Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-17 / 270. szám

1990. november 17. • PETŐFI NÉPE • 11 SPORT • SPORT • SPORT „ERŐSÍTEM AZ ÖNBIZALMUKAT, DE MÁGUS NEM VAGYOK!” TESTNEVELŐNEK KÉSZÜLT, TEKEEDZŐ LETT CSAPATÁVAL A BEK-BEN VÉGIGJÁRTA A DOBOGÓ MINDEN FOKÁT MIT ÉR A SAKKOLIMPIA KARPOV ES KASZPAROV NÉLKÜL? Esélylatolgatás Grószpéter Attilával A mai napon elindulnak a sakkórák a ju­goszláviai Újvidéken. Itt rendezik meg a 29. férfi és a 14. női sakkolimpiát. A marék tekin­télyét féltve őrizgető Nemzetközi Sakkszövet­ség ezúttal ismét „kitett magáért”, hiszen az olimpiával párhuzamosan kerül sor a Kasz- parov—Karpov világbajnoki döntőre. A dol­lármilliókért táblához ülő két sakkfenomén most éppen pihen, hogy aztán november 24- től ismét megosszák a sakkvilág figyeíiflét, folytatva párosmérkőzésüket, amelyet New Yorkban 6:6 arányú döntetlennel fejeztek be. A sakkozás kétévente megrendezésre kerü­lő legnagyobb ünnepe ennek ellenére úgy tű­nik, nem vesztett varázsából. Rekordszámú nevezés mellett óriási érdeklődés kíséri az ese­ményt. Míg korábban — a szovjet válogatott jótwtosajp^.«-- csupéw#®<4te^8Zésel6^^^®' ell^^d||Ckűzde1ero^-ezúttal^z .•aranyér era ■> re naTOm-negy orsóig 'csapata is egyenlő' eséllyel pályázik. Egy valami biztosnak lát­szik: a szovjetek ezúttal is főszereplők lesz­nek. Ám itt nemcsak a hazájuk válogatottjá­ban játszó fiatal Beljavszkíjja, Ivancsukra és Gelfandra gondolunk, hanem á disszidens nagymesterekre, akik a szovjet szakvezetés nem kis bosszúságára éppen a konkurenciát erősítik. Ez elsősorban az USA válogatottjá­ra vonatkozik, de a svájci és az izraeli csapat­ban is volt szovjet világklasszisok ülnek majd táblához. Nem lenne azonban meglepetés az utóbbi években rohamosan fejlődő angolok végső sikere sem. A Short-Speelmánn nagymesterek által vezetett gárda most megszakíthatná az évtizedek óta tartó szovjet sakkhegemóniát. Az Újvidékről kiszivárgó hírek szerint erre készülnek a jugoszlávok is, akik több világ- bajnokjelöltjük mellett! nagyszerű hagyomá­nyokkal rendelkeznek, és a hazai környezet is előnyt jelenthet számukra. A korábbi évtizedekben négyszeres olim­piai bajnok magyar csapat már hónapokkal ezelőtt „eldöntötte” várható helyezését. Fél­tékenység, irigység és jól megmagyarázott egyéb okok miatt nem ül táblához Portisch, Sax és Pintér nagymester sem. Kulcsszerepet kapott viszont a Dutép SC nagymestere, Grószpéter Attila, aki Ribli Zoltán mögött, a második táblán veszi fel a küzdelmet a világ legjóbbjaival. A kecskeméti játékos rászolgált 'erre a bizalomra, hiszen tavaly a csapat Euró- pa-bajnokságon és a világbajnokságon is re­mekül szerepelt. A női versenyen is kiélezett küzdelem vár­ható. A szovjetek aligha nyugodtak bele, hogy két évvel ezelőtt Szalonikiben elvesztet­ték olimpiai bajnoki címüket. Állítólag a ju­goszlávok és az egyre egyenesebben húzogató kínaiak is meglepetésre készülnek. Ismerve a Polgár lányok és Mádl Ildikó képességeit, ők sem veszíteni jöttek Újvidékre. A férfiak Ribli Zoltán, Grószpéter Attila, Adorján András, Horváth József, Tolnai Ti-' bor, Horváth Csaba összeállításban és tábla­sorrendben vesznek részt az olimpián, míg a nőknél a címvédő csapat, Polgár Judit, Polgár Zsuzsa, Polgár-Zsófia'és Mádl Ildikó érdekelt Újvidéken. Az eddigi legnagyobb siker a nőknél Szalo- nikihez fűződik (1988), míg a férfiak utoljára 1978-ban, Buenos Airesben szereztek arany­érmet. Az akkori válogatottnak tagja volt a mostaniak közül Ribli és Adorján, rajtuk kí­vül Portisch Lajos, Sax Gyula, Csőm István és Vadász László alkották a „hatosfogatot”. A világ legjobbjainak kétévenkénti sereg­szemléjén a 4 fős férfi és 3 fős női együttesek 14 fordulót játszanak svájci rendszerben, azaz az egyes fordulók után megtartandó párosítá­son az azonos pozícióban lévő csapatokat sorsolják össze. A végső sorrendben az azo­nos pontszámot elért válogatottak között az egymás elleni eredmény dönt, ha ez döntetlen, akkor a más sportágakban megszokott csa­patpontszámítást (győzelemért 2, döntetle- $*ípjbk*yereségért Ó pont |ár) veszik figyelem- |BapSj|fcez alapján sincs különbse^^ a1cl£,or a magaMbb értékű táblán eieKt^oßo eredmény számít. — Milyen elvárásai vannak a szövetségnek a férficsapat tál szemben ?—kérdeztük közvet­lenül az indulás előtt Grószpéter Attilát. — Horváth Tamás szövetségi kapitány fia­tal csapatunk elé a 6—10. hely valamelyiké­nek megszerzését tűzte ki célul. — Es milyen követelményeket támaszt saját magával szemben ? — Mivel második táblás leszek, értesülése­im szerint olyan versenyzőkkel kerülhetek szembe, mint a szovjet Gelfand, az angol Speelmann, az amerikai Gulkó vagy a német Hoft, akikkel nem kis feladat lesz lépést tarta­nom. Ha a verseny végén a teljesítményem meghaladja az ötven százalékot, már elége­dett leszek. — Van-e valamilyen különleges taktika a tarsolyában ? —^Kidolgoztam néhányat, de nem árulom el, hátha az ellenfeleim is olvassák az újságot. No, de félre a tréfával! Annyit elmondhatok, hogy a csapatversenyeken a biztonsági játék­ra kell törekedni. Kerülni fogom a felesleges kockázatot, mert a szépségdíjas játékban el­szenvedett vereség semmit sem hoz a konyhá­ra. Most pedig a csapatérdek az első! „Ha a hibákat kijavítom, túl sokat nem árthatok. 99 A szegedi sikeredző a szanki amatőrökkel is sportága élvonalában menetel Önmagában is kuriózum, hogy a Szanki Olajbányász női tekecsapata a magyar élvonal­ban szerepel. A sportág hazai történetében ugyanis' még nem volt rá példa, hogy egy kisközség együttese bekerült volna a nagy­csapatok közé. A szankiak erre az őszi bajnoki idényben rá tet­tek még egy „lapáttal”; nyolc találkozóból hetet megnyertek (!), s az első helyet foglalják el a táblázaton. Oknyomozásunk során kide­rült, új edzője vari a szanki csa­patnak Tót Zsolt személyében, aki „csodát tett” a szanki nők­kel... Szakmai tudását Szege­den gyűjtötte, a válogatottnál gyarapította, s hogy mindez mi­ként történt, arról a következő­ket mondta: Véletlenül kerültem kap­csolatba a tekesporttal. 1981- ben a főiskola elvégzése után testnevelő-tanári állást keres­tem, de ebben a munkakörben t ner»' sikerült élhelyezkednem.. tem róla, hogy a Délép SC vi­szont technikai vezetőt és erőnlé­ti edzőt keres a tekeszakósztá- lyához. Bár egész életemben test­nevelőnek készültem, a körül­mények másként alákították a sorsom... . ,'r^ Fiatalként mit sportolt? ■— Atletizáltam, diszkoszt meg .gerelyt hajítottam, nyolc évig kosárlabdáztam. Nagy eredményeim nem voltak, de at­létikában vidékbajnokságot nyertem, kosárlabdában pedig a középiskolás országos döntőig jutottam a csapatunkkal. — Ezek szerint a teke nem tar­tozott a művelt sportágai kö­zé........... ' — Valóban nem, elég hosszú idő kellett, • amíg megismerked­tem vele. De később már felaján­lották, hogy legyek a íekeválo- gatott pályaedzője, amit öröm­mel elvállaltam, társadalmi munkában. — Úgyszólván alig melegedett meg a Délép SC pályaedzőjeként, máris a tekeválogatottat trénin­gezte, Hogyan sikerült ilyen gyorsan érvényesülnie? ■; t — Minden hétvégén jártam a tekepályákat, megismerkedtem az edzőkkel, szakemberekkel, sokat beszélgettünk szakmai kérdésekről, s valószínűnek tar­tom, hogy ennek alapján tartot­tak alkalmasnak. — Az igazi műhelymunkát mégiscsak az egyesületi működés jelenthette; a Délép SC-nél ho­gyan alakult a szakmai gyarapo­dása? — 1985-ben, amikor Tivadar László, az NB I-es csapat vezető­edzője egészségügyi okok miatt felmentését kérte, engem-bíztak. meg a feladattal. Akkor már két­szeres magyar bajnok volt a csa­patunk, s a BEK-ben az 5. helyet szereztük meg. Közben elvégez­tem az edzői tanfolyamot, 1988- ban pedig a szakedzői vizsgát is letettem. A későbbi Építők az én vezetésem 9 éve alatt hatszor nyert magyar bajnokságot, a Bajnokcsapatok Európa Kupá­jában végigjártuk ä dobogó min­den fokát. Versenyzőink a válo­gatottban az egyéni és csapat­világbajnoki címekig sok szép eredményt elértek. Sggl Tulajdonképpen 32 éves ko­rára mindent elért, ami sok edző­nek egész életében sem adatik meg, miért vált meg mégis koráb­bi csapatától? Ba válás egyik oka, hogy az Építők már nem tudta fenntarta­ni főállású státusomat, de szak­mailag is indokolt volt a távozá­som, mert olyan hosszú idő után már1 nem tudtam sok újat mon­dani a játékosoknak. Nehéz volt a váltás, de mindenképpen indo­kolt. Jelenleg a szegedi Móricz Zsigmond Általános Iskolában tanítok és másodállásban Szán­kon edzősködök. — Hogyan került Szánkra? gyßjfy Tóth András, az Olajbá­nyász SE elnöke hívott és én szí­vesen jöttem. Örülök, hogy to­vábbra is foglalkozhatom a teké­vel. A szanki együttesben na­gyon jó szellemű, lelkes csapatot ismertem meg. Az új feladat azért is érdekel, mert eddig az élsportban dolgoztam, ahol a pénz dominált, Szánkon pedig a sportág szépségéért, szeretetéért sportolnak. — A proficsapatok is ugyanab­ban a magyar mezőnyben szere­pelnek, mint az amatőrök, az edző számára milyen feladatot je­lent ennek a különbségnek az át­hidalása? IpijB Most tapasztalom, hogy sportszeretettel, lelkesedéssel is lehet nagy eredményt elérni. Amikor idejöttem, igyekeztem megszervezni a munkát, s arra gondoltam, ha a hibákat sikerül kijavítanom, akkor túl sokat nem árthatok a csapatnak. De csupán ezzel már nem elégszem meg, hiszen nagyon sokat számit a játékosok lelki felkészítése is. tr^éfTehát Ön a játékosok lelké­re hat, s ez a kulcsa az eredmé­nyességnek? — Beszélek velük, igyekszem meggyőzni őket, erősítem az ön­bizalmukat, de mágus nem va­--gyokl- Abba nem- nyúlok-«bele, amivel a csapat az elmúlt évek- ben eredményes volt, ám a fiata­lok technikáját igyekszem elő­nyösen befolyásolni, hogy a j mozgásuk - helyesen idegződjön be, mert ez meghatározhatja az eredményességüket. Erre lehető­séget ad a csapat összetétele is, hiszen ötven százalékuk még olyan korosztályba tartozik, amelyet formálni kell, s ehhez nagy segítséget kapok az idő­sebb játékosoktól. RÉS Milyen eredményeket sze­retne elérni a Szanki Olajbá­nyásszal? pill Jelenleg a táblázat első he­lyét foglaljuk el, s ezt heti két- három edzéssel értük el, a baj­nokságnak azonban még nincs vége, s nagyon nehéz lenne előre megmondani a végeredményt. De már ez is olyan teljesítmény, amiért minden dicséretet megér­demelnek a lelkes, sportszerető szankiak. A végeredménytől függetlenül is örülök, hogy velük dolgozhatok. Banczik István RÖVIDEN • RÖVIDEN • A labdarúgó-játékvezetői testület kecskeméti csoportja kispályás labda­rúgótornát rendem Kecskeméten, a Lánchíd utcai iskola sportcsarnokában december 15—16-án. A tornán bárki részt vehet Jelentkezni december 10-ig lehet Kecskés Ferencnél, Kecskemét, Kuruc körút 8. sz alatt vagy a 21-542-es telefonon. # A labdarúgó-bajnokság 13. fordulója során sárga lapos figyelmeztetést kaptak az NB III-as osztályban: Földi (Miske), Dabasi S., Dabasi K., Viczkó (Dabas), Lubostyik (Határőr Dózsa), Zábrák (Nagyszénás), Ludasi (Kkfházi Honvéd), Rottenbiller (Dömsöd), Boruzs, Staigerwald, Bíró (Gyula), Fábián (Szegedi Dózsa), Juhász (Mezökovácsháza), Héjjas, Vágó (Ceglédi Honvéd), Vikor,Tóth J., Soós (Csongrád). A megyei I. osztályban: Gazdag (Kerekegyhá­za), Sümegi (Harta), Kovács L. (Izsák), Márton, Hepp, Vatai (Kalocsa), Kovács G. (Soltvadkcrt), Bense, Tóth A. (KTK), Prikídánovics, Kiss B., Tapiska (Bács­almás). • • • A fegyelmi bizottság határozatai alciállított játékosok ügyében. NB HL: Bontovics (Cegléai Honvéd) 1 mérkőzéstől eltiltva, a végrehajtás 3 hónapra felfüggesztve. Kaldeneczker (Dabas) 2 mérkőzéstől eltiltva, a végrehajtás 2 hónapra felfüggesztve. Krecsméri (Mezőhegyes) 3 mérkőzéstől eltiltva. Elekes Istvánt, a Dömsöd edzőjét a játékvezető megsértése miatt hat hónhpra eltiltot­ták, így nem ülhet a mérkőzések ideje alatt a csapat kispadjára sem. • December 2-án, vasárnap a Dutép SC teremlabdarúgó-tornát rendez Kecs­keméten, az Árpádvárosi sportcsarnokban. Jelentkezni Kabók Józsefnél lehet Kecskeméten, a Kuruc krt. 4. szám alatt (a víztorony melett). • A budapesti súlyemelő-vüágbajnokságon befejeződtek á 82,5 kilós súly­csoport küzdelmei is. A győzelmet 377,5< kilós, összteljesítménnyel a szovjet Alta Órazgyurgyijev szerezte meg. Mészáros István 332,5 kilóval a tizedik, Mihályka Tibor 322,5 kilóvalia tizenkettedik helyen végzett. ‘ 0 Nagy érdeklődés előzi meg a Kiskunfélegyháza—KSC vegyes csapatának szereplését a vasárnap kezdődő NB I-es ökölvív,ó-csb-n, amelyre Kiskunfélegyhá­zán, a 608. Sz Szakmunkásképző Intézetben kerül sor 10 órakor. Az ellenfél az Ű. Dózsa gárdája lesz, amely a hírek szerint négy tatabányai bunyóssal erősített. Egyébként a csb küzdelmei már szombaton Pakson megkezdődnek, ahol a helyi csapat az.újonc DMTE gárdáját fogadja 17 órakor. A harmadik, Borsodi Bányász—Vasas összecsapást vasárnap 11 órakor Miskolcon rendezik. • Ismert, hogy múlt vasárnap elmaradt a Hetényegyháza—Harkakötöny megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés, ugyanis Takács játékvezető a ven- dégegyüttes labdarúgóját, Tóth Istvánt nem engedte pályára lépni, monuS szerinte éj- nem volt rendben az igazolása. A Harkakötöny viszont nem volt hajlandó legjobb játékosa nélkül kiállni. Áz ügy a fegyelmi bizottság elé került, ahol megállápították, hogy a labdarúgó 1990. május 16-áig volt eltiltva, és ezt le is töltötte. A játékvezető tévedett tehát, amikor nem engedte játszani a labdarúgót, A bizottság döntése értelmében a mérkőzést le kell játszani. Arról viszont nem szól az írás, hogy melyik csapat köteles a költségeket viselni. Feladó neve: Lakcíme: Megrendelő (bélyeg nélkül feladható) POSTAHIVATAL POSTASZOLGÁLATI HELYBEN • Tóth Zsolt: „ ... Már ez is olyan teljesítmény, amiért minden dicséretet megérdemelnek a lelkes, sportszerető szankiak”. (Walter Péter felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents