Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-10 / 238. szám
1990. október 10. • PETŐFI NÉPE • 5 ségben fogadtak magyar húst. Idén júniustól azonban a húsipar egy fia diszpozíciót nem kapott. De információt sem, hogy mi is van azon a piacon! Kapott viszont az első fél évben reménykeltő tájékoztatásokat, úgyhogy be is spájzolt, készülve arra a bizonyos — ígért szállításra. (Vajon kiszámolta-e valaki, mennyi, pluszköltség rakódott erre az árura?) Sajátos „ termék” Szóval így áll a piac, annak kereslete. Lehet ragozni ebben a tárgykörben több mindent. Például arról is eshet szó, hogy a hazai fogyasztói árak — netán csökkenSOK-E A KEVÉS? Kusza sertésügyek tése — hogyan befolyásolhatná a hazai keresletet? Érheti — mégpedig súlyos — vád a húsipari vállalatokat, hogy éppen ennek elkerülése miatt árkartellt alakítottak. De elgondolkodtató ez az okfejtés is. Az, amit árkartellnek mondanak, az a magyar viszonyok sajátos terméke. Ugyanis a boltok pultjain nem egyes vállalatok egyes terméke jelenik meg. Van, mondjuk, párizsi, amelyet lényegtelen, hogy melyik feldolgozó gyártott. Márpedig lehet, hogy egyik drágábban, másik olcsóbban adja át a kereskedelemnek ezt a termékét. Ma azonban nehezen képzelhető el,.hogy két feldolgozó két párizsijának kétféle ára legyen a pulton. Párizsi van, és kész! Annál is inkább, mert a feldolgozási költségek csak kicsit különbözhetnek, hiszen a párizsira, mint minden termékre, a magyar szabvány előírásai vonatkoznak. Tehát csak az a párizsi, amiben az előírás szerinti mértékben hasonló alapanyagok, hasonló mértékben „benne vannak”. Teher, amit nem számolunk A termelésben viszont szükséges lenne a kartell, pontosabban a koordináció, hiszen ki pe hallott volna az országon keresztül-kasul A jómúltkor hallottam ezt a mondatot: a feldolgozókba érkező kocák „fialnak”, lévén nem egy közöttük , vemhes. A kijelentésben enyhe túlzás is van, természetesen, hiszen az átvételnél azért a kocák ilyen állapota föltűnik, már ha mondjuk félidős Vemhességen túl tartanak. A megfogalmazás azonban mindenképpen rámutat arra- azokkal az információkkal együtt, melyek szerint sok tenyészállat kerül vágóba —, hogy a sertéstartók, -hizlalók mennyire igyekeznek szabadulni jószágaiktól. Mi lehet ennek az oka? A napnál is világosabb, nem éri meg tartani a sertést. Rendben, akkor most kell megszabadulni minden „mozdítható” hízótól. No, de hogy a vjövőbeli malacok életútját azzal elvágni, hogy a kocákat küldik vágóra! Sajiios, ez a jelzés arra, abban sem bíznak a termelők, hogy dolguk jobbra fordulhat. Piacok csak voltak A Duna—Tisza Közi Allatfor- galmi és H úsipari Vállalat igazgató- helyettese, dr. Vidmann Mihály segített eligazodni abban a sokfelé ágazódó gondgomolyagban, amely ezt a mai állapotot előidézte. Köztudott, hogy a magyar sertés piaca igencsak beszűkült. (Hogy ez mennyire köszönhető főiünk független tényeknek és mennyire pfá elismerem — kényszerítő manipulációknak, az más kérdés.) Az oly áhított tőkés piac igénye, kereslete majdhogynem azonos szintű a korábbiakkal. Csak nálunk változott valami: nevezetesen az oda szánt, termékek szubvencióját csökkentették oly mértékben, hogy a szállítások gátja lett a gazd a ságt a lanság. A minőségi húsrészek árbevétele kilogrammonként 30-40 forinttal esett vissza, hordozva így átlag 20 forintnyi veszteséget. (Az már megint más kérdés: miféle elgondolás az, hogy az agyonszubvencionált nyugati termékekkel versenyre kelhet a világpiacon az egyre kevésbé szubvencionált magyar termék.) A tőkés export betöltött még egy szerepet. A hazai fizetőképes kereslet csökkenése, a csillagokig szökő húsárak miatt „beszoruló” értékesebb húsrészek egy részét oda lehetett szállítani. Nem kis mennyiségekről van szó, hiszen az adatok azt mutatják, hogy tavaly hazánkban — átlagban — mindenki 10 százalékkal kevesebb húst és húskészítményt fogyasztott, az idei első fél évben pedig még ennél is húsz százalékkal kevesebbet. Aztán van, azaz volt a keleti piac, ahol azért igen nagy mennyiutaztatott sertésekről, késztermékekről. Ezek pedig súlyos költségek, amelyek hozzájárulnak a jövedelmezőség romlásához,' de megjelennek a vállalatok fogyasz- tóiár-ajánlatában is. De nem csak erről van szp. Ugyanis vajmi ritkán beszélünk arról, hogy valami más is „benne van” abban a fogyasztóiár-ajánlat- ban. Ez pedig a költségvetési kapcsolat és annak növekedése. Lássuk csak: az alapanyag-termeléstől a feldolgozáson keresztül az értékesítésig — amit kihagytam sem kevés — valamennyi munkafolyamathoz kötődik munkabér. Ami után á vállalat fizeti a társadalom- biztosítási járulékot — 43 százalék —, a dolgozó pedig a személyi jövedelemadóját és a nyugdíjjárulékát. Ezen túl létezik — hogy csak ezt említsem — az eszközlekötés a maga 30 százalékával. Minden költségvetési terhet, illetve annak változásait, szintén a fogyasztóiárajánlat rejti, nem kis részarányban. Olyannyira, hogy akár meghatározza azt. . Mesterséges túlkínálat Ez mind a piaci része a dolog-; nak, ami a termelőket egyik oldalról érinti. A másik szorítás a tartási költségek emelkedése, a tápoktól kezdve az energiahordozók árváltozásáig. És megjelenik a termelő, felajánl a feldolgozónak több sertést akkor, amikor kevesebb kellene. Mesterségesen keltett a túlkínálat a feldogozóknál! És' mesterséges az állatvásárokon, ahol most a tavaszi ár feléért sem kell a választási malac. Az eddig tartott te- nyészanyagot, a kocát bizony túlsúlyosként, kilónként olcsóbban adja át a termelő a feldolgozónak. Mégis eladja a malacot, mégis leadja a kocát. Nem kell, felhagy a termeléssel! Mondhatná bárki: nem egyértelmű á dolog, hiszen új, fiatalabb — esetleg jobb — te- nyészanyagot kíván beállítani. A szántok mást mutatnak. Míg eddig közel, egyforma mértékben küldtek vágóba tenyészanyagot, ugyanannyit fogadtak is az ólakban. Az idén a második negyedévben a tenyészanyag-beállítás mértéke a múlt évinek negyven százaléka, a harmadikban pedig nem érte el az előző év húsz (!) százalékát. Kell? Nem kell? Mit lehet itt tenni? Mindenesetre vannak próbálkozások. A Kunsághús például megállapodott másik három érdekelt szervezettel annak érdekében, hogy a sertéstartásra vállalkozó magánszemélyeknek valami segítséget nyújtson. Mindegyik a saját eszközeivel, a bank kisebb kamatú hitellel, a tápgyártó speciális tápokkal, a szövetkezet integrátori munkával és a feldolgozó minőség szerinti átvétellel. A valódi kimondott-kimondatlan elképzelés az, hogy a sertéstartót minden „sallang” alól felmentsék, így erejét csupán az állatok színvonalas gondozására, a jó termelési eredmények elérésére fordíthassa. Az elképzelés oly szép, hogy akár megvalósítható is lehetne. De e pillanatban nem az! Bizonyíték erre egy modellszámítás, amelyet a * mai takarmányárakkal, a mai kamatköltségekkel, a mai felvásárlási árakkal végeztek el. Váló igaz, beszámolták a vállalkozó joggal elvárt hasznát is. Az eredmény: hízónként 1000, azaz ezer forint veszteség! így aztán korántsem csoda, hogy az elképzelés kivitelezése a vállalkozók hiányán tört derékba. És akkor már a próbálkozók is tehetetlenek. Marad az, hogy a kör valamennyi tagja, a fogyasztó, a feldolgozó, a termelő, jobb híján, a má- sik(ak)ra mutogatva indulatokat kelt. Pedig egyetlen — igaz nagyon sürgősen — eldöntendő kérdésre kellene választ adni: Van-e, és — ha igen — mennyi magyar sertésre van szükség? Erre a kérdésre azonban sem a fogyasztó, sem a termelő, sem a feldolgozó nem adhatja meg a választ. Nem is nekik kellene ... Gál Eszter NEGYVEN ÉVIG NEGYVEN ÉVIG NEGYVEN ÉVIG csavar voltál egy selejtet gyártó gépezetben; most légy végre EMBEfjL ZZ sulykolták beléd, hogy bűnös nép fia vagy; most végre légy MAGYAR! kötelességről hallottál, de jogról semmit; most légy végre POLG/ÍR és SZABAD! A helyhatósági választásoknak egyetlen nagy veszélye van. Nem az, hogy a kormánykoalíció vagy az ellenzék söpri-e be a legtöbb szavazatot. A fejlett polgári demokráciákban mindkét eset előfordul, mégsem dől tőle össze a világ, a rendszer működőképes marad. A választásoknak az lehet a nagy tragédiája, ha a választók — addigra.kiábrándulva a politikai machinációkból — otthon maradnak, s a népesség kisebbsége dönt majd az önkormányzatok összetételéről. Ez valóban kétségbe vonhatná a szavazás legitimitását, lehetetlenné tenné az önkormányzatok működését. A helyhatósági választásokkal érkezik el az az idő, melyben minden önkormányzat meghatározza települése arculatát, s eldönti, hogy fiai milyen szellemben fognak felnőni. A választók bizalmából az önkormányzat tudja megtisztítani a helyi közéletet a tehetségtelen és korrupt elemektől: helyükre ő állít okos és becsületes képviselőket, hogy szűkebb hazája — s véle Magyarország — alapjaiban megújuljon s gazdagodjék. * A mainál nagyobb történelmi próbák után is talpra állt ez a nép már... Ha mindannyian akarjuk és összefogunk, most is sikerülni fog! * Csak az az önkormányzat vezethet felelősen, mely a választók bizalmát élvezi. Közleményünkkel holnap ismét jelentkezünk Magyar Demokrata Fórum MDF SVIHAII HACYAIAAí). tluneaiiam cf tue West ^ lonercte fl'Ccciflenl j Az MDF nem kívánja pártérdekként képviselni a magyar nép valós érdekeit, mivel ez az érdekképviseleti kisajátítás újfajta diktatúrához vezetne. Ezért a Fórum a helyi önkormányzatokat, a vállalati munkás- tanácsokat támogatja és önrendelkezésre bátorítja. Ezáltal'a párt saját mozgalma politikai érdekeit alárendeli a nemzeti érdekeknek. A Fórum az össznemzeti érdekek kifejeződésének a népakarat parlamentáris érvényesülését tekinti. Nem receptet kínál a nép boldogítására, hanem az igaz demokraták közéleti érvényesülését kívánja elősegíteni. MINDEN MAGYAR felelős MINDEN MAGYARÉRT! (Szabó Dezső)
