Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-24 / 172. szám
1990. július 24. • PETŐFI NÉPE • 7 h SPORT # SPORT # SPORT FELKÉSZÜLÉS A MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGRA (4.) Az újonc egy osztállyal följebb is helyt akar állni BIRKÓZÁS Tizenhárom érem a serdülő-világbajnokságon A soron következő két csapat abban hasonlít egymáshoz, hogy mindketten évekig tagjai voltak már a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság mezőnyének, sőt jó középcsapatnak is számítottak, ám végül mindketten kiestek. A Bajai Tsz SK tavaly, az Akasztó az idén került vissza az első osztályba. Az Akasztó csapata a kiesés után három évet töltött a megyei második vonalban. Kezdetben ott sem számított a jobbak közé, ám egy év elteltével átszervezték - vagy inkább visszaszervezték A- a szakosztályt. A sportkör elnöke Gyuris György, a labdarúgószakosztály elnöke pedig Nemcsé- nyi János lett. A „régi-új” vezetők sikeresen fogtak hozzá a csapatépítéshez, aminek eredményeként tavaly csak nagy küzdelemben szorultak a győztes Kerekegyháza mögé. — Ekkor elhatároztuk, hogy megpályázzuk az első helyet - mondta Nemcsényi Janos. — Az ősszel .igaz, még csak a 3. helyen fordultunk, de tavasszal új edzővel és megerősített csapattal folytattuk a bajnokságot. Biácsi Sándor edző nagyon komoly munkát végzett és végeztetett. Ennek köszönhető, hogy végül 9 pontos előnnyel bajnokságot nyertünk. — Kik támogatják a sportegyesületet? • A július 24-én kezdődő és augusztus 5-éig tartó stockholmi Lovas Világjátékokra meghívták Szgj gedfüdoorC a Kiskunhalasi Határőr Dózsa válogatott kettesfo- gat-hajtóját. Szegedi azonban ezúttal nem a bakon, hanem látványos produkciójával, a pusztatízessel mutatkozik be Stockholmban. • Hat ország száztizenkét versenyzőjének a részvételével rendezték meg Baktalórántházán a VI. Panta Bereg Kupa rádióiránymérő versenyt. Az ifjúsági nők versenyében a bajai Márki az előkelő második helyen végzett. • Almásfüzitőn rendezték meg a riungalu Kupa nemzetközi motorcsónakversenyt, amely egyúttal az országos bajnokság második futama is volt. Az O 500 kcm-es motorok kategóriájában és az O 700-as géposztályban Volentér László, a Bajai Spartacus-Vízügy SC versenyzője szerezte meg az elsőséget. • Két versenyen is indult vasárnap az NSZK-beli Machingben Bakos András, a kecskeméti Cal- deroni Klub gokartosa. Bakos a Formula C géposztályban mindkét versenyen második lett. Ez a viadal beszámított a dél-német bajnokság pontversenyébe, ahol négy futam után Bakos András áll az élen. • A hét végén lejátszott előkészületi labdarúgó-mérkőzések eredményei: KSC—Miske 4—2 (1 —1). Gólszerzők: Rácz, Márton, Safranyik, Balia L. illetve Földi, Pécsi. Komló—Bajai SK 1—0 — A községi .tanács és a helyi szakszövetkezet a fő támogatónk, de sokat köszönhetünk a szurkolóinknak is. A jó talajú pálya mellé most egy öltöző építését tervezzük. — Érkezik erősítés a csapathoz? — A legnagyobb erősítés az, hogy mindenki maradt. Emellett visszajön Kiskunhalasról Tóth László, de ide tart Tóth János, Szabó Gábor is, míg Csepelről szeretnénk Farkas Istvánt leigazolni. Július 5-e óta folyik a felkészülés Biácsi Sándor irányításával, aki heti három alkalommal tart foglalkozást. Reméljük, hogy ismét komoly szerepet játszunk majd a magasabb osztályban. A Bajai Tsz SK a sikeres újoncév után július 17-én új edzővel, Varga Imrével kezdte meg a felkészülést. Az együttes vezetői elégedettek az előző idényben elért 10. helyezéssel és a következő évre is a középmezőnybe várják a csapatot. A játékosok közül senki sem távozott. Ébert és Viszmeget az NB Il-es BSK-tól igazolták, a régiek közül pedig Pankovics és Nagy I. ismét játékra jelentkezett. A keret az ifjúsági csapatból felhozott három labdarúgóval egészült ki. A nehéz gazdasági helyzet ellenére a Bajai Augusztus 20. Tsz vállalta továbbra is a csapat támogatását. Szabó Zoltán (Folytatjuk) (0—0). Gólszerző: Pálcsa. Nagykőrös—KTE 0—1 (0—0). Gólszerző* Erki. Kiskunfélegyházi Honvéd—Tiszakécske 1—3. • Csehszlovákiában vendégszerepei július 26-án, csütörtökön a magyar birkózóválogatott. A Csehszlovák Nagydíj elnevezésű versenyen a kötöttfogásúak 82 kilós súlycsoportjában a magyar színeket Ignácz Zoltán, a Kecskeméti SC sportolója képviseli. • Az NB III. Alföld-csoportjában játszó H. Bem SE és a Pest megye másodosztályában szereplő Ceglédi VSE megszüntette labda- rúgó-szakosztályat, és a két együttes fúziójából megalakult a Ceglédi Kossuth-Honvéd SE, amelynek vezetőedzője Földvári Csaba lett. TOTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 29. játékhetére 5 428 786 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 11 darab, nyereményük egyenként 222 923 forint, 13 találatos szelvény 193 darab, 31 040 forint, 12 találatos szelvény 5418 darab, 779 forint, 11 találatos szelvény 56 327 darab, 75 forint, 10 találatos szelvény 298 443 darab, 27 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. MA: LABDARÚGÁS Ifjúsági EB-döntő-mérkőzés a legjobb négy közé jutásért: Portugália-^Magyarország, Békéscsaba 17.30-kor. Játékvezető: Pairetto (olasz). Alig fejeződött be a felnőttek olaszországi világbajnoksága, a futballszerető szurkolók már a közvetlen utánpótlás kontinensvetélkedőjét figyelhetik, amelyre mától kerül sor Magyarország több városában. A magyar válogatott Törökország, Finnország és Luxemburg legjobbjait megelőzve veretlenüljutott az Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe. Fiataljaink főpróbája is jól sikerült, mert a múlt héten lejátszott utolsó előkészületi mérkőzésen 3—1-re verték Kuvait juniorjait. A magyaroknak mindjárt az elején nagy hal akadt a hálójukba, hiszen ma délután azzal a portugál válogatottal találkoznak, amelyik a tavalyi ifjúsági világbajnokságon az első helyen végzett. A remek utánpótlással rendelkező országnak ez a korosztályú tizenegye még nem szenvedett vereséget. A csoportmérkőzések folyamán többek között az olaszokat is maguk mögé utasították. Persze, ha a magyar ifjúsági válogatott múltjában kutatunk, ott is találunk figyelemre méltó eredményt. Bicskei Bertalan vezetésével 1984-ben veretlenül végeztek az első helyen. Jó lenne, ha Ziegler János tanítványai a mostani 7. EB-döntőn sem adnák sokkal alább. Egyébként Székesfehérvárról 3, Csepelről, Szegedről, a Bp. Honvédtől, az MTK-VM-től és a Vasastól^ 2 —2, míg az FTC-ből, az Újpestből és Békéscsabáról 1—1 játékos került a keretbe. A szakvezetők minimálisan a legjobb hat közé várják együttesünket. Ha ma sikerülne Portugáliát legyőzni, az hatalmas lendületet adna a csapatnak. Az első hat helyezett csapat jogot szerez a jövő évi, Portugáliában megrendezésre kerülő világbajnoki döntőben való indulásra. • Farkas Tibor felvételen a szegedi Gréczi Gábor, a magyar ifjúsági válogatott csapatkapitánya látható. Előkészületi mérkőzések: Szolnoki MÁV MTE—KSC, Szolnok 17 órakor; Bajai SK—Szeged SC, Baja 17 óra; Kecskeméti TE—Miske, Kecskemét, Városi pálya 16.30-kor. Húsz ország több, mint 150 sportolójának a részvételével rendezték meg a múlt héten Szombathelyen a 2. serdülő birkózó-világbajnokságot. Az első két napon a szabadfogásúak vetélkedtek, ahol az 55 kilós súlycsoportban Tanács Zsolt, a KSC fiatal birkózója is szőnyegre lépett. A kecskeméti fiú mérlege három győzelem és két vereség. Első ellenfelét, a japán Mi- zuit tussal verte, majd az angol Smith ellen győzött 9:2 arányú pontozással, míg egy görög fiúval szemben 4:0 arányban bizonyult jobbnak. Egyik vereségét a későbbi vb-győztes szovjet Pogoszintól szenvedte el. A török Bolat elleni mérkőzésén, a rendes birkózóidőben 1:1 volt az állás, de a hosszabbításban a török fiú 2:1-re győzött. Tanács végül a hetedik helyet szerezte meg, amivel sem ő, sem edzője nem elégedett igazán, hiszen Sokan azt hitték, hogy a Tour de France kerékpáros körverseny a tavalyi, megismételhetetlen dráma után idén nem sok érdekességet hozhat. Egy 29 éves kaliforniai jóvoltából azonban a világ legrangosabb profi országúti viadala ismét különlegességként vonult be a sportág történelemkönyvébe. Tavaly az amerikai Greg Lemond az utolsó szakaszon 50 mp- es hátrányt ledolgozva, minden idők legkisebb különbségével, 8 mp-cel „halászta el” az elsőséget a hazaiak kedvence, Laurent Fignon elől. Idén ugyanez a Lemond kétszeres Tour-győztesként, de nem igazi favoritként érkezett a háromhetes, 3399 km-es francia erőpróbára, hiszen ebben az idényben, amelyben részben vírusos fertőzés akadályozta őt a felkészülésben, szinte végigstatisztálta az európai versenyeket. Mindezek után Lemond történelmet írt, hiszen sikerrel, mondhatni magabiztosan védte meg címét, és bevonult a sportág hat azon halhatatlanja közé, aki a mutatott teljesítménye alapján előkelőbb helyen is végezhetett volna. Javításra legközelebb augusztus 2—3—4-én az Ifjúsági Barátság Versenyen lesz lehetősége, ahol az 58 kilósok között lép szőnyegre, míg klubtársa, Seres János, aki a világbajnokságon csak tartalék volt, a 46 kilós súlycsoportban indul majd. A serdülő vb-n a szabadfogásúak két érmet szereztek. Manczák Engelbert (60 kg) a második, Kiss Károly (51 kg) a harmadik helyen végzett. A kötöttfogásúak versenyében tizenegy érmet gyűjtöttek a magyar fiatalok. Majoros István (43 kg), Megyes Mátyás (47 kg), Tóth János (76 kg) első helyet szerzett. Südi (40 kg), Fónai (55 kg), Berzicza (60 kg), Boros (70 kg) és Stark (95 kg) ezüst-, míg Szalai (40 kg), Ritter (60 kg) és Gégény (95 kg) bronzéremmel zárta a serdülővilágbajnokságot. legalább háromszor nyerni tudott. Van még azonban kit behoznia, hiszen két francia, Jacques Anque- til és Bemard Hinault, valamint a belga Eddy Merckx nem kevesebb mint öt alkalommal nyerték el a Tour-trófeát. A győztes nyilatkozata azt sugallja, hogy Lemondnak idén volt a legkönnyebb dolga: — Sokkal jobban szenvedtem a Tour előtt, mint alatta bármikor. Csoda, hogy üyen jó formába tudtam lendülni, bár rengeteget dolgoztam ezért. Idén .sokkal köny- nyebb dolgom volt, hiszen a csapattársak mindvégig támogattak, míg tavaly nem akadt segítőm, egymagámnak kellett helytállnom. A Tour de France egyébként rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyéből Lemond úgy emelkedett ki, hogy egyetlen szakaszgyőzelmet sem aratott, amire 1966 óta nem volt példa. A csaknem kétszáz indulóból mindössze hárman tudtak duplázni a szakaszgyőzelmek tekintetében, az olasz Gianni Bugno, MODELLEZÉS A debreceniek nyerték az emlékversenyt A modellezés egyik legnépszerűbb, s egyben a leglátványosabb versenyága az FSR-radióirá- nyítású hajómodellek küzdelme. A sportág hazai viszonylatban komoly fejlődésben van. Ezt mutatják a Kecskeméten élért igen jó eredmények. A korábbi években általában a megszabott fél óra alatt 50 körös eredményeket produkáltak a versenyzők. A hét végi kecskeméti találkozón mindhárom kategóriában ennél jóval több kellett a győzelemhez, például a 15 kcm-es modelleknél a 70 kör csak a harmadik helyhez volt elegendő. A kitűnően megépített pálya jól állta a „sarat”. A mezőny technikai tudását dicséri, hogy bólyarombölás egyszer sem fordult elő, és a sima vizen végig azonos pályán száguldoztak a kis versenycsónakok. A hét végi Kis Tíbor-emlékverseny—melyen 12 klub 47 versenyzője vett részt—, a Debreceni Városi Modellező Klub sikerét hozta, de a 3,5 kcm-es kategóriában a budapesti Kudük Vilmos most is verhetetlennek bizonyult A győztesek, 3,5 kcm-es kategória: Kudlik (Bp. Műszaki Egyetem Modellező Klub) 67 körrel. 6,5 kcm-es kategória: Kiss István (Debrecen) 75 körrel. 15 kcm-es kategória: Kiss Barnabás (Debrecen) 77 körrel. Csapatban: 1. Debreceni Városi Modellező Klub (Kiss Barnabás, Kiss Zsolt, Kiss István) 162 körrel, 2. Orosháza 148, 3. Dunaharaszti 142 körrel. (A csapatversenybe az előfutam 20 körös versenyének eredménye számított bele.) A pontversenyben a Kecskeméti Modellező Klub (Kis Tibor, Kis Róbert Mester János) összetételű csapata a 4. helyet szerezte meg. a holland Erik Breuking és a szintén holland Johan Museeuw. Az éllovasnak kijáró sárga trikót Lemond a zárószakasz előtt ölthette magára először, de a legjobbkor őrizte azt meg. Lemonddal ellentétben minden idők leggyengébb szereplésével zártak a házigazdák, hiszen Fab- rice Philipot mindössze a 14. helyen végzett az összesítésben, amire eddig nem volt példa. A franciák legjobbja, Laurent Fignon még a viadal első felében, egy bukást követően, hátsérülése miatt a Tour feladására kényszerült, míg a két napon át az élen állt Ronan Pensec a hegyi szakaszok egyikén „elszállt”. így megismétlődött az. amire 1925 óta nem akadt példa, vagyis a házigazdáktól senki sem került a legjobb tiz közé. Érdekes színfoltot jelentett viszont a rövid hivatásos múltra visszatekintő szovjet és keletnémet kerékpárosok debütálása. Az egykori legjobb amatőrök igazolták, hogy helyük van a profi mezőnyben is. RÖVIDEN • RÖVIDEN Jól kezdtek a magyar asztali teniszezők Hollsbrunnban, ebben az ausztriai kisvárosban rendezik az asztaliteniszezők serdülő és ifjúsági Euró- pa-bajnokságát, amelyre harmincegy ország fiataljai érkeztek. Eddig kevés kivételtől eltekintve a papírformának megfelelően alakultak az eredmények. A magyarok jól vették az első akadályokat, egyedül a tavaly Európa-bajnoki címet szerzett serdülő fiúcsapatunk szerepelt gyengébben és csak a 9—16. helyért játszhat. Mindez talán azzal is magyarázható, hogy a korcsoport hazai legjobbját, a 15 éves Bátorfi Zoltánt az ifjúsági csapat tagjaként nevezték. Az ifjúságiak között indul egyébként Laczkó Tamás, a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SE tehetséges asztali teniszezője is. A verseny szervezői elmondták, hogy szinte felmérhetetlen,.mit jelent a sportágnak az olimpiai eüsmerés. Európa utánpótlása szinte megújult, miután a fiatalok előtt is megnyílt a lehetőség, hogy egykoron olimpikonok lehetnek. A hangulat kitűnő, a játékvezetőknek is csak néha kell közbeavatkozniuk, főleg szabálytalan adogatások miatt. Néhány bírónak azonban váratlan gondja akadt a szovjet serdülő leánycsapat szereplése alkalmával. Kulagina kettő is van, Jekatye- rina és Tatjana, akik ikrek és annyira hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Nagyon nehéz megállapíta-' ni, hogy közülük melyik Jekatyerina és melyik Tatjana. Akadt, aki azt mondta: amelyik jobb formában van, akár a testvére helyett is játszhat a lelepleződés veszélye nélkül... Hammer László, az egyik magyar közreműködő játékvezető megjegyezte: — Egykor az angol Rowe lányok voltak a sportág ikrei, az ötvenes években a női párosban világbajnoki címet is nyertek. Nemrég a csehszlovák Broda fivérek okoztak gyakran gondot, hogy megkülönböztessük őket, s most itt van ez a két kedves szovjet kislány^ Nem árulom el a titkot, de én alaposan megfigyeltem őket, engem nem tudnak becsapni! Lemond bírta legjobban a to(u)rtúrát MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.10: Képújság 8.15: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.20: Aútómánia (ism.) 8.45: Szofja Kovalevszkaja — Szovjet tévéfilm 2. rész 9.55: Parlamenti napló 16.45: Képújság 16.45: Pannon Krónika 17.05: Nachrichten — Hírek német nyelven 17.10: Ecranul nostru — A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi magazinja 17.40: A vadász fia'— NDK-kisfilm 18.10: Aki „letapogatta" a Holdat 19.05: Reklám 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: A polip — Olasz tévéfilm, 9. rész 21.10: Reklám 21.15: Parlamenti napló 21.45: Stúdió'90—A tv kulturális hetilapja 22.45: Jóakarat Játékok 23.35: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Endrei Judittal és Dömsödi Gáborral 16.15: Képújság 16.30: TV 2 Benne: Reklám, riportok, időjárás, zene 17.05: Torpedó 17.20: Ifjúsági labdarúgó Európa-bajnokság Kb. 18.10: Gyerekeknek! 19.20—19.30: Tabi László: Kutyaszerencse — Tévévígjáték (ism.) 20.28—20.38: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Gondolkodó 22.15: TV 2 Kb. 22.50: Napzárta MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Animációs film. 6.40: Dokumentumfilm V. Szemin író életéről. 7.10: Vadállatok a cirkuszban. 7.55: Zenés műsor. 8.35: Pszichoterápiái metodika. 9.20: Gyermekműsor. 10.20: Kollázs, reklám, információ. 10.50: Híradó. 13.30: Tévéhírszolgálat. 13.45: Hajtott bennünket az ifjúság — Film. 14.50: Közgazdasági tévéfolyóirat. 15.20: Zenés műsor a szaxofonról. 16.00: Haladás, információ, reklám. 17.00: Jóakarat Játékok. 19.50: Benőni és Rózsa. 20.45: Szó — Irodalmi-művészeti műsor. 22.45: Tévéhírszolgálat. 23.10: A forradalom szülötte. 00.36: Sportműsor. 2.06: Dunajevszkij zenéje. ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés — magyarul. 16.15: Tv-napló — magyarul. 16.25: Barázda — magyarul. 16.58: Műsorismertetés. 17.00: Tv-napló. 17.20: Gyermekműsor. 17.45: Fenntartott idő. 18.15: Ma, tegnap, holnap — románul. 19.15: Gyermekműsor. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Sorozatfilm. 21.00: Filmciklus. 22.00: Tv-napló. 22.20: Népi zene. Utána műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle 8.20: Szonda 9.05—11.00: Napközben (ÉLŐ) URH-sávon: 10.00: Egész napos közvetítés az Ország- gyűlésről 11.10: Hagyományos népzene Kanadából 11.34: A 22-es csapdája 12.45: Intermikrofon 13,05: Klasszikusok délidőben — Zenekari muzsika 14.05: Szellemtörténetek 14.35: Dzsesszmelódiák 15.05: Ezredforduló — A Rádiószínház dokumentumműhelyének műsora 16.15: Szívesen hallgattuk Középhullámon: 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág URH-sávon: 18.30—19.15: Közvetítés az ifjúsági labdarúgó EB Magyarország—Portugália mérkőzésről 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.38: A Muzsikás együttes játszik 19.50: Hajszálgyökerek 20.35: Operaslágerek 21.05: Rebellis sztárok 22.30: Szép hangok özöne a város szélén, avagy Qualiton minden mennyiségben PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Robi, TobiésaTöfröcsó — Fantasztikus rádiójáték gyerekeknek ( 8.45: Márokpapiban — Bakó Évával beszélget Ungváry Ildikó 9.00—13.45: Nyári zene-szó (Élő) Benne: biokkműsorok 14.00: Betűtenger — Benedikty Béla műsora 15.05: Csúcsforgalom (Élő) 17.00—21.00: RádióMa 17.30: Garázs 18.00: Helykereső 19.30: Popregiszter • 20.20: Más-világ 21.13: Rólunk van szó! 21.20: Nótakedvelőknek 22.24: Halló, ki beszél? 23.03: Sporthíradó 21.20—0.14: Deák Bili Gyula bluesestje BARTÓK RÁDIÓ: _______ 9 .10: Üj Eterna-lemezeinkből 10.20: A magyar nyelv századai 10.35: A csúnya férfiak városa — Bródy Sándor novellája 10.47: Menotti: Amelia bálba megy 11.43: Fúvós muzsika 12.05: Kamarazene 13.00: Hallgassuk újra! Vízparti történet — Epizódok Si Naj-an regényéből 14.06: Szimfonikus zene 15.20: Bellini operáiból 16.05: Magyar zeneszerzők 17.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (Élő) 18.05: Holnap közvetítjük 18.30: Na maternjem jeziku —A MR szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Muttersprache — A MFPnémet nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: A Purcell énekegyüttes felvételeiből 20.05: Kapcsoljuk a Budapest Kongresz- szusi Központot (Élő) Kb. 20.40: Csillagom, virágom... Kb. 20.45: Tudósportré — Öszidőben Kb. 21.00:A hangverseny-közvetítés folytatása Kb. 22.00: Sergiu Luca hegedül 23.06: Rádiószinház: Harmat hull a peóniába ... — Bakos Ferenc hangjátéka SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Megyeri Valéria. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, úttnform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások — Strandidény közepén.) 16.00—18.00: A 94.9 MHz-es szegedi URH-adőn: szolgáltató adás.