Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-13 / 189. szám

1990. augusztus 13, • PETŐFI NÉPE • 5 Szent István korának templomai A magyarság keresztény hitre téríté­sének roppant műve első koronás ural­kodónk, Szent István király nevéhez fűződik. Az új hitre tért magyarság szá­mára azonban a királynak biztosítania kellett a katolikus vallás gyakorlásá­nak egyik fontos feltételét: a kötelező vasárnapi szentmisehallgatást. Ezért született Szent Istvánnak az a rendelke­zése, hogy ......tíz falu építsen templo­m ot, amelyet lássanak el két telekkel és ugyanannyi szolgával.. A településtörténet kutatásai szerint Szent István idejében, a magyar király­ság területén legkevesebb kétezer, más becslések szerint háromezer faluval kell számolnunk. Ez annyit jelent, hogy a XI. század közepéig nagyjából 250-300 falusi templomocskát emeltek'. Ezek a régi magyar szóhasználattal egyházak­nak, szentegyházaknak nevezett temp­lomok sövényfonású, sárral tapasztott, gerendavázba döngölt földből, esetleg teljesen fából épültek, ez utóbbiak első­sorban a fában gazdag tájakon. Amennyire az eddigi feltárásokból ki­következtethető, a többnyire téglalap alakú hajóhoz félköríves vagy négyze­tes szentély kapcsolódott. Ismerték a centrális térnek kör-, illetve hatkaréjos alaprajzú megoldását is. Az elsőre pél­da a királyi szálláshelyeken emelt ká­polnák alapfalmaradyányai Veszprém­ből, Esztergomból és Sárospatakról. Az utóbbira pedig a gerényi, a kis- zombori és a karcsai. Ezeknél sokkal magasabb igénnyel épültek a Szent István által alapított püspökségek templomai. Ami termé­szetes, hiszen az egyházmegyék székhe­lyei egybeestek a vármegyék ispánjai­nak székhelyeivel. Ugyancsak dísze­sebb, nagyobb templomokat emeltek az esperesi kerületek központjaiban is. amelyeknek a száma egyházmegyén­ként négy-öt volt. Mindehhez hozzá kell számítanunk azt a sok bencés ko­lostort — legkevesebb egy tucatot amelyeknek a XI. század első felére eső alapításáról tudunk, továbbá a bazili­ka és görög szertartású papok monos­torait, hogy képet kapjunk arról a pá­ratlan munkáról, amely néhány évtized alatt számtalan művészi kivitelű szent­egyházat varázsolt a nem sokkal ko­rábban még Európát rettegésben tartó, kalandozó pogány magyarok földjére. E nagyméretű egyházi építkezésnek azonban napjainkban kevés látható és épségben fennmaradt emlékében gyö­nyörködhetünk, kevéssel büszkélked­hetünk az idegenek előtt. A pusztítást a belháborúkba torkolló pogányláza- dások kezdték, hiszen az első tűzcsóvát mindig a fa fedélszékes egyházi épüle­tekre vetették. A dúlást folytatták a kunok és a tatárok, betetőzték a törö­kök. S ami még a török kiűzése után megmaradt, azt a barokk korban épí­tették át. Szent István templomainál a legma­gasabb igényt a háromhajós, kereszt­hajó nélküli bazilikák jelentették, mint a székesfehérvári, a gyulafehérvári vagy a pécsi. Bár ismerünk egyhajós székesegyházat is, mégpedig érseki székhelyről, a kalocsait. A háromhajós egyházakat oszloppárok tagolták, és a középső főhajó záródott félköríves ap­szissal. A korabeli építésű kolostorok temp­lomairól kevesebbet tudunk, mert csu­pán a szigligeti, a tamaszentmáriai és a tihanyi altemplom, a pécsváradi két­/ 0 A pécsi székesegyház. szintes templom alsó része maradt ránk, valamint a feldebrői kéthajós al­templom pillérkötegeivel és boltozatá­val, s a valamivel későbbi, XII. századi freskókkal.- Mielőtt visszatérnénk az egyházme­gyék központjaiban emelt székesegy­házakhoz, amelyekből — egyetlen ki­vételével — csupán az alapfalak és né­mi kötöredékek, párkánykőtöredékek, oszloplábazatok, vagy még azok sem maradtak ránk (Esztergom, Eger, a veszprémi altemplom), csupán írott utalás, mint Vác, Biharvár, Győr. Csa- nádvár (Marosvár) esetében, szólni il­lik röviden Szent István családi-állami bazilikájáról, amelyet 1016 táján kez­dett építtetni Székesfehérvárt, tehát nem püspöki székhelyen. (Székesfehér­vár 1777-től püspöki székhely, előtte itt káptalan és prépostság működött). Szent István a bazilikával összefüggő káptalant nem helyezte a püspök fenn­hatósága alá, hanem egyedülálló füg­getlenséget biztosított számára az egy­házi hierarchiában. Benne őrizték a Szentkoronát, és a többi koronázási jelvényt. Itt volt az országos levéltár, ez lett a koronázások, királyi esküvők, valamint az uralkodócsalád temetkezé­si helye. Elképzelhető, hogy ez a há­romhajós, több mint 60 méter hosszú és 32 és fél méter széles, monumentális szentegyház mily fényes, gazdagon be­rendezett épülete volt a megkeresztel- kedett nemzetnek. Szomorú, hogy alapfalain kívül csupán néhány díszítő faragvány maradt ránk belőle. És a megbolygatott sírok ... Szent István bazilikáit az egyetlen ma is álló, alaposan restaurált, újjáépí­tett pécsi négytomyú székesegyház lát­ványa alapján képzelhetjük legjobban magunk elé. Öthajós altemploma vi­szont még ma is úgy áll, ahogyan azt maga a székesegyházat alapító király is látta. A király ugyanis folyamatosan látogatta vármegyéit, és figyelemmel kísérte a templomépítéseket. A hagyo­mány szerint az egri bazilika épitését személyesen irányította a Királyszék­nek nevezett dombról. A pécsi lombard—román stílusú szé­kesegyház levegős belső téralakítása, amely Európa-szerte is ritka, fogalmat adhat többi bazilikánkról is. Megemelt szentélyei félkörives apszisokban vég­ződnek. Ez az egyetlen négytomyú templom Közép-Európában. Szent Pé­ter tiszteletére emelték. Dr. Csonkaréti Károly HELMUTH HOCH RAIN: Angyal ment át a hídon Amikor a férfi az üzletbe benyi­tott, Duval úr önkéntelenül is a ri­asztógombot kereste ujjaival. — Parancsoljon — szólította meg az érkezőt.. — Valami nagyon szép dolgot szeretnék ... — mondta a férfi és kopott, szutykos kalapját a pultra helyezte. Vöröses haja volt, arca rücskös, mint egy végigbombázott szántóföld. Az ékszerész megismételte: — Valami nagyon szép dol­got ... természetesen uram ... — és udvariasan meghajolt nem min­dennapi kinézetű vendége előtt. — Nagyon szép holmijai van­nak ...—mondta elismerően a vevő, és a kiállított ékszerekre mutatott. A zakója a könyökénél jócskán meg­kopott, csaknem lyukas volt. A hideg ellenére, kabátot nem viselt, inge nya­ka gumiszalaggal volt összekötve. — Csak |elsőrendű árut tar­tok .. — mondta Duval úr nyoma­tékkai, és előjött a pult mögül. — Mégis, mire gondolt, uram ? A másik megvakarta borotválat- lan állát. Egész külseje elhagyatott- ságról, elhanyagoltságról árulko­dott. — Valami nagyon szép és értékes dologra gondoltam —> mondta is­mét. — Egy fiatal hölgy számára lesz... — tette hozzá és az éksze­részre nézett. Sötét, csillogó szemei megrebbentek. — Tájékozatlan va­gyok az ilyenekben. — Bizonytalan mozdulatot tett a vitrinek felé. —7 Csekély ismereteim vannak, és az ön tanácsára hagyatkozom. Az ékszerész megjegyezte: — Ez az üzlet az egyik legrégibb a párizsi ékszerüzletek között. Ve­vőim királyokés hercegek is vol­tak ... A férfi a nadrágzsebében kotorá­szott és egy köteg papírpénzt húzott onnan elő. — Nézze meg, mit tud ezért ad­ni... — mondta és a bankjegyeket letette a pultra, a kalapja mellé. — Ennyim van ... — és megvonta a vállát. — Valami divatékszert ajánla­nék, természetesen valódit — aján­lotta az ékszerész. — Természetesen, valódi legyen! Az ékszerész nagyjából megszá­molta a pénzt. — Úgy gondolom, talap elég lesz — szólt ismét a vendég. Duval úr egy'pillanatig tanako­dott, majd kinyitotta a trezort és ki­vett belőle egy brilliáns nyakéket, le­tette a vevője elé. Kézműves, értékes munka volt, tartozott hozzá egy pár fülbevaló is, ugyanolyan anyagból és kivitelben. A férfi óvatosan vette fel durva ujjaivpla csillogó ékszert. — Ez királynővé teszi őt.. mormolta maga elé. —r Bizonnyal.*. — erősítette Duval úr. — Ez a készlet egy kivé­teles darab. A legjobb ötvösművész készítette. Időtlen és divattól füg­getlen. — Elég lesz?— kérdezte a má­sik, a pénzkötegre mutatva. \ — Igen, elég. — Akkor kérem, csomagolja be. Nagyon szépen :.. — hirtelen mint­ha zavarba jött volna. — Csomagol­ja be és küldje el a Belvedere-be. Duval blokkfüzetet vett elő. ■— írja kérem: „Durand kisasz­szonynak ... Evelyn Durand Felírta? — Igen, uram. Es kinek a megbí­zásából? — Ja, igen, persze. Erre nem is gondoltam... — vakarta meg a tarkóját. Gondolkodott, végül meg­szólalt. —- Helyezzen mellé egy kártyát, és írja rá: Marcel Clochard. — MarcelClochard... — Duval úr arany töltőtolla mintha egy pilla­natra megállt volna, de aztán irta tovább. A vevő, miközben megmarkolta szutykos kalapját, és a szélével bab­rált, ismét motyogott valamit. Mintha azt mondta volna: — Olyan szép, mint egy istennő... Aztán hangosabban folytatta: — Láttam egy filmben. O egy angyal... teg­nap láttam átmenni a Heuf-hidon, ahol pihenni szoktam. Es képzelje —fordult az ékszerészhez —, rám­nevetett. A nagy Durand rám mo­solygott! A hangja elbizonytalanodott. — Arra kérem, teljesítse mara­déktalanul, amit kértem öntől..'. — A legteljesebb mértékben meg lesz elégedve — bizonygatta Duval úr és az ajtóhoz kísérte vevőjét. Elgondolkozva nézett utána, amint elbaktatott az alkonyati lassú hóesésben. ... Két nappal később a Soir az első oldalon hozott egy fényképet a nagy Durandról, azzal kapcsolat­ban, hogy bemutatták új filmjét. A nyakán egy rendkívülien szép, csodálatos nyakéket viselt. A lap ugyanezen számában, de az utolsó oldalon, a vegyes hírek kö­zött Duval úr egy kétsoros értesítést is talált. Azt adták hírül, hogy a Neuf-hid alatt holtan találták Clo- chard-t. Marcel Clochard-t... Megfagyott... (Fordította: Antalfy István) A KI NYER MA? ALAPÍTÓJÁVAL A SZÓ, ZENE, KÉP-RŐL - SZEPTEMBERBEN FOLYTATJÁK - ÚJABB JELENTKEZŐKET VÁRNAK t r r rr Joizu beszélgetés tíz percben Lehetetlen remények.józan­ságáról írt egyik szép költemé­nyében Czigány György.. Közé­jük sorolná a tudományok, a művészetek ligeteiben, kertjei­ben otthonos országot. Mit ad­na azért, ha minden honfitársa lelkében dal volna? Kevesen tettek nála többet %z értő gyönyörködés örömeinek megkedveltetéséért. A Ki nyer ma? a hazai közművelődés, rá­diózás egyik legnagyobb lele­ménye. Felesleges szószaporítás méltatása. Szerintem a tévés Szó, zene, kép is népszerűbb lenne, ha sűrűbben jelentkezne. Észrevételemet egy Ki nyer ma? előtt mondtam el egy pannóniai városban. —Annak is örülnénk, ha leg­alább annyi időnként jelentkez­hetnénk, mint eddig. — Sajnálja erre a pénzt, a kapacitást, a műsoridőt az ille­tékes engedélyező? — hitetlen­kedtem bosszúsan. — Szó sincs róla. Egyelőre akkor sem hirdethetnénk gyak­rabban ilyen műveltségi vetél­kedőt, ha több időt szánhat­nánk műsorok készítésére. — Kedvezőtlenek az úgyneve­zett „nézettségi, tetszési muta­tók ? A világért se szeretném ál­talánosítani személyes tapaszta­lataimat, de úgy tudom; elég so­kan nézik az izgalmas fejtörőt, próbálnak maguk is válaszolni a közvetve feltett kérdésekre. Ta- lán-talán a műsor időpontját nem tartják szerencsésnek? S pt Tudomásom szerint ked­vező a játékos vetélkedő vissz­hangja. Egyelőre azonban ke­vesen vállalják a nyilvános sze­replés kockázatát. — Czigány György szerint többet vagy kevesebbet tudtak az eddigi jelentkezők, mint amit vártak tőlük? — Nagyjából jól mértük föl az érdeklődők műveltségét, tá­jékozottságát. — Magam is részt vettem né­hány vetélkedőn. Néha ajánló­jegyzéket mellékeltek a felké­szülés megkönnyítésére. Az egész világirodalmat nem tart­hatja fejében az ember. Még a magyart sem.... —1 Nyilvánvaló. Mi az év­szám közlésével segítünk. Az adás előtt néhány héttel tudat­juk, hogy a kérdések melyik év­re vonatkoznak. Számíthatnak arra is a versenyzők, hogy az általános műveltség körébe tar­tozó ismeretek után érdeklő­dünk, miért is nehezítenénk kedves játékostársaink helyze­tét. — Kellemesen csalódtam: ki­váló zenei elemzéseket hallót-I tam. Azt hittem, hogy kevesen ismerik majdfel a bejátszott mű­veket. — A színvonalas zenei vetél­kedés annak köszönhető, hogy elsősorban a magukat a Ki nyer ma? vetélkedőn kipróbáltak je­lentkeztek. Már gyülekeznek a legújabb zenei vetélkedőre az érdeklő­dők, be kell fejeznünk a beszél­getést. Czigány György szoká­sa szerint még a szignál fölcsen- dülése előtt szeretné néhány szóval oldani a játékos feszült­ségét. Egyetlen kérdésre maradt időm. — Mikor lesz legközelebb Szó, zene, kép? — Szeptemberben. H. N. 0 Az egykori aknaház az aknatoronnyal. Homlokzatán az !909-es bányaszeren­csétlenség áldozatainak nevével. EMLÉKEK A FÖLD ALÓL Ajkai bányászati múzeum A feljegyzések szerint Mária Terézia 1766-ban rendeletileg 100 arany jutal­mat engedélyezett annak, aki fa helyett szenet használt a vasolvasztáshoz, s ha valaki kutatás közben vagy véletlenül széntelepre lelt, 24 arany ütötte a mar­kát. Lett is foganatja, hiszen néhány év alatt 17 bejelentést regisztráltak. Ennek ellenére majd száz év telt el a magyar- országi vasútépítések kezdetéig, amíg az ipari célú széntermelés és felhaszná­lás erőteljesebben megindult. Ajka kö­zelében, a Csinger-patak völgyében 1865-ben bukkantak jó minőségű kré­takori szénképződményre, s mivel a budapest—grázi vasútvonal egyik leá­gazása ezt a területet is érintette, no meg Ajkán létesült a már szénfűtésű üveggyár, a felvevőpiac szinte kielégít­hetetlennek tűnt. Aknák sorát mélyí­tették, köztük 1900-ban az Armin- aknát, amely az itteni bányászkodás­nak emléket állító múzeum alapkőleté­teleként is felfogható. A kellemes kirándulókömyezetben megbúvó bányászati múzeum egyik kalauza Vidits János nyugdíjas villany­szerelő, akinek a nagyapja német ajkú bányászként, messze földről települt erre a vidékre, hogy később a fia, majd az unokája is e máig sem könnyű és veszélytelen földalatti munkával keres­se meg a kenyérrevalót. Az Armin- aknát valószínűleg nemcsak 90 éves kora miatt hagyták meg eredeti állapo­tában, hanem az 1909-ben bekövetke­zett tragédia mementójaként is; amikor 55 bányász lelte halálát egyetlen nap alatt. Az akna fölé emelt épületben látható az 1904—1959-ig működött Schlick- féle ikerdugattyús aknaszállító gőzgép, s egy másik egyhengeres gőzgép, amely 1300 méter hosszú külszíni kötélpályát hajtott, még kenderkötéllel. A múzeum azonban nemcsak a helyi bányászko­dás emlékeit őrzi, a fali vitrinekben megismerhetjük a bányavilágítás, a bá­nyamentő felszerelések sokévszázados történetét is. A szomszédos kovácsmű­helyben lévő szerszámok viszont azt az időt jelzik, amikor még az Armin- aknában is lóvontatással szállították a szenet és a különböző anyagokat. A fehérre meszelt épületek között az elmúlt évtizedek kiszolgált bányagépei láthatók szigorúan szakosított rend­ben. A mélyfúró és aknamélyítő eszkö­zök után a nagyteljesítményű, a föld­alatti munkákhoz elengedhetetlen víze­melő szivattyúk, majd a szállítóeszkö­zök, jövesztő-rakodógépek, maróhen­gerek, széngyaluk alkotják e mozdulat­lan gépskanzent. A több mint százda­rabos gyűjtemény egy része az úrkúti, várpalotai, nógrádi, tatabányai bá­nyákban töltötte le szolgálati idejét. A bányászati múzeumba látogató évi 15-20 ezer érdeklődő szívesen sétál végig a mesterségesen kialakított 53 méter hosszú bemutatótárón, ahol „élethűen” szimulálva mutatják be a különböző vágatbiztosító anyagokat, eszközöket, a bányabeli fúrás, robban­tás régi és újabb módszereit. Ez utóbbi­akat természetesen csak modellezve. Különleges élményt kínál a kirándu­lóknak a múzeum közelében, az egyko­ri bányamentő épületében létrehozott, az ajkai bányák első éveiben itt dolgo­zó Hantken Miksa geológus emlékének tisztelgő ásvány- és őslénytár. Egykori bányászok, magángyűjtők adták ősszé azt a páratlanul gazdag, a természettu­dományos ismeretterjesztést szolgáló kőzet- és kristályvüágot, amely a föld- történet évmillióinak lenyomatait tárja elénk. A mozdulatlan gépek, az elmúlt ko­rok dokumentumai csak közvetetten szólnak a bányászok mindennapos, a természet nehezen kiszámítható erőivel vívott küzdelméről. Talán ezért is vált hagyománnyá, hogy évtizedek óta ez az elcsendesedett völgy a bányásznapi találkozók színhelye, ahol egy kívülál­lónak talán szokatlan, sötétre pácolt tölgyfából készült emlékmű utal az aj­kai bányaszerencsétlenségek áldozatai­ra. A sokáig vitatott emlékmű ősi bá­nyászati tárgyak, az olajmécses és a trapézácsolat stilizált és torzított ele­meinek aszimmetrikus halmazából áll. Szomorú felkiáltójelként figyelmeztet­ve arra, hogy a föld és az ember harcá­ból nem mindig ez utóbbi kerül ki győztesen. , p 0 Bányagépek a/ aknaudvaron.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents