Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-11 / 161. szám

1990. július 11. • PETŐFI NÉPE • 3 CSÍKSZENTDOMOKOS — JAKABSZÁLLÁS Testvérek miséje Adjátok a kezeteket... Az emlékezetes, tavaly decem­beri romániai események után Bács-Kiskunból is sokan igye­keztek az erdélyi nép megsegíté­sére. Ezt tették a jakabszallásiak is. A szervezők — a lakosság egyetértésével — elhatározták, hogy hozzájuk hasonló telepü­lésnek nyújtanak segítő kezet, így jutottak él a 650 kilométerre felevő, több mint hatezer lélek­számú Csíkszentdomokosra. Legutóbb, tavasszal, amikor a többi között írásvetítő is volt a csomagban, kölcsönösen meg­hívták egymást. Az elmúlt hét végén pedig két autóbusszal nyolcvan székely ember érkezett Jakabszállásra. A hosszú út után jólesett birtokba venni a Helvé­ciái Állami Gazdaság szálláshe­lyét. A program másnap reggel kezdődött, amikor Szabó Mi­hály tanácselnöknek átadták Fe- rencz Alajos polgármester leve­lét, amiben megköszönve a meg­hívást, Tamási Áron szavaival búcsúzik: „ ... adjátok a kezete­ket, mert nagyon fáj a szívem, csak arra kérlek, hogy ne bánt­sátok a székely embert, hanem szeretettel vezessétek a jövőbe, mert ha ezt teszitek, Isten előtt mondom, hogy örömötök nagy lesz a jutalmazás idején ...” Ezután falunézőbe indult a csapat. Találkoztak magángaz­dálkodókkal, és megcsodálták az őszibarackost, majd Kiskő­rösre, a Petőfi-házba mentek. — Én most vagyok életemben először a mai Magyarországon — mondta Csorba Sándor. - Úgy elérzékenyültem, mikor ide­értünk, még a könnyem is kez­dett jönni. Mi nagyon elnyomot­tak voltunk. Hogy itt minden milyen szép!? Olvastam én Pető­firől is, de hogy ilyen rendben tartják azt a múzeumot,' ‘meg mindenki a maga házát! Meg ez a fogadtatás! Nem gondoltuk, hogy ilyen messziről kaptuk a segítséget. Én nagyon szerény, szegény ember vagyok. Munká­ba járok, a rézbányaüzem mel­lékgazdaságában állatokkal fog­lalkozom, amelyek végül is a kantinba kerülnek. Csakhogy nálunk nincs úgy gépesítve min­den, mint itt. De azért felnevel­tük a két gyermekünket. Lesz mit mesélni nekik! Ötvennégy évet kellett élnem ahhoz, hogy ilyet lássak ... Am a honiak legalább ennyire csodálták szombaton este a csík- szentdomokosi székely népvise­letbe öltözött társaságot, akik igencsak izgultak a maguk hozta ajándék átadásá előtt, pedig leg­többjük félszáz esztendős. — Maguk varrták az „egyen­ruhát" ? ill kérdeztem a csoport kultúros vezetőjeként emlegett fiatalasszonyt. — Az enyémet édesanyám szőtte. Ám mind kevesebben foglalkoznak már e mesterség­gel. A lájbi, a székely harisnya, a sokráncos, pallósán varrott ing bizony munkás. A domokosi férfimellény jellegzetessége pedig a fekete posztó alapon a bőrrel C Könnyeket csalt a szemekbe az eredeti székely himnusz. • Kedves Er­zsébet nyolc esztendeje foglalkozik tánctanítás­sal, s most a csoport veze­tését is elvál­lalta. díszített sarkok, zsebek. Vasár­nap, ünnepekkor ez az öltözé­künk. Bizony, volt időszak, ami­kor szégyelltük felvenni. De már a gyerekek is szívesen hordják — mondta Kedves Erzsébet, aki egyébként óvónő. Ezután meg­tudtam tőle, azért is majd egy­forma korú a társaság, mert ná­luk két évtizedes hagyomány, hogy minden esztendőben meg­tartják az ötvenévesek kortárs- találkozóját, ami zenés, táncos, vidám mulatság. A betanítással nyolc éve foglalkozik Erzsiké. Mihály Miklós gépész és Mi­hály Anna tanítónő — házaspár — az öltözéket illetően tovább szőtték a szót. Elárulták, nem­csak tánccal, színdarabbal is ké­szült a csoport. Igencsak ipar­kodni kellett, mert hamarosan gördült a függöny... ... s a jakabszállási kultúr- házban a nézőtér zsúfolásig megtelt. Ám a megható szó sem fedi azt a látható együttérzést, amikor a vendégek és a vendég­látók elénekelték az eredeti — amelyet Kodály Zoltán: Este a székelyekkel című darabjában feldolgozott — székely, majd a magyar himnuszt. A könnyeket a következő jelenetek segítettek felszárítani. Nem voltak hiába- valóak a kerti, a földmunka utá­ni, este nyolctól éjfélekig tartó próbák: a közönség nagy tapssal jutalmazta az előadást. Szolt a dal a szülőföldről, a hazaszere­tetről, majd Pósa Lajos: Anyám intése, Feleki Sándor: Harangok a Kárpátok felett című versét hallottuk. Ezután csupa vidám­ság következett. Nevettető volt, bár sok igazsággal tűzdelt a Vá­lás muzsikaszóval című darab, amiben láthattuk, milyen családi perpatvart okozhat a pályinka, amiről is az asszonyért s az el­adósorú nagylyányért cserébe le­mondott a ház ura. A Regruta- búcsúztató telis-tele volt tájjelle­gű táncokkal, s nagy sikere volt 9 Horváth Antal esperes pré­dikációja előtt büszkén vallot­ta, bogy több mint ezer gyer­mek jár hozzá hittanórára. (Fotó: Straszer András) Miklós Domokos bácsi szóló­énekének is. Másnap a két, katolikusok lakta falu testvérkapcsolatát a jakabszállási templom falai kö­zött Horváth Antal csíkszentdo- mokosi esperes, plébános úr dél­előtti prédikációja, ha lehet, még inkább összeötvözte. Evangéliu­mát Jézus szíve tiszteletére tar­totta, hiszen mint mondotta, a szív a szeretet jelképe, ami össze­hozta ezt a háromnapos találko­zót is. Az sem lehet véletlen fejtegette —, hogy éppen Csík- szentdomokos Márton Áron püspök szülőfaluja, ahol a la­kosság vallásos, buzgó, istenhí­vő nép, talán mert sokat csaló­dott, küzdött és küzd a megélhe­tésért. S ebben jó segítőtársakra találtak a jakabszállási emberek­ben, akik természetesen nem üres kézzel engedték útjukra a vendégeket. Októberben viszo­nozzák a látogatást. Pulai Sára A Kecskeméti Református Egyházközség Presbitériumának állásfoglalása a hitoktatás körül kialakult vitáról A presbitérium teljes megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy egyes pártok, amelyek a választási kampányuk során teljes hévvel támadták az elmúlt 40 év vezetését, éppen a lelkiismereti és vallásszabadság ügyében sokkal keményebb és egyházellenesebb magatartást tanúsítanak, mint az álta­luk támadott 40 év vezetése — legalábbis jogszabályaiban. Ugyanis a művelődési miniszter és az egyházak között létre­jött megállapodás a hitoktatás ügyében, egy pont kivételével (a hitoktatók tagjai a tantestületnek), semmivel sem több, mint az 1957-es miniszteri rendelet, mely szabályozta az iskolai hitoktatás ügyét. Amennyiben a hitoktatási megállapodást támadó pártok nézete érvényesülne, úgy azokból az iskolákból is kitiltanák a hitoktatást, ahol az — és ilyen vidéken sok helyen volt —, az elmúlt 40 évben is működött. Nem értjük, hogy a választási kampány során elhangzottak hogyan illenek a megvalósuláshoz? Az emberi szabadságjogokat véleményünk szerint az sérti, ha az országunkban többségben lévő vallásos emberek gyer­mekei nem tanulhatnak hittant az iskolában. Ez diszkrimi­náció! A fakultatív hitoktatás pedig a lelkiismereti szabadság megvalósulásának egyik eleme. Teljesen irreális az az óhajuk, hogy az egyház végezze a1 | 7 & maga kereteiben ezt a tevékenységét. Igen, ezt vallja 70 éve a Szovjetunió Kommunista Pártja is, nagyon jól tudva, hogy a gyakorlati lehetetlenségek miatt ezzel lehet visszaszorítani a vallásos nevelést. Ezt még a volt állampárt sem vette át a szovjetektől. Amikor az iskola szinte teljes idejében igénybe veszi a tanulókat, egyszerűen sem az időpont, sem szülői energia nincs már a gyermekek vallásoktatásra küldéséhez, vivéséhez. Ezt már mi Kecskeméten régen próbáljuk és ta­pasztaljuk. A legjobb megoldás az lenne, hogy minden iskolai formá­ban bevezessék az erkölcsi oktatást minden osztályban, hisz országunk nemcsak gazdasági válságban van, de még na­gyobb az erkölcsi válság. Az erkölcsi oktatáson belül a szü­lők dönthetnék el, hogy valláserkölcsi vagy általános erköl­csi oktatást kívánnak-e gyermekeiknek. Ezi a programot a választások során több párt meghirdette, ám úgy látjuk, nem valósul meg, pedig erre igen nagy szükség lenne. Presbitériumunk, mint a jelen helyzetben adott lehetősé­get, feltétlenül támogatja a művelődési kormányzat és az egyházak megállapodását, annál is inkább, mivel a váro­sunkban elvégzett általános iskolai felmérés szerint a szülők több mint 80 százaléka gyermekét valláserkölcsi oktatásban kívánja részesíteni az iskolai kereteken belül. A kormányzat­nak is így kellett dönteni. A Kecskeméti Református Egyház Presbitériuma ÖNKORMÁNYZATI VITA Kétórás „szólampróba” Halason Pártokkal kibővített értekezletet tartottak a minap a hala­si tanács dolgozói. Célját tekintve talán a választások előtti utolsó egyeztető eszmecsere lett volna ez a pártok és a taná­csiak között, amely kölcsönösen egyértelművé tehette volna az elkövetkezendő időszak elvárásait. Az eltervezett napirend — amely a két országgyűlési kép­viselő önkormányzattal kapcsolatos előadását s a vb-titkár- nak a közigazgatási kamaráról szóló tájékoztatását tartal­mazta volna — az utolsó pillanatban felborult. Dr. Szabó Erika képviselő halaszthatatlan teendői miatt ugyanis az előadás napján lemondta a részvételt. A város másik képviselője, dr. Horváth László vitaindító­nak szánt előadása pedig — az önkormányzati választásokra való felkészülés teendőiről — mintegy kétórás „szólampró­bát” váltott ki, amelyben legkevésbé a tanácsiak erőltették meg a hangjukat. Sokkal inkább volt ez a pártok erőmérő választási előfutama — itt-ott némi fenyegető felhanggal az apparátus felé —, mint eszmecsere a teendőkről. Miközben dr. Horváth László elsődlegesen a város érde­keire figyelmeztette a „harcba” indulókat, s ehhez — már­mint a város érdekeihez — a tanácsiak lojalitását is kérte és szemléletváltást sürgetett, óhatatlanul politikai síkra terelő­dött a vita. Az ugyanis egyhamar kiderült, a valóságos és tényleges önkormányzati hatalomgyakorlás feltételei nem csupán a helybélieken múlnak majd.' A „27 tiszta ember” — akik a majdani képviselőtestületet fogják alkotni — ugyanolyan tehetetlen lesz a város infra­strukturális és egyéb gondjaival, mint a „sárosak”, ha csak a csődtömeget öröklik. Az is igaz, hogy a tisztánlátás józanabb helyzetfelmérést, megfontoltabb tervezést eredményezhet. Ezért is kérte a képviselő, adjon a tanácsi vezetés pontos kimu­tatást a város jelenlegi vagyoni helyzetéről és működési költ­ségvetéséről. Amely pontosságnak íg a tanácsiak szerint — mindössze az az akadálya, hogy közel sem egyértelmű ma, mi tartozik a város vagyonához, főként nem, hogy mi fog majd, s hogy az üzemeltetéshez honnan teremthető elő a pénz. Egy megszívlelendő s a halasiaknak reménykeltő mondat azonban mindenképpen idekívánkozik még, amely a képvi­selő felhívásában hangzott el. A polgármester személyének megválasztásában nem szabad, hogy a pártérdekek legyenek elsődlegesek. Sokkal inkább az önmérséklet vezérelje a pár­tokat, hogy a város első embere majd valóban az arra ter­mett, hozzáértő, közgazdaságban és közigazgatásban jártas jelölt lehessen, s a döntésben a pártpolitikai megfontolás csak harmadrendű legyen. Hajós Terézia VISSZAFOGOTT BÚZAÁTADÁS Tisztázatlan a szubvenció Javában tart a betakarítási sze­zon, a felvásárló vállalatok ta­pasztalatai szerint a mezőgazda- sági nagyüzemek — az elmúlt évek gyakorlatához képest — az idén valamivel lassabban adják át a búzát, visszafogottabban ér­tékesítenek, és a raktárak is nehe­zebben telnek meg. Az MTI értesülései szerint ítébk a nagyüzemek, amelyek pénztartalékokkal rendelkeznek, spkfelé a kivárásra rendezkedtek • be, az anyagilag megszorultak vi­szont — lévén kiszolgáltatott helyzetben — késedelem nélkül adját át a búzát. És várják az érte járó pénzt vagy váltót, mivel hi­tel-visszafizetési kötelezettségeik vannak, vagy olyan folyó kiadá­saik, amelyeket más forrásból nem tudnak fedezni. Ily módon az anyagilag erősebb gazdaságok taktikázó magatartásának szá­mos jelét látják a felvásárlók — a gabonaforgalmi vállalatok'^--, amelyek az átvételnél a hatósági árat alkalmazzák, s amelyeknek semmiféle tudomásuk nincs ar­ról, hogy emelkednek az árak, mint ahogyan azt a termelők re­mélik. A gabonatermelők és -for­galmazók körében azt tartják: egyelőre még nem mondták ki bizonyosan semmilyen fórumon, hogy nem lesz áremelés, amit kü­lönben a termelők méltányosnak tartanának. Ily módon nincs megütköznivaló azon, hogy a bú­za egy részét manapság „tartalé­kolják”. Már ahol erre lehetőség van: a mezőgazdasági nagyüze­mek tárolótere ugyanis meglehe­tősen szűkös. A korábbi évek gyakorlatában a nagy tárolókat a gabonaipar építtette fel, így a termelők csakis a gyors átadásra rendezkedhettek be, sokfelé még lélegzetvételnyi megállásra sincs idő és hely. A termelők egy része most olyan módon próbál szerződés­ben is érvényt szerezni az áreme­lési várakozásnak, hogy ameny- nyiben arra később sor kerülne, úgy visszamenőleg is megkaphas­sa a nagyobb árat a betakarítási szezon kezdetén átadott gaboná­ért. Ilyen szerződések megkötésé­re azonban a . gabonaipar nem­igen tud vállalkozni, hiszen lé­nyegében működő hatósági árról van szó, s azt írásos megállapo­dásban megkerülni meglehetősen felemás dolog lenne. Ráadásul tisztázatlan egyelőre még a rubel- viszonylatú export szubvenciója is. A jelenlegi számítások szerint, amennyiben a most érvényes fel­tételeket nem változtatják meg, úgy 1-2 hónapig a termelők ön­költséges áron tudnák csak átad­ni terményeiket, 3-4 hónap eltelte után pedig már ráfizetéssel tud­nák eladni az exportgabonát. Ezért a gazdaságok jó része sür­geti a szubvenció-tárgyalások meggyorsítását, ami hozzájárul­hatna ahhoz, hogy gyorsuljon a gabonaátadás tempója is. Az, hogy a továbbiakban a ha­zai takarmánypiac miképpen ala­kul, nagyban függ a kukoricater­méstől. Á szakemberek szerint ha sikerül elérni a 7 millió tonnás termést, úgy a búza ára a későb­biekben nem nő jelentősen, ám amennyiben az időjárás kedve­zőtlenre fordul, és nem realizá­lódnak a tervezett hozamok, úgy a kalászos gabona ára felszalad majd, ami azok számára jelent előnyt, akik most nem hajlandók az értékesítésre. A legfontosabb takarmánynövény, a kukorica terméskilátása egyelőre viszony­lag kedvező, ám mivel az ország­ban főleg úgynevezett portyázó esők voltak, tehát viszonylag nagy területek maradtak ki a csa­padékellátásból, korántsem egy­séges a kép. Amennyiben augusz­tusban szárazabb időszak kö­szöntene be, úgy jelentősen ro­molhatnak a termeskilátások. A REMÉNY MÉG ÉL ... Őszülő őszibarack-termelők Egy lé vél nyomában „Kihez fordulhatnánk más­hoz, ha már senki sem segít, mint a nyilvánossághoz — kezd­te levelét Balogh Istvánná kiskő­rösi olvasónk —; ki vagyunk szolgáltatva! Futhatunk fűhöz- fához, hiába. Az őszibarackunk a nyakunkon marad. Itt a Zöl­dért, a hagyományos partne­rünk — de csak finnyáznak az átvevők. Öt-hat forintért sem kell az árunk kilója. A kétségbe­esés íratta velem a levelet...” Furcsa levél! Most, amikor mindenki a szabad piaci viszo­nyokról beszél: nem kell a gyü­mölcs? Amikor nap mint nap újabb felvásárló kft.-ket jegyez­nek be a cégbíróságokon? Kornóczi Ferenc, a Bács- Kiskun Megyei Zöldért Vállalat kiskőrösi kirendeltségének veze- tője: I — Én sajnálom a legjobban, de igazat irt a levél szerkője. A korai, nem magvaválós, ápró őszibarack nem kell a partnere­inknek. Tulajdonképpen tneg- tisztelő, hogy ha gond van, ismét kizárólag ránk gondolnak a kis­termelők. Hagyományos partne­rek vagyunk, s rendelkezünk a felvásárlás infrastruktúrájával és külkereskedelmi kapcsolataink is talán nekünk a legmegbízha­tóbbak. De annak az ideje, hogy csak leszedjük a megtermelt gyü­mölcsöt a fáról és eladjuk, lejárt. Az idén teljesen új helyzet állt elő a felvásárlásban ... — Mire gondol konkrétan? — A szövetkezeti rendszer korszerűsödött. Megszűnt a Szővosz. A Zöldértek közelebb kerültek az áfészekhez. Csak­hogy most az a helyzet, hogy konkurensei lettünk saját tulaj­donostársainknak. Az áfészek nem a Zöldérteknek vásárolnak föl, hanem akinek akarnak. Még az exportra szánt árut is. A meggyszezonban például 25 fölvásárló telep működött Kece- len; nyolc cég vásárolt a mi ha­gyományos piacunkon. — A termelőknek, és biztosan a fogyasztóknak is — ez így jó. — Hogy kinek és mi a jó? Ezt nehéz csupán ennyiből megítél­ni. Sajnos a mai piaci viszonyok igazából nem teremtik meg a ter­melők biztos eladási lehetősége­it. Az említett levelet például a Zöldért ellen írták. Ilyenkor, amikor gond van, hol van a sok kereskedőtárs? Mi persze nem akarunk másokra mutogatni. Igyekszünk eladni, továbbítani azt, ami megtermett itt, a homo­kon. Egy forintot keresünk — vagy keresnénk — csak az őszi­barack kilóján, de még így is ne­hezen kel el. Pedig ez az árrés még az inflációs terheket sem fe­dezi. Hangsúlyozom: fontos az együttműködés az érési idő alatt is. Mi időben jeleztük a terme­lőknek, hogy a rekordtermés mi­att ritkítani kellene a gyümöl­csöt. Hogy szép, darabos árut kínálhassunk a vevőknek. Keve­sen hallgattak ránk. Aztán jött a szárazság ... Mogyoró nagysá­gú őszibarackot nem lehet érté­kesíteni ... — Elképzelhető-e, hogy jövőre már nem lesz, aki ellen levelet lehet fogalmazni? — Most a bizonytalanság idő­szakát éljük. Nem lehet tudni, hogy a termelőknek és a kereske­dőknek mit hoz majd a jövő. Egyelőre csak nőnek a mezőgaz­daság terhei. A szovjet piac szű­kül, a nyugati vásárlók pedig nem képesek tolerálni az infláció félelmetes hatásait. Tőke kellene és korszerűsítés! De a 22,5 száza­lékos kamat lehetetlenné teszi a fejlesztést. A privatizáció — ami a jövő egyik nagy kihívása — csak kamatmentes vagy a mainál jóval csekélyebb arányú hitellel lehetséges. Áz emberek ma még bíznak. De ezt a bizalmat, hama­rosan, meg is kell hálálni. A ter­hek könnyítésével, a támogatá­sok, segítő hitelek folyósításá­val. Ha kedvét veszti a kiskőrösi vagy a keceli paraszt, kivágja a telepítéseket... Nem lesz köny- nyű pótolni az értéket... — A remény még tehát él? Szerintem — minden nehézség ellenére — igen! Itt a városkörnyéken például az idén is telepítettek vagy harminc hek­tár gyümölcsöst... F. P. J. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents