Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-03 / 232. szám
m 1990. október 3. • PETŐFI NÉPE • 7 .«rarfTTTTTTF muK. i m • í;ih| ineBBSBam m ■■■■■■■■■■■■■■■■■ ■■■■£ ■ ÍÉE J'j‘w É AJ 11 i IISB A SZÁNDÉK MÉG NINCS „PÉNZÜGYILEG” ALÁTÁMASZTVA | A bajai kosarasóvás hátteréről Meg kell-e védeni a vidékieket a pesti bíróktól...? A Bajai SK —Tungsram SC NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzést követőén a vereséget szenvedő házigazdák bejelentették: megóvják a meccset. Bővebbet nem mondták, így csak találgatni lehetett, hogy mire alapozzák a vétózás szándékát. Hétfőn hosszasan tárgyalták a szakosztály vezetői az 1 ügyet, amelyről kedden reggel Porzó Istvánt, a csapat technikai vezetőjét kérdeztük:- Még nem döntöttünk véglegesen! Az óvási szándékot bejelentettük, de hivatalosan nem tettük meg a kötelező lépéseket az ügyben, de van időnk, hiszen a mérkőzés után nyolc napon belül kell lefizetni az óvási díjai. ■■ Miért akarják semmissé, nyilvánítani a pályán elért eredményt? — A mérkőzés tizenegyedik percében már úgy tűnt, padlón van'a ’ i fővárosi csapat. Ekkor két százszázalékos ziccert vettek el tőlünk a bírák. Először a már kosárba hulló labdát ütötte ki az egyik játékos a Tungsram gyűrűjéből és a játékvezetők szabályosnak ítélték meg a mozdulatot. Majd röviddel ezután hasonló szituációban az egyik fővárosi kosaras a palánkról a hálóba tartó labdát a gyűrűbe kapaszkodva hárította. Ezt is elfogadták szabályos megmozdulásnak! Pedig ha megfelelően ítélkeznek, akkor tetemes előnyt szerezhettünk volna ... —. Önök szerint tehát bírói műhibának minősül a két eset ? |Ä l“Na, ezen a ponton oszlanak meg a vélemények a szakosztályon belül! Tévedés vagy műhiba, ez itt a kérdés. Nem akarjuk kockáztatni azt a nyolc ezer forintot, amely az óvási díj, s amely elutasítás esetében a szövetséget illeti. — Úgy tudom a hétfő esti Telesport tudósítása alapján, hogy a meccsről videofelvétel is készült. —igen, de egyértelműen nem látszik a felvételen egyik eset sem. Ennek ellenére sokan az óvás mellett Vannak, szerintük nem szabad megengedni, hogy a fővárosi játékvezetők a vidékiek ellen tevékenykedjenek. Megint mások azt tartják, ilyen kétes kimenetelű óvással nem szabad ujjat húzni a szövetséggel. Mint mondtam, gondolkodunk, nein akarjuk elkapkodni a lépést — mondta Porzó István. —rajtmár— KÖVETKEZIK A „MÁSODIK MENET” ...! Ma három magyar a nemzetközi focikupákban Az MTK-VM kedden már játszott Luzernben, a Ferencváros, az Újpesti Dózsa és a Pécsi MSC ma lép pályára a nenlzet- közi labdarúgókupák első fordulójának visszavágó-mérkőzésein. Ami papíron felettébb valószínűnek tűnik: a Ferencváros az idegenbeli 0—0 után egyetlen árva góllal is továbbjutó lehet a zalaegerszegi „száműzetésben”. Sokkal nehezebb feladat vár a többi magyar csapatra, pedig a másik kettő hazai pályán vághat vissza. De az Újpest és a Pécs is tetemes gólhátrányban kezdi a mérkőzését, a fővárosi lila-fehérek 0—3-ról, a pécsiek pedig 0—2-ről várják a folytatást az olasz Napoli, illetve az angol Manchester Únited ellenében... A magyar kupacsapatok szerdai műsora: BEK: Ú. Dózsa—SSC Napoli (olasz), Megyeri út, 18.30 ó., v.: Boullet (francia). KEK: Pécsi MSC—Manchester United (angol), Pécs, 13.30 ó., v.: Petrovics (jugoszláv). UEFA Kupa: Ferencváros—Royal Antwerpen (belga), Zalaegerszeg, 16.30 ó., v.: Magni (olasz). MA: A Petőfi Népe totótanácsadója LABDARÚGÁS ElőkészUleti mérkőzés: Kecskeméti SC—Kiskunfélegyházi Honvéd, Kecskemét, Széktói pálya, 10 órakor. Barátságos nemzetközi mérkőzés: Kiskőrös—Szabadka, Kiskőrös, 16 óra. ATLÉTIKA Alföld Kupa országos jellegű serdülő összetett minősítő verseny: Kecskemét, Széktói stadion, 15 órakor. A kétnaposra tervezett összetett atlétikai versenyre a megye szakosztályai mellett Budapestről, Ceglédről, Nagykőrösről is érkezett hevezés. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzés: KAC— Tiszaföldvár, Kiskunhalas, ÁMK- csarnok, 16.30-kor. NB Il-es női mérkőzés: Soltvad- kerti TE—KAC, Soltvadkert, 18 órakor. VÍZILABDA Magyar Kupa-mérkőzés: KVSC —Hódmezővásárhely, Kecskemét, fedett uszoda, 18 órakor. A totó 40. heti, október 6—7-ei szelvényén magyar NB I-es, NSZK, Bundesliga I. és II., yalämun plasz A és B osztályú mérkőzések találhátók. 1. Ú. Dózsa—Bp. Honvéd. NB' I. A Dózsa Pécsett vereséget szenvedett, míg a Honvéd Kispesten győzött a Fradi ellen, és jobb gólkülönbségével a táblázat élére került. , Tippünk: X, 2, 1. 2. Ferencváros—MTV-VM. NB I. Az MTK öt pontjával a 13. helyet foglalja el, legutóbb döntetlenre végzett a csabaiakkal, a Fradi vesztett a Honvéd ellen. Tippünk: X, 1. ' 3. Hertha BSC—1. FC Köln. NSZK, Bundesliga I. A 8. fordulót vereséggel zárták. A Hertha még nyeretlen. Meglepetés a kölniek hazai veresége, amellyel a 10. helyre kerültek. Tippünk: 2, X. ' 4. St. Pauli-—Kaiserslautern. NSZK, Bundesliga I. A tavalyi bukdácsolás után a vendégek a listavezetők. A hazai gárda hét ponttal a mezőny alsó felébe tartozik. Tippünk: 2, X. 5. Wattenscheid—Frankfurt. NSZK, Bundesliga I. A frankfurtiak Hamburgban nyertek és feljöttek a 2. helyre. A hazaiak fölényes győzelmet arattak Stuttgartban. Tippünk: X, 2,1. 6. Oldenburg—Schalke 04. NSZK, Bundesliga II. Az Oldenburg vesztett Mannheimben, a Schalke győzött hazai környezetben és ismét éllovas. Tippünk: 2. 7. Meppen—FC Homburg. NSZK, Bundesliga II. Vendégként mindkét együttes vereséget szenvedett a Yl. fordulóban. A Meppen helyzete aggasz- tóbbnak tűnik. Tippünk: X. 8. Genoa—Napoli. Olasz A osztály. Megszerezte első győzelmét a Napoli. A Genoa döntetlenre végzett hazai környezetben. Tippünk: 2, X. • 9. Pisa—Fiorentina. Olasz A ősz-, tály. A Pisa első vereségét szenvedte el Nápolyban, míg a Fiorentina első győzelmét érte el Firenzében. Tippünk: X, 1. 10. Torino—Roma. Olasz A osztály. Vereséget szenvedtek a legutóbbi fordulóban. Tippünk: X, 1. 11. Ancona—Reggiana. Olasz B osztály. Az Ancona veretlenül áll a 3. helyen. A vendégek csak a 4. fordulóban győztek először. Tippünk: 1. 12. Modena—Padova. Olasz B osztály. A két együttes még nyeretlen és sereghajtó. > Tippünk: X, 1. 13. Triestina—Ascoli. Olasz B osztály. Az Ascoli elvesztette veretlenségét, de vesztett a Triestina is? Tippünk: X. • +1 mérkőzés: 14. Freiburg—Duisburg. NSZK, Bundesliga II. A két együttes a 2. és a 3. helyet foglalja el a táblázaton. Tippünk: X, 1. D. I. Kj ATLÉTIKA , | A 14-15 éves atléták országos ügyességi és gátfutó csapatbajnoksága sikereket hozott a kecskeméti atlétáknak. Azelső napon a két országos bajnokkal kiálló KSC gerelyhajító fiúcsapata az esélyesekhez méltóan nagy fölénynyel nyerte a bajnokságot. A második napon a leány magasugró csapat és a fiú súlylökő csapat is ezüstérmeslett. Eredmények Fiúk, gerely, csapat: bajnok a KSC 51,71 m (az eddigi legjobb országos eredmény). A csapat tagjai: Borbély N. 58,00 m; M. Szabó S. 54,34m; Kollár K. 47,44m; Németh Cs. 47,34 m; tartalék Dánfy B. 45,44 m. (Edző: Grosán Pál). Súlylökés, csapat: 2. KSC 14,225 m.; 7. Kkfháza H. 12,82 m. Távolugrás, csapat: 5. KSC 573,75 cm. (A legjobb eredmény: Né- meth Csaba 641 cm.) 300 m gát, csapat: 8. KSC 45,69 mp. Lányok, magasugrás, csapat: 2. KSC 153,75 m; 300 m gát, csapat: 6. KSC 50,615 mp; súlylökés, csapat: 8. KSC 10,23 m. | ASZTALITENISZ Békéscsabai Konzerv—Kecskeméti Spartacus 20:5. NB IB csoportos férfimérkőzés, Békéscsaba. Győzetesek: Türei (2), Iván (2), Szily (1). NB IH-as férfimérkőzések: Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SE II.—Gyulai Élésker Szabadidő SE 11:5. Győztesek: Zoltán (4), Frapczia (3), Dinnyés (3), Provics (1). Kerekegyháza—Kalocsai SE 8:8. Győztesek: Reibl, Ackerl (3-3), Pál Szabó, Zsikla (1- 1), ill.: Pásti, Tóth (3-3), Katus (2). A hét végén a kecskeméti széchenyivárosi asztalitenisz-csarnokban rendezték meg az Autóflex Kupa asztalitenisz-tömegversenyt 60 indulóval. Eredmények, leány egyes: 1. Rabi R., 2. Brüsszel Á., 3. Mikus K.; fiú egyes: 1. Pintér, 2. Zólyomi, 3. Bartus; férfi egyes: 1. Verb J., 2. Fodor, 3. Ferenczi. BIRKÓZÁS _______ NB Il-es férfi-csapatbajnokság: KECSKEMÉTI SC—SZVSE 16:22 Kecskemét, városi sportcsarnok. Vezették: Lengyel, Gaál. A kecskeméti győztesek: Olasz 52 kg, Kelemen 82 kg, Ignácz 100 kg, Gombos 130 kg. A diákcsatát a szegediek 30:14-re nyerték. A KSC pontszerzői: Domokos 32 kg, Szentkúti 35 kg, Bari 55 kg. — Érvényesült a papírforma — mondta Bállá József, a KSC edzője. — A szegediek mindkét korcsoportban több rutinos, képzett birkózót tudtak szőnyegre állítani, így a győzelmük nem volt kétséges. A versenyzőink küzdenitudásával elégedett