Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-08 / 288. szám
6 • PETŐFI NÉPE • 1990. december 8. VIGYÁZZUNK A SZÍVÜNKBE! A vérzsírszűrésről Magyarország évek óta vezető helyet foglal el a megbetegedési-halálozási világstatisztikában; csökken a várható élettartam, s a munkaképes (főként a 40-60 éves) korosztályokban drámaian megnőtt a nem fertőzd, krónikus betegségek okozta halálozás. Ezek között a szív- és érrendszer ismert betegségei a halálozás több mint S0 százalékáért felelősek. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy az „első számú közellenség”, az infarktus okozta sziv- halálért az egymással összefüggő orvosi-biológiai és életmódbeli tényezők a felelősek (öröklődés, magas vérnyomás, fizikai inaktivitás, dohányzás, stressz). Az öröklődés elsősorban az érelmeszesedésért okolható vérzsírok — köztük is főként a koleszterinszint- szabályozásában játszik szerepet. Népességünk mintegy 5 százalékában fordul elő infarktus, s e betegség minden negyedik halálozásért felelős. Az esetek kétharmadában észlelnek kórosan emelkedett vérzsírokat, amelyek életmód-változtatással, célzatos diétával, gyógyszerekkel — vagy ezek kombinációjával — kedvezően befolyásolhatók. A kórosan emelkedett vérzsírok korai felismerésével, illetve a szükséges és lehetséges életmód-változtatással, valamint az orvosi kezeléssel csökkenthetjük a veszélyeket. A megelőzést mind ez ideig elhanyagoltuk. Kampányok folytak a dohányzás, a magas yérnyo- más ellen, a fizikai aktivitás mellett, de a talán mindegyiknél súlyosabb koleszterinveszély polgárságunk körében jószerivel ismeretlen. Holott feltárása és kezelése jelentős sikereket hozott például az egészségmegőrzés terén előttünk járó Egyesült Államokban, Németországban, Finnországban. A vizsgálatok egybehangzó eredménye szerint a vérzsírok 10-15 százalékos csökkentése 15-20 százalékkal csökkenti az infarktus gyakoriságát. A vér koleszterinszintjének lejjebb szállítása révén az infarktushalálozás 30 százaléka védhető ki. E riasztó halálozási arány elleni küzdelmet célozza az a most induló program, amelyben évenként egy alkalommal kerülne sor lakossági szűrésre. E programnak az aktualitását az adja, hogy a lipiddiagnosztikában élenjáró Boehringer Mannheim GmbH bécsi cég az évente egyszeri „Vigyázzunk a szívünkre!" — szűrőprogram céljaira hajlandó előnyös feltételek mellett felajánlani megfelelő készüléket és az ehhez szükséges személyzetet. A kampányhoz felajánlott Reflotron készülékek 3 perc alatt képesek az ujjbegyből sterilen levett cseppnyi vérből a triglice- rid-, a koleszterin-, a HDL- és a cukor- érték meghatározására. A vérzsírszűrést vérnyomásméréssel egészítjük ki. Arra törekszünk, hogy az életkor, családtörténet, dohányzás, infarktuselőzmények és a szűrés eredményeképpen ismertté váló adatok alapján, számító- gépes program révén, a becsült infarktus-kockázatot is megadjuk. A szűrést követően feladatunk — a normális tartományba tartozók megnyugtatása, a határértékűek esetében megfelelő diétás és életmódbeli tanácsadás megszervezése. A nagyon kórosan emelkedett értékűeket a Tétényi Úti Kórház lipid-belgyógyászati osztályára utaljuk további kezelésre. Á kampányban felhasznált, 120 ezer schilling értékű vizsgálati anyag fel- használása után a Boehringer cég egy készüléket ingyen átad további folyamatos felhasználásra. Dr. Czeizel Endre TERMÉSZETES ÉLETMÓD Alacsony vérnyomás ellen: ásványvíz Az alacsony vérnyomás igen kellemetlen közérzetet okozhat. Az érintettek ok nélküli fáradtságról panaszkodnak, szellemi tevékenységnél gyakran nehezen tudnak koncentrálni, hirtelen felállásnál megszédülnek, elfeketedik a világ a szemük előtt. A túl alacsony vérnyomás még ájuláshoz is vezethet. Az orvosi gyakorlatban az alacsony vérnyomást nem tekintik betegségnek, mert nincs káros következménye a szervezetre, és nem kell attól félni — mint a magas vérnyomásnál —hogy a beteg'várható élettartama megrövidül. Sőt, ellenkezőleg, alacsony vémyomású emberek ritkábban szenvednek érbetegségekben. Sok mindent tehetünk azonban az alacsony vérnyomás okozta kellemetlenségek megszüntetésére. A legsikeresebb terápia a sok mozgás. Például a kerékpársport és áz úszás ajánlható. Igen elterjedt az is, hogy az alacsony vémyomásúak nagy mennyiségben fogyasztanak kávét vagy teát, hogy ezáltal a vérkeringésüket gyorsítsák. Kevesen ismerik azonban azt a-tényt, hogy az ásványi sókban gazdag ásvány- és gyógyvizek kúraszerű fogyasztása a vérnyomást normalizálja. K. Gy. Szemenszedett igazság „Van olyan ország, amelytől hatszáz mérföldre kell lennünk, hogy az igazságot megmondhassuk róla.” Voltaire (1694—1778) „A keveseknek ahhoz, hogy ehessenek, győzhessenek, alhassanak, s hogy megzavarják mások álmát, sokaságra van szüksége.” Niccolo Tommaseo (1802—1874) „A politikát többnyire minden igazságot nélkülöző ostobaságok jellemzik.” Bertrand Russell (1872—1970) „Ne várjátok az Utolsó ítéletet; mindennap zajlik.” Albert Camus (1913—1960) „Olyan korban élünk, amely bővelkedik a fölösleges eszmékben, de híjával van a szükségeseknek.” Joseph Joubert (1754—1824) „A tömeges állampolgári engedetlenség a társadalmi változásnak olyan stratégiája, melynek ugyanaz a jelentősége, mint a szirénázva rohanó mentőautónak.” Martin Luther King (1929—1968) Vége az elszigeteltségnek! 9 Brit alagutepitők ünnepük, hogy létrejött az osszekottetes az angol es a francia alagútszakasz között (MTI Külföldi Képszerkesztőség) Még nincs kétszáz éve, hogy Ma- thieu Favier francia bányamérnök merész elgondolással lépett elő, melyben alagút építését szorgalmazta Anglia és Franciaország összekötésére, a La Manche alatt. Álma napjainkban válik valósággá, amikor a két ország partjairól egyidejűleg indult fúrópajzsok megközelítették egymást, és a szemben haladó munkások már egy „egérlyukon” kapcsolatba kerültek egymással. Az 50 km hosszúságú, „Csalag- útnak” nevezett alagútrendszer fúrási munkálatainak kijelölését és a fúrópajzsok irányítását navigációs mesterséges holdak segítségével, illetve lézervezérléssel oldották meg. Ezek a csúcstechnológiák igen nagy pontosság elérését teszik lehetővé. A „Csalagút”, mintegy 40 méternyire a tengerfenék alatt, repedésmentes, igen jó szilárdsági tulajdonságú kréta kori mészkőképződményben halad, itt kínálkozott a legnagyobb biztonság az építés és a majdani használat során. A tervezésben az Út-, Vasúttervező Vállalat három szakembere is részt vehetett, ami a magyar alagútépítők jó hírnevét dicséri. Az alagút, a tervek szerint, 1993 júniusában nyílik meg, és ezzel megszűnik a brit szigetek tízezer éves elszigeteltsége, amely a legutolsó jégkorszakot követő vízszint- emelkedéssel jött létre. HITLER CEHJE A történelem nem jegyezte fel Reindl kocsmáros nevét Münchenből, 6 viszont feljegyezte Adolf Hitlerét, s ezzel voltaképpen belépett a történelembe. A Tanjug figyelt föl rá, hogy egy német történész közreadta a jó öreg kocsmáros üzleti könyvének néhány lapját. Ebből kitűnik, hogy 1923. november 9-én, a Reindl-sörözőbe invitálta híveit a későbbi Führer. Mi több, itt rendezte be főhadiszállását is a hatalomátvételi kísérlethez. A sikertelen vállalkozás a legapróbb részletekig ismert. Azonban mindeddig senki sem volt kíváncsi a kocsmáros helyzetértékelésére, noha ezt pontosan le is írta. Tételesen: Hitler és elvbarátai 190 millió márkás kiegyenlítetlen számlát hagytak maguk után. Összetörtek 113 söröskorsót, 82 poharat és 98 széket. Ezeket a hatalomátvétel kellékeinek tekintette a kocsmáros. Ellopták azonban az étkészlet 148 jelentősebb darabját is, és ezt nem tudta mivel magyarázni. Az esetre fényt derítő történész szerint a kocsmáros egy ideig nem akart szólni, azután pedig már nem mert. A Hitler-ceh többi tételéhez írhatják ... 9 Amikor a pulóverbe belekötötték a csillogó mintát. Csak csillogjon! Mindegy, hogy miből készül, mindegy, hogy milyen színű, csak valami csillogjon-villogjon, ragyogjon, fényesedjen, s akkor már divatos. Mármint a pulóver, a blúz, a tunika, szóval: a felsőrész. Az is mindegy, hol csillog, elöl vagy a vállon, a nyak körül vagy a gombolásnál, mellközépen vagy féloldalasan. Ez a csillogás adódhat eleve az anyagból is. T udniil- lik, ha fémszálas, lurexkelméből szabjuk, varrjuk a blúzt, ha csillámfonalból horgoljuk, kötjük a pulóvert. De az az igazi, amikor a fényes felület applikálva, tűzve, hímezve van a textilre. Nagyon dekoratív és jól érvényesül sötét anyagon az arany-, ezüstflitter, a gyöngyházfényű gyöngyhímzés. Ezzel a díszítéssel igazán divatossá tehetjük a tavalyi blúzunkat, pulcsinkat. A legegyszerűbb meg9 Arany madár, virág applikálva. oldás, ha fényes matlászé selyemből, tiszta selyemből, fémszálas anyagból masni, virág, madár, pillán?, gó formákat vágunk ki, és laza elrendezésben szétterítjük a mellrészen vagy a váll körül. Előbb férceljük fel az előre beszegett figurákat. Próbáljuk fel, s tükör előtt igazítsuk, rendezzük el azokat. Csak azután, hogy meggyőződtünk a szín és forma, no, nieg a csillogás kellő érvényesüléséről, lássunk hozzá az applikáláshoz. Aki nem sajnálja az időt és fáradságot, annak azt ajánljuk, fűzzön gyöngysorokat, és ezekből tekerjen, csavarjon mintákat, úgy, hogy legalább minden második gyöngyszemet a blúz anyagához rögzít. Hasonlóan díszíthetünk flittersorral is, lehet hímezni fémszállal, vastag selyemszállal. Szép az alapruha színénél néhány árnyalattal sötétebben vagy világosabban csillogó díszöltés. Végül megkoronázhatjuk müvünket egy-két szem strassz- kővel, nagyméretű üveggyönggyel, ékszergombbal. Természetesen, a gomb nem a gomblyukba kerül. Hanem a mell vonalát, a vállvarrást, a gallért kell díszítenie. Szimmetrikusan vagy éppen aszimmetrikus megoldással. S akkor már igazán .divatosan léphetünk a munkahelyünkre. Mert, majd elfelejtettem, a csillogás az idén nem az estélyi öltözék sajátja. Nappal, az utcán, hivatalban kell ragyognunk ezen a télen. S azt hiszem, ezt a férfi kollégák sem bánják. km Lét és feladat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 \ 14 Ü 15 16 Ü 17 1 Ül 19 ff 20 21 22 1 23 24 25 26 1 27 28 29 1 ff 30 ■ 31 32 33 _ 34 35 36 ■ 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 ■ 48 m 49 50 _ 51 ü 52 53 54 ff 55 56 57 58 59 ÜÉ 60 61 62 M 63 H 64 65 ff 66 67 68 69 ff 71 V * ____ VÍZSZINTES: I. Kerekes László pécsi aforizmaszerző egyik gondolatának kezdete (zárt betűk: I, A, M). 14. A Földközi-tenger keleti partvidéke. 15. Az oltalom jelképe (két szó). 16. Siíta mozgalom. 17. Testület 19. Vízinövény. 20. A szilícium vegyjele. 21. Kötőszó. 23. Testünk külső vagy belső felületein helyezkedik el. 26. Rágós tőle a hús. 27. Ilyen játék is van. 29. Riport eleje! 30. Egy nótában deres már! 31. Vasfegyelmet tart. 34. Bútor anyaga. 35.... Sirató Király; költő (1905—1980). 37. Hajtogatott tésztából készülő, töltött sütemény. 38. ... Holgersson; Selma Lagerlöf utazó hőse. 40. Poszméh. 42. Gyanít. 43. Csónakázás kelléke. 45. Verőér jelzője is lehet. 47. Azonos mássalhangzók. 48. Balatoni üdülőhely lakója. 49. Fáról. 52. Párosán nyer! 53. A szomszédba lopakodik. 55, A bárium vegyjele. 56. Híres. '60. Folyó és állam Afrikában. 62. Kilométer, röv. 63. Talál. 64, Azá- leát is, Azárt is becézik így. 66. Gólya, tájszóval. 67. Kasza élesítése. 