Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-18 / 245. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1990. október 18. George Bush ma fogadja Antáll Józsefet (Folytatás az 1. oldalról) sekkel találkozott. Az utóbbi eszmecseréket kiegészíti majd Antall József mai' találkozója Nicholas Brady pénzügy- és Robert Mosba- cher kereskedelmi miniszterrel. Magyar részről a gazdaságikereskedelmi tárgyalásokon ismételten kérik majd: részesítsék immár a Magyar Köztársaságot minden tekintetben olyan elbánásban, mint más európai országokat, szüntessék meg az akadálytalan kapcsolatokat meggátló besorolásokat. Biztosítani kívánják az amerikai partnereket arról, hogy Magyarország törekvései az európai integrációra semmiképp nem ellentétesek az amerikai érdekekkel, Budapest a versenysemlegesség alapján áll. Magyar résiről készek együttműködni az Egyesült Államokkal a GATT-forduló sikeréért, közösen fellépni a mezőgazdasági protekcionizmus ellen. A tárgyalásokon előtérben áll majd Magyarország súlyos gazdasági helyzete: ai öbölválságból, illetve a magyar—Szovjet gazdasági kapcsolatok szétzilálódásából, a szovjet olajszállítások csökkenéséből származó óriási veszteségek. A délelőtt folyamán Boross Péter, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára tárgyalt William Websterrel, a CIA, a Központi Hírszerző Hivatal főigazgatójával. Amint Jeszenszky Géza külügyminiszter a magyar sajtónak elmondotta, a találkozó jelzi a bizalom fokát a két kormányzat között; közös cél, hogy felszámoljanak minden olyan tevékenységet, amelyet a két ország a másik részéről maga ellen irányúiénak tekint. Napirenden volt az együttműködés továbbfejlesztése a bűnözés, a nemzetközi terrorizmus ellen, különös tekintettel arra, hogy növekednek Magyar- ország feladatai, hiszen az országon átutazó kivándorlók, menekültek közül ki kell szűrni a befurakodott bűnöző, terrorista elemeket. Antall József a későbbiekben vezető republikánus szenátorokat fogadott. George Bush amerikai elnök ma fogadja a magyar miniszterelnököt. Antall—Conable megbeszélés A Világbank nagyra értékeli, hogy Magyarország pontosan törleszti adósságait, és továbbra is szorosan együtt kíván működni Budapesttel, elsősorban a privatizációs program felgyorsításában, közölte Antall József és Barber Conable világbanki elnök szerdai tárgyalásairól László Balázs kormányszóvivő. A megbeszélésen magyar részről kifejtették: a kormány elkötelezte magát a privatizáció, az importliberalizálás felgyorsítása mellett, hogy elősegítse a magyar gazdaság „minél gyorsabb alkalmazkodását a megromlott külső körülményekhez”. A kormány egyúttal felkészül az átalakulással járó munkanélküliség, s egyéb gondok kezelésére, „megfelelő szociális háló” kiépítésére. Conable támogatásáról biztosította a magyar programokat, elképzeléseket, különösen a privatizáció felgyorsítását. Nagyra értékelte, hogy Magyarország, mint eddig, a jövőben is mindent megtesz adósságainak pontös törlesztéséért. Ez alapfeltétele, hogy az ország a jövőben is hozzájuthasson a szükséges, sőt nélkülözhetetlen támogatáshoz. Magyarország megbízható partner, így további, szoros együttműködés várható, hangsúlyozta a tárgyaláson a Világbank elnöke. Csőd előtt az egészségügy? A szociális bizottság ülése s Az egészségügyi intézmények mintegy 30 százaléka az év végére rendkívül feszítő, nehéz gazdasági helyzetbe kerülhet, és remélik, hogy egyiket sem kell finanszírozási nehézségek miatt bezárni — hangzott el szerdán az Országgyűlés Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottságának ülésén. A bizottság az esti órákba nyúló tanácskozásán tájékoztatót hallgatott meg az egészségügy működésének ez év végéig szóló finanszírozási elképzeléseiről, és megkezdte a társadalombiztosítási önkormányzat létrehozására vonatkozó szakértői alapanyag vitáját. A Társadalombiztosítási Főigazgatóság képviselője a bizottságnak beszámolt az egészségügynek ez évre rendelkezésre álló 66 milliárd forintos költségvetés felhasználásáról. Elmondta, hogy az ország egészségügyi intézményeinek kétharmadában, mintegy 100 kórházban és 80 alapellátási egységben személyes tapasztalatokat szereztek a költségvetési összegek felhasználásáról. Megállapították, hogy több intézménynél a tavalyi esztendőről áthúzódó forráshiány, a kifizetetlen számlák az ez évi költségvetést terhelték. Az egészségügyet is mint a népgazdaság egyéb ágait — á beruházási, fejlesztési forráshiány sújtja. A több száz milliós értékű beruházások fél- vagy harmadkész állapotban vannak, nincs újabb fedezet folytatásukra, befejezésükre. Az egészségügyi ágazat költségigényes beruházásait csupán tanácsi forrásból lehetetlen finanszírozni. Sopronban, Mátészalkán, Veszprémben és Székesfehérváron maradtak félkészen jelentős beruházások, fejlesztések, amelyeknek csupán az állagmegőrzésük is több tíz millió forintba kerül. Hasonlóan súlyos a helyzet a gépek, műszerek korszerűsítésével, újakra cserélésével. Elfogyott a gyógyszerárak emelését kompenzáló alap is, és késhet az egészségügyben dolgozók bérfejlesztésének harmadik üteme. Az egészségügyi intézmények 60- 70 százalékában jelentősen leapadtak a raktárkészletek, s ez — az egyszer használatos eszközök 200-300 százalékos áremelkedésével együtt —■ az ellátást veszélyeztető gondokat okozhat. Az egykori szocialista országokból jövő eszközök ára is mintegy 300-400 százalékkal emelkedik jövőre, a dollárelszámolásra való áttérés miatt. GYORSLISTA Nyereményjegyzék az október 16-án megtartott OKTÓBERI TELE- LOTTO tárgynyeremény-Sorsolásról. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használták: A Vásárlási utalvány (4000 Ffr) B Wartburg Standard típusú személygépkocsira szóló utalvány C Trabant Lim. Spec, típusú személygépkocsira szóló utalvány D Szerencse-utalvány (40 000 Ft) E Vásárlási utalvány (9000 Ft) F Vásárlási utalvány (7000 Ft) G Vásárlási utalvány (5000 Ft) A nyertes szelvényeket november 16-áig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Nádor u. 15.) eljuttatni, A hivatalos tárgynyereményjegyzék október 24-étől megtekinthető az OTP-fiókokban, a totó-loító kirendeltségekben és a postahivatalokban. Listánk a szegedi és a pécsi postaigazgatóság területén vásárolt szelvények számait tartalmazza. 1 j 2 918 895 D 58 212 004 G 59 042 682 D 59 413 836 G 2 927732 E . 58 220 841 G 59 051 519 E 59 449 184 F 2 936 569- F 58 282 700 G 59 060 356 E 59 458 021 F 2 945 406 F 58 291 537 E 59 069 193 E 59 475 695 F 2 971 917 D 58 300 374 F 1 59 078 030 F 59493 369 F 2 989 591 E { 58 309 211 F 59 086 867 ü 59 502 206 G 3 873 291 F 58 335 722 G 59 095 704 G 59 511043 E 3 890965 E 58 353 396 G 59 104 541 G 59 528 717 G 3 899 802 D 58 388 744 D 59 113 378 G 59 537 554 G 3 908 639 D 58 406 418 D 59 131 052 G 59 546 391 ' E 3 917476 G ' 58 424 092 E 59 166 400 G 59 564 065 G 3 926 313 E 58 432 929 ■ , E 59 175 237 D 59 572 902 E 3 935 150 E 58 441 766 E 59 184 074 F 59 581 739 E 3 961 661 F 58 450 603 C 59 192 911 F 59 590 576 F 3 970 498 F 58 459440 D 59 201 748 G 59 599 413 E 3 979 335 G 58 468 277 F 59 219 422 E 63 107 702 •G 3 988 172 (G 58 477114 G 59 228 259 E 63 125 376 G 58 008 753 G 58 485 951 G 59 254 770 F 63 134213 D 58 017 590 G 58 494 788 E 59 263 607 F 63 143 050 D 58 026 427 E 58 503 625 F 59 272444 E \ 63 151 887 P1 58 079 449 E 58 521 299 g 59 281 281- E. XßJ 1 J 1 OO / AT ] A() C£1 ci 58 088 286 G 58 530 136 D 59 290 118 G' Oj 107 JÓI 1 GK ATI u 58 114 797 G 58 538 973 ' E 59 298 955 G OJ IVÓ UIZ o 58 141 308 F 58 547 810 F 59 316 629 G 63 204 909 D 58 158 982 E 58556 647 F 59 325 466 , T 63 222 583 G 58 167 819 F 58 565 484 G 59 343 140 7 E 63 249 094 F 58 185 493 F 58 574 321 G 59 360 814 G 63 257 931 D 58 184 330 F 58 591 995 G 59 369 651 D 63 275 605 E 58 203 167 . . F 59 016 171 E 59 378 488 E 63 284 442 G VÉGSŐ DÖNTÉS ELŐTT Színt kell vallani a világkiállítás ügyében Ördögi körbe jutottak Magyarországon a világkiállítás előkészítő munkálatai: a végső szó kimondásához a külföldi befektetők részletesebb ajánlata szükségeltetne, amihez viszont elengedhetetlen a végső szó kimondása. Eképpen körvonalazta a dolgok jelenlegi állását Baráth Etele kormány- biztos az Országgyűlés Külügyi Bizottságának szerdán megtartott ülésén. A döntési csapdából pedig mihamarabb meg kell találni a kiutat, hiszen sürget az idő, amikor a két rendező félnek, Bécsnek és Budapestnek színt kell vallania. Ezzel kapcsolatban a kormánybiztos közölte: az osztrák partnerekkel abban állapodtak meg, hogy a két főváros december végén nyújtja be úgynevezett bejegyzési kérelmét, amivel gyakorlatilag elköteleznék magukat a rendezés mellett. A rendelkezésre álló igen szűkös időben politikai döntéssel kell kitörni a csapdahelyzetből. Ezt végső soron az Országgyűlésnek kell magára vállalnia, amikor — várhatóan még novemberben — megalkotja a világkiállítási törvényt, illetve az előkészítéshez elengedhetetlenül szükséges koncessziós törvényt. (A törvényjavaslatokat a közeljövőben terjesztik a parlamenti bizottságok elé.) Ami az eshetőségeket illeti, gazdaságilag ma még semmiféle kár nem érné Magyarországot, ha esetleg mégis' kiszállna a rendezésből.,(Ebben az esetben Bécsnek újból kérvényeznie kellene a rendezés jogát.) Ám azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy „végtelen” bizalmatlanságot szülne Ausztriában -ígsés bizonyára másutt is —, ha Magyarország komoly indok nélkül mondaná le részvételét. A kormánybiztos [ . aki többször is hangoztatta személyes pártatlanságát — a maga részéről ellenjavallattal élt égy ilyen döntéssel szemben, A csapdahelyzet időleges áthidalására Baráth Etele azt ajánlotta: Magyarország folytassa néhány fontos műszaki létesítmény előkészítő munkálatait bizonyítva ezzel komoly szándékait —, ily módon akár jövő tavaszig is ki lehet tolni a végső döntés határidejét. Bár ezzel a megoldással időt lehet nyerni, a döntés politikai súlya alól természetesen nem lehet kibújni. Végső soron egy fontos, az ország alapvető gazdaságpolitikái stratégiáját is érintő határozatot kell meghoznia a törvényhozásnak.. Ezen a ponton — bár a külügyi bizottságnak egyelőre nem kellett állást foglalnia j-4- két, szöges ellentétben álló nézet csapott össze. Áz egyik nézet szerint az ország katasztrofális gazdasági helyzete előreláthatólag nem teszi lehetővé, hogy a világkiállításhoz kapcsolódó járulékos infrastrukturális beruházásokat megvalósítsák. Ezzel szemben mások úgy vélekedtek, hogy a siralmas gazdasági helyzetből éppenséggel csak az „előremenekülés” stratégiája kínálhat kiutat: Az sem elhanyagolható szempont, hogy a világkiállítás és a kapcsolódó beruházások éppen abban a tercier szektorban — idegenforgalom, szállodaipar — hoznának fellendülést, amely ellensúlyozhatná a gyáripar leépülését. A vita egyelőre lezáratlan maradt. A PÉNZÜGYMINISZTER 35 SZÁZALÉKOS INFLÁCIÓT JÓSOL 1991-RE ' Nehéz év előtt Isidét mélyen a zsebünkbe nyúlnak (Folytatás az 1. oldalról) körül alakul. A piaci viszonyok kiteljesítése érdekében sor kerül a forint részleges konvertibilitásának megteremtésére is. Ez folyószámla-konvertibilitást jelent, vagyis azt, hogy ha a vállalatok rendelkeznek forinttal, akkor pénzükért szabadon importálhatnak. Jövőre ennek megfelelően teljes egészében liberalizálják az importot. Az még nem dőlt el, hogyan alakul a forint árfolyama, felszabadítják- e, vagy valamilyen másik valutának az árfolyamához kötik, A pénzügyminiszter szerint a piacgazdaság teljes körű kialakítását követően, a sikeres stabilizáció eredményeként 1991 végén kis mértékben már növekedésnek indulhat a gazdaság. A pénzügyminiszter szerint a növekedés elsősorban annak eredményeként következhet be, hogy sikerült felgyorsítani a privatizációt, adókedvezményekkel ösztönzik a befektetéseket, erőteljesebbé válik a gazdasági struktúra átalakulása. A minisztériumban • erőteljesen dolgoznak a gazdasági deregulációs program végrehajtásán. Tizenhét új gazdasági törvénytervezet kerül hamarosan a parlament elé, ebből kilenc még az idén. Elkészül az államháztartási törvény tervezeté, az állami pénzügyekkel kapcsolatos jogszabály, a számviteli törvény, a csődtörvény, a jegybanki, a vám- és a devizatörvény tervezete. A kormány erőteljes intézkedéseket hoz a vállalatok fizetési fegyelmének javítása érdekében. Hét fizetésképtelen vállalat felszámolása már folyamatban van, az APEH a közelmúltban újabb 20 vállalat ellen kezdeményezett csődeljárást és további vállalatok ellen fontolgatnak hasonló intézkedéseket. Emellett emelkednek a be nem fizetett társadalombiztosítási, vám- és adótartozások késedelmi kamatai. A jövő évi gazdasági folyamatokat meglehetősen nehéz prognosztizálni, ezért többfajta számítás is készül. A jelenlegi szakértői számítások szerint az idén az összes magyar export 5 százalékkal csökkenni fog, mivel a rubelelszámolású kivitel ez év végére 25 százalékkal esik vissza, s.ezt a döllárelszámolású export 14 százalékos bővülése csák részbeh ellensúlyozza. Jövőre a teljes kivitel további 5 százalékos visszaesését prognosztizálják a kelet-európai export 20-25 százalékos csökkenése következtében. így várhatóan a GDP 1991-bén 5 százalékkal lesz kisebb, mint az idén, annak ellenére, hogy az év vége felé kis . mértékben már megindulhat a növekedés. További számítások készültek azzal kapcsolatban, hogy . mekkora veszteséggel kell számolni a dollárelszámolásra átállás következtében. A veszteség nagyságát 1,5 milliárd dollárra becsülik, s ebből 800 millió dollár kiesést okoz a cserearány-romlás, 400 millió dollárt a kereskedelem csökkenése. 3ÖÓ millió dollártól pedig azért esik . el az ország, mert nem tud a korábbi gyakorlat szerint rubelért beszerzett termékeket dollárért exportál- • ni. Az infláció várható alakulásáról is készültek számítások. Amennyiben az olaj ára barrelenként 25 dollár körül alakul, akkor a termelői árak növekedése 31 százalék lesz, 30 dolláros olajár esetén vi- I szent eléri a 34 százalékot.. Mindez úgy alakul ki, hogy a januárban világpiaci szintre emelkedő energiaárak és a kelet-európai import nagymértékű drágulása 10 százalékkal emeli a termelői árakat, a nominálbérek emelkedése és a forint további leértékelése pedig 20 . százalékos termelőiár-emelkedést eredményez. Az elképzelések szerint jövőre a nominálbérek növekedése 23 szá- , zalékos lesz és az év folyamán p forintot ' a dollárhoz képest 15 százalékkal fbgják leértékelni. (MTI) vL'bHúöI zs'rj rJ. íialJaggú’i Duplájára emelik a bírók fizetését jövőre A bírók, ügyészek és más igazságügyi dolgozók bér- és előmeneteli rendszeréről intézkedő törvényjavaslat szerint 1991-ben fokozatosan megkétszereződik a bírók fizetése—jelentette be dr. Bal- sai István igazságügy-miniszter szerdán, a minisztériumban tartott saj tótájékoztatón. A miniszter elmondotta, hogy a jogszabálytervezet várhatóan novemberben kerül a kormány „majd az Országgyűlés elé. A javaslat szerint a kezdő bírók fizetése bruttó 30 ezer, az átlag bírói fizetés pedig 40 ezer forint lesz. A fizetésemelés három részletben történik: 1991. január 1-jétől 50 százalékkal, július 1-jétől 30 százalékkal és december 1-jétől 20 százalékkal emelkedik a bírók jövedelme. A miniszter kiemelté: a tárca vezetői és az igaz- ságszolgáltatás dolgozói nagy megnyúgvással fogadták, hogy a kormány október 11-ei ülésén elfogadta a bíróságok és ügyészségek helyzetével, fejlesztésével foglalkozó előterjesztéseket, amely döntés eredményeként belátható időn belül megszűnnek az igazságsz ^altatás működési zavarai, javuluak a munkavégzés feltételei, csökkennek az igazságügyi dolgozók egzisztenciális problémái. Dr. Balsai István utalt arra, hogy várhatóan 1991. január 1-jétől hatályba lép az ügyvédi munkáról rendelkező új törvény. Jelentős változásnak tekinthető, hogy az ügyvédi foglalkozást alanyi jogon lehet gyakorolni. A minisztériumban készül a közjegyzőkről szóló törvény tervezete, és jó ütemben halad a büntetés-végrehajtás' átfogó reformjának jogszabályi előkészítése. Az elképzelések'szerint megszüntetik a büntetés- végrehajtási szervek fegyveres testületi jellegét, s változik a gazdálkodási rendjük is. HAZANK VENDEGEI: Luxemburg nagyhercege és felesége (Folytatás az I. oldalról) : szöntötte a vendégeket, majd gépkocsiba szállva az ünnepélyes fogadtatás helyszínére, a Kossuth térre hajtattak. Á Parlament előtti téren katonai tiszteletadással köszöntötték a nagyhercegi párt. A ceremónia után a Parlament Nándorfehérvári termében a vendégek és vendéglátóik átadták egymásnak ajándékaikat: a köztársasági elnök vadászpuskával lepte meg nagyhercegi vendégét S aki láthatóan nagy örömmel fogadta azt —, Jozefina-Sarolta nagyhercegnőnék pedig hímzett asztalikendő-készletef ajándékozott. A nagyhercegi pár ikebanavázákkal, porcelán étkészlettel és egy Luxemburgot bemutató albummal kedveskedett vendéglátójának. Találkozójuk — amelyen csak a nagyhercegi, valamint a vendéglátó pár vett részt a tolmács kíséretében — igen szívélyes légkörben, a protokoll előírásait mellőzve zajlott. Ami a két ország kapcsolatait illeti: megállapodtak abban, hogy a külügyminiszterek a látogatás idején eszmecserét folytatnak, s kidolgozzák azokat a javaslataikat, amelyek Luxemburg és Magyarország kapcsolatainak bővítését szolgálják. A vendéglátók eleget tettek a nagyhercegi pár égy „programon kívüli” kérésének, s megmutatták a Parlament Munkácsy Termét. Mintkide- rült, a vendégek több okból kívánták látni a nagy magyar festőről elnevezett, s művével díszített termet: egyrészt, mivel Munkácsy felesége luxemburgi volt, másrészt pedig a nagyhercegi pár is őriz egy képet a magyar mestertől. A találkozó végeztével az uralkodói pár szálláshelyére- hajtatott. A délután folyamán Jozefina-Sarolta nagyhercegnő a Bartók Béla-emlékházban tett látogatást, János nagyherceg pedig a magyar nép múltja előtti tiszteletadással folytatta magyarországi programját: koszorút helyezett el a Magyar Hősök Emlékművén, a Hősök terén. Ezután a Vajdahunyad-várban megtekintette a Mezőgazdasági Múzeum vadászati tárlatát, onnan a várba vezetett útja, ahol — immár feleségével közösen — a történelmi negyed nevezetességeivel ismerkedtek. Este Göncz Árpád és felesége díszvacsorát ^dott János nagyherceg és Jozefina-Sarolta' nagyhercegnő tiszteletére a Hilton Szálló báltermében. A díszvacsora előtt pohárköszöntők hangzottak el. János nagyherceg itt bejelentette, hogy bizonyára értékes hozzájárulás lesz a magyar gazdaság újjáépítéséhez az a 100 millió dolláros beruházás, amellyel égy vegyes vállalat Orosházán síküveggyárat épít. (MTI) Százhúsz éves a bajai tanítóképzés Wallenberget agyonlőtték, mert nem akart kém lenni (Folytatás az I. oldalról) Ezt követően az aulában megnyitották Kovács László festő- és fotóművész, tanszékvezető főiskolai tanár kiállítását. Délután tudományos tanácskozást tartottak. Dr. Mészáros, István az alapító Eötvös József pedagógiai nézeteinek időszerűségét méltatta, Ujháziné Grünfelder Anikó az 1868- as nemzetiségi törvényről értekezett. Pedagógiai témát tárgyalt dr. Fátrai Klára és dr. Eber Elődné. Az intézef hajdani tudós tanárairól, Bartsch Samuról és Bellosits Bálintról dr. Richnovszky Andor és dr. Fehér Zoltán tartott előadást. Végezetül dr. Laki Ferenc az internátus, dr. Rácz-Fodor Sándor pedig az alapítás törtéhetét ismertette. G. Z. (Folytatás az 1. oldalról) A KGB vonatkozó'iratanyagának tanulmányozása alapján Gorgyíjevsz- kij arról számol De, hogy a Vörös Hadsereg egységeivel Budapestre érkezett katonai hírszerzés 1945-ben azzal az ürüggyel vette őrizetbe Raoul Wallenberget, hogy a náci Németország javára kémkedett. Valójá’- ban azonban Szovjet ügynöknek 'akarták beszervezni. Miután a diplomata ezt mind a magyar fővárosban, mind pedig a moszkvai Lubljanka börtönben visszautasította, „nem később, mint 1947-ben” agyonlőtték. Emlékezetes, hogy az elmúlt években számos történet látott napvilágot arról, hogy szemtanúk 1950. és 1980. között különböző táborokban, illetve a vlagyímiri börtönben látták Raouí Wallenberget. A' szovjet hatóságok tavaly októberben a családnak halotti bizonyítványt adjak át. amely szerint szívroham végzett a tragikus sor-' sú svéd diplomatával. Gorgyijevszkij szerint a KGB tavaly októberben sa- J4t szerepének további ködösítése cél-1 jából állította azt, mintha Raoul i, Wallenberg 1944-ben közvetített volna a' KpB akkori vezetője, Lavren-J: tyij Berija és Heinrich Himmler SS-1 főnök közötti titkos tárgyalásokon. , Öleg Gorgyijevszkij magas rangú' szovjet hírszerző tisztként tizenegy éven át dolgozott a brit hírszerző í szolgálatnak, az MI6-nak és moszk-, vai leleplezésétől tartva 1985-ben kért és kapott menedéket Nagy-Britanni- , ában. Christopher Andrew-val, a cambridge-i egyetem hírszerzéstörté- § neti tanárával, közösen írt műve első-' sorban azért keltett már megjelenése előtt szenzációt Nagy-Britanniában,' mivel felfedi a harmincas években beszervezett cambridge-i szovjet kémhálózat évtizedek óta keresett „ötö-’ dik emberének” .kilétét.,. 8