Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-10 / 187. szám

1990. augusztus 10. • PETŐFI NÉPE • 3 NEM TUDNI, KI TEHETTE Rosszízű vicc Amint a múlt heti számunkban már beszámoltunk róla, újabb, nem mindennapi, s módfelett egyéni kő­bányai sörre bukkant egyik olvasónk. (A másik pa­naszt nem említjük, mert mint kiderült, annak a ter­méknek lejárt a szavatossági ideje, s ezért tartalmazott gusztustalan anyagokat.) Egy palack Arany Aszok sörben útburkoláshoz használatos zúzott kövekre bukkant az illető. Akkor azzal fejeztük be cikkünket, hogy a Kőbányai Sörgyár szerkesztőségünkbe kül­dött megbízottját kérdéseinkkel és hideg sörrel vár­juk. Még az írás leadása napján meg is érkezett Bodnár Lajos, a kecskeméti kirendeltség vezetője. Azonnal kérte, hogy adjuk át: elnézést kérnek az okkal bosszús vevőtől. Mint modta, a sört nem Kecskeméten palac­kozták, így ő érdemben nem tud magyarázattal szol­gálni. A palackot elvitte, hogy az igazgatóságnak be tudja mutatni. Ok aztán meg is nézték, és másnap telefonon meghívást kaptunk a Kőbányai Sörgyárba. Seidl József, a gyár kereskedelmi igazgatóhelyettese ugyancsak bocsánatkéréssel kezdi a beszélgetést: — Sajnos, igencsak rájár a rúd a gyárunkra. Pedig higgye el, rendkívüli erőfeszítéseket teszünk, hogy minél jobban ki tudjuk elégíteni vásárlóink igényeit. Hangsúlyozni szeretném, hogy a minőségi szemlélet került előtérbe nálunk; magatartásban, munkában egyaránt. Nem akarok senkit sem gyanúsítani a szán­dékossággal. Aki itt valamit jó viccnek szán, az lehet, hogy a gyárnak kellemetlenséget okoz. Nézze, én most sem hivatkozhatom másra, mint amit maguk is a saját szemükkel látnak. Mosógépeink mellett nem maradhat az üvegekben olyan szennyezettség, amit találtak. Tudjuk, előfordultak egeres sörök, és ráadá­sul ez a lúgos história is. Minden esetben szigorú intézkedéseket hoztunk. Mi nagyon sokat teszünk azért, hogy a vevő igazán jó minőségű termékkel tegye kellemessé szabad idejét. Valóban, a tisztítási folyamatot végignézve, nem hihető, hogy itt jutott volna a töltősorra az említett néhány palack. Különös tekintettel arra a finom, elektronikus gépre, amely az üveg talpvastagsága alapján kiemeli a szemmel nem is láthatóan szennye­zett palackokat. Ezt az ellenőrzést pedig még egy • Itt erjed a Dreher, melyet töltés előtt igen finom szűrőn engednek át. • A már vegyileg is alaposan megtisztított palackokat előbb egy igen érzékeny elektroni­kus műszerrel, majd pedig átvilágítással vizs­gálják. átvilágítás is követi. A sör erjesztése általában zárt rendszerben folyik, ha pedig kádakban történik, igen nagy gondot fordítanak a higiéniára. Tehát mint feltételezhető, mókás kedvű — ám igen gyenge humorú —■ valaki „dúsíthatta föl” ily módon a gyár termékét. Történhetett ez a szállí­tásnál is, de mint mondják, egy kétforintossal könnyedén fel lehet bontani az üveget, és sértetle­nül visszatenni a kupakot. Mi mindenesetre jó sörözést kívánunk az illetőnek, természetesen, ha magának is mixel egy-két ilyen sör- specialitást. Csak leszokik róla ...! (bencze) BUKARESTI SOROK VÍZUMÉRT A bukaresti hétköznapok megszo­kott képéhez tartoznak az olykor száz métert is meghaladó sorok. A nagy ká­nikula ellenére a boltok előtt