Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-04 / 207. szám
1990. szeptember 4. • PETŐFI NÉPE • 3 Csengőszó a Kertvárosban Új halasi létesítmény Kiskunhalas két év óta sorolja első és legfontosabb helyre legújabb városrészének iskolagondját. A szombaton délelőtt Gaboiják József megyei tanácselnök által felavatott Kertvárosi Általános Iskola több éve húzódó problémát — a volt külterületi iskolák hányódó csoportjainak elhelyezését —, s egyúttal egy városrész iskolagondját van hivatva megoldani. Tekintettel a város szűkös anyagi helyzetére, nemkülönben az általánosan is szigorodó pénzügyi körülményekre, a most átadott létesítmény jóval szerényebb az eredetileg tervezettnél. Az első ütemben elkészült 12 tanterem berendezéssel együtt 95,5 millióba került, s 16 tanulócsoportnak ad szűkösen helyet. Á kényszermegoldás szülte, hogy az előadóteremből átmenetileg konyhaétkezőt alakítottak ki, hogy a testnevelési órákat tornaterem híján az aulában tartják majd, s hogy még mindig van utazó csoportjuk, amely csak a délutáni napközis foglalkozás idejére kap helyet az új épületben. De ne legyünk ünnepron- tók! A Bács-Kiskun Megyei Tervező Vállalat—Kunép— Bácsber hármasa igazán harmonikus, szemet gyönyörködtető, emberközeli épületet varázsolt a kertvárosi hd- moktenger közepébe. (Mert mi tagadás, homok tenyér vészi körül az iskolát, az ünneplő vendégsereg majdnem elült benne kocsistul, őszre aztán sártengerré válik majd, dagaszthatják a nebulók.) A kissé hosszúra nyúlt ünnepi beszédeket a tűző napon főtt apróságok remélhetően azóta már kiheverték, s ha "nem is az első cserrgöteó* ra, de előbb-utóbb igazán birtokukba veszik, talán még meg is szeretik a halasiak legújabb büszkeségét. H. T. Végre feltöltik a glóbuszt Soltszentimrén! Négy évvel ezelőtt bíráló cikket közöltünk a nem kellően megtervezett megyei tanácsi beruházásokról. A többi között elmondtuk: Soltszentimrén az emberek nem kérték a vízmüvet; járdára szerettek volna inkább pénzt kapni a közös alapokból. De mivel a pénzeszsákok pántlikáján csak vízműfejlesztés szerepelt, megépült a falusi kút, a gépház és a hidroglóbusz. Ez utóbbit azonban nem is töltik föl, mert félnek a szakemberek, hogy télen belefagy a víz. Kevesen kötöttek rá a vezetékre s igen csekély a fogyasztás. Aztán az idők során bebizonyosodott: mégsem volt értelmetlenül kidobott pénz a solt- szentimrei vízműre fordított forint. Az emberek belátták: egy korszerű háztartás nem lehet meg állandó nyomással üzemelő, garantáltan egészséges vizet adó közösségi vízmű nélkül. Tanácsi fölmérés bizonyította: megváltozott az emberek véleménye; szinte kivétel nélkül minden család igényelte a fejlesztést. A Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat 1990-re ütemezte a 24,2 millió forintos beruházást. A munkák során 13 kilométer hosszan fektettek le csöveket az építők, félezer háztartásba juttatva el így az ivóvizet A költségek nagy részét (13,4 millió forintot) a lakosság hozzájárulásából fizetik, tanácsi és vígügyi alapokból 10,8 millió forintot kapott a homokhátsági település. A tervek szerint október végére végeznek a soltsifpntimrei beruházással az építők. F. P. J. • Ma még sok helyen föl vannak bontva a soltszentimrei utcák. Az építők remélik: októberben végeznek a vízműfejlesztéssel. (Tóth Sándor felvétele) Ne legyen privilégium a vadászat! Szélsőséges állapotok alakultak ki a baranyai vadgazdálkodásban. Egy felelői katasztrofálisan megcsappant a mezei- nyúl-állomány, gyakorlatilag küszöbön áll a faj teljes összeomlása, a fogolynak pedig már csak az utolsó példányai lelhetők fel a megyében, ha ugyan ki nem pusztult egészen. Másfelől viszont mértéktelenül elszaporodtak a szarvasok és a vaddisznók, a tervezett és az elviselhető létszám kétszeresé- re-háromszorosára nőtt az állomány, ami miatt súlyos vadkárokat kénytelen elviselni a ifiező- és erdőgazdaság. A szakemberek érthetetlennek és ésszerűtlennek tartják a nagyvadállomány ilyetén való túlszaporítását, míg az apróvadak (nyúl, fogoly) helyzetét reménytelennek látják. A megyei szakigazgatási szerv alaposan felmérte a vadgazdálkodás és a vadászat helyzetét, s tulajdonképpen semmit sem talált rendben. A szarvasok számát hét és fél ezerre becsülték, holott a tervek szerint alig haladhatná meg a kétezret. Drasztikus állománycsökkentést sürgetnek a szakemberek. Ennek végrehajtását következetesen be is akaiják tartatni a vadgazdálkodási egységekkel, és szükség esetén szankcionálni fogják a mulasztókat. A vaddisznóállományt is a felére kell apasztani, amit a tetemes vadkár indokol. Ne legyen többé kiváltság, a vezetők és pártfogoltjaik privilégiuma a vadászat — szorgalmazzák. Nem lehet természetesen nyakló nélkül osztogatni a vadászengedélyeket, mindazonáltal úgy vélik a szakemberek, hogy a mostaninál kétszer vagy akár háromszor több ember űzheti ezt a sportot 'a baranyai erdőkben és mezőkön. A vizsgálat arra is'figyelmeztet: a mai és még inkább a jövőbeni vadászoknak jobban figyelembe kell venniük a földtulajdonosok, illetve a földhasználók érdekeit, s tudomásul kell venniük, hogy minden kárt meg kell téríteniük, amit a vad okozott a szántóföldeken és az erdőkben. (MTI) Zsákbamacska volt a zsákos krumpli? A kecskeméti Bácsmag Kft. (vetőmag-termeltető vállalat) olcsótakar- mánykrumpli-vásárt szervezett A termést a dunaegyházi tsz-től vették és 5,30 forintért adták kilóját A meghirdetett időpontban tódultak is a vevők, s vitték a -bogyóst" zsákszámra. Az ötlet tehát jó volt — de a kivitelezés hibádzott Olyannyira, hogy voltak, akik szerkesztőségünkbe is eljöttek: -állíttassuk” le az akciót, legalább mások ne jáijanak úgy, mint ők. Igaz, hogy semmiféle „leálh'ttatásra” nincs módunk (nem vagyunk hatóság), de a közhírré tétellel talán valóban segíthettünk volna. Csakhogy már akkor késő volt, amikor az első panaszosok jelentkeztek. Egy óra alatt elfogyott a 100 mázsa krumpli. A meglepetés otthon érte a vásárlókat: túlságosan sok szemetet — ■ főleg összekeményedett rögöt — találtak a zsákokban. Győrfi József tiszakécskei olvasónk az általa vásárolt két mázsából 40 kilogrammot szedett össze, mintát is hozott belőle. Ugyanennyit — azaz egy zsákból 10 kilogrammot — válogatott ki a kecskeméti Domokos Sándorné. Rajtuk kívül még ketten panaszolták csalódottságukat telefonon. Egyebek között azt is, hogy bár vittek zsákot, a helyszínen nem önthették át a termést az eredeti göngyölegből. Megvetették velük, 20 forintért. Miért? Kérdésemre Róka István- né. a kft. munkatársa azt válaszolta: az óriási forgalom miatt nem volt idő, alkalom a termés átpakolására. Ha ezzel bajlódnak, bizonyára emiatt zúgolódtak volna a vásárlók. A kft. dolgozói azonban próbaképpen kibontottak egy zsákot, mielőtt az árusítást elkezdték, s úgy látták, kétkilónyi göröngy lehet az ötven kilóban. Ezt le is vonták a fizetendő mennyiségből. Nem értik, hogyan lehet, hogy a vevők sokkal több „ocsút” mértek —, de utólag ki tudja eldönteni, egyáltalán mennyi volt az anpyi __? A történtek tanulsága kézenfekvő: nem is volt olyan olcsó az a krumpli. S még valami: ettől a cégtől nem érdemes látatlanban vásárolni __ A . M. A göngyöleg meg kelendő Ládák, zsákok, fóliák, raklapok évi százmillióért Csak a rizs ígér jó termést a Nagykunságban Jász-Nagykun-Szol- nok megye aszály sújtotta határában az őszi érésű növénykultúrák közül csak a rizsben van reményük a nagyüzemi gazdaságoknak. A délszaki gabonának kedvez a sok napfény; Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr határában erőteljes a „vízigabona” terméskötése, néhány helyen csak néhány hűvös, ködös hajnal ve- * tette vissza kisebb foltok- | ban a kultúra fejlődését. A vízszolgáltató Tisza- menti Regionális Vízmű folyamatosan szolgáltatta a vizet a táblák elárasztásához, s a vízminőség is — bár a kánikulai melegben gyakoribb a hínáro- sodás — megfelelő volt. A megye 6100 hektáros rizsterraő területén tartott termésbecslések szerint a várható átlaghozam 32—-34 mázsára tehető hektáronként, de lesz, ahol ennél nagyobb termést takarítanak be. Harmincöt éve irányítja Kecskeméten a Göngyölegellátó Vállalat munkáját Pálfi Sándor, aki a Dunántúlról származott ide. Mint minden gazdasági vezetőnek, neki sem gondtalan az élete, de nem panaszkodik, hiszen az általuk termelt és forgalmazott áru még mindig kelendő. — Évi 90-100 millió forintért készítünk ládaféleségeket, raklapokat. Ezek közül a hatkilós exportládát az országban egyedül mi állítjuk elő. Nagykőrösön árusítjuk a műanyag termékeket, zsákokat, fóliákat, poharakat, tálcákat, a műanyag ládát. A több lábon állás érdekében már régóta működik vasipari részlegünk Izsákon, ahol a csuklós Ikarus autóbuszok számára a harmonikakereteket készítjük. A legnagyobb megrendelőik a megyei Zöldért, a Hungarofruct, a dán- szentmiklósi Micsurin, a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz, de — miután nincs úgynevezett ellátási kötelezettségük — mindenki vásárolhat tőlük szabadon. Az természetes, hogy a legtöbb a hatkilós exportládából fogy, amelyből évente 600-700 ezer darabot készítenek. Műanyag ládákból — ezek nehezebben mennek tönkre, igaz, az áruk is magasabb — évi 30 milliós forgalmat bonyolítanak le. Raklapokból évi 25-30 ezer a megrendelés ebben az évben. Már exportot is lebonyolítottak. Egy osztrák cég számára 13 ezer eldobható salátás, egy olasz cégnek 500 ezer foririt értékű úgynevezett eldobható raklapot gyártottak. — Sajnos, az utóbbi időben potenciális vásárlóktól kellett megtagadni a hitelt, mert nem volt pénzük, s nem tudtak fizetni. Szerencsére időben észbekaptunk s ezért a kintlévőségünk nem számottevő, ugyanis az expartlá- dákért mindig fizettek. A termelés fi- nanszírozásához azonban nekünk is fel kellett venni hitelt, hiszen emelkedett az alapanyag ára, s ezért 150 milliós tartozásunk van. A láda készítéséhez a fát, főleg nyárt a közös gazdaságoktól vásárolják. Érdekes, annak ellenére, hogy nagyobb a kínálat, mégis emelkedett a fa ára. A- hasított export láda alapanyaga 2400-2600 forint köbméterenként, amelynek csupán 50 százaléka használható fel s mindössze 300 darabot tudnak felőle előállítani. Ennek eladási ára nem rossz, 7200 forint, igaz „rárakódik” a feldolgozás, a munkabér, s az egyéb költségek. A raklapalapanyag köbméterenként 3600 forintba kerül, ennek is csak a fele használható fel, s 22 darab készíthető belőle, de a késztermék ára magasabb, 11 ezer forint. — Számunkra az utóbbi volna az igazi üzlet, nagyobb rajta a nyereség. Annak ellenére, hogy most a piacgazdaságra térünk át — nálunk korábban is a kereslet-kínálat törvénye szabta meg a munkát, a nyereséget — szeretnénk mindenkit kiszolgálni, s exportládákat is készítünk. Azelőtt sem volt célszerű, most sem szabad túlságosan nagy készleteket előre gyártani, az áruban tartani a pénzt, hiszen erőteljes az infláció. A raktárakban mindössze 10- 15 ezer exportládát tartunk, s ha érkezik a megrendelés — a napi termelés 5 ezer darab —, néhány nap alatt ki tudjuk elégíteni az igényeket. — Szerződést ebben az évben már csak a megyei Zöldérttel kötöttünk. Úgy véljük, nem szabad szerződést kötni, aszerint gyártani, mert akkor elkötelezzük magunkat, s nem biztos, hogy a szerződő fél fizet is. Ezért a sokévi tapasztalati számok alapján bizonyos mennyiségű exportládát készítünk, s a holtidőben mást termelünk. Munkánk bőven van, ennek ellenére keressük az új lehetőségeket bel- és külföldön egyaránt. A Göngyölegellátó Vállalatnál a félévi nyereség 5,5 millió forint volt, az éves terv 11 millió, tehát időarányosan megvalósították elképzeléseiket. Gémes Gábor RADIOJEGYZET Az elnök Amikor 1989. május 21-én a rádióban elhangzott a Göncz Árpád író-műfordítóval és családjával készült beszélgetés, még senki sem gondolta, hogy mindez úgy lesz megismételhető 1990 júniusában, mint az ideiglenes köztársasági elnök otthonában tett korábbi látogatás hangfelvétele. Augusztus 12-én délelőtt pedig már, a Petőfi rádió Kié a mikrofon ? című sorozatában, a Magyar Köztársaság elnökével beszélgethetett Wisinger István. Közben bizonyára a szerkesztők is felmérték, hogy vasárnap délelőtt 11 órakor leginkább a konyhában tartózkodó háziasszonyok hallgatnak rádiót, vagy még ők sem. Ezért került sor az elmúlt héten hétfőn este a Kossuth rádióban az egyórányi beszélgetés megismétlésére. Tudjuk, hogy az elnök aznap a parlamenti ülés kezdete előtt türelemre és higgadtságra intette a képviselőket. Másnap a választási kampány nyitányában hangzott el hasonló — felelősségre, politikai józanságra szólító — üzenete az állampolgárokhoz, a pártokhoz. Aki végighallgatta a hétfő esti interjút, ugyancsak ennek a „gönczárpádi” stílusnak lehetett a fültanúja. Türelem, mértéktar- 1 tás, emberiesség a főbb jellemzői. Azt mondja, aki hat évet töltött börtönben: „ ... nekem személy szerint senkivel ninci elszámolnivalóm”. A gyanakvásokról, újabb kirekesztésekről pedig így nyilatkozik: „Túl kell ezen jutnunk. Néhány országos sikerélmény ezt erősen fogja enyhíteni.” Az egész ország váija ezeket a sikereket. T anítómesterünk Kedves raccsoló beszédét a rádióból hallgatva szinte látjuk magunk előtt mosolygós arcát, elmaradhatatlan pipáját. Ä legtermékenyebb magyar író, Hegedűs Géza, májusban múlt 78 éves, de szelleme még mindig fiatalos, évezredek történelmét, századok irodalmát fogja át könnyedén. Nem a komputer precizitásával, hanem az emberi elme Ide-oda csapongó, mégis logikusan rendszerező — történeteket idéző, humorra is érzékeny — gon- ‘ dolatiságával. Varázslatos képesség az övé, nagy szerencse, hogy kortársai, s a rádió révén hallgatói, tanítványai, szinte barátai lehetünk. . Fél óra mindössze, melyet havonta nekünk szentelhet, amikor Az olvasás gyönyörűsége című sorozatban megszólalhat. Most legutóbb éppen Batsányi Jánbsról, a felvilágosodás nagy költőjéről beszélt. Barlay Vali, Béres Ilona, Benkö Gyula, Sin- kövits Imre voltak illusztráló!, előadótársai. Mindez talán nem is lenne kiemelendő esemény, de ez volt a sorozat százötvenedik adása. „Bűntársak vagyunk egy erényes és magasztosnak tudott feladatban.” — úja a jubileum apropójaként. Vagyis abban, hogy igyekeznek bennünket rászoktatni egy magasrendű szenvedélyre, a szellemi élet, az esztétika, az olvasás gyönyörűségére. Tizenöt év óta teszik ezt, immáron másfélszázadik alkalommal. Hegedűs Géza írói élete összefonódik nagy kedvvel végzett pedagógiai munkásságával. Tanítványai számlálhatatlanok. Nyár után Megdicsértem július elején a Petőfi rádió nyári, tíz hétre tervezett, új műsorrendjének nyitányát. Ennek befejeztével sem mondhatok mást. A nép- szórakoztató műsor sok örömet szerzett mindazoknak, akik bárhol —útközben, strandon, otthoni munka mellett — bekapcsólták a rádiót. A rövid, pergő műsorszámok bizonyára sok munkával jártak, elismerés a szerkesztőknek és munkatársaknak. Most a rádió műsorszerkezete ismét változik. Hasznosítják a nyári tapasztalatokat, néhány állandó műsor adásidőpontja is módosul, érdemes tehát átnézni a programajánlatokat. Bővülnek a nemzetiségi műsorok, s a Bartók rádió éjfél után két órakor fejezi be adását. Talán sikerül a régi terv is, kialakul a Kossuth, a Petőfi és a Bartók rádió jellegzetes arculata, s a Magyar Rádió közelebb jut a hallgatóság igényeihez. F. Tóth Pál t (Ferincz János felvételei)