hogy gazdaságossá, nyereséget termelő, önálló vállalattá tegyem a halasi gyárat. Én olyan megbízást kaptam a vezérigazgatómtól — mutatja a megbízólevelet —, hogy ez lesz a harmadik önálló egysége az Ikarusznak. Előbb leányvállalat, majd fokozatosan részvénytársaság, amelynek az elnökségét vállaltam volna. Ez a cél lebegett előttem, amikor lejöttem Pestről, és nekifogtam a munkának. Ennek érdekében igyekeztem a gazdaságtalan tevékenységeket megszüntetni. Az improduktív létszámot csökkentettük, takarékosságba kezdtünk. Az irodaház egy részét lezártuk, öltözőket szüntettünk meg, eladtuk a két buszt, lemondtam az igazgatói személykocsit és így tovább. Az évi, tervezett 92 milliós költségvetést 68 millióra szorítottuk, konkrét vagyonértékelést készíttettem. Mindezt azért, hogy egy majdani vegyes vállalat tiszta alapokról indulhasson. Nekünk holland megrendelőnk volt, jelentkezett egy nyugatnémet befektető, munkát, pénzt, piacot hozott volna.

— Azért a gazdaságosság, a nyereségtermelés mindezek nélkül, csupán a magyaroknak sem árt, gondolom.

— Persze. Mondhatnám, hogy minderre egyébként is, már régóta szükség lett volna, s ezt tud- I ták a halasiak is. Ha nem tették, I éppen azért nem tették, mert ha- I lasiak. Ez a gyár, amíg az Ikarusz I Kiskunhalasi gyára nem érdekelt I sem a nyereségben, sem a veszte- I ségben, mindent lenyel a nagy- I vállalat.

— Most mégis lemondott, sőt, I ha jól tudom, az Ikarusz tói is I megválik.

— Nézze, ezeket a lépéseket I azokért a célokért, amelyekről I beszéltem, teljesen igazságosnak I éreztem. Ha azonban a célok el- I homályosulnak, a lépéseim is I megkérdőjeleződnek. Mondták, I hogy lapátra tettem embereket, I de én ezt az ittmaradók érdeké- I ben tettem, hogy a nyereség a I halasiaké maradjon. Ha most ki- I derült, hogy semmi nem változik, I nincs erkölcsi alapom folytatni I ezt a munkát.

— Miért változtak meg a cé- I lók?

— Időközben az Ikarusz és a I Csepel Autó fizetésképtelenséget jelentett be. Ez, mondjuk, szokásos eset, évente megtörtént. Megkapták a kölcsönt, aztán ment minden tovább, míg újra fel nem élték. Most azonban a meghirdetett privatizációs pályázatra nyerő esélyes is jelentkezett, a Dem- I jén Sándor nevével fémjelzett konzorcium, amelyben szovjet, kanadai és tajvani érdekeltség is van. Így aztán a döntést már senki nem vállalja, majd az új tulajdonos meglátja: mit akar kezdeni a halasi gyárral.

— Végül is ez nem zárja ki a halasiak önállósodását.

— Én nem látok jövőt ebben a verzióban. Nem hiszek abban, hogy egy busz, ami 10-15 éve változatlan, 87 ezer dollárt érjen a szovjet piacon, amikor ugyanez a török piacon, mondjuk, 37 ezret ér. Most rendeltek négyezer buszt a szovjetek, ez az Ikarusznak az életet jelenti? Megkérdőjelezem azt is, lehet-e számítani egy összeomlóban lévő államtól folyamatos megrendelésre. De nem jósolgatok. Ha ez a cég munkába kezd és átvilágítja a vagyont, rájön, hogy amit megnyert, nem arányos a ráfordított összeggel. Ami engem illet, én a kerülő úttal nem tudok azonosulni, a kerülő úttal nem tudom az eddigi lépéseimet indokolni, de ez az irány a terveimmel sem egyezik. Amit viszont elkezdtem itt, valahol másutt kipróbálom, mert beleszerettem.

Hajós Terézia *

A riportot végigolvasva kibontakozik előttünk napjaink, sajnos, gyakorta lejátszódó drámája. Színhely a teljes függőségben tartott vidéki gyár, amelytől a csődbe jutott fővárosi cég szívesen megszabadulna, illetve a fejetlenség közepette maga sem tudja: mit kellene vele kezdeni. Az Ikarusz esetében, persze, nem ez forog fenn, hiszen itt van Fejes Ákos, aki vállalkozik ... Ő a halasi dráma főszereplője. Érdekes az alakítása. Az elkerülhetetlennek mondott piszkos munkát a személyzetisre bízza, nyújtsa át ő a méregpoharat azoknak az elbocsátandóknak, akikkel évtizedeket dolgozott együtt: ő, a Budapestről jött új igazgató szemmel olvashatóan csak happy endben gondolkodik a maga személyét illetően. Most előkelőén távozik. Halas előtt amerikai exportért felelős főmérnök volt Budapesten, a cég központi gyárában. Bizonyára újabb sikerek várnak rá; technikusi végzettsége van. — A SZERK.

— ÜJ KÖNYVEK: Pavel Augusta —Frantisek Monzák: Ókori civilizációk. (Madách, 320 Ft) — A szabadság szomorúsága. Csehszlovákiai magyar elbeszélők. 1980—1988. (Madách K., 65 Ft) — Alckszandr Beszlik: Felvonni a vitorlákat! Történetek híres hajósokról és utazókról szóban és képekben. (Móra K., 120 Ft) — Hold elejti, Nap felkapja. Kibédi találós kérdések. Gyűjtötte Ráduly János. (Kriterion, 53 Ft) — Jánky Béla: Napkosár. (Ion Creanga K., 30 Ft) — Karácsony Benő: Líra, novellák. (Kriterion, 34 Ft) — Nyikolaj Leszkov: A bolha. (Raduga—Móra, 48 Ft).

DINAMIKUSAN FEJLŐDŐ, NYUGATI PARTNERREL MŰKÖDŐ VÁLLALKOZÁS

AUTOMATIZÁLÁSI ÉS IRÁNYÍTÁSTECHNIKAI FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGŰ SZAKEMBERT KERES, KISKUNHALASI MUNKAHELYRE

Angol nyelv ismerete előny!

A jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal Kiskunhalas, Pf. 172 levélcímre kérjük küldeni.

79