vagyok, bár voltak megingások. Horváth I. és Pólyák győzelemre állt,-de egy kis figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy az ellenfél fordítani Tudjon. Akkor pedigsokkal szorosabb lett volna a találkozó. Az első kör után a második helyen állunk, de még semmi sincs lefutva. Az októberi forduló során minden megtörténhet Szombathelyen úttörő szabadfogású versenyt rendeztek 136 indulóval. Megyénket a kunszentmiklósiak képviselték 5 versenyzővel. Eredményeik, 30 kg: 1. Szurovszki, 2. Bó- na; 35 kg: 4. Debreczeni, 45 kg: 1. Csizmadia. a cselgáncs __________ Mi skolcon rendezték meg a gyermek A korcsoportos (1977—78-as születésűek) vidékbajnokságát. A KSC-versenyzők eredményei, 38 kg: 3. Vermes: 53 kg: I. Magyar P. S KÉZILABDA_________ NB Il-es férfimérkőzések: LAJOSMIZSE—GYÖMRÖ 25—24 (14 —15) Lajosmizse, 300 néző. Vezette: Kardos, Kovács. Lajosmizse: Rubos — Czigléczki (2), Korsós (4), Dudás (1), Kun (3), Strupka (7), Szó- rád (7). Csere: Herczeg (k), Faragó (l), Móra, Szarvasi, Ludányi. Edző: Sápi Zsombor. GYÖMRÖ—KISKUNHALASI AC 25— 23(11—11) Gyömrő, 100 néző. KAC: Vízteleki — Gurály (2), Zseni (3), Nagy E. (9), Katona (7), Hős, Nagy (2), Flaisz, Csere: Kiss A. (k), Pintér. Kitűnt: Vizteleki, Nagy, Katona. DUNAKESZI VSE—KISKUNMAJSA 24—23(12—13) Dunakeszi, vezette: Hegyesi, Járai. Mint Virág László majsai tudósítónk elmondta, a mérkőzést a kiírástól eltérően két Pest megyei bíró vezette és a végig vezető kis- kunmajsai csapat az ő ténykedésüknek „köszönheti” a vereségét. A kapusról kivágódó labdát az utolsó percben az egyik hazai játékos lábbal (!) rúgta a kapuba, s a játékvezetők megadták a gólt... KECSKEMÉTI TE—KISKUNHALASI AC 23—14 (10—4) NB Il-es női mérkőzés. Kecskemét, 200 néző. Közepes színvonalú mérkőzésen nyert a kecskeméti csapat. Magyar Kupa női mérkőzés a legjobb nyolc közé jutásért. JÁSZBERÉNYI LEHEL TK—KTE 20— 16(10—3) Az NB I B-ben játszó Jászberény ellen a második félidő közepéig volt esélye a KTE-nek, ám ekkor 16—15 állásnál biztos helyzeteket hibáztak el, és a rutinos jászberényiek kihasználták a kecskemétiek hibáit. Megyei férfibajnokság: Dutép SC—Kis- kunmajsa II. 24—14. Kunszentmíklós—H. Radnóti SE 16—20. Megyei női bajnokság: Füszért—Tataháza 24—12, Füszért—Bácsalmás 22—12. 0 VÍZILABDA I Modena megyében, Olaszországban járt a Kecskeméti Vízmű SC felnőtt és serdülő vízí- labdacsapata. A KVSC együttesei három mérkőzést játszottak és mindhármat megnyerték. Felnőttek: KVSC—Vignola 16—6, KVSC —Bologna 16—13. KVSC: Harkaí — Nagy R. (6), Sárkány, Deák R., Hegedűs (1), Tasi, Jenei (3), Benda, Pánczél A., Deák R. (4), Nagypál, Mezei (1), Bérezi (1). Serdülők: KVSC—Vignola 22—5. RÖPLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Dunaújváros— T űzoltó SC 3:2 (—15,9,10, —9,9). Dunaújváros, vezette: Lajos J., Szász. 1 Tűzoltó SC: Karagics, Halasi, Tajti, Nagy L., Jankovics, Dékány. Cs.: Nusser, Pácsa, Tóth L, Molnár S., Csikós, Kiss I. Edző: Ma- czák György. NB II-es női mérkőzések: Tűzoltó SC—Salgótarjáni VT SC 3:0 (9,12,4), Kecskemét, vezette: Vígh, Oláh. Tűzoltó SC: Lászka, Ka- pomai, Szujó, Pavlovics, Halász, Benkő. Cs.: Horváth Gy., Böde, Czompó. Edző: Breszkó András. Az első mérkőzését játszotta a T űzoltó SC női röplabdacsapata az NB II-ben. Békéscsabai Előre Spartacus—Kalocsa 3:0 (13,12,12),Békéscsaba, vezette: Papp,Forgó. KSE: Surmann, Sándor B., Farkas, Udvarhelyi, Kengyeli, Bagóné. Cs.: Faragóné, Búzái. Edző: Faragóné Nagy Brigitta. Ifjúsági eredmény Békéscsaba—Kalocsa 3:1. Tűzoltó SC—OSC 3:2 (—1,—10,14,10,8). Kitűnt: Halász, Lászka. ^ KOSÁRLABDA _______ NB Il-es férfimérkőzés: KTK—Szegedi Postás 93—74 (51—31), Kkfháza, 200 néző. Vezette: Boreuv, Tímár. KTK: Danics (4), Görög (7), Pólyák (4), Maros (18), Dobos (46). Cs.: Tamás (4), Borbély (10), Talárcsik, Gulyás. Edző: Nádasdi József. NB H-es női mérkőzések: Bajai TK—Égisz OSC II. 67—69 (35—32), Baja, vezette: Major, Elmauer. Bajai TK: Kmetovics (19), Bíró (10), Völgyesi (4), Barna (10), Bednárik (16), csere: Nemes (8). Edző Pump Gábor. Kkfházi Vasas—Szegedi TK 71—72 (33— 36,67—67). Ld.: Juhász (33), Mátrai (13), Rá- di Zs. (9), Kalmár (6). Tungsram—KSC ifj. 57—69 (28—31). Ld.: Kosjár(16/3), Komái (16), Steiner (12). KSC —Szekszárd ifj. 88—67 (39—34). Ld.: Zsol- nay (24), Kosjár (19), H. Kiss (17). Kisújszállás—KSC III. 54—63 (22—23). Ld.: H. Kiss (24), Nagy K. (17). Kisújszállás—KSC Bolyai 37—80 (14—51). Ld.: Simon (19), Domokos (15), Adamik (15). KSC III.—Szolnoki MÁV MTEII. 106—26 (53—12). Ld.: H. Kiss (18), Csekei{16), Kosa (18). KSC III.—Szolnoki MÁV MTE 1.49—91 (27—52). Ld.: H. Kiss (24), Kosa (9/3). KSC Bolyai—Szolnok MÁV MTE II. 84—34(39—19). Ld.: Simon (26), Adamik (14/6). KSC Bolyai—Szolnoki MÁV MTE 1.30—79 (13—45). Ld.: Pasek (8), Kosjár (8). 55b labdarúgás Megyei II. osztály, déli csoport eredményei (zárójelben az ifjúságiak): Hajós—Bátya 0—0 (8—1), Császártöltés—Szakmár 0—1 (10— 0), Kelebia—Gara 2—1 (4—0), Katymár— Hercegszántó 1—3 (8—0), Bácsborsód— Kunbaja 1—3 (0—6), Vaskút—Homokmégy 4—2 (4—0), Jánoshalma—Tompa 0—0 (4— 0), Dusnok—Nemesnádudvar 0—1 (2—1). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Kelebia 7 6 116- 6 13 2. Gara 7 4 12 16- 8 9 3. Hajós 6 3 38- 3 9 4. Vaskút 7 3 2 2 12- 8 8 5. Kunbaja 7 4-3 13-11 8 6. Dusnok' 7 3 2 2 6- 5 8 7. Jánoshalma 7 3 13 12-12 7 8. Bátya 7 3 13 11-12 7 9. Bácsborsód 7 2 3 2 7-10 7 10. Hercegszántó 6 3 - 3 8- 5 6 11. Császártöltés 7 3-4 9-10 6 12. Nemesnádudvar 6 2 13 5- 7 5 13. Tompa 7 13 3 7-12 5 14. Katymár 7 12 4 7-14 4 15. Szakmár 6 114 6-12 3 16. Homokmégy 7 115 7-14 3 IFJÚSÁGIAK, ÉLCSOPORT: 1. Császártöltés 6 6 0 0 43- 3 12 2. Dusnok 6 6 0 0 20- 2 12 3. Kunbaja 7 5 0 2 28- 6 10 ÉSZAKI CSOPORT (zárójelben az ifjúságiak): Kecskeméti MÁV—Vaker SE 3—1 (5 —1), Dunaegyháza—K. Spartacus 3—2 (2— 2), Kunszállás—Honvéd Radnóti 3—1 (2— 2), Jakabszállás—Kunszentmíklós 0—1 (0— 2), Harkakötöny—Lakitelek 6—2 (2—3), Or- govány—Kkmajsa 5^—2 (5—0), Hetényegyháza—Tiszaalpár 3—2 (1—1), GÁMF—Csengőd 6—0 (14—1). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Kunszentmíklós 7 6-1 16- 8 12 2. Harkakötöny 7 5 11 26-13 11 3. Dunaegyháza 7 3 3 1 22-13 9 4. Hetényegyháza 7 4 12 14-12 9 5. Kkmajsa 7 4 12 12-12 9 6. Orgovány 7 2 4 1 18-13 8 7. Kh. Spartacus 7 2 3 2 15- 9 7 8. Vaker SE 7 3 13 18-14 7 9. GAMF 7 2 3 2 17-15 7 10. Jakabszállás 7 3 13 8- 9 7 11. Tiszaalpár 7 2 2 3 20-15 6 12. Lakitelek 7 2 2 3 16-20 6 13. K.MÁV 7 2 14 13-17 5 14. Kunszállás 7 13 3 6-18 5 15. Csengőd 7-34 5-22 3 16. H. Radnóti 7-16 8-25 1 IFJÚSÁGIAK, ÉLCSOPORT: 1. KSC II. 7 6 143- 5 13 2. Tiszaalpár 7 6 124- 7 13 3. Kmiklós 7 6-1 26-16 12 NB H-es serdülő és ifjúsági bajnokság, serdülők: KSC—Szarvas 1—0 (1—0), ifjúságiak: KSC—Szarvas 1—0 (0—0). Amegyei 11-es rúgó verseny döntőjébe Juhász Mihály es Balogh Zs. került be, ahol a már já- tékvezetősködo egykori jánoshalmi kapus, Balogh egyetlen híbaja után a lajosmizsei Juhász nyert 5—4-re. Az országos döntőbe került lab- dárúgómeglepően biztosan értékesítette abün- tetőket. hiszen a nap folyamán összesen csak egyszer hibázott, akkor a kapufa mentett. A kapusok közül a KTE portása, Peller József fogta ki a legtöbb 11 -est, szám szerint 35-öt. ^3 teke NB I-es női mérkőzés, BKV Előre—Szanki Olajbányász 7:1 (2513—2286). Pontszerzők: Kovácsné 464, Szőke 429, Sebestyén 418, Za- csovics409, Maszlai402, ili Fehémé407. Ifjúságiak: BKV Előre—Szánki Olajbányász 4— 0(863—710). . . < NB H-es női mérkőzés: Szolnoki ÁÉV SE —K. MÁV 5:3 (2135—2064). NB H-es férfimérkőzés: K. MÁV—Mezőtúr 6:2 (2359—2260). , NB Ül-as mérkőzések: ÁFÉSZ T.kécske— KTE 3:5, Battonya—Agrikon 6:2, Szánk— KAC 5:3.' OB Il-es mérkőzések: Dunavarsány—Széchenyi SE 8,5:3,5 (2). Meleghegyi—Molnár Z. 1—0, Seres—Váraljai d., Kovács I.—dr. Szigetvári 1—0, dr. Hetényi—Lénárt 1—0, dr. Nagy B.—Sári T. d., Solt—Nagy S. d., Katona—Kalmár értékelendő, Kovács MjS-Mik- lós Cs. 1—0, Győrfi—Lestyán 1—0, Kalmár —Donkó értékelendő, Király—Csabai d., dr. Serfőző—Józsa d., Cseke—Mann 0—1, Nagypál—Tőzsér 1—0. Az értékelendő játszmákban pontosztozkodás várható. Lajosmizse—Pallas SE 9,5:4,5. Csala—dr. Virág 1—0, Sárost—Farkas 1' 0, Pólyák— Szente 1—0, Czeglédi—dr. Szidon 0,5—0,5, Salánki—Starosta 0—1, Takács—Csáki 0,5 —0,5, Karsai—Star í—0, Németh—dr. Kuncs 1—0, Horváth—dr. Papp 1—0, Juhász —Sárközi 0—1, Hajagos—Varga 0—1, Gór —Benke 0,5—0,5, Szabó—Paslon 1—0, Kis- lőrinc—Kádár 1—0. Az OB D. középcsoport állása a 7. forduló után: 1. Lajosmizse 64,5; 2. Bp. Utasellátó 62,5 (1); 3. Bp. Vasas 59,5; 4. Dunavarsány 52,5 (2); 5. Szekszárd 49 (1); 6. Videoton 47,5 fi); 7. Szentendre 47; 8. Bp. Pallas 46,5; 9. Vasútépítő 41 (14); 10. Győr 39,5 (1); 11. Kecskemét Széchenyi 34,5(2); 12. Baja 25,5 (14). MOTORCSÓNAKSPORT Remek eredményt ért el Münchenben az O —350-es kategóriában megrendezett világbajnokságon Tubákos Iván, a Bajai Spartacus Vízügy sportolója. A tehetséges bajai motorcsónakos végeredményben a harmadik helyen végzett, megelőzve a negyedik Volentér Lászlót is. A világbajnoki címet az olasz Tizia- no Tormbetta szerezte meg. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.50: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.55: Képújság 9.00: Hármas csatorna j).55: Egy hongkongi lány álma. Hongkongi film, (ism.) 11.05: Stúdió '90 12.05: Képújság 13.15: Képújság 13.25: Pécsi MSC—Manchester United. Kupagyőztesek Európa-kupája labdarúgó-mérkőzés 16.05: Déli videoújság 16.15: Hírek szlovák nyelven 16.20: Népdalkórusok 16.25: Hónapsoroló. Október, (ism.) 17.00: A l 11 jelenti 17.10: Tudomány a képernyőn 18.10: Kórház a város szélén (ism.) 19.05: Reklám 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: István, a király — a Népstadionból 21.45: Reklám 21.50: A Panoráma különkiadása 22.50: Híradó 3. 23.05: BBC-hfradó TV II. MŰSOR: TV 2 Kudlik Júliával és Fodor Jánossal 17.00: Képújság v 17.15: TV 2 Benne: reklám, riportok, időjárás, zene 17.45: Kérdezz! Felelek 18.00: Gyerekeknek! 18.25: Ú. Dózsa—Napoli. Bajnokcsapatok Európa-kupája labdarúgó-mérkőzés 21,00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.45: Rabszolga-kereskedők. Svéd tévéfilm 23.15: TV 2 Napzárta KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ: 19.30 órakor: Rajzfilm gyerekeknek. Kb. 20.10 órakor: JANIKA. Magyar film. ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés. 16.15: Tv- napló — magyarul. 16.25: Dokumentum- műsor. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Tvnapló. 17.20: Gyermekfilmsorozat. 17.45: Zenés műsor. 18.15: Tv-objektlv — románul. 18.45: Kaleidoszkóp — román nyelvű műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Sportszerda. 22.30: Tv-napló. 22.50: Műsorzárás. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.35: Gyermekkórusok kongresszusa. 7.05: L. Tyimofejeva zongorázik. 9.25: Utazók klubja. 10.30: Híradó. 13.20: Hírek. 13.45: A kincses sziget. R. Stevenson regényének filmváltozata 1. rész. 14.50: Zenei kincsestár. 15.30: Gyermekek órája. 16.30: Híradó. 17.00: Szpar- tak Moszkva—Szpartak Práha KEK-labda- rúgó-mérkőzés. 19.00: Híradó. 19.40: Reklám, közlemények, információk. 19.45: Dinamo Kijev—Kuopio PS BEK-labdarú- gó-mérkőzés. 21.25: Fokozatok. 22.25: Esti hírösszefoglaló. 22.50: Loszev felügyelő. Bűnügyi film. 00.00: Vlagyimir Szpivakov és a Moszkvai Virtuózok hangversenye. 00.50: Bábelőadás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: Eco-mix. Gazdasági magazin 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05—11.00: Napközben (ÉLŐ) 11.10: Népdalkörök énekelnek 11.34: Cári tisztek az 1848-as magyar forradalomról 13.05: Klasszikusok délidőben: Traviata. Részletek Verdi operájából 14.05: Ötágú síp Középhullámon: 14.35: Dzsesszmelódiák 15.05: Metronóm URH-n: 14.35:—15.59: Közvetítés a PMSC—Manchester United KEK labdarúgó-mérkő- . zésről 16.15: Boldog születésnapot! 17.05: Poggyász 17.30: Hamarosan halljuk őket URH-n Közvetítés az FTC—Antwerpen UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzésről 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk Középhullámon: 19.30: Hol volt, hol néni volt... 19.40: Népdalfeldolgozások 19.05: Gong 20.05: Európa-stúdió, URH-n: 19.30—20.35: Közvetítés az Ú. Dózsa— SC Napoli BEK labdarúgó-mérkőzésről 21.05: Átváltozások 22.05: Késő esti Krónika 22.30: Szellemtörténetek 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben 9.03: Híres történetek, nagy egyéniségek 10.05: Operettparádé 10.50: Hajszálgyökerek 11.40: Ki kopog? 12.00: Nóták 13.03: A tegnap slágereiből 14.00: Akár hi-fi, akár nem ... 15.05: Zenerulett (ÉLŐ) 17.00—19.00: RádióMa 19.03: Kölyökrádió 19.30: Popregiszter 20.00: Gordiusz 21.03: Zenés kívánságműsor 22.05: Magyar színház a két világháború között: Cigányok 23.03: Sporthiradó 23.10: Hiánypótló BARTÓK RÁDIÓ: 8.25: Próza 9.10: Mahler: I. szimfónia 10.05: Magyár Írás T 0.50: Zeneszerzők „egymás közt" 11.22: Operafinálék 12.05: Zenekari muzsika 13.00: Nevek ürügyén 14.00: Világhírű vonósnégyesek 14.30: Zenekari muzsika 16.05: Opera-művészlemezek 16.55: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (ÉLŐ) 18.00: Az MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 18.20: Az MR román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 18.40: Az M R szerbhorvát nyelv^nemzeti- ségi műsora Pécsről 19.05: Az MR német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.25: Szimfonikus zene 20.36: Kritika két hangra 20.56: Gluck: Orfeusz. Háromfelvonásos opera 22.41: Magyar színház a két világháború között. Berek Kati születésnapjára PÉCSI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Hajnaltól reggelig a Dél- Dunántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika *— Ütinform—Tegnap történt—6.50: Toplista — 7.15: Dél-dunántúli krónika — Lapszemle a múltból — Körzeti időjárás—Sport — 7.55: A nap eseményei) Szerkesztő: Kovács Imre. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor—14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor — 15.00: Hírek (Petőfi) — 15.05: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora (közben hírek: 16.00—17.00—18.00: regionális. 16.30: német és szerbhorvát nyelvű) — 18.30: Magyar nyelvű krónika — 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor— 19.00: Magyar nyelvű hírek—19.05—19.25: Német nyehrű nemzetiségi műsor. I I Á