Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-16 / 269. szám

*

1990. november 16. • PETŐFI NÉPE • 5

F oly óirat-tallózó

A folyamatosan változó — egy- , re romló és egyre inkább piaci viszonyokra áttérő gazdasági helyzetben nincsenek könnyű hónapjai a kultúrának. Nem voltak könnyű 'esztendei már a nyolcvanas évek 'közepe óta, de most minden eddiginél keményebb szorítással kell szembenéznie. Érzik és megérzik ezt az irodalmi folyóiratok is.

A békéscsabai NAPÓRA példá- áil az év eleje óta jelenik meg ezzel ' a címmel, átalakított formátummal, új célkitűzéssel, Hatvani Dániel szerkesztésében, mégis az idei / '10. szám úgy kerül elénk, hogy ."címlapján át van húzva az-5-6-7-8- 9-es számjegy. Magyarázata: „E i számaink estek a rendszerváltozás . áldozatául. Reméljük, megérte.”

A lap egyúttal lényegesen drá- , gább is lett, de ezzel nem áll egyedül: a nyár folyamán szinte mindegyik kénytelen volt emelni az árát/ nemegyszer a duplájára. A Napóra sem tud csak az olvasói ' támogátásából megélni, szponzorokra szorul annak ellenére, hogy céljai szerint népszerű irodalmat és népismeretet kíván adni. Az újrainduló folyóiratban olvashatjuk "például csokorra való levelét Sinka Istvánnak. Sinka jelentős költő volt, de inkább csak a költők körében népszerű mind a mai napig. Pedig még levelei is élvezetes olvas- 'mányok.. Egy fiatal költőjelöltnek ;például így magyarázta meg, milyennek kell lennie az igazi versnek: „Tudod, az nem elég, hogy . van olyan szöllőm, mint másnak, és lesz is belőle olyan bor, mint a máséból. Olyan szöllő kell, amék- ből olyan bor van, ami szétveti az üveget, vagy a hordót. Színe, íze, fénye, ereje, foka van. Olyan bor 1 kell, amilyen másnak nincs, és nem ’is volt eddig.” Gondolom, nem 'csak a költők okulhatnak e példázaton; hapem minden ember, aki bármiben is, de tökéleteset szeret- » ne tenni.

A szünet volt a sorsa a miskolci Napjainknak is, legutóbb júniusban olvashattuk. Most megújulva HOLNAP néven, Serfőző Simon szerkesztésében jelenik meg, változatlanul havilapként. Címe Adyék nagyváradi antológiájára, annak célkitűzéseire utal. Nem csak a szűkebb régió, hanem a határainkon túl élő magyarság lapja is len-' ni akarnak. Ők is nagyobb olvasói rétegeket szeretnének megnyerni, ezért magazin-jellegre törekszenek, a művészet és a közélet egyensúlyára. Jónéhány hónap szükséges ahhoz, hogy e célok eredményességét meg lehessen majd ítélni. A magazin-jelleg, a társművészetekre figyelés már hangsúlyosan jelen van. A legnehezebb feladat azonban az — minden folyóiratunknál —, hogy a régió, az ország és a glóbusz gondjait fogják-e majd megfelelő arányban és minden szinten érvényesen megragadni. A Napjaink minden értéke elle- i nére sem tudott igazán betörni az országos rangúként számontartott folyóiratok közé. A Holnap most megújuló esélyekkel kísérelheti meg e cél elérését. Az első számban az információs értékű, ismeretközlő anyagok sorolhatók e tendenciához: Balia D. Károlyé a kárpátaljai magyarság identitástudatáról, Medvigy Endréé Tollas Tiborról.

A mai válság gyökerei évtizedekre indáznak vissza. Ezért különösen érdekes lehet a hiúit elemzése,/ s talán még érdekesebb az a múltból, ami megfogalmazódott figyelmeztetésként, de akkor nem juthatott el hozzánk. Húsz évvel ezelőtti interjút ad közre a KOR- TÁRS októberi száma, amelyet Tóbiás Áron készített Déry Tiborral. Sok termékeny gondolatából most csak egyet emelek ki, s ez mindjárt meg is magyarázza, miért maradt mostanáig kéziratban ez a

beszélgetés. Déry a következőket állítja: ,,... kapitalizmus és kommunizmus ma már többé-kevésbé jelszóvá laposodott. Ürügy egy hatalmi harc véghezvitelére, cégtábla, amely lassacskán mindjobban elveszti eredeti értelmét. ... a technikai civilizáció az, amelyet én ma minden másnál, még a háborús összeütközésnél is veszélyesebbnek tartok az emberre ... Hol van az a határ, ahol a technikát meg kell állítani, mert már nem segíti, hanem rontja az embert.” Déryt annak idején megmosolyogták azokért a cikkeiért, amelyek a technika végzetes veszélyeire figyelmeztettek. Pedig neki volt igaza, s ha jobban figyeltek volna rá, ma talán egészségesebb országban élhetnénk egészségesebben.

Egyik legjelentősebb költőnk, Vas István szeptember végén ünnepelhette nyolcvanadik születésnapját. Az UJIRAS 9. száma ösz- szeállítással köszöntötte őt, s ebben Sumonyi Zoltán beszélget a mesterrel, aki önéletírásában 1945 elejénél tart most, s még 1956 őszéig szeretne eljutni. Az idős mester a „múltban” él tehát, de ez nem akadálya annak, hogy határozott véleménye legyen múltról és jelenről egyszerre. Ma is kommunistának vallja magát, de nem a marxi, hanem a jézusi értelemben. Véleménye szerint „az emberiség nem is érdemel jobbat a kapitalizmusnál, — de azért nem annyira elvetemült, hogy a létező szocializmust megérdemelje.... ez a lesújtó vélemény nem mostanában alakult ki bennem. Ezért mondtam, hogy nem írnám meg az elmúlt év eseményeit: nem lesz hozzá közöm, nem nekem csinálják. A legnagyobb, ami az életemben történt, az az 56-os magyar forradalom volt, azt szeretném még megírni, egészen november 3-a esős estéjéig.” Szeretnénk e könyvnek is olvasói lenni. V. G.

A szakácsa tolvaj, a feleség és a szeretője

Nem biztos, hogy jó ötlet volt a gyanúsan hosszú című új angol filmet a nagy mozik műsorára tűzni. Egészen biztos, hogy szerencsésebb lett volna kisebb körbe (Kecskeméten például a Stúdiómoziba) száműzni, s csak a legelvetemültebb filmrajongók, a legextrémebb mozgóképes megpróbáltatásokra kérettek színe elé engedni. A nevezetes mozidarab ugyanis azok kö- 'zül való, amelyek a legrutinosabb, legacélosabb idegzetű, legkitű- ■ nóbb gyomrú ínyencek rejtett tartalékait is előcsalogatják, esetenként kimerítik. Mert szó, ami szó: Peter Greneway kemény százhu- r.szonhat perces — a többi között ,(képző)művészeti indíttatású, — provokációja több mint kimerítő. A szakács stb ... ilyen hosszú elővezetése persze valószínűleg feles- jeges, mert a produkció, eddigi nézőtéri tapasztalataim szerint (ki meddig bírja idegekkel és gyomorral alapon) önállóan, bármiféle beavatkozás nélkül is szelektálja a .inaga közönségét.

Ha a legfelkészültebben érkezünk a vetítésre, még akkor is igen ,erős stresszhatások közben vizsgáztathatjuk klasszikus (irodalmi, képzőművészeti stb.) műveltségünket. A látvány akkor a leghatékonyabb, ha a néző némi rálátással bír a holland és flamand festészetre (különös tekintettel a csendéletekre) és ráadásként nem árt, ha ismeri Francis Bacon vásznainak világát. Már az első percekben mindenki megkapja a maga ráhangolódásához szükséges, jókora adagját. A lenyűgözően pompás környezetben, elegáns, de kiábrándítóan arrogáns férfiak társaságában meglehetős gyorsasággal áteshetünk néhány hányáson, böfögésen, premier plánban nyomatékosított levizelésen, sőt más végtermékekkel való kínosan közeli szembesülésen. A „macho” atmoszférájú, testnedvek dúsította akcióknak amúgy semmi közük a biológiai létezés költői csodáihoz. A logikusan egy óriási konyhában (éttermében, mosdójában és WC-jében) randevúzó „szerves evidenciák” rendezőjük elképzelései szerint meglehetősen rendhagyó konstrukciót eredményeznek. A nyersanyagok alapján persze nem lehet ítélkezni, hisz köztudömású: igen jó nevű filmművészek fir közöttük Marco Ferreri, Godard, Pasolini vagy a hazai mozikban mostanában debütáló Waters — sem vetették el (meg) ezeket. Greneway kihívó, sokkoló, helyenként émelyítő mesterkedéseiről egy pillanatig sem titkolja, hogy műviek. A nagy leleményességről tanúskodó kínzások és a normális egészségi állapotba való egyéb' beavatkozások vi- szolyogtatóan frenetikus jelenetei csak azért nem hatnak mégsem igazán „élesben”,, mert a rendező igen kitűnő érzékkel vigyáz az „angolosan” elegáns távolságtartásra. „Ha filmet néz az ember, soha nem szabad megfeledkeznie róla, hogy egy film” — jelenti ki egy interjúban a rendező. Azt sem art tudni, hogy a vágás, a zene, a párbeszéd, a világítás mind-mind a végleges stilizációt szolgálja.

A hatás azonban mindezek ellenére nem lebecsülendő. Aligha akad néző, aki bölcs rezignációval lenne képes végigmosolyogni a fantáziadus alkotó frivol, még a kannibalizmustól sem tartózkodó bravúrjait. Annak ellenére, hogy tudható: ezek a jelenetek csak e különös játék járulékos elemei. Csakúgy, mint a barokk pompa, a korabeh csendéletekből átemelt, filmen még soha nem látott szárnyasokból, gyümölcsökből emelt káprázatok és a barokkos „vonal- vezetésű” emberi testek. Arra szolgálnak, hogy elmeséljenek egy történetet egy feleség megaláztatásáról (amelyben benne foglaltatik szeretője meggyilkolása is), majd bosszújáról: a brutális (Michael Gambon alakította) férj megöléséről. Önmagában a sztoriból persze épp úgy nem érdemes olvasni, mint adalékanyagaiból. A film komplex egésze — a helyszínek, a figurák, az események sokkal bonyolultabbak, összetettebbek-, izgalmasabbak, rejtélyesebbek. Ez az egész émelyítő őrület egy klasszikus konstrukcióban zajlik, tételszerü- en pontos, mintegy zenei formában, épületek józan geometriájába zárva, hűvös-sima termekben, csipkés kastélyokban, kubista parkokban. Mint fénylő kockakőre dobott nyers hús — ilyen, egyetlen képbe sűríthetnénk csaknem valamennyi Greneway-filmet. S ez a rendező igazi fő témája, ebben kulminál brutalitás és szellem, érzékiség és halál dualizmusa, a vélhetően Greneway művészi alapélménye, feloldhatatlan alapkonfliktusa is. Károlyi Júlia

KECSKEMÉTI DIÁKOK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBEN

Nyelvközeiben: Szabó Ildikó

(Fotó: Tóth Sándor)

Az október végén Sátoraljaújhelyen Kazinczy Ferenc emlékére megrendezett Édes anyanyelvűnk nyelvhelyességi verseny döntőjében a kecskeméti közép- iskolások közül többen is szépen szerepeltek. Lajos Mónika a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakmunkásképző- és Szakközépiskolából, Czingel Mónika a Berkes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskolából az Anyanyelvi Szövetség díját nyerte, (felkészítő tanára: Baráth Edit), Bagó Lilla, a Katona József Gimnázium diákja (a zsűri dicséretében részesült, felkészítő tanára: Kristóf Antónia). (A diákok közül — az ország más megyéiből érkezett húsz társával együtt — a legjobbak közé Szabó Ildikó, a Bányai Júlia Gimnázium negyedik osztályos tanulója jutott csak be (felkészítő tanára: Beke Józsefné). Ő volt a megyeiek közül az egyetlen, aki emlékplakettel érkezett haza.

Szabó Ildikót először arról kérdeztem, milyen mértékben, milyen formákban van jelen a nyelvszeretet az életében? Meghatározónak tartja-e a jövője szempontjából?

— Angol—orosz szakos ösz- -tályba járok, ami arról is árulkodik, hogy nemcsak én, hanem az egész osztály szoros kapcsolatban él a nyelvekkel. Természetesen a pályaválasztásomban is szerepet játszik: a szegedi JÄTE magyar—angol szakára készülök, középiskolai tanár szeretnék lenni.

— Bizonyára sokan kíváncsiak a verseny részleteire, arra kérlek, mesélj a nem mindennapi erőpróbát jelentő órákról, na és a felkészülésről.

— Többféle kategória képviselőjeként összesen több mint százharmincán jutottunk be a döntőbe. A verseny színhelye Sátoraljaújhely, a díjkiosztás viszont a nagy nyelvművelő szülőhelyén: Széphalmon volt. Maga a verseny írásbeli és szóbeli részből állt. Az írásbelit nyelvtani tesztsorozat alkotta, középpontjában stilisztikai feladatokkal. A szóbelin három téma közül választhattuk ki — s adhattuk elő három percben — azt, amit a legtestfeszabottabbnak találtunk. Én a Bízom magamban című témát választottam. A fiktív szituáció szerint egy rádiós riporternek kellett interjút adnom. (Ez volt az egyedüli téma, amit a korosztályomhoz a legközelebb állónak éreztem.)

— Akkor rutinos interjú- alanyként érkeztél erre a beszélgetésre. A nyelvi versenyzésben is annak számítasz? Gondolom, .szűkebb körben is gyakran ver- senyzel.

— Az elmúlt években valóban jelen voltam e tárgykörhöz tartozó a legtöbb házi piegmé- rettetésen. A gimnázium első, második és harmadik osztályában részt vettem a Katona József anyanyelvi versenyeken és az iskolai angol—orosz műfordító versenyeken is.

A tegnap délutánt ugyancsak versenyszerű műfordítással töltötted. Ráadásul nem is a kötelező nyelvek körében ...

— A németet magánúton tanultam, s mivel a közeljövőben középfokú nyelvvizsgára készülök ebbőF is, úgy gondoltam, előtte kipróbálom magam. A mostani hétvége ugyancsak nyelvközelben telik: angolból vizsgázom — középfokon.

K. J.

FILHARMÓNIAI SOROZAT

Zenei kínálat nosztalgiával

Elegáns meghívót hozott a posta. Udvarias megszólítás, korrekt tájé? koztatás, méltányos ár — ritka erények indulatokkal, visszaélésekkel terhes környezetünkben.

Négy hangverseny -— ennyi (vagy talán néhánnyal több) volt az elmúlt „nehéz” években s ennyi talán lesz (?) jövőre is. A műsorszerkezet is a korábbi, bevált receptet követi: műfaji sokféleség zongorával, kamarazenével, oratóriummal, s a népszerűségben felülmúlhatatlan orgonával. A felhangzó zeneművek Monteverdi- től Bartókig négy évszázad zenei stílusait ölelik fel, s nem nélkülözik a valódi különlegességeket sem (például mindjárt az első hangversenyen, november 19-én bukkanhatunk Brahms: Variációk egy Haydn-témá- ra című kétzongorás remekművére). Megfelel a hagyományoknak a min-1 denkori sztárvendég, egy-egy kiemelkedő művészegyéniség közreműködése: ezúttal Perényi Miklós és Jandó Jenő februári szonátaestje a sorozat csúcspontja.

Négy hangverseny — sok ez vagy kevés? Ha a nagy olajválság előtti időkhöz viszonyítjuk, akkor bizony kevés, hiszen például az 1971/72-es évadban a kecskeméti Katona József Színházban tartott kilenc (!) zenekari koncert mellett kétféle, egyenként négy-négy programból álló kamarabérlet közül választhatott a közönség ... De még a pangás hosszú évei alatt sem panaszkodhattunk: az 1978/79-es szezonban is kilenc hangversenyt kínált az Országos Filharmónia, igaz, akkor már zenekart, orgonát, kamarazenét vegyesen, de a márciusi hangversenyen Kobayashi Ken Ichiro vezényelt. A színhely azonban változott: ^színházból áttelepültek a koncertek az Erdei Ferenc Művelődési Központba és a Nagytemplomba. 1981/82-re hétre fogyatkozott a hangversenyek száma, s elmaradt a sztárvendég.

Ma az időközben városivá lett Erdei Ferenc Művelődési Központ szervezi (ki tudja hányadik gazdaként) a filharmóniai bérletsorozatot, ám a helyszín—az arányos csökkenés elve szerint — immár évek óta a Kodály iskola. Ne feledjük azonban, hogy időközben Kecskemét százezres nagyvárossá lett, meghalt Nemes- szeghy Márta, aki iskolája tanulóival minden koncerten megjelent, nyugállományba vonult Vécsy György, minden idők egyik legrátermettebb szervezője, minden kecskeméti zenebarát személyes ismerője.

Négy hangverseny — szerencsére ma már csak egy lehetőség a sok közül, egyfajta esély az országos kitekintésre a helyi kezdeményezések mellett. Hiszen a különböző kecskeméti intézmények, együttesek, sőt az egyházak is egyre gyakrabban szerveznek önállóan hangversenyeket, s ezek közül némelyek (például a Kodály iskola vagy a Piarista Gimnázium rendezvényei) szakmai szintjüket tekintve is méltó kiegészítései a filharmóniai programoknak. Az alkalmi j megmozdulásokon túl egykor a Zenei Hetek, újabban a Kecskeméti Tavaszi Napok, nyaranta pedig a Ko- dály-szemináriümók jelentik a fontosabb zenei eseményeket. A kínálat tehát bőséges, s időről időre tapasztalhatjuk, hogy a közönség is létezik még valahol, s néha rátalál a neki tetsző muzsikára is.

Négy hangverseny — ennyi tehát az Országos Filharmónia idei kínálata, örüljünk neki, s illesszük helyi törekvéseink, a művészetek irányába még mozgósítható elvárásaink és áldozataink, napi fásultságunkból való kikapcsolódási lehetőségeink közé. Hiszen rendszer helyett gyakran csak köpönyeget váltó világunkban lassan egyedül a. művészetek képviselnek olyan maradandó értékeket, melyek nem hiányozhatnak mai életünkből sem.

H. Á.

Öh, Mister Alkohol!

A feltárások, a leleplezések korát éljük. Mostanában számos, eddig szigorúan titkos, szigorúan bizalmas jegyzőkönyv, jelentés, okmány kerül nyilvá-- nosságra. Kollégánk egy egészségügyi intézmény kiselejtezett papírjai között matatva talált rá az itt következő kórlapra.

Törzsanyag:

A beteg neve: Bortalan Bertalan

Foglalkozása: szeszkazánfűtő

Anyja neve: Kövi Dinka

Lakhelye: Pilisborosjenő

*

Az intézetbe utalt válaszai a kórlapon szereplő kérdésekre :

— Hol született? — Borszéken.

. — Gyermekkorában mi akart lenniM— Előbb borfiú, később hordószónok.

— Mióta iszik? — Amióta nyelni tudok.

Ili Mit szokott inni? Égg Wk „a” betűs italokat szeretem: a sört, a bort, a pálinkát.

Hg| Alkoholista volt a családban? — Igen, az apám.

— Mit ivott?—- Utoljára lúgkövet. Részegen, tévedésből.

■ty Testvérei vannak ? Kizárólag szesz testvérek.

— A felesége kicsoda? — Jelenleg egy égri leányka. Egyszer összejöttem a Mohai Ágnessel is, de nem kedveltük egymást.

— Milyen a szexuális élete? — Nyitott házasságban élek. Az egri leányka mellett a szürkebarátot is szeretem.

— Milyen a lakása? — Kőbányaivilágos.

— Mennyit keres ? — Ha naponta ezer, jó ha összejön, akkor oké!

;^ Melyik a kedvenc állata? 1— A zsiráf, de csak sörben.

— Kedvenc étele?—A borleves.

^Kedvenc hobbija? — A pálinkamérés.

;§|ggl Példaképei vannak? — Igen. A Szkander bég, meg a Napóleon. Konyak formájában.

— Politizál? — Nem. A csillagokat is csak a konyakos üvegen szeretem.

[jfir Múzeumba szokott járni? — Kizárólag csak sörkatakombákba.

— Olvasni szokott? Csak italárjegyzéket.

— Sportol? ■■— Igen, borkorcsolyázom.

Versenysportja is van?— Reggel, délben, este szesztorna.

A talajgyakorlatokat a sárga földön szoktam befejezni.

— Dohányzik? Mit szív? — Kizárólag lopótököt.

— Büntetve volt? Haigen, miért? — Bementem egy italboltba,

A-* Ez még önmagában nem büntetendő. — Igen, de én záróra után mentem be.

— Mivel az agya állandóan az ital körfil forog, mondjon olyan szót, amelyik nem borral kezdődik! — Sósborszesz.

— Azt mondja meg, ha innét gyógyultan távozik, milyen tervei vannak? — Mielőbb szeretnék újra rászokni az italra.

Lejegyezte:

Kiss György Mihály

T,