Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-16 / 269. szám

1990. november 16. • PETŐFI NÉPE • HÉT VÉGI ELŐZETES SPORT • SPORT • SPORT SCHNEIDER: EGY GÓLT VÁLLALOK! ___________, M ORVÁI: ÉREZZÜK EGYMÁST Mesternégyessel búcsúznak-e a bajai labdarúgók? Hét mérkőzés: öt győzelem, két döntetlen, nulla vereség, kilenc- négyes gólkülönbség és tizenkét megszerzett pont. Ez a közel nyolcvanhat százalékos eredmény nem egy nyugat-európai sztárcsa­pat sikerlistáját tükrözi. Nem, nem, de azt hiszem, jó néhány pro­fiklub gondolkodás nélkül elfo­gadná ezt a valóban remek statisz­tikát! Pedig a lista a Bajai SK utóbbi hét fordulóban produkált teljesítményét mutatja, s mint is­mert, a kék-sárgák' csak a magyar nemzeti bajnokság második vona­lában kergetik a labdát, ami való­ban nem jegyzett a sportág tőzsdé­jén. De aki évek óta figyelemmel kíséri a bajai csapat eredményeit,: az tudja jól: egyfajta rekordnak számít ez az ősz a klub háza táján, hiszen ilyen jól még nem szerepelt a csapat az NB II. első félidejében. Jelenleg a hatodik helyén állnak a Sugovica-parti labdarugók, s ez az előkelő helyezés az utóbbi hét meccs veretlenségének köszönhe­tő. Vasárnap az idén utolsó alka­lommal lép föl hazai közönség előtt a BSK. Ezt a föllépést megkü­lönböztetett figyelem kíséri, hiszen a legutolsó három otthoni meccset zsinórban hozták Kincses Viktor labdarúgói. Meglesz-e a mesterné­gyes? A kérdésre a legilletékeseb­bektől vártuk a választ. — Mindig azt a pontot nehéz begyűjteni, ami előzőleg könnyű­nek tűnik — mondta a csapat edzője. — A Metripond a táblázat utolsó helyén áll, nem is tudom pontosan, mikor nyert utoljára. Bízom a két pont megszerzésében, de azt hiszem, kemény, szoros mérkőzésen születik meg a vég­eredmény. W „■> Schneider Gábort a nyáron élvo­nalbeli csapatok is kerülgették, erre az idén mindössze egy gólt szerzett. $8 Jobbszélsőként mindig is az előkészítés volt az erősségem, de engem is bosszant az idei gyengécs­ke kapu előtti ténykedésem. Va­sárnap, ígérem javítok, lesz Schneider-gól a Metripond ellen! — A bajai szurkolók azt mond­ják, a feladat nehezebbik részét, a helyzetbe kerülést remekül megol­dod, a könnyebbik, a befejezés hibá- dzik. Miért? — A kellő összpontosítással van baj. Amikor már csak be kellene rúgni a labdát a hálóba, akkor vagy mellé, vagy a kapusba lövöm. Pedig az edzésen sokat gya­korolom, de egyszer csak megfor­dul a kocka ...! Morvái Tamás nyolc éve futbal- lozik Baján. Játszott már csatárt, középpályást, de hátsó ember még nem vóJt-á Védelemben. Most vi­szont olyan jól szerepel ezeh á poszton, hogy képtelenség más fel­adattal megbízni... — Azt hiszem, jól összetartom a védelmet. Fekszik nekem ez a sze­repkör, nyugalmat adok a társaim­• Morvái: Jól „sepreget” a kapu előtt. nak. Egyébként is nagyon együtt van a garda, érezzük egymást, segí­tünk a hibázón. — Miben más ez a mostam gárda az előzőeknél? Az előzőeknél, ame­lyek mindig harmatgyenge őszt pro­dukáltak. — Nagyon jó a keret összetétele, sok a fiatal játékos, s megvan a kellő önbizalom. Kifejezetten sze­retünk idegenben pályára lépni, ott is fölszabadultan, taktikusan játszunk. Egyébként nagyon ki­egyensúlyozott a mezőny, nincs ki­emelkedő gárda, s úgy erzem, ez a mai BSK bárki ellen győzelmi re­ményeket táplálhat otthon és ide­genben egyaránt. — Mi lesz vasárnap a Metripond ellen? — Bármiképp, de ^nyernünk kell! Nenvanhdegy, miként búcsú­zunk a szurkolóktól. Amióta ftfegy a csapatnak, ismét mellénk álltak, s ezt a szimpátiát nem veszíthetjük el vasárnap! —rajtmár— PÉNTEK KOSÁRLABDA NB ll-es női mérkőzés: Atomerőmű—Ba­jai TK, Paks, 18 órakor. RÖPLABDA NB I. A csoportos férfimérkőzés: Tungs­ram SC—Kecskeméti SC, Budapest, Megye­ri út, 16 órakor. A lámpagyári együttes két nagyon jó ké­pességű orosz vendégjátékossal erősített a nyáron — mondta Karagics Mátyás, a KSC edzője. — Hazai pályán esélyesebbek ná­lunk, de azért remélem, sikerül megszorítani őket. Ettől sokkal - fontosabbnak tartom, hogy vasárnap nyerjünk a MALÉV ellen. Ugyanis most egymás után négy olyan mér­kőzés következik, amely az első nyolc közé kerülés szempontjából döntő lehet. Az első ilyen a MALÉV elleni találkozó lesz, ahon­nan el kell hozni mind a két pontot. Érdekes módon a fővárosi együttesben a legutóbbi két bajnokin nem szerepeltek a külföldi játé­kosok. Kíváncsian várom, hogy ellenünk pá­lyára lépnek-e. Tó hír a csapatunknál, hogy a hosszú ideje sérült Somodi végre elkezdte az edzéseket. A bajnokság állása a hétvégi fordulók előtt: 1. Ú. Dózsa 8 6 2 21: 7 14 2. Kazincbarcika 7 5 2 15:10 12 3. Csepel 7 5 2 17:12 12 4. Kapos Volán 7 5 2 17:12 12 5. Tungsram 8 4 4 15:16 12 6.NYVSC 6 5 1 15: 6. 11 7. Fab. Vasas 7 3 4 11:14 10 8. Malév 8 1 7 7:23 9 9. KSC 6 1 5 8:16 7 10. Szeged 6 — 6 8—18 6 SAKK A kecskeméti Széchenyi SE villámversenye: Kecskemét, Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont, 17 órakor. SZOMBAT LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Pécsi MSC—MTK- VM, Bp. Honvéd—Vasas, 13 órakor. Siófok fej-Vác, U. Dózsa—Veszprém, Ferencváros —Békéscsaba, 15 órakor. A hét közben lejátszott, októberről el­halasztott mérkőzésen Győrött a Ferenc­város 0—0-ás félidő után Bádernek a lefújás előtt 2 perccel fejelt góljával 1 —0-ra nyert a Rába ETO ellen. NB ül., Alföld-csoport: Gyula—Kkfházi Honvéd, jv: Staller. 13 órakor. Megyei II. osztály, északi csoport: Honvéd Radnóti SE—Tiszaalpár. Szabadszállás, 13 órakor. Megyei Hl. osztály, kiskőrösi csoport: Szalkszentmárton—Kaskantyú, Tass—Bó- csá, 13 órakor. ASZTALITENISZ L B csoportos, női mérkőzési. Kecske, méti SpättacusÄSäBarta ~ Kecskemét. Szé-; chenyi sétány, 11 órakor.' NB L B csoportos férfimérkőzés: Kecske­méti Spartacus—Honvéd Szondi SE. Kecs­kemét, Széchenyi sétány, 15 órakor. A fehérvári katonacsapatban több olyan ifjúsági aranyjelvényes versenyző is van, akik már az NB I. A csoportjában is szerepeltek. Ha a kecskeméti játéko­sok megismétlik a legutóbbi Győrött nyújtott teljesítményüket, szorossá tehe­tik a mérkőzést NB ll-es női mérkőzések: OMTK II — Kunszentmiklósi Temaforg, Orosháza, 10 órakor. Volán Rákóczi—Kecskeméti Spar­tacus II., Rákóczifalva, 10 órakor. .. NB Hl-as csapatbajnokság: Mezőtúr—. Kkhalasi AC, 10 órakor. BIRKÓZÁS Osztályozómérkőzés az NB I-be jutásért: Kecskeméti SC—Dunaiért Kecskemét Vá-„ rosi sportcsarnok, 11 órakor.-Az NB U. három csoportjának győzte­se — a Csepel Autó, a KSC és a Duna- ferr — vív körmérkőzést az első osztály­ba jutásért. A kecskemétiek jól kezdtek, egy hete szoros mérkőzésen legyőzték a Csepel Autó együttesét. Most a fővárosi­aktól sokkal erősebb ellenfél következik. CSELGÁNCS Fiú és leány B és C korosztályos körzeti rangsorverseny: Kunbaja. 10 órakor. KÉZÍLABDA NB ll-es női mérkőzés: Kecskeméti TE— Kamut-Murony, Kecskemét, Árpádvárosi sportcsarnok, 15 órakor. KOSÁRLABDA NB I. A csoportos férfimérkőzés: Bajai SK —Szeged SC, Baja, Posta Sándor sportcsar­nok, 17.30-kor. A Budapesti Honvéd kupakötelezett­sége miatt szerdán este lejátszott mérkő­zésen a BSK 78—72-re kikapott fővárosi ellenfelétől. A bajai csapatban még min­dig nem szerepelt a sérüléssel bajlódó Likár. A vendégeknél Hosszú István ját­szott legjobban, aki egymaga 27 pontot — ebből négy triplát — szerzett. Sajnos a 33. percben, amikor pedig 60—60 volt az állás, begyűjtötte ötödik személyijét is, és hiányát társai nem tudták pótolni. Szombaton hazai pályán az a Szeged lesz az ellenfél, amely az eddigi kilenc mérkőzésen még egyszer sem tudott győzni. NB I. A csoportos női mérkőzés: Szarvas —Kecskeméti SC, Szarvas, városi sportcsar­nok, 16 órakor. Az alig egy hónapja átadott szarvasi sportcsarnokban több csapat is „meg­ütötte” már a bokáját. Két hete az addig még veretlen Tungsram ellen, múlt szom­baton pedig a szekszárdiak ellen nyertek a feljövőben lévő, rutinos házigazdák. A KSC teljes csapattal, ha nem is esé­lyesként, de a jó szereplés reményében utazik a Békés megyei városba. NB L B csoportos férfimérkőzés: Pécsi VSK—Kecskeméti SC. Pécs, 17.30-kor. Szerdán az Alba Regia Építők elleni hazai mérkőzésen nem volt komoly esé­lyük a kecskemétieknek. A fehérváriak két külföldi „vendégmunkása”, Jekab- sons és Böhm olykor tetszés szerint dob­ta a kosarakat. A KSC-ben viszont Na­zarov nem léphetett pályára, mert a ta­lálkozó eredeti, októberi időpontjában még nem volt a kecskemétiek játékosa. Mindez nem magyarázza a hazaiak gyenge teljesítményét, a számtalan el­adott labdát, a kihagyott ziccereket. A pécsiek ellen is csak akkor lebet esélye a csapatnak, ha javítani tud a vé­dekezésen és az előkészítés nélküli, tá­volról elszórt labdák helyett biztos hely­zetek kidolgozására törekszik. NB ll-es férfimérkőzések: Bajai TK—Ka­posvári Táncsics SE, Baja, 11 órakor. Mező- berény—Kkfházi TK, Mezőberény, 10.30- kor. RÖPLABDA NB L B csoportos női mérkőzés: Szeged —Dutép SC, Szeged, 14 órakor. Az eredeti műsortól eltérően hét közben játszották le a TFSE—Dutép SC bajnoki mérkőzést, amelyen 95 perces küzdelem után 3:2 arányú hazai siker született. A kecskemé­ti lányok a döntő játszmában már 9:2-re vezettek, sőt 14:13-nál mérkőzéslabdájuk is volt, mégis kikaptak. — Bosszantó és érthetetlen ez a vere­ség — kesergett Rapcsányi István, a Du­tép SC edzője. — Ilyen előzmények után mit is mondhatnék a Szeged elleni mér­kőzéssel kapcsolatban? Remélem a lá­nyok kiköszörülik a csorbát, összeszedik magukat, és nyernek a Tisza-parti gárda otthonában. NB ll-es női mérkőzések: Kalocsai SE— SZIM Vasas, Kalocsa, 11 órakor, Hatvani Kinizsi—Tűzoltó SC, Hatvan, 11 órakor. NB ll-es férfimérkőzés: Pomázi Komplex SC—Tűzoltó SC, Szentendre, Lukács fivé­rek utca, 10 órakor. TEKE NB I-es női mérkőzés: OKGT BSE—Szan- ki Olajbányász, Budapest, 10 órakor. A bajnokság állása a hét végi forduló előtt: 1. Szanki, O 8 7 — 1 42:22 14 2. Szeg. Ép. 8 6 — 2 41:23 12 3. BKV E. 7 5 — .2 38:18 10 4. FTC 7 5 —í 2 35:21 10 5. Szeg. Pos. 8 5 — 3 38:26 10 6. Debr. MTE 8 5 — 3 34:30 10 7. Ózdi Koh. 8 4 — 4 31:33 8 8. OKGT » 8 3 1 4 30:34 7 9. ZTE-Ép. 8 3 fü 5 23:41 6 10. Tatab. B. 8 1 1 6 23:41 3 ll.Szfv. K. 8 1 — 7 22:42 2 12. Gy. Len.-R. 8 |§§ 2 6 19:45 2 VÍZILABDA Komjádi Kupa: BVSC—KVSC Budapest, Tüzér utca, 12 órakor. Serdülöbajnokság: FTC—KVSC, Buda­pest, Hajós Alfréd uszoda, 10 órakor. Serdülő vidékbajnokság: Kecskemét, fedett uszoda, 14 órától. I A tornarendszerben lebonyolításra ke­rülő versenyen a Szentes, a Szeged, a Hódmezővásárhely és a KVSC fiatal pó­lósai vesznek részt. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Debreceni VSC— Rába ETO, Tatabánya—Volán, Szeged— Videoton—Waltham, 13 órakor. NB ll-es mérkőzések: Kecskeméti SC— Salgótarjáni Síküveggyár, Kecskemét, Szék­tói stadion; Bajai SK—Hódmezővásárhelyi Metripond, Baja; DVTK—Kecskeméti TE, Diósgyőr, 13 órakor. I Az elmúlt négy bajnoki forduló ered­ménye sokat javított a kecskeméti csapat hangulatán. Ez nem is csoda, hiszen a lehetséges 8 pontból hetet szereztek meg a kék-fehérek. A Salgótarján elleni mér­kőzésen azonban nem árt emlékezni a tavaszi „áprilisi tréfára”, amikor a Sík­üveggyár csatárai a kontrajáték iskola­példáját mutatták be a Széktói stadion­ban, s négy gólt lőttek a KSC hálójába. A vendégek gyorslábú csatárai, Hodur és Garai bármikor képesek kihasználni a védelem legapróbb kihagyásait — A csapat végre ismét együtt van —dőlt hátra elégedetten a széken Pataki Tamás, a KSC edzője. — Úgy érzem, hogy most kötelező a győzelem. Bukó begyűjtötte harmadik sárgáját, így kény­szerpihenőt tart. Azon tőröm a fejem, hogy kit állítsak a helyére. Azt hiszem, a fiatal Gál lesz a jó meg­oldás. Bállá felépült a sérüléséből és já­tékra kész. A tavaszi leckét nem felejtet­tük el, jobban ügyelünk majd a védeke­zésre, a gyors tarjám ellentámadásokra. — A Kaba elleni 5—0-ás vereség után milyen eredményre számít a listavezető DVTK otthonában? —- kérdeztük Sz. Tóth Antalt, a KTE mesterét — Sajnos az előjelek nem túl biztató­ak. Tasnádi eltiltás, Kurucz sárga lap miatt nem léphet pályára. Kérdéses End­re és Laczkovics játéka is, mindketten lázasak, több edzést kihagytak a héten. Nagy Lajos combhúzódással, Gál boka­sérüléssel bajlódik. Ezek után csak any- nyit mondhatok, hogy tisztes helytállás­sal igyekszünk feledtetni a vasárnapi gyenge teljesítményt, vérmes reményeink azonban nincsenek. NB Hl., Alföld csoport: Kiskőrös—Szege­di Dózsa, jv.: Zsíros, Nagyszénás—Miske, jv.: Bába, 13 órakor. Kiskőrösön a vasárnapi, Szegedi Dózsa elleni rangadó jellegű mérkőzés előtt a szo­kott nyugodt légkörben készült a csapat. Sé­rülés, betegség nem nehezítette a munkát, így várhatóan a legjobb összeállításban léphet­nek pályára. — Felkészülésünket az sem zavarta — mondta Rohoska György, a sportkör elnök- helyettese —, hogy szerdán a csapat edzőjé­nek, Himer Istvánnak az 50. születésnapját ünnepeltük. A szakvezető rendkívül népsze­rű ember a városban. Ünneplésére nem csak a helyi csapat vezetői, tagjai és szurkolói jöttek el, hanem régi sikereinek színhelyéről, Szegedről és Hódmezővásárhelyről is többen látogattak Kiskőrösre, hogy további sikere­ket kívánjanak az edzőnek. Megyei I. osztályú mérkőzések: kezdés 13 órakor: Harta—Lajosmizse, jv.: Atyánszki, Izsák—Kerekegyháza, jv.: Kecskés, Helvé­cia—Tiszakécske, jv.: Kiss I., KTK—Bajai Tsz SK, jv.: Dömény, Kecel—Akasztó, jv.: Schneider, ___Méjykút—Soltvadkert,,__jy/ C songrád megyéből Fájsz—Kkhalas, jv.: Farkas, Kalocsa—Bácsalmás, jv.: Kazinczi. Szerdán játszották le a taxis blokád miatt októberről elhalasztott Tiszakécs­ke—Mélykút mérkőzést, amely 0—0-ás félidő után egygólos vendégsikerrel ért véget. A gólt Papp szerezte. A két együt­tesből Domonics, Ézsiás B., illetve Ézsi, Vojnics és Papp játéka emelkedett ki. Az ifjúsági mérkőzésen a hazai gárda 2— 1-re nyert a mélykútiak ellen. Megyei □. osztály, északi csoport: Duna- egyháza—GAMF, Kunszállás—K. MÁV, Jakabszállás—Hetényegyháza, Harkakö­töny—Orgovány, Lakitelek—Csengőd, Kunszentmiklós—Kkmajsa, Kkhalasi Spar­tacus—Vaker SE. Kezdés: 13 órakor. Déli csoport: kezdés, 13 órakor: Császár- töltés—Dusnok, Kelebia—Hajós, Katymár —Jánoshalma, Bácsborsód—Vaskút, Kun­baja—Nemesnádudvar, Hercegszántó—Ho­mokmégy, Gara—Tompa, Szakmár—Bá­tya. Megyei III. osztály, kkhalasi csoport, kez­dés 13 órakor: Tataháza—Borota, Szeretnie —Csikéria, Csátalja—Rém, Bácsbokod— Kisszállás, Ámor SC—Nagybaracska, Bát- monostor—Dávod, Madaras—Csávoly, Kunfehértó—Felsőszenti ván. ASZTALITENISZ Megyei H.—Hl. osztályú felnőtt női és fér­fiverseny: Tiszakécske, Móricz Zs. Gimnázi­um, 9 órakor. ÖKÖLVÍVÁS NB I-es csapatbajnokság: Kiskunfélegyhá­zi Honvéd—Kecskeméti SC vegyescsapat-^”* Újpesti Dózsa, Kiskunfélegyháza, 10 óra­kor. RÖGBI NB I-es mérkőzés: BEAC—GAMF, Érd, sportpálya, 12 órakor. RÖPLABDA NB I. A csoportos férfimérkőzés: Malév SC -^-Kecskeméti SC, Budapest, Nagyszalonta utca 23., 14 órakor. SAKK OB H-es mérkőzés: Videoton—Kecskemé­ti Széchenyi SE, Székesfehérvár, 10 órakor. Az idén a zöldek a jobbak? Ahhoz már tavaly hozzászokhattak a „téli futball” hívei, hogy a magyar jégkorong OB I-ben immár nemcsak az FTC és az Ú. Dózsa találkozói jelentenek rangadót, hanem a két régi, patinás hokiklub mellé felzárkózott — sőt, az elmúlt bajnokságban meg is előzte az előbb említetteket — a jászberényi együttes is. A korábbi lehel SC az új küzdelemsorozatban nevet változtatott, s az ukrán—magyar ve­gyes csapat Generál Lehelként igyekszik megvédeni honi elsőségét. Pénteken a Kisstadionban ismét rangadó lesz, a tavalyi ezüstérmes ferencvárosiak megpróbálnak „törleszteni” a múltban elszenvedett vereségekért. A fővárosiaknak minden reményük megvan a sikerre, miután a nyártól a csapatot új idegenlégiósok is erősítik. Nagy igazo­lásnak ígérkezik a Kanadából érkezett Simon József, s az első három forduló győztes mérkőzésein biztató teljesítményt nyújtott a szovjet Alekszandr Kulikov és Juríj Ricskov is. Az is a zöld-fehérek mellett szól, hogy hazai játékosaik lényegesen többet tudnak, mint a jászbe­rényiek második sorában szereplő hokisok. ''Kereső Csaba, a Generál Lehel szakvezetője tehát ismét abban bizbat, hogy akárcsak a múltban, most is a kitűnő ukránok döntik el a két pont sorsát. Igaz, a szovjet sorból nagyon hiányzik Anatolij Donyika, aki visszatért volt csapatához, s a legutóbbi hírek szerint a szuperligás Szokol Kijev második sorában szerepel. — Bármily furcsán hangzik, szerintem az FTC tavaly is legyőzhette volna a Lehelt — jelentette ki Kereső Csaba. — A zöld-fehérek azonban nem a játékra összpontosítottak, inkább a botrányt keres­ték ... Most viszont egyértelműen ők az esélyesebbek, miután kedve­zőbb körülmények között készülhettek az idei bajnokságra, és igazo­lásaik is jól sikerültek. Az első három forduló után a jászberényiek is százszázalékosak, bár az első körben csak óriási küzdelemben, Pavel Mihonyik kapus remek hárításainak köszönhetően győzték le l:0-ra az Ú. Dózsát. Felmerül a kérdés: vajon a magyar hokisok fejlődtek volna óriásit az elmúlt hónapokban, vagy pedig a jászsági ukránok alkalmazkodtak a C kategóriás színvonalhoz? — Annak magam is örülnék, ha a hazai jégkorongozók tanulná­nak az idegenlégiósoktól, s jó lenne az is, ha az idén szorosabb eredmények születnének — válaszolta Kereső Csaba. — Szomorú elsősorban amiatt vagyok, hogy két, 23 éves játékosunk, Pápai Miklós és Leleszi Zoltán néni látták értelmét a folytatásnak. Velük az FTC ellen is biztatóbb lenhe a helyzetünk... A mérkőzést pénteken, 17.30 órai kezdettel rendezik a Kisstadion­ban. RÖVIDEN • A Magyar Amatőr Labdarúgó Liga szer­dán, Salgóbányán tartott értekezletén dr. Bozó- ky Imrét, az utánpótlás-játékvezetői keret Bács-Kiskun megyei tagját a liga titkárának választotta. • NB I. A-csoportos férfi asztalitenisz-mér­kőzésre került sor hétközben Budapesten, ahol a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SE gárdája 22:3 arányban „leiskolázta" a MEDOSZ Érdért csa­patát. A félegyházi győztesek Káposztás, Zoltán (5—5), Kaiser, Laczkó, Szosznyák (4—4) vol­tak. A kedvezőtlen előjelek — Aranyosi sérülése ellenére a vendégcsapat remekül kezdett, és már 15:0-ra vezettek, amikor a fővárosiaknak sike­rült egy mérkőzést nyerniük. Ezt követően Tiha­nyi még győzött Kaiser és Laczkó ellen, mindez azonban nem változtatott sokat a végeredmé­nyen. A félegyházi csapat ilyen arányban is meg­érdemelten nyerte a találkozót. • Kosárlabda-bemutató lesz november 21-én a kiskőrösi sportcsarnokban. A17 órakor kezdő­dő találkozón az NB I-es Szeged SC az első ligás szlovák Svit Poprad együttesével játszik. • Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkő­zésen a magyarokkal azonos csoportban szereplő Norvégia 3—-0-ás győzelmet aratott Cipruson a szigetország válogatottjával szemben. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorria 9.10: Irgalom 9,55: Szakrális és profán ábrázolások. An­gol képzőművészeti film (ism.) 10.45: Telistele-vldeo (ism.) 10.50: Képújság 15.45: Képújság 15.55: Déli videoújság 16.05: Hírek román nyelven 16.10: Tiszta szóval 17.00—19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka 17.40: Riportfilm 18.00: Ablak 19.00: Keresztény életkérdések 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Vers mindenkinek 20.10: Apád-anyád idejöjjönl 20.55: Van öt perce? 21.00: Panoráma 22.00: A hét műtárgya 22.05: Híradó 3. 22.20: Válogatta a rendező — Andrzej Wajda. Az ígéret földje. Lengyel film 1.00: BBC-hlradó TV II. MŰSOR: TV 2 Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gá­borral 17.00: Képújság 17.15: TV 2 17.45: Torpedó 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 18.47: TV 2 19.00: A TV 2 bemutatja Labiche: Gyilkos­ság a Maxim utcában című egyfelvoná- sosát 19.33: Emmylou Harris Budapesten 20.02: TV 2 20.36: Tánc-tárlat 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.25: Van egy története? 21.30: Súlyemelő-világbajnokság 22.10: TV 2 — Napzárta 22.55: Gonosz játékok. Francia film 0.35: TV 2 ÚJVIDÉKI TV: 15.30: Műsorismertetés. 15.35: A sakk világa. 16.15: Tv-naplő — magyarul. 16.25: Fazonok és formák — gyermekmű­sor 10. rész. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Tv-napló. 17.25: Vajdaságon át — krónika. 18.15: Tv-magazin — szlovákul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: A 29. sakkolimpia ünnepélyes megnyitója — közvetítés magyar nyelvű kommentárral. 21.05: A város szivében — sorozatfilm. 21.50: Tv-napló. 22.10: Intermezzo. 22.20: Játékfilm. 23.50: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: Minden kényszer nélkül 9.05—11.00: Napközben (ÉLŐ) 11.10: Betyárdalok 11.38: Pálion orma 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Erről beszéltünk 14.34: Orvosi tanácsok 14.39: Betyárdalok fiatalok hangján 15:05: Magyar írás (ism.) 15.50: Az élő népdal (ism.) 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Hangoló 17,05: Magyarországról jövök 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt 19.40: Népdal 19.50: Gong 20.05: Pénz és gondolat 20.40: A minta és a mű 21.05: Kilátó 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Mérleg PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben 9.03: Sinkó Péteré a mikrofon 10.05: Idősebbek hullámhosszán 11.03: Ó, ó, ó, nagymami... 12.00: Nóták 13.03: Pophuilám 14.00— 16.55: Péntektől péntekig (ÉLŐ) 17.00— 19.00: RádióMa 19.03: Kölyökrádió 19.30: Fiataloknak! 21.03: Tip-top paridé 21.30: Cigányfélóra 22.00: Egy este a Folie-ban, Michel Gyar- matyval 22.30: Pop-rock műhely 23.03: Sporthiradó 23.10: Hiánypótló BARTÓK RÁDIÓ: 8.25: Próza 9.10: Nádor Magda operaáriákat énekel 10.14: Felfedező úton muzsikáló városok­ban 11.22: Bononcini: Stabat Mater 12.05: Balettzenék operákból 13.00: Rádiószínház. A másik. Hangjáték 13.41: Az MR és Televízió gyermekkórusa 14.00: Dvorzsák-művek 14.47: Magyar zeneszerzők 15.30: D'Albert: Hegyek alján. Kétfelvoná- sos opera előjátékkal 18.00: Szlovák nemz. műsor 18.20: Román nemz. műsor 18.40: Szerbhorvát nemz. műsor 19.05: Német nemz. műsor 19.25: Üj kompaktlemezeinkből 19.58: Opera-művészlemezek 20.58: A Rádió lemezalbuma 22.05: Hindemith: Mária élete — dalciklus 23.30: Európaiságunk zenei tanúi # Schneider: Lesz Schneider-gól.

Next

/
Thumbnails
Contents