Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-01 / 179. szám

1990. augusztus I. • PETŐFI NÉPE • 5 KÉPERNYŐ • • Önmagunkat keressük a tévében? Általánosan elfogadott nézet szerint az embert ol­vasmányai minősítik. Mutasd meg a könyvtáradat, megmondom, hogy milyen ember vagy. Még többet mond valakiről, hogy miként olvas. Csoóri Sándor ír­ta: mindenki magamagát nyitja ki, ha egy könyvet ki­nyit. 1 így Vagyunk a televízióval is? Félő! ■ Rossz hangulatunk, türelmetlenségünk, kényelemsze­retetünk rávetül a képernyőre is. Ha nem azt, vagy nem úgy látjuk, ahogyan mi szeretnénk, fölháborodunk, általánosítunk, saját magunk ízlését, felületességét kérjük számon a varázsdoboztól. Ezért óvatosan írom 1$: Áz elmúlt hétről jóindulattal is nehéz sok jót monda­ni. Aki1 ráért, legalább 20-25 hasznos, kellemes órát tölthetett a képernyő előtt. De ki ül le a készülékhez a kora reggeli órákban? Noha kicsit magyarázósra, tan­mesésre sikeredett a Szofja Kovalevszkaja matemati­kusról készített szovjet filmsorozat, a mának is sokat mond. A dokumentumfilm hitelével jóval többet mon­dott a tudomány fejlődéséről, a tudósok választási kényszeréről, kiszolgáltatottságáról az Aki letapogatta a Holdat. 1946-ban még a sajtót sem züllesztette le a politika mindenhatósága és a piac kalmárszelleme: az első oldalon hozták á szenzációs hírt: elsőként magyar tudósnak sikerült felfogni a Holdról visszaverődő rádi­óhullámokat. Legfeljebb néhány apróbetűs sor tudósít­hatott a világhírű fizikus kényszerű távozásáról. Föl­adta a kitartásáért is becsült Bay Zoltán. Első radarké­szülékét lebombázták, a másodikat jóvátétel fejében az oroszok vitték el. A harmadik próbálkozás sikerült. A politikai rendőrséggel azonban nem mert kukori- cázni a politikától különben elzárkózó tudós. A kitűnő születésnapi köszöntőből azt is tudjuk, hogy magyar ember, 1948-tól Amerikában élő matematikus-fizikus meghatározását tekintik a méter pontos ismérvének. Szofja Kovalevszkaja és Bay Zoltán tudományos pá­lyafutását fiatalkori külföldi tanulmányok alapozhat­ták meg. Mindketten a kor legnagyobbjaitól sajátít­hatták el a legkorszerűbb módszereket, az ő műhelye­ikben fogalmazódtak meg a világ megismeréséhez szükséges új kérdések. Miért pont ézt a két műsort em­lítem? Csoda, hogy idejutott a keleti tömb, amikor fél évszázadig csak különös szerencsével értesülhettek az ifjú tudósjelöltek a világ, szakmájuk haladásáról, új vívmányairól. * * H« Társaságban Íjittam először a Fagylalt tölcsér nélkül című magyar tévéfilmet. A közbeszólásokra, a meg­jegyzésekre is figyelve, nehezen értettem, hogy miért díjazták Prágában Felvidéki Judit rendező filmjét. No­ha továbbra is kicsit sematikusnak érzem, a balatoni nyaralás során a gyermekét egyedül nevelő asszony környezetében föltűnt figurákat, igazi, magyar valóság köti le azok figyelmét, akiknek van erre 80 percük. A „mint az életben” figurák és helyzetek a túlszínezett- ség ellenére megyőzőek, hitelesek. Mintha más filmet vetítettek volna; így éreztem az elmúlt hétfőn, családi körben figyelve a képernyőt. * * 4= A Hazanéző egészen más képet adott a Balaton kör­nyékéről, mint a játékfilm. Fölfoghatatlan számomra, miért titkolja a műsorszerkesjtőség vagy a Rádió- és Televízió Újság: Kőröshegyre kalauzolja