Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-10 / 160. szám

1990. július 10. • PETŐFI NÉPE • 3 TÁJÉKOZTATÁS A CARLOS-ÜGYRŐL A terroristáknak nem ad menlevelet a nemzetközi jog Beszélgetés a Legfőbb Ügyészség nemzetközi osztályának vezetőjével Nagy feltűnést keltett Horváth Balázs belügyminiszter parlamenti bejelentése a Carlos-csoport ma­gyarországi „ vakációztatásáról”. Az ügy kapcsán több volt magyar politikai vezető büntetőjogi fele­lősségét is felvetette a belügyi tárca irányítója, és felkérte Györgyi Kál­mánt, az újonnan megválasztott legfőbb ügyészt az ügy kivizsgálá­sára a nemzetközileg is körözött terroristáknak nyújtott támogatás' miatt. Dr. Hlavaty Attilával, a Leg­főbb Ügyészség nemzetközi osztá­lyának vezetőjével a Carlos-ügy apropóján a terrorizmus nemzet­közi jogi megitéléséről beszélget­tünk. Világnézeti gyilkosságok — A bűnözés nemzetközivé válá­sával párhuzamosan a terrorizmus is túllépte az országhatárokat. De lépést tartott-e ezzel a nemzetközi jog? Mit mond a politikai színezetű cselekményekről, a „világnézeti gyilkosságokról” ? — A politikai bűncselekmények és a terrorizmus összefüggése Ma­gyarországon már évekkel koráb­ban felmerült anélkül, hogy itt a nemzetközi terroristák bármilyen cselekményt elkövettek volna. A téma voltaképpen akkor került terítékre, amikor Magyarország— mintegy tíz évvel ezelőtt, bűnügyi jogsegélyegyezmények tárgyalásá­ba bocsátkozott a nyugati álla­mokkal. Maguk a nyugati államok ajánlották a magyar fél figyelmé­be, hogy a jogsegélyegyezmények kötésénél a terrorista cselekmé­nyek megítélésének kérdését is fi­gyelembe kell venni. — Milyen konkrét nemzetközi jogi alapelvre hivatkozva tették ezt? — A nemzetközi büntetőjognak van egy általános tétele, nevezete­sen, hogy a partnerállamok az egy­más területén folytatott büntető el­járást a maguk eszközeivel elősegí­tik. A nemzetközi büntetőjog ugyanakkor már száz évvel ezelőtt kialakította azt az elvet is, hogy politikai okokból az államok egy­másnak nem szoktak ilyen jogse­gélyt adni. — Ám a világ, mint ismeretes, alapvetően két eltérő optikán szem­lélte a politikát. Amit a Lajtán túl terrorcselekménynek minősítettek, azt a „szocialista” államok joga a felszabadító mozgalmak támogatá­saként értékelte. Nem okozott ez gondot például a kiadatási egyez­mények megkötésénél? — Valóban gondot okozott, hi­szen a hivatalos felfogás az volt, hogy az úgynevezett terroristák működése esetén nem adunk segít­séget a nyugati államoknak, ahol pedig a terrorcselekmények nagy gyakorisággal fordultak elő akko­riban. E cselekményeket, vagy leg­alábbis ezek nagy részét úgy tekin­tettük, mint a nemzeti felszabadí- tási küzdelem egyik területét. A szovjetek azt mondták, hogy a szocialista eszme győzelméhez az­zal is hozzájárulhatunk, ha segítsé­get nyújtunk e mozgalmaknak, je­gyen az bár Polisarió, a Palesztin Felszabadítási Front vagy a dél­afrikai forradalmárok tevékenysé­ge — mert igazi differenciálás nem volt. A korábbi hivatalos álláspont szerint saját történelmi fejlődésün­ket segítjük ezzel, ha a letűnt társa­dalmi rendszerek gyengülnek. Mit mond az Interpol? — Hogyan kezeli a magyar belső jog a terrorizmus kérdését? , — Elnagyoltan és homályosan. Általában a kelet-európai orszá­gok büntetőjoga igyekezett magát minél jobban függetleníteni a nyu­gat-európai büntetőjogi fejlődés­től, a szocialista érdekközösség je­gyében. Következésképp nem vett tudomást a nemzetközi büntető­jogban végbement fejlődésről sem. — A Carlos-ügy kapcsán elhang­zott, hogy a csoport tagjait az Inter­pol is körözte. De tíz éve még nem voltunk tagjai ennek a szervezet­nek. A kérdés az, hogy ennek van-e jelentősége a személyes felelősségre vonás szempontjából? — Az Interpol a nemzetközi büntetőrendőrség rövidítése, ez a szervezet tulajdonképpen csak közvetítő szerepet játszik az egyes államok hatóságai, rendőrségei között. Önmagában azonban nem jogosult arra, hogy körözést bo­csásson ki. Az ezzel kapcsolatban tett kijelentések a kérdést nagy­mértékben leegyszerűsítik. A való­ságban az Interpol csak a nemzeti megkeresések alapján, valamely tagállamának bírói elfogadópa­rancsát, körözését, bűnügyi jogse­gélykérelmét továbbíthatja a meg­jelölt országba, vagy szükség ese­tén az Interpol valamennyi tagálla­mához. — Térjünk vissza a Carlos- ügyre. Hol tart a legfőbb ügyészi vizsgálat? Milyen döntés várható a belügyminiszteri feljelentés .nyo­mán? — A Legfőbb Ügyészség szakér­tői most vizsgálják a rendelkezésre álló iratokat, az első átfogó ered­ményekre azonban csak a hét vé­gén lehet számítani. A közérdeklő­désre való tekintettel A legfőbb ügyész sajtótájékoztatót kíván tar­tani. A Legfőbb Ügyészség fontos­nak tartja a közvélemény mielőbbi tájékoztatását, jelenleg azonban még csak feltételezésekbe lehet bo­csátkozni. Hiszen közben is merül­hetnek fel újabb adatok, amelyek módosíthatják a korábbi feltétele­zéseket. Felelősség Carlosért — A bizonyítékok köre óránként változhat, de a büntető törvény­könyv évek óta adott. Milyen lehet­séges döntéseket hozhat az ügyben az ügyészség? — Bár lehet, hogy az iratok to­vábbi tanulmányozása erre rácá­fol, de én személy szerint nem tar­tom valószínűnek olyan bizonyíté­kok felbukkanását, amelyek a konkrét büntetőjogi felelősséget minden kétséget kizárva máris megalapoznák. Ehhez ugyanis azt kellene bizonyítani, hogy mondjuk a Carlos-csoport magyarországi tartózkodása idején konkrét ter­rorcselekményekre készítették vol­na fel az egyes terroristákat, vagy e célból látták őket „vendégül”. Annak érdekében például, hogy Magyarországot elhagyva két hét, netán két hónap múlva valamelyik ország, valamelyik városában egy konkrét bűncselekményt kövesse­nek el. Fölrobbantsanak egy hidat, megöljenek egy rendőrt, s folytat­hatnánk ezt a sort. Ha ezt bizonyí­tani lehetne nagy valószínűséggel, akkor tudnánk elmondani, hogy bizonyos magyar tisztviselőket, politikusokat, hatósági személye­ket büntetőjogi felelősség terhel. — Mindebből nagy valószínűség­gel az következik: jogilag nem va­gyunk felvértezve ma sem az ellen, hogy politikai vezetők Magyaror­szágon terroristákat „vakációztas- sanak”? — A jogi probléma az, hogy nincs univerzális nemzetközi egyezmény, ami az összes terroris­ta cselekmény elleni együttműkö­désre kötelezné az államokat. Kü­lönösen a kelet-európai régió jog­rendszereiről lehet ezt elmondani. Nyugat-Európában ugyanis az Európa Tanács keretében 1977 óta létezik egyezmény a terrorizmus el­leni küzdelemről. Ez pontosan el­határolja a terrorizmust a