Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-20 / 247. szám

1990. október 20. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT CSAK PAPÍRON LÉTEZIK • KÍSÉRT A MÚLT • A HIÁNY NŐ, AZ ESÉLY CSÖKKEN Canossát járnak a bajai kosarasok ? (Bajai tudósítónktól) A Sugovica partján kosarasberkekben ismét helyzet van. Az újonnan megalakuló Bajai Bácska Kosárlabda Sportegyesület létrehozói állásfogla­lást fogalmaztak meg, ámely szerint az a céljukj hogy megmentsék a bajai kosaraséletet. Ahogy mondani szokás: aki szelet vet, vihart arat. Érte­lemszerűen nem hagyta szó nélkül az önnállóso- dást a 6 milliós adósság másik két öröksége, a cselgáncs- és a labdarugó-szakosztály. A legered­ményesebb szakosztály új életéről azonban azóta mély a csend. Horváth Mátét, az önálló sportegye­sület elnökét is azért kerestem fel, hogy friss infor­mációkról, esetleges eredményekről, első tapaszta­latokról kérjek tájékoztatást. Válasza éppen ezért alaposan meglepett. Mint elmondta, az önálló ko- sárlabda-sportegyesület— holott a cégbírósági be­jegyzés szeptember 3-án megtörtént, s a bajnokság is már javában tart — egyelőre csupán papíron létezik. Az ok sajnos nem egyedi s rendkívül jel­lemző: sok embernek még mindig nem érdeke, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba (s ez a gépezet továbbra is szerteágazóan és olajozottan műkö­dik). Az érdektelenségnek álcázott fékek hol itt, hol ott nehezítik, teszik lehetetlenné a munkát. így aztán ha a következményekről nem is, az előzmé­nyekről — melyeket ez idáig jótékony vagy éppen óvatos (?)■ titok fedett — végre hallhattunk: — Még annak idején, amikor megalakult a vá­ros sportklubja, a BSK, mint nagyvállalati igazga­tót — s talán mert valamikor én is a kosárlabda- csapat játékosa voltam — felkértek, legyek elnök­ségi tag. Elsősorban szponzori feladatokat kap­tam. Szóltak a pártbizottságról, pénzre van szük­ség, s én adtam. Cégem, a Finomposztó abban az időben mintegy 500 ezer forinttal támogatta a vá­rosi sportot. 1988 végén azonban világosan kitűnt, baj van a gazdaságban. Akkor kezdődtek a BSK gazdálkodási gondjai is. A pártvezetés által irányí­tott sportfinanszírozás nein .működhetett tovább, ám az elnökség ezzel mit sem törődve, továbbra is úgy tervezett, hogy a pénzügyi fedezet hiányzott. Javasoltam, lehetne ezt másként is csinálni, de javaslatommal egyedül maradtam, így aztán 1989 tavaszán lemondtam.- Nem tűnhet ez egyszerű megfutamodásnak? Hisz éppen erre az időre esik — rájuk hivatkozom, mert őket képviselte az elnökségben — a férfikosa­rasok eredményeinek vészes elmaradása.- A dolog valóban összefügg, de nem úgy, ahogyan gondolja. 1988 őszén azon az elnökségi ülésen „véletlenül” nem vettem részt, mert külföl­dön voltam. Az akkori elnökség lecserélte Kovács József sikeredzőt. Amint értesültem róla, én azon­nal tiltakoztam, de ez már semmin nem változta­tott. A zuhanó tendencia akkor beindult. A férfi kosárlabdacsapat rövidesen elérte mélypontját. 1989. április 5-re kidolgoztam egy javaslatot, mely tulajdonképp nagyobbrészt azt tartalmazta, amit a mostani tervünk is: megszüntetni a BSK-t, mely már alkalmatlan a város élsportjának irányítására, s önálló szakosztályok létrehozásával, azok sport­vállalkozói szemléletű működtetésével, finanszíro­zásával megkísérelni a túlélést. Az elnökség április 7-én megtárgyalta javaslatomat, majd 8:1 arány­ban leszavazta. A következő napokban írásban kértem felmentésemet, kifejtve benne, hogy a több­ség akaratát tiszteletben tartom, de továbbra is kitartok elképzeléseim mellett. 2— Mi volt az oka, hogy ilyen nagyarányú veresé­get szenvedett? — Senkinek sem az volt akkor az érdeke, hogy szétbontsa a költségeket, s fehéren-feketén kirajzo­lódjon: hová, mire, mennyit költöttünk? De válto­zatlanul úgy tűnik, hogy ebből valakik továbbra is meg akarnak élni, s ezek bizony nem sportolók! — Mi történt ezután ? — Nem voltam egyedül a városban, aki már- már veszni látta a 32 éves múltra visszatekintő kosaras szakosztályt, s aki még tenni akart, mielőtt a katasztrófa végképp bekövetkezik. így aztán júli­us 16-án 19 sportbarát összefogásával sikerült lét­rehozni a Bajai Bácska Kosárlabda Sportegyesüle­tet. — Kik az alapító tagjai?' — Agfalvi György, Faidt Mihály, Gombás Lász­ló, Havasi Adám, dr. Horváth Adám, Horváth Má­té, Hosszú István, Kancsár Máté, Kovács József, Likár László, Mari Tibor, Markó István, Palás János, dr. Pataki László, Rátvay Zoltán, Ronkovics József, dr. Sztarovics András, Tax Imre és Weidin- ger Dezső. A város kosárlabdaéletében valameny- nyien olyan tapasztalatokkal rendelkezünk, ame­lyek garanciát jelenthetnek, hogy elérjük célunkat. — Mi az akadálya, hogy kezükbe vegyék a szak­osztály irányítását? — Megalakulásunk másnápján —- július 17-én — négy levelet fogalmaztam meg. Nagy Lászlót, a BSK ügyvezető elnökét, Barna György megbízott tanácselnököt, Fekete Lászlót, a megyei sporthiva­tal elnökét és Prieszol Józsefet, az MKSZ elnökét tájékoztattam megalakulásunkról, elképzeléseink­ről. Választ ez idáig az országos elnökségtől kap­tam. Örömmel vették és támogatják kezdeménye­zésünket, s egyben felhívták figyelmünket arra, hogy a BSK hozzájárulása az önállósodáshoz fel­tétlenül szükséges, ellenkező esetben ugyanis kény­telen a csapat alsóbb osztályból indulni. — Ezek után mi maradt hátra?- Tárgyalási ajánlatunkat a BSK felé azóta megismételtük, válaszuk még nem érkezett meg. Aggasztónak érzem a helyzetet. A hiány napról napra nő, az esély, a lehetőség, hogy az élsportot a városban szinten tudjuk tartani, csökken. Egye­sek a megoldást még mindig az új önkormányzat­tól várják, pedig világos, hogy legfeljebb segíteni tud, a szakosztály problémáját nekünk kell megol­danunk. Mező Éva — MEGJEGYZÉSÜNK: Olvasónkban talán okkal vetődik fel a kérdés, miféle Canossát járnak a bajai kosarasok, miért kénytelenek megalázkodni, bocsánatos tiszteletkörüket futni, hiszen a város egyik legnépszerűbb sportágát szeretnék megmente­ni. S úgy tűnik, hogy a jó és a gonosz összecsapásá­ból ismét az utóbbi kerekedik felül. Nos, távol áll tőlünk, hogy bárkit is befolyásol­junk egyéni véleménye megformálásában, de azért fontosnak tartjuk más szempontok figyelembevéte­lét is. A BSK-ban felhalmozódott 6 millió forintos adós­ság valószínűleg annak arányában oszlik meg a szakosztályok között; amilyen mértékben részesed­tek a klub anyagi támogatásából. A BSK-ból kilépni szándékozó szakosztálynak tehát rendeznie vagy vinnie kell magával a ráeső terhet is. S amíg ez az alapvető kérdés nem tisztázódik, érthető, hogy a BSK sem adhatja áldását a válásra. Hogy a leendő új klub levelére ki válaszolt s ki nem, a döntés szempontjából mellékes kérdés. Az értesítetteknek ugyanis legfeljebb javaslattevő szerepük van, az egyesületi önállóság alapján a döntésben csak a BSK illetékes. Sztárok között a Népstadionban A nemzetközi kupák sor­solásánál a „vakszerencsé­nek” köszönhetően két hétre Magyarország is bekapcso­lódhatott az európai „elit fo­civilágba”. A Maradonával felvonuló SSC Napoli Új­pest elleni BEK-vendégsze- replése után ismét világsztá­rok, az olasz labdarúgó­válogatott tagjai érkeztek magyar földre. Baggio, Schillaci, Bergomi, Baresi és Zenga | neve önmagában márka. így aztán nem is cso­dálható, hogy fellépésükre több mint harmincezer néző volt kíváncsi a Népstadion betonkaréjában. A mérkő­zésen a magyar válogatott nemzetközi visszhangot kel­tő 1-1-es döntetlent ért el az idei világbajnokság bronzér­mes gárdája ellen. Az EB- találko&ó után hazafelé ké­szülődő sok sztár között csendesen meghúzódott egy középkorú, energikus moz­gású úriember, Gigi Riva, akit a hatvanas években ugyanúgy körülrajongtak a szurkolók, versengtek nyi­latkozataiért az újságírók, mint teszik ezt most Baggió- ékkal. Annak idején olyan tár­sakkal játszott együtt a vá­logatottban, mint Mazzola, Rivera, Fachetti vagy Al- bertosi. Riva jelenleg az olasz labdarúgó-válogatott technikai igazgatója és mint csapatvezető kísérte el a squadra azzurrát. — Milyen emlékeket őriz Budapestről?- Ravasz kérdés, de tu­dom mire gondol! A váloga­tottal most másodszor va­gyok az önök gyönyörű fő­városában, de igazi sikerél­ményem sajnos még egyszer sem volt — válaszolta kissé szomorkás mosollyal. Először 1965-ben, egy forró júniusi napon játszottam a Népstadionban, akkor 2—1 ­0 Roberto Baggio. • Gigi Riva. es vereséget szenvedtünk. Ezt értse szó szerint, mert én déli születésű vagyok ugyan, de azon a mérkőzésen szenvedtem a szokatlanul nagy melegtől. No meg a magyar csapat is ala­posan „befűtött” nekünk. Kü­lönben Albert és az a kicsi, ko­paszodó játékos ... igen, Bene. Ha jól emlékszem ők rúgták a két gólt is. Most pedig amikor csapatvezetőként jöttem Buda­pestre, megint nem sikerült ki­harcolnunk a győzelmet. így aztán, ami az eredményességet illeti, Budapest nem tartozik a kedvenc városaim közé. — Mi a véleménye a magyar válogatott teljesítményéről? — A norvégok ellen nyújtott produkciójukkal azt hiszem nemcsak engem, hanem az egész csapatunkat jól „elaltat­ták”. Mindenesetre kíváncsi lennék Mészöly Kálmán mód­szerére, mellyel egy hét alatt ilyen óriási formajavulást tu­dott véghez vinni. Az tény, hogy a két új játékos, Garaba és Disztl L. beállítása „tartást” adott a védelemnek, amit a Schillaci Baggio páros képtelen volt feltörni. A magyaros szel­lemességgel rohamozó csatá­rok, főleg Kovács K. állandó veszélyt jelentettek Zenga ka­pujára. Ügy vélem, hogy ez­zel a csapattal, ha a későbbi­ekben is így játszanak, min­denkinek számolni kell. Nem értem tehát a pesszi­mizmusukat . . . Ekkor az öltözőfolyosón feltűnik az azzurrik álom csatárduójának egyik tagja, a göndör hajú, kislányos ar­cú Roberto Baggio. I Megszokott-e már a Juventusnál?- A Fiorentinától való távozásom hullámai már el­csitultak, igyekszem csak a játékra összpontosítani. A vételáram összege ugyan még nyomaszt néha és egy- egy halványabb teljesitmény után az eszembe ötlik, hogy milyen hatalmas összeget fi­zettek értem! Ez lelkileg egy kicsit megvisel, de szerencsé­re Schillacival igen gyorsan és főleg jól összeszoktunk, ennek ellenére néha be-be találunk a kapuba — nevet­te el magát. — Mi a véleménye: jogos volt a büntető?- A játékvezető megad­ta, nekem meg be kellett rúgnom, különben kika­punk és akkor otthon még a „keresztvizet” is leszedték volna rólunk ... Farkas Tibor RÖVIDEN • RÖVIDEN Felhívás a tudósítókhoz A sportrovat kéri az NB III -as és a megyei I. o. baj­noki labdarúgó-mérkőzé­sek tudósítóit, hogy a va­sárnapi 10. forduló tudósí­tását közvetlenül a mérkő­zés után (!) a 76/20-054-es telefonszámon adják le. A megyei bajnokságban ezúttal csak az eredmény, a félidő, a nézőszám, a játék­vezetők, a gólszerzők, a ki­tűntek neve és az ifjúsági eredmény kell. • Nemzetközi rögbymérkő- zésre kerül sor vasárnap délelőtt 11 órakor Kecskeméten, a GAMF pályáján. A hazai csapat ellenfele az osztrák Vienna Celtic együttese lesz. 0 Csütörtökön rendezték meg a Széktói Stadionban a Kecske­méti SC—TSG Meissen nemzet­közi serdülő labdarúgó-találko­zót, amelyet 3—1-es félidő után 4 —2-re a házigazdák nyertek. A két csapat ma délután 15 óra­kor — szintén a Széktói pályán — ismét megmérkőzik egymással. 0 Björn Borg, az elmúlt évek világhírű svéd teniszezője angol lapoknak úgy nyilatkozott, hogy komolyan fontolgatja visszatéré­sét. Viszont még nem érzi magát elég felkészültnek ahhoz, hogy azonnal játékra jelentkezzen. Va­lószínűnek tartja, hogy legkoráb­ban csak jövőre vesz részt egy tornán vagy bemutató mérkőzé­sen. A 34 éves teniszező hat éve vonult vissza a játéktól. 0 Az angol liga képviselői ab­ban reménykednek, hogy jövőre legalább két csapatunk indulását engedélyezi az európai labdarúgó­szövetség az UEFA kupában. A liga vezetői úgy vélik, hogy e kedvező lehetőséget a német egye­sítés adhatja számukra, ha belép­hetnek a volt NDK-beli kupacsa­patok helyére. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 6.30: BBC-híradó (ism.) 7.00: Shakespeare összes művei a BBC feldolgozásában. Lear király. Angol film (ism.) 10.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 10.10: Képújság 16.00: Képújság 16.10: Pannon Krónika 16.20; Hírek némét nyelven 16.25: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. 16.45: Katolikus krónika 16.55: Reklám 17.00: Bp. Honvéd—Tauberbischofsheim. ' Vívó csapatverseny 18.00: Kalendárium 1990. 18.45: Reklám 18.50: Esti mese 19.00: Cimbora 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Örökségünk 20.15: Szép magyar dal 20.20: San Francisco utcáin 21.10: Reklám 21.15: Unokáink is látni fogják 21.55: A Roxínpadon a Beatrice 22.45: Kötöttfogású birkózó-világbajnok­ság 23.25: Híradó 3. 23.40—0.35: Feketelistán Hollywoodban. Amerikai dokumentumfilm (-ism.) TV II. MŰSOR: 6.00—9.00: MTV-pályázat. Szegedi reg­gel. Virradóra. A szegedi körzeti stúdió zenés hírmagazinja. TV 2 Kudlik Júliával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: reklám, riportok, időjárás, zene 17.45: Torpedó 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 19.00: Ida regénye. Magyar film \ 20.19: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Magyar Hitelbank 22.00: Napzárta 22.45: Gálvölgyi-show 23.25: TV 2 ____________________________ MO SZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Kertünk. 7.00: Rajzfilm. 7.25: Északi zónák. Zenés film. 7.55: Partner. Kereskedelmi híradó. 8.20: Győztesek. 9.25: Prognózis. 9.55: Elbeszé­lés Rusztamról. Film. 12.15: Costa Rica. Dokumentumfilm. 13.30: 20 éves a sport­lottó. 15.00: Az állatok világában. 15.00: Nemzetközi panoráma. 16.45: Rajzfilm. 16.55: Orosz parlamenti híradó. 17.10: KVN—90. Egyetemi vetélkedő. 19.00: Hír­adó. 19.40: A sakk-vb-ről jelentjük. 19.55: Amikor 54 éves leszek. 21.15: Esti hírösz- szefoglaló. 21.40: „A" Műsor. 23.10: A nagybácsi álma 2. rész. 01.06: Tévéfilm. ÚJVIDÉKI TV: 14.25: Műsorismertetés. 14.30: Ország­házi krónika—felvételről. 15.00: Halló, Tv! — magyar nyelvű családi magazin — ben­ne: testsúlyfelesieg és annak káros hatása, fogyókúraprogram, lábápolás, magán­állatorvosi rendelő, újvidéki Madonna diszkóklub, főzőcske. Kérdéseiket a 0038- 21/24-766, 25-193, 27-872 telefonszá­mon várjuk. 16.00: 7 tv-nap. 16.45: Tv- napló. 17.00: Bajnoki kosárlabda-mérkő­zés. 18.30: Tv-magazin — ruszin nyelvű tájékoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 20.00: A vajdasági mozi. 20.15: Bűntény a Nap alatt — angol játékfilm. 21.45: Hírek. 21.50: Művészeti műsor. 00.00: Erotikus film. 00.50: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.30: Családi tükör 9.05—11.0Q: Napközben 11.10: Magyar tájak .dalaiból 11.36: Világostól Világosig 13.05: Klasszikusok délidőben 14.10: Szaván fogjuk! 14.20: Mindennapi irodalmunk 14.50: Énekeljünk együtt! 15.10: Új Zenei Újság 16.15: A Nyitnikék postája 17.05: Jelenidőben — a falusi vállalkozó 17.30: Ünnepek zenéje 18.00: Esti Krónika 18.20: Szemle 19.05: Holt volt, hol nem volt... 19.12: Magyar Színház a két világháború között 21.00: A színházi közvetítés folytatása 22.00: Késő esti Krónika 22.35: Régi híres énekesek műsorából 23.05: Hangversenymúzeum PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben 9.03: Magyar színház a két világháború között 10.22: Az évszázad legszebb francia san­zonjai 11.03: Knebworth '90 12.00: Nóták 13.05: Daráló 13.35: Hangok és visszhangok 14.00—16.55: Magunkat ajánljuk 14.45: Magyarán szólva 15.03: Rácsos panoptikum 15.55: Rácsos panoptikum 17.03: Heavy metal magazin 17.50: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről, közvetítés a kötöttfogású birkózó-világbajnbokságról és az öttusa Világ Kupáról 19.03: Slágerlista 19.52: A Rádió Dalszínháza 23.03: Sporthíradó 2310—0.14: Éjszakai koktél BARTÓK RÁDIÓ: _______ 8. 25: Próza 9.10: Zenekari muzsika 10.22: Opera-művészlemezek 11.30: Kamarazene 12.30: Angol nyelvlecke 12.45: Spanyol nyelvlecke 13.00: Kívánságműsor 14.00: Decsényi János műveiből 15.05: Lemezbörze helyett 16.05: Házy Erzsébet emlékezetes szerepei 17.00: Budapesti Művészeti Hetek 18.00: Az MR szlovák nyelvű műsora 18.20: Az MR román nyelvű műsora 18.40: Az MR szerbhorvát nyelvű műsora 19.05: Az MR német nyelvű műsora 19.25: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekarát 20.00: Mindennapi irodalmunk 21.00: Holland fesztivál — 1989 23.01: Az istenek szomjaznak PÉCSI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Hajnaltól reggelig a Dél- Dunántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika — Tallózás Zala, Somogy, Tolna és Bara­nya megyei lapokbóL— Dél-Dunántúl út­jairól — 7.15. Dél-dunántúli krónika -—í Időjárás — Ügyeletek hírei — 7.55: Ese­mény-összefoglaló) Szerkesztő: Kovács Imre. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzeti­ségi műsor — 14.00: Német nyelvű nemze­tiségi műsor — 15.00: Hírek (Petőfi) — 15.05: A pécsi stúdió háromnyelvű szol­gáltató és kereskedelmi műsora (közben hírek: 16.00—11.00-—18.00: regionális, 16.30: német és szerbhorvát nyelvű) — 18.30: Magyar nyelvű krónika — 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor —‘ 19.00: Magyar nyelvű hírek — 19.05— 19.25: Német nyeivű nemzetiségi műsor.

Next

/
Thumbnails
Contents