Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-21 / 170. szám

1990. július 21. • PETŐFI NÉPE • 5 ANTALFY ISTVÁN: Visszhang Az igaz szóról álmodom. Lámpással mégsem keresem az embert. — Várj, Diogenész! Mit tudsz még mondani nekem ? A szerétéiről álmodom. Az emberségről. Híd alatt bujkálok, félek. Mit lelek? Visszhangoznak hideg falak . .. HOGYAN LÁTTA EGY KUN PARASZTLEGÉNY? Kunszentmildósról — Szárszóra Baki Mihály 1934-es naplójából A napokban Fülöpszálláson ta­lálkoztam özvegy Baki Mihályné- val, a kun falu köztiszteletben álló lakójával. A régi Fülöpszállásról és a protestáns mezővárosi hagyo­mányokról beszélgettünk. A csalá­di irattárból előkereste elhunyt fér­jének, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatósága egykori főre­vizorának levelezését, iratait. A kunszentmiklósi születésű Baki Mihály a Baksay Sándor Gimnázi­umban érettségizett. Nem volt egyedül a jeles alma mater hallga­tói között, aki fiatalon megpróbál­kozott a versírással, a műfordítás­sal, a naplóírással. A parasztok kemény életét ideje­korán megismerő fiatalember - 13 éves volt, amikor a váltók miatt tönkrement édesapja öngyilkos lett — huszonnégy évesen (akkor járta a gimnázium hetedik osztá­lyát), a Soli Deo Gloria szervezésé­ben részt vett a magyar politika- és gondolkodástörténet nagy jelentő­ségű eseményén, az 1943-as nyári szárszói találkozón. A felejthetet­len napokról írt jegyzeteit, napló­ját is megtaláltuk iratválogatás közben. Érdekesebb részleteit - az özvegy engedélyével — most közreadjuk. A „belső használatra” írt vallo­mások igen jellemzően mutatják, hogyan látta múltját, jelenét s ko­rának szellemi géniuszait egy fia­talember az országégés előtti utol­só pillanatokban. Mit értett meg az elhangzottakból? Hogyan értel­mezte a máig gyakran idézett, sok­szor elemzett beszédeket: Németh László, Erdei Ferenc, Veres Péter, László Gyula és Karácsony Sán­dor szavait? Nyár volt. Balaton. Fiatalság. A magyar jeremiások vért, veríté­ket, országégést, nemzet- és kultú­rapusztítást ígérő, félő szavait el­nyomja a szívhang; a bontakozó szerelmi idill. A teóriákkal viasko­dik az élet; az élni akarás ... A napló oly érzékletes, oly ele­ven, hogy nem nehéz elképzelni: magunk is ott ülünk a tömegben, a szárszói faluszéle füzesekkel kö­rülvett, füves tisztásán. Meleg van. Kánikula. A közelben sínpár. Időnként vonat rohan Budapest vagy Zalaegerszeg felé. Nem köny- nyű figyelni. Legalábbis az elő­adókra! Pedig a szomorú magyar jövőt vetítik elénk. Azt a tragédi­ákkal terhes fél évszázadot, amely­nek végül Baki Mihály is az áldo­zata lett . . . Farkas P. József ' A leghosszabb évem MOSHE SANBAR: C and bérg Gusztáv, érettségi előtt álló fiatalember, a körül­ményeihez igazodva élte viszony­lag nyugodt életét Kecske­méten, de — mint 1955-ben el­kezdett könyvében, már M. Sandbergként írja — a negyvenes évek elején a zsidótörvények ala­posan megnyirbálták az üzleti te­vékenységet, kulturális és sporté­letet, ennek ellenére élénk hitköz­ségi élet folyt a Duna—Tisza kö­zének már ekkor is fontos váro­sában. Majd így folytatja vissza­emlékezését: „Ahogy szaporod­tak a tiltó rendeletek, úgy lettünk mi, fiatalok egyre aktívabbak. Ha a cél a megalázásunk volt, ezzel szinte bakot lőttek, mert ed­dig teljes asszimilációban éltünk a magyarokkal, és eszünkbe sem jutott a cionizmus, vagy zsidó na­cionalizmus, most azonban nagy változás állt be gondolkodásunk­ban. Megtárgyaltuk a kérdést, vajon most mi magyarok va- gyunk-e, vagy sem. Erre csak nemmel tudtunk felelni. Miért fogadjuk el a magyarokat, ha ők nem fogadnak el minket? Nem voltunk cionisták, új eszmékről, nemzeti mozgalmakról azt sem tudtuk, mi fán terem. De valami forrongás, kiútkeresés, lázadás volt a levegőben.” 1944. március 19-én gyökere­sen megváltozott a helyzet |§- a németek elfoglalták hazánkat. A megszállók elhatározták a ma­gyar zsidóság deportálását, akik­nek túlnyomó része német meg­semmisítő táborokba került, az emberi méltóság semmibevevésé­nek olyan körülményei közé, me­lyek párját a történelem az ókori és keleti rabszolgaság és a gladiá­torjátékok számbavételével sem ismert eddig. Ezt élte át szerzőnk. Ezt rögzítette akkor, amikor a zsidó tömegek idegeikben hor­dozták a gettópszichózist, a progrom rettenetét. Lelkűkben minden vélt vagy valódi bánta- lom tízszeres visszhangot vert, előítéletekre előitéletekkel vála­szoltak, s cserébe ismét csak elő­ítéleteket kaptak. „A leghosz- szabb évem” nem ilyen, hanem szikár, tárgyszerű, már-már ön­magát és múltját kívülről és tá­volról, részletekre figyelő emléke­zés. Egy ember tekint vissza, hogy ne feledjünk. A szerző (mostani nevén Mos­he Sanbar), lapunk több mint egy évvel ezelőtti híradása sze­rint, járt idehaza és találkozott volt osztálytársaival. Hosszú út áll mögötte azóta, hogy az ameri­kai csapatok 1945 áprilisában felszabadították táborukat. Ké­sőbb kijutott Palesztinába, részt vett az Izrael állam megteremté­séért folyó harcokban, többször megsebesült. Jogot és közgazda­ságtant is tanult, volt miniszte­riális ember, bankvezér. Jelenleg a Leumi Bank elnöke, s mint ír­ják róla, „kiemelkedő fontosságú közéleti tevékenységének tekinti a Mágyar Zsidók Világszövetsé­gének, valamint a Magyar—Iz­raeli Társaság elnöki feladatai­nak ellátását.” Az IKVA Könyv­kiadónál megjelent visszaemléke­zése jogdíját a budapesti, Do­hány utcai zsinagóga felújítására ajánlotta fel. — miatt — KOCZÓ ILDIKÓ: Nyugalom után Megtorpanásait képtelen voltam rossz szemmel nézni, másképp nem is lehet kikerülni az ácsorgó éhes szakadékokat, melyeket körbe félemlített fák takarnak. S a kedvenc karosszékem volt, most kidőlt, messziről még hallani a fejszecsapásokat, amint a halál egy visszhangba kezd, majd belesüpped az örök hintázásba. BERTÓK LÁSZLÓ: Egy kődarab alatt az ég Többet mint amit lehetett talán ez lett volna a szép a látványos merényletek a letagadott vereség egy kődarab alatt az ég a folyton táguló lehet s a megvalósult buborék a fölfogható képzelet hogy itt'állok és így teszek és hogy a mindenség a tét s a visszatérő üzletek a fal tövében a misék s hogy imádkozni illenék de csak mentséget keresek. 1943. AU­GUSZTUS 24., KEDD Szárszó ( részletek ) Veres Péter bevezetőt mond, a tábori renddel kapcsolatban. Kinyilvánítja, hogy a fegyelem legbiztosabb alapja a kol­lektivitás. Egyidejűleg kijelentette, hogy a világon a legelső a keresztényi szel­lem. Erdei Ferenc társadalomtudomá­nyi előadásában kifejti, hogy a ma­terialista társadalomszemlélet vitán felül áll. Elleniében a klasszikus szociológiával. Az előadó sokat összehord, reális, konkrét, pozitív alakulásról, szerkezeti összetartó intézmény produktumokról. Szé- náz-szalmáz. Bohém frizuráján, a feje búbján rokonszenves és lírai fa­levelet visel, melyet valószínűtlen művésziességgel dobott rá a szél. Mellettem lázadó barátom ai előadást indokolatlannak és érdek­telennek minősíti, és szidja az elő­adót. Akik a hűvösön hevernek a füzek alatt, nagyrészt szundikál­nak. En is álmos vagyok. Hallunk a birtokos vezető nemesség kapita­lista pozíciójáról, egzisztenciájáról. Egy kis barna, valószínűleg egyete­mista lány, nem messze tőlem, a nyárfa hűvösében unatkozva, szen­vedő arccal néz tétován rám. Bará­tom már tudni véli az előadó célját, aki csak a nemességet támadja, de a zsidóságot nem. A kis barna fel­kelt és idébb jött, most áll és a dere­kán megigazítja a piros övét. Úgy látszik, nem nagyon érdekli az elő­adás. Pedig már a zsidó kapitaliz­mus kialakulásáról van szó. Tisza István 27-es korszakában. Vonat zúg el. A kislány eltűnt. Már a 19- es proletárforradalmat tárgyaljuk. Az előadó gesztikulál és izzad a napverőn. A füzesligeti porond kö­zéppontján. Megállapítja, hogy a parasztság képviseletien és veszély­telen politikailag. Ellenben a mun­kásság jelentős erőt képvisel a libe­rális demokrata állam bethleni rendszerhagyományában. A délutáni előadásról kissé elkés­tünk, ugyanis dohányt kerestünk a faluban. Egy pakli zöld négyessel a zsebben végre megérkezve hallhat­tuk a konklúziókat. Hogy a mun­kásság szervezett társadalma a jövő megújhodásának a letéteményese, de politikai érvényesülése a pa­rasztság magatartásának függvé­nye. Már a vita hevében vagyunk. Egy erdélyi pap nagy lendülettel cáfolja Veres Péter elveit, hogy a szocializ­mus mindenekfelett való,_ és a val­lás másodrangú ügy. Állítja - nem kis helyeslést váltva ki az au­dienciából —, hogy a múlt tapasz­talatai alapján a szocializmus ér­vényre jutása véres terrort eredmé­nyezne a proletárok kezében. A magyarság boldogulása nem va­lósulhat meg ezeréves kereszténysé­günk elvetése által. Hanem csakis a tiszta keresztényi szellem és erkölcs szívüggyé válásával. AUGUSZTUS 25., SZERDA Ma délelőtt Németh Lászlóé a szó. Nagyrészt igazat ad Erdei teg­napi fejtegetésének. Kifejezi aggo­dalmát a háború utáni, a győztes hatalmak kényszerként létrejövő helyzetéről. (Baki is jelen van, nagy fűzfa alatt ül, a falevelektől alig láthatom az arcát. Remélem, ma már jpbban megközelíthetem Ót.) Itt látom a hallgatóság soraiban, napnak szemben ülve, Sinka Ist­vánt. Kék ruhában, nyitott ingben. Arca erősen napbarnított, stuccolt bajuszt viselt. Nézése nyugodt, ko­moly, kifejezéstelen. Nehéz elkép­zelni, hogy sírni is tud. „Az osztálytalan társadalmat másnak mint értelmiséginek el sem tudom képzelni” — mondja Németh László. — „A paraszt majd csak azért visel csizmát az értelmiségiek között, hogy meg tudják különböz­tetni." (Nagy derültség.) Érdekes, hogy itt nagyrészt intel­ligens értelmiség verődött össze és a viták tárgya majdnem állandóan a szocializmus és a közösségi szel­lem, és mégis, az étkezésnél a jelen­levők nagy többsége egyáltalán nem a közösségi szellemhez híven viselkedik. Önzőén és állatian tolakszik, úgy, hogy sokan kétszer is kérnek maguknak az ételből, míg mások­nak — a kevésbé közösségieknek — egyszer se jut. Mert nem hajlan­dók baromként túrni egymást a gyomrukért. Eszembe jut, hogy mikor vasár­nap reggel elindult velünk a vonat hazulról, pár kilométer után az én kb. 15 kilós csomagom leesett a polcról, éppen egy alatta ülő utas fejére. Képzelem, milyen impresszi­ója lehetett szegénynek, de mi ezt kedvező előjelnek vettük, és még nincs is semmi okunk panaszkodni, idáig. A szárszói vonaton ismerős is akadt, egy nálunk, Kunszentmikló- son végzett fiú, és sok érdekes figu­ra. Bohém frizurát, zsinóros dol­mányt viselő kolonista kispap, csiz­más öreg parasztatyafi, aki nagyon bölcs volt, és Darvas Józsefet fény­képen mutogatta. Es Jóska komá­nak nevezte. AUGUSZTUS 26., CSÜTÖRTÖK Jócsik Lajos előadását hallgat­juk a Duna-medence gazdasági ál­lapotáról. Ismételten mindazt, amit középiskolai történeti, földrajzi, gazdasági, társadalmi tanulmánya­ink alapján már tudhatunk. Jellem­zi a Habsburgok telepítési politiká­ját és a németek gazdasági imperia­lizmusát a nyugati és közép Duna- medencében. Ismerteti a Fuggerek szereplését, a kapitalizmus kialaku­lását hazánkban. Elárulja, hogy Németország másfél milliárd pen­gővel tartozik hazánknak. Az elő­adás meglehetősen száraz, telve adatokkal és számokkal. Idéz Clo- dius német miniszter 1931-ben tar­tott bp.-i beszédéből, miszerint Németország és Magyarország kö­zött élénk anyagcserét kell fenntar­tani, Németország saját tőkéjével is hozzá kíván járulni a magyar ipari és gazdasági megújhodás ki- fejlesztéséhez. De a legújabb gaz­dasági helyzet a gazdasági függés kezdetét jelenti. Megdöbbentő az a kijelentése, hogy a Németországba, illetve ke­letre „exportált" szlovák zsidók el­szállítási költsége többre rúgott, mint amennyi értékű munkát a zsi­dók végeztek, és ezt a többletet le­vonták Németország szlovákiai tar­tozásaiból. Megállapítja az előadó a végső konklúzióban, hogy a kö­zép-dunai medence gazdasági bol­dogulása csak az idegen gazdasági befolyás végleges kiküszöbölésével valósulhat meg. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK Tegnap délután lusta voltam je­gyezni, így a mulasztásomat most iparkodom pótolni. A délutáni elő­adást László Gyula tartotta a ma­gyarság letelepülésének és ősi szel­lemének a történetéről. Karácsony Sándor debreceni egyetemi tanár pedig a „magyar nevelésről." Mind­két előadó idáig a legmagasabb színvonalat mutatta, és a hallgató­ságra a legmélyebb hatással volt. Közderültséget váltott ki Kará­csony Sándor hasonlata, hogy a re­formátus harang így szól: adta — teremtötte, a katolikusoké: Jézus, Mária, az evangélikusoké: nem is tudom, hogy lösz, mint lösz. Ma­gyarság, bölcsesség, humor — paj­tásság és szeretet érzett a hangjá­ban. Mindenkit elbűvölte Este a tűznél Nagy István égy novellát olvasott fel, de nem olyan sikerrel, mint előző este Sinka a költeményeit. Figyeltem Babi ar­cát. Úgy vettem észre, mintha szo­morúbb lett volna a szokottnál, és néha lopva találkozott a tekinte­tünk. Ki lehet ez a majdnem igény­telen, de mégis elragadóan bájos ar­cú kis bakfis? Délután hallottam, amikor egy idősebb úrral beszélget­ve azt mondta, hogy azt hiszi, ő itt a legfiatalabb leány, és mégis azt jósolták neki, hogy még a nyáron férjhez megy. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT Most egy népművészetről hadaró úr áll a porondon. Darál, darál, da­rál ész nélkül. Hangsúlytalan, mo­noton hangon. Úgy olvassa a textú­rát. Valami meséről, Babszemjan- kóról elmélkedik, de nem bírom kö­vetni és nem is köti le a figyelmem. Bárcsak már befejezné! Babi itt ül előttem, jobbra, két mé­ternyire. Most kétszer is idenézett, de nem merek rámosolyogni, mert félek, hogy elriasztom. Ha tudná, mennyire szeretnék valamit mondani neki, valamit, akármit, csak már végre közelebb lennénk egymáshoz. László Gyulától autogramot kér­tem egy lapra. Mástól senkitől se kérek. O itt a legkülönb a szemem­ben. Hasonlít Gál Sándor tanár úr­hoz László Gyula viselkedése. Mi­előtt szól, vagy mondatot kezd, mé­lyen megfontol, aztán tárgyilagosan kijelent. Közben néha nyel egy na­gyot. De figyeljünk Kissre! Babi az előbb beszélt egy fiúval. Hallottam, mikor azt mondta, hogy hódmező­vásárhelyi. Most egy másik fiú ül mellette és kompromittálja. Nem tudom, tetszik-e Babinak ez, de én így sohase fogok odatolakodni hoz­zá. Azt mondja Kiss: „pozitív isten­hit nélkül közösség nincs és nem is lesz, és ez nem kocsmacégér, hanem átélt valóság”. „Állam és társada­lom egy — szét nem választható”. Beszéde nagy helyeslést vált ki. „Ha valaki hullát boncol, nem talál benne lelket”. A materializmust el­avultnak mondja, mert nem kielégí­tő eredményt mutat. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT A tegnap délutáni előadáshoz hangzottak el hozzászólások. Töb­bek között érdekes volt egy pa­rasztfiú fellépése, aki nem azonosí­totta magát a konferencia résztve­vőinek a többségével, hanem kije­lentette, hogy a parasztságnak nincs szüksége idegen rétegből való vezetőkre, mert önmagából óhajt megújhodni. Kár, hogy a fiú félmü­veit volt és ez miatt ironikus mosoly jelent meg sok arcon. Itt ül mellet­tem Kassák Lajos és egy munkásfi­úval beszélget. Mondja, hogy a lázi- tás módszere az, hogy először Kos­suthot, Rákóczit és Bethlent kell dicsőíteni. Azután Dózsát, majd a szocializmus szellemét, és Marxot. Mondta, hogy ebben egyetért vele Sinka, Szabó Pál és még több író- társa is. Erdei Ferenc a magyar földkér­dést fejtegeti. Azt mondja, hogy a parasztbirtok 30-50 százalékát ké­pezte az ország területeinek, a többi nagybirtok volt, és 45 százalékban még ma is az. Ez volt oka a kiván­dorlásnak is. En a földkérdést Ke­rék Mihály müvéből ismerem. Erdei beszéde számomra nem jelent újsá­got. AUGUSZTUS 29., VASÁRNAP Tegnap délután Veres Péter szólt még a földkérdésről. Állás­foglalása teljesen baloldali volt. Utána két hozzászólás alapján megvilágosodott előttünk a konfe­rencia konklúziója. Ha mi magya­rok boldogulni akarunk, a jövő­ben nem szabad függővé válnunk sem a germán jobboldaltól, se a zsidó, orosz baloldaltól, hanem a kettő között a középutat, a ma­gyar utat, a harmadik oldalt kell választanunk, és egyedül Istenben kdl bíznunk. Juhász Géza és Féja is ebben az értelemben nyilatko­zott. Juhász kijelentette, hogy nem félti a magyarságot a veszélyektől, mert a magyarság a történelmi példák igazolása szerint éppen a legválságosabb időkben tudott leg­kiválóbb lenni. f-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents