Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-27 / 278. szám

1990. november 27. • PETŐFI" NÉPE • 3 BALOTASZÁLLÁS POLGÁRMESTERE: NÉMETH VENDEL „Beültettek egy csónakba evező nélkül” Délelőtt már nem találom Németh Vendelt a balotaszállási hivatalban. A polgármester bement Halasra, a munkahelyére. Balotaszállás 44 éves új polgármeste­re ugyanis csak társadalmi funkcióban vállalta a község vezetését. A KEFAG kiskunhalasi erdészetének irodájában beszélgetünk. — Halas és Balota gyakran váltotta egymást az életemben — mondja. — A két település határán születtem, egy tanyán. Tulajdonképpen édesanyám tartott el és nevelt négyünket, mert édesapám korán meghalt. Nem volt könnyű helyzetben, mikor özvegyen maradt 900 forint havi jövedelemmel. Halason elvégeztem a mezőgazdasági technikumot, pedagógus szerettem vol­na lenni, de hogy ne kerüljön pénzbe a tanításom, képesítés nélküliként, leve­lezőn végeztem volna a főiskolát. Ak­kor azzal utasítottak el a művelődési osztályon, hogy ez a lehetőség már megszűnt. így maradtam a mezőgazda­ságban. — Mióta kötődik Balotaszálláshoz? Állítólag nagyoa illemtelen dolog, ha valaki letolja a gatyá­ját és a hátsó felét mutogatja másoknak. Hogy miért? Nos, mióta rápislogott a tudatom er­re a világra, én úgy gondoltam, hogy a tiszteletet, az alázatot jelenti, amikor valaki meghajol más vagy mások előtt. S ha ez így van, akkor azért tiszteletlen, sőt sértő a hátat fordító dűtöge- tés — népiesebben: pucsítás —, mert pont ellentétes test­helyzteiről van szó, tehát a jelen­tése is ellentétessé válik ennek a mozdulatnak. A térdig, még jobb esetben bokáig csúsztatott gatya pedig csak ráadás, mint aktus után a búcsúpuszi. Bár az is lehet, hogy a sértően dűtöge- tő így akarja tudtára adni az általa megvetett, utált ember­nek, hogy ha tükörbe nem haj­landó nézni — alapos önkriti­kát gyakorolva —-, akkor „nézd, ihol van orcádnak má­sa!” Persze a civilizált világban az ilyen véleménynyilvánítás, az ilyen önvizsgálatra ösztönzés a legkevésbé megszokott, elfoga­dott. De azért megesik, ahogy legutóbb az egyik focimeccsen is, amikor a középhátvéd ily módon érzékeltette véleményét az ellenfél szurkolóival. Beval­lom őszintén, nekem is eszembe jutott már egyszer-kétszer, mi­közben buta, nagyképű, hiú ve­zetők okoskodásait hallgattam, hogy ha már vitatkozni lehetet­len velük — a diktatúra már csak ilyen —, akkor a fentebb említett, egyértelmű módját vá­lasztom a véleménynyilvánítás­nak. Mondván, hogy: „Ezt még te is megérted, bunkókám!” Szóval, gondoltam rá, de sosem tettem ilyet. Valószínűleg azért, mert gyáva, alak vagyok. Vagy inkább illemtudó? — Ez utóbbi — Huszonöt évvel ezelőtt gyakor­nokként kerültem a Kossuth téeszhez. Mohácson gépészeti különbözetit tet­tem, s attól kezdve egészen mostanáig — egy éve változtattam munkahelyet — Balotaszálláshoz kötődtem. Nehéz volt a váltás annyi év után, de most már úgy látom, kellett. Sőt már hama­rabb kellett volna változtatni. Szakma­ilag megújultam. Ezért is kötöttem ki, hogy ha engem megválasztanak, csak társadalmi funkcóban vállalom a pol­gármesterséget.' — Össze tudja egyeztetni a két fel­adatkört? — A munkaterületemhez is odatar­tozik Balotaszállás, ráadásul továbbra is ott lakom. Annyira nem ismeretlen számomra á közigazgatás sem, 74 óta ugyanis tanácstagja voltam a falunak. Úgy érzem, ha a krízisen túljutunk, össze tudom majd hangolni a két mun­kakört. — MDF-szinékben indult, s a KDNP támogatta. — Igen, alapító tagja voltam a balo- tai szervezetnek, de mióta megválasz­magyarázat nekem jobban hangzik... No, de nem gatyázok tovább, elmondom, miért hozakodtam elő mindezzel. Azért, mert a mi­nap a tévé Testlesen című, kitű­nő ismeretterjesztő filmjét nézve rádöbbentettek, hogy a letolt gatya körüli ismereteim bizony igen hiányosak. Kiderült ugyan­is, hogy a szóban forgó testrész másokra '„nézve” azért sértő, mert a korabeli hiedelmek sze­rint ördögnek tartották, akinek mutogatták. Az ördögnek ugya­nis nincs ülepe, annak a helyén is arc van, amit a boszorkányok­nak körbe kell csókolgatniuk, amikor a pokolba megérkeznek. Tehát őseink úgy gondolták, hogy ha az ördög nem rendelke­zik ezzel a testrésszel, akkor an­nak láttán úgy megrémül, hogy csak na, és eltakarodik. Á mű­sorból tudom, hogy bizonyos törzsek, népcsoportok még ma is vannak, akik a természeti csa­pások ellen is úgy igyekeznek védekezni — a pokol urát vélve bennük —, hogy fedetlen ülepü- ket mutogatják például a vihar­ral terhes ég felé, akár órákon át. Vagyis ördögöt űznek. Hiába űzik: belém is belém bújt, miközben a tévét néztem. S arra gondoltam, javasolni kellene kormányunknak, hogy ha átfogó gázdasági program­mal a mai napig sem rendelke­zik, legalább ezt a módszert próbálja meg, hátha így sikerül országunkból elűznie az inflá­ció, a rohamos elszegényedés, eladósodás ördögét. Es ne min­ket üldözzön új meg új áremelé­sekkel, adókkal, ne minket, sze­gény ördögöket. Hiszen ne­künk lassacskán már le sem kell tolnunk a gatyánkat az említett művelethez. Anélkül is kilátszik belőle... Koloh Elek tottak polgármesternek, nem járok el az összejövetelekre. Én valóban párt­semlegesen akarok tevékenykedni, ak­tív tagként pedig nem tudnám magam függetleníteni a párttól. Minket most — a kisközségek önkormányzataira gondolok — beültettek egy csónakba, de evezőt nem kaptunk. Mutogatnak ugyan a partról, de nem tudjuk, hogy fogunk kievickélni. A helyhatósági vá­lasztások egyelőre csak azt jelentik, hogy önkormányzatnak nevezzük a ta­nácsot. A rendeletek ugyanazok, ha akarnánk sem tudnánk egyelőre mást csinálni, mint az elődeink. Balotán ilyen szempontból még szerencsés is, hogy a kilenc képviselőből hat azelőtt is testületi tag volt. Igazából engem az izgat, miből fog ez az 1800 ember meg­élni, akit zömmel a mezőgazdaság fog­lalkoztatott eddig. Kapom egymás után a különböző leveleket, csatlakoz­zunk ehhez vagy ahhoz az érdekvédel­mi képviselethez. Tartok tőle, ez csak szétforgácsolódáshoz vezet. Szóval, nem tudok semmi megnyugtatót mon­dani a jövőről. H. T. Ennyi Tévényilatkozatban újfent türel­met kértek a nyugdíjkiegészítésre jogosult volt hadifoglyoktól az il­letékesek. Arra hivatkoztak, hogy a sok munkához idő kell. Ez a nyi­latkozat sokakat nemhogy meg­nyugtatott volna, hanem inkább felbosszantott. Miként a kecske­méti Ivots Béla Jenőt, akit indulata szerkesztőségünkbe is elhozott. Április végén küldte el (exp- ressz-ajánlva) levelét a szükséges dokumentumokkal. Azóta csak a sajtóból értesült arról, hogy a több ezer kérelmet — köztük talán az övét is —a Belügyminisztérium­ból oda továbbították, ahová kel­lett. Mindenkinek jól jönne a kie­gészítés, a kisnyugdíjasoknak en­nél is többet jelentene. De ha a pénzre várni kell, legalább pár sor­ban megírnák neki, hogy egyálta­lán mire számíthat, vagy megnyug­tatnák, hogy ne aggódjon, nem vesztek el a pótolhatatlan, eredeti dokumentumai... Tárgyilagosságra törekvő kívül­állónak talán megfordul a fejében, hogy azért az „illetékesek” sincse­nek ebben az ügyben könnyű hely­zetben. De a beszélgetés valami­ként folytatódik, a panasz emléke­zéssé szelídül. „Kevéssel azután, hogy leérettségiztem, be kellett vo­nulnom — mondja Ivots Béla. — Bérháztulajdonos voltam akkor, s ha nem is gazdagságban, de vi­szonylag jómódban éltünk. Ne­künk sem adták azt ingyen. 1945 március 29-én estem fogságba. 1948. május 4-én szabadultam. Mire hazajöttem, semmim sem volt. Egy szoba sem, ahol a fejemet lehajthattam volna ... A kívülálló, aki az ilyen dolgo­kat csak hallomásból ismeri, za­vartan félrenéz. Tárgyilagosságra törekvése megfeneklik, sőt. Hirte­len az emlékező szemszögéből látja meg a dolgokat és elnémul... A. M. ÁZ OL VASÓ HANGJA Telefonos lóti-futi Azért fogtam e levél megírásához, mert engem is nagyon felháborít a kecskeméti telefonfülkék állapota. Bent a városközpontban — mint a maguk fotói is bizonyítják — épp úgy nem lehet üzemképes telefont találni, mint itt, ahol én lakom, a volt Dárdaitelepen. Ezen a helyen amúgy sem bővelke­dünk nyilvános telefonfülkékben. A legközelebb eső is 5 perc kerékpárral. És ne mondjam, nemigen lehet használható állapotban találni. Most pedig leírom, hogyan sikerült kb. 2 hete telefonálnom. (Közölnöm kell, hogy van egy kisfiam, akivel gye­sen vagyok, és két idős .pár, akik csak hozzám tudnak fordulni, ha pl. orvosért kell telefonálni.) Az történt a múltkor is, hogy a néni megkért, hívjam fel a kezelőorvosát és kérjem meg, este jöjjön ki, mivel beteg. Persze, mondtam neki, hogy megteszem. Fiamat is orvoshoz kellett vinnem, így hát azt gondoltam, majd útközben telefonálok egy fülkéből. El is indultunk a kicsivel, gyalog, mivel autó nincs, és a busz sem jár tőlünk arra. (A hu­nyadivárosi gyerekrendelőről van szó.) Tehát elindultunk a Liszt Ferenc utca felé, az első telefon nem működött. Ez még nem is nagy csoda. A rendelőnél is van egy telefon, de az is süket volt. Ha­zafelé menet az ABC-nél (szintén Hunyadiváros) is betértem a telefonfülkébe, de az sem működött. To- vábbmenve, az „új” iskola és óvoda mellett is van egy fülke, azis ki volt belezve. Ekkormárigencsak mérges voltam, de továbbmentünk hazafelé. A következő fülke a Talfái köz felé levő óvoda előtt van. De még ez sem volt jó. Ott egy néni mondta, hogy a Vacsi közi ABC felé is van fülke. Fáradtan ugyan, de elmentem odais. Ez már végre jó volt! így sikerült telefonálnom. Tegnap ismét telefonálni kellett volna, felkerestem az említett telefont (V ácsi köz), de már az sem jó, elkeve­redtem a tüdőkórházhoz, mert ott is van egy fülke, de az sem használható. Végül is a tüdőkórház portása engedett telefonálni. Hát így megy ez felénk! Ha valaki telefonálni akar, akkor mehet ide-oda, de sehol semmi, és a portás jóin­dulatától függ, hogy meddig kell jó telefont keresgél­ni. Azért nem értem azokat, akik tönkreteszik a tele­font. Ha volna egy reklámfilm, ami arról szólna, hogy pár fiatal szétver egy telefonfülkét és vígan tovább in­dul a társaság, de váratlanul baj történik, egy arra szá­guldó autó elgázolja egy társukat. A többiek, ugye, gyorsan mentőt hívnának, ha volna mivel. így mire jó telefont találnak, ami tudvalevő igen nehéz, társuk esetleg meghal. Nos, ha egy ilyen filmet, ületve reklá­mot adnának, lehet, hogy néhányuknak megjönne az esze, esetleg elgondolkodnának azon, hogy mi lenne,, ha történetesen az ő szüleihez, testvéréhez vagy bár­mely olyan személyhez, akit szeret, sürgősen segítsé­get kellene hívni, de az összes telefon süket, szétvert, kibelezett állapotban van a környéken. Én nem tu­dom a mai napig sem megérteni az üyen embereket, bármagam sem vagyokmég öreg. Azolyanfiatalt, aki üyet tesz, szigorúan meg kellene büntetni, már persze, ha el bírnák csípni az illetőt. Nem is fárasztom tovább hosszú levelemmel önöket. Elnézést, hogy ilyen sokat írtam, de annyi­ra felbosszantott az az eset a múltkor ~?^--;5 fülke volt az utamban és mind rossz —, hogy jólesett már végre leírni a gondolataimat. Viszontlátásra és a lapnak további sikereket kí­vánok: egy olvasó Ui.: Egyébként a központi buszmegállónál is rossz mindkét telefon. Mi történik Tiszakécskén? Nagy érdeklődéssel olvastam a Petőfi Népében Rapi Miklós cikkét, hogy a szabadszállási Áfor- benzinkútnál Tatár Imre benzinkutas havi 40-60 liter fűtőolajat ad el paprikaszárításra és csirkeól fűtésére. (Egyvalamit biztos eltitkolt, ami elhang­zott 1990. november 11-én a Magyar Rádió Vasár­napi újságjában.) Tisztelt Petőfi Népe Szerkesztősége! Én a ben- zinkúttól pár méterre lakom, a szabadszállási ben­zinkút havi átlagának a szomszédomban levő ben­zinkútnál a háztartási fűtőolaj kiszolgálása 3-4- szerese. Ez már sok! Mert mind a két műszak 11 forintos háztartási fűtőolajat ad el, teherkocsik­nak, munkagépeknek, buszosoknak, targoncások­nak, személykocsinak stb., közvetlen tankolással. Ez a látvány közfelháborodást vált ki a lakosság körében, hogy egyesek így pazarolják a nemzeti vagyont ily nehéz időkben. Diszkréció mellett meghallgatásom esetén érté­kes információkat tudnék adni, hogy mi történik a tiszakécskei benzinkútnál. Részemre kedd vagy szerdai nap lenne a legalkalmasabb. (Név és cím a szerkesztőségben) Drága az izsáki olaj Lehet, hogy levelemmel nem jó helyen érdeklő­dök, mégis bízok benne, hogy panaszomra orvos­latot kapok. Ugyanis e téma nem csak minket, hanem sokakat érint. A panaszom pedig az, hogy Izsákon a helyi olajkútnál, ami maszek kézben van, 15 forintért mérik a fűtőolaj literjét. Ami még csak 11 forint. Mi olajkályhával fűtünk, így elég sok olaj elfogy. Nem mindegy a mai világban, hogy egy 2 hektoliteres hordót 2200 vagy 300Ó forintért adnak tele. Ha ugyan adnak. Mert ha nincs kedve az alkalmazottnak kiszolgálni, akkor természetesen az olaj elfogyott. Van ugyan még egy kút az 52-es főút mellett, de sajnos, a helyzet ott sem jobb. Ott ugyan 11 forint az ára, csak ha a kúthoz odaállnak a kamionok, akkor a lakosságnak szépkevés marad. így az izsá­ki lakosság azon része, aki nem hajlandó 15 forin­tot adni az olajért, kénytelen sokszor 25-30 kilo­métert is megtenni azért, hogy tudjon fűteni. Ugyanis a tanyavilágba még sajnos nem jutott ki a gázfűtés. A nevem és címem nem írom le, mert félő, hogy akkor még 15 forintért se lenne szá­momra olaj. Szeretném, ha levelemet leközölnék a Petőfi Népe hasábjain, hátha a tulajdonos ráébred­ne, hogy a csalásból gazdagodott meg az évek során. Áz illetékesek válaszát pedig „Drága az izsáki olaj” jeligére kérem. Előre is köszönöm. Tisztelettel egy rendszeres olvasójuk. Izsák, 1990. november 20. A föld a mienk Tisztelt Petőfi Népe. Szeretnék az Újból cselé­dek leszünk? című cikkhez véleményt nyilvánítani. Nem tudok semmiképpen egyetérteni ezzel a cse­lédnek gúnyolt megjegyzéssel! Ezt a titulust egyes új pártok ragasztották ránk, tsz-tagokra, hogy mentül mélyebben megalázzanak. Sajnos, a levélí­ró is ezt vette át. És mi az, hogy újból? Ha azok voltunk a levélíró szerint, akkor mikor lettünk nem azok? Ugyanis újból akkor válhatunk, ha előtte ettől a titulustól megszabadulunk. Én mint tsz-tag, soha nem éreztem magamat cselédnek. Én tagnak érzem magam, a mai napig olyan tagnak, hogy ott a földem, és azt-közösbe műveljük. Én is, mint a többi, közös művelésre vittem be! Noha nem jószántamból, de 3-4 év után már nem csak én, de jóval nagyobb része a tagságnak elismerte, könnyebb gazdálkodni. A levélíró azt írja, 47 300 forintot keresett, egész évben a fél hektáron termelt 88 ezret. Én is folyta­tok efféle tevékenységet, ismerem az ilyen hamis eredményt, ugyanis itt nem csak az ő keze munkája eredményezte a 88 ezer forintot, hanem a családé. Árról nem is beszélve, itt mi nem számoljuk bele a ráfordított munkaidőt, csak a befolyt összeget, meg esetleg a megmunkálást. Ugyanakkor a tsz- tagnak el kell hogy számoljon minden órával! De a tag keresete után SZTK-t fizet, azt hiszem, a keresete 40 százalékát, meg adót! Úgy hogy ezeket ha nem vesszük figyelembe, akkor torz a kép, és nemcsak magunkat csapjuk be, a társadalom azon rétegét is, aM ezeket nem ismeri. A levélíró azt is úja, hogy csak a tsz termékét sújtotta a szárazság, sajnos, ez sem fedi a valóságot, sajnálatosan rossz termés lett a háztájiak igen nagy részén is, nem kevés az a tag, akinek 10-20, esetleg 30 százalék termés lett a háztájin. Bizonyára egy félhektáros területre kutakat tele­pít, vagy öntözésre alkalmas csatorna van a közel­ben, ott az öntözést meg tudta oldani, így lehetett jobb termése. De egy-egy község, ahol 10-15 ezer hektár a terület, és a locsolásra alig van lehetőség, ezeket a területeket is művelni kell. Nem lehet zöldségfélét termelni pl. a kövesúttól 5-6-8-10 kilo­méterre eső területeken, ugyanis oda kijárni, azt művelni és onnan az árut úttalan utakon hazaszál­lítani elképzelhetetlen. Aztán nem tudom, a levélíró átgondolta-e, ha 10-20-szor annyian termelnének zöldségfélét, len­ne-e rá kereslet? Mivel ma is, ha jobb a termés, akkor ott rohad sok a földön, mert nincs rá piac. És a sok termelő ha oda zúdulna, mit kapnánk a hagymáért és a többiért. És a gabona, az abrak, a lucerna, a napraforgó, a cukorrépa stb. ezeket ki termelné? A levélíró azt mondja, holland vagy dán típusú szövetkezés kellene, akkor lesz gabona, tej stb. Először is Nyugaton is támogatást kap az élelmiszer, ezt nem kell eltagadni, aztán ha szegény az ország, a parasztság egyaránt, akkor miért keíl 20-30 százalék kamatra felvett pénzből dán típusú szövetkezet? Rá kell bízni a gazdálkodó emberek­re, hogy mit akarnak. Hiába lesz dán dípusú is, ha az elvonás akkora lesz, mint ma, ugyanúgy tönkre­megy 1-2 év alatt. Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy a Kádár-rendszer vagy a tsz meghagyta, hogy legalább amíg élünk, földjáradék, háztáji jár, ha ezt az új demokratikus kormány elveszi, ez túltesz még Rákosin is. A föld a mienk, ránk tartozik, akaijuk-e a tsz-t. Ez nem a pesti urak dolga. Eddig a nagy hasznot elvitték, most már a föld is kéne, dolgozni nem jött a tsz-be egy se. Én sem írom ide a nevem, na, nem a régi vezetők miatt, az újak sem mellettünk van­nak. Megbecsülik az öregeket Nemesnádudvaron Fél 11 körűi érkeztem Nem'esnádudvarra. A falu minden részéből ünnepi viseletbe öltö­zött idős asszonyok, férfiak siettek a művelő­dési ház felé. Névre szóló meghívóval invitál­ta őket a polgármesteri hivatal az évtizedek óta megrendezett, immár hagyományos öre­gek napjára. Ha jól számoltam, úgy háromszázötvenen foglaltak helyet a szépen megterített asztalok mellett. Érdekes módon, külön az asszo­nyok, külön a férfiak, házaspárok esetében is, évszázados szokás szerint. (Ne felejtsem el megemlíteni, hogy egykori tiszta sváb köz­ségről van szó. A nemesnádudvariak elődeit a kalocsai érsek telepítette be a Rákóczi- szabadságharc után szinte elnéptelenedett vi­dékre, először 1724-ben.) Az .ünnepre a fiatalok kis műsorral készül­tek. Huber Kati konferálta be az általános iskolások tánccsoportját, majd a dusnoki ka­tolikus egylet énekkarát, természetesen né­met nyelven. Nagy meglepetést keltett, ami­kor Hidasi Antal polgármester jelent meg a színpadon. Ezúttal azonban nem főrendezői minőségben, hanem mesemondóként. (Amint az öreg Klemm Mátyás megjegyezte, eséllyel indulhatna a Ki mit tudón.) A déli harangszóra az ebéd is elkészült. A pörköltről csak annyit: bizonyára sokat csuklottak a szakácsnők, annyit emlegették öket*f- dicsérőleg. Az étkezés után élénk beszélgetés kezdődött. (A pompás nádudvari bor hazájában jószerével csak az újságiró ivott vizet, mivel autóval érkezett.) Szó esett a község legidősebb lakosáról, a 97 esztendős Meller Mátyásniról, aki kissé gyengélkedvén, most kénytelen volt otthon, családi körben tölteni a napot, és átvenni a jókívánságok mellett a falu ajándékát. Bi­schof Antalnak azonban magam is gratulál­hattam, aki ilyen nagy társaságban ülte meg 82. születésnapját. A szép emlékek után felidézték az öregek a keserű éveket is. A nádudvariaknak bőven kijutott. A háború után néhány napos, úgy­nevezett „málenkij robotra” vitték őket, mint tudták, egy közeli gazdaságba, kukori­cát törni. Metzinger Mátyásnak ebből öt év lett egy donyeci szénbányában, kukoricát legfeljebb, szebb napokon, ennivalóként lá­tott. Száznyolcvanán indultak akkor marha­vagonokban, közülük vagy nyolcvanan örökre ott maradtak. Aki hazatért, betegen, megnyomorodva, azt tapasztalta, hogy nincs háza, nincs földje, nincs semmije. Szerencséje volt, ha isten hozott fejében nem internálták. Abban, hogy a hangulat nem fordult szo­morúra, nagy része volt a hangszereivel érke­ző Oberst-zenekamak. az első polka hangjai­ra megmozdultak a lábak, a valcernél pedig már együtt járta az egész társaság, a hatvan­éves fiataloktól a kilencvenéves idősebbekig. Talán csak Kirschner Józsi bácsi nem tán­colt. — Nem illik, hiszen az idén szomorú napjaim voltak — mondta könnyes szem­mel. De azért nagyon jólesik együtt lenni a régi barátokkal. Gál Zoltán t A vendégek figyelmesen hallgatják a műsort Ördögűzés

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents