Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-12 / 240. szám

1990. október 12. • PETŐFI NÉPE • 11 SPORT • SPORT KÉTMILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ AUTÓ A FŐDÍJ Egy hét múlva rajtol a szupermaratoni Eddig négyszáz bátor vállalkozó jelentkezett arra a szu- permaratöni futóversenyre, amelynek rajtja október 19-én lesz Bécsben, s a mezőny 23-án, a nemzeti ünnep napján ér célba Budapesten, a Hősök terén. Tegnap a Buda Penta Szálló különtermében immár a harmadik alkalommal gyűl­tek össze a szervezőbizottság és a szponzorok képviselői, a verseny előtti utolsó tájékoztatóra. A 400 fős induló létszám még nem végleges, mivel a rendezők még az indítás előtt, a helyszínen is elfogadják a jelentkezéseket. Az egyéni versenyre, 61 férfi mellett, öt női hosszútávfutó is jelezte részvételét, s a 38 magyar mellett nyolc osztrák, öt belorusz, négy német, három-három orosz és tornán, valamint egy-egy cseh, francia, jugoszláv, lengyel és szlovák futó is rajthoz áll. A váltókra már többen vállal­koztak, ezért a szervezők szeretnék, ha a hátralévő időben inkább azok iratkoznának fel az indulólistára, akik képes­nek érzik magukat arra, hogy egyedül is megbirkózzanak a 308 km-es távval. Elhangzott, hogy az egyéni verseny első hat helyezettje, valamint a három leggyorsabb váltó kap különdíjat. Az élsőként célba érő futónő egy Polski FIAT személygépkocsi kulcsait veheti át, míg a fődíjat, egy kétmillió forint értékű Saab autót a magyar—luxemburgi Primex Kft. ajánlotta fel a férfi győztesnek. A Bécs—Budapest futóverseny szakaszfelosztása. Rajt: 1990. október 19., Bécs. 1. nap: Bécs—Sopron, kb. 60 km. 2. nap: Sopron—Győr, kb. 113 km. 3. nap: Győr—Tála; kb. 58 km. 4. nap: Tata—Budakeszi, kb. 62 km. 5. nap: Budakeszi—Budapest, kb. 15 km. RÖVIDEN • RÖVIDEN 9 A kecskeméti II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola is csatlakozik az Egészséges gyermekekért alapít­ványhoz, s szombaton reggel 9 órá­tól rendezi meg 1000 méteres futó­versenyét. A 20 forintos nevezési díjat a verseny előtt, az iskolában fizethetik be a résztvevők. • NB Il-es női kosárlabda­mérkőzésre került sor szerdán Du­naújvárosban, ahol a Bajai TK együttese, 47—32-es félidő után, 78—71-re nyert a házigazdák el­len. A legjobb bajai dobók Kmeto- vics (33), Schmidt (12) és Völgyesi (10) voltak. • NB Ill-as férfi asztalitenisz mérkőzésen a Kiskunfélegyházi Le­nin Tsz SE II. csapata 10:6 arány­ban jobbnak bizonyult a Nagykő­rössel szemben. A félegyháziak győzelmét Francia (4), Rekedt (3), Dinnyés (2) és Lőrincz (1) szerez­ték. 0 Hírős Kupa teremlabdarúgó­tornát rendez október 27—28-án a kecskeméti Hírős Tömegsport SE. Nevezni október 25-én 16 óráig lehet Kecskeméten az Akadémia krt. 2. sz. alatti sportirodán. • A Nemzetközi Autósport Szö­vetség világtanácsa jóváhagyta a Forma—1 jövő évi versenynaptárát. Eszerint a Magyar Nagy díjra 1991. augusztus 11-én kerül sor a Hunga- roringen. • Már két mérkőzésen vannak túl a New Yorkban zajló férfi sakkvilágbajnoki döntő résztve­vői. Az első döntetlent hozott, míg a szerdán lejátszott, második talál­kozó, ahol Kaszparov vezette a vi­lágos bábukat, a címvédő sikerét hozta. Ezzel Kaszparov 1,5:0,5 arányban vezet kihívója, Karpov ellen. A következő partira ma dél­előtt kerül sor az amerikai város­ban. • Első alkalommal szerepeltek magyar testépítő versenyzők világ- bajnokságon, s bemutatkozásuk ki­tűnően sikerült. Az elmúlt hétvégén, Mexikóvárosban rendezett „badis” vb-n a mérleg: egy aranyérem és egy negyedik helyezés. A 17 páros küz­delmében Kozma Zoltán és Szik- szai Gabriella győzött, míg a plusz 57 kilósoknál Szikszai Gabriella 18 versenyző közül a negyedik helyet szerezte meg. A világbajnok páros ezzel a teljesítményével bekerült a profik táborába. Hét végi előzetes PÉNTEK KÉZILABDA , NB I/B-s férfimérkőzés: Taurus SE —Kiskunmajsa, Budapest, 17 órakor. KOSÁRLABDA NB Il-es női mérkőzés: KSC II.— Nagykőrös, Kecskemét, városi sport- csarnok, 19 órakor. SAKK A Kecskeméti Széchenyi SE hagyo­mányos villámversenye: Kecskemét, Er­dei F. Művelődési Központ, sakkter­me, 17 órakor. SZOMBAT LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Vasas—Volán, Bp. Honvéd—Tatabánya, Pécsi MSC —DVSC, Váci Izzó—^Ferencváros, 14 órakor. MTK-VM—Ú. Dózsa, Video- ton-Waltham—Békéscsaba, . Rába ETO—Veszprém, Siófok—Szeged SC, 17 órakor. NB III., Alföld csoport: Szegedi Dó­zsa—Kkfházi Honvéd, Szeged, 14 óra­kor, jv: Hrabovszky. BAJNOKSÁG ÁLLÁSA A HÉT VÉGI FORDULÓ ELŐTT 1. Miske 8 7 1—20— 415 2. Kiskőrös 8 5 2 1 15— 612 3. Gyula 8 4 4—13— 712 4. Ceglédi Honvéd 8 5 12 13— 711 5. Mezőtúr 8 4 3 1 12— 511 6. Szegedi Dózsa 8 2 5 1 10— 9 9 7. Dömsöd 8 2 4 2 12—15 8 8. Csongrád 8 2 3 3 10—12.7 9. Dabas 8 2 3 3 8—10 7 10. Nagyszénás 8—7 1 7— 9 7 11. Mezőkovácsháza 8 2 1 4 9—11 6 12. Kkfh. Honvéd 8 2 2 4 8—12 6 13. Mezőhegyes 8 2 1 5 9—14 5 14. Orosháza 8 1 3 4 7—>-14 5 15. Határőr Dózsa 8 1 2 5 7—14 4 16. Kiskundorozsma 8 1 1 6 4—15 3 Megyei II. osztály, Északi csoport, kezdés 14 órakor: Kecskeméti MÁV —Honvéd Radnóti SE, GAMF— Kkmajsa. Megyei III. osztály, Kiskőrösi cso­port, kezdés 14 órakor: Szalkszentmár- ton—Dunatetétlen, Tass—Kunpeszér, Fülöpszállás—Izsák II., Kaskantyú— Dunavecse II. Kiskunfélegyházi cso­port, kezdés 14 órakor: Ladánybene —Jászszentlászló, Bugac—Ballószög. BIRKÓZÁS IV. Tiszagyöngye nemzetközi kötött- és szabadfogású gyermek korcsoportú verseny, Tiszakécske, 8 óra: mérlegelés, fél 10 óra: súlycsoportok versenyének kezdése. Erdélyből, Vajdaságból és Beregszászról is érkeznek bir­kózók a kécskeiek nagy verse­nyére, amelyen a hazai klubok közül szinte valamennyi Tisza menti város (Tiszacségétől Sze­gedig), valamint a BVSC indít­ja el sportolóit. A rendezvény- díszvendégei közt ott lesz két egykori nagy rivális, dr. Réczi László és Tóth István is. A helyi vállalatok és vállalkozók sok­sok értékes különdíjat ajánlot­tak föl és egy érdekesség: Boj­tos Ferenc pékmester ötszáz po­gácsát süt a versenyen valószí­nűleg alaposan megéhező tíz- tizenkét éves apró birkózók­nak ... KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzés: III. kér. TTVE—Soltvadkert, Budapest, 17 órakor. NB II -es férfimérkőzés: Lajosmizse —Kkhalasi AC, Lajosmizse, 18 óra­kor. NB II -es női mérkőzések: Jánoshal­ma—Juhász Gy. Tanárképző Főisko­la, Jánoshalma, 10.30-kor, Kecskeméti TE—Szeghalom, Kecskemét, árpádvá­rosi sportcsarnok, 16 órakor. Megyei női bajnokság, kezdés 15 óra­kor: Tataháza—Bácsalmás, Kunszent- miklós—KTE II. KOSÁRLABDA NB I-es férfi A csoport: Dombóvár '—Bajai SK, Dombóvár, városi sport- csarnok, 17 órakor. NB I-es férfi B csoport: Kecskeméti SC—TFSE, Kecskemét, városi sport- csarnok, 17 órakor. I Az eddig lejátszott mérkőzé­sek után mindkét csapat nyeret­len. A hazai pálya előnye a KSC-nek kedvez, s remélhető, hogy a kék-fehérek végre meg­szerzik idei első győzelmüket. NB I-es női A csoport: Soproni VSE —Kecskeméti SC, Sopron, 16 órakor. — A két külföldi játékossal megerősített soproni profi csa­pat nekünk még túl nehéz ellen­fél — mondta Tóth Viktor edzÓ. — Bár nagyon remélem, hogy a fiatal játékosainkon nem vesz erőt annyira a kishitűség, mint a múlt szombaton a BEA C ellen. Győzelemre nincs esé­lyünk, de ha nem remeg a lá­nyok keze és bátrabban játsza­nak, akkor sokkal szorosabb mérkőzést játszhatunk a nagy­hírű Sopron otthonában. NB Il-es női mérkőzés: Kkfházi Va­sas—Debrecen, Kiskunfélegyháza, 608-as Ipari Szakmunkásképző torna- csarnoka, 11 órakor. RÖPLABDA NB Il-es női mérkőzések: Tűzoltó SC —MAFILM SC, Kecskemét, Forrada­lom utcai ált. isk., 11 órakor. Ferrogló- bus—Kalocsai SE, Budapest, 13 óra­kor. NB Il-es férfimérkőzés: TFSE—Tűz­oltó SC, Budapest, Alkotmány utca, 11 órakor. * TÁJFUTÁS Kecskemét városi általános és közép- iskolás bajnokság: Kecskemét, Csalá- nosi parkerdő. I A versenyzők 9 órakor talál­koznak a Sasfészek fogadó előtt. A rendezők jelentkezése­ket még a helyszínen is elfogad­nak. TEKE NB Il-es férfimérkőzés: Kecskeméti MÁV—Chinoin, Kecskemét, MÁV- pálya, 10 órakor. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB II., Keleti csoport: kezdés 14 óra­kor: Kecskeméti TE—Csepel" SC, Kecskemét, városi pálya, Diósgyőri VTK—Bajai SE, Eger SC—Kecskemé­ti SC. , A KTE háza táján nagyra értékelik az elmúlt héten a helyi rivális ellen aratott győzelmet. A csapat továbbra is tartja jó formáját, hiszen a hétközi edző­mérkőzésen, Tiszakécskén, 4 —3-ra nyertek a megyei baj­nokság élén álló kécskeiek el­len. Torbavecz és Gál sérült, de a többiek nagy lelkesedéssel ké­szülnek a valaha szebb napokat látott Csepel elleni összecsapás­ra. Tasnádi József, a lila-fehé­rek kapusa elmondta, hogy nem szeretnének a szurkolóknak csalódást okozni, hazai pályán csak a győzelem lehet a cél. Pataki Tamást, a KSC edző­jét nem valami jó hangulatban találtuk. A mester főleg a va­sárnap kiállított Bukó kéthetes eltiltása miatt volt bosszús. A bajt csak tetézi, hogy a szer­dai, dunaújvárosi edzőmérkőzé­sen Hofmeister húzódást szen­vedett, így az Eger ellen nem léphet pályára. Az edző el­mondta, annak ellenére, hogy 4 —3-ra kikaptak a Dunaferrtől, csapata biztatóan játszott. A hét végi találkozónak egyér­telműen a házigazdák az esélye­sei, de okos, fegyelmezett játék­• Horváth Dezső az utóbbi két bajnoki mérkőzésen biztosan őrizte kapuját a góloktój. Vasárnap a DVTK „nehéztüzérei” teszik próbá­ra a bajai portást. Farkas Tibor felvétele kai egy döntetlen elérése nem tűnik lehetetlennek. — A két győzelem után ért­hető, hogy jó a hangulat a csa­paton belül — mondta Koller Viktor, a BSK edzője. — Tud­juk persze, hogy a vasárnapi mérkőzésnek a DVTK az esé­lyese, mégis bizakodunk. Hogy ezt mire alapozom ? Nagyon fe­gyelmezett mostanában a csa­patunk játéka. Tudjuk, hogy a DVTK-nak vannak gyors, erő­szakos csatárai, így alaposan megszervezzük a védelmet, de nem mondunk Je a gyors ellen- támadás fegyveréről. Adva van ehhez két játékos, Horváth és Schneider személyében. Hor­váth már szerzett gólt, Schnei­der viszont még adós ezzel, ám remélem, hogy magára talál. Egyébként Bene felgyógyult, Kovács Imre eltiltása is lejárt, s készek a játékra. — Az összeálh'tás tehát vál­tozik? — Ha véletlen sérülés nem történik, akkor semmi okom arra, hogy a kétszer győztes csapaton változtassak. Diós­győrben kemény küzdelem vár ránk, de bízom abban, hogy leg­alább egy pontot haza tudunk hozni, de az sem lepne meg, ha ennél jobban sikerülne a vasár­napi „kirándulásunk”. NB III., Alföldi csoport, kezdés 14 órakor: Miske—Gyula, jv: Födi. Nagyszénás—Kiskőrös, jv: Holló. Megyei I. osztályú bajnokság, kezdés 14 órakor: Kerekegyháza—Fájsz, jv: Gyovai, Harta—Mélykút, jv: Dömény, Izsák—Kecel, jv: Király, Helvécia— KTK, jv: Bodrogi, Akasztó—Kkhalas, jv: Nagy L., Bajai Tsz SK—Bácsalmás, jv: Miklós, Tiszakécske—Kalocsa, jv: Kiss. I., Lajosmizse—Soltvadkert, jv: Schneider. A megyei labdarúgó-szövet- ség fegyelmi bizottsága szerdán tárgyalta a 7. fordulóban, 1— 0-as Hartai vezetésnél félbesza­kadt Harta—Kalocsa mérkő­zés ügyét. A bizottság a mérkő­zés 2 pontját, a pályán elért eredménnyel, a Harta javára igazolta. A kiállított Gojtán István kapust 5 hónapra tiltot­ták el a játéktól, ám a büntetés végrehajtását 1991. október 10- éig felfüggesztették. Megyei II. osztály, Északi csoport, kezdés 14 órakor: Dunaegyháza— Kunszéntmiklós, Kunszállás—Lakite­lek, Jakabszállás—Harkakötöny, I Csengőd—Tiszaalpár, Orgovány—Va- ker SE, Hetényegyháza—Kkhalasi Spartacus. Déli csoport, kezdés 14 órakor: Ha­jós—Gara, Császártöltés— Herceg­szántó, Kelebia—Kunbaja, Katymár —Bácsborsód. Nemesnádudvar— Tompa; Vaskút—Bátya, Jánoshalma —Szakmár, Dusnok—Homokmégy. Megyei in. osztály, Kiskunhalasi csoport, kezdés 14 órakor: Csikéria— Madaras, Tataháza—Bátmonostor, Szeremle—Ámor SC, Csátalja—Bács- bokod, Nagybaracska—Csávoly, Kisszállás—Felsőszentiván, Rém— Kunfehértó, Dávod—Borota. Kalocsai csoport, kezdés 14 órakor Tabdi—Ér- sekcsanád, Géderlak—Öregcsertő, Ér­sekhalma—Dunaszentbenedek, Úszód —Dunapataj, Foktő—Solt. Kiskőrösi csoport: Dunavecse I.—Bocsa, 10 óra­kor. Imrehegy—Kerekegyháza II. 14 órakor. Kkfházi csoport: Kkfházi Vas­utas—Szentkirály, 10 órakor. Nyárlő- rinc—Csólyospálos, 14 órakor. BIRKÓZÁS NB Il-es csapatbajnokság: Kecske­méti SC—Nagykőrösi-Kinizsi, Kecske­mét, városi sportcsarnok, 10 órakor. I Egy hónappal ezelőtt már ta­lálkozott egymással a két csa­pat, akkor a kecskemétiek, mind a felnőtteknél, mind a diá­koknál győztek. KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzések: Kiskunha­las AC—Doboz, Kkhalas, ÁMK- sportcsamok, 11 órakor, Soltvadkert —Szarvas, Soltvadkert, 11 órakor. Megyei férfibajnokság, kezdés 10.30- kor: Kunszéntmiklós—Dutép SC, Kkmajsa II.—Gara, Tiszakécske— Soltvadkert II., Honvéd Radnóti SE —Kecel, Bácsalmás—Lajosmizse II., GAMF—Kkfháza. SAKK OB I-es mérkőzés: Dutép SC—Me- reszjev SE (Tapolca), Kecskemét, Du- tép-terem, 10 órakor. OB Il-es mérkőzések: Széchenyi SE —Szekszárd, Kmét, Erdei Műv. Köz­pont, 9 órakor, Bajai Spartacus-Vízügy —Videoton SC, Baja, művelődési köz­pont, 10 órakor, Vasas—Lajosmizse, Budapest, Pasaréti út, 9 órakor. TÖMEGSPORT Jótékony célú labdarúgó-mérkőzé­sek „A leukémiás gyermekek alapít­vány” javára; Baján, a Vasvári Pál ut­cai pályán 12.30-kor a színészek az új­ságírókkal találkoznak. A színészek csapatában pályára lép: Nemcsák Ká­roly, Bubik István, Juhász Jácint, Eperjes Károly, Rudolf Péter, Cseke Péter. Az újságírók együttesét: Németh Péter, Kiss László, Kopeczky Lajos, Hegyi Iván és Vajda György erősíti. Ezt követően, 14.30-kor a katolikus papok válogatottja (Napsugár SC) a körzeti orvosok „válogatottjával” méri össze erejét. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.30: BBC-hfradó (ism.) 9.00: Tévétorna 9.05: Képújság 9.10: Aszlányi Károly: Sötétkamra — Té­véjáték (ism.) 10.35: Gyémántdíjasok fesztiválja '89 11.05: Képújság 16.25: Képújság 16.35: Déli vldeoújság 16.45: Hírék román nyelven­17.00—19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka 17.40: Magas vérnyomás = népbetegség —\ Riportfilm 17.55: Reklám 18.00: Ablak 19.00: Keresztény életkérdések 19.05: Reklám 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Angyalbőrben 21.05: Reklám 21.10: Panoráma 22.10: Válogatta a rendező 23.40: Híradó 3. 23.55: BBC-híradó TV II. MŰSOR: TV 2 Endrei Judittal és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság 17.15: TV 2 17.45: Bumm!!! 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 18.50: TV 2 19.00: Hurrá, ván bérgyilkosunk! — Ame­rikai film 20.28: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Operamagazin 22.20: Napzárta 23.05: Egetnivaló ember — Olasz film (ism.) 00.30: TV 2 ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés. 16.15: Tv- napló-*-*magyarul. 16.25: Fazonok és for­mák — Gyermekműsor. 16.55: Műsoris­mertetés. 17.00: Tv-napló. 17.25: Vajdasá­gon át. 18.15: Tv-magazin — Szlovák nyelvű műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv- napló — magyarul. 20.00: Tökéletes kém. 20.55: Reklám. 21.00: Show-műsor. 21.45: Tv-napló. 22.05: Játékfilm. 23.55: Műsorzárás. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: Százhúsz perc. 6.30: Zenészeknek a zenéről. 7.10: Ismerkedés Szvjatoszlav Fjodorowal. 8.40: Ember, föld, világmin­denség. 9 40: Tizenhat évig és azon túl. 10.30: Tévéhíradó és televíziós hírszolgá­lat. 11.00: Ä sakkvilágbajnokságról jelent­jük. 13.30: Televíziós hírszolgálat. 13.45: Spanyolország nemzeti ünnepére. 14.30: Örömteli viszontlátás, avagy nevetés és könnyek, 2. rész. 15.30: F. Adigezal zon­gorázik. 15.45:, Vidám startok. 16.30: Poli­tikai párbeszédek. 17.45: Rajzfilm. 17.55: Kollázs. 18.00: Ne legyél láb alatt! —Tévé­film. 19.00: Híradó és hírszolgálat. 19.40: A sakkvilágbajnokságról jelentjük. 19.50: A Szovjetunió kormányában. 20.00: Hattyúhűség — Irodalmi műsor. 20.00 Látvány. 23,30: Televíziós hírszolgálat. 23.55: Félelem. 01.10: Egy találkozás volt — Antonov dalai. 01.50: Bohóckettős. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: Fűtől fáig 9.05—11.00: Napközben (Élő) 11.40: 60 éves Hardld Pinter 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Erről beszéltünk 14.40: Lakatos Sándor népi zenekara ját­szik 15.05: Magyar (rás 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Hangoló { 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 20.05: Mű-kereskedelem 21.05: Kilátó 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Barokk muzsika — régi híres elő­adóművészek PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben 9.03: Kié a mikrofon? 10.05: Idősebbek hullámhosszán 10.50: Hajszálgyökerek (ism.) 11.03: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságaiból 11.30: Tip-top parádé 12.00: Nóták 13.03: Pophullám 14.00— 16.55: Péntektől péntekig (Élő) 17.00— 19.00: RádióMa 19.03: Kölyökrádió 19.30: Zenés hallomások és vallomások (Élő) 21.03: A Rádió Dalszínháza — Melibea és Calisto szerelme 22.29: Szórakoztató antikvárium 23.03: Sporthíradó 23.10: Gospel magazin 73.55: A KK UET barcelonai dzsesszegyüt­tes játszik BARTÓK RÁDIÓ: 8.25: Próza 9.10: (Jj kompaktlemezeinkből 10.04: Spanyol művészek operafelvételei­ből 11.04: Zenekari muzsika 12.05: Vokális zene 13.00: Rádiószínház— Úrnő és komorna — Komédia 14.04: Manuel Barrueco spanyol műveket gitározik saját átiratában 14.27: Janácek: A sors — Háromfelvoná- sos opera 16.10: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 18.00: Az MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 18.20: Az MR román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 18.40: Az MR szerbhorvát nyelvű nemzeti­ségi műsora Pécsről 19.05: Az MR német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.25: Romantikus kamarazene 20.35: Földényi F. László: A medúza pil­lantása (ism.) 21.00: Századunk zenéjéből 22.00: Diszkotéka (ism.) 23.00: Opera-művészlemezek

Next

/
Thumbnails
Contents