nézőit. Vélet­lenül kapcsoltam be a készüléket, amit láttam, meg­győzött arról, hogy jó riporteri, operatőri közreműkö­déssel kis falu élete is „jó műsor” lehet a televízióban. Alkalmas időben vetítették, nem úgy, mint a Via mala című regényből készült, kétrészes filmet. Nemzedékem egyik híres-hírhedt világsikere volt John Knittel köny­ve. A kicsit sekélyes, ügyesen hatáskeltő művet annak idején vegyes érzelmekkel olvastam; szívesen szembe­sültem volna a művel — annyi év után. De éjfélkor? H. N. Titokzatos körök Nagy-Britanniában SAI.ISlil ID: l.cgit'chihcl, a Salisburytől 32 kilométerre fekvő gabonatáblán megjelent, titokzatos eredetű körökről, amelyeket japán, amerikai, nyugatnémet és brit szakértők kezdtek vizsgálni 1990. július 23-án. A jelenség minden évben több száz helyen előfordul. Visszatérítés XYZ urat egy holdfényes délelőttön magához ren­delte főnöke, a Kazánrobbantó és Tettes Tsa cég ve­zérigazgatója. — „Nagy dolgok vágynak földön és föld alatt, kedves Horáció kolléga!” — mosolygott reá az asztal alól a rettegett Vezér. — „Fontos ügyben holnap reggel Butéliába kell utazzon. Részleteket a helyszínen. Bizalmas a dolog. Sok sikert. Tolmács a repülőtéren várja.” XYZ büszkén távozott az irodából. Otthon össze­pakolt, megrendelte a repülőjegyet, majd nyugodni tért, ugyanis a Zűritt—Otymán SzSzKá- Butélia já­rat hajnalban indult. Fél négykor ébredt, gyorsan tusakodott, rántottá­zott, taxit hívott, hipp-hopp, ott legyek, ahol nem akarok! Mint valami nagykövet, úgy érezte megát, föltételezzük: béketárgyalásra indult, milliók élete, halála függ tőle, szinte sajnálkozva gondolt azokra, akiket itthon felejt, magányban, szegénységben, re­ménytelenségben. A vám-tortúrákat fölényesen tűrte, pedig bal lábas zoknijait különös műgonddal szagolgatták, s kalapját félórán át vizslatta holmi kopó, hátha egy-két mezei nyúl ugrana ki belőle Isten bekormozott ege alá! A gépmadár annak rendje s módja szerint fölszállt, az utasokban már felszívódott a minden repüléskor jelentkező obiigát feszültség és a reggel fölhajtott szilvapálinka, amikor váratlan dolog történt. Két arab tenorista ugrott föl hirtelen, géppisztolya­ikat a stewardessre szegezték. Recsegő hangon, tört angolsággal beszélt az egyik: „Szóljon a kapitánynak! Tíz másodperce van az útirány megváltoztatására. Irány Kádháfi-Land! Ha ezalatt nem fordul délkelet­nek, fölrobbantjuk a járművet. Magunkat sem fogjuk kímélni. Erre számítsanak. Indulás!” A légies kisasszony halálravált arccal indult a veze­tőfülke irányába, mögötte a kalóz fölajzott fegyveré­vel. \ XYZ, aki eddig csendesen kérődzött, és nyakalta a különféle egzotikus butéliai borokat, hirtelen fölká­szálódott, elébe állt a gyászmenetnek. — „Moment! Kicsit beszélek Ánglis! Isten óvszerrel lásd el a Ki­rálynőt, Dover, Tó ver, áj dönt nó ringlispile! Azonnal vissza kell fordulni Ugarországba. Most jutott eszem­be: ottfelejtettem a tolmácsot! Milliárdos üzletről van szó, nincs Iacafasza, kccmec. Hagyjanak visszatéríte­ni, Uraim!” — Utóbbiakat már Ugarul mondta, ezért senki nem értette. Hogy még jobban meggyőzze a rémült tenoristákat — akik azt hitték, elszánt bizton­sági ember, ráadásul nem tudták, mit akar jjífíímég hozzátette: „Maca néninek különben se adtam le a raktárkulcsot, s Dezső bácsi nem tud bemenni a toló­kocsiért! Mordizomadta! Talán még a macskaeledelt is elfelejtik! Vissza, ha mondom!” A fegyveresek rémülten hátráltak, nemcsak Maca néni miatt, de mert láthatták harisnyaálarcukon át, hogy az illető állig pisztolytalan, részeg. Ezenközben riadóztatták a tenorista-elhárító Bot­fülű Kommandót, s a földi irányítók elképedve hall­gatták, mi történt. — „Tú százkettes a toronynak! Őrült Ugar üzlet­köpő visszatérít! Tenoristák kikészültek. Visszafor­dulunk. Mit csináljunk, ha az illető dühöngeni kezd?! — „Torony a százkettesnek! ígérjenek neki fize­tésemelést. A Kommandó lövésre készenlétben áll.” XYZ nem tudta, milyen riadalmat okozott. Nyu­godtan visszaült a helyére. Az arabok mukkanni sem mertek, félve pillantottak feléje, mi lehet a nagy fehér varázslóval? , így érkezett meg a repülőgép Hortobágy városába. A cégnél nem is háborodtak föl nagyon, sikerült megúszni egy újabb veszteséges üzletet. A repülőtár­saság pedig fölterjesztette az arabokat kitüntetésre. Mert mi történik akkor, ha az elmebetegre rájön a roham, s nincs kéznél néhány megbízható fegyveres?? Novák Béla Dénes „A népség, amelyet képviseltek, ^"WMM'i ii I« im^^— a világon a legfejletlenebb” „Olyan személyek, kalandorok, magyarfaló toll- nokok juthatnak szóhoz, akik a harmincas évek nácista hangnemét túlharsogva gyűlölködhetnek, akik a faji felsőbbrendűség és alsóbbrendűség jegyé­ben — minden büntetés nélkül — nyíltan szíthatják a más népek, nemzetek elleni gyűlöletet." Ezekkel a szavakkal tolmácsolta ellenérzéseit a Marosvásárhelyre nemrég visszatért Sütő András a romániai médiában újabban elterjedt hangnem­mel szemben. Hogy Sütő Andrásnak mennyire igaza van, azt konkrét példával is igazolhatjuk, elég, ha csak a Gyulafehérvárott román nyelven megjelenő Unirea júliusa 7-ei számából idézünk. Az „Erdély — a magyarok rögeszméje?” című dol­gozat Virgil Serbu Cisteianu tollából látott napvi­lágot: „Igen!” Az igazságot fogom írni, csak az igazsá­got, mert csakis az deríthet fényt a tettekre. „írja le az igazságot, de csakis az igazat” — hívtak fel telefonon azok a mócok, akik olvasták a „Történe­lem nem ismétlődhet meg, nem tűrhetjük el, hogy saját hazánkban idegennek nézzenek bennünket” című cikkünket. Ez is arra sarkallt, hogy az „igaz­ságot, csakis az igazságot” írjam le — miként így tettem eddig is és így fogok tenni a jövőben. Az igazságot írtam le azokban a cikkekben, amelyek­nek témáját a közelmúltban Maros, Kovászna és Hargita megyében történt súlyos, megrendítő ese­ményekből merítettem. Az igazságot írtam le ak­kor is, amikor tudomásomra jutott népünk nagy hősének Avram láncú szobrának gyalázatos meg­csúfolása, amelyet csakis őrült agyaknak a bosszú­vágytól hajtott érzelmei válthattak ki. „Tűnj el innen, ez nem a te országod” — ezeket a szavakat írták fel a nagy Avram láncú szobrára. Marosvá­sárhely főterének uralkodó látványára. Ahogy a költő mondja: „Érvekkel és filozófiával az elnyo­mókat jobb útra terelni nem lehet, hanem lán­dzsákkal, amint a Horea mondta, és tűzzel, ahogy Tudor indult meg”. Hogyan? A nagy Avram láncú menjen el országunkból? Mi úgy gondoljuk, hogy azok menjenek el, akik a szobrot meggyalázták. Az igazságot írtam le akkor is, amikor láttam, hogy Gyergyóditróban, Hargita megyében a ro­mán katonahősök emlékművét meggyalázták, sőt, mi több, a feliratokat eltávolították, s most a kö­vetkezőket lehet olvasni az emléktáblán: „A ma­gyar hősök emlékére, akik részt vettek az 1989. decemberi forradalomban”. Az igazságot mondtam, amikor híre jutott, hogy a magyarosított székelyek Traian Panzáru román papot gyergyói parókiájából kiüldözték, feleségé­vel és öt gyermekével kolozsvári „kényszerlakhely­re”, küldték. És az igazságot fogom írni most is, amikor olyan .dokumentumok birtokában vagyok, mint a Buda­pesten 1990. május 30-án Erdély néven létrehozott alapítvány is. Énnek magyarázatára lapunkban még visszatérünk, előbb azonban közreadjuk teljes szövegét. * sk Tanult román „kollégám” — akiről egyébként az olvasó már eddig is megállapíthatta, hogy az igazság hiteles bajnoka, hiszen már CeaUsescu ide­jében is mindig az igazat írta — ezek után valóban leközli a Sütő András, Csoóri Sándor,, Németh Miklós, Szűcs Géza, Tőkés László és Ábrahám Dezső által jegyzett alapítványt. Cisteianu úr ta* nulmány mnagyarázatához sajnos nem sikerült hozzájutnunk, viszont a gyulafehérvári hittudo­mányi főiskolán átadták a Petőfi Népe munkatár­sának azt a levelet, amelyet Domokos Gézának, az RMDSZ elnökének a Kolozsváron élő Ion Ardele- anu, a Vatra Romaneasca helyi főembere küldött: „Domocos figyelmébe ajánlom! A népség, amelyet képviseltek, a világon a legfej­letlenebb, a civilizációtól igen távol áll. Ekesszólób- ban ezt nem is bizonyíthatná más, mint vad viselke­désetek, mely viselkedés elsődlegesen állati ösztö­nökből fakad, aminek semmi, az égvilágon semmi közük az emberi nemhez. Ez a világszerte hírhedett viselkedés csak fanatiz­mussal és a gondolkodásra való képtelenséggel jelle­mezhető, mértéktelen alkoholfogyasztással, erő­szakkal és prostitúcióval. Egyébre képtelenek vagy­tok. A nyelv, amelyet beszéltek, maga is vad, teljesen fejletlen; a1 magyar beszéd hallatán az embernek óhatatlanul olyan érzése támad, mintha ugatást hal­lana, a szavak túlnyomó többségénél az első szóta­got hangsúlyozva ordítjátok, s ebben nincs semmi emberi, vonzó. Ezért kívületek mindenki más képte­len elviselni, és nem beszéli ezt a vad, törzsi nyelvet. Mint vándorcigányok jutottak el a mi Erdélyünk­be, s a román nép jóságának köszönhetően maradta­tok itt, amely néptől semmit nem sikerült tanulno­tok, lévén hogy hiányzik belőletek a gondolkodás tipikusan emberi szokása és képessége. A tény, hogy megtűrnek benneteket Erdélyben, s hogy a többi állampolgáréval egyenlő jogokat kap­tok, meg nem érdemelt ajándék, mindenekelőtt azon egyszerű oknál fogva, hogy ezt nem is éritek fel ésszel. Reménytelen lenne veletek érzelmekről, lelkiis­meretről, emberi méltóságról, rációról, megértésről, toleranciáról tárgyalni, mivel ezek a fogalmak me­rőben idegenek tőletek. Ezért minden, a civilizáláso- tokra irányuló elképzelés teljesen hiábavaló. Egyetlen megoldás, hogy legalább domesztikálni (N. N. M. megjegyzése: a szó háziasítást jelent és a műveltségét fitogtató Ion Ardeleanu nyilvánvaló tudatlanságból az idomítás helyett használja.) megpróbáljunk benneteket, ahogyan azt a cirkuszi állatokkal teszik. Őriznünk kell benneteket, és tisz­tességes viselkedésre tanítani." A Romániában is nagy port felvert fasiszta kiro­hanás tulajdonképpen más, mint az Unirea újság­írójának zavaros elmélkedése. A lényeg azonban mindkettőnél egy: a kisebbségek, elsősorban pedig a magyarság ellen irányuló kampány részei. És emiatt félő, hogy a zavaros fejű román újságírónak a költőtől vett idézete valóban aktuálissá válhat: az érvek és a filozófia helyét megint a lándzsák, a dorongok, a vasvillák veszik át... N. N. M. SOK AZ ESZKIMÓ, KICSI A HITELKERET Szeptemberig hárommilliárd forint a vállalkozóknak Spekuláns vagy üzletember ? A Vállalkozásfejlesztési Alapítványról mostanában mindenféle hírek keringe­nek. Állítólag fölfüggesztették a műkö­dését, mert elfogyott a hitelekre fordítha­tó keret. A megalapításakor igen nagy érdeklődést kiváltó, nagy reményeket éb­resztő alapítvány irodavezetőjétől, Ma­rosán Györgytől kértünk tájékoztatást a jelenlegi helyzetről, a kedvezményes köl­csönre várók kilátásairól. — Csak félreértésről lehet szó, a hitel- kérelemért folyamodók zöme nem tudja< hiszen honnan is tudná, hogyan működik a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. Az alakulástól, március végétől egy hónap alatt négy bankkal — a Magyar Hitel Bankkal, a Postabankkal, a Dunabank- kal és az Országos Takarékpénztárral - kötöttünk szerződést, és 600 millió forintot helyeztünk el náluk. A bankok az első pályázók hitelkérel­meinek elbírálását befejezték, és alig egy hónap alatt a pénzt kiosztották. Az ala­pítást követő második hónapban, tehát májusban, az illetékes pénzintézetek az alapítvány forrásaiból újabb 600 millió forintot kaptak, azaz összesen 1 milliárd 200 millió forintot osztottak szét. Az ala­pítvány kuratóriuma május végén úgy döntött, hogy további négy bankot — a Takarékszövetkezeti Bankot, az Általá­nos Vállalkozási Bankot, az Országos Kereskedelmi és Hitelbankot, valamint az Innofinance-t — vo.n be a munkába. Eddig a pályázatokat fogadó és elbírá­ló pénzintézetek összesen 1 milliárd 500 millió forintot kaptak hitelkeretként az alapítványtól, amelyhez természetesen hozzáteszik saját pénzeiket. Szó van ar­ról, hogy újabb bankok kapcsolódnak az alapítvány tevékenységéhez. Biztató le­het a vállalkozók számára, hogy júliustó} szeptemberig mintegy 3 milliárd forint kedvezményes feltételű hitelkeret áll a rendelkezésükre. Sokan kérdezik, hogy gazdaságilag mennyire megalapozottak a pályázók üz­leti tervei. Erre azt tudom válaszolni, hogy az alapítványnak nincs közvetlen kapcsolata a vállalkozókkal. Hitelért vagy tőkeemelésért a bankokhoz, illetve a befektetési társaságokhoz kell fordulni­uk. A hitelkérelmeket a pénzintézetek sa­ját módszereiknek megfelelően bírálják el. Szerintem ma az a helyzet, hogy nem a sok rossz közül kell a jókat kiválaszta­ni, hanem a sok jó közül azokat, amelyek a leginkább megérdemlik. Nem tudom, hányán fordulnak hitel- kérelemmel a bankokhoz. Azt hiszem, nehéz megbízható számadattal szolgálni, mert sokan csupán érdeklődnek, többen pedig egyszerűen hitelt kérnek. Sok olyan megalapozott ötletről van ugyanakkor tudomásom, amelynek meg­valósításában a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány nem tud segíteni. Forgóesz­közre például — az alapítvány kiírása szerint — a bankok nem adhatnak pénzt. Egy elfogadott pályázatra még így is leg­alább négy olyan jut, amelyek a hitelfel­tételeknek megfelelnek ugyan, de ame­lyeket pénz hiányában egyelőre, sajnos, el kell utasítani. G. R. Manapság a Szovjetunióban na­gyon sokan azzal vádolják a szö­vetkezetek egy részét, hogy meg­sértik a törvényességet. Ha a to­vábbiakban is ebbe az irányba ha­ladnak az események, sor kerülhet a szövetkezeti tevékenység beszün­tetésére. A kérdés körül oly nagy szenve­délyek csapnak össze, hogy az em­ber már hajlamos arra gondolni, hogy az ellenállás tulajdonképpen „a keresethez juttató” gazdaság­nak szól. Valószínűleg befolyásos erők kísérlik meg rákényszeríteni a jogrendet arra, hogy ne védelmez­ze, hanem — éppen ellenkezőleg — visszaszorítsa az ilyen irányú kezdeményezéseket, olyan erők, akiknek nem a gazdagodás, hanem az egyenlősdi illúziójának a meg­őrzése az érdekük. A szovjet történelmet tanulmá­nyozva állandóan szembetaláljuk magunkat a gazdálkodók üldözésé­nek tényével. Természetesen sok­szor joggal vonták felelősségre a közvagyon elrablóit és a korrum­pálható egyéneket, csak az a baj, hogy a törvény nem garantálta a be­csületes munkát végzők védelmét. A múlt hibáinak megismétlődé­sét csak egy sor akadály eltakarítá­sával kerülhetjük el. Ilyen akadály például a tulajdon túlnyomó része felett rendelkező társadalmi cso­portok érdeke, az ezzel szinkron­ban fellelhető egyenlősdi-hívők mozgalma és az ide köthető popu­lista hangulatkeltés. Az sem tisztá­zódott még igazán, mik egy reális gazdasági fejlődés igényei, s nem dolgozták ki ennek nyilvántartási mechanizmusát sem. A helyzetet tovább súlyosbítja a sztereotip gondolkodásmód is. Mindmáig sokan spekulációnak tartanak minden jövedelmező üzle­tet. Hol húzódik a káros és a hasz­nos közötti határvonal? Miért zár­juk ki a normális gazdasági életből az áruforgalmat? Hogyan szól az ide vonatkozó paragrafus? A tör­vény a következőképpen határozza meg a spekulációt: „árucikkek és egyéb tárgyak felvásárlása és to­vábbadása jövedelemszerzés céljá­ból”. Ez a megfogalmazás elég tá­gan értelmezhető, éppen ezért ta­pasztalható az a határozatlanság, amellyel a közvetítő szövetkezetek tevékenységét ítéli meg a jog. Ezért vonhatják például felelősségre azt a parasztot, aki a maga krumplija mellett a szomszédjáét is kiviszi a pi­acra Persze csak akkor, ha előzőleg kifizette a krumpli árát a szomszéd­nak, hiszen ha a piacon többletjöve­delemhez jutott, akkor spekuláns. A magánvállalkozói tevékeny­ség társadalomra káros eseteit ter­mészetesen fel kell deríteni. Tilos például a kiskorúak dolgoztatása vagy a törvény által tiltott termé­kek előállítása. Az ide vonatkozó törvényeknek egyértelműeknek kell lenniök, hogy senki se értel­mezhesse önkényesen. Sok esetben előfordul, hogy egy törvény előkészítésénél nem veszik figyelembe az alternatív javaslato­kat, nem térnek ki a gazdasági ter­vezet esetleges következményeire, nem elemzik, hogyan hat majd a gazdasági szféra résztvevőire, a piac helyzetére és a gazdasági stabilitás­ra. Most az a legfontosabb, hogy tisztázzuk, milyen védelmet igé­nyelnek a fogyasztók és különféle tulajdonformák; hogy meghatároz­zuk, hogy védjük meg a tevékeny emberek egyéni, vagyoni és egyéb érdekeit. Alfréd Zsalinszkij APN—M anager

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents