Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-09 / 186. szám
1990. augusztus 9. • PETŐFI NÉPE • 5 A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA Bízzál bennem! (Nadine) „A házasság egy kicsit olyan, mint a torna. Kéményén dolgozol, előbb-utóbb túljutsz a fájdalmakon, s az eredmény rendkívüli” — mondja legújabb filmje mottójaként Robert Benton, a Kratner kontra Kramer és a Helyek a szívben című népszerű mozidarabok író-rendezője. A produkció színhelye Texas egyik külvárosa. Itt él a csinos, válófélben levő fiatal nő: Nadine. Hiába álmodozik a sikeresebb jövőről, úgy tűnik, nincs sok esélye, hogy elszakadjon az Alomo szépségszalontól. Vernonnal, a hozzá sok vonatkozásban hasonló bártulajdonossal egy azonos vezetéknév s egy tönkrement házasság fűzi össze. Váratlan események közben különös dolgok történnek velük: ismét fellángol közöttük a szerelem. Mindennek az oka Nadine meggondolatlansága, aki fizetéskiegészítésként aktfotókat enged készíttetni magáról. Könnyelműségét leplezendő, vissza próbálja kérni a felvételeket. Látogatása alkalmával azonban a mestert egy tőrrel leszúrják. Nadine sietve kikapja ugyan a többi közül a nevével ellátott borítékot, ám megrettenve veszi néhány perc múlva észre, hogy a fotókat kicserélték. Sejtelme sincs róla, hogy a helyükön talált dokumentumok valaki számára mennyire értékesek. De nemcsak ezért van veszélyben, hanem azért is, mert tanúja volt egy gyilkosságnak. Nem márad más választása, mint hogy férjétől kérjen segítséget. Vernon azonban rájön a dokumentumok igazi értékere, és magához veszi őket. Ettől a pillanattól kezdve a rendőrség a nőt próbálja elkapni, a gyilkosok pedig a férfit. S mindezt egy válás hétköznapi gondjai közepette. Aki mindezek alapján úgy tippel, hogy a produkció egy akciódús krimi, az egy kicsit azért téved, a Nadine ugyanis —'ráadásként — egy sajátságosán „vérbő” komédia. A rendező, Benton ugyan eredetileg egy komoly munkát szeretett volna készíteni a házasságról, menet közben derült ki, hogy az események más fordulatot vesznek. „Volt valami a két figurában, ami minden mást túlszárnyalt” — jelentette ki egy interjúban a rendező. Ezek után természetesen meghatározó volt a főszereplők megválasztása. A kellőképpen lenyűgöző és könnyelmű Nadine végül is nem más, mint a legutóbb a Marsról érkezett mostoha szerepében látott Kim Basinger, partnere pedig a hasonlóképpen népszerű „Csillagember”: Jeff Bridges. KÖNYV A Szabad Tér Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent interjúkötet főszereplője egy sokak által szeretett, ám csak a legbeava- tottabbak, legtöbb felkészültséggel rendelkezők számára igazán megnyíló műfaj: az opera. A tradíciók által szigorúan fegyelmezett zenei kifejezésmód színpadi életének ellentmondásairól ékesen beszél a kötetben is idézett irodalomtudós; amerikai színházi szakember, Ferguson egy megjegyzése. „Richard Wagner, mint köztudott, megkövetelte a tökéletességet — mondja. Ámde mi történik? Előadás közben felfigyelhetünk rá, hogy Izolda nem a „tiszta szenvedély legnagyszerűbb megtestesülése”, hanem egy levegőért kapkodó szőkeség, aki megpróbál felmenni a papírmasé sziklába épített lépcsősoron.” Ferguson szerint ez is komoly bizonyíték arra, hogy az opera egy olyan műfaj, amely folyamatosan a legszomorúbb abszurditás szélén egyensúlyoz. Pierre Boulez továbbment. Ő meghirdet^ te, hogy földig kell rombolni minden operaházat. A Koltai-kötet minden mondata természetesen a másik oldalon áll. Mert — mint megjegyzi ■— az opera ma akkor is a legsikeresebb műfaj, ha sokan változatlanul a halár lát harangozzák. Tekintélyes terjedelmű kötetében az opera specialis ellentmondásait igyekszik föltérképezni. Kiváló partnerek: az operaművészet huszonöt hazai és külföldi sztárjának segítségével, beszélgetések formájában. Zeneszerzőket, énekeseket, nagy hírű karmestereket, rendezőket kérdez, akik valamennyien szenvedélyes tanúvallomásokat tesznek egy képzeletbeli, az opera létjogosultságáért folytatott „perben”. A rendező Peter Brook szerint a karmesterek nem értenek a látványhoz. A karmester Giuseppe Catane viszont úgy véli, hogy az operában egyáltalán nincs is szükség rendezőre. Wolfgang Wagner, Bayreuth pápája a család szellemének megújításáról beszél, miközben a marxista fenegyerekként ismert Harry Kupfer a másság jogát védi, kijelenti; egyáltalán nem fontos mindenkinek tetszeni. Az azóta az Operaház igazgatói posztját is betöltött Petrovics Emil a beszélgetés során úgy vélekedik, hogy talán már nincs is opera ... Mindezek alapján is nyilvánvaló, hogy ugyanazokról a lényeges kérdésekről egészen másként gondolkodnak korunk — operával is kapcsolatban álló — alkotói, előadóművészei. A kötet persze egyáltalán nem csak az operabarátok számára lehet nagyon izgalmas, hisz menet közben sokat elárulnak műhelytitkaikról, ars poeticájukról olyan személyiségek, mint például Ruszt József, Fisher Iván vagy Szokolai Sándor. Koltai Tamás opera-perében az ítéletet nem más hozza meg, mint maga az olvasó. (károlyi) Az évszázad házassága BRASILIA Várhatóan az évezred végéig megszületik majd egy olyan új társadalmi rendszer, amely ötvözi a kapitalizmus és a szocializmus legfőbb erényeit, maradandó értékeit, egyszersmind meghaladja mindkettőt — írta vasárnapi számában a Folha de Säo Paulo, Brazília egyik legtekintélyesebb napilapja. Ä „Tendenciák és viták” című rovatban publikált elemzés szerint az államszocializmus kudarca nem egyenlő a szocializmus csődjével, hiszen — mint írta — „a szocialista elveket nem szabad összetéveszteni a Szovjetunióban 70 éven át, és a szovjet ideológiai befolyás alatti országokban évtizedeken át fennállt önkényes államszocializmussal”. A cikk szerint új politikai és gazdasági viszonyok teremtődnek nemzetek és emberek között egy újfajta filozófiai felfogásban. „Akármennyire paradoxnak és abszurdnak tűnhet is, való igaz, hógy korunk történelmének méhében már megfogant egy olyan új társadalmi magzat, mely magában egyesíti a kapitalizmus legjobb tulajdonságait és a szocializmus humanista erényeit” — irta. A Folha de Säo Paulo megmosolyogta azokat, akik a liberálkapitalizmus diadalaként ünnepük az államszocializmus kudarcát. Értésre adta: a történelem nem ért véget, hanem ellenkezőleg, valami új kezdődik, még ha homályos is, s bizonyára csalódást okoz majd azoknak, akik a tökéletest keresik. A kapitalizmus ott sem tudta megoldani a munkanélküliség és a gazdagság igazságos elosztásának problémáit, ahol pedig a legelőbbre jutott. Még kevésbé tudta harmonizálni az anyagi jólétet az ember legfőbb vágyával, a boldogság iránti vággyal. Most az a furcsa helyzet állt elő, hogy éppen az államszocializmus kudarca váltott ki kihívást a kapitaüzmussal szemben: hogy orvosolja a bajokat, és csinálja jobban, mint eddig bármikor. A születendőben levő „szociális kapitalizmus” várhatóan sok hasonlóságot mutat majd Németország, Franciaország, Spanyolország és Svédország modelljével, mégsem lesz azonos velük, hiszen mindegyik távol áll az áhított megoldástól. „Az igazság az, hogy a kapitalizmus nem tud fennmaradni, ha nem alakít ki egy társadalmibb, és az emberi személyiség kiteljesedését progresszívebben szolgáló világszemléletet, az államszocializmus viszont azért nem maradhatott fenn, mert a többi között figyelmen kívül hagyta a szabad gondolkodásban és cselekvésben rejlő erőt” — vélekedett a lap. A hidegháború véget ért. Mostantól a „háború” az ideológiai és a katonai frontokról áttevődik a tudományhoz és a műszaki ismeretekhez való hoz? zájutás-, az új ipari forradalom feletti ellenőrzés frontjára. Ebből a szempontból többé nincs helye sem a klasszikus kapitalista, sem pedig az állam- szociaüsta modellnek. Kimerült mindkettő, legalábbis a máig megismert formában. Éppen nehézségek és hiányosságaik vetitik előre az elkerülhetetlent: kettejük házasságát. Az évszázad házassága kettejük legjobb tulajdonságainak egyesítését, tapasztalatokban és kudarcokban gazdag két élet találkozását kell hogy eredményezze — írta a Folha de Säo Paulo. MTI-Panoráma Földünnep ? „A föld nem tudott fizetni. A búza, a kenyér nem volt már érték, és amelyik gazdaság csak vetett és aratott, az elveszett. A környékbeli gazdaságok alig lézengtek már, mert a termelésre csak ráfizetni lehetett, és ez a gazdaság is csak abból élt, hogy adott, vett, csereberélt állatot, terményt, mindent”. Mintha ma íródtak volna le Fekete István szavai, mondatai, gondolatai. A föld, a búza, a kenyér szavak egymástól távolabbra írva is összefüggnek, régóta. Mára kicsit szakadozik ez a szorosság. A föld nem ad kenyeret, a kenyér nem okvetlenül búzát jelent. A búza olcsó növény lett, kevesebb munkát ad, mint bármi más. Idén nem volt ugyan aratósztrájk, de hát régtől tudjuk, hogy az aratás: csak jelkép. A betakarítás kezdete. „Az ország gabonája...” — hallottuk elégszer. Csak azt nem mondták meg, melyik országé. A miénk? Az oroszoké? A szocialista kalkuláció furcsán működött: a miénket mondták fölöslegnek azok, akiknek hiányuk volt belőle. Kiderült: nincs fölöslegünk semmiből, nem tudunk ingyen adni semmit- Sok millió rubel hiányzik ebből az országból, miközben egyre sűrűsödnek a föld körüli gondok. Kié volt, kié most, kié lesz a föld? Augusztus végén ezt már nagyon meg kellene tudni. Kis- és nagybirtok gazdátlankodik. Sok helyütt a paraszt, a téesz- tag, az egykori zsellér, a mindenkori „eélszörű szögény embör” nem mer vetni. Mit vessen a más földjébe? Mit a sajátjába? Melyik másé, melyik a sajátja? Ezüstgombos sétapálcák, tisztes munkában és ellenükre — és ellenünkre — történő szocializmusban megőszült fejek, sárga papírú birtoklevelek közelítenek a falvakhoz, a tanyákhoz, a földhöz. Sokféle igazság készül egymásnak feszülni. Mindezt Szent István, állam- alapítónk, aggódva nézi valav honnan. Kenyérünnep? Kenyérharc, földharc inkább. Rekkenő nyár után az utolsó olyan betakarítás következik, amikor a vezetők gátlás nélkül, noha a „tagság jóváhagyásával” azt vihettek haza, s annyit a közösből, amennyit akartak. Vége lesz a kedveskedésnek, a proto- koll-világnak, a kiskirálykodásnak. Ez a reménység élteti ma a föld népét, ezért lesi reménykedve az új demokráciát. A régitől kapta a kisember a földjét, a régi elvette, közösbe kényszerítette, szorította, az új most azt Ígéri, hogy a föld újra tulajdon lesz. Azt ígéri, hogy a föld gazdája a maga ura lesz újra. Az ígéri, hogy az árakat nem a magas hivatal szabja meg, hanem a valóságos piac. Azt ígéri, hogy a piac hasznából juttat a gazdáknak is. Azt ígéri, hogy jobb világ lesz. Csak azt nem ígéri, hogy a föld jobb lesz. Ez a föld, csakúgy mint művelője, kizsákmányolta, kirabolta önmagát. Tele van vegyszerrel a föld, tele van szerekkel az ember. Európa egyik legszennyezettebb országa hazánk. Helyre lehet állítani a tulajdon szentségét, lehet földet osztani, s lehet újra szövetkezésre jutni. Csak azt a fölgyülemlett szeny- nyet és bűzt, évek alatt ránk gyűlt vegyi ártalmat nem lehet eltüntetni hamar. A valódi országtakarításhoz nemcsak a meglevőnél fejlettebb technológia kell, de idő is, soksok gyógyító idő. Technológiát lehet vásárolni, a vásárláshoz hiteleket fölvenni, lehet pontosan fizetni a kamatokat, lehet törleszteni a tőkét; csak időt nem adnak sehol. Pedig nekünk leginkább most az kellene: idő és türelem. És reménység, hogy a búza, a föld, a kenyér szavak megint eltűrik egymás közelségét; akkor talán mi is elviseljük egymás közelségét, nem ugrunk egymás torkának, nem kapunk kaszára-kapá- ra elvesztett-szerzett tulajdonért, elmaradt haszonért, remélt nyereségért. Vannak helyek, ahol Szent István-napi vacsorakor is szobalány pukkedlízik. Róluk nem tudunk sokat, de az ő pénzük mindent tud rólunk. Reményem szerint eljön az idő, amikor a búza, a kenyér, de még inkább a föld- elnyeri régi becsületét, s a föld fogja faggatni a pénzük: mennyi van és mire elég? Reményéin, hogy a föld. erősebb lesz a pénznél, teljesülni látszik: a pénz gyorsan romlik. A föld máris erősödik, s lesz még erősebb is. S akkor majd a forint is meg-, keményedik. Apáti Miklós — 1 ■ » Az utolsó félegyházi liákeres A század elején még 23 fiákeres volt Kiskunfélegyházán. Napjainkra közülük csak a 80 éves Hegedűs Antal folytatja a régi mesterséget. Az idős fuvaros hat évtizedes pályafutása alatt több mint 100 ezer kilométert hajtott le a Magyar Császári és Királyi Udvari Kocsigyárban készült fiákeré- vel. MTI-fotó
