Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-08 / 211. szám

1990. szeptember 8. • PETŐFI NÉPE • 5 A „ harmadik szem” látomásai A Kecskeméti Képtár legújabb idő­szaki kiállítása Győry Eszter festmé­nyeiből nyújt reprezentatív összeálli-Bj tást. A festőművésznő életrajzának részletei rendhagyó pályát vázolnak. Győry 1963-ban Ausztriába ment férj­hez, a hatvanas évek közepétől az Egyesült Államokban él. Első egyéni kiállításának színhelye New York — az időpont: 1977. A nyolcvanas évek ele­jén — elsősorban a rézkarc, a litográfia technikájára specializálódott — tanul­mányokat folytat több művészeti főis­kolán. 1985-től a Hungarian American Arts Foundation művészettámogató alapítvány elnöke. 1986-tól tagja a New York-i Művészeti Szövetségnek, a következő esztendőtől pedig a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának. A kecskeméti bemutatkozás a többi között azért is izgalmas, mert a festő­művésznő több alkotói korszakába is bepillantást nyújt. Szellemiségükkel je­len vannak legkorábbi művei is, ame­lyeket még elsősorban a népi, a naiv hagyományok hatottak át. Ezek a munkái „káprázatok, illúziók, mesebe­li szörnyekkel", változtatva színes falu­si jelenetekkel. A legelső terem nagy méretű munkái részei annak a nyolcva­nas évek elején indított sorozatnak, amelynek központi alakja Jézus. A festményeket — a katalógus beveze­tője szerint:— égy középkori kézirat szavai inspirálták. („Jézus ugyanaz teg­nap, ma, holnap és örökké.”) A képek intenzitása szerint elementáris erővel. Érvényes ez az És ő megszületett és az Egyiptom felé kék háttérből vörösben, narancsban kiemelt kompozícióra is. Sajátos stílusban stilizált, esendően groteszk emberi, isteni figurái varpzsos, mesés idillek szereplői. Szinte minden esetben jelen vannak társaságukban azok a szürreális lények, állatok: erdei lények, vadak, halak, madarak is, ame­lyek arra hivatottak, hogy körvonalaz­zák a lélek titkait és misztériumait. „Mindent átfogó metafizikai megjele- nitésének célja:” kitölteni az ürességet, megszüntetni az elszigeteltséget ember és ember, és Isten között, s enyhíteni az elveszett paradicsom miatti fájdal­mat”. Győry győzte átlényegítő energi­ával még olyan szélsőséges, se szeri, se száma „átirat” miatt még nagyobb fel­adatot jelentő esetben is, mint például a Krisztus a kereszten vagy Az utolsó vacsora. Az 1986-ban készült a látomá- sos sorozat egyik legszebb, Megállítja a vihart című darabja. Az álmok nehéz­kedési törvényei szerint érintkezik rajta az ég, a föld és — fantasztikus lényeivel — a. tenger. A teremben elhelyezett va­lamennyi történeteket leíró munkáján tanulmányozható különleges, a figurák együttesét kiemelő, és a sztorit „meg­emelő” technikúja. Győry speciális tér­hatásait ezeken a lapokon azzal éri el, hogy a bőven adagolt festék textúrájá­tól plasztikus alapvászonra még egy kisebb, a figurák kompozícióját kieme­lő második vásznat helyez. A plasztikusság, a textúrákkal foly­tatott kísérletezés, játék nagyon izgal­mas kompozíciókat teremt a második terem nonfiguratív képein. Ennek a kí­sérletsorozatnak a jegyében fogant az 1987-ben született A főnix halála, A le­pel vagy A halhatatlan völgy, amelyek­ben az álom fantasztikus térélményei kapnak főszerepet. Az örvények, zuha­nások, lebegések intenzitásukat illető­en ugyancsak sokat köszönhetnek — az ezúttal világosabb — színeknek. A harmadik teremi munkái más. mó­don ugyan, de ugyancsak a térbeliség jegyében szerveződnek. Az öt nagy mé­retű, erőteljes, sötét — a vörös és fekete variációiban megjelenő — színekkel létrehozott gesztusfestmény fele nem a terem falán helyezkedik elv hanem — installációként — a teret beépítve, fel­bontva. A Pokol címet viselő térkom- pozició a legfrissebb munkák egyike: 1990-ben készült. A negyedik terem kisebb méretű, pa­pír alapra, vegyes technikával készített festményeinek témái ugyancsak bibliai tárgyúak. Az elsősorban az Ószövetség nevezetes hőseit felvonultató munkák: a Jób, a Sámson, az Absolon vagy a Mózes nevezetes tetteit leíró sorozat inkább az illusztráció, mint a látomá­sok jegyében fogant. A kiállítás anya­gának túlnyomó többségére azonban érvényes a Győry-ars poetica: „Festmé­nyeimre megpróbálom rávetítem a ,har­madik szem’ látomásait. Ha hitemből csak egy kis részt átvesznek azok, akik belelátnak világomba, akkor utazásom a Földön nem volt hiábavaló.” K. J. KOCZÓ ILDIKÓ: Ginsberg bitangjáról Labancz Istvánnak A leples bitang kiterült az ágyamon, nem motoszkál, a hamu is magától esik a szőnyegre, nem törli kézfejével a szemét, de nyüszít, hogy öleljem meg, szeressem: a leples bitangot hagyjam élni, ne csak a polgárt, a csavargót, a szabadot, a lelket. Kirámolt kirakatokról szaval, álmában WC-k falára írja: szeretlek Jack, vagy akárki, aztán rájön nem is álom volt. Röhögőgörcsének végét várom, talán elmegy végre, de rossz ha nincs, meglehet most lépi át a határt vagy csak a szomszédba ül és plegykákat vár, hogy ki, mit, miért, hol adják a legolcsóbb trippert. Disznó vagyok. Pedig szeretem. Nem ö tehet róla, hogy szárnya „lecsüng törötten". PINTÉR LAJOS: Gyöngysor és sebhely Európa fényei, városai: gyöngyök és sebhelyek. Újszülöttek néznek veletek farkasszemet: vesztőhelyek — és elaggott remények a feldöntött bölcsők körül, Európában. Emlékszel kedves, gesztenyét szedtünk, kezünkben tartottuk a didergő vadgesztenyét. Október volt, aradi vértanúk napja: néztük, ahogy egy aprócska gyertya pislákol még s a körmünkre ég. Szemünkben talán könnycsepp is csillant, gyönge harmat volt, ősz tő vér. Buda és Pest, Berlin és Lipcse, Prága■ és Pozsony : gyöngyök és sebhelyek, Gdansk és Varsó, mindenütt emberek — Vilnius, Riga és Tallinn, mintha a balti tenger vigyázón nézne a tenger népre. S Brassóban is a fekete templom falai újra égnek, a feketénél is feketébbek, gyöngyök és sebhelyek Városaim, csillogó városok az Európa-gyöngysoron. Mindenütt egyazon géniusz jár: a testvéri tankok elé fölemelt kézzel patyolat ingben ő áll. Mindenütt egyazon géniusz jár: az idő mélyén ö vacog, ő aki itt ül szivemben, ö a szabadság csillaga. Efjy hangot hallani, s ez büszke hang, de nincs benne gőg, nincs benne rang. Föld-mélybŐl fölzeng ő, de nincs benne konduló harag: érette szóljon a harang. Mi lesz veled, megyei múzeumi szervezet? Beszélgetés dr. Sztrinkó István megbízott igazgatóval Az utóbbi évtizedben a tudo­mány, a művészet és a közművelő­dés területén is lendületesen folyt a decentralizáció. Megszűntek a nagy—országos és megyei—intéz­ményhálózatok. A létesítmények jelentős része a helyi — községi, il­letve városi — tanácsok, szakható­ságok felügyelete alá került. Talán a múzeumi hálózat állt leginkább ellen az izoláló törekvéseknek. A pótolhatatlan értékek központi nyilvántartása; restaurálás, tudo­mányos feldolgozás és biztonságos védelem! Ezek az érvek mindennel szemben megóvták az intézmény- struktúrát. Sőt: az utóbbi években újabb intézményeket kapcsoltak a hálózatokhoz. Igaz viszont, hogy szinte nem volt olyan év, hogy jól informált minisztériumi tisztvise­lők ne ígérték volna biztosra e rend­szer bukását... Új politikai rendszer született. Addig talán egyetlen magyar kor­mányban sem dolgozott annyi mu­zeológus és történész, mint a mos­taniban. Miképpen változhat a központosított hálózatok megítélé­se? Egyáltalában mi lesz a Bács- Kiskun megyei múzeumi szervezet sorsa? — a többi között ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Sztrinkó Istvánnal, a megyei múze­umi szervezet megbízott igazgató­jával. — A politikában lezajlott igen gyors változások — kezdte dr. Sztrinkó István , a rendszervál­tás, a múzeumok dolgozóinak egyelőre nem hoztak mást csak re­ményt. Hisszük ugyanis, hogy egy­kori kollégánk, Antall József úr vagy a jeles néprajztudós András- falvi Bertalan, a múzeumi munka természetének, sajátosságainak legmegfelelőbb, segítő rendelkezé­seket hagy majd jóvá. Tekintélyü­ket latba vetik majd, amikor az or­szággyűlés a várva várt, új múzeu­mi törvényt tárgyalja. Konkrétu­mokat nem tudunk még. A nyári ta­nácskozásokon nem vettek részt olyan vezetők, akik a jogszabály­előkészítés munkájában részt vesz­nek. Kollégáim nevében is mond­hatom: azt szeretnénk, ha továbbra is együtt maradna a megyei niúzeu- mi hálózat. A rangos városi gyűjte­mények, a megyei régészeti, népraj­zi és képzőművészeti anyag egysé­ges szervezésű „kincsesház” lehetne így továbbra is. Ha mégis elkerül­hetetlen lesz a decentralizáció, a kis múzeumoktól búcsúznánk el elő­ször (Dunavecse, Szalkszentmár- ton, Kiskunmajsa). Bár azért bízva gondolunk arra, hogy legalább a Petőfi-emlékhelyek intézményei nem kerülnek majd az önkormány­zatokhoz. — Úgy érzem, hogy Önök féltik az intézmények védett kincseit a mú­zeumokhoz szintén hozzá tartozó he­lyi lakosságtól, a helyi vezetéstől __ — Nem az emberektől féltjük a múzeumot! Mi csak azt szeretnénk, hogy aktuális községpolitikai fel­adatok miatt nehogy háttérbe szo­ruljon a gyűjteményekről való gon­doskodás. A mai csöppet sem Cj múzeumi kiadványok: A Néprajzi Múzeum tudomány- történeti sorozatában — a Katona József Múzeum támogatásával — reprint kiadásként megjelent Mada- rassy László Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon című 1921-es dolgozata. A napokban hagyta el a nyomdát a megyei múzeumi kutatók 1988-as tanácskozásának szerkesztett ösz- szeállítása. A tartalmas gyűjtemény 26 érdekes tanulmányt közöl: régé­szeti, néprajzi, irodalomtörténeti té­mákban. . r II ÍWHIMW tÁ&tlú i : NOMÁD PÁSZTORKODÁS A KECSKEMÉTI PCSZTASÁOOfJ. m könnyű helyzetben el tudok képzel­ni olyan helyhatóságot,«amely egy járdaépítést (egyébként értEfető lo­gikával) Tamosabfoaa&teiálMBiait például a múzeum biztonságtechni­kai korszerűsítését. Hogy a tárgy­vásárlásokról ne is beszéljek. Mi lenne, ha egy közösség — mert el­akadt egy közcélú beruházása — a „saját” múzeumának legértéke­sebb tárgyait dobná piacra? Ilyen félelmek indokolják, hogy tovább­ra is az eddigiekhez hasonlóan szol­gáljon a központi irányítás, a felü­gyelet és a gazdálkodás. Ez nem je­lenti, s nem jelentheti azt, hogy a helyben leltározott tárgyak ne ma­radjanak a helyi gyűjteményeké. — A rendszerváltásról jutott eszembe: Bács-Kiskunban a múzeu­mok csak sirathatják a régi rendszer Romány Pál és Gajdócsi István ne­vével fémjelzett periódusát. Biztosan sokáig nem kapnak majd annyi tá­mogatást a gyűjtemények, s nem ala­pítanak annyi új intézményt, mint az elmúlt években. Azt is mondhat­nánk, lezárult egy „aranykor’’. — A kommunista „felvilágosult abszolutizmus” idején valóban kie­melt, megkülönböztetett figyelmet élvezhetett szervezetünk. Jöttek az ötletek^ az ajánlatok, a tervek. Mondjuk Romány Pál elment Pusztaszerre, az emlékhelyen meg­látott egy berendezett régi osztály- termet, megtetszett neki. Hazajött és határozott. Legyen nálunk is is­kolatörténeti múzeum. Már-máraz első pillanatban az átadás, az ava­tás dátumát is kitűzte. Aztán mun­kásmozgalmi kiállítás kellett. Más­kor a majsai múzeum gyors gazda­váltásáról határoztak a megkérde­zésük nélkül. Volt pénz mindenre, amit ott kitaláltak. Megkaptuk a bérkeretet is a majsai gyűjtemény új személyzetének alkalmazásához. Aztán később ugyanígy lett forint az „elüldözött munkatársak” reha­bilitációjára is. Majsán most példá­ul két kollektíva is dolgozik egy­szerre. Ezt a lehetőséget is politikai jellegű döntések eredményezték. A nagy művészet- és múltpártolás, a segítő adományok ellenére sincs viszont még ma sem Kecskeméten megfelelő múzeumi épületünk. Egy, a táj múltját, népéletét, kultú­ráját reprezentáló kiállításhoz. En­nek megtervezése a következő évek nagy feladata lesz majd. — A költségvetés általános csök­kentése hogyan érintette intézmé­nyeiket? Kaptak segítséget a megyé­től a régi pártvezetők távozása után is? — Minden forintunkat meg kell ugyan számolnunk, de szerencsére ésszerű gazdálkodással és különbö­ző pályázatok, alapok támogatásá­val sikerül terveinket megvalósíta­ni. Régészeink egész nyáron dol­gozhattak. Új kiadványokat ad­tunk ki, számítógépeket vásárol­tunk a tárgynyilvántartáshoz, a gazdálkodáshoz, és a kiadványok előkészítéséhez. Számos értékes, ér­dekes kiállításunk is nyílt. —Úgy tudom, nemrégen megala­kult az intézmény új vezető testületé is. — A megyei értekezlet megvá­lasztotta a múzeumi tanács tagjait. Ez á testület nem irányító, hanem taöáftAdfr Szervezet és az intézmé­nyek dolgozóiból, kutatóiból áll. Reméljük, hogy az új igazgató ko­molyabb döntéseknél ki fogja kérni és figyelembe fogja venni a közös­ség javaslatait. Ez mindannyiunk közös érdeke lenne ... —És ki lesz az az új vezető, akivel az együttműködést remélik? Dr. Bánszki Pál igazgató ugyanis nem­rég nyugdíjba vonult. — A megyei tanács az előírások szerint pályázatot írt ki a megyei múzeumigazgatói tiszt betöltésére. Egy pályázat érkezett, melyet a kol­lektíva jóváhagyásával el is foga­dott a bíráló bizottság. December 1-jétől Bárth János, a kalocsai Viski Károly múzeum volt igazgatója ve­zeti intézményünket. Jól’ ismerjük kollégánkat, az országos hírű nép­rajztudóst. Minden bizonnyal sike­resen dolgozik majd a megye féltett értékeit óvó gyűjteményekért... Farkas P. József BIRTALAN FERENC: • Tematikus sorozat a nyolcvanas évek közepéről. i (Fotó: Walter Péter) Gyönyörű, nagy állatok Már percek óta áll a pult előtt, nem tud dönteni. A kakasok megtisztítva, nejlonzacskókban fekszenek az üveg mögött, csábítóan. Gyönyörű, nagy ál­latok. Szereti a kakasokat, s mégis áll tehetetlenül, nem tud dűlőre jutni. Bi­zonytalanul lép ki az üzlet ajtaján, beáll a zöldséges előtti sorba. — Az egyik kakas, az kellene. — A gondolat nem hagyja nyugton. Csütörtök van, mire egy ekkora fagyott állat fölenged, leg­alább egy nap. És mennyi hús... A csirkének majd száz forint kilója ... ez meg harmincöt. Lehetnek három­négy kilósak. A combokat megspékelni fokhagymával, kolbásszal, szalonná­val, a melléből rizses húst, egy nagy fazék leves a hátából, szárnyakból... A jó múltkor is... a leves után már nem tudtak enni, annyira elég volt, pe­dig hárman vannak, s még vacsorára is maradt, másnap a rizses hús ... a com­bokból — sültzsíros kenyérrel — még kedden is ettek. — Alig apad a sor. Elöl németek vásárolnak fir meg zeksz kiló­kat. Ők is enni akarnak. Mindenki enni akar. Apjára gondol. Mennyire várta min­dig, hogy hazajöjjön, mit hozott... Ha ivott az öreg, jókedvű volt, máskor a szavát is alig vették otthon. — Húst adj! — mondta a feleségének —, a krumplitól fáj a lábam. — Húst?! Za­báltál volna, ahol ittál! Adj pénzt, kapsz húst fis — veszekedett vele az anyja, de az apjával nem lehetett vesze­kedni, ha ivott, meg pláne. Nem vette komolyan az asszonyt. Semmit nem vett komolyan. — Majd meglátod, annyi pénzem lesz egyszer, annyi... Amikor nyert a lottón harmincezer fo- rintot, jött részegen, az inge küógott, jött tántorogva, hóna alatt szakadt pa­pírban egy hatalmas kakassal... B! megmondtam! Ugye megmondtam — s szórta az asztalra, a padlóra a száza­sokat ... Jó ember volt. Még tizenhat évig élt, hogy a feleségét eltemette. Ha ugyan élet volt az. — Meglátod, egyszer még gazdag leszek — mondta a fiának —, meglátod... Még mindig a németek karattyol- nak. Ezek megveszik az egész stan­dot ... Vissza kellene menni a kaka­sért, holnapra fölenged, s három napig nincs gond az evésre. És ha már elvit­ték mindet? Idegesen topog a sorban, akkor is kell valamit enni, a paprika hatvannyolc, a paradicsom hatvan fo­rint, és akkor még semmi hús sincs, valamit mégis csak venni kell __ H agyja a sort, megy vissza. — Azt a kakast, azt a szebbiket ■— mondja az ismerős hentesnek. Százhuszonhét fo­rint. Három és négy kiló közt. Jól számította. Hazafelé, már kissé megnyugodva, hogy helyesen döntött, tervezgeti a me­nüt: leves, rizses hús, spékelt comb. A leves még jobb is, mint a csirkéből. Erősebb. A rizses húst is lehet szaftosra csinálni. Nem is érti, miért nem szeretik mások. Csak jól kell elkészíteni. Még tíz óra sincs. Melegen süti a júniusi nap. Megáll, a nagy bevásárlótáskát a kerítés betonlábazatához támasztja. Rágyújt, elgémberedett ujjait tornáz­tatja. Derekából lassan múlik a zsibba­dás. Még egy megállás és hazaér. — Mit hoztam? — kérdi otthon, s “mindhárman mosolyogva nézik a ha­talmas állatot, mint akik csatát nyer­tek. Fia is elégedett lesz. s egyikük sem gondol arra, még hány kakast kell megenni, míg lesz valami ebből a mocs­kos kurva világból.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents