Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-20 / 221. szám

1990. szeptember 20. • PETŐFI NÉPE • 3 ^ROSSZULLÉtr’ TÁRSADALOMBAN ÉLÜNK Legjobb szociálpolitika a kifogástalan gazdaságpolitika Beszélgetés a népjóléti miniszterrel Munkanélküliség, alacsony nyugdíjak, szegénység, el­avult társadalombiztosítási mechanizmus — és még sokfé­le jelző aggatható a magyar társadalomra. Bármennyire is voltak szabad választások, bármennyire is lesznek népaka­raton alapuló új önkormányzatok, a problémák még való­színűleg sokáig lebegnek a fejünk fölött. Mire számítha­tunk a jövőben, lesz-e magyar újjászületés, élérjük-e valaha is a legalább viszonylagos jólét küszöbét? Megannyi kér­dés. A válaszokért dr. Surján László népjóléti miniszterhez fordultunk. S noha a miniszter alapjában véve nem jósol gondtalan jövőt, egynéhány változás máris várható, főleg azok a rétegek számíthatnak pozitív fordulatra, melyek leginkább megérzik a múlt terhes örökségét. — Miniszter Ür! Egyik kerékkötője leromlott szociális helyzetünk javí­tásának a jelenlegi társa­dalombiztosítási rendszer elavultsága. A társadalom perifériájára szorított ré­tegek már-már elviselhe­tetlen szegénységben él­nek. Ezek orvoslására mi­kor számíthatunk?- Nagyon sok szakértővel tárgyalok, amerikaiakkal, eu­rópaiakkal, egy dologról min­denképpen azonosan véleked­nek: a társadalombiztosításban csak lassú átalakítást lehet vég­hez vinni. Tudniillik: a jelenlegi forrná működteti az egészség­ügyet, a nyugdíjrendszert, és ezt hebehurgya intézkedésekkel pillanatok alatt tönkre lehetne tenni. Kritikusaink, persze, mondják, hogy a kormány las­san dönt az ilyen kérdésekben. De mindenki tudja: nem vala­miféle határozatlanságból, ha­nem felelősségteljes megfonto­lásból. Azt is tudjuk: sokallják az ötvenhárom százalékot, ami társadalombiztosítás címén összességében terheli a fizetést. Az ellenzék azt szeretné, ha ezt a terhet máris csökkentenénk. No, de hogyan? A gyógyszer- alapanyagok tekintélyes részét importáljuk, szintúgy az orvosi műszereket; erre valahonnan anyagi fedezetet kell teremteni. —Van ennél sokkal nagyobb gond is. öregszünk. Ez azt je­lenti, többen mennek nyugdíj­ba, mint ahányan új munkakez­dők. Vagyis, egyre kevesebb ember fizeti az egyre több nyug­díjasnak az ellátását. És egy újabb gond: az idén a nyugdíj- kifizetések harminckét száza­lékkal nőttek. Ebből húsz szá­zalékot tesz ki a valóságos nyugdíjemelés, tizenkét százalé­kot pedig az a tény, hogy a kis­nyugdíjasok közül sokan el­hunytak, a belépők pedig vi­szonylag magas nyugdíjjal kez­denek. — Van egy harmadik problé­ma is. Ezt példával illusztrál­nám. Nemrégiben Tatabányán 4800 embert bocsátottak el, a gyárakban. Közülük hatszáz megjelent a munkaközvetítő­nél, a többi „eltűnt”. Arról van szó, hogy a kisvállalkozások­ban, eseti bérért, azonnal alkal­mazták őket, tehát a feketepia­con eladták a munkaerejüket. Sokkal többet keresnek, mint eddig, ugyanakkor fizetésüket nem terheli az 53 százalék. Ez a társadalombiztosítás szem­pontjából katasztrófa. A hiány egyre nagyobb lesz. Tehát alap­vetően meg kell változtatni a társadalombiztosítás finanszí­rozási feltételeit. Csakhogy, mint mondtam, ezt ne'm lehet máról holnapra megvalósítani. — A fenti problémák elle­nére olyan hírek is vannak a köztudatban, hogy a nyugdí­jasok, legalábbis bizonyos ré­tegek, számíthatnak a kor­mányzat segítségére. Meg­nyugtatásképpen mondana valamit erről? — Eltökélt szándékunk, hogy karácsonyra meglepjük a nyugdí­jasokat. Persze, nem mindenkit. A húszezer forint fölöttiek ne szá­mítsanak pluszbevételre. A többi­eknek még novemberben juttatunk bizonyos összeget, ezzel is hozzáse­gítve őket, hogy kellemesebben tel­jenek az ünnepek. Arról is folynak tárgyalások, hogy esetleg bevezet­jük a tizenhárom havi nyugdíj in­tézményét. Sőt, tovább megyek: jövő évtől a nyugdíjemelések való­színűleg követni fogják a bér­emelések ütemét és arányát. — És a kiemelt nyugdíjasok mire számíthatnak? — Nézze, szükséghelyzetben va­gyunk. Ilyenkor erkölcsi alapokon kell határozni, ami ázt jelenti, hogy a szegényeken segíteni kell, ez pedig nagyobb parancs, mint­hogy igazságosan szétosztani a pénzt. A nagynyugdíjasoknak ab­ban igazuk van, hogy ők annak idején arányosan többet is fizettek be a társadalombiztosításnak. Ám itt is különbséget kell tennünk. Az a kormány álláspontja, hogy min­den állampolgár számára egyenlő feltételek között kell meghatározni a nyugdíjat. Vagyis azok a rendel­kezések, melyeket a Grósz- kormány hozott az állami vezetők különleges nyugdíjazásáról, véle­ményünk szerint, törvénysértőek. Következésképpen: az illető urak­nak ki fogjuk számolni a törvényes nyugdíját, ha az Országgyűlés megszavazza — mert ehhez tör­vény kell. Egyébként nem tartunk attól, hogy a képviselők elvetik a javaslatot. Tehát valószínűleg eltö­röljük a kiemelt nyugdíjat, csakis a volt fizetés lesz az alapmérce. Nem fér össze a nyugdíjazás igaz­ságos gondolatával az, hogy akit kitüntettek, bármiféle előnyt élvez­zen. Ugyanis a nyugdíj munkával, és nem érdemekkel szerzett jog. És természetesen befizetésekkel alátá­masztott jog. Mert attól, hogy va­laki plecsnit kapott, még nem fize­tett be semmit. Javasoljuk: min­den, kitüntetéshez kapcsolt előnyt a kormányzat vonjon vissza. Éz sem könnyű ám! Mert például a néhány ezer forintos nyugdíjas „népművészet mesterétől” milyen alapon vonnánk meg az 1500 fo­rintos kiegészítést? Éppen ezért meg kell adni a jogot a társada­lombiztosításnak, hogy méltá­nyosságot gyakorolhasson. — Arról is hallani: emelkedni fog a nyugdíjkorhatár. Egye­sek úgy tudják, a férfiak 65, a nők 60 éves korukban érik el a jogosultságot. Ezzel kap­csolatban egy rádióhírre hi­vatkoznak az emberek. Alá­támasztja ezt a híresztelést? — Hát ez valóban híreszte­lés, ugyanis a kormány nem foglalkozott a problémakörrel. De arról, hogy az anyaság munkának számítson, volt szó. Különben is, ha ilyen kemény kérdésekkel kényszerülünk fog­lalkozni, a lakosságot fel kell készíteni, hogy értse, miért tör­ténik ilyen vagy olyan döntés. Ha netán változás lesz, meg fog benne jelenni jó néhány elem, ami tetszeni fog a közvélemény­nek. A megszült gyerekek szá­mára például tekintettel le­szünk. Feltehetően befolyásol­ják majd a szolgálati évek szá­mát. Elképzelhető, hogy az a nő, aki két gyereket szült, 55 éves korában mehet nyugdíjba, míg az egygyerekes vagy gyer­mektelen később. Természete­sen mindezekről még nem tu­dok semmi biztosat mondani. — Miniszter úr! A sta­tisztikák 45-50 ezer mun­kanélküliről szólnak, ugyanakkor ön is említet­te: sokan dolgoznak feke­te munkán. Ebből arra le­het következtetni, esetleg a statisztika túlzó. Elkép­zelhető, a hogy a valóság­ban sokkal kevesebb a munkára várakozók szá­nta? — Úgy gondolom, aki „meg- foghatóan” munkanélküli, az valóban az is. Tehát abban ne reménykedjünk, hogy a való­ságnál szomorúbb helyzetet re­gisztrál a statisztika. Legfeljebb arról lehet szó, hogy lennének fogadóképes munkahelyek, de nem egyeznek a szakmák, vagy esetleg ezekben a körzetekben nincsenek szabad lakások. Csu­pán abban bízhatunk, a vállal­kozások élénkülése felszívja a kínálkozó munkaerőt. Biztosra veszem, az év végéig még növe­kedni fog a munkanélküliek száma. Ez leginkább azzal ma­gyarázható, hogy a rosszul mű­ködő nagyvállalatok privatizá­ciója is megkezdődik, ami leépí­téssel jár. Európai méretekben ez nem jelent különösebb prob­lémát, ám Magyarországon új­donságnak számít. Ráadásul a hivatalos politika mint valami végső katasztrófát emlegette az elmúlt években. A munkanél­küliség valóban nem jó dolog, de el kell fogadnunk mint a tár­sadalmi-gazdasági átalakulás természetes velejáróját. És per­sze, próbáljuk terheit minél job­ban csökkenteni. Ezért van a munkanélküli-segély. Mindeh­hez olyan légkört kell megte­remtenünk, hogy a munkahe­lyekről ideiglenesen kiszorultak érezzék: a munkájukra nagy szükség van. — Mikor remélhetjük, hogy egy feszes, erős szo­ciális háló védi majd a magyar társadalmat? — Amit ön említ, az a jóléti társadalom jellegzetessége. Köztudott: mi „rosszulléti” társadalomban élünk. A szoci­ális gondoskodás nem működ­het úgy, hogy a háló láncsze­mei hiányoznak, közben azt kívánjuk, először legyen egy erős védőháló, utána majd lesz jó gazdaság. Szlogenszerűen hangzik és sokan kritizálnak is miatta, amikor azt mondom: legjobb szociálpolitika a kifo­gástalan gazdaságpolitika. Gondoljunk csak arra: ha az infláció megszűnne, egy csa­pásra emelkedne mindenki fi­zetése 25 százalékkal. Magya­rán: a kitörési pont nem a háló szövögetésében rejlik, hanem a gazdaság megélénkitésében. Elképzelhető egy kompromisz- szumos megoldás, ahol a háló lazasága éppen ahhoz segít, hogy előbbre lépjen a gazda­ság. Nekem nem az a felada­tom, hogy ezt az elvet képvisel­jem, én a háló szorításán dol­gozom, a reális kompromisz- szumkeresés igényével. Zs. Kovács István AMIRŐL 30-ÁN DÖNTÜNK A települések típusai ___ A z állam területi beosztását történetileg sokféle „objektív” tényező (pl. földrajzi, gazdasági, közle­kedési tényezők, nemzetiségek léte, történeti tradí­ciók stb.) határozza meg. Az állami-területi tago­zódás ugyanakkor szubjektív hatalmi kérdés is, amelyet befolyásol a központi és a helyi hatalom mindenkori viszonyának alakulása. A Magyar Köztársaság állami-területi beosztása első ránézésre nem sokat változott, az állam terüle­te továbbra is fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik. A fővárosban kerületek lé­teznek, a városokban kerületek alakíthatók. Ami alapvetően megváltozott, az az állami terü­leti beosztás döntésrendszere. Az egyes döntések-, ben meghatározó szerepe van az önkormányzat ala­nyának, vagyis a község vagy városközösség válasz­tópolgárának. Például a helyi képviselő-testület he­lyi népszavazást köteles kiírni, ha a lakosság új község alakítását, a községegyesítés megszünteté­sét vagy más településsel való egyesítését kéri. Minden más döntés esetében is (lakott terület áta­dása, másik megye területéhez csatolás, új telepü­lésnév elfogadása stb.) kérni kell a lakosság állás- foglalását. Jelentős szerepet játszik a döntéshoza­talban a képviselő-testület, amely határozatba fog­lalja a kezdeményezéseket. A „szolgálati úton” történő felterjesztés után a végső döntés az állam­fő, illetve az Országgyűlés kezében van. Az Or­szággyűlés a megyei szintről (megyék összevonása, elnevezése, székhelye, megyei jogú várossá nyilvá­nítás stb.), a köztársasági elnök a községi-városi szintről (község- és városalapítás, községegyesítés stb.) dönt. Az önkormányzati kérelem teljesítésének a tör­vény által előírt feltételei vannak, így pl. új község akkor alapítható az elkülönült lakott település- részből, ha képes az alapvető önkormányzati jo­gok gyakorlására s a kötelezően előírt önkormány­zati feladatok (pl. az alapfokú oktatás, az egész­ségügyi alapellátás) teljesítésére. A települések a törvény szerint a következő típu­sokba sorolhatók: község, nagyközség, város, me­gyei jogú város, főváros (és kerületei). Minden volt kistelepülés (társközség) alkot­mányjogi értelemben önálló önkormányzattal ren­delkező község. Az ezernél kevesebb lakosú község képvíselő-testulete is 'létrehozhat önálló hivatalt, jegyzőt nevezhet ki, vagyis független önkormány­zati szervezete lehet. A község képviselő-testületét a választópolgárok kislistás választókerületi rend­szerben, polgármesterét közvetlenül választják meg. A község feladat- és hatásköre a kötelező törvényi minimum, az alapellátás biztosítása. Az önkormányzati törvény szerint a nagyközség címet használhatják azok a települések, amelyek a törvény hatályba lépésekor nagyközségi tanácsok voltak, tóvábbá amelyek területén legalább ötezer lakos él. A nagyközség kötelező feladat- és hatás­köre általában nagyobb a községekénél, a városé­hoz hasonlít. A városok önkormányzati szervezetrendszeré­nek létrejötte eltér a községekétől, képviselő-testü­letét vegyes választókerületi rendszerben hozzák létre, polgármesterét az Önkormányzat választja. Feladat- és hatásköre általában nagyobb a közsé­gekénél. Megyei jogú város elnevezéssel 1954—71 között Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, később Győr szerepelt, e jogállás lényege a megyétől való teljes szervezeti és gazdasági függetlenség volt. E telepü­léstípus kapcsán említhető a törvényhatósági jogú város közjogi hagyománya is. A megyei jogú vá­rossá .minősítésről kérelem alapján (ennek feltétele az 50 ezer lakos) az Országgyűlés dönt. A megyei város képvíselő-testülete a közgyűlés. A megyei jogú városban kerületek, kerületi hivatalok, kerü­leti képviselő-testületek hozhatók létre. A megyei jogú város elláthat megyei önkormányzati felada­tokat is. A főváros sajátos, az ország szuverenitását is szimbolizáló jogállásáról, önkormányzati rendsze­réről külön törvény rendelkezik. A főváros képvi- selő-testülete a 88 tagú közgyűlés, amely kétkama­rás, 66 tagját listán közvetlenül választják, 22 tag­ját pedig a kerületek delegálják. A főpolgármestert a közgyűlés választja. Az önkormányzati törvényben fennmaradt az évszázados hagyományokra visszatekintő megye- rendszer és annak teljes szervezete, a közvetett módon választott közgyűlés, az elnök (alelnök), a megyei főjegyző és a megyei hivatal. Bár az önkormányzati típusú megye fennma­radt, a megye elvesztetté anyagi-költségvetési és szervezeti-hatásköri téren meglévő privilégiumait, mindenhatóságát. Nagyon jelentős változás az állami területi be­osztáson, az önkormányzati rendszer egészén belül az, hogy a hierarchikus kapcsolatok jogilag meg­szűntek, az egész rendszer az egyenjogúság, az együttműködés, a társulás, egyszóval a szerződés (és nem a parancsuralom) elvén álL A jövő dönti el, hogy milyen „új társ^dálihj, köttet­nek, milyen társulások jönnekjétre. " ” Kukörelli István' RÁDIÓJEGYZET Ki képviseli a rokkantakat? Ahogyan közeledik a helyhatósá­gi választások ideje, mind több szó­beli és írásos észrevétel érkezik szer­kesztőségünkhöz. Egyesek bírálják, mások dicsérik vagy „kiegészítik” a kormány- és pártprogramokat. A közérdeklődésre számot tartó írásoknak helyt adunk. Ilyen a Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Megyei Egyesületének titkárától, Bálint Józseftől kapott levél is, amelyet kivonatosan közlünk. „A kormányprogram és a párt­programok sem tartották fontos­nak az egységes rokkantüggyel való törődést. Ezáltal a parlamentben sem kapott helyet, holott közvetle­nül egymillió magyar családot érint ez a dolog. Emlékeztetőül megemlí­tem, hogy Magyarország is csatla­kozott az ENSZ Nemzetközi Rok­kantügyi Konvenciójához... A választásokon induló pártok, jelöltek programjaiban még csak elemeiben sem fedezhető fel a rok­kantügy megoldására vonatkozó elképzelés, kivéve a Fidesz kecské­mén szervezetét, amely szándéka szerint felvállalja a mi ügyünket. Ez nekünk azért jelentős, mert eddig csak a segélyezettek, a közgyógyel- látottak, az üzemanyag-hozzájáru­lást kérők, a házi szociális gondo­zásban részesülők, a szociális ott­honi férőhelyet igénylők, vagy egyéb, más módon gyámolítottak között szerepeltünk... Bács-Kiskun megyében — a becslések szerint — negyvenezer családról van szó, közülük tízezer kecskeméti. Sajnos nem látok arra esélyt, hogy a helyi önkormányza­tokban társadalmi súlyának meg­felelő állami garanciákat tartalma­zó képviseletet kapjon a mi ügyünk ... Meg kellene teremteni azt a társadalmi feltételrendszert, amely biztosítaná számunkra, hogy emberhez méltóan vállalhassuk a rokkantságunkat. Itt említem meg, hogy az Európai Parlament rendelkezik egy olyan cso­magtervvel, amely a tagországok ré­szére ajánlásokat tartalmaz az egysé­ges rokkantügy megoldására. Ennek a tervnek a Helios nevet adták. Sorstársaimat és hozzátartozói­kat arra kérem, hogy az önkor­mányzati választásokon arra a je­löltre szavazzanak elsősorban, aki véleményük szerint a testületben szakértő módon tudja képviselni a rokkantakat.” PÁRTATLANUL Érdekes volt megfigyelni, a rádióból is nyomon követni, miként borzolta föl a kedélyeket a múlt héten a külügymi­niszternek egy parlamenti interpelláci­óra adott válasza. Kíváncsi voltam, va­jon érvényesül-e egy üyen — a közvéle­ményt is megmozgató — eseménnyel kapcsolatban a közvetítők pártatlan sái ga. Mivel éppen a rádió új elnöke, Gombár Csaba nyüatkozta: „A köz­szolgálati rádiózásnak a pártatlanság eszményét szem előtt kell tartani. Ha úgy tetszik: ez is a rendszer demokrati­kus működésének egyik eszköze, zálo­ga.” Persze könnyebb ezt kinyüváníta- ni, mint megvalósítani, idő kell a szán­dék érvényesüléséhez. Mégis azt tapasztaltam, hogy jól mű­ködik a felelősséggel párosuló önkont­roll. Nem engedtek az egyoldalúság­nak, igyekeztek közreadni az egymás­sal ellentétes, ütköző nézeteket, véle­ményeket. Kezdve a reggeli lapszemlé­vel, s folytatva — például a délutáni RádióMa című műsorban — az utca emberének megszólaltatásával. Pártatlanul... Fogadjuk el ezt a ki­fejezést mint a tárgyilagos hírközlés, tájékoztatás kulcsszavát. Ami, remél­jük, nem jelenti később sem a sótlan, szürke, jellegtelen kommunikációs hangvétel térhódítását. Mert jó dolog a pártatlanság a sajtóban, televízióban, rádióban. Csak arra vigyázzanak, ne­hogy kiirtsák ezekből az egyéniségek­hez kötődő véleményeket, az Jetünket is elviselhetővé tévő, a fásultságot is oldó színeket. ZENEVILÁG Mindig elálmélkodom, amikor a déli hírműsor után belehallgatok a Ki nyer ma? Játék és muzsika tiz percben című adásba. Néha vidékről közvetítenek, mint az elmúlt héten pénteken, amikor Izsákon, a Tulipán eszpresszóban gyűl­tek össze a lelkes zenerajongók, hogy válaszoljanak a feltett kérdésre a zene­szám meghallgatása után: Ki a szerző, mi a lejátszott mű címe? stb. A csodál­kozásra az ad okot, hogy a legkülönbö­zőbb foglalkozású emberek vállalkoz­nak a játékra, és csaknem mindig meg is oldják a feladványt. Nem „profik” tehát, az esetek több­ségében még a foglalkozásukkal sincs semmiféle összefüggésben a zene vilá­ga. Egyszerűen csak szeretik az operát, a művészi éneket, bizonyára sok muzsi­kát is hallgatnak időtöltésül. S ami le­ginkább elismerésre méltó, képesek el­igazodni az egyes korok és stílusok kö­zött, vagyis valóságos tudósai a zené­nek. Bevallom, olykor irigylem őket S ilyenkor még nagyobb igyekezettel böngészem a heti kínálatot, amely min­dig — különösen a Bartók rádióban — igen gazdag. Például most végig le­het kisérni, hallgatni az Erkel—Kodály nemzetközi énekverseny — 1990 gyulai válogatóját, közvetítik a kecskeméti elődöntőt, illetve annak összefoglalóját — keddtől szombatig —, vasárnap pe­dig a döntő első részét, hétfőn a máso­dik részt. Természetesen a gálaestet is, reméljük, hogy nem csak a késő esti órákban, amely meglehetősen csök­kenti a hallgatóság létszámát. A Ki nyer ma? résztvevőit azonban ez sem riasztja. SZÍNHÁZAINK „ Talán van még ember Magyarorszá­gon, akit érdekel a színház.'' — írja kétkedve és panaszosan Bárdos Pál író és dramaturg, aki már évek óta szer­keszti — szerinte visszhangtalanul — a rádió A magyar színház a két világhá­ború között—című sorozatát. A héten, szombaton este a Kossuth rádióban, Fiú, leány címmel, Szép Ernő müvét mutatják be. A magyar dráma napjáról is a héten emlékeznek meg. Ebből az alkalomból ma este Tamási Áron: Osvigasztalás cí­mű színművét hallhatjuk a rádióban. Reméljük, hogy érdeklődésünkkel si­kerül megcáfolni a színházi szakember kétkedő, keserű gondolatait. F. Tóth Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents