Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-02 / 231. szám

1990. október 2. • PETŐFI NÉPE • 5 „KISZÚRTÁK A SZEMÜKET 2800-3000 FORINfTAl" Leáldozóban a nyugdíjasok klubélete ? Páhin jártunk, B. Varga Józsefnél Páhin a faluháznak átkeresztelt volt MSZMP- székházba igyekeztünk, ahol a nyugdíjasklub is működik. A járókelőktől tudtuk meg, oda most hiába megyünk, az öregek hétvégeken tartják ösz- szejöveteleiket. A klub elnökét, B. Varga Józsefet otthonában találtuk, rózsát szedett kertjében ked­ves felesége sírjára, aki — mondta elérzékenyülve — a napokban hunyt el, Isten nyugosztalja. Őszin­te részvétünket nyilvánítottuk, aztán, rövid kerti szemle után, a tágas előszobában kínált hellyel Józsi bácsi, miközben emlékeztettem a szerkesztő­ségünkhöz írt hívó levelére. — Azért írtam — mondta —, mert szeretném, ha a nagy nyilvánosság is értesülne arról, hogy dbben a faluban milyen nagyszerű klubéletet élnek az idős emberek, már öt éve. — Kedves Józsi bácsi, akkor hát beszéljen a prog­ramról! — Talán a legutóbbival kezdem. A közelmúlt­ban eljött hozzánk a Hajdú-Bihar megyebeli Nád­udvar nyugdíjasklubjának vezetősége és a me­gyénkben Madaras község nyugdíjasklubjának negyvenöt fős csoportja. A madarasiak énekkara szórakoztatta a nagyérdeműt ezen a rendezvényen, melyet kétnapos kiállítással kötöttünk egybe. Be­mutatta míves munkáit Geiger János madarasi ko­vácsmester és a Páhiról elszármazott csávolyi naiv festő, Füle Antal* A mi nyugdíjasaink gyönyörű kézimunka-gyűjteményükkel, az ugyancsak Páhin élő Duda Lajos pedig értékes bélyegkollekciójával aratott sikert. Nem csak az idősek érdeklődtek, a fiatalabb korosztálybeliek is sokan eljöttek és na­gyon jól érezték magukat ezen a klubrendezvé­nyünkön is. — Gyakoriak az ilyenek? — Intézményünk fennállásának fél évtizede alatt sokszor találkoztunk más települések nyugdí­jasaival, hol náluk, hol pedig nálunk. De nemcsak ezek jelentenek igazi élményt. Csoportosan járunk a kecskeméti színházba, gyógyfürdőkben voltunk Kiskunmajsán, Cserkeszőlőn, Igaion. Öt év alatt huszonhárom körutazáson vettek részt klubtagja­ink. Voltunk például kétszer Budapesten, aztán Nagykanizsán, Szegeden, Esztergomban, Győrben és Sopronban, Szombathelyen, Székesfehérváron, Pécsett, Egerben és egyszer átruccantunk Bécsbe, a „sógorokhoz” is. Az élményt, amit ezek az utazá­sok jelentették mindannyiónk számára, elmondani lehetetlen. Gondolhatja, hogy a fővárosban a ko­ronázási ereklyék, a Bazilika, a- Mátyás-templom és a királyi vár, a Kerepesi temetőben Arany János, Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Munkácsy Mihály síremlékeinek a megtekintése milyen érzéseket vál­tott ki a magunkfajtából. — El tudom képzelni, hiszen — gondolom — munkás éveikben csak a földnek, a paraszti munká­nak éltek, szinte röghöz kötötten ... — De még mennyire. Erre hadd mondjak egyet­len példát. Ót évvel ezelőtt színházba utaztunk Kecskemétre. Feltettem a kérdést a busz harminc­hét utasának: ki nem volt még színházban? Hu- szonketten tartották fel a kezüket. Amikor pedig Bécsbe mentünk, kiderült, hogy rajtam kívül ott még senki sem járt. Sokan csak a szomszéd közsé­gekig jutottak el azelőtt. — Ma viszont már elmondhatják, Páhi nyugdíja­sai bejárták — ha nem is a világot — az ország nagy részétf... — így igaz, s ezt tartom én a klub legnagyobb sikerének. Azt, hogy az alapszabályban is rögzített fő cél, az „Ismerd meg hazádat!” mozgalom, nem maradt Ígéret. Megvalósult. S természetesen foly­tatni szeretnénk. — S mondja, miből futja a klub fenntartására, az utazgatásokra, hiszen ezek pénzbe kerülnek? — Van szerény bevételünk. A községi tanács évi 20-25 ezer" forinttal támogatta eddig a klubot. A helyi Petőfi Tsz, meg a Kunság Volán is jutányo­sán biztosított számunkra személyszállító gépjár­műveket. A tsz-től tavaly decemberben televízió- és videokészüléket kaptunk ajándékba. Segített bennünket a takarékszövetkezet és az áfész is. Ám mi sem voltunk hálátlanok. Amikor és ahol csak • Józsi bácsi, a klub „motorja”, rózsái között. tudtunk, szívesen végeztünk társadalmi munkát a köz javára. S ezt tesszük ezután is. Anyagiakról beszélgettünk, miközben előkerül­tek a klub életének írásos és fotódokumentumai. Látszik, az elnök mindent precízen számon tart erről a szép öt esztendőről. Szép, szép, de azért, mint mondja, ma már nem annyira rózsás a helyze­tük, mint két-három évvel ezelőtt volt. Kezd alábbhagyni a klubtagok lelkesedése. Miért? A kérdésre a választ a legutóbbi közgyűlésükön elhangzott ellenőrző bizottsági beszámoló így fog­lalja össze: „Klubtagjaink kilencven százaléka a termelő- szövetkezetből ment nyugdíjba. Tizenöt-húsz éven át minden nyáron a forró napon dolgoztak és amikor eljött a nyugdíjazásuk ideje, kiszúrták a szemüket 2800—3000 forinttal. Ezt ugyan azóta néhány száz forinttal emelték, de sokuknak a nyugdíja még így sem éri el a 4000—4500 forintot. Az infláció nő, az árak állandóan emelkednek és meggondolandó, hogy az élelmezés, a ruházat, a tüzelő, a villany- és vízdíj, a gyógyszer kifizetése után megengedhető-e a színház, múzeum, fürdő, vagy valamely város látogatása még akkor is, ha a költségek 50 százalékát a klub viseli. Pedig ezek az idősek is tettek annyit a népgazdaság asztalára, mint az országot irányítók, akik nyomorba dön­tötték az országot és most, amikor ténylegesen megnyilvánul a népakarat, részben elmennek 20- 30 ezer forintos nyugdíjjal, minden felelősségre vonás nélkül. Sokan mások pedig továbbra is meg­húzódva, demokráciát hirdetve, magas fizetési be­osztásban élik világukat.” Ez a közgyűlési kifakadás, melynek jogosságát Józsi bácsi csak megerősíteni tudta, óhatatlanul politizáláshoz vezetett, bár ez nem állt szándé­kunkban. Szóba kerültek az önkormányzati vá­lasztások is. Bíznak abban, hogy az új képviselő- testület szívügyének tekinti az 1570 lelket számláló falu 460 nyugdíjasának a sorsát, akik közül kilenc­vennégyen tagjai ennek a példásan működő klub­nak. Továbbra is segítséget kémek minden más támogatójuktól, hogy ne áldozzon le a páhi nyug­díjasok nagyszerű klubélete. Józsi bácsi végül megmutatta a klubhelyiséget a faluházban. Tágas pinceklub ez, meglehetősen sze­rényen, de elfogadhatóan berendezve. Vitrinben őrzik a társkluboktól kapott becses ajándékokat. A falidíszek között látható egyebek között a falu­ból elszármazott csávolyi naiv festő, Füle Antal ma már nem létező szélmalmos szülőházának em­lékezetből készült látképe. Ez is ajándék. Itt érzik jól magukat Páhi nyugdíjasai hétvége­ken. Sokáig így legyen. Rapi Miklós FILMJEGYZET Szex, hazugság, video----aá Min denkinek szive joga, hogy abban fejezze ki magát, amiben a legbiztonsá­gosabban, a legámyaltabban tudja. Az új amerikai produkció szereplői között akad, aki erre a célra a hagyományos szexet, más a technikájában még na­gyobb fehér foltokkal rendelkező, XXI. századi megismerési, köz- és ön­kifejezési formát: a videót választotta. Ami a hazugságot illeti, azt végül is mindannyian ráadásként gyakorolják. Bár a sztori hősei választott tárgyaik­kal ugyancsak szorgalmasan foglalkoz­nak, nem főfoglalkozásúak egyik esz­köz használatában sem; afféle jószán­dékú amatőrök, magánéletük zavarai­val küszködő „civilek”. Amiből az is következik, hogy csak a legválságo­sabb pillanatokban képesek fölmérni a foglalatosságaikkal járó veszély nagy­ságát. Maga a történet nem több, mint egy épphogy a legszükségesebbre kuszáit szerelminégyszög-variáns. Középpont­jában egy jómódú, látszólag boldog, fiatal házaspárral. Világukban az élet normális rendjéhez tartozik az is, hogy a rózsaszín leányszobák jólneveltségét sugárzó bájos asszonyka, Ann, a pszi- choanalitikusa társaságában (heti két alkalommal) rendszeresen küzd a prü- déria és a frigiditás béklyóival. Félje kiegyensúlyozottsága érdekében a fele­ség húgával, Cynthyával jóval eredmé­nyesebb „terápiát” folytat. Ezt a már- már unalmas felállást bővíti a színen váratlanul megjelenő régi évfolyam- társ: Graham. Azzal együtt, hogy a kedves mosolyú, félszeg látogató a fél­reértéseket elkerülendő, már a háziasz- szonnyal folytatott első intimebb be­szélgetést azzal indítja, hogy impotens. „Kárpótlásként” van viszont egy nem mindennapi hobbija: nők intim vallo­másait gyűjti szexuális életükről, legna­gyobb érzéki élményeikről. Nem nehéz kitalálni, e tény Ani)t mekkora pánikba ejti. Kiborul és elro­han. Ekkora csábításnak persze tartó­san nem képes ellenállni: mindenre el­szántan visszatér Graham vallatószé­kébe. Azzal az elterelő hadművelettel, hogy megfejtse a fiú titkát. A kamera azonban — úgy is, mint szexuális pót­szerszám — tökéletesen működőképes. Ánn, önmagát is meglepve, részletesen beszámol féijéhez fűződő viszonyáról, ezt követően pedig a férfira szegezi a kamerát. A folytatás kézenfekvő: a gyógyító videoszem előtt hamarosan mindketten egészséges szeretkezésbe kezdenek... A Szex, hazugság, video, mely tavaly elnyerte a cannes-i fesztivál nagydíját, nem kis részben azzal szerzett meglepe­tést, hogy egy első filmes rendező: Steven Soderberg munkája. A zsűrit amelyben jelen volt Wim Wenders, Pe­ter Hanke és a neves lengyel rendező, Kieslowsky is, a produkció nem forra­dalmian új szemléletével vette le lábá­ról. Kevés, de nagyon célirányos esz­közzel és kiemelkedő színészi játékkal operál. Legfőbb jellemzője nem a „mélység”, hanem a hihetetlen köny- nyedség, már-már lazaság. A magyar nézők számára manapság különösen üdítő kivételt jelent a vérfagyasztásra és vércsapolásra tartósan berendezke­dett mozikban. Károlyi Júlia A TANODÁBA ELSŐRE, A SZÍNMŰVÉSZETIRE NEGYEDSZERRE SEM VETTÉK FEL Volt egyszer egy Ki mit i tud? ... Talán sokan emlé-1 keznek még az 1983-as tehet J ségkutató akcióra, amikor egy kecskeméti diák ízes me­sékkel kápráztatta el a hallga­tóságot és a zsűrit. Szokolai Péterről van szó, aki akkori­ban a hírős város zenei gim­náziumának padjait koptatta. Mindenki megesküdött arra, ebből a gyerekből színész lesz, akárki meglátja. A jósok bizony egyelőre még mindig melléfognának. Szokolai Péter ügyanis csak szeretne-színész lenni. A Ki mit tud? után sokfelé hívták szerepelni, mesét mondani, majdhogy nem bejárta az or­szágot. Megjelent egy kisle­meze is, amelyen négy magyar mesét mondott. Az érettségi után próbálkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára bejutni. Az első felvételin elta­nácsolták. A vidám és opti­mista Péter nem adta fel, be­kopogtatott Goór Nagy Má­ria szinitanodájába. Ott fel­vették: Időközben elvégezte a tanodát és mostanság abban reménykedik a kecskeméti fia­talember, hogy hátha mégis­csak kaphat diplomát. Leg­alábbis nem a tanoda vezető­jén múlik, hogy az évekkel ko­Szokolai Péter már nem mesél rábban végzett színinövendé­kek hivatalos papírokhoz is hozzájuthassanak. Igen, a papírt. Kell a diplo­ma, különben a tehetséges- ember hiába könyörög állá­sért, szerződésért. Szokolai Péter nem abból a fajtából va­ló, aki könyörög. Egyszer csak megvalósul álma: színész lesz. Konok ember lévén, mint a mesében, ismét szeren­csét próbált a Vas utcai főis­kolán. A második rostán megint csak elutasították. In­dok, tanács nélkül. És ez tör­tént még két alkalommal. Szokolai Pétert mégis fel­vették egy főiskolára. Ősztől a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanul. A színészet­től búcsúzik el, a Dunaújvá­rosi Bemutató Színpadon Shakespeare Szentivánéji álom című remek darabjában játszik majd. Dunaújváros­ban ismerik már, hiszen ta­valy Örkény Tóték-jában lát­hatta a közönség. Péter azt mondja, ha Kecskeméten vég­re jó színház lenne, szülőváro­sában is szívesen színpadra lépne. Nem tudni persze, kér­dezné-e valaki, hol a színidip­lomája, vagy megelégednének egy leendő tanító bácsival... Kép és szöveg: Borzák Tibor A francia idegenlégió újoncainak nemzetiségi összetétele alapján mindig kimutatható, hogy éppen melyik euró­pai ország került válságba. A húszas években például a cári rend hívei léptek be a híres-hírhedt haderő soraiba. 1936-ban a spanyol köztársaságiak kö­zül jelentkeztek sokan. A nyolcvanas évek végén a jelentkezőknek több mint egynegyede a magyarok, a csehek, a szlovákok, a lengyelek, a bolgárok és a románok közül került ki. A kelet-euró­pai roham láttán egy veterán őrmester így nyilatkozott: „Őszintén szólva már vártuk őket, és azon sem lepődnék meg, ha most az oroszok, a szovjetek következnének. * Mária Terézia kérlelhetetlen szigor­ral üldözte Bécsben a prostitúciót. Az időnként összegyűjtött kéjhölgyeket Magyarországra deportálta, így azok főleg Pesten és Budán vertek tanyát. E különös erkölcsösség kapcsán egy kései krónikás a korról szólva megjegy­zi: „mi Bécsbe szállítottuk gazdag arisztokratáinkat minden jövedelmük­kel, daliás katonáinkat izmaikkal, vé­rükkel, és kaptuk helyettük Bécsnek pellengérre sem érdemes szemetjét. Furcsa kereskedelmi mérleg ez .. * Az USA-ban teljed az a szokás, hogy a kalandra vágyó férfiak hitelkár­tyával fizetnek az örömtanyákon. A hitelkártyát hitelesítő hordozható készülék sok prostituálthoz éppúgy hozzátartozik, mint a gumi óvszer és a kedvesség. A lányok mellett pornográf regényeket, szexis videokazettákat is lehet vásárolni hitelkártyára. A másik elharapódzó gyakorlat, hogy a cégek reprezentációs számláin a pásztorórák dijait is elszámolják. Külön cégek fog­lalkoznak a tételek kozmetikázásával, és autószerelés, irodabútor-javítás, konferenciai ebéd, terembérleti díj cí­mén számlázzák a pásztorórák költsé­geit. A vállalati költségek herdálói kö­zött szép számmal akadnak sportolók, politikusok és lelkipásztorok is. * . A Várszínház Budapest legrégibb, ma is meglévő, műemlékként nyilvántartott színházépülete. Története a 13. századba nyúlik vissza. Ferences templomnak épült 1270 táján. Később raktár, lakó­épület lett 1787-ben II. József rendeleté­re színházzá alakították át. Először né­met színészek kaptak benne otthont A Várszínházhoz fűződik a magyar szín­játszás nevezetes dátuma: Kelemen László első magyar társulata itt tartotta nyitó előadását 1790. október 25-én. A színházban felváltva játszottak néme­tek és magyarok. 1880. május 7-én Beet­hoven is itt koncertezett. Évekig tartó restaurálás és átépítés után 1978-ban nyüt meg újra színházként Sri«. naiv fém emlékezet-1 — vMgfestett 1wmI> nie* 111 szülőháza. I (Straszer j| fchéítkJ) Érdekességek innen-onnan

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents