Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-09 / 263. szám

1990. november 9. • PETŐFI NÉPE • 5

„TILTÁS, ÁTOK ÉS ÉGETÉS SEM ÁRTHATOTT A JÁTÉKKÁRTYA NÉPSZERŰSÉGÉNEK”

Beszélgetés dr. Ernst R. Ragg úrral

A PIATNIK-CÉG VEZÉRE KECSKEMÉTEN

Kecskeméten az ördög összes bibliája

I

Tisztelt Hölgyek, Urak! Minden Kedves Olvasó! Kérem, ne lepődjenek meg, hogy „kártyázunk” lapunkban. Nincs ebben semmi különös, most ilyena „lapjárás”. Csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmét mindazoknak,, akik a legalább 200- 'iféle, ismert kártyajáték valamelyikét űzik, hogy mintegy ezeréves szokásnak hódolnak. Nincs tehát emiatt szégyenkeznivalójuk, hacsak nem hazardíroznak, mert akkor könnyen az a vád érheti önöket, hogy az „ördög bibliáját olvassák”.

De hát, miért épp most „kártyázunk” nyilvánosan? Egyszerűen azért, mert Magyarországon megtörtént az első olyan kísérlet, mely a kártya és a kártyázás egész történetét próbálja bemutatni, s e kísérletre a kecskeméti Szórakaténusz Játékmú- ' zeum vállalkozott. Mint korábban megírtuk, az intézményben október 20-ától a jövő év június 2-áig látható Az ördög bibliája dmű játékkártya- történeti kiállítás. ■

A bemutatóhoz Jánoska Antal, Budapesten élő kutató és gyűjtő írt bevezetőt. Egyébként az ötlet és a megvalósítás az ő nevéhez fűződik. A kutató tollából egyebek között ezt olvashatjuk:

„A játékkártyák ezeréves históriája az emberiség kultúrtörténetének szerves része. Egy adott kor technikai fejlettségét, ízlésvilágát, szokásait, divatját közvetíthetik kártyalapok a szemlélőnek, de a képek készítője is bemutatja mesterségbeli tudását, fantáziavilágát. Könyvtárnyi irodalom bizonyítja, hogy a játékkártyák és kártyajátékok évszázadok óta foglalkoztatják a kutatókat, játékosokat és a téma ismerőit. Kit a játékeszköz eredete, története, másokat a játékelmélet, vagy éppen a lapok mágikus erejébe vetett hit vonz a

• Straszer András fotói jól szemléltetik a kiállítás páratlanul gazdag anyagát

színes lapokhoz. Az Egyesült Államokban, Spanyolországban, Németországban, Belgiumban múzeumok specializálódtak a kártyák gyűjtésére, bemutatására; világszerte múzeumi, könyvtári és magángyűjtemények féltve őizött kincsei a kártya- ritkaságok.. Földünkön a kártya sok tízmillió ember szórakozását tanulását, esetenként megélhetését biztosítja. Fiatálok és idősek száz- és százféle kártyajáték kedvéért ülik körül az asztalokat olykormegdöbben- tő elszántsággal, vakmerőséggel. Tiltás, átok és égetés sem árthatott a já- jékkártya népszerűségének.” ,

E rövid írásban nincs lehetőség kártyatörténeti közlésre, néhány érdekességre azért felhívjuk a figyelmet. Magyarországon, §z írásos emlékek szerint már a XV. században ismerték a kártyajátékot amely főúri passzióként a királyi udvarban is népszerű volt ám arra nincs bizonyíték, hogy milyen kártyával, miféle játékok voltak divatban. Kártyakészítésre utaló nyomot először Corvin Mátyás uralkodása idején találunk. A XVIII. század végén már több városunkban, így Sopronban, Pozsonyban, Pesten és Vágújhelyen készítettek játékkártyát. A múlt században Bécsben Piatnik Nándor, Pesten az első Magyar Kártyagyári Részvénytársulatot létrehozó gyárosok uralták a kártyaüzletet. A magyar céget 1896-ban megvásárolta a Piatnik-cég, amely fogalommá vált Magyarországon és Közép-Európá- ban. Az 1950-ben történt államosításig kizárólag a Piatnik család birtokában volt a magyar kártyakészítés. Mindezt természetesen reprezentálja a kiállítás. A gyűjteményben van Sa-> Iámon Antal kecskeméti könyvkötő- mester másfél évszázada készített kártyacsomagja is. A Szórakaténusz immár saját gyűjteményének alapja Rodolfó mester (Gács Rezső—1911 —1987) több mint félezer csomagból álló kártyahagyatéka, mely, az örökösök jóvoltából, az említett Jánoska Antal közbenjárásával került a múzeum birtokába.

(R.M.)

A kártyatörténeti kiállítás megnyitása után egy héttel Kecskemétre látogatott a ma is világhírű bécsi Piatnik- cég vezérigazgatója, dr. Ernst R. Ragg úr (anyai ágon Piatnik). Miután a nagy kártyagyáros hosszasan tanulmányozta a múzeum játékkiállítását és a kártyatárlat anyagát, rövid interjút kértünk tőle.

— Tisztelt vezérigazgató úr ! Mivel itt most játékról van szó, játék a kártya is a javából, engedje meg, hogy az első kérdésem is játékos legyen. Lehet-e Ont nagy kártyajátékosnak nevezni. ?

— Nem tudom, milyen vagyok játékosnak, de játszom. Amikor a gyerekeim még kicsik voltak, velük Fekete Pétereztem. Egyébként a bridzs a kedvenc játékom.

— Úgy tudom, ä Piatnik-cég nemcsak kártyákat készít. Miket még?

— A kártyák mellett különböző társas-, illetve kirakójátékokat, valamint kalendáriumokat gyártunk.

—í Hogy megy az üzlet, vannak-e külföldi érdekeltségeik?

Sgl Termékeinket ma körülbelül hatvan országba exportáljuk, s ez hetven százaléka az összesnek. Exportunk nagy többsége kártya. Az USA-ban is van vállalatunk.

— Tekintettel a Piatnik-cég magyarországi nagy hagyományaira, a mai megváltozott körülmények között tervezhek-e valamiféle vállalkozást hazánkban?

— Igen, gondolkozunk ezen, s ha rákerül a sor, csakis magyar partnerekkel közösen.

Közbevetőleg: most milyen célból tartózkodik Magyarországon ?

— Üzleti ügyben, kirakójátékok eladása céljából:

Önnek mint játékgyárosnak, sok köze van a gyerekekhez. Ezért hadd kérdezzem meg, közreműködne-e a Kecskeméten megalakult Európa jövője társaság és alapítvány sikeréért ? Ez a társaság már jövőre ezer gyereket akar Kecskemétre hozni a kontinens országaiból, cserealapon.

— Privát emberként, mivel már nagy gyerekeim vannak, nem vállalkozhatnék ilyesmire, de például állami vagy akár egyesületi felkérésre szívesen segíteném ezt a humánus ügyet,'hiszen a gyerekek cseréje nagyszerű dolog.

Végezetül: milyen benyomást szerzett a Szórakaténusz ban?

— Nagyon sok olyan múzeumban jártam már, ahol játékokat mutattak be, s olyanokban, ahol kártyakiállítást láttam, de itt érzem leginkább a gyermekek iránti szeretetet. Ami pedig a játékkártya-kiállítást illeti, soha ennyi magyar kártyát nem láttam még életemben egy- helyen. S ennek különösen örülök. Minden olyan dolog, ami a magyarokat érdekli, engem is érint, hiszen édesanyám Budapesten született, s ő még jól beszél magyarul. S hadd tegyem hozzá: nagyon szeretném, ha a Piatnik Nándor és Fiai Kártyagyár, amely 1974-ben már a 150 éves fennállását ünnepelte, még nagyon sokáig fennállna. Természetesen, magyar partnerekkel közösen.

Rapi Miklós

Függőlék

IRTA: HÁMORI ZOLTÁN

„Bibliamagyarázat” avagy: a Nagy Zsuga ’90

Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé!,

Rejtő Jenő klasszikus képzavarát kell segítségül hívnia annak, aki mint én, soha nem szerettem kártyázni, alig tüdők valamit erről a játékról —i vagy minek nevezzem —>% ám ily módon nem fognak befolyásolni a tények az éteri gazság spekulativ kiderítésében. 11 Kezdjük tehát a történeti — genetikus — elemzéssel!

És kezdetben vala a kártya, a teremtés és a fény, az alfa. Kártya nélkül az emberiség kultúrtörténete elférne egy noteszben, sőt, még tragikusabbat mondók: mindenki csak dominózna. A fennmaradt tárgyi emlékek tanúsága szerint az ősemberek kártyalapokkal darabolták föl a mamuthúst. E szerszámokskártya mivoltát bizonyítja, hogy mamuthiány esetén egymás fejéhez csapkodták. (Ezért maradtak csak fenn töredékkoponyák.) -y Az ókorban a görög sorstragédiák ismeretében leszögezhetjük, hogy akkor már beleláttak egymás kártyáiba. (Lásd: Herodotos.)

A középkorban nevezték el a kártyát az ördög bibliájának, minélfogva népszerűsége nöttön-nött, s mint financiális tényező is komoly szerephez jutott, amennyiben szabályozta a földreformot. Az alsózás például sokkal egyszerűbben rendezte újra — már az újkorban — a fold tulajdonviszonyait, mint akárhány Tárgyán. Ha megnyerte, hadd vigye! > Tömörkény István nagy zsugásnak (mellesleg magyar író) van egy lényeglátó novellája „Hühü" címmel. „Ami a kártyajátékot illeti, elég komoly kártyajáték a hühü, ami pedig a zsöllért illeti, elég szegény ember a tanyai zsöllér" — írja a fent említett kártyászati alapműben. A hühü nem kerül pénzbe, ám nem kevésbé erősek a törvényei, mint az adósságoknak. A zsellér elmegy a gazdához, akinek hühüzni támad kedve, és más parmere nem lévén, a zsellérét hívja az asztalhoz. Veszít. A zsellér parancsol: -— Vessék kend három bukfencet!

— En? Ki meri ezt énnéköm parancsolni? Ki meri ezt énnéköm rendeletbe adni?

— A hühü — feleli a zsellér.

Hát ennyit a magas politika és kártyajáték kapcsolatáról. Hiába, a magyar paraszti, nép-nemzeti gerincű szittya léleknek vérében van a kártya. Ha önökvmost csodálkoznak azon, hogy a léleknek hogy lehet valami a vérében, akkor nyugodjanak meg, mert sehogy. De ha kártyáról van szó, akkor nem szabad a szóvirágok gyökerét keresni. Tudják-e például, hogy mi űbereli a fedáksárit? Nem, mi? A biciklipumpa. Hogy miért pont a biciklipumpa, annak magyarázata már késői korok tudósaira hárul, másrészt talán fölösleges is a magyarázat, hiszen a transzcendencia verbális megjelenését megokolni olyan, mintha az angyalszárnyak súhogása nyomán keletkező légmozgás vizsgálatát rábíznánk egy meteorológusra.

Meg kell vallani, hogy a régi szép időkben a kártya megkapta az őt megillető társadalmi rangot: azt a kort favorizálja most ez a politikai tömörülés is, amelynek tagjai még ultizni is csak 47-es alapon hajlandók. ’ .

, Ha már az irodalmi példáknál tartunk, akkor egy Csurka István nevű szerencsejátékos (mellesleg magyar író) „Ki lesz a bálanya?" című müvét is meg kell említeni — Dosztojevszkij „A játékod’ című kisregényéről most ne beszéljünk. A bálanya leegyszerűsítve azt jelenti, aki a cehhet fizeti. Csurka úgy találja, hogy kártyázás közben, mint lombikban, előjönnek az emberek társadalmi, politikai, szociális konfliktusai, olyan ez a játék, mint maga az élet (én például ezért nem szeretem).

A kártyának egyébként számos alfaja van, ezek azonban csupán az ősök elfajzott utódai, amelyek ahelyett, hogy a szellem Tart pour Tart fejlődését segítenék, a transzcendens magasságok tiszta világából a mocskos földi lét materiális funkcióit szolgálják. Nevezzünk meg néhányat a szolgalelkű csürhéből: üdvözlökártyn, beszállókártya, névjegy- kártya, menükártya stb.

Van emellett átmeneti állapot is, ezt reprezentálja a kártyavár. Dicséretére legyen mondva, hogy semmilyen határozott célt nem követ, funke ciója nincs, ugyanakkor a „kártyaság” szellemisége is távol áll lényegétől. E köztes helyzetéből adódóan nem is tud szilárdan megkapaszkodni a rendszerben, a szakirodalomban a kelet-európai diktatúrákhoz szokták hasonlítani: állandóan összeomlik.

Ne keverjük tovább, óvakodjunk a hamiskártyások furfangjaitól és kártyázzunk tovább, mert igen sok örömmel jár. Például annak, aki kártyán nyeri meg a diplomáját vagy azon veszíti el a feleségét.

(A kártya-tárcát a megnyitón előadta Szirmay Péter színművész.)

\