Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-17 / 166. szám

1990. július 17. ® PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT Az érmek ellenére A magyar vívósport vészjelei Füredi Marianne, az MTI kiküldött munkatársa jelenti: Július elejétől kilenc napon át Lyonra figyelt a vívóvilág, a francia városban rendezték meg a sportág 43. felnőtt világbajnokságát. Az esemé­nyen a magyar küldöttség egy arany- és három ezüstérmet szerzett, s ezzel az éremtáblázat harmadik helyére került. Egyértelmű a megítélés: tovább őrzi a helyét a világ élvonalában. (A tavalyi eredményt túlteljesítette a válogatott, hiszen Denvefben a női párbajtőrcsapat aranyérme volt az egyedüli dobogós hely.) Hogy valójában „mi van a számok mögött”, arról Kovács Tamás technikai igazgató nyilatkozott. — Az érmek számát tekintve a szereplés várakozáson felüli - kezdte Kovács Tamás. — Amint várható volt, kardban és a női pár­bajtőrben értük el a kiugró sikere­inket. Az érmek ellenére lássunk világosan: nehéz helyzetben van a magyar vívás! Mivel a két olimpia közötti félidőben vagyunk, már Barcelonára is gondolnunk kell. Sajnos, az ötkarikás pontszámítás szerint csak „egy fegyvernemesek” vagyunk, a női párbajtőr még nem olimpiai szám. Ismét bebizonyoso­dott, hogy egy-két versenyzőn mú­lik a siker. Ha ők jó formának örvendenek, van eredmény. Saj­nos, a kulcsemberek többsége már az idősebb korosztályhoz tartozik, rájuk 1992 után nemigen számít­hatunk. És ami elkeserítő: a fiata­lok között nincs olyan, aki helyük­be lépne, megfelelően pótolná őket. Mivel az eredmények értéke­lésekor nem csak a mára kell gon­dolni, az utánpótlás rendezetlensé­ge miatt nagyon pesszimistán lá­tom a jövőt. Nehéz lesz megismé­telni a szöuli 1988-as eredménye­ket. Mindenképpen felül kell vizs­gálni a szakmai munkát. Egész év­re illik kiterjeszteni a központi fel­készülést, azt nem csak a vb előtti néhány hétre korlátozni. Mivel ná­lunk csak egy szűk réteg űzi ezt a sportágat, meg kell oldani a közös gyakorlást. A különböző egyesüle­tekben folyó szakmai munka szín­vonala között jelentős az eltérés, így az eredmények olykor csak vé­letlenszerűek. — Az általános jellemzés után értékelné külön is a fegyvernemek lyoni szereplését?, — Férfitőrben Érsek Zsolt dön­tőbe jutása siker, de a többiek el­maradtak a várakozástól. Az egye­sület — bár két helyet javított a tavalyi hetedik helyezésén — ennél többre képes. A női tőrözők vára­kozáson aluli egyéni szereplése után kellemes meglepetés volt a csapatban elért hetedik hely. Kis szerencsével előkelőbb helyen is végezhettek volna. Dicséretet érde­mel Lantos Gabriella, aki kitűnő­en szerepelt. A visszatért Kovács Edit rutinjára nagy szüksége volt a csapatnak. Érthetetlen, hogy Mincza Ildikó a döntőig jól vívott, ott viszont csődöt mondott. Férfi­párbajtőrben négyen is eljutottak a 32-es tábláig. Kovács Ivánnak újoncként sem lett volna szabad ilyen hamar búcsúznia! A csapatot a nyolc közé vártam. Kudarc, hogy ez nem sikerült. Önmagáért beszél, hogy a kardozók leggyen­gébb egyéni helyezése a 18. volt —- szereztek egy első és egy ötödik helyet. A csapataranyérem azon múlott, hogy a döntőre nem han­golódtak rá annyira, mint az NSZK elleni elődöntőre. A finálé­ban hagyták kibontakozni a szov­jeteket. A női párbajtőrcsapat jól szerepelt, de egyéniben legalább két versenyzőnek a döntőbe kellett volna jutnia. Horváth Marianna és Szőcs Zsuzsa korai kiesése szomo­rúvá tett. — Mi jellemezte a világbajnok­ságot? — Nőtt a versenyzők létszáma, nagyon kiegyenlítődött a mezőny tudása. Ma már senki sem mehet biztosra. A győzelemhez nem elég a technikai tudás, jó versenyzői adottságok, küzdőképesség is kell. Olyan kis különbségek döntötték el a helyezéseket, hogy ha újra ren­deznék a vb-t, bizonyára minden­hol más végeredmény születne. Színvonalas versenyeket láttunk. Kár, hogy a minősíthetetlen rende­zés megkeserítette mindenki életét. Jómagam harminc éve veszek részt világbajnokságokon, de ilyen gyenge rendezéssel sehol sem talál­koztam. Ebben a nemzetközi szö­vetség is hibás. Azt szeretnénk, ha a tömegtájékoztatási eszközök népszerűsítenék a sportágat. Ám azt hogyan várjuk el tőlük, ha a szakemberek éppen ellene tesz­nek ...? Lyonban minden a feje tetején állt, óriási volt a zűrzavar. Nem lehetett tudni: hol, mi törté­nik. Viccesen azt is mondhatnám: könnyű dolgunk lesz jövőre a bu­dapesti vb-n, mert ezt a rendezést már csak felülmúlni lehet... — fejezte be Kovács Tamás. EGYENES, ŐSZINTE, NYÍLT SZÓ ÉS TÁRGYILAGOSSÁG A sport nem független mikrokozmosz Gallov Rezső „bemutatkozó” sajtóértekezlete Ismert, július 15-ei hátállyal felmentették beosz­tásából Tibor Tamás miniszterhelyettest, az Orszá­gos,Sporthivatal elnökét, továbbá a két korábbi alelnököt is. Egyszersmind a művelődési és közok­tatásügyi miniszter kinevezte Gallov Rezsőt az OSH elnökévé, helyettes államtitkárrá. Az 54 esztendős újdonsült sportvezető hétfő délelőtt a Hold utcában tartott bemutatkozó saj­tóértekezletet. Bejelentették, Gallov Rezső mun­káját két elnökhelyettes, dr. Jakabházy László és Pálmai József segíti. Előbbi az iskolai és — úgy­mond — rekreációs sportért lesz felelős (ezt ko­rábban szabadidős sporttevékenységnek hívták), míg Pálmai József a gazdasági ügyeket irányítja. Felmerült, a versenysportot ki felügyeli majd? Nos, egyelőre az az ŐSH főosztályvezetője, Loch- mayer György feladata marad, amint a múltban is volt. Természetesen elképzelhető, hogy a későb­biek során találnak erre megfelelőbb személyt, s az sem kizárt, hogy maga Gallov Rezső „tartja a szemét” az élsporton. Gallov Rezső elöljáróban önmagát mutatta be. Negyvenkét évet töltött el a sportéletben. Vízilab­dázóként OB I-es sportoló volt, a válogatottságig vitte. A későbbiek során a Magyar Úszó Szövetség főtitkáraként fáradozott, tanított a Testnevelési Főiskolán. Képzettsége-végzettsége az újságírás is. Az utóbbi öt évben Kanadaban ténykedett, többek között a Sport Canada is számított szaktanácsaira. (E szervezet feladata körülbelül ugyanaz, mint Magyarországon az OSH-é, hiszen a tengerentúli országban nem is titkoltan igen nagyra tartják a magyar sportéletet, így hát szervezési ügyekben is gyakran „másolnak”.)- Mielőtt megkérdeznék, hadd válaszoljam meg firtatás nélkül is azt, hogy viszonylag hosszú, külföldön eltöltött időszakot követően miként es­hetett rám a választás? — így Gallov Rezső. — Nos valóban, első pillantásra kicsit távol kerültem a magyar sportélettől, ám attól azért sohasem sza­kadtam el. Amikor áprilisban illetékesek megke­restek, és velük tájékozódó jellegű megbeszéléseket folytattam, azonnal éreztem — és éreztettem is ... —, hogy igen nagy megtiszteltetés lenne számomra ezt a munkakört betölteni. Gallov Rezső ezután azt az időszakot elemezte, ami április és július eleje között telt el, és sok, az OSH-ban dolgozó ember számára jelentett egyfaj­ta „átmeneti időszakot”. Szerinte valóban kicsit hosszúra nyúlt a „kétségek korszaka”, de már hét­főn — ez volt az első munkanapja! — kifejtette az OSH kollektívája előtt: vezetőként az egyenes, őszinte, nyílt szó híve és embere! Kedveli a tárgyi­lagosságot a vitás'kérdések megítélésében. Érzése szerint a kormányzó párt és a koalíció tagjai, az ellenzék a sportot a kellő gondossággal kezeli. Mert, ugye, nem mindegy, az ország polgárai mi­lyen általános testi erőnek, egészségnek örvende­nek (vagy nem örvendenek)! — Természetesen a sport nem függetleníthető a politikai és gazdasági elet területeitől — szögezte le Gallov Rezső. — Tehát nem egy független mik­rokozmosz. Éppen ezért az elkövetkező időszak­ban igen gondosan kell tanulmányoznunk, mik a legsürgetőbb tennivalók. Nem vagyok és nem le­szek hajlandó száguldani. Tudni akarom, hová megyünk, s mi a legelőnyösebb oda vezető út. Gallov Rezső így elemzett a továbbiakban: hely­teleníti azt a szemléletet, amely különbséget tesz az él- és tömegsport között. Szerinte a sport vala­mennyi ágazatát nagy egészében, az egyes terüle­tek szerves összefüggésrendszerében kell kezelnie az általa vezetett OSH-nak. Nincs, nem lesz alá- és fölérendelés, hiszen az iskolai sport legalább olyan fontos, mint a versenysport! Nem vitás, a magyar sport óriási hagyományokkal rendelkezik. A múlt fenyes sikerei csakis segítséget jelenthetnek a ma kétségkívül nem túlzottan rózsás helyzetében, ami­kor egyesületek szűnnek meg, sportági szövetségek pedig egyes alkalmakkor fizetésképtelenek. Kife­jezte azon meggyőződését, hogy a Magyar Olim­piai Bizottsággal karöltve serényen, eredményesen dolgozva képesek lesznek úrrá lenni a most érezhe­tő gondokon. Aláhúzta annak fontosságát: a meg­lévő sportlétesítményekkel igazgyöngyként kell bánni, mert azok elvárt módon történő kezelése a jövő sikereinek egyik fontos záloga. Az OSH új elnöke szerint a jelenlegi sportveze­tésben többnyire igencsak rátermett, hozzáértő szakemberek dolgoznak, ezért nem terveznek föld­indulásszerű személycseréket. „Minden nagyrabe­csülésem a korábbi magyar sportvezetőké, akik tudásuk legjavát nyújtották munkájuk során an­nak érdekében, hogy a magyar sport megőrizze világhírnevét. Ezért szeretnék most köszönetét mondani Tibor Tamásnak is, e székben elődöm­nek, aki fáradtságot nem ismerve dolgozott" — mondta Gallov Rezső. LOVASSPORT Érmekért pattantak nyeregbe a halasi lovasok Mezőhegyesen folytatódott és vasár­nap fejeződött be az országos díjugra­tó-bajnokság. A négynapos vetélkedőn 80 lovas 170 lóval vett részt. Nagysze­rűen szerepeltek a kiskunhalasi Határ­őr Dózsa lovasai, akik a szombaton nyert csapatbajnoki aranyérem mellé vasárnap még két ezüstöt és egy bronz­érmet szerezték, és ezzel valamennyi szakosztály, közül a halasiak voltak a legeredményesebbek. A junior egyéni bajnokságban Fodor Gábor így is bal- szerencsésnek mondhatja magát, mert mindössze egy hibaponttal szorult a jászjákói Apró József mögé. Ebben a versenyszámban a másik halasi lovas, Fazekas István lett a bronzérmes.- / A VASÁRNAPI EREDMÉNYEK: Junior egyéni bajnokság: 1. Apró Jó­zsef (Jászjákó) Merán n. í. 0 hibapont­tal 2. Fodor Gábor (Határőr Dózsa) Tekergő n. 1. 1 hibaponttal 3. Fazekas István (Határőr Dózsa) Urán n. 1. 7 hibaponttal. Felnőtt egyéni bajnokság: 1. Göttler Vilmos (Orosházi Dózsa Tsz) Kemál n. 1. 0 hibaponttal 2. Varró József (Határ­őr Dózsa) Kikelet n. 1. 20 hibaponttal 3. Bálint (Enying) 28 hibaponttal. A kezdő lovak díjugratásán indult Rácz József, a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz lovasa, aki az erős mezőnyben be­jutott a döntőbe, de ott már kevés si­kerrel versenyzett és a 9. helyet szerezte meg. • TOTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 28. játékhetére 5 462 918 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 2 761 178 forint; 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 637 195 forint; 12 találatos szelvény 417 darab, nyereményük egyenként 10 187 forint; 11 találatos szelvény 6414 darab, nyereményük egyenként 662 forint; 10 találatos szelvény 51 121 darab, nyereményük egyenként 125 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. • MA: LABDARÚGÁS: Előkészületi mérkőzés: Kiskunfélegyházi Hon­véd-Kecskeméti SC, Kiskunfélegyháza, 17 órakor. Mozgalmas volt a „tóparti roncsparti” • A technikai sportok egyik kistestvére, ha­zánkban még csak éle­dező roncsautók verse­nye óriási sikert aratott a hét végén, Kunfehér- tón. A vízpart közelé­ben kialakított pályát több százan állták kö­rül, s valamennyi futam izgalmas csatát hozott, osztatlan örömet okoz­va a nézőknek és ter­mészetesen az autók tulajdonosainak. Far­kas Tibor felvételei a kunfehértói derbin ké­szültek. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.25: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.30: Autómánia. Angol rövidfilm 7. rész (jsm.) 8.55: A babák tánca. Brazil film (ism.) 10i20: Képújság 10.25: Parlamenti Napló. Közvetítés az Or­szággyűlés ülésszakáról 16.45: Képújság 16.55: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora 17.05: Nachrichten. Hírek német nyelven. 17.1 Q: Unser Bildschirm. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi maga­zinja 17.40: Rajzfilmek 17.55: Magyarok Olaszországban. Doku­mentumfilm 18.55: OTP-gépkocsibetét-sorsolás 19.05:-Reklám 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19,30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: A polip. Olasz tévéfilm. 8. rész 21.05: Reklám 21.10: Parlamenti Napló 21.40: Stúdió ‘90. Az MT kulturális heti­lapja 22.40: Kézenfogva. Érdekvédelmi műsor ér­telmileg sérült embereknek és segítőiknek 23.00: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság Benne: Reklám — Riportok jS Időjárás — Zene 17.45: Bumm!!! Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 18.47: TV 2 19.00: Zenés nyári esték (ism.) 19.58: TV 2 20.25: Néprajzi értékeink 20.30: Útmutató. Vélemények az jskolai ■ hit- és vallásoktatásról 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Forró könnyeimmel. Osztrák tévé­film. 1. rész Kb. 23.05: TV 2 — Napzárta MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 04.30:120 perc. 06.35: Népzene Uzsgo- rodból. 07.05: Gyermekek órája. Benne: francia nyelvlecke. 08.05: Elmúlás. Tévé­film 1—2. rész. 10.20: Reklám, közlemé­nyek, információk. 10.30: Híradó. 13.30: Hírek. 13.45: Tudományos híradó. 14.30: V. Baranova Donizetti, Verdi, Rimszkij- Korszakov áriáit énekli 15.10: Bajnokok tanácsai kezdő sportolóknak. 15.55: Iraki népzene. 16.30: Híradó. 17.Q0: Rajzfilm. 17.25: A. Oszmerkin golgotája. Összeállí­tás a művész életéről. 17.45: Elmúlás. Té­véfilm 2. rész. 19.00: Híradó. 19.40: A nap interjúja. 19.50: Aszó. Irodalmi-művészeti egyveleg. 21.50: Esti hírösszefoglaló. 22.15: A forradalommal született. Filmso­rozat 2. rész. 23.31: Sporthírek. 00.01: Em­lékezés Arno Babadjianra. ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés — magyarul.' 16.15: Tv-napló — magyarul. 16.25: Ba­rázda-ismétlés. 16.55: Műsorismertetés. 17.00: TV-napló. 17.20: Sorozat gyerekek­nek — magyarul. 17.45: Dokumeotműsor. 18.15: Ma, tegnap, holnap — ruszin nyelvű műsor. 18.45: Fiatalok műsora. 19,15: Gyermekműsor. 19.25: Reklám. 19.3Q: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Sorozatfilm. 21.00: Tv- napló. 21.20: Filmciklus. 22.50: Műsorzá­rás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Hangszemle Középhullámon: 8.20: Einstein felesége es a relativitásel­mélet (ism.) 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05—11.00: Napközben (ÉLŐ) URH-n: 10.30: Egész napos közvetítés az Ország- gyűlés üléséről 11.10: Postabontás 11.35: A 22-es csapdája. 2. rész 12.45: Világhírlap. Nemzetközi sajtószemle 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Poggyász. Tudnivalók utazóknak 14.35: Dzsesszmelódiák 15.05: Hazátlan vagy? Dok.műsor 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Szívesen hallgattuk 17.05: Olvastam valahol 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.41: Régi magyar muzsika 19.50: Hajszálgyökerek 20.05: Van-e már tulajdonos, avagy hol tart a privatizáció? 20.35: Népdalfeldolgozások 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója: Hal­ló, ki beszél? Hangjáték 21.41: Katona Klári énekel 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Napközeiben, avagy óceánrepülés pilótakabinban PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Robi, Tobi és Töfröcsó. Fantasztikus rádiójáték gyerekeknek 8.31: Kököjszi és Bobojsza 8.49: Ancsurka, a boltos 9.00—13.45: Nyári zene-szó (ÉLŐ) Benne: biokkműsorok 14.00: Sokféle. Szórakoztató irodalmi ma­gazin 15.05: Csúcsforgalom (ÉLŐ) 17.00—21.00: RÁDIÓMA Benne: blokkműsorok 21.03: Száz év után. A trójai ásatások új­donságairól 21.20: Vándor Kálmán-portré 23.03: Sporthíradó 23.10: Zeneközeiben a hallgató BARTÓK RÁDIÓ: _______ 9 .10: Operafinálék 10.20: Ä magyar nyelv századai 10.35: Klaránsz rossz útra tér. Krúdy Gyula novellája 10.47: Lanti orgonafesztivál 1989. 1. rész 11.50: Bozza: Szonatina 12.05: Évszázadok zenekari muzsikája 13.00: Hallgassuk újra! Nyugat-keleti átjáró 13.55: Hagyományos zene Irakból 14.15: Éneklő Ifjúság 14.31: Zenei Tükör 15.00: Barokk zene 16.05: Puccini: Pillangókisasszony. Há- romfelvonásos opera 18.16: Ludwig Güttler és Kurt Sandau trombitán játszik, Friedrich Kirsceis or­gonái 18.30: Az MR szerbhorvát nyelvű nemzeti­ségi műsora Pécsről 19.05: Az MR német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: Zenekari operarészletek 20.05: Kapcsoljuk a Budapest Kongresz- szusi Központot (ÉLŐ) Kb. 22.00: Régi muzsika 22.19: Zenetörténeti érdekességek 22.57: Viitasaari kortárs zenei fesztivál 1989. SZEGEDI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Megyeri Valéria. (A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lap­szemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. — Uborkaszezon.) 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es szegedi URH-adón: szolgáltató adás.

Next

/
Thumbnails
Contents