Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-04 / 233. szám
I 1990. október 4. • PETŐFI NÉPE • 5 MILYEN A ROMÁNIAI MAGYAR OKTATÁS? (I.) Időzített bombára emlékeztet Romániában a nemzetiségi oktatás helyzete: az indítószerkezet már januárban beindult, tiktakja országhatárokon túl is hallatszik, a robbanást hatástalanítani képes tűzszerészek is készenlétben állnak, a parancs azonban, mely munkára szólítaná őket, késik, egyre késik. A szikra pedig bármely pillanatban kipattanhat ... Több mint kétmilliós magyarságunk jogosnak hitt követelése korán megbicsaklott, amilyen természetesnek tartottuk mi azt az igényünket, hogy a születő demokrácia biztosítsa az anyanyelvi oktatást az óvodától az egyetemig, épp annyira félreértették, az összromán érdekekkel ellentétesnek vélték mások, azok, akiknek a kezében volt és van a hatalom, illetőleg olyan szerveződések-csoporto- sulások, amelyek nemegyszer törvénytelen eszközök bevetésével nyomást gyakoroltak a végrehajtó szervekre, csakhogy megtorpedózzák magyar nyelvű oktatási hálózatunk visszaállítását, illetőleg ennek már a szándékát is. A hangsúly a visszaállításra esik, hiszen itt nem valamiféle kiváltság megszerzéséről, hanem megnyirbált jogaink helyreállításáról, a több évtizeddel ezelőtti status quo megteremtéséről van szó: anyanyelvi oktatási hálózatunk működtetése nemzetiségi létünk záloga. Nem jogtalan előnyöket akarunk tehát kicsikarni, elkülönülni sem akarunk (sűrűn hangzik el mostanában ellenünk a szeparatizmus vádja, és nemcsak Romániában), hanem végre érvényt szeretnénk szerezni a Helsinkiben elfogadott egyetemes elveknek. De beszéljenek a tények. Kiindulási alapunk nem a két Világháború közötti időszak, amikor jól felszerelt, erős felekezeti iskoláink voltak, hanem az 1948-as tanügyi reform éve. Akkor tehát Romániában 2038 iskolaegység és tagozat létezett magyar nyelven, s ezekben az óvodákban, általános és középiskolákban (reál, humán, pedagógiai, egészségügyi, kereskedelmi, erdészeti, képzőművészeti és zenei), illetőleg szakiskolákban több mint 206 ezer gyermek tanult, 95 százalékban önálló magyar nyelvű oktatási intézményben. Miközben az eltelt negyven esztendő alatt országos átlagban megduplázódott mind az oktatási egységek száma, mind a tanulólétszám, ez a magyar nyelvű oktatási hálózatban nem jelentkezik, az 1989/90-es tanév elején 2145 egységben folyt magyar nyelvű oktatás 231 893 gyermek bevonásával. Teljesen magyar tannyelvű középiskolánk egyetlen egy sem maradt, 5—8 osztályos általános iskoláink is már csak 26 százalékban maradtak önállóak. Amit csak lehetett, tagozatosítottak, alárendeltek tehát. A legdurvább beavatkozás középiskoláinkat és szakiskoláinkat sújtotta (itt most nem térünk ki az egyetemi oktatás helyzetére, lásd később), ezekben az oktatási intézményekben a magyar tannyelvű osztályok rovására létesítettek románokat — nemritkán zömmel magyar gyermekek számára. Különösen Hargita és Háromszék megyében volt ez’ jellemző. 1977-ben még mind a tízféle középiskolai alaptípusban létezett magyar tannyelvű osztály, ám fokozatosan elsorvasztották a filológia—történelem, az egészségügyi, közgazdasági, erdészeti osztályokat, a többi is éppencsak kínlódott: a tanító-, illetőleg óvónőképző egy vagy fél rend osztály- lyal működött Székelyudvarhelyen meg Nagyváradon, a híres nagyenyedi tanítóképzőt szándékosan lezüllesztették, és odalett. De alig maradt hely a magyar tannyelvű matematika-fizika osztályokban, mely iránt azért volt nagy az érdeklődés, mert az egyetemi bejutást szinte kizárólag csak ez. az arcéi garantálta. ' 1989/90-ben az év elején'358 715 magyar ajkú gyermek közül csak 64,6 százalékuk tanult anyanyelvén, ez az, arány 41 százalék a középiskolákban és 0,8 százalék (!) a szakiskolákban. Még egy nem érdektelen összehasonlító adatpár: mig 1948/ 49-ben magyar nyelven tanult az összóvodások —iskolások 9,3 százaléka, addig ez az arány tavaly decemberre 4,2 százalékra csökkent. A fő tendencia tehát egyértelműen a visszafej- le&tés, elsorvasztás. Ez azonban az eltelt negyven esztendő alatt korántsem volt egyenes vonalú. Sőt! Időnként úgy tűnt, hogy paradicsomi állapotok uralkodnak nemzetiségi oktatásunkban. 1956-ban például számos erdélyi középiskolában indul magyar tagozat, különösen a kisvárosokban ez MK • A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet. középiskola-létesítést jelent, a minisztériumban ugyanebben az esztendőben megalakítják a nemzetiségi iskolák vezérigazgatóságát. 1957-ben hatéves tanítóképzés indul be Nagyenyeden és Székelyudvarhelyen, csökkentették az osztályt indítható tanulók létszámát, tizenöt gyermekkel már kezdhetett ötödik osztály, tíz tanulóval pedig a hatodik-hetedik általános is. Engedélyezték, hogy iskoláinkat nagyjainkról nevezzük el (Bolyai, Kölcsey, Ady, Arany stb.). Megjelenhetett a Tanügyi Újság, 9500 magyar anyanyelvű óvónő, tanító, tanár, oktató, egyszóval pedagógus szaklapja. De további pozitív példákat találhatnánk — mondjuk — az 1970—71-es tanévből is. Ekkor már 8 osztályos a kötelező oktatás, a továbbtanuló magyar gyermekek aránya 24 százalék az országos 19 százalékkal szemben. Ebben az esztendőben hat nagy múltú iskolánk ismét teljes egészében magyar tannyelvűvé vált (Temesvár, Nagyvárad, Szatmár- németi, Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsi- szentgyörgy), melyek aztán éveken át valósággal ontották az egyetemre bejutó magyar diákokat, a már meglévő 22-vel együtt. (1971/72-ben 28 magyar tannyelvű középiskolánk volt, amelyekben elfogadhatóan megtanultuk a román nyelvet; irodalmat, s román nyelvtudásunkkal az ország bármely pontján helytálltunk — ellenérvként azoknak, akik azt hangoztatják, hogy magyar iskolában nem lehet megtanulni románul!). Aztán egyszerre beindul a prés, egy 1973-ban érvénybe lépő rendelet szerint már csak 25 tanulóval lehet nemzetiségi osztályt indítani, a középiskolákban pedig 36 a minimális létszám. JEzzel szemben ugyanez, a rendelet, s ennek nyomán 1974-ben már törvény írja elő, hogy azokban a nemzetiségek lakta helységekben, ahol még nem működnek román tannyelvű osztályok, üyenek létesíthetők a tanulók számától függetlenül. (Ezt alkalmazták például a színtiszta székely községekben, a rendőrmilicista két-három gyermeke külön osztályt kapott, 24 magyar gyermek számára viszont nem lehetett osztályt indítani.) 1977/78-ban szaklíceummá vált jó néhány nagynevű magyar középiskola, a szándékos lezüllesztés igen eredményes. 1984-ben lecserélik az ország két utolsó magyar főtanfelügyelőjét, megszűnnek a magyar középiskolák, durva eszközök bevezetésével leszorítják a magyar nyelvű’középiskolai oktatást. Az iskolákban éltűnnek a magyar feliratok, nagy" számban érkeznek a magyarul nem tudó általános és középiskolai tanárok. Egyre-másra vezetik bé az addig magyar osztályokba a matematika, fizika, földrajz oktatását román nyelven, hiszem a szaktanár csak-ezt ismeri. A tízéves gyermeknek pedig egy színmagyar fáluban is, ugye, tudnia kell már nemcsak a köznapi beszéd fordulatait, hanem a < szaknyelvet is. így lett az utóbbi években az oktatásból butítás. 1 Demeter Zoltán Csíkszereda (Folytatjuk) 9 Névadó ünnepség a Csíkszeredái Márton Áron Gimnáziumban. Nem kiváltság — a jog helyreállítása A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA FILM Eszterkönyv A mai magyar filmgyártás rohamosan leépülő lehetőségeit ismerve nem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy nagyon sötéten lássuk a közeljövőt. Ha meggondoljuk, hogy a most látható, nagyon szerény költségvetésű, ismeretlen nevű rendezőyel készült első filmnek két őrült profi akció- és egy még őrültebb és profibb amerikai horrorprodukció közé ékelve kell vetekedni a nézőkért, könnyű belátni a helyzet reménytelenségét. Az ifjú rendezőnőnek, Deák Krisztinának már a februári játékfilmszemlén sem volt szerencséje. A tradicionális formákban gondolkodó, túl sokat és túl unalmasan pszichologizáló mozidarab az előző esztendő mesterművekben amúgy sem bővelkedő termése között is a legszürkébbek, leghalványabbak közé tartozott. Korlátáiért, gyengeségeiért némiképp kárpótolhatta a nézőt szereplőinek megválasztása: Nagy- Kálózy Eszter, Bálint András, Eperjes Károly, Eszenyi Enikő, Törőcsik Mari formálják meg a rendezőnő elképzelte figurákat. A főszereplő Eszter, aki végül is egy egyszerű, érzelmes, hétköznapi nő. Tragédiája, hogy nem egy konszolidált korban, hanem a második világháború vérzivataros időszakában él, amikor a leghétköznapibb események is fantasztikus kalandokká növekedhetnek. Eszternek különben nincs, más problémája, csak az, hogy néha bizony megkerülhetetlenül választania kell... Például akkor, amikor el kell döntenie, hogy a Gestapo által üldözött férjével szökik vagy első házasságából született kislányával marad. Eszter a szerelmet választja, és a kislányt egy barátjára bízza. A háború befejeztével azonban hiába keresi a kislányt. Nem akar hinni a tényeknek még akkor sem, amikor egy szemtanútól hallja: Anna halott. A gyerek holmijai között egy naplót talál, amelynek megjegyzései miatt is önvád gyötri. Hiába bocsát meg a külvilág, próbál segíteni a férj, Eszter nem tud többé megbocsátani sem magának, sem férjének ... A Mafilm Objektív Filmstúdióban született produkció zenéjét ugyancsak neves zeneszerző, Darvas Ferenc szerezte. A kalapácsfejű A maga nemében ugyancsak különleges „mutáns” a mozik októberi műsorán látható produkció. Olasz színekben — amerikai színészekkel — olasz rendező, Enzo G. Castellari jegyzi, aki arról nevezetes, hogy olyan közismert kommerszeket alkotott, mint a Jöttem, láttam, lőttem (1970), .a Keoma (1978), A kobra napja 1982), vagy a közelmúltban vetített A tuareg bosszúja. A kalapácsfejű .mitológiájáért nem a Vadnyugat indiánrezervátumaiba vagy az olasz maffia'- felségterületeire zarándokol,. hanem — egy jókora ugrással — egyenesen Vietnamba. A magyar mozikban mostanában már unalomig ismert terep, mint tudjuk, számos katonabarátság hátteréül szolgált. Az olasz mozidarab hősei is ezen a tájon kerültek közel egymáshoz, zsoldoskatonaként kötöttek egymással vérszerződést. Sok évvel ezután találkoznak újra azzal a céllal, hogy kiderítsék barátjuk, Greg halálának gyanús körülményeit. Az események ettől kezdve Cas- tellarri megszokott ritmusában peregnek, egymást érik a vízisí, motorcsónak és más kellékek segítségével megszervezett akrobatikus üldözések. Élvezetes a tempó és — szerencsére — elviselhető mennyiségű a vér. K. J. Napjainkban takarékossági és egyéb okok miatt egyre több turista keresi fel nyugati szomszédunkat, Ausztriát. A csupán bevásárolni átugró magyarok rácsodálkoznak a határ menti tiszta, virágos kistelepülésekre, a határhoz közeli városokra, vagy Bécs szépségére. A turisták különleges földrajzi adottságai, változatos tájai, jól kiépített idegenforgalmi infrastruktúrája miatt keresik e csodás, 83 849 km2 területű országot, annak tartományait, -Karintiát, Felső- és Alsó-Ausztriát, Steier- markot, Burgenlandot, Tirolt. 28 térképpel zsebkőnyv jelent meg Ausztriáról a Polyglott útikalauz sorozatban. A 64 oldalas kicsi könyv csak a legfontosabbakat mondja el nyugati szomszédunkról, segítve az 1-2 napra indulókat. Akik hosszabb időre készülnek Ausztriába, feltétlenül vigyenek magukkal a tájegységre vonatkozó részletes útikqnyyet is! Moldoványi Ákos és M. Su- lyovszky Magda Karintia és Tirol címmel részletesen feldolgozta a Panoráma „mini” útikönyvek sorozatában Ausztria’ legdélibb tartományát, Karintiát és a világhírű üdülőhelyek sokaságát rejtő Tirolt. Ez a könyv az autós turisták számára ajánlott útvonalakon kísér végig, melyet kiegészítettek a szerzők a bakancsos turisták és a X sízök számára helyi kirándulásokkal, kisebb-nagyobb kitérőkkel. A „mini” útikönyvsorozat szokásos fejezetei (ország, országrész történelme, földrajza, irodalmi, földrajzi, művészeti, zenei életének főbb jellemzői, majd a területegység részletes leírása) mellett a kötet új témakörrel bővült. Olvashatunk Karintia és Tirol népszokásairól, népművészetéről^ népnjése- és Ausztria mondavilágáról, tájszólásairól, tájnyelvéről, nyelvjárásairól. - A sorozat köteteire jellemző, 1 hogy sok színes fotóval, térképekkel segíti a barangoló turistát, segíti felismerni a környéket, segít eligazodni, segít válogatni a műemléki és természeti szépségek között. Erre a könyvre különösen jellemző a gyönyörű fotók sokasága, a kiránduláshoz kedvet csináló fekete- fehér illusztrációk és a hangulatos, olvasmányos, sok információval szoljgáló szövegoldalak. _ ,'k. m. VÉLEMÉNYÜNK SZERINT Reklámzászlók a Lánchídon A Tv-híradó egyik munkatársa pár hete epés megjegyzésekkel kommentálta, hogy a Forma—1 alkalmából pénzért reklámzászlókat raktak fel a Lánchidra. A nézők többsége nem reagált erre, bennem azonban erősek a fiatalkori reflexek. Én abban a magyar világban nőttem fel, amelyben egy úr eladósoahatott, szaladgálhatott kölcsönök után, mert nagyobb lábon élt, mint amit a jövedelméből fedezhetett volna, de azt rangon alulinak tartotta volna, ha pénzért csinál valamit. Még a milliomos bankárt és gyáralapítót is lenézte egy megyei tisztviselő, egy kisbirtokos dzsentri, vágyj egy katonatiszt, mért a pénz azokat úgymond lealacsonyította. - - * . Ezen talán már túlvagyunk, az újgazdagság ma nem szégyen, inkább rangot.jelent. A társadalom egészére azonban sajnos még áll a hasonlat. Legalábbis éz jutott eszembe, amikor a híradó botrán- kozó megjegyzését hallgattam A mi országútik jó ideje nagyobb lábon él, mint ami a jövedékijéből futja. A "politikai vezetők is szívesebben utazgatnak külföldre kölcsönök ügyében, mintsem a gazdasáp reformok nehéz fájába vágnák a fejszéjüket. A konkrét téma esetében is, inkább fizetjük a Forma—1 megrendezésével járó veszteségeket, mintsem lemondjunk a dicsőségről. Ez még nem is volna baj. Nem botránkoztam azon, hogy a televízió sportriporterei lelkesednek azon, hogy további öt évre vállaljuk, akár az adósságaink törlesztése rovására is a versenyek megrendezését. De ugyanakkor legalább ne tartsuk rangunkon alulinak, ha a költségek egy részének fedezése érdekében a Lánchidat is felzászlózzuk. Nálam kevés nagyobb híve van Széchenyinek, s a fővárosunk létrejöttében olyan nagy szerepet játszó első Duna-hidunknak. Tehát nem azért értek egyet a reklám ezen formájával is, mert a hidat nem tartom fontosnak. Szerintem Széchenyi örülne, ha a legszebb álma ma is valamiféle hasznot ho? a jp ügynek. Széchenyi szellemét sokkal kevés-1 bé sérti az üzleti cél, miiit a hamis politikai. Az ő erkölcsének sokkal inkább ellentmond az, amikor mindenféle zsarnok, államfőcske és nemzetpirító ünnepek tiszteletére fellobogózták. Jó lett volna, ha ez ellen emeltek volna szót. Nekünk azonban tudat alatt még mindig az a megalázó, ha pénzért csinálunk valamit. Az Egyesült Államokban a gazdag feleség büszke arra, hogy kiadja a szobáját, mert ezzel keresett. Azt is belátja, hogy ez a bevétel elenyésző az ő kiadásaihoz viszonyítva, de a pénzkeresetet a legnemesebb sportnak tartja. Ez a szemlélet a demokráciák gazdasági alapja. Azt, hogy ettől még milyen távol vagyunk, mutatja a szóvá tett riport is. Észre sem vették. Ézért tettem szóvá. Kopátsy Sándor J
