Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-31 / 255. szám

/ 4 • PETŐFI NÉPE • 1990. október 31. A NÉMETEK A VÖRÖS CSILLAGOT* HIÁNYOLJÁK A maszek helikopteres Ha a puding próbája az evés, akkor a helikopteré a repülés. A pilóta javasolja, tegyünk egy-két kört a Magony-tanya fölött, mire fotós kollégámmal örömmel bólogatunk. A hatalmas „szúnyog” züm­mögni kezd, majd nekilódul. Komótosan emelke­dünk, majd úgy kétszáz méteren hirtelen zuhanni kezdünk, de mielőtt a szántásba fúródnánk, a pilóta visszarántja a botkormányt, s újra az ég felé igyek­szünk meredeken. Azután jön egy éles jobb kanyar, gyorsan azután egy bal is, s bár nem családi nyavaja nálunk a beijedés, be kell ismerni, az ilyen „váratlan fordulatok” némi szédüléssel párosulhatnak. A piló­ta hamiskásan mosolyog, majd egyenesbe teszi a gépet, s ezután már csak „csendesen” körözünk szántások, erdők, tanyák fölött. Ahogy a külföldi turistákkal szokott sétarepülni Bálint Imre két heli­koptere. — Honnan vette ezeket a masinákat és mennyi­ért? — faggatjuk a kecskeméti Bálint urat, aki az első maszek légitaxis országunkban. — A Petőfi Népében olvastam, még tavasszal, hogy a puszta vacsi bázisnál leszerelnek 24 helikop­tert és átadnak mezőgazdasági hasznosításra. ír­tam egy levelet a minisztériumnak, hogy szeretnék kettőt megvásárolni a leszerelt gépek közül. Na­gyon'gyorsan megjött a válasz, hogy mehetek és kiválaszthatom őket a K—16-os típusok közül. Pénzem nem sok volt, így hát eladtam kocsit, la­kást* felvettem rengeteg kölcsönt, mert a két gépért több mint négymilliót kellett fizetni. Szóval telje­sen eladósodtam, de rizikó nélkül nincs vállalko­zás. Amiben a vállalkozónak legalább annyira kell hinnie, mint a jó kereszténynek Istenben. — És ez segít? Úgy értem, hoztak már hasznot a konyhára a helikopterek? — Persze. Kapcsolatba léptem az utazási iro­dákkal, s ma már megoldható, hogy egy-egy turis­tacsoportot, mondjuk Bugacról ide, a Magony- tanyára vagy innen akár Siófokra szállítsunk. A németeknek nagyon tetszik ez a szolgáltatás, meg az, hogy fotózhatják a szovjet gépeket. Csak a vörös csillagot hiányolják róluk ... — Úgy tudom, egész nyáron itt állomásoztak, a Magony-tanyán, s amelyik vendég igényelte, azt elvitték sétarepiílözni. — így igaz. Tíz percnyi repülés ezerkétszáz fo­rint, s á két helikopterrel egyszerre tizennégy sze­mélyt tudunk szállítani. Az egyik osztrák utazási irodának annyira megtetszett, amit csinálunk az egykori harci gépekkel, hogy felajánlott egymillió schilling támogatást. Most folynak a tárgyalások, s ha minden igaz, ennek az összegnek a fejében, csak annyi lesz a teendőnk, hogy a gépeken és a ruházatunkon viselnünk kell az osztrák iroda emb- | léniáját. Ma már á határokon belül mindenkit oda viszünk az országbkü, áhöVá akáfjá. — Feltéve, ha meg tudja fizetni. — Sajnos, a honfitársaknak valóban drága a légitaxizás, hiszen 200 liternyi üzemanyagot fo­gyaszt egy-egy helikopter óránként. A nyugati tu­ristáknak viszont a jelek szerint nem túl borsosak a tarifáink. Egyébként nemcsak utasszállítást vál­lalunk, hanem mezőgazdasági munkákat, vagy speciális teherbeemeléseket is. S persze, ha igény* lük, rendelkezésükre állunk — például kutatások esetén — a rendőröknek, ha kell, elsősegélyt szol­gáltatunk —, mint a taxisok blokádja idején. — Hány emberrel dolgozik? — Jelenleg három szerelőt és két pilótát alkal- - mázok félállásban. De ha bővül a géppark, akkor több alkalmazottra lesz szükség. Most rendeltem meg négy amerikai gyártmányú Hiller 47-es típusú helikoptert, amiket nemrég szerelt le az olasz had­sereg. Továbbá tárgyalok egy nyugati céggel, mely kilenc Bell 206-ost ajánlott fel, amiket 1993-tól a világkiállítás végéig társtulajdonosként üzemeltet­nénk a turistaforgalomban. Ez ideig a haszon 70 százaléka őket illetné, viszont a világkiállítás után a mi tulajdonunkba kerülnének a gépek. — Ennyi helikopternek már külön repülőtér kell. — Az már épül Hetényegyházán. Külön leszál­lóbázissal, hangárral, kiszolgálóépületekkel, sőt egy német bank jóvoltából — mely 350 ezer márka támogatást ígért 4-, még egy panzió is tartozik majd ehhez a 15 hektáros repülőtérhez ... A fentiekből kitűnik, hogy Bálint úr nincs szű­kében a jó üzletekkel kecsegtető terveknek, ötle­teknek, kezdeményezéseknek. Hogy ezek közül mennyi valósul meg, az a jövő titka. No meg a szerencséé, a kitartásé, az eltökéltségé, a jó üzleti érzéké stb. Ám akinek mindez úgy tűnik, hogy Bálint úr a fellegekben jár, annak csak annyit mondhatunk, hogy ő legalább megteheti. Van hoz­zá helikoptere. Ko,oh £lek A STRUCCPOLITIKA IRÁNYVÁLTÁSA? (1.) A Securitate más néven hallga tőzik F urcsa interpellációk, még furcsább válaszok hangza­nak el mostanában a ro­mán parlamentben, illetőleg szená­tusban, s nem ritkák az ezekhez kapcsolódó elhamarkodott, oly­kor egészen megdöbbentő intézke­dések sem. Hogy csak kettőt- hármat említsünk a közelmúlt pél­dáiból: nemzetgyalázással lehet vádolni egy Csíkszeredában meg­jelenő négy oldalas szatirikus la­pocskát két karikatúrája miatt (az egyik például egy disznó alakú per­selyt ábrázol, oldalán a szentségtö­rő Románia felirattal), miközben még véletlenül sem történik említés a nyíltan magyarellenes uszításai­ról hírhedt, nagy példányszámú,, „abszolút független” Romania Mare (Nagyrománia) című lapról; példás büntetést lehet kérni egy RMDSZ- (Romániai Magyar De­mokrata Szövetség) -képviselőre, aki Strassbourgban ismertette, egy parlamenti küldöttség tagjaként, az RDMSZ' álláspontját Románia jelenlegi helyzetéről, a nemzetiségi jogok korlátozásáról, s ez bizony némileg ellentétben áll a kormány rózsás értékelésével; még mindig politikai tőkét lehet kovácsolni ab- bpl, hogy a székely megyékben a vonatokon utazó román szemé­lyek 3 legnagyobb veszélyeknek vannak kitéve, s ezért törvényt le­het hozni különleges vonatbizton­sági, különítmények felállításáról, amelyek feladata, rendőri eszkö­zökkel biztosítani a kényelmes uta­zást Gyergyószentmiklós, Csíksze­reda, Sepsiszentgyörgy környékén vonatozó román állampolgárok­nak — szóval olyan diszkriminatív intézkedés történhet, amely eleve megbélyegzi a székelységet. A parlamentben, a szenátusban uralkodó állapotok a zűrzavar, a káosz, a kapkodás jelei: ahelyett, hogy a törvényhozás az ország sú­lyos gondjaira keresne mielőbb gyógyirt, beleesik saját csapdájá­ba, amelyből nemigen tud "kitömi. Az ország politikai életében egy­re erőteljesebben érezni a vissza­rendeződést, a rövid ideig háttérbe húzódott Seciíritatei másTvéven ví­gan dolgozik tovább, /karíotékol, hallgatózik, adatokat gyűjt „az or­szág integritását veszélyeztető” külső és belső erők ellen; aktivizá­lódott .a volt pártállam politikai vezető rétege is, aki tehette, ugyan nyugdíjba ment, de véleménye mind hangosabb saját privilégiu­mának védelmében, s igen gyakran épül be ez a réteg a jelenlegi hatal­mi struktúrában vezető pártba, összromán érdekeket védő „kultu­rális” szervezetekbe. Bizonytalan­ságot szül a közvéleményben a tö­meggyilkosságokért felelős szemé­lyek "pereinek csigalassúsága, a volt diktátor legközelebbi család­tagjainak szabadlábra helyezése, illetőleg a Nicura kiszabott bör­tönbüntetés felfüggesztése -#■ egészségügyi indoklással. Szemmelláthatóan új erőre kap­tak a román nacionalizmus, sovi­nizmus, antiszemitizmus képvise­lői, hangadóikat áz alkotmány szellemében nemhogy felelősségre vonnák, ellenkezőleg, még kellő bátorításban is részesülnek. A kormánypárt hivatalos lapja, az Azi (jelentése: ma) olyan tendenci­ózus, kisebbségellenes vezércikke­ket, anyagokat közöl, amelyeket még a Ceausescu-bértollnokok is megirigyelhetnének (mármint azok, akik közülük valamilyen vé­letlen folytán eddig kimaradtak a kisebbséggyalázásból). Töretlenül működik a korább­ról örökölt hatalmi struktúra, a helyhatósági kinevezések teljesen ellentmondanak a választás de­mokráciájának. A kormányfő ne­vezte ki a megyék élén álló prefek­tusokat (ispánokat), ők pedig a vá­rosok, községek vezetőit! Mindez teljesen figyelmen kívül hagyta a politikai és etnikai realitásokat, így történhetett meg, hogy például Szatrpár megyében, egyetlen ma­gyar tagja sincs a prefektúrának, s a még mindig magyar többségű Maros megyében is 9—2 az arány, természetesen, nem a magyarok ja­vára. Személyi állományukban ezek a megyei, de jórészt a városi helyhatósági szervek is, többnyire a korábbi diktatúra tisztségviselői­ből verbuváltak, nem csoda hát, ha az ügyintézés kísértetiesen emlé­keztet a korábbi állapotokra. A múlt különben visszaköszön a rendőrség tevékenységében is: nemrégiben Csíkszeredában verés­sel próbálták megtudakolni a nem­eiét ez© Telbnjt^&fföirié^ivagy SBef- ‘vezet kilétét* két rakodó segédmun­kástól, akik az egyik tatarozás alatt álló szálloda valamelyik szo­bájában Ceausescu-portrét/jelszót támasztottak az ablaknak, kívül­ről is jól láthatóan, s azt ott is hagyták. Rendőrségünk pedig túl­buzgónak bizonyult, akárcsak az a biztonsági főhadnagy, aki ugyan­csak Csíkszeredában égy francia újságírót molesztált, mert az épp videofelvételeket merészelt készíte­ni, mondván: ezzel áláássa Romá­nia tekintélyét, hamis színekben tüntetve azt fel. Főhadnagyunk angol nyelvtudására büszkén, re­volverrel a kézben falhoz állította a versailles-i amatőr színjátszó együttest kísérő újságírót, erélye­sen követelve a felvétel megsemmi­sítését, ha már olyan szerkentyűvel jött ide a francia, hogy a kazetta nem talált az éppen kéznél lévő lejátszóba. Mpndanom sem kell, a jótékonysági körúton Romániá­ban tartózkodó csoport nevében azonnal eljutott a tiltakozás e mi­nősíthetetlen eljárás miatt mind a közvéleménybe (magyar nyelvű sajtónk átvette), mind a megfelelő hivatalba, ahol igencsak kényel­metlenül érezhették magukat az urak. Kormányunk erőtlennek, hatá­rozatlannak látszik a nemkívána­tos jelenségek megfékezésében. Ki­várás, habozás, máskor meg balul elsülő intézkedés kuszálja össze, súlyosbítja a dolgokat, s ez nagy­mértékben hozzájárul az etnikai és társadalmi feszültségek kialakulá­sához, elmélyedéséhez. Marosvá­sárhely szomorú példája közis­mert, de balul ütött ki a „bányá­szok” bukaresti rendcsinálása is — a kormány, ahelyett, hogy hatá­rozottan állást foglalna a demok­ráciát veszélyeztető erőkkel szem­ben, nemegyszer figyelemelterelő praktikákkal él, bűnbakot keres, s ezzel eleve elzárja a normális meg­oldás lehetőségét. A régi struktúrák továbbélése, a nacionalista szélsőségesek aktivi­zálódása különösen fenyegetetté teszi a Romániában élő kisebbsé­geket, elsősorban a magyarokat, a kormány azonban úgy tesz, mint­ha minden a legnagyobb rendben menne. Petre Roman kormányfő nem szívesen nyilatkozik ugyan a magyarsággal kapcsolatos kérdé­sekről, amikor azonban rászánja magát (netán rákényszerül), azt igyekszik elhitetni a világgal, négy­et1 Júyölven is siépebf gördülő sza­vaival. hogy kétmilliós mkgyafsá- gúnk már így is több jöggal réndel- kezik, mint amennyi megilleti, s ne nagyon emlegessék neki sem a finnországi svédek, sem a kanto­nokra osztott Svájcban élő nemze­tiségek, sem a belgiumi flamandok, vallonok, németek szabad nyelv- használátát, egyetemeit, nemzeti­ségi jogait, mert azok más körül­mények ,között keletkeztek. Ro­mánia megfelelő megoldást kere­sett) és talál(t) a nemzetiségi kér­désben. Iliescu elnök pedig egy nemrégi interjúban, a magyarság jogait illusztrálandó, azzal repliká- zott, hogy az RMDSZ szenátorai és képviselői teszik ki a legjelentő­sebb ellenzéket, érdekeik védelme tehát a parlamenti demokráciában tökéletesen biztosított. Demeter Zoltán, Csíkszereda / Folytatjuk ) SZÓLJATOK JÁTSZÓK, REGÖLŐK! Foglalkozása: mesemondó Van valamink, ami igazi érték Áll a színpadon a népviseletbe öltözött, hímzett főkötős asszony, és mesél. Mesék, a huszadik században? Kit érdekelnek még? Kell ez egyál­talán? De mennyire! Szükség van rá. Érdemes végignézni a nézőtéren, hogy elcsendesül. Milyen odaadás­sal hallgatják a történeteket. Nem akármilyen mesék ezek: életből el­lesett, pikáns fűszerezésű huncut­ságok, gyöngéd szerelmi üzenetek, vagy szívfájditó tragédiák, balla­dákká nemesülve. Eredeti székely népmesék. Valós történetekből születtek. Az előadó tehetsége csak fokozza szépségüket: a jóízű szavadat mély átéléssel, zengő hangsúllyal osztja meg hallgatóságával. Kóka Rozália bukovinai szár­mazású. A háború előtt még a Bácskában élt. Családja 1944-ben menekülni kényszerült, s rövidesen elvesztette édesapját is. Úgy érzi, ekkor ért véget a gyermekkora. „Mi nem tudtuk még, mennyit érünk, kik vagyunk valójában” — idézi a múltat. Emlékszik, ami­kor egyszer a népdalkörük az Er­kel Színházban szerepelt, s utána színes népviseletben kitódultak az utcára. A közönség azt hitte, orosz énekeseket lát. „Ez nagyon bosz- szantott! Úgy éreztem, tenni kell valamit a székely viselet megismer­tetéséért, egyáltalán a népi kultúra elfogadásáért,” Változtatni! A kívánság már élt benne, de egyelőre tanított Diós- don, egy általános iskolában. A gyerekei, ha jpl végezték a fel­adatukat, az óra végén meghall­gathatták a tanító néni mesemon­dását. így kezdődött valahogy. Felsőnána. Itt ismert meg hajda­nán egy valódi mesemondót. Ült a- többi gyerekkel együtt a körtefa alatt, és szívrepesve hallgatták. Tizenkilenc éves volt, amikor egy országos pályázaton sikert aratott mesegyűjteményével. Em­lékei nem mindig időrendi sor­rendben bukkannak elő. Minden­képpen fontosnak tartja András- falvy Bertalant, „ő indított el az életben.” Mit tett érte? — Elmagyarázta, milyen értéke­sek is a bukovinai táncok, a népda­lok. Szinte felemeltem a fejem, mi­kor biztatott. Tartást adott, büsz­keséget. Tanított Kaposváron, s egy ide­ig Érden is. Közben megkezdte a moldvai történetek gyűjtését, s új­ságot is írt: gyermekoldalt szer­kesztett a Kisdobosban. Most is van egy gyerekeknek szóló oldala a Heti Hírhozóban. Összegyűjtött meséi a közelmúltban könyv alak­ban is megjelentek, a címük: Egy asszony két vétkecskéje. A tanítók emlékét őrzi ma is. Aranyosi Árpád mesemondóra emlékezik, s mind, a többiekre is. Szóljatok játszók, regölök cím­mel korábban már összegyűjtötte munkáit, s egy drámapályázaton is helyezést ért eí. Csíki Veró élete című gyűjtése alapján film készül. Megzenésített dalok, versek vilá­gában otthon érzi magát Kóka Rozália. Megtalálta a helyét a világban; nemcsak őrzi a mesék szép szöve­gét, maga is tovább gazdagítja azt. Moldován Ibolya (Walter Péter felvételei)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents