Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-21 / 248. szám
1990. október 21. • PETŐFI NÉPE • 11 SPORT • SPORT • SPORT BEFEJEZŐDÖTT AZ ORSZÁGOS TIZENEGYESRÚGÓ BAJNOKSÁG 0 Juhász Mihály, a tizcncgycsrúgó bajnokság harmadik helyezettje (jobbról) Kovács Kálmánnak, a magyar válogatott csatárával. Karnyújtásnyira az egymillió forinttól Gucsi István A'minap kaptuk a megdöbbentő hírt, meghalt Gucsi István, a KSC súlyemelő-szakosztályának technikai vezetője. Gyógyíthatatlan betegsége miatt bekövetkezett halálával nagy veszteség érte a megye sportját, amelyért egész életében hittel, szeretettel dolgozott. 1945. július 4-én született Kecskeméten. Középiskolai tanulóként már a Katona József Gimnáziumban tagja volt annak a nehézatlétikát kedvelő csoportnak, amely súlyt kezdett emelgetni. Az elsők között lépett be a Kecskeméti Spartacus 1 súlyemelőszakosztályába, amelynek egy évtizeden át volt eredményes versenyzője. 1986 óta vett részt a KSC súlyemelő-szakosztályának irányításában. Technikai vezetőként is lelkiismeretesen, nagy sportszeretettel végezte feladatát. Mindig az elsők között volt, ha társadalmi munkában segíthetett kedvenc sportágán. Az idén megalakult megyei súlyemelő-szövetség titkárává választották. Gucsi Istvánt október 24-én, 10.30 órakor helyezik örök nyugalomba. Egyesülete, a KSC 10 órakor autóbuszt indít a Zimáy László utca 3-as számú székház elől a Kecskeméti Köztemetőbe. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT NB I-es labarúgó- mérkőzések: Ferencváros —Videoton-Waltham 4 —Q, SiófokS-Vasas 1—2, Szeged SC—Pécsi MSC 0 —2, Ú. Dózsa—Váci Izzó 0—2. NB I. férfi A csoportos kosárlabda mérkőzés: Bajai SK—Videoton 102— 91 (60—47). NB I. női A csoportos kosárlabda-mérkőzés: Kecskeméti SC—BSE 43 —58 (25—32). A hétközben lejátszott magyar— olasz EB-selejtező labdarúgó-mérkőzés előtt rendeztek meg a Népstadionban az országos tizenegyesrúgó bajnokság döntőjét. A fináléban ott volt Juhász Mihály, a Lajosmizse labdarúgója is. A 24 döntőbe került játékost két csoportra osztották, akik aztán alaposan megdolgoztatták a kapusokat. A közel kétórási„lőpárbaj” után alakult ki a végső sorrend. A fődíjat, ami nem kevesebb, mint egymillió forint volt, Svelta Zoltán, a leveleki Dózsa SC játékosa nyerte, á második helyet Czene József salgótarjáni versenyző szerezte meg, aki igy háromszázezer forinttal lett gazdagabb. A harmadik helyen pedig a lajos- mizsei Juhász Mihály végzett, az ő markát kereken százezer forint ütötte. Az eredményhirdetés után megkértük a lajosmizseiek nyurga középpályását, hogy mondjon néhány szót magáról. — Mezőtúron születtem, és már általános iskolás korom óta rendszeresen focizom. Lajosmizsére négy éve kerültem, és azóta játszom a helyi csapatban." ;,Civilben” a Politur Vegyi Kisszövetkezet gépkocsivezetője vagyok. A döntőre nagyon készültem, Lajosmi- zséről is sok sportbarát elkísért, akik buzdításukkal nagyon sokat segítettek nekem. — Melyik volt a büntetőpárbaj legemlékezetesebb pillanata? ■ — A 'csoportdöntőn — amelyet ä későbbi győztes Svelta Zoltánnal vívtunk — négy rúgás után mindkettőnknek egyaránt 4-4 találatunk volt. Az ötödik rúgás előtt gondosan leállítottam a labdát, majd megnéztem magamnak a bal alsó sarkot. Ekkor hirtelen az eszembe villant, milyen óriási is a tét! Most semmiképpen sem szabad hibáznom! Nekifutás után észrevettem, hogy Bertha kapus az ellenkező oldalra mozdult, így az általam kiválasztott sarok üresen tátongott. Szinte megré- szegültem a lehetőségtől, da sajnos közben nem figyeltem a lecsapódó párától csúszóssá váló fűre. A kitámasztó lábam a rúgás pillanatában megcsúszott, kibillentem az egyensúlyomból, és a labda a kapufán csattant. Hirtelen nagy ürességet éreztem, tudtam, vesztettem. Svelta viszont könyörtelenül bevágta, és ezzel ő jutott a döntőbe, ahol 5-4-re nyert, és már vihette is a fődíjat, az egymillió forintot. •■>‘4- Mi a biztos tizenegyes-értékesítés titka? — Megfelelő idegállapot, tökéletes rúgótechnika és nem utolsósorban egy jó nagy adag szerencse. — Ha jövőre megrendezik a versenyt, újra elindul? — Hát persze! Nagyon szeretelfaját-i szani, kockáztatni. Természetesen csak a saját számlámra. Éppen ezért a csapatban soha nem vállalom a büntetőrúgást, mert ha hibáznék, nehezen venném a lelkemre, hogy tönkretettem egy kis közösség munkáját. Farkas Tibor ÖRÖMÜNNEP UTÁN KATASZTRÓFAHANGULAT Doppingbotrány Jugoszláviában Horvátország lakói augusztusban eufórikus hangulatban ünnepelték a spliti atlétikai Európa- bajnokság sikerét. A jugoszlávok örömét csak fokozta, hogy a hazái színek képviselői kitűnő eredményeket értek el, a plávik ugyanis a magasugró Dragutin Topics és az 1500 méteres női síkfutásban feledhetetlen hajrával győztes Sznezana Paj- kics révén két aranyat gyűjtöttek be. De hasonlóan elismerésre méltó teljesítménynek tűnt Borút Bilac harmadik helyezése a férfi távolugrásban, miután ebben a számban igen erős mezőny gyűlt össze a kontinensviadalon. Az örömünnepet azonban mostanra valóságos katasztrófahangularváltotta fel a jugoszláv atlétikai szövetségben. Villámcsapásként érte a hír a délszlávokat, hogy a Németországban végrehajtott doppingvizsgálat eredményeként bebizonyosodott: Bilac tiltott szereket is igénybe vett felkészülése alatt. A távolugró ráadásul nem is valamiféle „könnyebb drogot” szedett, hanem kifejezetten az izomfejlesztőkre specializálta magát. A vétségen ért versenyző a pozitív teszt megerősített eredményét nem vonhatja kétségbe, azt azonban továbbra is állítja, hogy ártatlan az ügyben. Bilac kijelentet-' te: arról, hogy milyen szerekkel táplálták a felkészülés időszakában, a jugoszláv válogatott orvosait kellene megkérdezni. Könnyen előfordulhat, hogy a doppingbotrány valóságos lavinát indít el a dél-európai ország sportéletében. Az atlétikai szövetség elnöke, Meh- med Szokolovics máris felajánlotta lemondását: — Felelősnek érzem magam a történtekért, ezért el kell hagynom posztomat mondta. — Pár hónappal ezelőtt még azt hittem, megvalósul régi álmunk, s egy nagyszerű Európa-bajnokságot rendezhetünk. Most viszont úgy érzem, mintha rémeket látnék... Szokolovics ehhez még hozzátette: aligha gondolhatja bárki is komolyan, hogy ő az egyetlen vezető, aki felelősségre vonható Bilac doppingolásáért. Az újságírók hamar megtalálták Artur Takácsot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jugoszláv tagját, Juan Antonio Samaranch NOB-elnök egyik közvetlen tanácsadóját is. A sportdiplomáciai körökben jól ismert vezető szerint hasonló botrányok minden olyan országban előfordulhatnak, ahol nem áll rendelkezésre korszerűen felszerelt laboratórium. — Nálunk korábban két ilyen ellenőrző központ is működött, az egyik Zágrábban, a másik Szarajevóban, de sajnos pénzhiány miatt mostanság egyiket sem tudják működtetni —jelentette ki Takacs. ELADÓ A KECSKEMÉTI GOKART(PÁLYA)! Kattan-e a lakat a ring kapuján? ,.. Bő egy hónap alatt dönteni kell l Régebben egyáltalán nem lepődtünk meg, amikor így idény végén „kisírt” szemekkel megjelentek a kecskeméti kartozók és a sajtó (no meg az „égiek”) segítségét kérték megmaradásuk