Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-05 / 234. szám

/ 1990. október 5. • PETŐFI NÉPE f 5 MILYEN A ROMÁNIAI MAGYAR OKTATÁS? (2.) 9 A farkaslaki általános iskola felvette Tamási Áron nevét (Nagy P. Zoltán felvételei) Óvodától az egyetemig! Közismert a romániai nemzetiségi felsőoktatás sanya­rú helyzete. Míg az ötvenes években Kolozsváron a Bo­lyai, Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti In­tézet, valamint a Szentgyörgyi István Színművészeti Inté­zet működött, s ezek mellett volt magyar tagozata a kolozsvári Agrártudományi Intézetnek, a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetnek illetőleg a Ion Dima Konzer­vatóriumnak, s természetesen a később (a hatvanas évek­ben) létesített marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolának, addig az egykori 17 kar helyett mára jóformán hírmon­dója sem maradt a magyar nyelvű egyetemi oktatásnak. Szinte hihetetlen, Marosvásárhelyen a színiakadémián évfolyamonként két-három növendék tanulhatott az utóbbi néhány esztendőben. Az elsorvasztás előre kiter­velt szándékot tükrözött, ha lefejezünk egy nemzetiséget, elvesszük értelmiségét, könnyebb elbánnunk vele. Januárban még biztosnak tűnt a Bolyai Egyetem újra­indítása. Jelenleg még minden bizonytalan. Akkor volt már elvi megállapodás a tanügyminiszterrel, de ez csak ígéret maradt. Utólag a minisztérium alapos indoklást kért — időhúzási szándékkal. Erdélyben pedig megindult az aláírásgyűjtés, figyelmeztető sztrájk is volt egynéhány városban a Székelyföldön, ügyködik a Bolyai Társaság is, az ere'dmény pedig messze van a kívánatostól. Az egyetem kapcsán felmerült a kérdés, hogy külön vagy tagozatos formában működjék-e, ez utóbbira talán in­kább lenne esély, noha nyilvánvaló, hogy ekkor az el­avult román minta tükörképét teremtenénk meg, amely fényévnyi távolságra van a négynyelvű közös-piaci szisz­témától.-Sajnos, az önálló magyar egyetem létesítése igen kemény akadályba ütközik, túl sokan látják benne a szeparatizmus szándékát, ettől viszont — ugyebár — csak egyetlen lépés a tágabban értelmezett autonómia, veszélyes tehát. Ilyen helyzetben mit tehet az erdélyi magyarság? Sze­retné magáévá tenni a két évszázaddal ezelőtt leírt szava­kat: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá” (Bes­senyei György), mielőbb kormányhatározatot szeretne látni egykori egyeteme újraindításáról, szeretné megre­formálni a felsőoktatást, alkalmazkodni akar az ezred­forduló utáni Európához — ezzel szemben érzi, hogy mindenfelé falakba ütközik. Persze, tiltakozik, állást fog­lal, mint tette azt a román kormány 1990. május 12-én keltezett 521-es számú határozata kapcsán is, amely jogi szempontból megalapozatlanul, antidemokratikus szel­lemben nyúl a nemzetiségi oktatás kérdésköréhez. Az egyetemi oktatást taglaló fejezetben szó sincs az anya­nyelvű oktatásról. Arról viszont intézkedik az említett határozat, hogy az iskolák névadását újból a minisztéri­umnak kell jóváhagynia — szöges ellentétben a koráb­ban annyit hangoztatott önkormányzattal. Az RMDSZ állásfoglalása szerint mielőbb szükség van a kisebbségi jogokat biztosító, önálló nemzetiségi oktatási intézmé­nyek működését is szavatoló, az óvodától az egyetemig terjedő, minden oktatási fokozatot felölelő kormányha­tározat kibocsátására. Nem érdektelen idéznünk a romá­niai magyarság érdekképviseleti' szervének, az RMDSZ- nek az oktatásra vonatkozó programtervezetéből. Esze­rint az oktatás szervezési és működési elve az autonómia, a demokrácia és a sokszínűség. Ennek érdekében a köz­vetlen állami irányítás helyett meg kell teremteni a szak­mai önállóságot és önkormányzatot. Az Oktatási Mi­nisztérium csak a szakmai felügyeletet gyakorolja. A nemzetiségi oktatási intézményeket az iskolaszékek (kuratóriumok) vezessék. A nemzetiségi iskolákat a szór­ványvidékeken több megyét átfogó tankerületi felügyelő­ség irányítsa és ellenőrizze. Az anyanyelvű állami oktatás feltételeinek biztosítása az állam feladata (tudniillik a politikai csatározásokban hangzott el olyan vélemény, hogy ha magyar iskolát, egyetemet akartok, teremtsétek meg az anyagi alapot, a román állam erre nem vállalkozhat.) Szavatolni kell az iskolaépítés jogát a különböző egyházak, testületek, ala­pítványok, magánszemélyek részére is. Ugyanakkor kér­jük egyházi iskoláink visszaadását is. A középiskola minden profilján legyen magyar tan­nyelvű osztály, a nemzetiségi iskolában a román nyelv és irodalom kivételével minden tantárgyat magyarul lehes­sen tanulni. A román nyelvet magyarul jól beszélő peda­9 A székelyudvarhelyi tanítóképző gógus oktassa. A világnézeti nevelés igazodjék a szülők és az iskolafenntartók igényeihez. Teremtsék meg a felté­teleket arra, hogy a nemzeti kisebbségek alaposan elsajá­títhassák az anyanemzetük történelmét és kultúráját. Létre kell hozni az önálló magyar tankönyvkiadást, kü­lönös gondot kell fordítani a nemzetiségi oktatás számá­ra szükséges tanerők képzésére, építsük ki az anyanyelvi óvónő- és tanítóképzés hálózatát, szervezzük meg a tan­erők anyanyelvi továbbképzését. Külön pont taglalja a Bolyai Egyetem visszaállítását. A diákok anyanyelven sajátítsák el a humán és reáltudo­mányokat, az agrártudományt, itt (mármint Kolozsvá­ron) folyjék a műszaki oktatás, a zeneművészeti és képző- művészeti képzés, Marosvásárhelyen pedig az orvosi és gyógyszerészeti oktatás, valamint a színészképzés. Lehe­tőség szerint más erdélyi városokban is működjenek anyanyelvű egyetemek vagy tagozatok, de ha a diák román fakultásra szeretne beiratkozni, annak se legyen akadálya, hogy az ország bármely egyetemén felvételiz­hessen anyanyelvén. Az állásfoglalás, tulajdonképpen programtervezet nem feledkezik meg a teológusképzésröl sem, mint ahogyan arra is kitér, hogy lehetővé kell tenni a hazai és nemzetkö­zi alapítványok, ösztöndíjak és szerződések segítségével minél több diák, oktató és kutató eljuttatását külföldi intézetekbe tanulás, továbbképzés, illetőleg kutatás céljá­ból, az intézmények maguk dönthessenek arról, hogy kinek ítélik oda e jogot, s az alkalmasság legyen a legfőbb kritérium az ösztöndíjak felhasználásánál. Mindez — természetesen — kissé idealizált viszonyo­kat képzel el. A jelenlegi romániai helyzet viszont egyál­talán nem rózsás. Komoly társadalmi gondok feszülnek — ezeknek csak egyike a nemzetiségi kérdés, s ezen belül a nemzetiségi oktatás. Számunkra, romániai magyarok számára teljesen vilá­gos, hogy a nemzetiségi oktatás hálózatának visszaállítá­sa nélkül semmiképpen sem garantálhatok egyetemesen elfogadott kisebbségi jogaink. Mindezt hem a többségi nemzet ellenében akarjuk kivivni, elfogadtatni, hanem a magunk, felzárkózásunk érdekében. A célunk, amelyet az ANYANYELVI OKTATÁST AZ ÓVODÁTÓL AZ EGYETEMIG jelszó fejez ki, világos, egyértelmű, értel­mes cél, erről lemondanunk nem lehet. Ennek igazát felismerték már román értelmiségi körök, bizunk abban, hogy a józan ész felülkerekedik a végrehajtó hatalpmban is — Románia minden lakója javára. Demeter Zoltán Csíkszereda MIRE TAMA SZKODIKA TRA VERZ? , Másfél milliárdos igénybejelentés a Douglastól • A Traverz Általános Acélszerkezeti Vállalat egy évvel ezelőtt vált ki a Fémmunkásból, s ez, amint azt majd a számok mutatják, az ott dolgozók előnyére vált. A Fémmunkás gyáraként 1988-ban az összes árbevétele alig haladta meg a 640 milliót, a „válás” után ez nyomban 698 millióra szökött fel, s az idei év nyolc hónapja alatt már meghaladta a 684 milliót, év végére több lesz egy milliárdnál. Anélkül, hogy a számokkal untatnánk az olvasót, még néhány jelleg­zetes példát arról, miképpen sikerült e pénztelen világ­ban dollár milliókkal növelni exportjukat. A Fém­munkás idejében egy év alatt 22,6 millió forint dollá­ros, 317,4 millió forint rubeles exportjuk volt. Ebben az évben — nem tévedés — a dollárexportjukat tizen­hatszorosára vagyis 382,9 millió forintra teljesítették, de az év végére elérik a harmincszorosát. A rubelex­port durván a felére csökkent, de így is 128,8 millió forint lesz. A közvetlen költségek — anyag- és bérköltség és azok közterhei — is növekedtek, s a korábbi 65,8 millióról ez évben már 72,3 millióra kúsztak fel. Az okokról ezt mondta Horváth János igazgató: — A legnagyobb gondunk az alapanyagok árának rendszeres emelése. Termékeink minőségét az Ameri­kai Egyesült Államok egyik legnagyobb cégének, a McDonnel-nek a mérnökei dicsérik, és a pontos szállí­tást is.Jdiután úgy vélik — ez talán részükről jogos —, hogy begyakoroltuk, nőtt a termelékenység, ezért az általunk kifejlesztett Flat Racks konténerekért a 7500 helyett 7 ezer dollárt fizetnek. Ők nem veszik figyelembe, a nálunk lévő inflációt, az állandóan emel­kedő alapanyag-árakat. Ez évben szinte folyamato­san, mintegy 30 százalékkal nőtt a hengerelt áruktól az energiáig, mindennek az ára, de ezt mi képtelenek vagyunk az exportnál érvényesíteni. A rubelelszámo­lású exportot a kormány bünteti — ezért is csökken a szovjet szállítás —, hiszen 19 százalékos, úgyneve­zett szocialista exportadót kell fizetni. A belföldi ren­delésállomány a múlt évihez viszonyítva 60 millióval csökkent, s a felsoroltak miatt nyereség gondjaink vannak. A Traverznél pedig egy régen elfelejtett vagy nem alkalmazott jelszót igyekeznek megvalósítani: Nagy forgalom, kis haszon! Igaz, ehhez többet kell termeim, hogy az üzemi költségeket fedezni tudják. A nehézsé­geidre jellemző, hogy az ez évi bankkölcsön kamata 50 milliót tesz ki. A gondok ellenére — a munkások, jnűszakiak jól tudják, hogy a nyereség megtermelésé­ben a vállalat rájuk támaszkodik —, az üzemnek igazán kedvező piaci lehetőségeket sikerült kiharcol­nia az USA-ban, s nemsokára Nyugat-Európában is. Erre az évre rendelkeznek megrendelésekkel, sőt töb­bel is, mint amennyit termelni tudnak. Ez a fizetések­ben is jelentkezik. — Ebben az évben a vállalat bértömegemelkedése 30 százalékos volt, azaz a tavalyi 106 millióval szem­ben eléri a 140-142 milliót. Ez önmagában aligha mutatja a fizikai munkások keresetének növekedését, de ha azt mondóm, hogy a teljesítménybéreseknél átlagosan és egyénenként is ez a növekedés eléri a 30 százalékot, az már mutatja, hogy a bértömegnovek- ményt mire fizettük ki. Korábban a Traverz szovjetpiac-orientált volt, s a' hagyományos vascsarnok-elemeket szállította. Mivel jól tudják, ez óriási felvevőpiac, nem kívánnak innen kivonulni, de a büntetés fizetése mellett szállítani sem. Ezen bartel-üzlettel, — árucserével -^igyekeznek vál­toztatni. Egy moszkvai vállalattal már konkrét szer­ződést is kötöttek. — Ebben az évben 1500-2000 Flat Rocks konténert adunk el az USA-ban, de vannak újabb saját fejleszté­seink is. Köztudomású, hogy Nyugat-Európában szombaton és vasárnap tilos a kamionforgalom, ezért a közúti szállítás egy részét a vasútra terelik. Jelentke­zett az igény az egységes közúti-vasúti konténer készí­tésére. A prototípust elkészítettük. Ebből nemcsak a német vasutak, hanem az USA számára is szeretnénk gyártani. A mennyiség? Még nem tudok pontos szá­mot mondani, de igen nagy mennyiségről van szó. Az igazgató azt fejtegette, hogy növelni kell a ter­melést, csökkenteni a költségeket, változtatni a hitel- politikán,^ érdemes-e terjeszkedni — megvásárolni, kibérelni a mellettük lévő volt szovjet laktanyát — s közben egy dossziét lapozgatott. Vajon mit rejteget ez az iratgyűjtő? — A gyár életében — mondta Horváth János — ez a legnagyobb igénybejelentés, ami érkezett. A Me Donnel Douglas (az USA egyik legnagyobb heli­kopter gyára) 5450 Flat Racks és Open Top konténer elkészítésére kérte fel a Traverz-t. Ennek értéke 23,7 millió dollár, amely megközelíti a másfél milliárd fo­rintot. A megrendelő átlagosan 150 dollárral emelte a termék árát. Miután gondjaink vannak a műszaki fejlesztéssel, s ezt a tárgyalás során el is mondtuk, megigérték, lépéseket tesznek az Egyesült Államok kormányánál segély és hosszúlejáratú kölcsön ügyé­ben. Tudvalévő, hogy nálunk nagyon magas a bank­kamat, ezt a megrendelőink is észlelték. Ezért fél évvel a szállítás előtt kifizetik az árut. Véleményem szerint ezek igen jelentős biztosítékok, amelyek arra ösztö­nöznek bennünket, hogy előbbre kell menni, terjesz­kedni kell, mert a megtorpanás munkásegzisztenciá­kat tesz tönkre. Mire támaszkodik a Traverz? A műszakiak, a pénz­ügyiek szürkeállományára, s a fizikaiak kezemunkájá- ra! Gémes Gábor ISZLAI ZOLTÁN: Lehetetlen atyatársak Nemcsak a magam nevében elmélke­dem alább. Századunk harmincas évei során világra szerencsétlenkedett férfi­társaimat is képviselem, amikor ecseteld ni kezdem felnőtt lányainkkal kapcsola­tos helyzetünket. Közelebbről azt, hogy miként kell viselnünk magunkat, ha óhajtjuk, hogy ránk figyeljenek. y Akadnak persze közülünk — ó boldog együgyüség, illetve sajnálatos bekép­zeltség — oly atyák, kik érezni kezdték, úgy a felső általános iskolai matektanu­lás bekövetkezte idején, hogy tudomá­nyaikkal valami nem stimmel. Ettől kezdve aztán engesztelhetetlenül szor­galmazták, hogy leányuk, s általában ki-ki tisztelje a tekintélyüket. Vagyis azt, amiért senki nem süvegei meg senkit. Kivéve, ha maga is a tekin­télytisztelők ostoba és álszent csoportjá­hoz szeretne tartozni; minél hamarább. Ezekkel az atyákkal nem tudnék mit kezdeni. En a lehetetlen, vagyis a tekin­télyre köpő apákat szeretném pártolni eszmefuttatásom alatt. A félelemből- szeretés megkívánása, valamint a kicsi­kart alázat — melyek a tekintélytiszte­let rögös útját szegélyező vizesárkok — különben és egyszeriben ismét lázadó fiatallá tesz. Ami pedig-se barázdált koromhoz, se tisztes homlokomhoz nem illene. Megy viszont az a javaslatom, hogy őrizzük meg fiatalosan könnyed tartá­sunkat. Többféle értelemben. En bár — például — rendelkezem úgynevezett teniszkönyökkel, noha sem teniszező, sem pedig egyéb dobó-, ütő- vagy pofo- zóatléta nem voltam, életem útját emelt fővel járom. Hisz a könyökízületek ko­pása könnyebben leplezhető, mint mondjuk egy gerincporcé, mitől bármi fiatalos is lélekben valaki, mint mi, ba­rátaim, testében alkalmasint hétrét gör­nyed. Illik ezenfelül, töretlen kortalansá- gunkat bebizonyítandó, folyamatosan megőriznem, sőt gyarapitanunk előző korszakainkból ránkmaradt szerelme­ink számát. Jó időbeosztással ez sem kifejezetten boszorkányos konzerváló cselekménysorozat. Legfeljebb olykor időt rabol. A tervszerűen beosztott hoz­zám illő nőkkel nemcsak randevúzni, hanem beszélgetni is kell. Lévén mióta csak úgy szabadon megismerkedtünk velük tizenkét-huszonkét-harmincegy éve, ők is megértek egyet s mást férjeik­kel, gyermekeikkel és hangsúlyoznám: kis unokáikkal életükben. Amiről ben­nünket föltétlenül (helyesebben ismeret­ségünk, barátságunk folytatásának föl­tételeként), úgy tetszik, tudósitaniok kell. Valljuk be: ők választják a meg- erőltetöbb dinamikát kellemes találko­zásainkon. Kiemelkedően elengedhetetlen továb­bá, hogy rugalmasságunk tanúsítandó, ne maradjak el — igen, igen, kedves lehetetlen atyatársaim, ne maradjatok el ti se — munkálkodni szókincsetek föl- frissitésén. Ha valaki olyan szavakat használ közületek beszéde közben, mint mondjuk — a végén kezdve — cinterem, porkoláb, lajbi, pendely, regruta, gór­cső, bodnár és még sorolhatnám, az ön­kéntelenül eláruljd valódi korát. Hiába vesz föl hozzá egyujjnyi széles bőr nyak­kendőt, ami pillanatnyilag a divat. Nem rí ellenben ki annyira a lentibb évjáratúak közül, ha szókészletét onnan eleveníti föl. Teszem azt klimába jár, de ott sem lencsével fizet, mert nem hagyja malvinra venni magát, inkább még ő az ófimyák, akkor is, ha plankol, de akkor pláne, ha hébe-korba eléri a pléh, amitől bizony oda lesz a sápi, és hiába minden szalmázás. Fiatal fiatallányosapának maradni nem könnyű hát. Még nehezebb, ha az ember sajnálatosan politizál is! Csínján kell bánni, különösen reggelizés közben az olyan fejtegetésekkel, amelyek netán a román helyzetre vonatkoznak. Enyhén fejezem ki magamat, ha higtojásevés közben ilyesmikről társalogva a reám vetett tekintetből a ..szegény agyalá- gyult" összetett jelzőt vélem kiolvasni. Egy fiatalos külsejét és szellemét megőrző, lehetetlen, ám igyekvő apának ügyelnie kell arra is, hogy fiatal leánya kortársaival miként közlekedik. A sportpályákon és uszodákban a talál­kozást mellőznie kell, különösen a leány fiúkortársaival, mert ott ugye akkor az is kiderül, hogy mi a helyzet az állóké­pességgel, ha állaga csendes kocogásban — változatlannak mutatkozik. Leánykortársakkal is jobb, ha zárt helyen elegyedik szóba az ember. A vi­rágos rétek s a kies ligetek tudniillik tágasak. Ha egy ifjú leánycsapat meg­iramodik jókedvében, akkor is illendő azon utolérni őket. S akkor is gyalog, ha lent az erdei úton készen áll az autó, mellyel a három csivitelö barátnőt gá­lánsán elvitted kirándulni. A tavaszi gólyahír szapora szedése a másfél meredek órányira található vár­rom alatt úgyszintén nem ajánlott fogla­latosság, atyatársaim. Mit is ajánlhatnék hát magamnak, tisztelt lehetetlen (mert az idő megállí­tására spekuláló) atyatársak, itt a vén- ség s fiatalság mezsgyéjén débecolva, amikor még egy darabig, vagy csak ad­dig a kis örökkévalóságig egyenlő part­nerei akartok lenni lányaitoknak, sudá- ran rezgő nyárfácskáitoknak? ’' Elsőbben megint azt, hogy ne bajmo- lódjatok a méltóságotokkal! Ha törőd­tök vele, a lányok menthetetlenül kirö­högnek, és első látásra lemondanak ró­latok, akárhogy akartok nekik imponál­ni. Másodjára én a helyetekben megkoc­káztatnom, hogy fölkapaszkodjatok a rom alá, tavaszi gólyahiri kergetni, a hőiétől még mindig harmatos hegyolda­lakon. Ha közben elcsúsztok és bordát tör­tök ott, garantálom, hogy a figyelem tartósan reátok irányul. A bordatörés tünetei eléggé hasonlíta­nak az infarktuséra és arra. olykor még a fiatalok is fölkapják a fejüket.

Next

/
Thumbnails
Contents