Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-25 / 199. szám

1990. augusztus 25. • PETŐFI NÉPE • 3 AKI NEM VESZETT EL, DE NAPOKIG NEM TUDTAK RÓLA Három magyar egy kuvaiti kempingben A Kuvaitból érkezett híradások mindvégig öt magyar eltű­néséről szóltak. A kiskunfélegyházi Vetró Zoltán és két társa nem tartozott közéjük, de a követség munkatársai néhány napon keresztül nem lehettek egészen bizonyosak az életben maradásukban. Kuvait lerohanásától augusztus 11-éig egy wafrai kempingben dekkoltak. Élelmük, vizük volt, de a tele­fonvonalat elvágták az irakiak. Vetró Zoltán az első vöröskeresztes repülővel, 21-én délután érkezett meg Ferihegyre. Kiskunfélegyházi otthonában eleve­níti föl a mintegy három hétig tartó kuvaiti megpróbáltatáso­kat. — Augusztus 2-án, Kuvait lerohanásának napján éppen egy új munkaterületre álltunk ki kollégáimmal. Hárman a Vízkutató és Fúró Vállalat ceglédi üzemétől jutottunk ki még 1988 szeptemberében, azóta tulajdonképpen önállóan dol­goztunk egy ottani magáncég megbízásából. Farmokon, hét­végi házaknál fúrtunk öntözésre alkalmas kutakat. Hajnali ötkor most is egy ilyenhez vonultunk fel és a felszerelésünket vontató traktor vezetője — aki egyébként iraki származású — a rádió híreiből újságolta frissiben: Irak megtámadta Kuvaitot. Egy-két vadászgép közben elhúzott felettünk, de ezt ahhoz tudnám csak hasonlítani, mint amikor mondjuk Kecskeméten gyakorlatoznak a reptéren ... — ?i — Nézze, mi egyáltalán nem tételez­tük fel, hogy a gazdag Kuvaitot néhány óra alatt lerohanják. Nem azért, mert olyan erős hadsereggel bír, hanem a nemzetközi vihar miatt. A történetek előtt például néhány nappal megjelent egy rövidke hír az ottani újságokban: „soha ilyen közel nem volt még az iraki —kuvaiti konfliktus, mint most.” Két nap múlva újabb hír: “sikeresen zárul­tak a békatargyalások”. Ilyen volt a légkör Kuvaitban. Nem gondolhat­tunk most sem csak arra, hogy a határ mellett ellövöldözgetnek, elvitatkoz­nak, végül Kuvait fizet egy halom pénzt Iraknak és a lovagiasság arab szabályai szerint végül lezáiják az ügyet. A lényeg az, hogy dolgoztunk tovább, majd én két óra múlva autóba ültem, mert 9-re megbeszélésen várt a kereskedelmi igazgatónk és a kuvaiti partnerünk Kuwait Cityben. Ez 110 kilométeres távolságot jelentett. — Mit tapasztalt az úton? — A főváros közelében trélereken harci járműveket vittek a sztrádán. Megállítani nem állított meg senki, csak a kiválasztott lejáratnál elállták az utamat, így egy másik felé fordultam. A reptérnél tankok jöttek szembe ve­lem, még arra gondoltam: eddig hová dugták a kuvaitiak ezt a sok technikát. Utóbb tudtam meg, hogy ezek már ira­ki járművek, katonák voltak. Bent a városban a Charton Tower szállóba igyekeztem, eközben többször igazol­tattak, de én az egyenruhából akkor még nem tudtam megállapítani a fegy­veresek nemzetiségét. Irakiak voltak ők is. Itt már láttam elhagyott kocsi­kat, némelyik összetörve. A lényeg az, hogy végül a szállóba jutottam. — A tárgyalásnak „lőttek". — így van, a kuvaiti már el sem jött, csak az igazgatóm várt. Telefonon be­jelentkeztünk a magyar követségen. Mivel mindenki hasonlóképpen csele­kedett, ezért a magyar rádió már rövid­del az események kezdete után be­mondhatta, hogy az öt ember kivételé­A kuvaiti dinár most értéktelen papírdarab tak. Egy idő után fontolóra vettük, merre induljunk el. Szaúd közelsége kétségtelenül csábító volt, de olyan hí­reket kaptunk, hogy a határnál össze- fogdossak és gyűjtőtáborba viszik a külföldieket. A Szabad Európa vala­melyik kommentárja említette meg: Kuvaitban valószínűleg bezárják a kö­vetségeket. Úgy gondoltuk, a magyart is, ezert gyorsan Kuwait City fele vet­tük az irányt. A legszükségesebb hol­mikat felpakoltuk a terepjárónkra. Au­gusztus 11-én értünk be a követségre, éppen abban a pillanatban, amikor két kocsit akartak elindítani értünk. — A többi magyar akkor már ott volt? — Igen, addig az öt eltűnt is megke­rült. A következő napok azzal teltek, hogy élelem után kutattunk. Egy-egy vásárlás 4-5 órát tartott, több száz méte­res sorokat álltunk. Majd öt iraki buszt küldtek értünk Bagdadból, azokkal hagytuk el Kuvaitot. Ez nagyon szeren­csés megoldásnak bizonyult, mert a so­főrök mindig a menekültek fantasztiku­san nagy csapatait elkerülve lavíroztak velünk. Egész nap úton voltunk az 50-55 fokos hőségben. A légkondicionálás nem bírt a meleggel, a buszokon 42 fo­kot mértünk. A nolmijainkat Bagdad­ban, majd Jordániában kellett hagy­nunk. A kint dolgozó magyarok az éle­tüket meg néhány személyes holmijukat hozhatták haza. Akinek megspórolt pénze volt, az ott maradt. De azt a pilla­natot mégsem felejtem el, amikor a leve­gőbe emelkedtek velünk a vöröskeresz­tes gépek. Mindenki tapsolt... * * * Vetró' Zoltán feleségé ítélünk’figyeli, talán már sokadszor, a történetet. „Éle­temben annyit nem hallgattam a rádiót — mondja —, mint ebben a három hét­ben?’ Férje érkezését is onnét tudta meg. Órákat vártak Ferihegyen. Talán Márta, a lánya, talán ő látta meg első­ként a gépből kiszálló férfit, a többi ma­gyar között. Vetró Zoltán hazatért. Noszlopy N. Miklós vei biztonságban vagyunk. Illetve a két munkatársamról csak a tartózkodási helyüket tudtuk, mert a városok között a telefonvonalat elvágták, ezért négy óra felé visszakészülődtem. A követség hallani Sem akart róla, az irakiak — akik közben a szállóban is megjelentek — viszont határozottan azt állították, hogy nincs kijárási tilalom. Itt-ott ugyan lőttek, de akkor és később is sokszor az volt az érzésem, passzióból, céltalanul. — És nekivágott a 110 kilométeres útnak. — Nem volt forgalom. Háromszor megállítottak, ellenőriztek és to­vábbengedtek. Szállásunkon, a wafrai kempingben az első dolgunk az volt, hogy élelmiszerből, vízből és benzinből a lehető legnagyobb készleteket gyűjt­sük. Ez eltartott néhány napig, közben ide is bejöttek az irakiak. A kemping a szaúdi határtól mindössze négy kilo­méterre volt, mi a határ és az iraki csapatok közé szorultunk. Néha jár­őrök bukkantak fel körünkben, de ál­landó katonai személyzetet nem hagy­Indul a választási kampány Szeptember 30-án 7 millió 800 ezer magyar választópolgár ismét az urnákhoz járul, hogy megválassza a helyi önkor­mányzatok 26 ezer képviselőjét. Erre azután nyílt lehetőség, hogy a magyar Országgyűlés augusztus elején hosszas vita után elfogadta az önkormányzatokról szóló törvényt. Az önkormányzati képviselőjelöltek indulásának feltétele, hogy választókerületekben a szavazásra jogosult polgárok leg­alább 1 százaléka jelölje őket augusztus 27. és szeptember 12. között. A polgármesterjelöltek esetében 2 százalék az előírás, a pártok pedig akkor állíthatnak listát, ha az adott települé­sen a választókerületek egynegyedében van jelöltjük. A választásokat a törvénynek megfelelően megelőzi az augusztus 27-én kezdhető és szeptember 28-áig tartó válasz­tási kampány. A parlamenti pártok kampányfőnökeitől arra kértünk választ, hogyan kívánják felhasználni ezt az idősza­kot a választópolgárok megnyerésére, miként készítették fel a színeiket képviselő jelölteket remélt pozícióik betöltésére, s milyen eszközöket szándékoznak „bevetni” az ország de­mokratikus átalakulásának a helyhatósági választásokkal beteljesedő folyamatában. Független Kisgazdapárt A traktorok, zetorok nem jönnek. A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt köz­pontjában szinte vihar előtti a csend. A pártvezetésben napirenden lévő viták, a földtörvényja­vaslat állandó módosítása és egyes vezetők megnyilatkozásai érezhető zavart keltettek a párt soraiban. Természetes, hogy Szabó László főtitkárhelyetteshez, a párt választási kam­pányfőnökéhez intézett első kérdésünk is a közeli napok legnagyobb port felvert eseményére vonatkozott:. — A párt parlamenti frakciója vezetőjének és főügyészének, Tárgyán Józsefnek a soproni gazdanapon elmondott szavai hogyan szolgálják választási érdekeiket? — Úgy tartom: ha a közvetlen hallgatóság soraiban voltak is, akiket lelkesített a beszéd, a széles közvélemény biztosan negatívan fogadta az ott elhangzottakat. A kisgazdák törek­véseinek ilyen megfogalmazása szerintem apolitikus! Tőlünk a párttagságnak és szélesebb értelemben az egész magyar parasztságnak tett ígéreteink beváltását, s nem hangzatos szónoklatokat várnak! Ez persze nem zátja ki a látványos, az érzelmekre is ható, ám komoly politikai tartalmat hordozó rendezvények meg­tartását. Kampánytervünknek éppen ezek a sarkalatos pont­jai. Szeptember másodikén a Parlament előtt rendezünk békés nagygyűlést. — Jönnek a traktorok, Zetorok, lovak, s velük a tömeg a kommunisták felelősségre vonására? — Ebből csak a tömegre van szükségünk! Azért is hangsú­lyoztam a rendezvény békés jellegét, hogy mindenkit meg­nyugtassak: semmi más nem szerepel a, tervünkben. Egyéb­ként a jövőben szeptember első vasárnapját szeretnénk „a magyar parasztság napja”-ként ünnepelni. Azt viszont nem tagadom, hogy a mostani rendezvénynek külön aktualitása, hogy másnap tárgyalja a magyar Országgyűlés azt a földtör­vénytervezetet, amelynek kimunkálásában pártunk orosz­lánrészt vállalt, és amelynek minél csorbítatlanabb megvaló­sításáért teljes erőnkkel küzdünk. így a szeptember 2-ai tömegdemonstrációnkra nemcsak pártunk, nem is csak a parasztság soraiból váijuk minél nagyobb számban a részt­vevőket. Hívunk mindenkit, aki a magyar mezőgazdaság, az ipar, de mondhatnám pátosz nélkül így is: az ország jövőjé­ért felelősséget érez. — Nyilván nemcsak a fővárosban lesznek gyűlések. — Természetesen a kampány időszakában a települések százain tartunk választási nagygyűléseket, ahol szeretnénk pártunk vajódi arculatát felmutatni. Azt az arcot, amelytől távol áll minden erőszak, terror vagy diktatórikus hajlam. Van mit mondanunk, hiszen az ország majd minden telepü­lésén működik kisgazdapárti szervezet és a választók bizal­mára érdemes jelölteket is mindenütt tudunk állítani. — Gondoltak-e az előzetes elkészítésükre? — Ez magától értetődik. Szeptember 9-én összehívtuk azokat a jelöltjeinket, akik — a helyi körülmények ismereté­ben —- előreláthatóan komoly ellenfelekre számíthatnak. Nekik szeretnénk némi „muníciót” adni ahhoz, hogy ered­ményesen szerepelhessenek. De kívülről is számíthatunk se­gítségre: a Hans Seidel-alapítvány jóvoltából választási me- nedzserképző-tanfolyamot tartunk az ország több pontján és a fővárosban is. Ide szervezőtitkárokat, a választási iro­dák vezetőit vátjuk. Velük szemben azt az igényt támasztjuk, hogy tapasztalataikat, frissen szerzett tudásukat a környeze­tükben élő jelöltjeinknek átadva is kamatoztassák. — Miképpen finanszírozzák a rendezvényeket? — Szűkösen és takarékosan kell gazdálkodnunk, de az alapvető dolgokra lesz pénz. Igyekszünk a meglévő keretet igazságosan, a helyi szükségleteket szem előtt tartva feloszta­ni. Ám a párt bevételeinek növeléséhez olykor leleményes eszközökkel is hozzá lehet járulni. Szeptember 28-án, vagyis a választási kampányt lezáró napon például az ország szá­mos helyén kisgazdabált tartunk. A bevételt a rendezők a párt működésének későbbi költségeihez használhatják fel. — A választási kampány során jelöltjeik mellett kortesked­nek. Vannak-e elképzeléseik választási szövetségek létrehozá­sáról? — Természetesen azt szeretnénk, hogy mindenütt, ahol jelöltet indítunk, a mi emberünkre szavazzanak. Am a hang­súly a rátermettségen van, hiszen nekünk is érdekünk, hogy az fusson be, aki valóban a választók érdekeit akaija és tudja képviselni. Koalíciós párt lévén, persze vannak kötelezettsé­geink, s figyelembe kell vennünk a helyi választási szövetsé­gek megkötésekor a tavaszi választás alkalmával tett ígérete­inket is. S. J. SZOMBATI LEVEL v r; Hol van Európa Tudván tudom, hogy korántsem vagyok egyedül, akinek napjai, gyakorta éjszakáinak órái is töpren­géssel telnek. Tudom azt is, hogy ezekkel a tépelő- désekkel sokra nem megyek, de legalább önmagam számára elrendezem a dolgokat. Elvégre az ember gondolkodó lény. Persze az is jellemző, hogy miről meditál az ember s nem véletlen, hogy ki-ki a saját sorsát közvetlenül is befolyásoló kérdések körül for­gatja az agyát. Sokan, nagyon sokan a .földrende­zés" viharainak érzik előszelét, mások a kártalaní­tás esélyeit latolgatják, megint mások az aszály miatt szenvednek álmatlanságban. Bármeddig folytathatnánk a sort, végül is oda kellene kilyukadnunk, hogy valami jó, valami jobb élet kezdetének az ígéretét szeretnénk már látni. Persze az ígéretet nem szavakban, hiszen abból már túlságosan sok van, hanem a tények ígéretét. Egye­lőre azonban csak ott tartunk, hogy homályos célzá­sok hangzanak el minden oldalról, úgy kérem szépen ilyeneket nem lehet csinálni, ha mi el akarunk érni Európába. Ezt az ijesztgetést szinte mindenkor és minden esetre jól lehet alkalmazni a legapróbb ügy­től a legnagyóbbakig. Például, ha valaki éppen ak­kor locsolja az emeleti erkélyen a virágot, amikor ott megyek és néhány csöpp víz a nyakamba esik. Rögtön fölordíthatok, hogy micsoda emberek van­nak, ilyenekkel soha nem jutunk el Európába. De olyat is említhetek, hogy a „nagypolitikában" le­gyen szó gazdaságról, kultúráról, stb. lépten- nyomon, mint súlyos érvet említik, hogy csak így juthatunk el Európába. Hol van Európa? Szerintem ott van, ahol az ál­lampolgárok nem csak deklarative egyenjogúak, ha­nem ténylegesen, hogy úgy mondjam a gyakorlatban is. De ehhez kulturáltság kell, tolerancia kell, az emberi jogok tisztelete kell, amit ugyebár a vallás, a Biblia ezer évekkel ezelőtt így fogalmazott meg: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Csakhogy az ember már olyan, hogy „ tenmagát” sokkal job­ban szereti. Felebarátjával meg úgy van, hogy való­ban csak a felét szereti. Igaza lenne Vörösmarty Mihálynak, amikor patetikus dörgedelemmel, axió­maként kijelenti, hogy az ember „sárkányfogvete- mény” ? Az utóbbi napokban két országos eset adott okot és alkalmat a töprengésre. Az egyik a Szerencsen történt közlekedési baleset, amelynek legsúlyosabb sérültje Tőkés László volt. Elhittem volna az első közlésekben leírtakat, miszerint a kerékpáros, bizo­nyos Kilián János nyugdíjas szabálytalan közleke­dése okozta a tragédiát. A Magyar Hírlap augusz-' tus 16-ai számában közölt Védett férfiak című cikk elolvasása után azonban más a véleményem, noha ott is azt írják, hogy a biciklis volt a vétkes. Az említett cikkben az is olvasható, hogy megbíz­ható forrás szerint Vörös Gyula gépkocsivezető 135 kilométeres sebességgel hajtotta a Mercedest. Még az is tudja, aki nem rendelkezik jogosítvánnyal, hogy a KRESZ szerint lakott területen maximum 60 kilométerlóra a megengedett sebesség. Es ugyebár Szerencs még nem néptelenedett el, tehát lakott terület. A nyugdíjas a televízióban el is mondta, hogy a kereszteződéshez érve balra, majd jobbra nézett és mert nem látott semmit, elindult. Abban a pillanat­ban ért oda a Mercedes — a már említett sebesség­gel. Hogy tényleg nem hatvannal ment, arra abból is következtetni lehet, amit az említett cikkben ol­vashatunk: „Tőkés László aligha élte volna túl a balesetet, ha nem egy ilyen, speciálisan megépített Mercedesben utazik". Ha ugyanis hatvannal men­nek egy speciálisan megépített kocsiban, semmi ba­juk nem történik. Mi köze ennek Európához? Csak annyi, hogy a törvény, a szabály legyen mindenkire egyformán kötelező. S ha bárki megszegi, ne kezdődjön a mos- datás, a sumákolás. Nem egyszer olvastuk már, hogy ha az angol, belga, a holland királyi család valamely sarja szabálytalanul közlekedik, a rendőr megbírságolja, az újságok megírják és a rendőrt nem szerelik le emiatt. Szeretném, ha nálunk a KRESZ nemcsak a Trabantokra, a Moszkvicsokra, hanem a Mercedesekre is vonatkozna. Mert ugye­bár a parlament kimondta: a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Azelőtt egy falu­si párttitkár is megfenyegethette a rendőrt, hogy leszerelteti, ha sokat ugrál. De most már „az" után vagyunk. S ha már a rendőröknél tartunk, rátérek a másik országos port kavart esetre, ami foglalkoztat, töp­rengésre késztet. Az eset augusztus 14-én történt egy aluljáróban, Budapesten. Ott 8-10 főből álló, erősen ittas csoport tört, zúzott és lakossági hívásra a helyszínre érkező két rendőr meg akarta fékezni a garázdákat. De azok a rendőröket is megtámad­ták. Előkerült a pisztoly. A rendőr fegyvert tartó kezébe H. Gyula 26 éves foglalkozásnélküli belerú­gott, a fegyver elsült és H. Gyulát halálos lövés érte. Mélységesen sajnálom H. Gyulát, bele tudom élni ‘magam szülei hozzátartozói fájdalmába. Csakhogy bele tudom élni magam a környező békés polgárok helyzetébe, sőt az intézkedő rendőr helyzetébe is. Rendnek kell lenni. Mert hányszor hangzik el az is, bezzeg most nincs itt a rendőr, meg hogy szaporod­nak a bűncselekmények ... A rendőr nem akarta lelőni a fiatalembert, H. Gyula szinte „öngyilkos" lett, de most mégis a rend­őrt vizsgálják, elemzik. Már az ügyet hírül adó MTI-közleményben is ezt olvashattuk: „a Budapes­ti Főügyészség nyomozóhivatala folytat vizsgálatot, hogy a rendőr felelősségre vonható-e ...” Ebből a megfogalmazásból én rendőrellenességet olvasok ki, nevezetesen azt, hogy 'minden áron meg akarják büntetni a rendőrt, és most keresik hozzá az indo­kot. Meglehet, hogy csupán szerencsétlen a fogal­mazás, de kérem, a szöveget olyan valaki írta, aki­nek ez a kenyere. Mi lenne, ha ilyen esetben az újságírót foglalkozás körében elkövetett gondatlan károkozás címén felelősségre vonnák? Tudom, ez képtelenség, de bosszant, amikor a történetnek csak az egyik oldalát hegyezik ki. Mert arról egy kumma szót sem olvashatunk, hogy közelebbről kik is voltak ezek a „rendbontók", miért csak H. Gyula neve merült fel, vezetéknevét miért kellett titokban tartani, hiszen 26 évesen már nem fiatalkorú senki. Megindult a találgatás, mert az újság csak azt irta, „többen garázdálkodtak”. Kik lehettek: oroszok, arabok, itt rekedt románok, netán az új fejesek fiai, gyerekei és ezért nem írnak neveket? Tehát homály az egyik oldalon, a másikon viszont az intézkedő rendőr (természetes, hogy az ő neve nem szerepel, hiszen ő a Rendőr, a Hatóság, tehát neve mégis van, nem arctalan) éles fénybe kerül. Az egyik élelmes újságíró azonnal kapcsol és rög­tön kérdéseket szegezett Barna Sándor mellének, aki a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője. Ki­zárólag a rendőrről kérdezett. íme a kérdések: 1. Mikor használhatjaa'trendör afegyverét? 2. Figyel­meztetés nélkül nem lőhet a rendőr? 3. Kire nem lőhet? 4. Mi szabályozza a fegyverhasználatot? Sze­rintem jó lett volna megkérdezni a garázdálkodók főnökét is, hogy az ö magatartásukat mi szabályoz­za, egyáltalán hajlandók-e elfogadni valamilyen szabályt azon kívül, amit önmaguknak állítanak alkalmanként? De persze a garázdák névtelenek, legalábbis ebben az esetben. Szóval én a rend(őrök) pártján állok, mert eszembe jut a többi újsághír is, hogy fényes nappal az utcán nyakláncokat tépnek le. idős emberektől rabolják el ötvenhárom forintjukat, gyerekektől ve­szik el a fagylaltra valót stb'. Természetesen lőni nem kell. Egyébként is a szabályzat azt írja elő, hogy mielőtt a rendőr lőne, közölni kell a delikvens­sel. hogy a fegyverét fogja használni. Szerintem ezen szigorítani kellene: írásban, két példányban, illeték- bélyeggel ... Emlékeztetek a nyugati filmekre: a legvadabb kocsmai verekedés csúcsán megjelenik az ajtóban a seriff. Fegyver nincs nála, csak a mellére tűzött csillag (nem ötágú és nem piros). Csípőre tett kézzel áll s a következő pillanatban minden elcsendesedik, a bivalyerős marhapásztorok doromboló macska­ként elsomfordálnak. A seriffnek (s az általa képvi­selt törvénynek, a hatalomnak) tekintélye van ... Persze, ez nem Európa. Amerika A Független Kisgazdapárt kecskeméti szervezetének hírei A Kisgazdapárt Czollner téri szék­házában szokásos péntek esti összejö­vetelt augusztus 17-én Molnár Ernő, a Kisgazdapárt Kecskeméti Szervezeté­nek elnöke nyitotta meg, majd beszá­molóját követően dr. Bemáth Balázst, a párt megyei elnökét kérte fel a föld­törvényjelenlegi állásának, ill. a közel­gő' helyhatósági választásokkal kap­csolatos tudnivalók ismertetésére. Dr. Bemáth Balázs hangsúlyozta, hogy a Független Kisgazdapárt leg­főbb célkitűzése a földtulajdon-kérdé­sének rendezése az 1947. évi állapotból kiindulva. Szeretnénk elérni, hogy a visszajuttatott területtel kapcsolatos földmérési költség ne a tulajdonost ter­helje, és leszármazottak esetén az örö­kösödési illeték is csak jelképes legyen, mert a föld hasznát 30-40 évig a család nem élvezte. Megyei elnökünk a föld­programjavaslattal kapcsolatosan he­lyeselte azt a módosítást, mely szerint azok a mezőgazdasági ágazatban dol­gozók, akiknek, vagy őseiknek 1947- ben nem volt földjük, ne másfél hektár, hanem legalább másfél hektár föld le­gyen igényelhető kedvező feltételek mellett. Ismertette, hogy Bács-Kiskun me­gyében 96 alapszervezetünk van, tagsá­gunk létszáma egyre növekszik, igy joggal remélhetjük, hogy a helyhatósá­gi választásokon jobb eredményt érünk el, mint az év tavaszán. Szavazóink tábora részben azért is növekedhet, mert a pártunkból az év elején kivált Nemzeti Kisgazdapárt egyes tagjai már visszatértek hozzánk, és további volt tagjaink is kinyilvánították ezt a szán- • dékukat. Dr. Bemáth Balázs kitért az ország lakosságának gazdasági körülményeit érintő két további kérdésre is, melyek megoldását a Független Kisgazdapárt szintén szorgalmazza. Az egyik ilyen kérdés a volt MSZMP-pártüdülők mi­előbbi hasznosítása, a másik a korked­vezménnyel nyugdíjba vonult volt ve­zetőknek a munkába állítása — a szak- képzettségüknek megfelelő munkakör­be. Az igy megtakarított összeget az alacsony nyugdijak emelésére lehetne fordítani! Az elhangzottakat Molnár Ernő, pártunk városi elnöke azzal egészítette ki, hogy hazánkban javult az egyházak helyzete és a Független Kisgazdapárt kívánatosnak tartja egy olyan önkor­mányzati iskolarendszer kialakítását, mely a keresztény hitre és erkölcsösség­re, a humánumra és a hazaszeretetre nevel. Pártunk egyetért azzal, hogy a tanulók hitoktatására az iskolában ke­rüljön sor. A Független Kisgazdapárt a másik két nemzeti jellegű kormánypárttal, a Demokrata Fórummal és a Keresztény Demokrata Néppárttal való jó együtt­működés keretében készül fel a válasz­tási agitáció időszakára. Egyben java­solta a megjeleriteknek, hogy szeptem­ber 2-án Budapesten, a Parlament előt­ti kisgazdapárti nagygyűlésen minél nagyobb számban jelenjenek meg. Ezután elhangzott több hozzászólás is. Egyik tagunk tulajdonrészt javasolt biztosítani a munkások részére és emlí­tette, az újjászervezett munkástaná­csok is ezt szeretnék elérni. A jelenle­vők egyöntetű tapssal fejezték ki egyet­értésüket. A Független Kisgazdapárt tervei között szerepel az is. hogy a gyá­rak, vállalatok dolgozói egyben részvé­nyesei is lehessenek saját üzemüknek. A vállalkozók és a munkások együt­tes tulajdonára épülő gazdasági formát a kutatók és a politikusok „harmadik útnak” nevezik, mely az egyik lépcsője lehetne annak, hogy mielőbb elérjük a ,jóléti állam” kereteit. Független Kisgazdapárt Kecskeméti Városi Szervezete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents