Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-16 / 165. szám
9 PETŐFI NÉPE 9 1990. július 16. Nem árnyékkormányt, hanem ellenzéki szóvivői rendszert hozott létre az SZDSZ (Folytatás az I. oldalról) mányt, és — különösen a választásoktól számítva — sok idő telt el, amíg első intézkedéseit meghozta. Az SZDSZ véleménye szerint a kormányzat véglegesen elszalasztottá azt a történelmi lehetőséget, hogy a rendszerváltás pillanatában valódi politikai és gazdasági fordulatot hajtson végre. Ez a lehetőség már nem tér vissza, ezért a kormányzati tényeződet súlyos felelősség terheli. Az Antall-kormányzat tevékenysége, az SZDSZ-értékelés szerint, rendkívül ellentmondásos, s ugyanakkor hibát hibára halmoz. Egyik példája ennek a pénzügyi csomag előterjesztésének bizonytalansága: parlamenti megerősítést kért olyan döntéshez, amelyet saját hatáskörében is meghozhatott volna, de amikor komolyabb ellenállást észlelt, az elhangzottakra való érdemi reagálás nélkül vonta vissza a beterjesztést. Súlyos hibának tartja az SZDSZ azt is, hogy a kormányzati koalíció belső konfliktusait az MDF nem tudja kellőképpen kezelni. Az MDF és a kormányzat ma is adós azzal a válasszal, hogy hogyan is viszonyult igazából a kisgazdák földprogramjához. E kérdés megválaszolatlansága mindmáig destabilizáló tényezőként hat. Ugyancsak a kormányzat tevékenységének kritikájaként hangzott el az önkormányzati törvénytervezet elkésett előterjesztése, ráadásul a tervezet egyértelműen centralista törekvéseket takar, így az ellenzék számára teljességgel elfogadhatatlan. Ebben a politikai helyzetben az SZDSZ-frakció, minden eshetőségre felkészülve, első lépésként, átalakította eddigi parlamenti vezetési struktúráját: olyan rendszert hozott létre, amelyben minden fontosabb kormányzati területen állandó szóvivők képviselik, ismertetik az álláspontját. A 26'tagú testület általános szóvivője Tölgyessy Péter, Hack Péter, Magyar Bálint, Pető Iván és Tardos Márton. Többi tagjain — a szakmai szóvivők — keresztül lényegében teljesen „lefedik” a kormányzati . struktúrát. A tervek szerint a frakció vezetősége kéthetente tart majd üléseket, az ügyvivői testület és a mindenkori pártelnök részvételével: a kormány munkájával szinkronban az időszerű politikai, és a parlamentben vitatott kérdésekben határozzák meg az SZDSZ álláspontját. Az új struktúrával kapcsolatban ismételten kifejtették, hogy nem árnyék- kormányt alakítottak, mert hiszen — mint mondták — árnyékkormány igazából csak kétpólusú parlamentekben működhet, az európai parlamenti demokráciákban nem szokás árnyékkormány alakítása. Ha mégis arra a döntésre jutnának, hogy megszegik a hagyományt, és létrehoznák ezt a rendszert, akkor az nem csak parlamenti képviselőkből, és nem csak szabaddemokrata miniszterekből fog állni. Azt is bejelentették, hogy létrehozzák az SZDSZ gazdasági kollégiumát, amelynek — Tardos Márton, Eörsi Mátyás és Teliér Gyula vezetésével — az lesz a feladata, hogy a gazdasági átmenettel és a gazdaság stabilizálásával kapcsolatban komplex programokat dolgozzon ki. Arról is döntött az SZDSZ parlamenti frakciója, hogy saját kutatóapparátust hoz létre, amely parlamenten kívüli szakértők bevonásával elsősorban a gazdasági szerkezet- váltás miatt hátrányos helyzetbe került régiókról készít elemzéseket a frakció számára. A kétnapos frakcióülésen rögzítették az SZDSZ álláspontját az áremelésekről, a sajtó újraközpontosításáról és a módosított hitoktatási megállapodásról iS. (MTI) NEM HIVATKOZNAK POLITIKAI OKOKRA Albán menekültek hazánkban Albán menekültek érkeztek szombaton. . hajnalban Budapestre., A.,Malév-. különrepülőgépe 44 albán állampolgárt hozott, közülük ?9-pn ,a, (tfapai, magyar nagykövetségen, öten pedig a bolgár misszió épületében kértek menedéket. Egy nappal az utazás előtt az egyik albán állampolgár elhagyta a magyar külképviseletet, így pénteken éjfél körül 39 albán — köztük két kisgyerek — szállt be a TUt—134-esbe. A belépést a magyar biztonsági szervek alapos motozása előzte meg. A menedéket keresők — a többhetes bizonytalanság, a fáradtság és az- idegfeszültség ellenére — vidáman voltak. Csupán egy komolyabban sérült volt közöttük, de a középkorú férfi is csak a követség kertjében szenvedett balesetet. Őt a Magyar Mentőszolgálat orvosai már Tiranában gondozásukba vették. Valamennyi Budapestre érkezett emigráns más országokba szeretne továbbutazni, többségük az Amerikai Egyesült Államokban lakó ismerőséről beszélt. Menekülése okaként valamennyi albán az otthoni rossz élet- körülményeit említette, politikai nyilatkozatot —; egyelőre — semelyikük sem tett. A Belügyminisztérium Menekült- ügyi Hivatala ma megkezdi a vizsgálatot azok ügyében, akik mégis Magyarországon kémének menedékjogot.--A szükséges kérdőívek feldolgozása és a személyes meghallgatások után, a .szabályok.szejrint 30 napon beiül határozatot kell hozni a menekülti státus odaítéléséről. A mostani esetben a döntéshozatalt nehezíti (és így lassíthatja is) az információk elégtelensége. Természetesen azok is Magyarországon maradhatnak, akik nem kapták meg a politikai menekülteknek járó kedvezményeket. A hazánkat csak tranzitállomásnak tekintő albán állampolgárok ügyével az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának budapesti irodája foglalkozik majd, hiszen nekik is Magyarországon kell megvárniuk a célország révbe érést jelentő vízumát. Az. emigránsokat a Menekültügyi Hivatal csillebérci befogadóállomásán helyezik el. Ott lesznek az egészségügyi és adminisztratív vizsgálatok ideje alatt, illetve a politikai menedékért fo-- lyamodók.ott várják meg a helyzetükről döntő határozatot. A hivatal illetékese elmondta: most még nem lehet megbecsülni a „menekítési akció” költségét, ám azt nem a letelepedési alapból, hanem a Külügyminisztérium költségvetéséből fedezik. A letelepedési alapot terheli viszont az albán állampolgárok csillebérci tartózkodása. (MTI) Bush Magyarországról George Bush amerikai elnök pénteken jelentést küldött a törvényhozásnak arról, hogy Magyarország gyakorlata az emberi jogok biztosításában, a szabad kivándorlásban, változatlanul megfelel az amerikai és a nemzetközi normáknak. Az amerikai elnök tavaly határidő nélkül megadta Magyarországnak a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, azaz a normális kereskedelmi feltételeket. A törvényes előírások szerint mindenesetre á kormánynak évente igazolni' kell, hogy a kedvezményezett ország megfelel a feltételeknek. (Pót)nyiiatkozat a kormányszóvivőtől László Balázs kormányszóvivő az alábbiak közreadására kérte fel a Magyar Távirati Irodát: „A pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón sajnálatos félreértés történt egyes lapkiadó vállalatok felügyeletét illetően. Mivel a több részletben elhangzottakat a lapok részben pontatlanul ismertették, a szóvivő szükségesnek látja a tényleges helyzet kifejtését: — A Pallas Lap- és Könyvkiadó eddig és ezután is a Miniszterelnöki Hivatal államigazgatási felügyelete alá tartozó állami vállalat. Itt tehát semminemű változás nem történt. Erre utaltam a sajtótájékoztatón, amikor az egyik válaszban azt mondtam, hogy az egyik lapkiadó a miniszterelnökség hatáskörében volt. — A Hírlapkiadó Vállalatról az MSZP lemondott a kormány javára. Ennek nyomán a kormánynak csak arról kellett döntenie, hogy közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatal, vagy pedig valamelyik minisztérium államigazgatási felügyelete alá veszi-e a vállalatot. Egy korábbi előterjesztéssel szemben — ami szerint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium lett volna kijelölve — a végső döntés szerint az állam- igazgatási felügyeletet a Miniszterelnöki Hivatal útján látja el a'kormány. — A Magyar Rádió és a Magyar Televízió felügyeletének a kérdése nem változott és változtatás nem is merült fel. — Az MTI felügyeletét tavaly az államminisztertől a művelődési miniszter vette át. A kormány legutóbbi ülésén az az álláspont alakult ki, hogy a jövőben az MTI felügyeletét iS — úgy, mint régen — a Miniszterelnöki Hivatal lássa el. Ez tehát kormányzaton belüli feladatátcsoportosítást jelent. — A saját államigazgatási felügyelete alatt álló állami vállalatot a kormány — a törvényekben meghatározott eseteket kivéve j— nem utasíthatja konkrét gazdasági lépések megtételére, Vagy meg nem tételére. Az úgynevezett önkormányzó vállalatoktól eltérően államigazgatási felügyelet esetén az alapító szerv gyakorolja viszont a munkáltatói jogokat az igazgató tekintetében. Végezetül megemlítem, hogy a szóvivőt a Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány ,meghökkenése’ lepte meg. Az alapítvány ugyanis a Pallasszal együtt társtulajdonosa a Magyar Nemzet Kft.-nek, amely kiadja a lapot. így igazán meglepő, hogy a társtulajdonos úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a Pallas mint állami vállalat eddig is a Miniszterelnöki Hivatal államigazgatási felügyelete alatt állt.” (MTI) A SZÓVIVŐ TAGADJA AZ MDF BEFOLYÁSÁT Országos szövetségbe tömörülnek a munkástanácsok (Folytatás az 1. oldalról) A felkészületlen, alkalmatlan gazdasági vezetőkkel nem szabad tovább vitatkozni. Felszólította a munkahelyi kollektívákat, hogy függesszék fel azoknak a vezetőknek a munkaviszonyát, akik ellenállnak a demokratizálódásnak. A politikai változás 1990-ben megtörtént, de a gazdasági rendszer még változatlan — mondta Bajtay József, az MDF munkásérdekvédelmi tanácsának ügyvivője. Kijelentette, hogy a volt elvtársak még vezetői pozíciókban vannak, s a leváltásukat csak a munkavállalói kollektívák, a munkások, a mérnökök és más alkalmazottak közösségei tudják megtenni. Megilleti őket az a jog, hogy beleszóljanak vezetőik kiválasztásába, továbbá biztosítani kell számukra azt is, hogy munkavállalói tulajdont szerezzenek. A beszédeket követő, azokkal egyetértő, illetve vitatkozó hozzászólások után a Munkástanácsok Országos Szövetsége programnyilatkozat-tervezetének a vitájára került sor. A dokumentum leszögezi, hogy az egységbe tömörülés nem csökkentheti az egyes munkástanácsok autonómiáját. A szövetség kitűzött céljai között szerepel a többi között a munkás- és alkalmazotti tulajdon biztosításáért, illetve megteremtéséért folytatott politikai, jogi és gazdasági küzdelem; segítségnyújtás a tsz-tagságnak és az állami gazdaságok munkavállalóinak valódi földtulajdon szerzéséhez. Szenvedélyes, sőt, szélsőséges megnyilvánulásokkal tarkított vita alakult ki a vezetők kiválasztásáról, végül is a nagy többség abban állapodott meg, hogy a szövetség harcol a vállalati, üzemi vezetők kiválasztásában való munkavállalói részvételi jogért, az állami vállalatok esetében pedig a kinevezés vétójogáért. A munkástanácsok küldöttei által hosszas vita után elfogadott programnyilatkozat azt is deklarálja, hogy a munkástanácsok a kormánytól, a pártoktól, a -szakszervezetektől független szervezetek jogos önvédelmi harcokat egységes szervezetben folytatva lépnek fel.— a független és legitim szakszervezetekkel együttműködve — a munkavállalók védelmében a munkáltatókkal és a kormánnyal szemben. A szövetség követeli a kormánytól, hogy szavatolja a munkástanácsok vezetőinek és tagjainak védelmét. Az országos tanácskozás az egész napra tervezett program befejezéseként, személyi kérdések tárgyalásába kezdett. A különböző munkástanácsok irányzatainak küldöttei között ekkor kitört a háborúság. A civódás, a személyeskedő hangvételű felszólalások miatt válságossá vált helyzetben a tanácskozást levezető elnök a megoldás reményében zárt ülést rendelt el, s a sajtó munkatársait is kiutasította a teremből. A nyilvánosságra hozott választási eredmények szerint a küldöttek ideiglenes jelleggel, két hónapra szóló megbízatással a következőket választották meg: Bajtay Józsefet, Czakó Ignácot és Steer Ferencet társelnököknek; Somlay Lajost elnök-szóvivőnek; Rácz Sándort — tavollétében, ugyanis előzőleg elhagyta a termet — a munkavállalók szószólójának (ombudsmannak). A tisztségviselők munkáját 15 tagú — irányzatonként öt-öt tagból álló — ügyvivőtestület segíti. A Munkástanácsok Országos Szövetsége szóvivőjének megválasztott Palkovics Imre (MDF), országgyűlési képviselő, a Herendi Porcelángyár munkástanácsának elnöke kérdésre válaszolva határozottan visszautasította azt a — többek által megfogalmazott — véleményt, mely szerint az MDF-nek a tanácskozás befejezésével sikerült elvi befolyás alá vonni a munkástanácsokat. (MTI) Magyar őrség vigyázza a kadafalvi helikopterbázist és a kalocsai lakótelepet Közismert, hogy a megyében megalakult a Zárolt Állami Vagyonkezelő és Hasznosító Intézmény, annak vagyonvédelmi szolgálata. Ez a szervezet gyakorlatilag1 á Szovjet csápátkivoná- sokkal egyidejűleg veszi át az elhagyót! katonái objektumokat'," gondósköcíílc őrzésükről, illetve a rendelkezések értelmében segít azok hasznosításában. A Bács-Kiskun megyei szervezet parancsnoka, Szemán Imre a következőkről tájékoztatta szerkesztőségünket. jf?v7'"A múlt héten, szerdán átvették őrzésre a kadafalvi helikopterbázist, s Kalocsán egy hét óta magyar őrség vigyázza az 500 lakásos volt szovjet lakótelepet. Ezen a héten kerül sor Kalocsán a teljes repülőtér és laktanya átvételére. Az objektumokat a vagyonvédő Izolgálat őrzi, a speciális berendezések kivételével, amelyek a Magyar Honvédség őrzésébe kerülnek. Szemán Imre arra kérte szerkesztőségünket, hívjuk fel a lakosság figyelmét: segítsenek őrizni az állami vagyont, ebekre a helyekre ne menjenek be, ugyanis a hasznosításról a kormány ! vagy a helyi önkormányzat dönt majd, a rendelkezéseknek megfelelően. G. G. Fergeteges menettánc, káprázatos gálaest Á belügyminiszter az IDF táborán Politikai fórumot és sajtótájékoztatót tartott vasárnap az Ifjúsági Demokrata Fórum győri országos táborában Horváth Balázs belügyminiszter. A táborlakókon és az újságírókon kívül számos érdeklődő győri lakos is jelen volt. Közéletünk időszerű kérdéseiről szólva a belügyminiszter elsőként az MDF, illetve a koalíciós pártok helyi önkormányzatról szóló törvényjavaslatával foglalkozott. Mint rámutatott: a törvényjavaslat megadja az önkormányzatoknak a lehetséges legnagyobb hatalmat, azt a lehetőséget, hogy a népszuverenitásból merítve tudjanak működni, ugyanakkor az önkormányzatokat a magyar közélet és közigazgatás integráns részének tekinti. Ez azt jelenti, hogy a törvényjavaslatba bizonyos fékeket építettek be. E fékek — hangoztatta — egyrészt lehetetlenné teszik, hogy a települési önkormányzatok elszegényedjenek, másrészt komoly állami felelősséget jelenítenek meg az önkormányzatok irányában. A kormány álláspontja ugyanis az, hogy ebben a gazdasági és közéleti helyzetben az önkormányzatok nem hagyhatók magukra. A továbbiakban a miniszter rámutatott a koalíciós pártok és a szabaddemokraták ezzel kapcsolatos elgondolásainak különbözőségeire. Aránytévesztésnek minősítette az SZDSZ koncepcióját, amely szerint háromezer kis köztársaság lesz Magyarországon. Mint kifejtette, a szabaddemokraták javaslatának elfogadása — egy prognosztizáló felmérés figyelmeztetése szerint — azt jelentené, hogy a háromezer önkormányzatból körülbelül 10-12 százalék élné jól, á többi tönkremenne. A kormány célja ezzel szemben az, hogy valamennyi önkormányzat önállóságát és jólétét biztosítsa. A végső szót — tette hozzá — természetesen ebben a kérdésben is, parlamenti képviselői révén, a nép fogja kimondani. Kérdésekre válaszolva úgy ítélte: az MDF-nek valóban nem felhőtlenek a kapcsolatai a sajtóval, a rendőrséggel összefüggésben pedig rámutatott: fontosnak tartja, hogy a jelenlegi átmeneti időszakban a rendőrök ne politizáljanak, hanem kizárólag a bűnüldözéssel foglalkozzanak. A személyi kérdésekről szólva hangoztatta: a tervek szerint a főkapitány! állásokat megpályáztatják, a városi kapitányok személyéről pedig a városi önkormányzatok döntenek majd. 9 Norvégiából először érkeztek Kalocsára vendégek. Búcsúzáskor azt mondták': nem utoljára. (Folytatás az 1. oldalról) szítőművészetét. Szintén Népek Barátsága díjban részesült Dieter Krokn, a Neubrandenburgi Meliorációs Kombinát volt igazgatója, aki kezdeményezője volt a bajai vízügyi igazgatósággal való együttműködésnek, segítséget nyújtott a bajai diákoknak a német nyelv gyakorlásában. Ezek után parádés gála következett. Most leginkább egy ukrán együttes ba- bonázta meg a közönséget, akrobata- mutatványaival, pergő, tüzes mozgásával. Természetesen a többiek sem hagyták cserben a publikiímot, mindenki a maximumot nyújtotta. A hagyományokhoz híven a Kalocsai Népi Együttes zárta a búcsúműsort. Ezzel a fesztivál hivatalos része lezárult. Vasárnap délelőtt Szekszárdon gyülekezett a tizenöt országból érkező közel ezer táncos. Utolsó közös rendezvényükön, az ökumenikus istentiszteletien fogadalmat tettek, hogy továbbra is ápolják a pepi hagyományokat, s mindannyian visszatérnek három év múlva, a XI. Duna menti folklórfesztiválra. Ami pedig Bács-Kiskunt és annak városait illeti, bizonyosan ajono? sulnak azzal a kijelentéssel, amit a kalocsai közönség kiabált a gálaműsor után: „Szép volt, várunk benneteket!”. Zs. K. I. Szokatlan csend honolt vasárnap délután Baján Az SZKP programnyilatkozata Petrasovits: konszolidáció A Szovjetunió válságát nem a szocializmus elvei, hanem azok múltbeli elferdítése idézte elő — állapítja meg az SZKP programnyilatkozata. A .párt pénteken zárult kongresszusán elfogadott dokumentum, amelyet a Pravda közölt vasárnapi számában, hangoztatja: a párt a humánus demokratikus szocializmus felé való átmenetben látja a kiutat. ! A nyilatkozat elismeri ugyanakkpr, hogy a vezetés a gyökeres megújulás fele vezető peresztrojka irányításában követett el hibákat: az új gazdaságirányítási rendszer egyelőre nem működik, nemzetiségi konfliktusok rázkód- tatják meg az országot, a párt megúju- lása lemaradt az események mögött. Ebben a politikailag bizonytalan, káosszal fenyegető időszakban az SZKP abban latja feladatát, hogy az állampolgári közmegegyezés pártjává váljon, biztosítsa a válság leküzdésében érdekelt különféle politikai erők együttműködését. Ezzel együtt szembeszáll, azokkal, akik a polgári rendszer helyreállítására törekszenek. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az SZKP a többi politikai erővel vívott szabad , küzdelemben kívánja megőrizni vezető helyét a társadalomban. A dokumentum nem hagy kétséget afelől, hogji az SZKP a jövőben is a kommunizmusért tevékenykedik. Petrasovits Anna elnök ellen igyekezett , hangulatot kelteni egy férfi a Szociáldemokrata Párt országos 'értekezletén szombaton, a szervezet székházában, szavainak röplapokkal kívánva nyomátékot adni. A párt választmányának tagjai, szervezeteinek küL döttei azonban — több mint 500-an — csendes közönnyel fogadták. S amikor a vitában felszólalt az egyik volt vezetőségi tag, és az emelvényről követelte Petrasovits Anna lemondását, az értekezlet erélyesen állt ki az elnök mellett, mintegy demonstrálva vezetőjük szavait:,,,a pártban és annak vezetésében a májusi értekezlet óta megkezdődött a konszolidáció, erősödött a szervezet belső kohéziója, egysége.” Ezt hangsúlyozta beszédében Petrasovits Anna. Mint elfhondta: ennek előtte a párt egyes tagjai, vezetői eszközként használták a pártot személyes ambícióik érvényesítésére, sok kárt okoztak a pártnak, a szociáldemokrata mozgalomnak. A Szociáldemokrácia ’89 álapítvány tagjai ma sem számoltak el a párt részére átvett külföldi pénzügyi támogatásokkal — mondottá. A párt vezetése el akarja kerülni a bírósági eljárást, azt várja, hogy a, Szociáldemokrácia ’89 önként számoljon el és adja át a pártot megillető javakat. A továbbiakban az elnök asszony, arr<)l, szólt, hogy az ügyvivői testület kialakítása után a pártvezetésben megkezdődött a munka. A messziről jött együttesek útra kerekedtek, a városlakók és a rendezők — öt éjszakai nem alvás után — most pihenik ki a fáradalmakat. Egy biztos: mindannyian elmondhatjuk, hogy „csak a szépre emlékezem”. Igényesség, színvonal, vidámság, sok új barátság — ezt hozta' Bajára a 10. Duna menti folklórfesztivál. A péntek este a hangszeres együtteseké volt. Nem kevesebb mint tizenöt zenekar lépett fel a III. Béla Gimnázium udvarán felállított színpadon. (A műsort a televízió teljes egészében rögzítette, és rövidesen az ország nyilvánossága elé bocsátja.) Bevallom, nem tudnék semmiféle szakmai kifogást emelni az elhangzott nevekkel kapcsolatban. Emlékezetes sikert aratott a bácsalmási Tambura zenekar, a bajai Csitaonica, a kalocsai Cigány és a táborfalvi Csutorás együttes. Kitűnt igényes hangszerelésével a Zürichből jött tamburazenekar. Megragadtam a szünetben az alkalmat, hogy megtudakoljam, miként került Svájcba ez a jellegzetesen délvidéki hangszer. Nagy volt a meglepetés, amikor a legtisztább magyarsággal kaptam a választ: — Édesapám alapította a zenekart, aki innen, a Bácskából származik. Mindannyian amatőrök vagyunk, más-más munkaterületen dolgozunk. Én például számítógép-programozói ként. A rendszeres próbák hozzásegítenek bennünket, hogy magyarságunkat megőrizzük. Hibátlanul beszéljük anyanyelvűnket, pedig jómagam is 8 éves koromban kerültem el a hazámból — mondta Gyetvai László. A műsorban nálunk szokatlan hangszerekkel találkoztunk, a tótkomlósi Bendzsó, a békéscsabai Mandolin szlo? vák zenekaroknál, sőt egy stájer citerg- szólót is hallottunk. A szombati zárónapon a melegtánc után csónakfelvonulasban gyönyörködhetett a közönség, majd a fesztivál gálaműsora következett. Bolgár, csehszlovák, román, francia, norvég, olasz csoportok mellett fellépett a csát- aljai asszonykórus, a bajai Gemenc' illetve Csitaonica táncegyüttes.' A program végeztével senki sem akart ágyba bújni. Hajnalig táncház! —* adta ki valaki a jelszót. így azután a szomr bat esig tartó fesztivál csak vasárnap reggel fejeződött be. G. Z. ß