érdekében. Az utóbbi két esztendőben „megúsztuk” őket, amióta a nagy cég, a iCal- deroni átvette a szponzor szerepét, azóta úgy tűnt, megoldódtak a gondok a Dutép-kartring- ben. A napokban viszont ismét aggasztó hírek érkeztek a betonkaréj környékéről, állítólag újból kikerült a cég ajtajára az „eladó” felirat. Kárpáti József, a klub ügyvezető elnöke cseppet sem derűsen válaszolt az'állítás valódiságát tudakoló kérdésünkre: — A hír igaz, ismét végveszélybe került a sportág, a megszűnés réme’fenyegeti a kecskeméti gokartot... —- Szinte érthetetlen a sorsuk rosszabbodása, hiszen az egyesület, de a kecskeméti sportág is fennállásának legeredményesebb évét zárta. Ilyenkor örülni, s nem sopánkodni szokás! — A kiváló bajnoki helyezések és a nemzetközi versenyeken elért elismerésre méltó eredmények miatt az egyik szemünk valóban nevet, ám a másik alaposan megtelt könnyel. Legnagyobb szponzorunk, a CalderonL vállalat veszteségei miatt fölmondta az öt. évre megkötött szerződést és a jövőben nem támogat bennünket. Ez a tény alapjaiban rengeti meg a klubot, s teljes megszűnésével fenyegeti a sportág kecskeméti fellegvárát, a ringet is. Hl| Pénzben kifejezve mit jelent a kecskeméti gokart-klubnak a Calderoni csődje? —: Kicsúszott a talaj a lábunk alól, évi négy és fél millió forinttal lettünk szegényebbek. Ebből a pénzből a Calderoni menedzselte néhány versenyzőnket, fizettük a Dutépnek az egymilliós éves bérleti költséget, a pálya fenntartásához szükséges hatszázezret és a bajnokok, helyezettek pontpénzeit. — Gondolom, azért nem kényel- mesedtek el, végeztek jövedelmet eredményező gazdasági tevékenységet is. — Természetesen. Nagyszerűen működött a hobbigokart és a tanfolyami. A különböző találkozók, gondolok itt a legutóbbi Szamara- randevúra, mind-mind jelentős bevételt hoztak a klubnak. — Mégis a gazdasági csőd szélén állnak! — Igen, s ennek csak az egyik oka az, hogy a jövő évtől nem számíthatunk a Calderoni miihóira. A másik, még az idei összeg egy részét, körülbelül két és fél milliót sem kaptuk meg. Bankkölcsönt kellett fölvennünk emiatt... — Egy valamit nem értek! A Calderoni nevét országos és nemzetközi bajnokok hirdették, egy- egy nagy verseny után harsogta a sajtó, a rádió és a televízió. Most mégsem éri meg nekik ez a reklám azt az Összeget, amit évekkel előbb, keményebb forinttal megért? — Mi valóban a reklámfelületet adtuk el a Calderoninak. Ez biztos, hogy megérte a cégnek, ám azt hiszem, a vállalaton belül nem úgy alakultak a dolgok, ahogy két éve Boldizsár István elképzelte. Nem sikerült a szerkezetátalakítás, a profilváltás. Az igazgató lemondott, s akik a helyére jöttek, úgy döntöttek, a takarékosság jegyében a jövőben -nem támogatják a sportot, s a gokart mellett elálltak a kajak-kenu szponzorálásától is. — Mi jelenthet megoldást ezek után ? — A pályán lehetne olyan gazdasági tevékenységet folytatni, amely jövedelmező lenne a sportágnak és a vállalkozónak is. Ám addig egyetlen tőkés sem fektet be komolyabb összeget a kartringen, amíg a pálya tulajdonjoga nem tisztázott. Hosszú évekre kellene lerendezni a Dutép-létesítmény sorsát, mert amíg egy-egy évre sikerül megszereznünk az üzemeltetés jogát, addig nem számíthatunk a vállalkozókra. A bizonytalanba nem fektetnek be pénzt. — Meg kellene venni a pályát ... — Igen, de papíron harminc- mülió az ára, azt hiszem, ennyit senki sem ad érte. Viszont létezik egy olyan határozat is, hogy sportlétesítményt el lehet- adni, de megszüntetni nem. Ameny- nyiben a vevő más célra kívánja használni, abban az esetben egy hasonló paraméterekkel rendelkező új pályát kell építem. Mindent figyelembe véve kitűnik: mi nem tudjuk megvenni, a Du- tép pedig nem tudja eladni. — Igazi patthelyzet, amelyben nehéz megoldást találni. — Pedig sürget az idő, hiszen november végéig maradhatunk a pályán, addig valamilyen megoldást ki kéllene agyal- nunk. Talán az új önkormány-, zat segítségével sikerül megtalálni azt a működési formát, amely meghosszabbítaná a klub és a sportág létét. — Ha nem, akkor hogyan tovább? — Akkor december elején kiköltözünk a pályáról, s aki vállalja, az a jövőben is indul ver-, senyeken, önerőből fölkészíti a gépét, s amennyiben lesz még bajnokság, benevez és elindul a futamokon. Kecskemét azonban versenyek nélkül marad, s ami külön aggasztó a dologban: jövő esztendőben, június elején Formula-C világbajnoki előfutamot kell megrendezni a városban. Ezt a jó eredményekért, a sikeres vb-döntő-lebonyolításért kapta meg Kecskemét. Csak az a kérdés: hol rendezik. meg a gokartos világvetélkedőt, ha közben lakat kerül a pálya kapujára ...? Rajtmár István Szosznyák, a TOP-nyolcadik pingpongos Az elmúlt hét végén rendezték meg Budapesten az asztaliteniszezők legrangosabb versenyét, a TOP 12-t, melyen a női és a férfi ranglista legjobb 12—12 játékosa állt asztalhoz. A három napon át tartó küzdelemsorozaton szép sikerként értékelhető Szosznyák Attilának, a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK versenyzőjének a szereplése, aki az igen „sűrű” mezőnyben a nyolcadik helyet szerezte meg. Miután az asztalitenisz-válogatott edzőtáborban készül az év további versenyeire, így Szosznyákkal sajnos nem tudtunk személyesen kapcsolatot teremteni, viszont edzője Kalász Kázinér készségesen vállalkozott rá, hogy néhány mondattal bemutatja őt olvasóinknak. — Az elmúlt évi NB I-ben elért harmadik helyezésünk után elhatároztunk, hogy az esetleges feljebb lépés reményében megerősítjük a csapatunkat. Többek közt tárgyaltunk a legjobb magyar játékossal, Harczi Zsolttal, aki el is ígérkezett hozzánk, ám időközben Bécsből kedvezőbb ajánlatot kapott, így a „sógorokhoz” szerződött. Ezután kerestük meg Szosznyákot, megegyeztünk, így ősz óta a mi játékosunk. Attila jelenleg 23 éves, a pályafutása Békéscsabáról indult. Játszott a DÉLEP-ben, majd a fővárosba, a GANZ-MÁVAG-hoz vezetett az útja. Már egészen fiatalon szinte berobbant az élvonalba, többször nyert utánpótlás bajnoki címet, ám a korosztályváltás után fejlődése kicsit megtört. Tehetségét bizonyítja azonban, hogy tavaly Aranyosival együtt megnyerték a férfi páros magyar bajnokságot. Az idő múlásával megkomolyodott, lelküsmerete- sén dolgozik az edzéseken, melynek előbb-utóbb az eredményekben is meg kell majd mutatkoznia. Agresszív támadójátéka megfelel a kor követelményeinek, de még nem eléggé labdabiztos..Most a TOP 12-n is három alkalommal mérkőzéslabdáról bukott el. Ha ezeket a találkozókat megnyeri, könnyen az első ötben végezhetett volna. Ennek ellenére teljesítményével elégedett vagyok és remélem, hogy a csapat- bajnokságban további eredményes játékával hozzájárul ahhoz, hogy jövőre ismét a dobogón végezzünk az NB I-ben. F. T. RÖVIDEN 0 RÖVIDEN 0 A megyei labdafúgó-szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a 9. fordulóban a következő felnőtt játékosok kaptak sárga lapos figyelmeztetést. NB III. Alföld csoport: Csincsák, Pécsi, Pesti (Miske), Bordács (Gyula), Botlik (H. Dózsa), Szarka (Mezőtúr), Zábrák, Forgács (Nagyszénás), Sziiják (Kiskőrös), Dabasi S., Viczkó (Dabas), Muskó, Korom (Csongrád), Popok, Sahin, Fábián (Szegedi Dózsa), Tóth J„ Bánfi, Loós (Kkfházi Honvéd), Banyik (Mezőko- vácsháza), Fekete (OMTK), Hódosi, Bontovics (Ceglédi Honvéd), Boros, Pál- hidai, Rádli (Mezőhegyes), Vasas (Kis- kundorozsma), Szabó L. (Dömsöd). A megyei I. osztályban: Halász (Kerekegyháza), Szűcs (Fájsz), Szabó F. mm (Harta) Ézsi, Kemya (Mélykút), Császár, Lajkó (Kecel), Joszt (Helvécia), Nagy G., Tóth T. (Akasztó), Jaszeno- vics, Vincze, Molnár (Kiskunhalas), Pankovics (Baja), Kiss B. (Bácsalmás), Hepp, Dobler (Kalocsa), Mátéfi L., Ba- ranyi (Lajosmizse), Csesznegi (Soltvad- kert), Sárközi (Bácsalmás). 0 A fegyelmi bizottság úgy határozott, hogy a 9. fordulóban kiállított játékosok közül Bondort (Miske) három mérkőzéstől eltiltja. Laczina (H. Dózsa), Király (Mezőtúr) egy találkozóról való eltiltást kapott, de a végrehajtást 3 hónaprafelfüggesztették. A megyei I. osztályban TóthJ. (Izsák), Berta (Fájsz), Hegyháti ( Baja) egy mérkőzésen nem szerepelhet. 0 Az UEFA sürgősségi bizottsága megtárgyalta a Ferencváros labdarúgó- csapatának fellebbezését. A testület azel- ső fokú határozatot hagyta jóvá, így az FTC—Bröndby UEFA-Kupa labdarúgó-mérkőzést november 7-én zárt kapuk mellett kell megrendezni. A találkozóról sem a televízió, sem a rádió nem adhat 90 percestudósítást. 0 Hat ország 51 egyéni futója és 55 váltója már péntek óta úton van a Bécsből indult szupermaratoni verseny keretében. Afutók az ötnapos viadal végén, október 23-án Budapesten a Hősök terén érnek célba. A versenyen indult két, 4-4 főből álló kecskeméti váltó is. 0 A címvédő szovjet Garri Kaszpa- rov kérésére elhalasztották a férfi sakk világbajnoki döntő ötödik játszmáját. Mindkét játékosnak 3-3.1ehetősége van a halasztásra, ebből eddig egyet-egyet használtak fel. A negyedik parti után Kaszparov 2,5:1,5 aranyban vezet Karpov ellen. A következő játszmára hétfőn kerül sor. 0 A fennállásának 25..évfordulóját ünneplő kecskeméti Leninvárosi Általános Iskola Diáksportköre kislabdahajitó versenyt rendezett, amelyen 15 iskola 175 tanulója vett részt. A legkiemelkedőbb teljesítményt Nagy Orsolya, a Katona Gimnázium elsős tanulója (62,10 m) és Borbély s Norbert, a Leninvárosi Alt. Isk. 14 eves diákja (96,50 m) érte el. 0 A női vízilabda BEK küzdelmeire november 8-ától 11-éig kerül sor a franciaországi Creteilben. A résztvevő csapatok — köztük a magyar bajnok Szentes — két hármas csoportban mérkőznek egymással a döntőbe jutásért. 0 November közepén Budapestre várják az olimpiai ezüstérmes amerikai férfi vízilabda-válogatottat. A tengerentúliak közös edzéseken vesznek részt a magyarokkal, majd november 21. és 25. között indulnak a Komjádi uszodában sorra kerülő Tungsram Kupán. Ezen a tornán a házigazdákon és az amerikaiakon kívül szerepel még a szovjet, a francia, a holland, valamint az ausztrál válogatott is. \ 0 Az elmúlt több mint másfél évtizedben legfeljebb úszónadrágreklámokban láthatták újra a képernyőn a televíziónézők Mark Spitzet, az 1972-es müncheni olimpia hétszeres bajnokát. A világhírű amerikai úszó azonban meghökkentő bejelentést tett a közelmúltban: 40 évesen újrakezdte az edzéseket, s elhatározta, hogy az 1992-es barcelonai ötkarikás játékokon ismét a rajtkőre áll. Minden jel arra utal, hogy semmi sem tántorithátja el szándékától. Főleg azok után, hogy szeptemberben részt vett egy laboratóriumi vizsgálaton, s a teszteket kitűnő eredményekkel teljesítette. Spitz a katalán fővárosban a 100 méteres pillangóúszásban szeretne indulni, ehhez azonban 1992, február végéig legalább 55.59 mp-s időeredményt kell elérnie. B