Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-20 / 221. szám

1990. szeptember 20. • PETŐFI NÉPE • 5 Megbecsülik az időseket A Kerekegyházi Dózsa Termelőszövetkezet — sok más közös gazdasághoz hasonlóan — igen nagy gondot fordít nyugdíjas tagjainak a segítésé­re, anyagi gondjaik megoldására. Persze lehetősé­geik végesek, nagy jólétet nem tud biztosítani a közös gazdaság idős tagjainak, de az, amit nyújta­ni tudnak, amivel „meghálálják” a nyugdíjasok­nak az ifjúkori megfeszített munkát, napjainkban sokat jelent. Melyik idős emberen nem segít az az évente kapott 16 ezer forint, amit tavaly óta már biztosítani tud részükre a gazdaság? Nyolcvanadik éve felé közeledő idős asszony mesélte könnyes szemmel, hogy falujától legmesszebb Kecskeméten járt néhányszor, s a nyáron elvitték Szarvasra, az arborétumba és hajókázott a Körösön. Nagyon jól éreztük magunkat mindnyájan, és sajnálom, hogy a korábbi években sosem értem rá, amikor a nyug­díjasokat kirándulni vitte a tsz ... — mondta. A művelődési ház nagytermében, szépen megte­rített asztalok körül üldögél több mint száz idős ember. Van, aki már eltette a kétezer forintot rejtő borítékot, de olyan is akad, aki a tányérja mellé tette, s olykor-olykor rátéved a tekintete. A fő figyelem azonban az előadóé, nagy érdeklődéssel hallgatják Ciliné Farkas Klára elnök asszony be­számolóját arról, aminek nap mint nap maguk is tapúi. Elismerően bólogat a sok ősz fej, amikor olyan számok hangzanak el, amiket nem ismernek. Mert hiszen az idősek közül ki is tudja azt, hogy a tsz a tavalyi 603 millió forintos árbevétel után az idén 730-750 millió forint bevételt fog elérni? Azt sem sokan tudták eddig, hogy a 2270 hektáron gazdálkodó tsz alaptevékenysége — az ott folyó megfeszített szakszerű munka ellenére — ehhez az összeghez mindössze 21 millió forinttal járul hoz­zá? Azt sem sokan tudták, hogy a múlt évben 30,4 millió forint adót fizettek, az idei év után pedig várhatóan 41,4 millió forintot fizetnek be a „nagy közösbe”. Sokatmondó volt az a szám is, amely­nek hallatára elismerően bólogatnak újra a nyug­díjasok. A tavalyi 10 millió forintos nyereség után az idén 12,4 millióra számítanak. Részletesen elemzi ezután az elnök asszony azt, hogy milyen nagy szerepük van a közös gazdaság talpon maradásában az ipari üzemeknek. Az évti­zed első éveiben egymás után láttak hozzá azokhoz a tevékenységekhez, amelyek eredményei ellensú­lyozni tudták a 10 aranykoronás, gyenge minőségű földek—jórészt az időjárástól függő — hozamát, eredményeit. Létrejött a tejüzem, azóta is sikere van az ott gyártott Hírős túrónak. Sok községet, sok száz családot juttatott gázhoz az ezzel foglal­kozó részleg. Jelentős forgalmat bonyolít le a gaz­dabolt, eredményes a hypóüzem, a textilfeldolgozó és a többiek. A legdinamikusabban fejlődik és nagy sikerrel teljesíti vállalásait az építőrészleg, amely gépeinek értéke már meghaladta a 60 millió forintot. Eddigi legnagyobb munkájuk átadására készülődnek: Gödöllőn egy kanadai cég részére építettek 240 millió forintért egy korszerű gyógy­szergyárat. A megrendelő elégedettségét bizonyít­ja, hogy már egy újabb, 140 millió forintos munkát rendelt a részlegtől és jelezte, hogy tevékenységére legalább 1995-ig igényt tart. Nem hosszú a beszámoló, mert hiszen csak az a célja, hogy megnyugtassa az idős embereket: to­vábbra is számíthatnak a közösre! Asztalra kerül a finom ebéd, majd koccintásra emelkednek azoknak a bőrös és sörös poharai, akiket még nem tiltott el az orvos az efféle élveze­tektől. O. L. APÁCZAI CSERE JÁNOS-ALAPÍTVÁNY A maradók méltósága Gyönyörű könyvet lapozgatok. Nem csak páratlan szellemi kaland, ritka esztétikai él­mény is. A szerzőpáros a Kalotaszeg című, két pompás kötetért nemrég Székesfehérvá­ron, á könyvtárosok nyári nemzetközi ván­dorgyűlésén, vette át a Fitz József-díjat. Lackovits Emőkétől, a Bakony Múzeum osztályvezetőjétől tudom: Borbély Anikó és Várady Pál számtalan nehézséget legyűrve, az éberséget kijátszva örökítették meg, hoz­ták magukkal a kalotaszegiek üzeneteit, gaz-, dátlan és keserves bizodalmukat. A Körös és Kalota vize által közrefogott, háromszög alakú tájegység negyvenegy, többségében magyarok lakta falujában szin­te páratlan kultúrát őriznek. Kalotaszeg mű­vészeti fogalom. Gazdag folklóija eleven, te­remtő szellemiségű népről vall. A tájegység első tudományos néprajzi monográfiáját Jankó János irta a múlt század végén. így jellemezte az ott élőket: ,jó gazda, szorgal­mas munkás, aki idejét kitűnően tudja be­osztani ... mozgékony eszű, eleven vérű, nem röghöz tapadt. Hagyományaihoz való szívós ragaszkodásával távol tart magától minden idegen befolyást... nyugodt, mérsé­kelt gondolkodású, tiszta, erőteljes, egészsé­ges és szép faj”. Nehéz a hegyet járni A szerzők nem véletlenül választották ki­indulási pontnak Kós Károly Régi Kalota­szeg című, 1911-ben fogalmazott vallomását: „Valamikor nem régen még többen járták ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind, de megapadtunk. Többen más utakra fordul­tak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz a hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között. Járom a tövises ösvényt, és hosszú esztendőkön át körülfújt fagyos szél és perzselt a nap... De lesznek, akik utánam jönnek, az én maradékaim. És nem szállnak le a hegyről, hogy láncos rabjai legyenek hírnek, dicsfénynek és idegen kul­túrának. Mert erősek lesznek. Hatalmasok és magyarok...” 0 Az első kötet címlapja. — Kós Károly mostani maradékai erőtle­nek, elesettek, segítségért kiáltanak. Munká­jukkal kiket támogatnak?—kérdezem a Ka­lotaszeg című album egyik szerzőjétől, Bor­bély Anikótól. — Létrehoztuk az Apáczai Csere János- alapítványt a romániai magyar közoktatás támogatására, hogy segítséget nyújtsunk a szülőföldön maradó, ott helytálló pedagógu­soknak. Az Országos Pedagógiai Intézet ku­ratóriuma gondozza az alapítványt, amely­nek száma: 41.157—2 számú csekkszámla, MNB 218-98055. Cím: 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 9—11. Az alapítvány postacíme, ahol meg lehet rendelni a két kötetet: Várady Pál, 8220 Balatonalmádi, Pf. 504. Szabadságukat is kockáztatták A Magyar Néprajzi Társaság alapításának 100. évfordulójára készült reprezentatív al­bum munkájában lektorként és szakmai ta­nácsadóként dr. Kresz Mária is részt vett. Az idén megjelent második kötetet már nélküle készítette Lackovits Emőke. Jeles néprajzku­tatónk már csak az égi páholyból szemlélhet­te a könyv sikerét. Várady Pál és társa nem mulasztja el, hogy köszönetét mondjon a Zrínyi Nyomda mun­katársainak, akik szívügyüknek tekintették ezt a munkát, minden lapjáról sugárzik az odaadás, az ügyszeretet. — Köszönettel tartozunk Kalotaszeg re­formátus lelkészeinek és minden adatközlő­nek, akik gyűjtéseink során sokszor szemé­lyes szabadságukat kockáztatva, értékes in­formációkkal segítették munkánkat. Több­éves gyűjtésünkben állandó támaszunk volt Korpos Albert és családja, Bakó László és Kismihály Erzsébet pedig kalotaszentkirályi felvételekkel járult hozzá könyvünkhöz, mi­vel a helyi hatóságok félbeszakították ottani gyűjtésűnket — készített gyors leltárt Vára­dy Pál, aki 1985-től napjainkig fotózott, gyűjtötte társával a népélet dokumentumait az év minden napjában, évszakában. Majd­nem teljes leltárt készítettek az ott élők tárgyi kultúrájáról, hagyományaikról, balladás sorsukról. A bibói parancs Nehéz védeni magunkat, szülőhelyünket, anyanyelvűnket, menteni a szikrát a tűzből, a cseppet a folyóból, a töredékeket eltört mondatokból, megtépázott, megtiport hitek­ből. Mégis menteni, védeni kell a megmaradt keveset! A könyv szerzői, munkatársai, az alapít­ványban és körülötte buzgólkodók mintha Bibó István parancsát követnék: „aki olyan társadalomban akar élni, amely az ö és hoz­zátartozói emberi méltóságát minden sére­lem ellen biztosítani tudja, annak legelső dol­ga az emberi méltóság mindenféle sérelmét a maga ügyévé tenni”. Z. E. EZT OLVASTUK A bécsi Die Presse-ben megjelent pár napja egy Trabant. Méghozzá nem is akár­milyen környezetben, hanem az osztrák Alpok csúcsaihoz vezető Grossglockner hágó egyik pihenőjében készült a felvétel. A cikk némi malíciával említi meg, hogy a történelem fintoraként, mire a politikai akadályok elhárultak a kelet-európai au­tósok elől, egyre inkább ökológiai úttorla- szokat kell a füstokádó járművek elé állíta­ni. És ez nem holmi fenyegetés, ez a valós helyzet. A hazai fogalmak szerint szinte sértet­len, gyönyörű osztrák erdőket egyre na­gyobb veszélyben látják az ottani környe­zetvédők, és ennek szellemében mind hatá­rozottabb intézkedéseket sürgetnek — nem éredménytelenül. Ausztriában min­den fáért, minden négyzetméter természe­tes zöldért igazi harc folyik, és egyre több­ször győznek a környezetvédők, ők győz­tek a Glockneren is. A rendkívül nagy tu­PETŐFI NÉPE AJÁNLATA A Szabad Tér Kiadó gondozá­sában megjelent legújabb kötet cí­me, de még inkább borítója láttán legalábbis egy atomkatasztrófa körvonalait sejtjük kibontakozni az előttünk álló oldalakon. Vélhe­tően időben és térben tőlünk igen távol, ahogyan az a sci-fi-kedvelők köreiben szokásos. A kötet ezzel szemben már a legelső belső olda­lán meghökkentő fordulatot vesz: az alcímben közli, hogy „Győr nincs többé”. Aki tehát valamiféle biztonsá­gos fikcióra tippelt, ugyancsak kí­nosan érezheti magát. A kataszt­rófa közelebbi, személyre (szemé­lyünkre) szabottabb veszélyt sejtet. Akkor is, ha a következő oldalon olvasható az is, hogy a történet és a szereplők kitaláltak. A végkifej­let azonban hátborzongatóan va­lóságosnak tűnik. A. sztori különben úgy indul, mint egy kellemesen, megnyugta­tóan kiegyensúlyozott angolszász klasszikus krimiben. Az Arrabona expressz utasai (a Keleti pályaud­vart elhagyva) derűs élcelődéssel, viccelődéssel töltik idejüket. Egye­sek hangosan töprengenek, milyen elintéznivalók várnak rájuk még ezen a napon Bécsben. Úgy tűnik, mindenki ura a helyzetnek és ma­gabiztos önmagának, amikor kide­rül: megváltozott a menetrend, Győrben nem áll meg a vonat. Az újabb meglepetés sem várat sokáig magára: a „középkorú, szomorú arckifejezésű, fáradt, sovány vas­utas” egyszerre csak megkérdezi, a reggeli tavaszi napsütésben, hogy elhúzhatja-e a vásznat? A csodál­kozó, értetlenkedő utasoknak csak annyi magyarázattal szolgál, hogy neki bizony kötelessége ezt meg­kérdezni. A tanácstalan társaság egy idő után megdöbbenve fedezi fel, hogy szürke kulisszafal veszi körül a várost, a falak ugyan kőből vagy téglából rakottnak tűnnek, de alaposabb vizsgálata után kide­rül, hogy vászon vagy műbőr jelle­gű díszletelemekből építették fel azokat... Jules Rado (alias Radó Dezső) a környezetszennyezés ellen sajátsá­gos módon, illetve műfajban emel­te fel szavát. Sajnos, nemcsak a történet legfontosabb elemei, de a helyszín is igaz. Egyik országos na­pilapunk például a múlt héten egy egész oldalas riportban küldi A fuldokló város: Győr segélykiál­tását. Radó Dezsőnek nem kell semmilyen vonatkozásban eltúloz­nia a tényeket. Nem szükséges hő­siesebbnek, kitartóbbnak feltün­tetnie a veszélyt jól látó szereplőit sem, akik „évekig hiába kilincsel­tek: Tizenöt évig vártak a körgyű­rűre, de közben emberek beteged­tek meg, a föld és a levegő ma is erősen szennyezett. A kiváltó ok: az elviselhetetlen gépkocsiáradat Bécs felé. A várost megmenti a vi­lágkiállítás. Jön a külföldi tőke, épül az autópálya...” LEMEZ c.c.c. Nemrég Pesten is fellépett a szív­tipró diszkókirálynő, C.C. Catch. Hogy nem sokan tudtak erről a programról? A szépségkirálynő- választás „szünetében” lépett szín­padra. Szerintem a kutya sem fi­gyelt oda rá, különben is egy kap­tafára készült tinglitangli dalocs­kákkal akarta elkápráztatni a kö­zönségét. Gondoltam is, bizonyára boldogan vállalta a fellépést, vég­re, valaki hívta. Nincs semmi ba­jom sz énekesnővel, hiszen csak a fotójára kell ránézni De mégis, ez a mostani nagylemeze... ^ Nos, ilyenbévézető után kell(ene) ajánlani olvasóink figyelmébe C.C. Catch Hear what I say című albu­mát. Nem sok jót lehet elmondani a tíz dalt tartalmazó fekete ko­rongról. A számok egymást köve­tik, de igazából ezt onnan lehet tudni, hogy két nóta közt van egy kis szünet. Diszkónóták, de nem az igazán pergő, táncra hívó fajtá­ból. Az unalmasabbak közül kínál az énekesnő egy csokorra valót. És bosszantásul némelyik szám öt percnél is tovább tart. Nem folytatom tovább, mert a végén még visszaadja a szerkesztő ezt a rövidnek szánt lemezajánlót. Minek népszerűsíteni azt, ami nem tetszik? Hát csak azért, mert bizo­nyára van olyan fiatal, akinek C.C.C. a kedvence és elviseli, úgy­mond megbocsátja neki, ha nem úgy sikerül a lemeze, mint az elvár­ható lenne. Nos, a rajongóknak ajánljuk a Hamburgban kiadott, nálunk pedig átvett albumot. (Gong, SLPX 37422) B. T. Titkok háza A hetvenes évek elejének nagy filmslágerei: a John és Mary és a Murphy háborúja Peter Yates, a most látható produkció rendezőjé­nek nevéhez fűződnek. A Titkok háza azonban már amerikai sztorit dolgoz fel, és amerikai, kissé har­sányabb, ízlés szerint készült. A nagy érzelmekkel játszó roman­tikus krimi 1951-be helyezi hősei történetét. Abba az esztendőbe, amikor a társadalmi ellentmondá­sokat szító hírhedt szenátusi vizs­gálóbizottság sok ártatlan embert hurcolt meg. Miközben a kormány tagjai bizalmatlanok, gyanakvóak voltak — mondja a rendező —, az egyszerű emberek nem mondtak le mégsem teljes egészében optimiz­musukról, a jóba vetett hitről. Emily Crane, a film főszereplő­nője nagyon is ennek a kornak a szülötte. Elhivatottsága és elvei vannak, hogy a világot a maga módján jobbá tegye. Emilyt — a Life magazin munkatársaként — a nevezetes bizottság először azzal vádolja, hogy kommunistaszimpa­tizáns, mellesleg pedig egy polgár­jogi szervezet tagja. Mivel nem hajlandó munkatársai ellen valla­ni, elbocsátják állásából. Ráadás­ként meg az FBI két ügynökét is a nyakára küldik. Egy véletlen isme­retség különös titkok nyomára ve­zeti. Újságírói ösztönének engedel- Tneskedve megpróbál utánajárni a dolognak, ám randevúpartnere csúnya véget ér. Emily egyre kevés­bé érezheti magát biztonságban, egyre kevésbé eldönthető, ki a ba­rát és ki az ellenség. Egy Poe-kötet vezet nyomra: nácikat csempész­tek az országba — zsidó bevándor­lókként ... A sztori forgatókönyvírója Wal­ter Bernstein volt, aki a többi kö­zött a Woody Allen főszereplésével készült A jónevű Senki szerzője- ként is ismert. E film azért is kü­lönleges a repertoárjában, mert sa­ját fekete-listás éveinek tapasztala­tait is beépítette a munkába. A Trabant nem megy a Grossglocknerre ristaforgalom miatt a legrövidebb időn belül drasztikus forgalmi korlátozások várhatók, a személygépkocsikat a nagy hegyek lábánál le kell állítani és onnan csak környezetkímé­lő — gázzal vagy villanyárammal működő — buszokkal lehet majd feljutni a csúcsok közelébe. A keleti kétüteműek sorsa pedig máris megpecsételődött. Trabanttal és Wart­burggal már most sem lehet a.hágóra felmen­ni, udvariasan, ámde határozottan közük a kétüteműek vezetőivel, hogy járművük nem hajthat be a szigorúan őrzött utakra. A par­kolókból induló kis buszok fejenként 90 schillingért viszik a turistákat a Ferenc Jó­zsef csúcshoz és vissza. (Egyébként 260 schil- Unget kell fizetni egy autó behajtásáért a szigorúan védett területre.) Az osztrák au­tóklub mérőkocsijai a hegyek lábánál kiépí­tett parkolókban kívánságra megállapítják, hogy az adott jármű kipufogó gáza elég tisz­ta-e az Alpok számára vagy sem. Sajnos a Kelet-Európából érkező járművek többsége — és nem csak a kétüteműek — fennakad a rostán. De hamarosan nem csak az Alpok csúcsai­ról lesznek kitiltva környezetszennyező jár­műveink. A nyári kánikulában, amikor Eu- rópa-szerte kitört az ózon-hisztéria, Bécsben komolyan latolgatták, hogy jelentősen korlá­tozzák a gépjárművek közlekedését. Ugyanis az úgynevezett földközeü ózonnak — ami nagyobb mennyiségben belélegezve vala­mennyi élő szervezetet károsító méreg — a kialakulásában nagy szerepe van a közleke­désben keletkező szennyező anyagoknak. A bécsi városatyák azzal a javaslattal foglal­koztak, hogy az ózonveszély megnövekedé­sekor a katalizátor nélküfi járműveket egy­szerűen kitiltják a közlekedésből. A katali­zátor meglétét a jármű szélvédőjén elhelye­zett kis matrica igazolná, enélkül tilos lenne részt venni a városi forgalomban. Az osztrák átlagjárműnél sokkal füstösebb keleti gépko­csik értelemszerűen fennakadnának ezen a szűrön is. A bécsi forgalomkorlátozás ezen a nyá­ron végül is elmaradt — mivel megjött a várva várt eső és a szél elfújta az ózont. Ám a rossz műszaki állapotú, korszerűt­len, katalizátor nélküfi, de legfőképp a két­ütemű járművek felett Ausztriában, és vár­hatóan a többi, környezetére egyre kénye­sebb nyugat-európai országban is meg- kondult a lélekharang. Egy-két év, és azon vesszük észre magunkat, hogy világútleve­lünk kevés lesz a mind szigorúbb környe­zetvédelmi határok átlépéséhez. A mai ha­zai autók többsége elöbb-utóbb ki lesz tilt­va a politikailag mégoly átjárható Európa- házból. Erre a veszélyre már most gondol­ni, készülni, még inkább azt kivédeni kelle­ne. A modem Európába nem fémek be a mi útjainkon döcögő műszaki matuzsále­mek, legyenek azok akár két-három éves Trabantok, Wartburgok, vagy más keleti márkák. • A köröstől I lelkész kézrátétellel áldji meg a konfirmált fiatalokat, akik ezután úrvacsorái vesznek. (A szerző ; felvételei S«g - MTI-Press)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents