Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-17 / 193. szám

1990. augusztus 17. • PETŐFI NÉPE • 7 RÁDIÓ-HUNGAROINVEST • Miért volt ez a kérdés jó, a következő pedig felesleges? — megbeszélés a fiatalokkal. Új ságíró-palánták támogatói A Tőserdőben az elmúlt napokban csaknem negyven fiatal ismerkedett — ismerkedhetett — az újságírás különböző ágaival. Neves kritikusok, új­ságírók, rádiósok tartottak számukra előadásokat, majd mutatták be a gyakorlatban is a riportkészí­tést, a „kérdezés” fontos részeit. Az ide érkező, zömmel középiskolás, fiatalok kora tavasszal jelentkezhettek a speciális táborba. A jeleptkezéshez elegendő volt egy iskolaújságban megjelent, kiválóan sikerült írás, és elegendő volt egy országos lapban megjelent vers is. Az utóbbi négy táborlakónak ez volt az egyértelmű ajántóter/ vél. Az árnyas fák alatt töltött napok, a technikai berendezések működtetése, az ellátás természete­sen pénzbe került, a résztvevőknek néhány száz forintba. Ez az összeg csak töredékét fedezte a költségeknek. Honnan volt erre pénz? A táborba érkezéskor szinte összefutottunk a tábort menedzselő Hungaroinvest Kft. két vezető­jével, dr. Gór-Nagy István igazgatóval és Kása At­tila építészmérnökkel. Látogatóba érkeztek, talál­kozni — megfogalmazásuk szerint — az*„újságíró- palántákkal”, megnézni, mire futotta fantáziájuk, szorgalmuk, ügyszeretetük. Meghallgattak egy kö­zös foglalkozást is, ahol az előadó mondatról mon­datra a fiatalokkal együtt megvitatott egy cikket. Ezután sikerült leülnünk velük a táborban, hogy megtudjuk: miért ad pénzt egy beruházó kft. egy újságíró-stúdió működéséhez? '— Amikor már jegyzett bennünket az építőipari szakma — kezdi az igazgató — sorra-rendre meg­kerestek bennünket azok, akik valamilyen célra pénzt igényeltek. Akadtak reális és akadtak elké­pesztő ötletekkel előállók. Ebben az időszakban dolgoztunk a Pető-intézet Kútvölgyi úti rekonst­rukcióján, azon az épületen, ahol a leendő kon­duktorokat képezik majd. Láttuk az intézetben folyó munkát, az ott dolgozó fiatalok áldozatkész­ségéről, mérhetetlen türelméről, a sérült gyereke­kért végzett munkájukról azután sokat beszélget­tünk. Újra és újra megnéztük munkájukat, és el­döntöttük, hogy ilyen munkára adunk pénzt an- aki.fiatalok részére értelmes, életünket előre- )bÚYŐ?'fféífarkéri. így döntöttünk, és akkor jelentkezett az újság­író-stúdió vezetősége. Nem szóltunk bele a váloga­tásba — ez szakmai dolog —, azt viszont rögzítet­tük, hogy segítségünk szellemi továbbképzésre szól! A kft. vezetői, velem együtt, remélik, hogy a gyere­kek közül kerül majd ki újságíró, aki itt kapott kedvet ehhez a szép és egész embert kívánó hiva­táshoz. Bizonyára lesz közöttük olyan is, aki a sok munka láttán visszalép. O sem lesz vesztes, hiszen az itt tanultakat bizonyára valahol hasznosítani tudja majd. Ahogyan cégünk emblémáján szerepel, a kft. rövidítése: HIT; — mi úgy hiszünk abban, hogy jó és nemes cél megvalósításához nyújtottunk segítsé­get. Reméljük azt is, hogy jövőre is képesek le­szünk újból adni! És ha majd ismerős arcokat látunk, tudni fogjuk: ők már HIT-et tettek az újságírószakma mellett. S. K. Ausztria 1990 nvarán Ausztria nem érdektelenül figye­li a német egyesülés folyamatát. Bár beleszólni nem tud a német belügyekbe, hisz jó 120 éve, a po­roszokkal folytatott háborúban, elvesztette ennek lehetőségét. Pe­dig akkor még Európa területileg második legnagyobb hatalma volt. Vajon mit hoz a második kis né­met egyesülés, 120 évvel Bisparck után. Érős marad-e a márka, vagy nagyot zuhan? Ausztriában jól tudják, hogy a gazdaság teljesítő- képességét nagyban befolyásolja a német valuta, s ettől függ a schil­ling árfolyama is. Azé a schillingé, melyre oly büszkék a polgárok, hisz a 80-as években az átlagos évi infláció nem volt több 5 százalék­nál, melynek következtében a kon­tinens második legstabilabb valu­tájává nőtte ki magát. Az évtizedek alatt kialakuló gazdasági stabilitáshoz a 60-as, 70- es években az az osztálybéke is hozzákapcsolódott, melynek ki­alakításában nagy szerepe volt Bruno Kreiskynek is. Az egykori szociáldemokrata miniszterelnök­től augusztus elején búcsúzott örökre Ausztria. Ő volt az a politi­kus, akit nagyon sokan szerettek hazájában, s akit még ellenfelei is nagyon tiszteltek. Az ország úgy vált nyugativá, hogy közben sem­leges maradt. Úgy emelkedett az életszínvonal, párhuzamosan a szerkezetváltással, hogy jelentő­sebb szociális konfliktusok nem bolygatták meg a belső nyugalmat. Az mondják, Kreisky egy alkalom­mal kijelentette: inkább egymilli­árdos államdeficit, mint ezer mun­kanélküli. S amit az államkassza veszített, azt a lakosság visszanyer­te a közbiztonságon. Burgerlan- don keresztülhaladva Stájerország felé, a házak egy részét csak sö­vénykerítés övezi, s néhol még ka­pu sincs. Nem mintha bármely ke­rítés megóvná a tulajdonost a be­törésektől, de úgy tűnik, az embe­rek nem tartanak ettől. A falvak városiasodnak, legalábbis ami az alapvető infrastruktúrát illeti. Szemben Magyarországgal, ahol a tendencia némely helyen épp az el­lenkező. Míg idehaza a kommunis­ta kormányzat a települések aránytalan fejlesztését tekintette egyedüli üdvözítő stratégiának, addig odaát a falurombolásról nem is hallottak. Ellenkezőleg. A háború után a kistelepülések fel- emelkedése ment végbe. Elvégre vidéken is élnek, s az is Ausztria. Ha a szlovén határ felől Graz irá­nyába megy valaki, akkor a sofőr­nek figyelmesen kell vezetnie, hisz a kanyarokat a két méter magasra nőtt kukoricatáblák miatt nem le­het belátni. A szőlővel, s egyéb me­zőgazdasági termeléssel foglalkozó stájer parasztokat nem különösen érdekli a külpolitika. Csak annyi­ra, amennyire a mindennapi életü­ket ez befolyásolhatja. Hallottak Kuvait iraki lerohanásáról, mivel előreláthatólag a kilencschillinges benzinárat legalább tízre felnyom­hatja a válság. Bár egy tank benzi­nen a veszteség legfeljebb egy há­romnegyed órai munkabár. A fal­vak általában harangzúgásnyi tá­volságra vannak egymástól, s csaknem mindenhol van benzin­kút. Autóárusítás azonban csak nagyobb településeken folyik. Ez utóbbi inkább a nagyobb, három­négyezer fős helységekben a gya­koribb, ahol már érdemes ilyen üz­letet fenntartani. A szőlősgazdák jó termésre számítanak, s remény­kednek, hogy a nyár vége októbe­rig is kitolódik. A parcellák nem nagyok, általában másfél, két hek­tár nagyságúak. Az egyik gazda, akihez igyekeztünk, kis fogadót is fenntart, ahol a saját borát méri. A választék nem volt nagy, de hát nem is a bolti lőrét árulta. — íme, az év, bora! — rakta büszkén aszta­lunkra az aranysárga nedűt a gaz­da. Egy nemzetközi versenyen a saját kategóriájában a legjobbnak minősítették. — Nem ok nélkül. Hosszas könyörgésre sem lehetett rávenni egyetlen másik üveg eladá­sára sem. — A vendégeimnek tar­togatom, s csak kevés van belőle — hárította el kérésünket moso­lyogva. A stájer főváros, Graz in­nét már nem volt messze. A várost az autópályák elkerülik, nincs zaj, füst, torlódás. Elvégre ’olcsóbb körgyűrűt építeni, mint a légszeny- nyezés következtében néhány év múlva a fél várost újraépíteni. Vagy akár naponta közlekedési dugókkal küzdeni, s a rákos meg­betegedések statisztikáit javítani. Ha valahol az autópálya túl közel van a településhez, akkor földtöl­téssel, esetleg kerítéssel védik a la­kosokat a zajártalomtól. Talán azért, mert ott az ember nem a fogyóeszköz kategóriájába van be­sorolva. S hogy jól élnek-e az osztrákok? A magyar lakosság többsége meg­tapasztalhatta akkor, amikor — nem is oly rég — legalább másfél milliárd dollárral besegített a hely­béli kereskedelem élénkítésébe. Ebben az évben csökkentette az osztrák kormány az adósávok progresszivitását. Ha már megter­melte a lakosság, akkor talán fo­gyassza is el. Az egy főre jutó GNP 11 ezer dollár fölött van. Ausztria a pesszimista Magyarország szá­mára példa is lehet. Úgy tűnik, nem kell ahhoz nagy országnak lenni, hogy valamely nemzet Euró­pa élvonalába küzdje fel magát. Barta Zsolt Jelez a ruhaszárító csipesz A franciaországi Grenoble-ban Antoine Vital, 11 éves kisiskolás olyan ruhaszárító csipeszt szerkesztett, amely villogással azon­nal jelzi, amint a száradni kitett ruhanemű megszárad. A barkácsoló kedvű kisfiú a víz­nek azt a tulajdonságát használja fel, hogy a víz is elektromos vezetőként viselkedik áramkörbe „kapcsolva”. Az elektromos ve­zető olyan anyag, amelyben szabad elektro­nok, vagy mozgékony ionok vannak, s ezek — elektromos töltésűk lévén — külső elekt­romos tér hatására elmozdulnak, áramla­nak. Ily módon elektromos töltésszétválasz­tás alakul ki, s megfelelő körülmények kö­zött áramkör jön létre. Az áramkör kapcsolójául, illetve megsza­kítójául itt a ruhacsipesz két szára közötti ruhában lévő nedvesség szolgál. Amint a víz elpárolog, az áramkör e helyen megszakad, és, ezt egy erre a célra alkalmas, a csipeszhez erősített berendezés azonnal jelzi, hasonlóan azokhoz a riasztóberendezésekhez, amelyek akkor „szólalnak” meg, amint az áramkör valahol megszakad. A száraz ruha szigetelő, már nem vezeti az elektromos áramot, csak a benne lévő ned­vesség. De ez a nedvesség, hiába centrifugál­ják a ruhát, mechanikaila|%*em távolítható el á szövetek „hajszálcsövecskéinek” labirin­tusából. A teljes szárazság eléréséhez a víz párolgási tulajdonsága segít hozzá. Ez is hosszabb-rövidebb időt vesz igénybe, hosz- szabb szélcsendes, párás, hűvös időben, de a száradást meggyorsítja a szárazabb, mele­gebb, nedvesebb, szeles időjárás. Mivel a víz jól vezeti az elektromos ára­mot, ez a tulajdonsága veszélyeket is rejt magában a háztartási gépek meggondolatlan használata esetén. Sajnos, nemegyszer elő­fordult olyan baleset, hogy valaki vízzel teli fürdőkádban hajat szárított, s az elektromos hajszárító eközben a vízbe esett, a vizen ke­resztül az áramkörbe kapcsolódott, a szeren­csétlen ember halálát okozva. Veszélyeket rejthet magában a sérült szigetelésű, földelet- len vezetékű mosógép és centrifuga is, ha kellően nem védekezünk ellene, azaz gumi­talpú cipő vagy gumiszőnyeg nélkül kerü­lünk a hibás géppel kapcsolatba. A természetben lévő nedvesség, a levegő magas páratartalma is rejthet veszélyeket, elsősorban nagyfeszültségű vezetékek köz­vetlen közelében. A francia kisfiú találmá­• Képünkön: Antoine Vital, francia kisfiú, találmányával. (MTI Külföldi Képszerkesztöség) nya, persze, nem jár semmilyen veszéllyel, mivel igen kis feszültséggel működik, akár egy elektromos karóra vagy zsebrádió. • MITŐL FÉLTEK A TÁBORNOKOK? Mostanában, hogy a világ szembenállásban érintett tábornokaira rossz idők járnak, megkezdődött a hadiszámlák revíziója is. Eddigelé tudhatta, aki nagyon akarta — Amerikában :—, hogy mennyit kell fizetnie adófizetőként egy repülőgépért, egy harckocsiért, vagy éppen egy pár bakancsért. Mostantól már egyéb, még titkosabb költségveté­si tételek is nyilvánosak, hála az enyhülés átható erejének. A Pá­rizsban megjelenő Evenement du Jeudi legutóbb a túlélés érdeké­ben kifejlesztett eszközök költségvetési tételeiről referált, az ame­rikai kongresszus néhány tagjának vizsgálatot követelő kijelenté­se nyomán. Eszerint a légierő darabonként 668 ezer dollárt fizetett távmásolókért (az alaptípus áránál hatszázszor többet) lévén a megrendelt berendezés speciális igényeknek is megfelelő: mind a 173 kibirja az első atomcsapást. Mi több, ezt követően'még a víz alatt is képes másolni. A víz alatti másolás létfontosságú tényét még úgy ahogy értelmezték a honatyák, de nem tudtak mit kezde­ni azzal a stratégiai feladvánnyal, hogy mi lehet a megkülönbözte­tett szerepe vészhelyzetben, az 1863 dollárért rendelt bombabiztos vécéfedeleknek... • IRIGYELT BANKGYAKORLAT. Tévedni emberi dolog — gondolta W. Klaus bonni ügyvéd, amikor átnézte a bankszámláját, és megállapí­totta, hogy az egyik pénzintézetnél vezetett betétjéhez a befizetett 200 márkát 2000 márkával írták jóvá. Klaus úr tisztességes ügyfélnek tartotta magát, azonnal levelet írt, amelyben a hibára figyelmeztetett. Postafor­dultával megkapta a választ, ez rideg volt, köszönetét, hálát nem tartal­mazott. „Az általunk jelzett összeget tekintse érvényesnek.” Aláírás: a pénztáros. Mit tehetett? A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint újabb levelet már nem írt, mert eszébe jutott az egyetemen hallott példázat, melyet nyilván a levélíró is kötelező érvényű gyakorlatnak tekinthet. A Rotschild bankház ügyviteli prakszisát égy reklamáló kliensnek adott válasszal szokták jellemezni. „Uram, az álláspontja, miszerint többet számláztunk volna, önre nézve hízelgő. Bankunkra azonban rossz fényt vet. Kérjük, vegye tudomásul, hogy bankunk pénztárosa sohasem té­ved.” BÍRT ALAN FERENC: . ‘ . és hamu fgr. Zenét? . — Mindent — feleli a Temetkezési Vállalat kirendeltségén az adminisztrá­tornak. Hadd meséljék, hogy szép volt a temetés. Minden temetés szép, ha nem a miénk, ameddig mi mesélhetünk róla. Borzonghatunk valaki más számlájára. Lopkodunk az örökkévalóságból. Nevetséges — gondolja —, ha nem lennének a gyász szokványos kellékei, a fájdalmasra gyakorolt arcok, olyan tenne ez az egész, mint egy állófogadás. Az urnát cicsás textil takarja. Szemfödő. Micsoda hülyeség ezt a rongyot szemfödönek nevezni. Mert letakarja azt az ízléstelen edényt, amiben talán az O maradéka van ? Por és hamu. Marhaság. Lehet, hogy üres. Ki a fene tudja, mi van benne?Az a kegyelet, ahogy két másik urnát a sarokba löktek, nem sok jót sejtet. Fölcédulázva, mint a bőröndök, útitáskák. Ez már nagy­üzem, kötelező a sorbaállás. De az istenit, nem tudták valahová eldugni őket!? A denaturált szesz, az rohadt. Megmozdítja az ember gyomrát. Elmú­lásszaga van. I Baktat a kocsi után. Alkarján félig visszahajtva a fehér ing ujja, a farmer zsebében szortírozott százasok. Megtapogatja. A tanácsi búcsúztatónak három, a sofőrnek, a sírásóknak egy-egy. Vajon hányán lesznek?A ravatalo­zónál hárman tüsténkedtek. Nézi a kocsin a függönymintás üvegeket. Hová lettek a hinták, a fekete lovak? j í Mögötte szaporázó léptek. Gyorsít a sofőr. Órájára pillant. Mindennek megvan itt a koreográfiája. A sírásók vezetője megnyugodva indul a farmernadrág irányába. Magától nem tudott volna választani, de az első részvétnyilvánitó útba igazította, kisimítva arca redöit. Hárman voltak, meg a pilóta. — Fogadja részvétünket... Köszönjük. — Köszönöm. A sofőrnek adják oda... A Sirkert vendéglőben hétszáz forintot fizetett. Többször kérdezte, hozas­son-e még?Elég volt minden. Egyedül ül kocsijába. Kinyomja a kuplungot, elfordítja az inditókulcsot, gázt ad. A sírkövesek előtt már hatvanöt mutat az óra. Eltemette az apját. Szemenszedett igazság „Az amerikaiakat azért nem érdekli a foci, mert az ered­ményt mindig kis összegű szá­mok jelzik. Itt nem számít a játék szépsége, filozófiája, itt csak az a szép, ami nagy. Sze­rintük dögunalmas lehet az a mérkőzés, amelynek 1:0a vég­eredménye.” Sylvester Stallone, amerikai színész * * * „Jerevántól negyven kilomé­terre elkezdtünk építeni egy új örmény várost, a neve Europo- lis. Ez biztos lesz minden meg­rázkódtatástól, kivéve a társa­dalmiakat.” A. Mrkcsijan, örmény miniszter * * * „Ahhoz, hogy egy népet ra­bul lehessen ejteni, elég rabul ejteni a fiatalokat, a szépet ösz- szekevemi az ocsmánnyal, gúnyt űzni a magasztosból, a fejük tetejére állítani az értéke­ket. Pontosan ez történik ná­lunk, a rock nevében. Michael Jackson fontosabb, mint Tolsztoj. Valentyin Raszputyin, szovjet iró * * * „Normális voltomnak az az egyik bizonyítéka, hogy au­gusztusban, amikor minden normális amerikai halászik, én is halászni szoktam.” George Bush, amerikai elnök * * * „A politikai sikernek száz apja is akad, a kudarc azonban mindig mostohagyerek.” Arthur Schlesinger, amerikai politikus

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents