Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-01 / 205. szám
1990. szeptember 1. • PETŐFI NÉPE 0 5 Egy elfelejtett életmű Moxotn/f Vif’áhi Lehetséges, hogy némi féltékenység is szerepet játszott- Erkel t Ferenc magatartásában, amikor szembeszegült kortársa, legjelentősebb zenei ellenfele, Mosonyi Mihály állásfoglalásával a Wagner- müvek magyarországi bemutatása körül kialakult vitában. Mosonyi ugyanis a nemzeti zene ápolásával igen jól összeegyeztethetőnek tartotta Wagner zenedrámáinak hazai bemutatását. Pedig a 19. században a nemzeti zene ügyének Liszt és Erkel mellett a legnagyobb szolgálatot éppen a nem is magyar származású muzsikus Mosonyi, családi nevén Brand Mihály tette.. A 175 éw^l ezeíőtt, 1815. szeptember 2-án Boldogasz- szonyfalván született zeneszerző és zeneíró korai alkotásaiban még a német romantika híve, Liszt és Wagner egyik leglelkesebb propagálója, akit Liszt Ferenchez őszinte barátság fűzött. Verbunkosra támaszkodó magyar műzenét alkotott, különösen az 1850-es évek végétől, amikor esztétikai és kritikai Írásaiban is a nemzeti műzene megteremtésén és felvirágoztatásán fáradozott. Mosonyi eredetileg tanítói pályára készült. Tanulmányai befejezésére Pozsonyba ment, ahol barátságot kötött Surá- nyi Jánossal, a későbbi aacheni zeneigazgatóval, aki zenei fejlődésére nagy hatással volt. Mosonyi zenei stúdiumait autodidakta módon végezte. Zeneszerzői működését a klasz- szikus mestereket tanulmányozva kezdte, s amikor 0 Mosonyi Mihály portréja 1842-ben Pestre költözött, már jól képzett muzsikus volt. Nemsokára nagy sikerrel mutatta be első szimfóniáját, és három nagymiséjével, valamint számos más zeneművel magára vonta a figyelmet. A Bánk bán évében, 1861 decemberében mutatták be a Nemzeti Színházban Mosonyi Szép Ilonka című operáját, amelynek szövegét Fekete Mihály írta, Vörösmarty költeménye alapján. A népdalokra és népies műdalokra épülő muzsika — főként a zeneszerző baráti köre előtt — azzal vált „világbecsűvé”, hogy bebizonyította „a különböző speciális nemzeti irányok megalapításának lehetőségét”. Ám a Szép Ilonka, amely a „minden alkotóelemében magyar” nemzeti dalmű példája kívánt lenni, kilenc előadás után eltűnt a műsorról. Talán a libretto nehézkessége, talán Erkel és híveinek a neheztelése sodorta félre ezt a kedves meseoperát, amely azóta is ismeretlen maradt a magyar közönség előtt. Következő színpadi műve, az Álmos című nagyszabású kórusdráma a szerző életében nem is került előadásra. Keletkezése után hetvenkét évvel, 1934-ben mutatták be az Operaházban, de a Szigligeti Ede szövegkönyvére készült mű fölött ekkor már alaposan eljárt az idő. Az Álmos zenéje sok tekintetben Wagner hatásáról tanúskodik (Mosonyi személyesen is megismerkedett a német zeneköltővel 1863-as pesti vendégszereplésén), csakúgy, mint Ünnepi zenéje, melyet a Nemzeti Zenede 25 éves fennállásának jubileumi ünnepségsorozatán adták elő. A karmester Liszt Ferenc volt. Mosonyi számos zenekari művet, kantátát, misét, kórusművet komponált, de fontos szerepe van életművében a kamarazenei alkotásoknak is: hét vonósnégyesének, zongoradarabjainak, dalainak, s a zongoratanulmányainak. A méltatlanul elfelejtett szerző és életműve fontos építőköve volt az elmúlt évszázad zenei fejlődésének Magyarországon. Tanúsítja ezt céltudatos koncepcióval, határozott művészi elvek szolgálatában alkotott, gazdag invenciójú muzsikája. Ennek legfőbb jellegzetessége pedig egy mélységesen komolyan vett szépségideál áhítatos tisztelete volt. Mosonyi Mihály 1870. október 31-én bekövetkezett halálára Liszt Ferenc írt gyászzenét, s a muzsikus barát tiszteletére a Szép Ilonka opera egyes témáira zongoraparafrázist komponált. Sajnos, Mosonyira ma már szinte kizárólag ez a Liszt-kompozíció emlékeztet. Szomöry György PINTÉR LAJOS Sanzon Milyen világ ez, ' micsoda világ, a kés élét próbálom: ujjam bögyét, ha vágd. Futva jön a kerten át anyám, kisfiam, kiáltja, mit csinálsz. A kértkapu, mint ingnyak nyitva áll, befut egy csibe, hangja cémaszál. Követ kapok föl, tompa puffanás, a gyönge csibe-hát úgy dong, akár a föld. % Biciklijén a postás szellőcske tovaszáll. Nem hozott ma hirt, - esőt, sem levelet. Milyen világ ez, micsoda világ, lapjára tedd a kést, az ujjad meg ne vágd. EGY ÚJRAFELFEDEZETT FESTŐMŰVÉSZ Istókovits Kálmán E zelőtt kilencvenkét esztendővel született a kis- nemesi és polgári ivadék, Istókovits Kálmán. Hamar szomorúvá váltak a siklósi gyereknapok, hiszen édesapját ötéves korában elveszítette, majd az özvegy édesanya Pécsre költözött a három gyerekkel. Istókovitsot középiskolás korában érte az első igen komoly meglepetés: tévedésből katonának sorozták, néhány hétre rá a harcmezőn találta magát, kivitték az orosz frontra. Megúszta a gépfegyverek pergőtüzét, elkerülték a veszedelmek, szerencsésnek mondhatta magát. Ahogy otthagyta a bakaéletet, rögtön festészettel és grafikával foglalkozott. Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán hamar kedveltje lett a neves mestereknek. Rudnay Gyula és Csók István tanítványaként nyugat-európai körútra indult. Franciaország és Olaszország képzőművészei is nagy hatással voltak rá. Mint a római Collegium Hungáriáim ösztöndíjasa, a húszas évek fordulóján már híressé válik. Egészen fiatalon elnyerte a.„Ferenc József’-díjat. Érdekes, hogy rézkarcaira nem az akkoriban divatos irányzat, az avantgárd hatott, hanem egy finomabb, lágyabb stílus, mely inkább Rembrant-ra jellemző. E műfajban legnagyobb sikerét a Komédiások című művével aratta. Művészetére nagy hatással volt az olasz neoklasszicizmus is, itáliai éveinek köszönhette az olajnak temperával való felcserélését. A Szent Imre- képe például az akkor újdonságnak számító festéstechnikával készült. Istókovits Kálmán első gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban rendezték, 1931-ben. Ebben az időben több száz npi portrét is festett. Megörökítette a Habsburg családhoz tartozó Anna főhercegnőt; ezt a képét azóta is kiemelkedő alkotásai között tartják nyilván. Az idős művésznek még ma is kedvence az egyházi témájú festészet, melyet még római ösztöndíjas korában szeretett meg. Budapesten, a Ferenc-rendi templomban gyönyörködhetnek a Szent József halála című oltárképében. Szívesen festétt freskókat. Az ő munkája díszíti a Hittudományi Intézet mennyezetét, de több vidéki templomban is találkozhatunk műveivel. Műtermében egyébként igen nagyszámú vallási témájú festménye vár kiállításra. Több képe van a Nemzeti Gelériában, Olaszország, Franciaország, Németország képtáraiban. Legutóbb Kalocsán, a városi kiállítóteremben is láthattuk műveit. Istókovits Kálmánt 1945 előtt négyszer részesítették Állami Díjban. Az ötvenes években nemigen vettek ról^ tudomást a hatalom urai. Mostanában, hogy a félresikerült ideológiát száműzik a fejekből, újból elismerik tehetségét. Idén januárban a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Ékesített Zászlórendjét kapta. A mester ma ünnepli 92. születésnapját. Örülünk, hogy megérhette rehabilitálását... Zs. K. I. Western — Marlboróval Az idei nemzetközi rövidfilmes és animációs seregszemléken — legutóbb az augusztusi hirosimai fesztiválon — a magyar színekben jelen volt Homolya Gábor Western című munkája is. A Pannónia kecskeméti műtermének ösztöndíjával készült Western különben egy pályakezdő produkció. Rendezője annak a legfiatalabb