Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-11 / 213. szám
1990. szeptember 11. • PETŐFI NÉPE • 5 „Nem szakember, aki a mezőgazdasági nagyüzemek szétverésére tör Aszik” Beszelgetes dr. Mándy Endrével, az FM államtitkárával A földprogramtól hangos az ország. Szakmai érvek és érzelmi megközelítések váltogatják egymást. Naprakészen kell ügyelni az eseményeket, hogy a várható jövönkről tájékozódjunk. Ezért is kérdeztük dr. Mándy Endrét, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát a földtörvény előkészítéséről, szakmai szemléletű megközelítéséről. — Amióta az 1947-es állapot, mint a földtulajdon rendezésének alapja, szóba került, egyre hangosabban támadják az elképzelést. Előbb a nagyüzemi vezetők minősítették károsnak, megvalósíthatat- lannak, majd a kormány politikai ellenzéke is bírálja. Önök, úgy tűnik, makacsul kitartanak. Mi ennek az oka? A földprogram a kormányé — Makacskodásról szó sincs, azért állunk ki mellette, mert megvalósítható, jó programnak tartjuk. Az ellenvélemények nagyobb részt abból származnak, hogy a bírálók nem ismerik a részleteket, kisebb részben pedig szándékosan félremagyarázzák, hangulatot keltve a közvéleményben. Azt senki nem vitatja, hogy új agrárpolitikára van szükség; ennek pedig—szerintünk t-4- elkerülhetetlen előzménye e tulajdon reformja. Az új tulajdoni viszonyokra épülhet a támogatás, az adózás, szakmai hiba lenne a sorrendiség keverése. Az űgyanis egyértelmű, hogy a kollektív tulajdonra alapozó mezőgazdaság kifulladt, felélte tartalékait. — Voltaképpen kié a földprogram? Vitathatatlan, hogy a Független Kisgazdapárt indította, még a választások előtt. A majdan parlament elé kerülő földtörvényt pedig a Földművelésügyi Minisztérium dolgozta ki. — A koalíciós pártok megállapodtak a földprogram legfontosabb részleteiben, s közben módosult az eredeti elképzelés is. A parlamentnek benyújtandó törvény- tervezet nem a kisgazdapárté, nem a minisztériumé, hanem a kormányé lesz. — Ebből persze az is következik, hogy a kormánynak kell vállalnia azt a gyakorta elhangzó minősítést, miszerint a földprogram nagyüzemellenes. Mi lesz a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, élelmiszer-ipari üzemek sorsa? A tsz-modell átalakul — A nagyüzemek szétverésének hangoztatása rosszhiszemű feltételezésen alapul, aki ilyet állít, szándékosan félremagyarázza a készülő törvény szellemét. Mindig is hangsúlyoztuk, hogy <a kisüzemi termelésre napjainkban, és a jövőben egyre inkább igaz, hogy nincs kellő anyagi háttere. Nem tekinthető szakembernek, aki a nagyüzemek szétverésére törekszik. A privatizáció hosszú távú folyamat, gyorsasága a vállalkozók érdeklődésétől is függ. A törvény csak a kereteit teremti meg. Az persze várható, hogy a hagyományos tsz- modell átalakul, a mostani kolhoz típusú termelőszövetkezetek helyét átveszik a nyugati országokban már bevált értékesitő-beszerző szövetkezetek. Mi is e folyamatokra készülve tervezzük egy sor jogterületen a módosításokat, egyebek között a szövetkezeti törvény korszerűsítését. A földprogram szövetkezetellenességé azért is tagadható, mert a valódi szövetkezetek erősítését szolgálja azáltal, hogy azokat akarja földhöz juttatni, akiknek nincs ilyen tulajdonuk, de a szövetkezetekben dolgoznak. Várható az állami gazdaság struktúra átalakulása is; lesznek kincstári birtokok, tangazdaságok állami tulajdonú földeken és eszközökkel. A gazdaságok nagyobb részét privatizálják, nem kizárva a szövetkezetesítést sem. Az élelmiszeriparban is csak a privatizáció képzelhető el, de az sem mindenáron. A külföldi vállalkozók érdeklődése fölkelthető, mint ahogy erre számos példa már van. A jól, jövedelmezően termelő vállalatok „elkelnek”, inkább a gyengék okoznak majd gondot a kormánynak. — A közvélemény zavarodottságát erősíti az érdekeltek bizonytalansága. Nem hiteles statisztikák szerint néhány tízezren mintegy négyszázezer hektár földet igényeltek vissza; igaz, még a biztonságos jogi keretek megteremtése előtt. Ebből és a közelmúltban bejelentett közgazdasági szigorításokból sokan úgy következtetnek: a kevés földigénylő miatt a kormány köz- gazdasági eszközökkel veri szét a nagyüzemeket, hogy a privatizáció fölgyorsuljon. A kormány újratárgyalja — Ez visszautasítandó, valótlan föltételezés, már-már a rágalom határát súrolja. A szigorítás, a támogatások csökkentése a költség- vetési hiányból fakad; nem politikai, hanem kényszerű intézkedés. Aztán az is tény, hogy a nagyüzemek egy része eddig sem volt életképes, a támogatások tartották fönn őket. A végtelenségig nem húzható a rendezés, a gyenge gazdálkodás következményeivel mindenkinek számolnia kell. A tartósan veszteséges gazdaságok más szervezeti formákban működhetnek, elégséges csak a sokszínű szövetkezésre utalni. — Az érvelés logikus, ám ennek ellentmondani látszik, hogy a kormány visszaadta a földtörvény- tervezetét. Mi volt az oka? Mikor tárgyalják újra? — A földtörvény nagy programot jelent, így nemcsak ellentétes véleményeket, érzelmeket kelthet, hanem gondos, több fórumon megvitatandó előkészítést is követel. A kormány munkájában pedig gyakori, hogy egy-egy javaslatot visszaad az illetékeseknek átdolgozásra. Ezúttal is ez történt, tételesen megvitatta az előteijesztést, s szövegezési, pontosítási javaslatokat tett. A másik ok, hogy készül a kormány teljes privatizációs programja. Ennek témánk szempontjából lényeges része, hogy a földön kívül más vagyontárgyakat nem adnak vissza eredeti tulajdonosaiknak. A föld teháj kivétel, s a törvény tárgyalása előtt ennek jogi vonatkozásait is körüljárjuk. A terv szerint két hét múlva újratárgyalja a kormány a földtörvénytervezetet. — A földművelésügyi miniszter — néhány nappal ezelőtt — kecskeméti beszédében moratóriumot emlegetett Ebből sokan következtettek hosszabb halasztásra, többen fellélegeztek. — A moratórium úgy értelmezendő, hogy az elfogadott földtörvény végrehajtása elhúzódhat. Az igényelt földek kimérését például nem lehet hetek, hónapok alatt elvégezni. Várhatóak értékelési viták — a miniszter úr egyébként ezekkel kapcsolatosan említette a moratóriumot —, amelyeket mé- gintcsak hosszabb idő alatt lehet megnyugtatóan rendezni. A moratórium végül is nem politikai jellegű, hanem technikai okai lehetnek. — Falun a föld mindig az éltető erőt jelenti; most az átmeneti időben viták, érzelmi megnyilvánulások tárgya. Várhatóan a helyhatósági választások és a földtörvény véglegesítése időben közel esnek egymáshoz. Ez vajon előnyt vagy hátrányt jelent a törvényt kezdeményező pártnak? |gg|E kérdés mérlegelése pártügy, a Független Kisgazdapárt belügye; ebből következően erről nem akarok nyilatkozni. — Köszönjük a szakmai megfontolásokra alapozott válaszokat. V. Farkas József N Hem nehéz megjósolni, hogy a I keleti harcművészetek újabb . sztárjával gazdagodik a szórakoztató amerikai mozi. Az Ölve vagy halva főszereplőjének erőteljes fellépése mindenesetre erre enged következtetni. A magyar közönség először láthatja St&ven Sea- galt, aki korábban mindössze egyetlen produkcióhoz adta színészi képességeit. Tehetségét először több mint másfél évtizeddel ezelőtt az aikido területén bizonyította elsősorban. Seagal élete különben nincs híján filmes fordulatoknak/ A hatalmas termetű amerikai színész Detroitban nevelkedett, s már tinédzser korában a karateiskolák büszkesége volt. Tizenhét éves korától Tokióban fejleszti tovább harcművészeti ismereteit. A karate, a. dzsúdó, a kendo és az aikido ágazataiban nem akármilyen fekete öveket szerzett. Tudasa bizonyítékaként — amerikai létére, a maga nemében az első ilyen vállalkozásként jÉÉ harci akadémiát alapított Tokióban. Az üzlet olyan jól megy, hogy tizenöt esztendeig nem is tér haza. Otthon is ezzel keresi kenyerét, harci akadémiája a legnevesebbek egyike Los Angelesben. Közben speciális ismereteit a nemzetközi biztonságtechnika és a személyi védelem területein is kamatoztatja. Bár ekkoriban, a karatefilmek hőskorában komoly filmsztá- ri esélyekkel indulhatott volna, Seagal szerényen a kulisszák mögötti munkát választotta: e műfajban számos produkció verekedési jelenetét koreografálta. Csak túl a harmincon dönt úgy, hogy lenyűgöző tudásával belep az akciófilmek világába. Az Ölve vagy halva, mint akció- krimi, épp az o személyiségétől és többlettudásától lesz izgalmas. A szakmájában a legtehetségesebbnek (és legirigyeltebbnek) számító Los Angeles-i detektívet, Mason Stormot személyesíti meg, aki bői kölcsönzött fordulattal, hétéves kómába zuhan. A kómaközpontban titkosan kezelik kartonját, vigyáznak arra, hogy ne sejtse senki: még mindig életben van. Ápolónője, Andy Stewart (Seagal felesége, a hasonlóképpen most debütáló fotómodell: Kelly Lee Brock alakítja) gondoskodásával és rokonszenvével természetesen jelen van az életbe való visz- szatérés pillanatában is. Bár a gyönyörűséges főnővér nem tudja, kicsoda is valójában rokonszenves páciense, a titok nem sokáig takargatható, hamarosan gyilkosok érkeznek a kórházba, hogy befejezzék a munkát. Storm bámulatos sebességgel, a távol-keleti orvostudomány látványos gyógymódjainak segítségével regenerálja szervezetét. Az eleterő és a bosszúvágy csodákra képes: hamarosan elindul, hogy leszámoljon családja gyilkosaival. Jobb formában van, mint valaha, az izgalmas üldözési jelenetek és közelharcok közben kiderül, hogy a legádázabb, legfelkészültebb bérgyilkosok sem képesek boldogulni az elszánt Mason- nal. A testre szabott szerep már-már olyan, mintha egyenesen Steven Seagal számára írták volna. A produkcióban azonban nemcsak a verekedések profik, hanem a másféle jellegű részletek kidolgozása is. Például a film vizuális effektusai, amelyeknek alkotója Robi Wilson King látványtervező, akinek a Rémálom az Elm utcában hírhedten hatásos hangulatai is köszönhetők. „Igen kemény feladat volt érzékeltetni a kóma előtti és utáni időszakot, vagyis a hét év időeltolódást — mondja King. — A nyolcvanháromban játszódó jelenetek szűkek és szorongatóak, a második rész pedig nyitott, levegős. Szerettem volna érzékeltetni azt is, maga a város mennyit változott e hét esztendő alatt.” K. J. • • Ölve vagy halva — oly sok elődjéhez hasonlóan — a legfelső köröket érintő politikai korrupció és gyilkossági terv nyomára bukkan. így lesz belőle egy leleplező telefonbeszélgetés után a nagyratörő politikusok és saját korrupt kollégái célpontja. Egy meglehetősen bravúrosan tálalt indító nagyjtelenet után Storm számos sebből vérezve, tekintélyes mennyiségű ólommal a testében kerül kórházba. Miután családja is a tűzharc áldozatául esik, nem nehéz elhitetni, hogy meghalt. A kitűnő kondícióban levő nyomozó ezek után egy, az orvosregényekIRAK—KUVAIT Mibe kerül nekünk a konfliktus? Amikor Irak Kuvait elleni támadása szóba került, szinte mindenkinek először az olajár-emelkedés jutott eszébe. Ám azóta kiderült, hogy talán nem is az olajárak emelkedése miatt fájhat legjobban a fejünk. Az egyéb ipari, beruházási következmények, a hazai gyártók felvevőpiacának beszűkülése, a vegyes vállalati tárgyalások megszakadása, a térségből származó működőtőke-import kiesése miatti károk jóval meghaladhatják az olajár-növekedés miatti veszteségeket. Néhányba térségben érdekelt vállalat vezetőjét kérdeztük arról, hogy nekik milyen veszteségeket okozott a közép-keleti konfliktus. Behajthatatlan követelések Elsőként a Chemokomplex közgazdasági igazgatójánál, Kovács Andornál érdeklődtünk. — Az utóbbi években Kuva- ittal csak egy olajvezeték-építés fővállalkozójaként kerültünk kapcsolatba. A Siófoki Kőolaj- vezeték Vállalat megbízásából bonyolítottuk ezt az építkezést. Már jóval a háború kitörése előtt átadtuk a vezetéket. Ám a pénznek csak egy részét—igaz, ’jelentős részét — utalta át a kuvaiti megrendelő. Irakkal már évek óta — az arab ország tényleges fizetésképtelensége óta — nincs kapcsolatunk. Van ugyan némi kintlevőségünk, amiről tulajdonképpen már le is mondtunk. A Siófoki Kőolajvezeték Vállalatnál Zábrács Sándor vezérigazgató adott információkat. — Az utolsó részletek törlesztésénél tartott a kuvaiti cég, amikor kitört a háború. így mintegy 340 ezer kuvaiti dinár Az Ikarusz a nagy vesztes Az Ikarusz nem úszta meg ilyen „olcsón”. Ezt Gyuricsek Lászlótól, a székésfehérvári gyár vezetőjétől tudtuk meg. — Irakban, ellentétben az el- terjedt hírekkel, nincs Ikarusz- összeszerelő üzem. A tisztán iraki érdekeltségű gyár egyik nagy szállítója a vállalat: Mer- cedes-alvázakra szerelnek ott komplett magyar felépítményeket. Az elmaradó vásárlások miatt idén a második fél évben 7,7 millió dolláros veszteséggel számolunk. 1991 első félévében a kiesések ugyanekkorára rúgnak, így hát egy év alatt 15,4 millió dolláros kár éri a vállalatot. De még ennél is súlyosabban érintett bennünket, hogy Kuvait volt a támadás célpontja. A kis ország autóbuszpiacán ugyanis 50-50 százalékban osztozik (osztozott) az Ikarusz és a Mercedes. Ez az egyik pillanatról a másikra eltűnő piac Székesfehérváron 500, Budapesten 80 millió forintos veszteséget okozott. Bár a gyár termelésének egészét tekintve a kiesés nem meghatározó, de a két országban elhelyezett termékeinknek nem találhatunk máshol piacokat. Az Energiagazdálkodási Intézet hűtőházakat épített a térségben. De mint megtudtuk, őket nem érte veszteség, mert az irak—iráni konfliktus óta már nincsenek új érdekeltségeik. Irakkal szemben van ugyan mintegy 100 millió forintnyi követelésük, de ez még az öbölháború kitörése előtti időkben keletkezett. Az összeg behajthatósága azonban most még kérdésesebbé vált. Tartanak a háború tovább- teijedésétől is. Iránban 150 millió dolláros rendelésállományuk, technikájuk forog kockán, nem beszélve arról, hogy embereik is ott vannak az országban. Üdülőfalut már nem építünk A gazdasági embargó érzékenyen érinti a Telefongyár Kuva- itban bejegyzett vegyes vállalatát. Egyelőre nehéz megbecsülni a veszteség mértékét. A 100 ezer kuvaiti dinár törzstőkével létrejött, 49 százalékos magyar részesedésű kft. ügynöki tevékenységet folytat, emellett híradástechnikai, elektromosipari, távközlési szereléseket is végez, valamint közvetlen áruexportot is bonyolít. Most viszont minden áll, bizonytalan a cég sorsa. Emellett a gyárnak 1,7 millió kuvaiti dinár értékű, a telefonkábel-hálózat fejlesztésére vonatkozó projektje „fagyott be” — remélhetőleg átmeneti időre. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában Menyhárt János elmondta, hogy mióta Irak fizetésképtelenséget jelentett be és folyamatosan adósságátütemezést kért, tudatosan fogták vissza a magyar vállalatok megjelenését ezen a piacon. Kitűnőnek látszó üzletekről, üdülőfalvak, szennyvíz- tisztítók épitéséről mondtak le a bizonytalan helyzetben. Végül is ezen múlott, hogy míg a többi kelet-európai országnak dollármilliárdjai váltak kérdésessé a konfliktus miatt, addig a magyar kintlévőségek mértéke egy nagyságrenddel kisebb. A Magyar Nemzeti Bank bankkapcsolatok főosztályának munkatársaitól kapott tájékoztatás szerint mindkét országgal körülbelül 100 millió dolláros hitelkapcsolatunk van. Ám míg Kuvait esetében magánbankoknak mi tartozunk, addig Irak részéről a kormnányzat késlekedik a fizetéssel nekünk. Hiába teljesítik kötelezettségeiket az ottani vállalatok, ha a központi transzfer elmarad. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy Irak az idén csaknem annyival csökkentette tartozásait, mint az elmúlt öt évben összesen. Sajnos, a háború következtében minden bizonnyal hátrébb sorolódunk azon a listán, amely a hitelezők kielégítésének sorrendjét tartalmazza. Az ország egyébként mintegy harmincmil- liárd dollárral tartozik csak az arab világnak... || — követelésünk maradt függőben. Most már csak reménykedünk, hogy még függőnek nevezhető ez az összeg. A másik jelentős veszteségünk abból származik, hogy későbbi megbízásokra építve, nettó értéken számolva 40 milliónyi állóeszközt szállítottunk ki, a kapcsolódó anyag- és fogyóeszköz-készletekkel. Ez a vagyon könnyen odaveszhet, egyelőre aligha látszik: mikor, miként lehet a térségből visszamenekíteni. Valaha a Közel-Kelet volt a magyar úszódaruk és más kikötői gépek legnagyobb piaca. Joggal merülhetett fel, hogy a Ganz Hajó és Darugyár Rt.-t is veszteségek érik. Markó Péter igazgató válaszolt kérdésünkre. — Az elmúlt években — konkrétan az irak—iráni háború óta —, a vállalat, akár a többi Ganz-vállalkozás, már alig van jelen a térségben. Törökországba és Indiába tevődött át az egykori közel-keleti piac.
