Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-08 / 211. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1990. szeptember 8. Két és fél év alatt eltűnik a ciánsalak Kecskemétről Az ártalmatlanítást a Reszelőgyár árából fizetik Aranygyűrűvel tüntették ki a közelmúltban a környezetvédelem területén folytatott tevékenységéért Kecskemét város tanácsát. Az indoklás szerint a Reszelőgyárban keletkező ciánsalak ártalmatlanítására országos hatáskörű üzemet akartak telepíteni 1985-ben, ám ezt a kecskeméti tanács akkor megakadályozta. Később, felülbírálva korábbi döntését, mégis zöld utat adott a beruházásnak. A díjátadó ünnepség után beszélgettünk dr. Scholz Tamással, a Natura környezetvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnökével. Először arra kértük, idézze fel az 1984—85-ben történteket. Fazekakat az ágyúgyárból? A hadiipar békés célú átállításának gondjai — Az esztendők során óriási mennyiségű ciánsalak halmozódott fel a Kéziszerszámgyár kecskeméti reszelőgyára területén. A budapesti vállalati központ 1984-ben egy Szólár nevű gmk-t — amelynek én is tagja voltam — bízott meg azzal, hogy dolgozza ki a hulladék regenerálási eljárását. A következő évre megszülettek a tervek, amit elfogadott a Köjál, a Környezetvédelmi Minisztérium (KMV), sőt, még állami támogatást is kaptunk. Ám mivel a vissza nem térítendő állami támogatást csak jogi személyiséggel rendelkező szervezet kaphatta meg, átalakítottuk a gmk-t kisszövetkezetté, így jött létre a Natura Kisszövetkezet. A tervek szerint a gyárban oldottuk volna meg a salak ártalmatlanítását. Megegyeztünk tehát a hatóságokkal, a gyárral és beszereztük a szükséges gépeket. A teljes technológiához szükségünk volt egy új kazánházra. Építési engedélyért folyamodtunk a városi tanács műszaki osztályához, de ott a legnagyobb megdöbbenésünkre megtagadták az engedély kiadását. — Mit tettek önök ezután? — Tatabánya környékén megvásároltunk egy vegyi üzemet és létrehoztunk ott egy báriumsófel- dolgozót. Eredeti terveink között is szerepelt ez az üzem, de csak a kecskeméti után. — Végül mégis hozzájárultak Kecskeméten az ártalmatlanító létesítéséhez. Mi változott meg időközben?- 1989-ben kirobbant egy országos botrány a kecskeméti ciánsalak miatt. Maróthy László, a KVM akkori minisztere nagyon ideges lett. Gyorsan kiküldte munkatársát, Árvái Józsefet azzal, hogy bármit ígérhet, de ezt az üzemet Kecskeméten országos hatáskörűén kell megvalósítani. Ekkor hangzott el az az ígéret, hogy hatvanszázalékos (!) állami támogatást adnak. Harminc százalékot vissza nem térítendő, harmincat pedig visszatérítendő hitel formájában. Az üzem a várostól távol van, közművek híján 64 millióba kerül tavalyi árszinten. — Úgy tudom, az eredeti elképzelések szerint az idén, a második félévben már dolgoznia kellene az ártalmatlanítónak, de önök még hozzá sem fogtak a kivitelezéshez. Miért? rW- Mert a kecskeméti tanács közölte a KVM-mel, hogy szakmailag képtelen eldönteni, valóban megfelel-e minden előírásnak a létesítendő üzem. Erre a minisztérium furcsa módon kiírt egy pályázatot a beruházásra és kikötötte, hogy félüzemi kísérletekkel kell bizonyítani az eljárás hatékonyságát. Kisszövetkezetünkön kívül két másik cég is jelentkezett, de közülük az egyik már visszalépett. — A Natura kisszövetkezet ezek szerint még versenyben van. Most. mégis Ön, a szövetkezet volt elnöke, aki ma is tanácsadója a cégnek, adta át ezt az aranygyűrűt Kecskemétnek. Elég furcsa ez a szituáció. Nem gondolja? — Mi már nem vagyunk érdekeltek a pályázatban. — Akkor tehát visszaléptek? — Szó sincs róla! De ha mi valósítjuk meg az ártalmatlanítót, akkor azt a Reszelőgyáron belül tesz- szük. Időközben ugyanis továbbfejlesztettük a technológiát. Magában az edzőkemencében, amelyben létrejön a salak, azt megolvasztva, adalékanyag hozzáadásával végezzük el a ciántalanítást. A tatabányai üzemünk viszont már műszakban képes feldolgozni az országban keletkező 250 tonnányi báriumsalakot. Tehát Kecskeméten nincs szükség ilyen drága üzem létrehozására. — Akkor viszont azt nem értem, miért tüntették ki a tanácsiakat olyan létesítményért, ami fel sem épül? — A kuratórium, majd a társadalmi zsűri azért adta nekik a gyűrűt, mert megértették, hogy a hulladékokat ott kell ártalmatlanítani, ahol az a legnagyobb mennyiségben keletkezik, És ha már beruházunk, akkor országos hatáskörű feldolgozót kell tető alá hozni, mert közgazdaságilag elképzelhetetlen, hogy létrehozunk egy évente 250 tonnás kapacitású üzemet, ahol csak az ott keletkező hulladékot dolgozzák fel. Ez működik 2-3 évig, utána pedig alig akad tennivalója, míg másutt gyűlik a salak. A kecskeméti tanács tehát példát mutatott 1989-es döntésével a többi hazai településnek. — Most térjünk vissza ismét a mához! Önök sokkal olcsóbb megoldást kínálnak, tehát bizonyára a Natura készíti el az ártalmatlanítót. Végül is mikor kezdik meg a ciánsalak közömbösítését?- Ha a Reszelőgyárnak van pénze az esztendők óta felgyülemlett mintegy 600 tonnányi veszélyes hulladék feldolgoztatására, akkor bérelünk tőlük egy helyiséget. Ott üzembe állítjuk az edzőkemencét, ahol elvégezzük a ciántalanítást is, majd a báriumtartalmú hulladékot Tatabányára visszük. Még egyszer hangsúlyoznám, amiről kevés szó esett eddig ebben az ügyben: nevezetesen arról, hogy a kezdés attól függ, mikor lesz pénze a gyárnak az ártalmatlanításra. Harmincmillió forint nem kis ösz- szeg! Ennyibe kerül a munka. — Önök már bizonyára tárgyaltak ezzel kapcsolatban a gyárral. Ők mit mondtak? — Információink szerint csak akkor tudják előteremteni ezt a jelentős összeget, ha privatizálják a Reszelőgyárat. A reszelőgyártás megvételéről éppen most tárgyalnak egy német céggel. Ezzel új edzőüzemet kell létrehozniuk. A gyár erre előzetes építési engedélyt kért, aminek a környezetvédelmi tervezési megoldásait magára vállalta a Natura Kisszövetkezet. Ugyanakkor a külföldi partnernek adtunk egy szándéknyilatkozatot, amelyben leszögezzük: amennyiben a gyár képes kifizetni a regenerálás költségeit, mi két és fél év alatt elszállítjuk a felhalmozódott hulladékot Kecskemétről. A munkák pénzügyi fedezetét a gyár eladásától befolyó összegből akarják előteremteni. Mi egyébként megmondtuk a vállalat központjának, hogy nem kívánjuk előre a 30 milliót. Egyelőre csupán az első évre a felét, majd a,többit a hátralévő másfél esztendő alatt fizetnék ki. — A Kecskeméten felhalmozódott ciánsalak feldolgozása tehát két és fél évet vesz igénybe. Végül is mikor kezdenek hozzá? — Ha holnap megkapjuk a megrendelést, 60 napon belül hozzáláthatunk az ártalmatlanításhoz. — mondta befejezésül dr. Scholz Tamás. Gaál Béla A fegyverkezési verseny évtizedeken keresztül súlyos teherként nehezedett^ szovjet adófizetők vállaira. Éppen ezért politikai nézeteiktől függetlenül az emberek a leszereléstől életük jobbra fordulását várták. Telik az idő, ám sem a rakéták megsemmisítése, sem a csapat- kivonások nem teszik jobba áz életet. Mi több, a helyzet romlik. A lakásprobléma fokozódott a kelet-európai országokból hazatérő több tízezer tiszt lakásigénye miatt. A csapatok új elhelyezési körleteinek kiépítéséhez különböző beruházások szükségesek. Ugyanez vonatkozik a volt hadiipari üzemek átállítására is. Ennek ellenére a hadiipari termelés békés célú átállításának célszerűségében csak a bolondok kételkedhetnek. Ezt ugyanis az enyhülési folyamat diktálja és jövőbeni előnyei vitathatatlanok. A hadiipar átállítása azonban nem tervezéssel, hanem a magas technológiai szintű termelés edények és babakocsik gyártására történő átállításával kezdődött. Az ágyúgyártó gépsoron természetesen fazekakat is előállíthatunk, ám ha a konyhaedények ára egyenlő lesz egy 122 mm-es tarackéval, akkor mire jó ez az egész? A mindennapi használati cikkeket előállító hadiipar olyan veszteségesnek bizonyult, hogy a kezdeti vidám riportok mar a Vremja című televíziós programban sem láthatók. Némileg hatékony volt a hadseregben használatos technika egy részének polgári célú hasznosítása. Ám meg ha a harckocsikat buldózerekké alakítjuk is, az ágyúkkal pedig jégfelhőket oszlatunk szét, megmarad a kérdés: mi legyen a hadiiparral? Az alapvető probléma itt az, hogy továbbra is fenn kell-e tartani, vagy át kell alakítanunk. Sokak véleménye szerint nein szabad érinteni á hadiipari termelést, inkább el kell adni külföldre a szükségtelenné vált technikát. Az áron aluli kiárusítás vagy ami még gyakoribb, a „testveri segítségként” átadott eszközök azonban semmilyen hasznot nem hoztak országunknak. Felmerül annak veszélye is, hogy elveszítjük a hadiiparban meglévő tudományos-műszaki potenciált. A hadiüzemekről, a katonai tervezőirodákról az állam és a kormány mindig is kiemelt figyelemmel gondoskodott. Itt dolgoztak a legtehetségesebb mérnökök és tervezők, a legképzettebb munkások. A nagyszerű munkakollektívák az ország legmagasabb szintű műszaki termékeit állították elő. Ma mindez széthullóban van. Az a munkás, aki tegnap még vadászgépet gyártott, és ezért havi 500 rubel fizetést ka? pott, ma nem akar havi 250 rubelért mosógépeket előállítani. A hadiüzemekből egymás után lépnek ki a legjobb szakemberek, a legtehetségesebb mérnökök. Ki lesz képes arra, hogy ismét összegyűjtse őket? Magas szintű technikát nem lehet üres helyen, a főiskolák és szakközépiskolák éppen csak végzett hallgatóival előállítani. Ehhez tapasztalatra és képzett munkaerőre van szükség. ' A tudósok által javasolt átállítási programok elősegíthetik az ország válságból történő kilábalását és az iparilag fejlett országok sorába kerülését. Ahhoz, hogy a technológiai folyamat a legkisebb változáson menjen át, a hadiipari vállalatok bázisán korszerű ipari központokat kell szervezni, ahol repülőgépeket, optikai eszközöket és számítógépeket gyártanak. Ám a haszon csökkenése az első szakaszban még ez esetben is elkerülhetetlen. Ahhoz, hogy a várható veszteségeket a minimálisra csökkentsük, már ma közvetlenül hitelekkel kell támogatni a konkrét vállalatokat, megteremtve számukra a hadiipari termelés békés célú átállításának egyéni feltételeit. Az ilyen programokban maguknak az üzemeknek kell részt venniük. Ezenkívül célszerű a békés célú termelésre áttérő hadiipari vállalatoknak tényleges gazdasági önállóságot adni. Mindez lehetővé tenné, hogy az átállást ne a honvédelmi minisztérium parancsára, hanem a vállalatok tényleges lehetőségének függvényében hajtsák végre. A hadiipari termelés békés célú átállítása a bölcsek köve lehet a szovjet gazdaság számára. Ehhez azonban már ma meg kell értenünk azt a képletet, melynek segítségével „aranyat” varázsolhatunk a folyamatból. Sz. Klucsenkov Novosztyi TUDOMÁNYOS KISHÍREK Biotechnológia a szarvasmarha-tenyésztésben A mesterséges megtermékenyítésben használatos új biotechnológiai eljárások egy-egy állat több utódját eredményezik. A lehetőség révén, hogy az egyes tehenek ivadékainak számát, és ezzel a tenyészetre gyakorolt befolyását erősen növeljék, az adott állat tényleges genetikai értékének a pontosabb meghatározása és ellenőrzése is fokozott jelentőségű. Ezeken a megfontolásokon nyugszik az embrióátültetés donor-teszt tenyésztési program. Európa több kutatóintézete az ún. klónozás problémájával foglalkozik. Egyetlen megtermékenyített petesejtből elvileg nagyszámú azonos állat nyerhető. Az embriók ivarának meghatározása ma már rutinszerűen történik. A spermiumok ivar szerinti különválasztása még kísérleti stádiumban van, akárcsak a biotechnikától világosan elkülönülő géntechnológia, amely a kromoszómák összetételébe történő beavatkozással kíván változásokat elérni. Ultrakönnyű repülőgépek Az igen erős és könnyű műanyagok elterjedése lehetővé tette, hogy sárkányszerkezetekre kis motorokat szereljenek. A könnyen kezelhető anyagok lehetővé teszik a házi barkácsolást, s így a legkülönbözőbb, fantáziadús szerkezetek jöttek létre. A könnyű repülők általában szétszerelve könnyen szállíthatók, tömegük 100 kg körüli, bárhol gyorsan összeszerelhetők, és kis magasságban, óránként 100 kilométer körüli sebességgel haladhatnak. Kis helyen is felszállnak és hihetetlenül jó a manőverezőképességük. Mélytengeri folyók Az óceánok mélyén aránylag keskeny hidegáramlatok haladnak az Egyenlítő felé. Ezek a mélytengeri „folyók” gyorsak, sebességük eléri óránként a 40-70 küométert is. A felszíni viharok örvényléseket hoznak létre bennük és a forogva száguldó víztömeg mindent magával ragad a fenékről. Az áramlatok mentén a tengerfenék sima, kemény és kihalt, míg szélein iszaphegyek torlódnak fel. A mélytengeri folyók tanulmányozása fontos a tengeráramlatok megismerése és a tengeralattjárók biztonsága érdekében. Sugárvédelem Pakson Az atomerőmű reaktorainak aktív zónájában az energiatermelő folyamat során nagy mennyiségű radioaktív izotóp keletkezik. Az atomerőmű normál üzemelése során a légtérbe a szellőzőkéményeken keresztül jut ki radioaktív anyag. Ennek döntő hányadát a radioaktív nemesgázok képezik. Ezeknél jóval kisebb mennyiségben kerül ki tríci- um és radioaktív szén. A paksi atomerőműből a környezetbe kibocsátott anyagok mennyiségét, ezek terjedését, a meteorológiai viszonyokat és a legfontosabb környezeti sugárzási jellemzőket távmérőhálózat figyeli folyamatosan. Ez a rendszer 10 perces mérési időciklusokban dolgozik, és évente mintegy 3 millió adatot szolgáltat Az atomerőmű tényleges kibocsátásai minden esetben a hatósági korlátok alatt maradtak az 1983—1989-es időszakban. Fűrészmalom a 4. században Sokan úgy tartják, hogy a vízimalom a középkori technika nagy vívmánya, pedig már az ókorban ismert volt és már 2000 évvel ezelőtt Kínában, a mai Dániában, valamint Anatóliában is forogtak kerekei. Sőt még ennél is jóval korábban az egyiptomiak bambuszból font vizkereket használtak. A vízimalom Európában a 6. századtól kezdve terjedt el látványosan és a középkor végére a technikatörténészek adatai szerint több volt a vízimalom, mint a templom Európában. Sőt egy negyedik században élt római költő már a Koselle folyó mellékágán működő fűrészmalomról tesz említést, bár ennek hitelességét egyesek kétségbe vonják, kételkedve abban, hogy ekkortájt a vízkerék kormoz-' gását lineáris mozgásra még nem tudták átvinni. Izomhangok A működő izmok alacsony hangokat keltenek, amelyek megfelelő műszerekkel regisztrálhatók. Máraz első vizsgálatok érdekes eredményeket hoztak: ezek a hangok az izmokra és a működésére jellemzők, belőlük és elváltozásaikból az izmok állapotára lehet következtetni. A tengeri ragadozók, különösen a cápák igen érzékenyek az izomhangokra: a vergődő hal izmainak hangját visszajátszó hangszórót perceken belül csapatostól veszik körül. A pisztáciazöld falakon gúnyosan fehérek a gipsz stukkódíszek, az ablakok vagy piszkosak, vagy mattüvegesek, — nem tudom. Az U alakba rendezett doboz-pultok idegenül szoronganak a biedermeier díszletek között: a főfalon homályos piszokfolt utal a száműzött jelképre. A széksorokban (minek a befogadóképesség hangsúlyozása?) egy szu- szogós öregúr, egy kopott bájú szépasszony, valamint a darvadozó sajtótudósító. A pulpitus jobb oldalán nett, hamis-aranykeretes szemüvegű ifjú, szemben vele hanyag tartású, unott urak. A szemlélővel szemben egy férfi (fáradt), egy nő (megviselt), s neme másik jelese, az árgus szemmel firtató. A piszokfolt alatt (középpontban!) zöld csokornyakkendős gigerli, arca, bár fiatal, mentes minden korára még jellemzőnek vélhető bájtól. Könyökét hanyagul támasztja a deszkatákolmány vízszintes felületére, kezei időnként enervált röptűkkel kore- ografálják a papírhalomból merített információk sorát. — Ah! — sóhajtana fejét még hátrább csapva, ha a hely szelleme nem tiltaná a ripacskodás „minősített" megnyilvánulását. Nem, nem, azt azért nem, ezt az „ah”-t csak a testtartása, gesztikulálása sugallja fájdalmasan. Az asztalok mögött ülők tekintetének fókuszában (ha vennék a fáradságot, hogy tekintetükkel fókuszáljanak) —- a világ legkényelmetlenebbre kifejlesztett fapadján két csíkos inges férfi. Vádlottak. Illetve mostantól: elítéltek. A csokornyakkendős nekik sorolja a kipuskázott neveket, adatokat, miután a lényegen túljutott: ítéletet hirdetett. Mert ez az abszurd színhely egy abszurd színjáték tere: a leyitézlett állam egykori kiskirály-inasai felett ítélkezik itten az isten tudja mitől erre jogosított, a csúful bukott rendszer idejéből idelegitimizálódott BÍRÓSÁG. Hogy itt ezekben a percekben ki a legitim, a stukkódísz, a pisztáciazöld, a homályos üveg, a vesztett bájú asszony, az érdeklődése-vesztett toll- nok, az álmos ülnök, a piszokfolt a falon? Egy biztos azonban: keserű komédia szereplői mind, akik így vagy úgy de tételesen elszámoltatni szeretnék a múltat. A múltat, amiben a próféták szava huszadrangú folt a „miapánkéhoz”, aki istenként ítélhetett eleveneket, holtakat. Akinek parancsa keményebb volt, mint Mózes kőtáblája, aki kézben tartotta nyáját, jutalmazott vagy jutalomból kizárt. Bűnösök-e a mamelukjai, akiknek egy dolguk volt, végrehajtani a parancsokat? A törvény betűi szerint igen, másrészt nem. Egyrészt másrészt. Egyrészt most a piszokfolt alatt, másrészt akkor, amikor ebben a teremben is a búzakoszorú hegyein biggyeszkedett csillag. Most azért a tudósító szé~. gyelli magát, de nagy a mellényünk asztalok mögött, a széksorokban. Sőt, a vádlottak padján is. Pedig mellény még a bíró úron sincs. Az „elsőrendű" karjait széttárva piheg a melegben. A másodrendű (mégiscsak a törvényesség — a szocialista törvényesség őre! — volt, s a szovjet jog vívmányaira épített jogtudomány magyar oskolájában szerzett diplomát) csak a hosszú lére eresztett egyrészt/másrészt magyarázatba bonyolódás sokadik kétség/kérdés szaltója után támasztotta fejét hanyagul öklére. A függöny végre összecsapódott, a hitves férje karjába omolhatott, a dolgukat bevégzők összecsomagolhattak. Ki-ki útjára el. A szerepét úgy-ahogy mindenki eljátszotta. Az előadás csapnivaló volt. Minden felvonásban, minden színhelyen. Vége, felejtsük el. De miért, hogy a kegyúrra, az önmaga ellen fordított fegyver dörrenése óta, ebben a végképp összeku- szálódott ki-miben-bünös, ki-miért-felel világban is: ezrek emlékeznek, jóstívvel, tisztelettel... Csak nem tán azért, mert kegyesen osztott ebből, ami nem is volt az övé? Nem tán azokért a forintokért, amelyek más számlájára bűnként rovattak fel? Ügyész, bíró, elítélt, kegyelemben részesülő, szemtanú, kívülálló, jutalmazott, megvásárolt, kifizetett, hoppon maradó! Ember! Te érted mindezt? Függönyt! Legyen a komédiának vége. A rossz darab nem érdemel felújítást. Vegyük le a színlapról! Nagy Mária Bukott darab