rajzfilmes generációnak a képviselője, amely csak kivételként, legfeljebb egy-egy alkotással van jelen a pályán. Homolya a képzőművészeti főiskolán végzett friss mesterdiplomásként egy József Attila- versre improvizált festményanimációs munkájával nyerte el öt esztendeje az első kecskeméti animációs filmszemle legjobb első filmért odaítélt díját — az amatőr kategóriában. Három évvel később ugyanitt A harmadik című (Stefan Zweig novelláját felhasználó) alkotását a zsűri a legkiemelkedőbb (immár profi) első filmnek minősítette. Homolya Gábort, aki nemcsak rajzfilmrendező, hanem — manapság elsősorban vállalatok, intézmények, közöttük a kecskeméti Bar- nevál arculatát tervező — alkalmazott grafikus is, először arról kérdeztem: mekkora része volt a szatirikus Western drasztikus szemlélet- váltásában a reklámgrafikának? — Ami az időrendet illeti, ötlete még jóval a „festői” filmek előtt, egy középiskolás „agytorna” eredményeként született. Az viszont már korántsem véletlen, hogy a cowboy figurája, arcvonásai, cigarettát tartó szája a reklámokat — elsősorban a legismertebb Marlbo- ro-variációkat — is idézik, hisz építőanyagként épp ezeknek a tipizált jegyeknek az arzenáljára volt szükségem. — Tehát komolyan „készültél”? — Igyekeztem. Beszereztem például néhány amerikai kiadású, eredeti dokumentumokkal, fotókkal illusztrált kötetet a Vadnyugatról, amelyben feketén-fehéren látható, milyen szerencsétlenek is voltak valójában ezek a gengszterek. A korabeli felvételeken már felfedezhető (kicsiben) az illúziók életben tartásának, kiteljesítésének igénye. Közismert tény: a megölt bankrablót a magnéziumszalaggal érkező fotós kedvéért, kezéhez pisztolyt kötözve „feltámasztották”. A sáros utcák, a félelmetes nyomortelepek háttere előtt készült divatos poziíúrákat rögzítő fotók világától mi sem áll távolabb, mint a kiglancolt, fegyvereket és lakkcsizmákat versenyben csillogtató hollywoodi — és a csalást más stílusban megvalósító — spagetti western. Egy jellegzetes beállítása viszont mindkettőnek ugyanaz: az előtérben egy csizma, a háttérben pedig egy másik figura. Végül is ebből az unalomig ismételt látványból -adódott maga a poén. (A sarkantyús lábbeli tulajdonosa nem pisztolyt ránt, hanem cigarettacsikként eltapossa a — távolság miatt — parányi figurát.) Újra visz- szapergettem persze a műfaj alapdarabjait is, videón tanulmányoztam például a filmben háromszor visszatérő, vészjósló keselyű röptét. Sokkal könnyebb dolgom volt A harmadik galambjaival: egyszerűen kimentem egy szuper 8-as felvevővel a Blaha Lujza térre, ahol iszonyú tömegben röpködtek, otthon aztán az amatőr kis montázsasztalomon „lekockázgattam” mozgásfázisaikat. — Említetted, előző munkád néhány részletét ma már szívesen átdolgoznád, mert (szerinted) magánviseli az első filmek tipikus hibáit. A Westemben így utólag is mindent a helyén látsz? — Nincs miért elégedetlennek lennem, bár a felvételek során, a rendelkezésünkre álló kezdetleges körülmények között, bőven akadtak technikai . nehézségeink. A stuttgarti fesztiválon, ahol ugyancsak a közelmúltban járt a filmem, bezzeg egészen más közegbe csöppentem: fantasztikus kom- pdteranimációs produkciók tarolták le a fő díjakat. Nagyon ötletesek, nagyon szépek, nagyon profik — és nagyon lélektelenek voltak. — Gyakorló reklámgrafikusként — a müvészfilmkészítés reális esélye nélkül — nincsenek olyan terveid, hogy „alkalmazottként” használd a kézműves vagy a komputeres animációt? '—Volt idő, amikor megkísértett a gondolat, sőt kaptam is ilyen felkérést, de végül is nem vágtam bele ebbe a kalandba. Úgy gondolom, az animációt mindig is megtartom egy szuverén világnak. Károlyi Júlia