Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-16 / 165. szám
1990. július 16. i PETŐFI NÉPI • 5 KSH-FELMÉRÉS A FOGLALKOZÁSOK PRESZTÍZSÉRŐL Az óvónő hasznos, de a vendéglős jobban keres ______ VÉLEMÉNYŰNK SZERINT A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 1988-ban közel 30 ezer embert kérdezett meg 1S6 egyéni foglalkozás társadalmi megítélése után tudakozódva. Jóllehet 1988 óta, az azóta bekövetkezett gyors politikai átalakulás feltehetően nem kevés változást hozott az ezzel kapcsolatos véleményekben is (hiszen például a rangsorolt foglalkozások közül a megyei és a vállalati párttitkáré már nem is létezik, a foglalkozások többségét illetően azonban nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy a presztízsükkel kapcsolatos megítélés nem módosult jelentősen. Legfontosabb a szaktudás A vizsgálat során — korábbi kutatásokra támaszkodva — abból a feltételezésből indultak ki a kérdezők, hogy a presztízs nagy részben négy elem, a pénz, a tudás, a hatalom és a hasznosság valamilyen kombinációjának kifejeződése, ezért ilyen szempontok szerint is rangsoroltatták az egyes egyéni foglalkozásokat. Az elemzésből — amely a részletes számadatokkal együtt a közelmúltban látott napvilágot a Társadalomstatisztikai Közle-' menyek c. sorozat keretében — kiderül, hogy a legszorosabb kapcsolat a foglalkozás presztízse és a műveléséhez szükséges szaktudás között van az emberek megítélése szerint. Ezután következik a foglalkozással járó hatalom, majd azzal megszerezhető pénz, és a legkevésbé esik egybe az egyes foglalkozások presztízse és társadalmi hasznossága közötti megítélés. Ebből a szempontból többé-kevésbé egyformán vélekedtek a férfiak és a nők, és a generációs vélemények sem tértek cl lényegesen egymástól. államigazgatási, de különösen a politikai foglalkozások megítélése némileg kedvezőtlenebb, mint azt gondolnánk. Igaz ugyan, hogy a miniszterhelyettest a 2. helyre sorolták a válaszadók a presztízshierarchiában, de a megyei tanácselnök csak 10., a minisztériumi tisztviselő IS., a községi tanácselnök 18., a tanácsi előadó 42. A politikai foglalkozásúak közül a megyei párttitkárét a 27., a vállalati párttitkárét pedig a 44. helyre sorolták. Noha a hatalom (vagyis a más ember életébesegítőleg vagy korlátozóan való beavatkozás lehetősége) szerinti lista első helyeit állami,- politikai, gazdasági, intézményi vezetők és hivatalnokok foglalkozásai foglalják el, az egyéb presztizsalkotó szempontok szerinti rangsorok közül még a jövedelemszerzés lehetősége szerintiben sem állnak igazán vezető helyen ezek a foglalkozások (jóllehet a pénz szerinti listát a miniszterhelyettes vezeti, de a 14. helyen álló megyei párttitkári foglalkozás éppen csak megelőzi az önálló vendéglőst ebből a szempontból). Ami a foglalkozások tudás és társadalmi hasznosság szerinti megítélését illeti, a válaszadók meglehetősen hátra sorolták ezeket. Az egyes foglalkozásokhoz szükséges szaktudás, szakismeret szempontjából a miniszterhelyettes 12., a megyei tanácselnök 22., a községi tanácselnök 33., a megyei párttitkár 55. (éppen a kőművest követi a sorban), a vállalati párttitkár pedig (az állattenyésztési brigádvezető és a fényképész között elhelyezkedve a listán) 80. Ennél is rosszabb az ezen foglalkozásokról alkotott vélemény hasznosságukat illetően: a miniszterhelyettes 19., a községi tanácselnök 33. (megelőzve a 40. helyre sorolt megyei tanácselnököt), a megyei párttitkár 98., a vállalati párttitkár pedig 126. A falvakban nagyobb a pénz szerepe | A futballistát nem tartják hasznosnak Említésre méltó differenciák adódtak azonban a válaszadók lakóhelye szerinti különbségekből. A pénz meghatározó szerepe a budapestiek szemében volt a legkisebb, míg a falusi válaszadókéban a legnagyobb. Az egyes foglalkozásokkal gyakorolható hatalom súlya is a vidéken élők véleményének alakulásában játszott szerepet. Az viszont, hogy egy foglalkozás hasznos-e a társadalom számára, vagy sem, a községi és vidéki válaszadók szemében nem annyira fontos tényező a presztízskép kialakításakor, mint a budapestiek esetében. Egyedül az egyes foglalkozásokhoz szükséges tudás tekintetében volt viszonylag egységes a megítélés: a válaszadók területi hovatartozásuktól függetlenül ennek szerepét értékelték a legnagyobbnak. Az egyéni foglalkozásokat társadalmi-foglalkpzási csoportokba sorolva kiderül, hogy a legnagyobb presztízsük az értelmiségi foglalkozásoknak van, ezt követi a vezetői foglalkozások csoportja. Érdekes és figyelemreméltó, hogy egy korábbi (1983-as) felmérés még fordított sorrendet mutatott, akárcsak a nem mező- gazdasági önálló foglalkozásúak és szakmunkások között. Míg 1988-ban az előbbi, öt évvel korábban az utóbbi állt előrébb (4. helyen) a presztízs szerinti rangsorban. A sor végén a segédmunkások állnak, ezt a foglalkozási csoportot megelőzi még a mező- gazdasági fizikai foglalkozásúaké is. Élen az orvosok A 156 egyéni foglalkozás általános és presztízsalkotó szempontok szerinti rangsorolása az egészségügyi pályák kiugró elismertségét mutatja. A vizsgálat szerint a presztízshierarchia élén a kórházi orvos foglalkozása áll. A kórházigazgató a 3., a körzeti orvos a 4., a fogorvos a 6., az állatorvos a 8., a gyógyszerész a 12. a listán. E foglalkozások társadalmi elismertsége főként abból adódik, hogy az emberek szerint ezek igénylik a legtöbb tudást. Ezt bizonyítja, hogy az ezen szempont alapján készült rangsor első hét helyéből hatot a fenti foglalkozások foglaltak el (csupán a 3. helyre rangsorolt egyetemi tanári foglalkozás tudott „közéjük férkőzni”). Hasonlóan élen szerepelnek ezek a foglalkozások a társadalmi hasznosság szerinti megítélésben is, még az egyébként csak 37. helyre rangsorolt ápolónői foglalkozás is 11. helyen áll ezen a listán. A hatalom nem minden Annak ellenére, hogy az adatfelvétel 1988-ban készült, az Az elmúlt időszakban gyakran lehetett arról hallani, hogy egyes szakmák, foglalkozások presztízse jelentősen csökkent. Ezek között leggyakrabban a pedagógusi és mérnöki munka tekintélyvesztését emlegették. A KSH foglalkozási presztízsvizsgálata azonban nem támasztja alá ezt a nézetet A megkérdezettek 156 foglalkozás közül all. helyre rangsorolták általános elismertségét illetően a mérnöki. 13.-ra a tanári, 21.-re tanítói foglalkozást, s még az óvónői (30.) is megelőz olyan, népszerűnek, vagy elismertnek vélt foglalkozásokat, mint az idegenvezetőé vagy a katonatiszté. A válaszadók főként e foglalkozások társadalmi hasznosságát értékelték, amikor kedvező helyre rangsorolták őket, amit az is kifejez, hogy mind a mérnöki, mind pedig a tanári és tanítói foglalkozás az első tíz között van a hasznosság szerinti listán, az óvónői pedig 15. (Csak összehasonlításul: ha a foglalkozásokat aszerint nézzük, hogy melyikkel lehet legjobban keresni, 1988-ban a 15. helyen az önálló vendéglős állt...) Vannak ugyanakkor olyan foglalkozások, amelyekről azt hihetnénk, hogy népszerűek és kedvező a megítélésük. Ezek közül az ügyvédi foglalkozásról alkotott vélekedés a vizsgálat szerint valóban a nagyobb presztízsűek közé tartozik, hiszen a társadalmi hasznosságon kívül (ebből a szempontból 23.) minden más megközelítésben az első tíz között van a listán. Az újságírók foglalkozását közvetlenül a tanítóké után és a fogtechnikusoké előtt helyezték cl a válaszadók a presztízshierarchiában, mégpedig a 22. helyre. Igaz, még mindig előrébb került ez a foglalkozás, mint a színészi, amelyik csak 59. a hasznosság szempontjából, vagy a futballistáé, amelynek társadalmi hasznosságánál csupán a csomagolóét és a, vállalati portásét ítélték a válaszadók alacsonyabbnak (azaz a 156-os listán 153,). , ,,. _r. t Az egyes szakmák, iparos mesterségek közül az általános megítélés a fogtechnikusit sorolta legelőbbre (23. helyre), ezt követi az autószerelői (43.), az ékszerészi (47.) és a tévészerelői (49.) foglalkozás. Legtöbbet viszont szakmunkával a válaszadók szerint sírkőfaragó kisiparqsként lehet keresni (a pénz szerinti rangsorban 21. helyen áll). A leginkább tudásigényes szakmáknak a fogtechnikusi mellett a tévészerelők vélik, hasznosság szempontjából pedig a pékek foglakozása foglalja el a legelőkelőbb helyet: 11. ezen a listán, megelőzve többek kozott a miniszterhelyettest és a gyárigazgatót is. Dr. Király László György igazgató, KSH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Mitől van infláció ? Meg kell fékezni, de nem minden áron Jelenleg aligha van súlyosabb gazdasági gondunk, mint az infláció megfékezése. A 30 százalékos áremelkedés olyan helyzetet teremt, amely mellett már állandóan ott van az árak végzetes elszabadulásának a veszélye. Nem engedhetjük tehát meg magunknak, hogy könnyelműek legyünk. Énnek tudatában is az volt az utóbbi időkben a legnagyobb félelmem, hogy olyan politikai erők kerülnek hatalomra, amelyek az infláció megállításáért bármi árat hajlandók lennének megfizetni. A pénzromlás világjelenség Az inflációval ugyanis még mindig úgy van a közgazdaság- tudomány, mint a szélsőjobb és a szélsőbal ideológusai voltak és vannak a demokráciával: csak a hibáit látják. Sok nemzet tragédiája származott abból, hogy a demokrácia hibáiból arra következtetett még a közvélemény többsége is, hogy a demokrácia rossz, amit egy kitalált sokkal jobbal érdemes helyettesíteni. Szerencsére ma már ezen túlvagyunk. A közvélemény előtt is világossá vált, hogy a demokráciának is vannak hibái, de minden más rendszernek még több hibája van. Az inflációról is egyelőre csak azt hirdetik a szakmán belül, hogy kártékony, A tervgazdaságnak is kiemelt céljai között szerepelt az infláció teljes kiküszöbölése. Az mára már kiderült, hogy a tervgazdaság nem versenyképes a piacgazdasággal, de az még nem, hogy az inflációmentes gazdaság önmagában működésképtelen. Pedig a tények ezt bizonyitják. A gazdasági fejlődés azóta gyors, amióta a pénz romlik, amiótíMaz áxak tefldgneiaszesűen emelkednek. A gyakorlat szerint -csak az vethető, fel elméletileg, hogy mekkora az az infláció, ami mellett a hibái kisebbek, mint erényei. De elméletileg ez sem tisztázható. Nincs semmiféle tapasztalati bizonyíték arra, hogy a kisebb infláció mellett gyorsabb lenne a gazdasági növekedés. De a fordítottja sem igaz. Az inflációval járó hátrányok közismertek, nem is kell felsorolni azokat. De vannak előnyei is. A modern társadalom csak abban az esetben képes megoldani a struktúraátrendezést, a munkaerő átcsoportosítását, ha az árak emelkednék, ha lehetővé válik, hogy szükség esetén a reálkamat negatív is lehet, hogy a vállalatok akkor is képesek legyenek tovább működni, ha a nyereségük csak fiktív. Mindennek az a technikai feltétele, hogy a pénz szükség szerint szaporítható legyen. Itt most nincs lehetőségem arra, hogy ezen állításomat részletesen bizonyítsam. Elégedjünk meg azzal, hogy korunkban mindenütt van infláció, mindenütt fedezeténél gyorsabban szaporítják a pénzt, sehol nincs árupénz. Márpedig egy ilyen kivételt nem ismerő világjelenség mögött objektív okoknak kell meghúzódniuk. Inkább 20-30 százalékos munkanélküliséget ? Mindezt azért írom le, mert szükségesnek tartom, hogy az inflációban ne olyan pestist lássunk, amelyet mindén áron ki kell pusztítani, Az ugyan senkinek nem jut eszébe, hogy el kellene érni, hogy ne legyen egyáltalán infláció. Annál több híve van annak, hogy a jelenlegi inflációt bármi áron lényegesen csökkenteni kell. Ezzel a bármi árral van nekem bajom. Véleményem szerint csak olyan áron szabad mérsékelni az inflációt, amely mellett az előnyök nagyobbak, mint a megfékezéssel járó hátrányok. Hivatkozom a lengyel példára. Ott az inflációt úgy fékezték meg, hogy jó harmadával csökkent a termelés, tehát szükségszerűen az életszínvonal is. Ekkora árat nem tartok megengedhetőnek. De azokat az országokat sem irigylem, amelyekben 20-30 százalékos munkanélküliséggel fizetnek a kisebb inflációért. Jó volna, ha Keynest jobban tanulmányoznánk. Ő volt az első, aki felismerte, hogy a társadalom számára fontosabb a krónikus és nagymértékű munkanélküliség elkerülése, mint az árak stabilitása, hogy jobb a kapacitások túlzott kihasználása, mint azok harmadának leállítása. Nem vitatom, hogy a teljes foglalkoztatottság vagy az összes kapacitás teljes kihasználása is nagyon rossz, ezt sem szabad sokáig megtűrni. De a másik végletet sem. Mivel nálunk jelenleg nagyon alacsony a kapacitások kihasználása és aránylag már nagyon magas a munkanélküliség, a kapacitások leállítása, a munkások tömeges elküldése csak növelné gazdasági nehézségeinket. Az, hogy a kapacitások jelenleg nincsenek kihasználva, általánosan elismert tény. A munkanélküliség magas foka azon ban bizonyításra szorul. Ez csak akkor derül ki, ha elfogadjuk, hogy a gazdaság kezelése szem pontjából a kapun belüli műnk a nélküliség nem különbözik attól, hogy az kapun kívülivé válik. Mj olyan gazdaságot örököltünk, amelyik a felesleges munkaerőnek nem munkanélküli-segélyt folyósít, hanem munkaviszony? biztosít. Márpedig ezt az eldu gótt munkanélküliségét kell először nyílttá tenni, csak aztán kerülhet sor a veszteségesen termelők elbocsátására. Gondoljunk a lengyelekre! A kapun belüli munkanélküli és a veszteségesen termelő között óriási különbség van. Az előbbinek semmi haszna sincs, sőt ottléte károkat okoz. Ezzel szemben a veszteségesen termelő ugyan nem termel annyit, hogy abból a bére, a bérjáruléka, az adó rá eső része és a berendezések amortizációja teljes egészében megtérüljön. De tekintettel arra, hogy a modem társadalomban a fenti költségek akkor is jelentkeznek, ha a munkást elküldik, nem a kívánatosnál kevesebb értéket létrehozókat kell elsősorban elküldeni, hanem azokat, akik semmi értéket nem hoznak létre. Ezeket azonban nem lehet a veszteséges vállalatok kollektíváival azonosítani. Tehát az infláció mérséklése csak olyan eszközökkel engedhető meg, amelyek nem járnak több kárral, mint haszonnal. A kereslet és a kínálat közötti egyensúly javítása érdekében egy olyan gazdaságban, mint a miénk jelenleg, elsősorban a termelésnövelő forrásokat kell feltárni, a kapun belüli munkanélküliséget nyílttá tenni. Még messze vagyunk attól, hogy már veszteséges vállalátok leállításával kellene foglalkoznunk. Egyelőre ugyanis még azt sem tudjuk biztosan, hogy melyik vállalat volna veszteséges akkor is, ha megbízható volna a vállalati mérleg, s annak eredménye valóban a népgazdasági hatékonyságot mutatná. Kopátsy Sándor LESZ MIN RÁGÓDNUNK Kétszázötvenmillió golyó Szabadszállásról sasssBsgra Végy egy kevés szőlőszirupot, tetszés szerinti gyümölcsaromát, majd porcukrot keverj hozzá, szükséged van még növényi zsírokra, valamint az NSZK-ból, illetve Olaszországból importált „bázisalapra", és akár azonnal munkához láthatsz. Előbb gyúrj össze mindent alaposan, a masszát tömörítsd, extrudáld, formázd golyó alakúra, ezeket fesd és fényezd, legvégül csinosan csomagold, s máris piacra dobhatod a kész terméket — a rágógumit, amiből ha szeretnél naponta közel 700 ezer darabot gyártani, akkor a gépek mellé vegyél fel hetven embert. Ezt tették a június 4-étől termelő szabadszállási rágógumiüzem létrehozói is. A recept persze korántsem volt ennyire egyszerű — mondják, —, hisz az elgondolástól az avatásig csaknem öt esztendőt kellett várniuk. Eközben a papírokon kétszer, a fejekben négyszer váltott profilt az üzem. Eredetileg rágógumit készítettek volna itt, majd később ez csokoládéra módosult, az idők során már szaloncukorgyár építéséhez kezdtek, végül pedig mégiscsak a rágógumi győzött. Ami egyáltalán nem baj, hiszen a rágó iránti kereslet napjainkban fantasztikus méreteket öltött. Egyedül ebből az üzemből az év végéig 720 tonna, naponta kétezer kilogrammjut a piacra. Azért ez nem semmi, összesen mintegy 250 millió golyó. Ebben az évben eszerint lesz még min rágódnunk ... Ami pedig jó nekünk,'a? most különösen jó az üzemnek és még ennél © Készül I massza, amelyből a golyókat formázzák. © A forgó fémüstökben színezik a rágógumi- goi vókat. (Tóth Sándor * felvételei) 1 §jpll is jobb az ott dolgozóknak. Többségük ugyanis a tulajdonos Budapesti Édesipari Vállalat Édesipari Gyárában töltötte a hosszúra nyúlt építkezés miatt hosszadalmas betanulási időt. "Évekig autóbusszal szállították őket minden nap a fővárosba, ami a munkaidőt éppen négy órával növelte meg. Érdekes módon igaz, a helyi munkalehetőségek ismeretében ez már inkább csak logikus — nem sokan fáradtak bele az ingázásba. A fizetésük mindenképpen jobb volt, mint vidéken. Most megszűnt a buszozás — ám a fizetés maradt. Egy húszesztendős meós kislány elárulta az övét: átlag nyolcezer forint körül kap kézhez. Az új üzem 70 dolgozója szinte kivétel nélkül Szabadszállásról és a környékéről való. A kivételt sikerült megtalálnunk a 23 esztendős gazda© Innentől már csak a csomagolás van hátra. © Murár Mária meós és Szőke Péter műszaki üzemvezető a minőséget ellenőrzik. sági vezető, Kozári Gyula személyében. Ő és gyesen lévő felesége is tősgyökeres budapestiek. Miért jöttek Szabadszállásra? A lakásért, amelybe már be is költözhettek. A fővárosban kilátástalannak Ítélték meg az önálló otthonhoz jutási lehetőségeiket, itt viszont egy megürült tiszti lakást kaptak azonnal a tanácstól. Kozári Gyula úgy látja, hógy döntésük ma már nem mondható különlegesnek, mind többen határoznak majd hasonlóan a fiatalok közül. —noszlopy—