70. Étvágygerjesztőként fogyasztott saláta, gyümölcs stb. FÜGGŐLEGES: 1. Egyesületet létrehoz. 2. Veterán futóatlétá (János). 3. Szezon. 4. Lajcsi. 5. Rendben van! 6. Természettudományi kar, röv. 7. A gondolat folytatása. 8. Kávé! 9. Tekintetes, rövidebben. 10. Küzdelem egyik jelzője, 11, Ténfergés, tréfából ágyúszónak is mondhatjuk! 12. Ajka centruma! 13. Peer Gynt anyja. 18. Ollós víziállat. 22. Üveges használta tapasz. 24. Edénytisztítás kelléke. 25. Ibo- lyaszínű. 28. Zakót felsegít. 30. Tengeri kopoltyúsok feldolgozása során keletkezett hulladékból főzik e ragasztószert. 32. Belső hiba! 33. Titkos helyre tesz. 34. Öt, angolul (Five). 36. Két ellentétes égtáj. 38. A gondolat harmadik, befejező része (zárt betűk: Ü, E, E). 39. Makk Károly rendezte film címe. 41. Eszes. 44. Előd. 46. így szólította feleségét Mikszáth. 50. Görög eredetű, a latinból átvett férfinév. 51. Fegyvernemjelzés. 54. Aromás ital. 55. Megzsíroz. 57. Keres ...; színész. 58. Euterpé a múzsája. 59. Nem kell több. 61. Golden ..a San Franciscó-i öböl bejárata, illetve az azt átívelő híd. 65. ... de France; történelmi vidék Franciaországban. 68. Néma falu! 69. Pest egyik fele! 71. Belső hőmérséklet! Schmidt János Beküldendő: vízsz. 1., függ. 7. és ’38. Az elmúlt héten közölt kereszt- rejtvény megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Hábenczius Lászlóné, Méntelek; Kővári Andor, Szabadszállás; Kiss Veronika, Kecskemét; Szabó Jenőné, Orgo- vány; Lungerné Borisza Erika, Kiskunhalas. Loves a szívre Hírlapírók, krimiszerzők egyetlen szóval jellemezni tudják a cselekményt, amely többnyire megfontolt eseménysor tragikus lezárulása: hidegvérrel. A francia kriminológusok tanácstalanul állnak az „eset” előtt, amely Lille városában történt, november közepén. Egy hatéves kisfiú, miután többször is hiába követelt Qoca-Colát, apja vadászpuskájával lelőtte a kérés elutasítóját, az édesanyját. Az újságok szerint a rendőröket egyetlen tény döbbentette meg: a hidegvér, ahogyan a kisfiú „elégtételt vett”. Az anyát nem lehet kihallgatni, bizonytalan, hogy életben marad-e. Az egyetlen tanú szerint, miután az anya többször is elutasította a kérést, a fiú a szülők szobájába ment, kinyitotta a kulcsra zárt szekrényt, kivette a vadászfegyvert, csőre töltötte, és ihég egyszer követelte a kólát. A válasz a fegyver láttán is elutasító volt. A gyerek lőtt, a szívre célozva. Majd átment a szomszédba, és kérte, hogy hívjanak orvost. Ennyi. A kisfiút intézetbe vitték, az esetről beszámoló újság szerint bírói utasításra 6 hónapos kivizsgálásnak vetik alá. Minthogy olvasni nem tud, az irodalmi példát kiiktathatják. Marad a tévé. Amely egyébként már a sztori vevőjeként is jelentkezett. Gyógyvízkúra A gyógyvizek külső és belső kúrákra egyaránt alkalmasak. Sok gyógyforrás vizét palackozzák, mert meghatározott betegségek esetén gyógyító, betegség- megelőző vagy fájdalomcsillapító hatásúak. A gyógyvizek ásványanyagtartalma magas. Legfontosabb anyagok a vas, jód, kén, fluorid. Különböző gyógyvizeket ismerünk, melyek gyomor- és bélpanaszok, emésztési rendellenességek, gyulladásos betegségek, vese- és hólyagbántal- mak esetén vagy ezen betegségek megelőzésében fontos szerepet játszanak. Jó hatásúak a gyógyvizek máj- és hasnyálmirigy-betegségeknél, szabályozzák a gyomorsavtermelést, anyagcserebetegségeknél, mint például cukorbaj vagy köszvény, kiegészítő kezelésként alkalmazhatóak. A gyógyvíz tehát bizonyos értelemben gyógyszer. Hogy mire vagy mi ellen jó a szóban forgó gyógyvíz, azt mindig megtaláljuk a palack feliratán. Pontosan fel van itt tüntetve az összetétel, hogy milyen ásványi anyagokat tartalmaz, és a használati javaslat. Ajánlatos azonban gyógyvízkúra megkezdése előtt az orvos tanácsát kikérni. i