politikai bűncselekményektől. Magyaror­szág, miután már bejelentette csat­lakozási szándékát, ezt az egyez­ményt is figyelembe kell, hogy ve­gye. A bűnügyi jogsegély területén ennek előkészítése már évek óta tart. Jó példa erre a Spanyolor­szággal, valapiint a Törökország­gal megkötött egyezmény. Ebben mi is leszögeztük: nem tekintendő politikai jellegű cselek­ménynek az élet elleni merénylet, továbbá a kétoldalú nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezett­ségeink alapján az olyan cselek­mény sem, mint például a légika­lózkodás. Ilyen esetekben a terro­risták kiadatását sem lehet megta­gadni. A korszerű jogfelfogás ki­zárja, hogy egy terrorista cselek­mény esetén politikai kifogásokra lehessen hivatkozni. A nemzetközi büntetőjog tehát nem ad menlevelet a terrorizmusnak sem. Jogfejlődé­sünk irányát nekünk is a nyugat­európai országok által kitaposott úton kell keresni. Bodnár Lajos Erdélyi szó Becsülöm és egy kicsit irigylem is azt a szerkesztő-riportert, aki most már hó­napok óta hozza a hírt Erdélyből, az ottani változásokról, elsősorban a ma­gyarság életéről. Tudósított ajishéz hó­napokról és az újuló remények roTTNtP— tall István ezúttal az Olt völgyébe,' Brassótól északra, az Erdővidéknek is nevezett medence gazdasági központjá­ba, a hatezer lakosú Barótra látogatott el. Ott, a Dél-Hargita, a Persányi- és a Baráti-hegység által körülzárt területen — Kriza János, Benedek Elek földjén — olyan szépen beszélő magyarok él­nek, hogy bárhol ideát tanulhatnának tőlük tiszta magyar szót. Egy reményem..., ez volt a műsor címe, amely a múlt héten hangzott el a Kossuth rádióban, s igen hangulatosan, versekkel, énekszóval is színesítve, egy kedves ünnepségre invitálta a hallgatót. A magyar nyelven is újra tanító gimná­zium névadását rendezték meg kassai, komáromi, budapesti vendégek részvé­telével. A városka szülötte: Baróti Sza­bó Dávid' (1739—1819) költő nevét vette fel az iskola, s ez alkalmat adott sok felemelő gondolat kifejtésére. Az ifjú polgármester, Demeter János, I az igazgatónő, Nagy Sándorné az új­rakezdés örömeiről, az anyanyelv meg­őrzésének fontosságáról beszélt. Benkő Levente, egy ifjú értelmiségi szavai csengenek a fülemben: „Semmi mást RÁDIÓJEGYZET nem akarok, csak otthont a hazában.” Talán hallották ezt a szülőföldjüktől tá­vol szakadt erdélyiek is. Nagy Imre nevét bújtatta el a költő egyik versében. Lett is haddelhadd! A versírót szilenciumra — közlési tila­lomra — ítélték. A folyóiratot pedig — melynek neve Tiszatáj — 1986júliu­sában betiltották, és szerkesztőit, egyéb „viselt dolgaikat" is felhánytorgatva, szélnek eresztették. Azóta már elrendeződtek a dolgok. A betiltott szám is megjelent. (Az egyik szerkesztő ott ül a parlamentben). Nagy Imre, a „tilalomfa" Jelképpé magaszto­sult, Nagy Gáspár költő pedig, aki a mártír politikus nevét annak idején oly engedetlenül és dacosan versébe szedte, némi elégtétellel állapíthatja meg, hogy az idő igazolta erkölcsi bátorságát, egyenességét. A hét költője sorozatban a rádió négy alkalommal Nagy Gáspár, a 41 éves költő, a Koronatűz, a Halántékdob és más kötetek szerzőjének munkáiból vá- logatott. Szombaton délután Múlik a jövőnk címmel adták elő verseit, este pedig A hetedik nyilvánosság című ősz- szeállításban saját költeményeiből olva­sott fel. Mondják, hogy a költők közösségi küldetése véget ért, nem lobognak zász­lóként, nem magasodnak lángoszlop­ként a nép előtt. De tagadhatatlan, hogy némelyikük az igaz szó kimondásával, leírásával mégis ösztönzően előtte jár korának, a történelmi változásoknak. Konok és szelíd következetességgel — ahogy a Forrás 1989.6. számában meg­jelent versében írta Weöres Sándorra emlékezve—„vonul a szél-SZÓ-fű hul­lámzó tengerében”. Es lám, voltak, akik — kínosan vagy példát merítve.—figyeltek rá. A zene öröme Rengeteg jó zenei anyagot s véle el­mélyülést és szórakozást is kínál a rádió heti műsora. Folytatódik az Operabér­let sorozat, ezúttal szombaton este a Kossuth rádióban Puccini: Pillangókis­asszony című művét hallhatjuk kiváló művészek előadásában. A hét zeneműve­ként Richard Strauss: A rózsalovag cí­mű operájának sokoldalú bemutatása szerepel műsoron. A francia hangver­senyhét kínálata minden nap elhangzik a Bartók rádióban. Szombaton, a Petőfi rádióban kezdődik egy érdekes sorozat, a címe: Szórakoztatózenei kaleidosz­kóp. A szórakoztató zene múltját és je­lenét keltik életre hét egymást követő szombaton, minden bizonnyal szórakoz­tatóan. F. Tóth Pál-A költő igaza ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGON — A SZÉPÍTŐ SZEGÉNYSÉG FESTŐJE — SÁRKÁNYOK, KÍGYÓK ÉS ÁLARCOSOK — VENDÉG ERDÉLYBŐL Kiállítás rigófüttyel és videóval Gyönyörű lovas repül a kis székely falu házai fölött. Színes szalagok úsznak mögötte. Hallgatja a díszes kapu tetején muzsikáló hegedűs üzenetét? Honnan jön 7 Mit keres itt az erdélyi város kórházá­nak egyik elsötétített termében? Hiába tűnődött a furcsa jelenésen a kínos beteg­séggel gyógyintézetben jobbülást remélő kibédi kislány. Három évtizede szállt a marosszéki leve­gőóceánban, most meg Kecskeméten látható Bá­ntó uramék egykori hajlékában. A volt nyárikony­ha két parányi ablaka között, keretezve. Úgy, aho­gyan Kováts Mátyus Erzsébet emlékezetből meg­festette. Itt vannak az ispotályban is föltűnt kígyók, sár­kányok, egy talán túlérzékeny vagy csodálatos fantáziájú népművész tudatalattijának vagy tudat­felettijének teremtményei. A legszámyalóbb képzelet is kismiska korunk technikájához viszonyítva. A Kecskeméti Naiv Múzeum időszaki kiállítási helyiségébe ugyanis bármikor odavarázsolható a szobát megtöltő képek alkotója, aki szemérmes tartózkodással újra és újra szembenéz önmagával a videokészülék képernyőjén, elvezeti hallgatóit a szépítő szegénység marosszéki világába. — Egyszer a mezőn kapott el minket a vihar. Mindenki rohanva menekült. Anyánkkal régi re­formátus éneket dalolva mentünk haza az esőb.en. Bolondnak néztek bennünket. Ők átizzadva ágy­nak estek, mi egészségesen vészeltük át a felhősza­kadást. Szűkösen éltünk, de nem szegényen. A szomszédék sült csirkés vacsorájukat szívesen elcserélték volna a mi pirított puliszkánkra. Mert mi énekeltünk vacsora előtt és után. Se vigasság­ban, se veszedelemben nem fogytunk ki a nóták­ból. Kováts Mátyus Erzsébet nem tudja, hogy művé­szet-e, amit csinál, csak azt, hogy csinálnia kell. — Taníttatni akartak, de örülök, hogy nem ke­rültem felső festőiskolába. Bandi Dezsőtől, az amatőrkörök felügyelőjétől tanultäm egyet s mást, időnként megmutogatom képeimet. Legszíveseb­ben a mi székely világunkat. rajzolom, festem. A balladákat. A falvakban, a házakon, ruhákon látható motívumokat. Féltem is mindig, hogy — minek is? — nacionalistának mondanak. Pedig egyik legjobb barátnőm is román. Tetszenek a meséik. Hiába próbálom azonban beleélni maga­mat a világukba, érzem, nem az igazi. A versil­lusztrációk jobban sikerülnek. Eminescut nagyon szeretem. A farsangi képeket azért kedvelem, mert mi is ilyen álarcban éltünk. Csak így maradhat­tunk meg. Még otthon sem nagyon lehetett kimu­tatni igazi arcunkat. Talán most, talán, talán. Szombaton nemcsak képeiben, a videofelvételen volt Kecskeméten az erdélyi naiv művész, szemé­lyesen is részt vett első magyarországi tárlatának megnyitásán. Munkásságát Bánszky Pál múzeum­igazgató és honi felfedezője, dr. Petrányi Győző főorvos méltatta a múzeum udvarán. A kiállítót, az egybegyűlteket Karsai Zsigm<?nd népművész dalokkal és utánozhatatlan méltósággal előadott táncokkal, egy vidám feketerigó pedig friss trillák­kal köszöntötte. H. N. Költözés előtt a mozgáskorlátozottak megyei egyesülete A Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Megyei Egyesülete a kecskeméti Kaszap utcai faházból hamarosan elfogadható, emberi körülmények közé költözhet. A jó hírt Bálint József titkár közölte azzal, hogy köszöni mindazok segítségét, akik a megvalósuláshoz hozzájárulnak. Az új „rezidencia” az Egressy Béni utcai sarokház lesz. — Úgy tudom, az épület tanácsi kezelésű, a terület pedig kisajátítás alatt... — Ez igaz — mondja dr. CsöUe Kálmán, Kecskemét Me­gyei Város Tanácsa lakásgazdálkodási osztályának megbí­zott vezetője. — Csakhogy a szóban forgó épület egyelőre visszamaradt a szanálásból, s így három évre utaltuk ki a rokkantaknak, hiszen azért, hogy nem „nagytőkések”, nekik is kijár a méltó hely. Hogy mi lesz az átalakítással, a legutóbb éppen a Dutép felvonulási épületeként funkcionáló házzal, amit leginkább agyonhasználtnak lehet minősíteni? Úgy tűnik, ezúttal az illetékesek méltányolták, hogy nem dúsgazdag társaság iro­dafoglalására kerül sor. Ugyanis a közelmúltban a tanács közgazdasági osztálya és az Ingatlankezelő Vállalat szakem­berei feltérképezték a helyszínt, s azt, hogy mi minden szorul renoválásra. A lista hosszú, a költség végösszege legalább kétszázezer forint. A kivitelezésre az IKTV vállalkozott, s nem is akárhogyan. A négy helyiségből álló üres épületrészt fel kell újítani, amihez a szerződés aláírása után hozzáfogtak a szakemberek azzal, hogy egy hónap múlva beköltözésre átadjuk az épüle­tet. A műhelyben készülnek a tolókocsikhoz szükséges speci­ális feljárók, most pedig a parkettázás alapjait rakják le. Az összes költségből egyébként ötvenezer forint értékű társadal­mi munkát vállaltunk — mondja Marozsiné Kalócz Katalin, az IKTV műszaki osztályvezetője. — Lassan összepakolhatnak. Milyen tervekkel költöznek? — kérdezem Bálint Józsefet. — Nem is hiszik, milyen nagy öröm ez nekünk, végre megoldódik az épületgondunk. Soha nem irodára vágytunk mi, hanem olyan helyiségekre, ahol megvalósíthatjuk a Kun- szentmiklóson egyébként jól működő, többfunkciós foglal­kozást. Célunk, hogy legalább tíz-tizenkét fiatal mozgássé­rült-fejlesztő napközi címén ott lehessen velünk. Az oly sok papírmunkát és egyebeket nem zavarják, sőt! Persze a költö­zéssel éppúgy, mint az a családi vándorlásoknál lenni szokott —ijön a többi kérdőjel, a berendezés hogyanja. Fel kell kutatnunk olyan cégeket, intézményeket, ahol néhány • Az IKTV bri­gádja a parkettá­záshoz szükséges alapot készíti elő. • Szabó Renáta és Kiss Gabriella a 607-es Építőipa­ri Technikum har­madikos tanulói, akik szakfnai gyakorlatukon e nemes cél elérésé­nél ott lehetnek. (Méhesi Éva felvé­telei) széket, asztalt kiselejteznek, hogy azokat olcsóbban megve- hessük. Nekünk újakra nemigen futja. A célnak meg a hasz­nált is megfelel, s különben is majd megleszünk, csak ott lehessünk — fejezi be az egyesület titkára, akin látszik, mek­kora terhet vesz le vállukról a helyi tanácsvezetés és az A rejtélyes tévékészülék, avagy: miért keresi olvasónk az igazát? Már önmagában az rejtély, miért romlik el egy „fiatal” tévékészülék. Ez történt Varga Gáborné hunyadi­városi olvasónk négyéves, Mátra tí­pusú készülékével. Égyszercsak be- csikosodott a képernyője. Lévén ol­vasónk nyugdíjas, nehezen szánta el magát, hogy szerelőt hívjon. Az mindig sokba kerül. De amikor el­ment a kép is, a hang is, Varga Gá­borrá megtapasztatta: a világtól szi­geteli el a sötét képernyő azt, aki egyedül él. Inkább megkérte az Elektroszert: küldjenek szakem­bert ... Ezerötszáz forintot fizetett a javí­tásért. Ennyi pénzt neki hónapokig tart összespórolni, de legalább mű­ködött a tevéje. S a javításra féléves f aranciát vállalt a cég. Nem sokkal ésőbb a képernyő megint becsíko- sodott. De érdekes módon: csak időnként. Mikor milyen kedve volt. A szomszéd is „megcsodálta”, de a problémához hozzá sem tudott szól­ni. Varga Gáborné kénytelen volt is­mét hívni a szerelőt. Jött is, meghall­gatta a panaszt, s leült a fotelbe a bekapcsolt készülék elé. De az, úgy tűnik, azúttal jó (vagy éppen: go­noszkodó?) hangulatban volt: tiszta képet adott mindvégig, amíg a szak­ember ott tartózkodott. Mindezért 184 forintot kért. Pedig hozzá sem nyúlt a készülékhez. De ha dolgo­zott volna is vele: a garanciális időn belül miért kellene fizetni ugyanan­nak a hibának a javításáért?! A sze­relő azt állította: a hiba, ha van egy­általán, nem ugyanaz. Hogy mitől volt ebben olyan biztos? Ja kérem, egy jó szakember elég, ha csak ránéz a készülékre! Ehhez képest a tévé gazdájának tapasztalata igazán lé­nyegtelen. Különben is, csak a ki­szállási dijat számolta fel... Miután elment, olvasónk áttanul­mányozta a számlát, s megdöbben­ve látta, hogy az egyik tétel 100 fo­rint munkadíj. Enyhén szólva becsa­pottnak érezte magát, s persze a tévé ügye is rendezetlen maradt. Elment az Elektroszer széchenyivárosi üzle­tébe. Panaszát meghallgatva a fő­nök úgy döntött: vissza kell adni a 184 forintot... Csakhogy Varga Gáborné nem fogadta el. „Akkor adják vissza azt a pénzt, ha nekem van igazam — mondja most a szer­kesztőségünkben. Nekem az igazság kel]...!” Érthető. Hiszen ha neki van igaza, akkor nemcsak a 184 forintot kell visszakapnia, hanem a készülékét is meg kell a cégnek javítania. Megke­resni a rejtély kulcsát: mitől csíkoso- dik időnként a képernyő! Mi lenne ebben az Elektroszer haszna? Köz­vetlenül semmi... Almási Márta ír

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents