Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-15 / 268. szám
1990. november 15. • PETŐFI NÉPE • 3 CSÍKSZENTDOMOKOSI HÉTKÖZNAPOK, ÜNNEPEK (3.) „Ez a nép kemény és konok is, mert sokat szenvedett...” • A Gyilkos-tó 9 A faluház — regen. # A Békás-szoros. (Fotó: Méhesi Éva) kosiak — paptól a bányamunkásig — ugyanúgy énekelik a magyar népdalokat, mint mi itthon — szintén magyarok. Pulai Sára (Folytatjuk) # A hegyi utakon az emberek is használnak „patkót”. A számunkra ilyénkor még szokatlan hideg, a friss, erős levegő elnyomott bennünket. Másnap, szombaton is zsúfolt volt a program. Csoportunk a múzeumban találkozott. Akit tudott, vendéglátója is elkísért. A megmentett, félve őrzött értékek — az erdőtisztítás eszközei, a hegyi utakon segítő, bocskorra szerelhető lábpatkó, a búzacséplő, a kákázófa és sorolhatnám — jól szemléltették, hogy e vidék lakossága egyvégtében küzd a természettel. Az egykori várkatonák eszközeiből hasznos tárgyakat — a lándzsavégből lapátot, a harci szekercéből famunkáló vésőt — készítettek, s a múzeumi értékű vaspapucsos ekék a háromforgós gazdálkodásban még ma is megállnák a helyüket. A fonás-szövés mestersége, a mattsárga domokosi kerámiák, a színes ruhák, a festett bútorok a csíki nép kézügyességét dicsérik. A használati tárgyaikat úgy alakították ki — és ma is olyanok —, hogy azokat télen a lakásban, dologidőben a kaszálóban lehessen használni. Különben az időjárásra azt mondják, négy hónapig nincs jó idő, nyolc hónapig pedig- hideg van. A múzeumhoz tartozik a mögötte lévő alpesi faluház; -a szé- kelységnek már évszázadokkal ezelőtt jellegzetes építménye: az alap kőből készült, s a többi csupa fa. Külső borításként — még ha egykor jut is a kasszából vakolatra — Vékony lécekkel szabályosan díszítettek. A történelmi éretékű épület közelében a volt Milícia. A Politia új felirat és a frissen vakolás, meszelés okát is megtudtuk. Ez év januárjában a három román rendőr lakta egyszintes házat a magyarok az ablakon át üresre pakolták, s a holmikat felgyújtották. A rendőrök a hegyekbe menekültek. A nép „ítélete” — hallva a korábbi megtorlásokat — ilyetén még kegyesnek is mpndható. Ugyanis számtalan falubeli magyart betegre, félholtra, vagy éppen holtra vertek — szinte a semmiért, vagy börtönre, kényszermunkára ítéltek. Ám azt remélik, hogy a következő generáció egy jobb korban nőhet fel. Ma még azok, akik az ez év május 6-án Márton Áronnak, Erdély püspökének, a falu szülöttjének nevét felvett iskolában vártak minket, még igazából fel sem tudják fogni, milyen érték magyarul, angolul tánulni. De még a román nyelv is kötelező. Nagy Árpád iskolaigazgató elmondta, hogy a településen kilencszáz iskoláskorú gyermek él, az 1—10. osztályt 55 tanügyi káder (pedagógus) tanítja. Sikereiket tíz számjegyű osztályzattal minősítik, 1-től négyig bukó, a hatos még a gyengék közé tartozik, aki 8-9-est kap, az már jó tanuló, a tízes a legkiválóbb. A forradalom óta ötnapos a tanítás, a pedagógus fizetése pedig kétezer [ej körül van. Az iskola két szintje között falra helyezett hatalmas maketten Csíkszentdomokos. Ám az apró, hófehér márványházak közepén egy külön „település” — pirossal. E foltról kiderül, az lett volna a blokk negyed-pokol, a többi pedig a buldózerek étke ... Szerencsére itt a falurombolás elmaradt. Az iskolaigazgató, Nagy Árpád végigkalauzolt bennünket a tantermeken, amelyek hazánk ötvenes éveit idézték: a fűrészporos dobkályhához farönkök hordva, a hajópadlók rongyszőnyeggel takarva, s hétfőt várták a padba vájt, üres tintatartók, a fahasáb katedrák. Elmentünk a* pionírszobából lett pöfékelő előtt, s a folyosó falain jó érzéssel olvastuk a különféle faliújságokat. . Időközben jó néhány népviseletbe öltözött gyerek a tanáriban várta csoportunkat. Irodalmi előadásuk — mi tagadás, szemünkből könnyeket csalva —, az erdélyi nép küzdelmét, harcát, sorsa elviselésére buzdítását tükrözte: „kitartást a csíki sziklától tanulunk ... ez a nép kemény és konok is, mert sok'aí szenvedett, ne légy népem kicsiny hitű... tűrni fogunk elszántan, konokul, daccal — tűrni fogunk ...” E mondatokat á délutáni kirándulás látványa, mint egyedülálló természeti jelenség, a Gyilkos-tó, a Békás-szoros bámulatos kopár sziklái sem feledtették. Éjszakába nyúlóan pedig bebizonyosodott, a csíkszentdomo• Gyermekműsor Az érzelmek alkonya (Szeretjük-e egymást, gyerekek?) 1986-ban az a szerencse ért, hogy kiutazhattam Londonba. Napokig sétálgattam szájtátva a metropolis utcáin, mígnem a ködös reggelen (mert milyen legyen egy londoni reggel?) a King Streeten rágyújtottam egy cigarettára, minekutána jó szokásom szerint elkezdtem krákogni, öklendezni, köhögni, némileg fuldokolni, és ahogy szoktam, az enyhe nikotinmérgezés egyéb klinikai tüneteit produkálni. Ez eddig rendben is lett volna, de egyszer csak megállt az úttesten a forgalom. Lefékezett ugyanis mellettem egy autó, a vezetője, lehetett olyan harmincéves' férfi, letekerte az ablakot és kedvesen kiszólt hozzám: — Minek dohányzói, ha nem bírod, te idióta? — majd sebességbe kapcsolt és elhúzott. Akár hiszik, akár nem, egy kis idő elteltével - melynek folyamán földbe gyökerezett lábbal álltam — az esetből igencsak messzemenő következtetéseket vontam le. Hogy miféléket, arra később térek ki, ugyanis előbb szeretném elmondani azt a példabeszédet is, mely egy barátom megfigyelésén alapszik, aki a következőképpen hasonlította össze a nyugati és a magyar vasúti szokásokat: — Egy nyugati és égy magyar utas között az az egyszerű különbség, hogy ha a nyugati felszáll, akkor addig megy a kocsiban, amíg olyan fülkét nem talál, ahol már ül valaki, hogy ne legyen egyedül, a magyar meg addig keresgél, amíg olyan fülkét nem talál, amelyikben nincs senki, hogy egyedül lehessen. S mivel három a nagy magyar igazság, elmondok még egy esetet. Jó régen, még a múlt rendszerben történt (van már vagy fél éve), hogy egy_ részegnek tűnő férfi feküdt a járda szélén. Vagy négyen állták körül és erkölcsi prédikációt tartottak a helyzet kapcsán, inkább egymásnak, mint a fekvőnek, hiszen ő aludt. Nem jutott eszükbe Rejtő Jenő egykori intelme, miszerint: ne gúnyold részeg felebarátodat, mert tenmagad is kerülhetsz haspnló helyzetbe! Persze az se jutott eszükbe, hogy a szóban forgó, (illetve járdán fekvő) esetleg rosszul van és segíteni kellene rajta. Mi következik mindebből? Szerintem az, hogy Ke- let-Európa nimbusza oda! E dicsfény és sugárkoszorú ugyan sohasem volt nagyon kontúros, de ha valami jót akartak valami okból Kelet-Európáról, Oroszországról mondani Nyugaton, akkor úgy fogalmaztak, hogy bár diktatúra van, meg gazdasági leépülés, de ott érzelmekben gazdagabbak az emberek, mint a hűvös, csak érdek-érdekelte Nyugaton, meg hogy ott azért még virágzik a közösségi érzület. Hivatkoztak a magyar vendégszeretetre, meg Dosztojevszkijra, akinél a bátyuskák minduntalan egymás nyakába borulnak és ronggyá áztatják könnyeikkel a másik szakállát. Nem is beszélve a cigányprímás érzelmi húrjairól, melyek rezdüléseiben ott az egész nagy lélek. Lám-lám, a nyugatiak is tudnak tévedni, de nagyot! Egyébként soha nein értettem a Kelet-Európa érzelmi felsőbbségéről szóló téziseket, de elfogadtam. (Mint annyi mindent ezen kívül.) Hiszen itt akkor se hajlandó a fékre lépni egy autós, ha az út szélén már vér folyik, nem hogy egy dohányost figyelmeztessen, beszédbe akkor elegyedünk, így ismeretlenül, ha feltétlenül muszáj, mondjuk például a saját érdekünkben; a közösségi érzület meg akkor nyilvánul meg, amikor hatan vernek egyet az utcán. A kelet-európai emocionális, többlet tehát csupán illúzió, az is volt. Az elmúlt évtizedekben is csak azért sütkéreztünk a fényében, mert nagyon fáztunk. Mit kellene és mit lehetne tenni? Azt hiszem, édeskevés, ha mindennap lejátsszák a rádióban Bilicsi Tivadar slágerét, miszerint: „Szeressük egymást, gyerekek,, a szív a legszebb kincs”, rózsaszín lányregényekkel se lenne célszerű operálni, pártprogramokba meg azért nem szabad a szeretetet bevinni, mert megbomlana a konfliktusok harmóniája. Ráadásul az adminisztratív eszközök ideje lejárt, az egyéni szabadságjogokhoz tartozik, hogy úgy utálhassam a másikat, mint varjú a rohadt tököt. De sebaj, mondhatnák, mert van megoldás, itt van nekünk a kereszténység, melynek eszmerendszere a szeretetre épül. Igen ám, de néhány héttel ezelőtt a keresztény ipari és belügyminiszter olyan tapintható- an utálta a taxisokat, aminthogy ők is visszautálták. Én nem tudom miért, de a benzináremelésnél a szeretet valahogy szóba se került, senki nem hivatkozott Aquinói Szent Tamásra, az Énekek éneke még Palotás Jánosnak se jutott eszébe. Csak mondták a magukét, az egykori kelet-európai érzelmi többlet úgy elsikkadt, hogy szerintem már egy nyugati polgár se csodálkozik azon, ha olyan magyarral találkozik, aki nem csücsöríti állandóan csókra a száját. Ezek szerint tehát nincs segitség, a mindennapok érintkezéseitől kezdve, le egészen a parlamenti vitákig, kapcsolatainkból abszolút hiányzik a pozitív érzelem? Ne csüggedjünk, van megoldás! Ugyanis az utálat is szemben áll a közönnyel, amennyiben érzelem. „ ... Jobban szeretem, ha mindenki utál, mintha szí- nészkedni kell bárki szeretetéért”. — írta Shakespeare. Mi most valószínűleg itt tartunk. Utáljuk egymást, gyerekek. Csak az a baj, hogy lassan magunkat is. Tegnap például komolyan fontolóra vettem, hogy •leszokom a dohányzásról. Hámori Zoltán * Kutatás—nem profitszerzés Ja vaslat az akadémiai reformkoncepcióhoz Profitorientált termelésnek elvileg nem lehet helye az akadémiai kutatóintézetekben. A tudományos közösségek többségének ezt az álláspontját rögzítették az Akadémia és intézetei kapcsolati rendszerének fejlesztésére vonatkozó javaslattervezetben, amelyet az Akadémia átfogó reform- koncepciójában december 3—4-ei rendkívüli közgyűlése elé terjesztenek — tájékoztatta az MTI munkatársát Berényi Dénes akadémikus, az MTA alelnöke, a tervezetet készítő bizottság társelnöke. A bizottság megítélése szerint szükséges, hogy a kutatóintézetekből mielőbb szorítsák ki a termelőtevékenységet, amelyre az intézetek az utóbbi években nehéz anyagi helyzetük miatt kényszerültek. Azt ajánlják: az intézetek csak akkor folytassanak szerződéses munkát, ha annak várható eredménye megfelelő szintű publikáció vagy szabadalom lehet, bevétele pedig a kutatás finanszírozására fordítható. Elképzelhető, hogy a kutatóintézetekkel és az egyetemekkel szoros kapesolatban, de azoktól függetlenül termelői és fejlesztési kisvállalkozások jöjjenek létre. Az autonóm intézetek részt vehetnek a kutatással, fejlesztéssel összefüggő szolgáltató vállalkozásokban, mint amilyenek például a szerveződő műszerközpontok. Hangsúlyozni kívánják: az akadémiai intézetek fo feladata a kutatás, a tudomány művelése. A KGST-bankok áttérnek a dollárelszámolásra A KGST két pénzintézete — a Nemzetközi Együttműködési Bank és a Nemzetközi Beruházási Bank —januártól áttér a dollárelszámolásra. Erről várhatóan decemberben Írják alá a végleges megállapodást a tagállamok képviselői Moszkvában ^ mondotta az MTI-nek Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese. Mindkét pénzintézet továbbra is működni fog, ugyanis tevékenységük a nemzetközi pénzpiacokon ismert, könnyebben és jobb feltételekkel jutnak hitelekhez, mint a tagországok bankjai. Ez azonban nem jelenti azt, hogy továbbra is úgy működhetnek, mint eddig. Valószínűleg a Nemzetközi Együttműködési Bank — amely elsősorban a kereskedelmi kapcsolatok finanszírozására alakult — működése változik jelentősebb mértékben. Ez a pénzintézet továbbra is gondozni fogja az eddig kihelyezett hitelállományt, ám azt el kell dönteni, miként vehet részt a kereskedelemmel kapcsolatos pénzügyi elszámolásokban, valamint hogyan bővíthetné a konvertibilis elszámolású hitelezést. Magyar javaslat szerint a pénzintézetet vegyes bankká, a tagországok által létrehozott részvénytársasággá kellene átalakítani, amely nemzetközi kereskedelmi banki funkciókat tölthetne be a kelet-európai térségben. Csaknem változatlan marad a Nemzetközi Beruházási Bank tevékenysége. Ez a pénzintézet eddig konvertibilis valutában és transzferábilis rubelben egyaránt nyújtott hiteleket, ám ez utóbbiak mindinkább visszaszorultak. A transzferábilis rubelben adott kölcsönök felhasználhatósága ugyanis meglehetősen körülményes volt. Magyarország csupán 10—20 millió rubel .körüli összeggel tartozik a banknak, míg a konvertibilis elszámolású hitelálloníány több száz miihó dollárra tehető. (Ezeket a hiteleket Magyarország elsősorban ajamburgi beruházásra kapta.) Újdonság így csupán annyi lesz, hogy januártól teljes mértékben megszűnik az amúgy is lecsökkent transzferábilisrubel-hite- lezés. Csökkent a búza vetésterülete Némileg módosult az őszi gabonák vetésterülete, ám erre az átrendeződésre számítani lehetett — tájékoztatták az MTI-t a Földművelésügyi Minisztériumban. Az őszi vetések országszerte befejeződtek, az eredmények összesítéséből kitűnik: a búza vetésterülete némileg csökkent, míg más gabonaféléket ősszel nagyobb területre vetettek, mint az elmúlt évben. Tavaly ősszel 1,22 miihó hektárra vetettek búzát a mezőgazdasági termelők, de az idén kevesebbel is beérték; mindent egybevetve 1,18 millió hektáros területen került földbe a kenyérgabona vetőmagja. Ezzel szemben mintegy 25 ezer hektárral gyarapodott az árpa vetésterülete, alighanem azért, mert a gazdaságok ezt a növényt takaríthatják be a legkorábban, és igy viszonylag gyorsan jutnak abraktakarmányhoz. amivel pótolhatják az addigra minden bizonnyal alaposan megfogyatkozó kukoricakészletet. Az árpatermesztés iránt egyébként évek óta növekszik az érdeklődés, a termelők két év alatt mintegy 60 ezer hektárral gyarapították a termőterületet. Rozsból ezer hektárral vetettek többet, mint tavaly, összesen 95 ezer hektárt. Tizenhatezer hektárral emelkedett az őszi káposztarepce termőterülete, amely elérte a 75 ezer hektárt. Az őszi vetések egyik jellegzetessége volt, hogy a termelők a drágább, úgynevezett fémzárolt vetőmag helyett szívesen alkalmaztak saját szaporítóanyagot, mivel ez számukra lényegesen olcsóbb.