emberek sokasága vár türelmesen arra, hogy húst, kenyeret, tejet vehessen, már per­sze, ha éppen kapni, de sorok kígyóz­nak az itt olyan kivételes élvezeti cik­keknek számító termékekért is, mint a dezodor, a pipereszappan, a sampon. Ez eddig nem is lenne szokatlan, mert hiszen hosszú évtizedek alatt hoz­záedződtek a honpolgárok ahhoz, hogy a türelem ha nem is rózsát, de legalábbis valami szatyorba valót te­rem. Az idén azonban a sorban állási szokások újabb elemekkel gazdagod­tak: mostanság a nagykövetségek, kül­képviseletek szívós ostromlása jött di­vatba, az áhított termék pedig nem más, mint a külföldi beutazási enge­dély, a vízum. A decemberi forradalom ugyan visz- szaadta a román állampolgároknak az egyik alapvető emberi jogot, az utazás jogát; a hatóságoktól bárki bárhová utazhat, csakhogy a román világútlevél még nem minden, ahhoz valuta is kelle­ne, meg vízum is, és ez utóbjbit a nyuga­ti demokráciákat képviselő követségek bizony igencsak ímmel-ámmal adják ki. De a román nép ha hosszú éveken át kibírta a szakadatlan sorban állást, miért épp most adná meg magát, ami­kor meghívólevél birtokában lehetősé­ge nyílik arra, hogy meglátogassa nyu­gaton élő rokonát, esetleg hosszabb- rövidebb időre munkát is vállaljon, aminek eredményeként aztán a hazájá­ban hiánycikknek számító mindenféle földi jóval „feltankolva” térhet vissza családjához. Ennek azonban a feltétele a vízum, és ezek közül is a legnagyobb keletje az amerikainak van. Aki Bukarestben permanensen embertömeget kíván lát­ni, az látogasson el a főváros szívében levő Intercontinental melletti, még a múlt században — feltehetően egy gaz­dag bojár számára épített — palotá­hoz, amely fölött az Egyesült Államok csillagos-sávos lobogója lengedez. Itt lehet beszerezni az áhított amerikai ví­zumot. Ennek útja azonban igen rögös, és senki sem mehet biztosra. Állampol­gári kezdeményezésre — és kifejezetten nem a hatóságok szervezésében — ér­kezési listát állítanak össze. Az érintet­tek éjjel-nappal, szabályos őrségváltás­ban úgy őrzik ezt a dokumentumot, mint a szemük fényét. Ez a lista jelzi, hogy ki hányadik helyen van a várakozók között. Á leg­frissebb adatok szerint mintegy hatszá- zan Szerepelnek a névsorban, egy nap azonban az amerikai követség hivatal­nokai jó, ha negyven menedékkérőt fo­gadnak és az ügyintézési napok is csak hétfőn-kedden-szerdán vannak. Rá­adásul /aki a listán szerepel, a jelzett napokon egy megadott időpontban kö­teles megjelenni a követségnél, mert — nem tudni miért —: ekkor névsorol­vasást tartanak. És aki nem jelentkezik neve hallatán, lekerül a várakozólistá­ról.' Tehát aki tudja is, hogy csak a négyszázvalahányadik helyen van, így bejutása a követségre legfeljebb csak egy-másfél hónap múlva esedékes, pont úgy köteles a hét első három nap­ján megjelenni a követségnél, mint aki szinte már az ígéret földjén érezheti magát. Ez a bukaresti lakosok esetében még egyszerű, de képzeljük azokat az Ame­rikába vágyó román állampolgárokat, akik Temesváron vagy Iasiban élnek. Nekik bizony, ha utazni akarnak, sza­badságot kell kivenniük a szokásos hét eleji bukaresti látogatáshoz, hiszen az utat egy nap alatt nem tudják megten­ni. És ha nem akarnak lekerülni a listá­ról, heti háromnapos kényszerlakhe­lyül el kell fogadniuk a fővárost. Ez még azok számára is elviselhető, akik­nek rokonuk, ismerősük van Bukarest­ben, hiszen ha letudták a napi név­sorolvasási kötelezettségüket, van hol megpihenniük, álomra hajtani a fejü­ket. Akiknek ilyen lehetősége nincs, azok vagy pénzt áldoznak szállodára vagy a követség előtti aszfalton éjsza­káznak. A következő megpróbáltatás már bent a követségen vár a vízumkérőkre. Rendszerint tíz-tizenkét fős csoportok léphetik át a külképviselet kapuját, és az amerikai diplomaták alaposan meg­rostálják az utazni vágyókat. Jó, ha visz magával mindenki pontos kimuta­tást arról, hogy mekkora vagyonnal rendelkezik, kit, kiket hagy itthon, mi­lyen gyökerei vannak Romániában: Az amerikaiak ugyanis httól tartanak, hogy a kérelmezők nem is igen kíván­koznak majd vissza az üres polcok Ro­mániájába. így sokan lógó orral jön­nek ki a követségről, mert mit számí­tott a többhetes szabad ég alatti tábo­rozás, ha egyszer az amerikai hivatal­nokok ezt nem méltányolták, mi több, a vízum helyett csak azt ütötték be az útlevélbe, hogy az útiokmány tulajdo­nosa egyszer már elutasításban része­sült. * Hegedűs György (Bukarest), MTI-Panoráma Pezsdítő privatizációra várva Új részvények a tőzsdén Az év végéig várhatóan mintegy 20 olyan társaság lesz a budapesti tőzsdén, amelyek részvényei már megfelelnek az idén nyílt bör­ze szigorú belső szabályainak. A jelenlegi, átmeneti időszakban ugyanis nem tiltották ki a tőzsdéről azokat az érték­papírokat, amelyeket korábban bocsátottak ki, s a kísérleti tőzsdén kezdték meg forgal­mazásukat. Jövőre azonban már csak olyan kötvények, részvények adásvétele folyhat a tőzsdén, amelyek bevezetése az új szabályok alapján történt. Ezek a szabályok alapvetően a befektetők érdekeihez igazodnak, a befek­tetések biztonságát szolgálják. A tőzsdén lehetőség van nem jegyzett, va­lamint jegyzett részvények kibocsátására. Az előbbi esetében a követelmények viszonylag alacsonyabbak, de itt is előírás, hogy a rész­vénytársaságnak megfelelő, hiteles prospek­tust kell készíteni a vállalkozásról, bemutat­va annak részletes hátterét. Feltétel, hogy az rt. alaptőkéje meghaladja a 100 millió forin­tot, és a részvényeknek csupán 10 százaléka kerülhet a tőzsdén nyilvánosan forgalomba. Tőzsdén jegyzett részvénytársaság esetén a követelmények szigorúbbak. Csak olyan rt. jöhet szóba, amelynek alaptőkéje több mint 200 millió forint. Ebben az esetben a vállalati részvények 25 százaléka kerülhet forgalomba a tőzsdén. Az a vállalkozás, amelyik ellen az előző két év során szanálási vagy felszámolási eljárást folytattak, már nem felelhet meg a feltételeknek. Amennyi­ben a cég tartósan fizetésképtelen volt, csak akkor számíthat kedvező elbírálásra, ha iga­zolni tudja hiteles módon: önhibáján kívül vált fizetésképtelenné. Az érintett vállalatnak is megfelelő prospektust kell kibocsátania, bemutatva a vállalkozás gazdasági eredmé­nyeit, s kellően tájékoztatva a befektetőket a várható eredményekről. Csak olyan tájé­koztató lehet hiteles, amelyet úgynevezett auditor (könyvvizsgáló) cég igazol, s vállalja a felelősséget az abban foglaltakért. Az auditáló cégek kiválasztása hamarosan megtörténik, erre a budapesti értéktőzsde már korábban pályázatot hirdetett. Az ered­ményhirdetés augusztus végére várható, s valószínűleg 10, 12 magyar, illetve külföldi cég kap megbízást. Jelenleg a tőzsdén párhuzamosan folyik a régi és az új módon bevezetett vállalati papí­rok vállalati kereskedelme. A régi papírok közül 380 kötvény és 5-10 részvény van forgalomban. Egyelőre csak az IBUSZ és a Postabank papírjai felelnek meg az új köve­telményeknek, de várhatóan hamarosan bő­vülni fog a kör. A kormány ugyanis 8-10 jól működő vállalat privatizációját tervezi, amelyre a Budapesti Értéktőzsdén kerül sor. Emellett várhatóan több magántársaság tőzsdei bevezetése is befejeződik még az idén. Már jelenleg is viszonylag kiegyensú­lyozott a forgalom a börzén. A napi forga­lom júliusban és augusztusban is elérte a 40-50 millió forintot, a csúcs pedig 60 millió forintnál is több volt. A tőzsdének jelenleg 43 tagja van, többsé­gük bank, pénzintézet, de egyre több a tőzs­dei tevékenységre szakosodott ügynöki cég, brókerház. Az aktiv tőzsdei résztvevők szá­ma a korábbi 5-6-ról most már 15-re emelke­dett, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a forga­lom stabilizálódott. Egyelőre azonban még túl kevés a papír, a részvény, így alacsony a kínálat. Ezen a téren valószínűleg a gyorsuló privatizáció hozhat változást. (MTI) Lapunk július 21-ei számában jelent meg az Agrárkamara-nyílt levele, melyre a földművelésügyi miniszter az alábbiakban válaszol: VÁLASZ a Magyar Agrárkamara nyílt levelére Nemcsak a magyar mezőgaz­daság, hanem az egész nemzet- gazdaság működése is veszély­ben van. A közvélemény szá­mára már unos-untig ismételt 20 milliárd dolláros nemzeti adósság, a létminimum alatt élők jelentős és növekvő száma, a sorban állással, fizetésképte­lenséggel, hatékonytalan ter­meléssel, strukturális válsággal küszködő szervezetek problé­mái, a KGST-rendszer össze­omlása, mind-mind azt igazol­ják, hogy a rendszerváltást sú­lyos gazdasági örökség terheli. Ebben a helyzetben az irányí­tás mozgástere korlátozott, kö­tik a nemzetközi szervezetekkel fennálló megállapodások, ame­lyek megsértése könnyen a gaz­daság összeomlásához vezetne. Mindezek ismertek az Agrárka­mara előtt is, hiszen a gondok nagyságát már elődeink is nyil­vánosságra hozták. A kormányzat ebben a hely­zetben az IMF-fel kötött meg­állapodás betartása érdekében kényszerült a költségvetési hi­ány drasztikus csökkentésére. Kétségtelen, hogy ebből arány­talanul nagy terhet kénytelen viselni az agrárágazat. Tisztá­ban vagyunk azzal, hogy az el­vonásból való részesedésünk lé­nyegesen nagyobb akár a nem­zeti jövedelemből, akár a fog­lalkoztatásban betöltött szere­pünknél. Ugyanakkor azt is be kellett látnunk, hogy a költség- vetési támogatások — a lakás- szektoron és a fogyasztói támo­gatásokon kívül — alapvetően ágazatainkhoz kapcsolódnak. Az intézkedések közül a gaz­dálkodókat valóban a kedve­zőtlen adottságú mezőgazdasá­gi nagyüzemek támogatásának csökkentése, az energia — kü­lönösen az gázolaj -^ áremelé­se, valamint az exporttámoga­tási kulcsok csökkentése érinti a legsúlyosabban. Nem vitatha­tó, hogy a kedvezőtlen adottsá­gú üzemek támogatásának év­közi módosítása zavarokat okoz a gazdálkodóknál, de tu­domásul kell vennünk azt is, hogy az e körzetekben elural­kodott mennyiségi szemléleten változtatni kell. Ez nem jelenti azt, hogy magára hagyjuk a gyenge minőségű földeken gaz­dálkodókat, de az állami segít­ség á jövőben csak a hatékony gazdálkodás feltételeinek meg­teremtését és fenntartását segít­heti. Tudomásul kell venni — s éz nem jelenti a szövetkezetek szétverésének szándékát —, hogy akárcsak a nemzetgazda­ság más ágaiban, itt is elkerül­hetetlen a leggyengébb üzemek csődeljárása, esetleges felszá­molása. Számomra is a legsúlyosabb problémát az exporttámogatási kulcsok csökkentése okozta. A szűkülő belföldi piac miatt az ágazatnak a jövőben növekvő mértékben a külpiacok felé kell fordulnia, s ebben a folyamat­ban a nemzetközi protekcioniz­mussal kell megküzdeni. Tény, hogy már az eredeti támogatási szint is alatta volt versenytársa­inkénak, de be kellett látnom azt is, hogy a magyar gazdaság pillanatnyilag még ezt a szintet sem képes elviselni. Nyomaté­kosan hangsúlyozom, mint ahogy ezt a kormány több tagja és a miniszterelnök úr szemé­lyesen is kijelentette, hogy az ez évi intézkedések átmenetiek. A jövő évi, illetve a hosszabb távú feltételek a kormányprog­ram céljaival összhangban, ké­sőbb határozhatók meg. Mindannyian tisztában va­gyunk ugyanis azzal, hogy az ágazatnak meghatározó szere­pe van a belpolitikai stabilitás­ban, a kiegyensúlyozott élelmi­szer-ellátáson keresztül a békés átmenet véghezvitelében. Meg­győződésem., hogy ez az átme­net a komoly feszültségek elle­nére sincs veszélyben, hiszen a mezőgazdasági termelők sok sorsfordulón bizonyították földszeretetüket és tudják, hogy csak az arathat, aki vet is. A kormány hároméves gaz­dasági programjában és az eh­hez szorosan kapcsolódó agrár­politikában kell meghatáxoz- i njmk ,äzj ágazat jövőbeni íjelyét és szerepét, valamint ezek — a korábbinál stabilabb — eszköz- rendszerét, az állami szerepvál­lalás új feltételeit és módját. Remélem, hogy nemcsak a problémák szakszerű feltárásá­ban, hanem a nemzetgazdaság­ba illeszthető megoldási módok kidolgozásában is számíthatok a kamara aktív közreműködé­sére. Nagy Ferenc József földművelésügyi miniszter NAPKÖZBEN: Ablak! Nem a Magyar Televízió azonos című műsoráról lesz szó az alábbi kis dolgozatban, hanem csupán két erősen elkorhadt ablakszárnyról, pontosabban a körülöttük már-már kialakuló idegőrlő állapotról. Egyik kecskeméti honpolgár (név és cím a szerkesztőségben) arra gondolt,-, hogy csináltat két új ablakszámyat a már említett kor­hadtak helyett. Már el is képzelte, hogy milyen szépen fog mutatni a jelenleg farostlemezzel beszögezett vakab­lak, ha új „szemeket” kap, s ezáltal megvilágosodik az ablak mögötti helyiség is. A szándékot tett követte. Nevezetesen, az illető el­kezdett olyan asztalos után keresgélni, aki elvállalja a szakmunkát, s viszonylag rövid határidőre szállítani fogja az ablakokat. Természetesen az illető (további­akban megrendelő) tisztában volt már a kezdet kez­detén azzal, hogy itt nem egyszerű asztalosmunkáról van szó, hanem úgynevezett épületasztalosságról, mi­vel az ablak egy épületen helyezkedik el. Sima aszta­losokat, netán bútor- vagy műbútorasztalosokat ezért nem is zaklatott piti igényével. Ámde a sorozatban érkező válasz minduntalan megdöbbentette: nem vál­lalják, esetleg csak 1991-re, noha jelenleg csupán 1990 augusztusát ltjuk, annak is az elejét. Megrendelőt ez mérhetetlenül felháborította, mert gyermeki naivságában azt hitte, hogy netán örülnek egy megrendelésnek, még ha az nem is kecsegtet túl­zott bevétellel. De nem örülnek, sőt egyik-másik tele­fonon megkeresett potenciális gyártó képviselője még ingerültségét sem leplezte, mikor megrendelő — saj­nos nem egészen szakszerűen elmagyarázta, mire gondolt, amikor bátorkodott feltárcsázni nevezettet. Megrendelő minden esetben ezekkel a szavakkal kezdte mondókáját, hogy „sajnos, elkorhadt két kis­méretű ablakszárny .. ” Belátom, ez talán súlyos hiba volt, mert alkalmazkodni kellett volna a megrendelő stílusának a potenciális gyártó pillanatnyi lelki álla­potához, előéletéhez, a szakmai elkötelezettség szint­jéhez, esetleges nyugati befolyásoltságához, pártállá­sához, iskolai végzettségéhez és nem utolsósorban ah­hoz, hogy mi a véleménye a privatizációról, az er­kölcsök romlásáról, miként értékeli részvételünket a második világháborúban. Mondom, be kell látnom, hogy megrendelő helytelenül viselkedett, amikor nem azzal kezdte, bizony nehéz időket élünk, de soha nem éltünk könnyű időket, legfeljebb akkor, amikor még a jelenleg immár korhadt ablakszárnyak még gyanta- szagú, frissen mázolt új portékák voltak ... A negyedik telefon után megrendelő az ötödik tele­font akarta lebonyolítani, de a felemelt kagylót sztoi­kus nyugalommal, noha üveges tekintettel tette vissza a helyére. Hirtelen ugyanis visszacsengett a fülében az egyik potenciális gyártó nem kevés büszkeséggel átfű­tött érvelése, miszerint azért nem tudják elváltani az ablakszárnyak készítését, mert „... uram, tele va­gyunk nyugati megrendelésekkel, s ugyebár belát­ja Í|§ Megrendelő belátta. Igaz, arra nem derült fény, hogy a nyugatiak mit rendeltek meg: szintén ablak- szárnyakat vagy egymillió hokedlit, netán kifelé és befelé egyaránt nyitható nyílászáró szerkezeteket, mondom, erre nem derült fény. De természetesen ez egyáltalán nem is érdekes. Az a fő, sőt a legfőbb, hogy a megrendelés nyugati. Természetesen a magyar megrendelő tisztában van azzal, hogy mennyire szük­séges kis hazánknak a keményvaluta, érthető tehát, hogy ahol ilyesmi van kilátásban, ott nem gatyáznak holmi magyar, tehár bizonyára forinttal fizető kíván­ságokkal, megrendelői kukacoskodásokkal. Csökönyös megrendelő azonban mégis feltárcsázta az ötödik telefonszámot, s immár — legalábbis azt hitte — nagyon ravaszul nem azzal kezdte, hogy el­korhadt ..., hanem először érdeklődött a termelési eredmények felől, aztán megemlítette a nagy szárazsá­got, majd utalt a labdarúgó-világbajnokságon kitűnő­en szerepelt kameruni együttesre, közben már fimáj- szosan beleszőtte mondanivalójába, hogy hát bizony a szovjet együttes nem teszi az ablakba, amit odakint kapott. S mintha csak erről jutott volna eszébe, hirtelen elővette a korhadt ablakokat. Úgy látszik, csak erre várt a potenciális gyártó, mert ráförmedt a megrendelőre: — Uram, hol él maga? — Sajnos, itt! — vágta rá gondolkodás nélkül, tehát őszintén a megrendelő. —dorgál—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents