Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-06 / 131. szám

1990. június 6. • PETŐFI NÉPE • 5 NEM CSAK A KÖNYVEKET, AZ OLVASÓKAT IS ISMERTE Hivatássá nemesedett a véletlen • Most már személyi számítógéppel tartja nyilván az olvasókat és a kölcsönzéseket fiatal kollégája, Kocsis Attila. Jobbra Ferenczi Miklósné. (Tóth Sándor felvétele) K i olvasott volna a lexikonból Győrfy Pali bácsinak a me­gyei könyvtárban, ha 1957-ben nem helyezik át a Sernevál- központot Pest megyébe? Ferenczi Miklósné aligha kényszerült volna álláscserere. A sertéstenyésztők vitték volna magukkal az ügyes könyvelőt, de a fiatalasszony ragaszkodott szü­lővárosához. Itt gyerekeskedett, itt sportolt, itt kellett belátnia, hogy körülményei kedvezőtlen alakulása miatt sohasem lehet tornatanár. Osztálytársa, a Katona József­ről elnevezett kulturális intéz­mény gazdasági előadója beszélte rá: legyen könyvtáros. Megpró­bálta. Egytizede volt az állomány a mostaninak, hamar kiismerte magát a raktárakban. A többiek is segítették, támogatták, megta­nulta, kitől mire számíthat. Gyorsan felismerte, hogy még a regényeknél és az ismeretter­jesztő müveknél is jobban kell ismernie az olvasókat. Elmaradt volna az a kedves öregasszony, aki „valamijó szerelmest, lelkecs- kémmel" adta elő óhaját, ha ne­tán olyat tett volna táskájába, aminek rossz a vége. Az erős szemüvegét csak otthonában használó, jól öltözött idős úr pe­dig a fülszövegeket olvastatta föl, így választotta ki a kedvére való­kat. Az említett Győrfy bácsit valamilyen hályog megfosztotta a könyvek élvezetének örömétől, inkább az emlékek vitték a köz- gyűjteménybe. Számára a Révai- lexikon volt a tudományok tudo­mánya, ezért ha el-elgondolkod- va a világról elbizonytalanodott, beballagott Ferenczi Miklósáé­hoz, hogy ő, csakis ő olvassa föl az eligazító szócikket. Bíztak benne a fiatalok is. Egyik-másik diáklány megosz­totta vele szerelmi csalódásait vagy sikereinek örömét. Koro­sabb ismerősei közül sokan neki panaszolták el életük keserveit. Segíteni nem tudott, de legalább meghallgatta őket, ha a forgalom engedte. Legtöbbször a visszaho­zott könyv megbeszélésének ürü­gyén könnyítették lelkűk terheit. Hány emberi drámát cipelt ma- ával! (Ismereteit, persze, föl- asználta a könyvek ajánlása­kor.) Őt sem kényeztette el az élet. Súlyos betegséggel küszkö­dött. Hány olvasó szeme csillant föl, amikor egyévi távoliét után újra föltűnt a pult mögött! Gon- dolt-e arra: értük is küzdenie kel­lett megmaradásáért. Az állásához kívánatos felső­fokú iskola államvizsgájára már nem maradt energiája. Évtizedes gyakorlatával pótolta a hiányzó papírokat. Régebben hozzá nem értés, újabban pénzhiány miatt nem vásárolták meg elegendő példányszámban fontos könyve­ket. A katalógusrendszer az utóbbi évek erőfeszítései ellenére sem teljes. A szerzeményezés, a feldolgozás mulasztásai az olva­sószolgálatnál csapódtak le. Egyéni buzgalom, helyismeret, ta­pasztalat hidalhatta át a mecha­nizmus fogyatékosságait. Arról nem is szólva, hogy a több száz­ezres állomány fejben tartása szinte lehetetlen. Többletmunkát követel a távoli raktárakban tá­rolt könyvek szükség szerinti ki- és visszaszállítása. Ferenczi Miklósné a könyvtár- közi kölcsönzés lebonyolítását is kedvelt foglalatosságai közé so­rolta. Kamatoztathatta bibliog­ráfiai ismereteit, mert jó néhány kérelmező csak hozzávetőlegesen ismerte a számára szükséges könyv pontos adatait. E héttől hiába keresik a könyve­lői pályát könyvtárosival felcseré­lő Ferenczinét. Nyugdíjba ment, majdnem 33 évi szolgálat után. Szeretett volna legalább rövid ideig az új könyvtárban találkoz­ni a régi és az új olvasókkal. Leg­alább az avatásra meghívják majd? Akik ott kezdik könyvtá­rosi pályájukat, el sem tudják majd képzelni, hogy milyen erő­feszítésekkel gondoskodott Fe- rencziné és több munkatársa a könyvtári munka folyamatossá­gáról, a zsúfolt, rosszul felszerelt intézményben. A legmodernebb technika sem pótolhatja azokat a könyvtárosokat, akik, ha kell, kézen fogva segítik az arra rászo­rulókat a betűországban. Heltai Nándor A VARÁZSSZÓ: FRANCHISE Kisemberek a multikkal egy hajóban E sorok írójának a nevezetes tőzsdeváros, a Majna menti Frankfurt közelében, egy jelentéktelen falu szélén romlott el a kocsija. Szerencsére, a helybeli mester családias javítóműhelyében egyáltalán nem kellett attól tartani, hogy feszítővassal vagy nagykalapáccsal esnek féltett kedvencé­nek. Eredeti gyári célszerszámokkal, szakszerűen vették kezelésbe a gép­kocsit, a munkadíjat is a nagyüzemi normaidő alapján számlázták. A magyarázat egyetlen szó: franchise. Az angol kifejezés sokértelmű: jelent választójogot, privilégiumot, vagyis — - tágan értelmezve - - valami­lyen jog átruházását. A gazdaságban olyan vállalkozást neveznek így, amelyben valamely nagy cég, olykor multinacionális óriás átengedi a goodwilljét, azaz hírnevét, bevezetett márkáját, esetleg a működés egyéb feltételeit, és a szóban forgó áruk értékesítéséről vagy a konkrét szolgál­tatásról már kisebb vállalkozók gondoskodnak. A gyártásfejlesztés, a reklám, az új termékek bevezetése, esetleg az értékesítőhálózat fiókjainak felszerelése s az ott dolgozók kiképzése — tehát mindaz, ami tőkeigényes, és kiterjedt hátteret feltételez — a nagyvállalat gondja. A rugalmas kapcsolattartás a vásárlókkal, ügyfelekkel a kisvállalkozó közvetlen ér­deke. Közismert példa a franchise-ra a McDonald’s üzlethálózat. A nyugati országokban a benzinkutak is többnyire ebben a rendszerben működnek: az Esso, a BP vagy a Shell adja a benzinkút műszaki felszerelését amit a kistulajdonos bérel, de előbb-utóbb akár meg is vásárolhat , valamint a márkás üzemanyagot. Az, hogy a kútnál előzékeny legyen a kiszolgá­lás, s az autós törzskuncsaft megtalálja a jégbe hűtött üdítőitalokat, a praktikus apróságokat, a színes folyóiratokat, sőt, a harapnivalót az már a kistulajdonos gondja. A hazai kereskedelemben és szolgáltatásban a nagyvállalatok tehetet­lensége, ráfizetéses működése közismert. Egy büfé, kisvendéglő, javító- műhely vagy apró fióküzlet aligha lehet rentábilis az üzletmenetben érdektelen nagyvállalati alkalmazottakkal. Annál olajozottabb a munka és kifizetődőbb az üzlet — cskládi vállalkozásban. Magyarországon, ahol a jelentős tőkék és az üzleti hozzáértés hiánya egyaránt késlelteti a privatizálást, különösen időszerű ennek a vállalko­zási formának nagyobb nyilvánosságot adni. Az Egyesült Államokban egy évtized alatt 200 milliárd dollárt fektettek a kisemberek franchise- vállalkozásokba, miközben vállalati értékpapírokba ennek a negyedét sem. Az utóbbi időben a hazai kötvényekért az emberek nem tapossák egymás lábát. A franchise révén talán a nemzetgazdaság javára lehetne a „vánkosokból” előcsalogatni a családi pénztartalékokat. V. J. KÖNYVESPOLC ________________ S ÁNDOR IVÁN: Vízkereszttől Karácsonyig A krónika eredetileg szűkszavú, időrend szerinti feljegyzésekből ala­kult történeti műfaj, amely különö­sen a középkor folyamán virágzott, de később gyakran olyan művek jel­zésére is szolgált, amelyek gesta jelle­gűek. A gesta pedig egy egész nemzet­nek a viselt dolgait, történetét tár­gyalja, inkább az események okozati összefüggését követve, semmint a szi­gorú időrendet. Ebben az értelemben Sándor Iván napjaink krónika- ésges- taírója, hiszen mint könyve bevezető­jében írta: nyolcvankilencben hónap­ról hónapra az élet megsejthetetlenül alakuló jelenségeit követte, s így kere­kedett ki az évtized talán leg­izgalmasabb évének huszadik századi „krónikája”. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy leírjuk: a jö­vő történésze, ha az elmúlt évet a maga szaktudománya módszereivel vizsgálni akarja, akkor nem kerülheti meg szerzőnk Vízkereszttől Karácso­nyig című könyvét sem. De mit jelent ez a kötet a ma olva­sójának? Izgalmas szellemi kalandot, ahol az idegenvezető egy olyan ma­gyar értelmiségi, akinek a politizálás nem megélhetési vagy karrierforrás, hanem közös sorsvállalás övéivel. A mögöttünk hagyott esztendő na­gyon sűrű volt, ezt éreztük. Vala­mennyiünknek konkrét élménye, ta­pasztalata, benyomása lehet erről az évről. Új pártok nevét tanultuk (né­hányat már el is felejtettünk), eddig csak szűkebb körben ismert arcok kerültek újságjaink címoldalára. Rosszabbul éltünk, mint az előző években, miközben a remény és bi­zonytalanság kettős súlyát cipeltük magunkkal. Sándor Iván társunk volt ebben is. A programoktól, olykor ígéretek­től hangos országban az elmúlt év augusztusában (ahogy Sándor neve­zi: Éva kisasszony hónapjában) biz­tonsággal kijelenti szerzőnk, hogy koalíciós kormány fog alakulni, de „az új parlamentarizmus kevéssé tud­ja majd segíteni a mély korválságból való kilábalást, ha centrális pontját nem a hozzáértés reformja jelenti. Enélkül a majdani egymást váltó ko­alíciós kormányok küzdelmeiben is csak az maradna a kérdés, hogy kikre (mely pártokra, miniszterekre) terheli rá ciklusonként — a mindenkori el­lenzék, netán a koalíción belüli rivális — a felelősséget a válságért, ki kit buktat meg (nem lesz nehéz), hogy jöhessen a másik párt, politikai erő, és verhesse a mellét: ,majd én meg­oldom’.” E hosszú idézet akkor töb­Sándor Kan Vízkereszttől Karácsonyig . A. . nyolcvankilences i esztendő :i _________________________ { „Fébizcmmcl nézünk csak vLssza '' erre a hihetetlen, elképzelhetetlen esztendőre, mert már az nyűgfiz le, ami felé az Idő továbbsodor bennünket..." i! bek számára elvont okoskodásnak hatott, ma pedig (ezt olvashatjuk a napilapokból is!) konkrét, belátható gyakorlat. Vég nélkül lehetne idézni a szerzőt, amely citátumok azt sejthetnék az ol­vasókkal, hogy Sándor Iván már ta­valy látta azt, ami történni fog. Szó sincs jövőlátásról, „csak” egy olyan ember gondolatait olváshatjuk, aki meglévő tapasztalatai birtokában rendszeresen figyelemmel kíséri a po­litikai mozgásokat és — mint a jó sakkozó — ki tudja számítani a tár­sadalmi, politikai irányt, az elérhető célokat. Ebben a figyelemben a jeles író láthatóan értékorientált. Irótársa- it nem osztja fel népiesekre és urbá­nusokra, a politika embereit nem pártonként szortírozza, hanem iro­dalmi olvasmányaiban az értéket, po­litikai tájékozódásban pedig a meg­határozó egyéniségeket figyeli. így kerül egymás mellé a könyv lapjain Csoóri Sándor és Mészöly Miklós, Konrád György és Németh László, Lengyel László, Pozsgay Imre, Ta­más Gáspár Miklós és mások. A kötetbe összefűzött esszé-lánc nem akarja összebékíteni a kibékíthe- tetlent, nem áll szándékában a prófé- taság, de hiteles tanúként rögzíti a század egyik nagy fordulatát hozó nyolcvankilences esztendőt és figyel­meztet is: „A szellem mai hosszú távú ellenállása a térképrajzolás; a pontos, a szakaszokat, távolságokat, bejá­randó utakat kimérő cövekek ma­kacs leverése. Ami persze a belső au­tonómia nélkül elvégezhetetlen. A bensejében független ember ezzel maga próbál mintát adni a személyes szabadság ügyének és a közösség ügyének összekapcsolására”. (Forrás Gondolat 1990.) Komáromi Attila ÚJ KÖNYVEK Lion Feuchtwanger: Jud Süss. A herceg és a kincstár­nok. (Európa—Árkádia, 110 Ft) - Kaufmann Haggada. (Kultúra, 2500 Ft) — Bay Zoltán: Az élet erősebb. (Csoko­nai Püski, 120 Ft) Jacob Böhmc: Földi és égi misztéri­umról. (Helikon Stúdió. 80 Ft) — Cicero: Philippicák Marcus Antonius ellen. (Az ókori irodalom kiskönyvtára) (Európa, 70 Ft) — Haláljelek, összeáll. Kovács Ákos. (MSZH, 78 Ft)— Kalmár János: Magyarország története a 15—18. században. (Korszerű történelem érettségizők­nek) (Ikva, 59 Ft) — Lomb Kató: így tanulok nyelveket. 3. átdolg., bőv. kiad. (Littera, 85 Ft) — Gergely András: Magyarország története. 1790 1918. (Korszerű történe­lem érettségizőknek és felvételizőknek) (Ikva. 59 Ft) Krausz Tivadar: Apácapác. (Pannon, 60 Ft) Egzotikus állatok. (Forma—Art, 119 Ft) — Zugor István: Holland — inagyar szótár. 5. kiad. (Kisszótár sorozat) (Akadémiai —Terra, 85 Ft) — Danilo Kis: Borisz Danidovics sír­emléke. (Maecenas, 100 Ft) — Duray Bernadett. Csak egy szív. (Szabálytalan életrajz Tábori Nóráról. (Talentum K., 68 Ft) (Kira Péter: Kick-box önvédelem. (Medicina Sport, 150 Ft) —I McNeile, H. C.: Knock Out Buldog Drummond és a robbantok. (Pesti könyvek Kft., 68 Ft) - Borovszky Samu: Pest-Pilis-Soit-Kiskun vármegye. I. (Dovin, 980 Ft) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. II. (Dovin, 980 Ft) Zalai Szalay László: Öreg Szuhay. (Junior Kontinens, 153 Ft). ÉTICSIGA­TENYÉSZTÉSRŐL tart tájékoztató előadást a HUNGAR0HELIX KFT. 1990. június 6-án, 18 órától KECSKEMÉTEN az Erdei Ferenc Művelődési Központban. . 1664 x­Egy tízméteres kötél, egy • takaró és a ruházatom. Már kezdtem bánni, hogy a tutajt szélnek eresztettem, mert ha meg­lett volna, azonnal birtokomba ve­szem. Egyedül folytattam volna az utat, bár tudom, nehéz lett volna, mert nagyon összeszoktunk a majd­nem egy év alatt. Unalmasabb lett az élet, ritkábban szóltunk egymás­hoz, akkor is csak, ha muszáj volt. Több mint egyhetes vízi út után vére ki tudtunk menni a partra, ahol azt is észrevettem, hogy Táskás bátyjával is kétes viszonyban van. Megkérdeztem, mi a bajuk, miért nem értik meg egymást. Itt a vadon­ban idáig megvoltak békességben? A továbbiakban még nagyobb szük­ség lesz egymásra, mint eddig volt. Ha Táskást hallgattam meg, neki volt igaza, ha a bátyját, akkor an­nak kellett igazat adnom. A fiatal- asszonyok szülei is sokat bánkód­tak miattuk. Meglátszott rajtuk, hogy nem így gondolták. Szűkebb beszédűek lettek velem szemben is. A légkör kissé feszültté vált és éreztem, hogy kezdenek elhidegülni tőlem. De még a lányok szülei is. Kár volt az aranyat átadni nekik, azon volt az egész vita, akárhogyan osztották el, sehogy sem volt jó, valamelyik mindig elégedetlen ma­radt. Gondoltam már azóta sok­szor, hogy nem kellett volna az amerikaiakat elhozni, mert sokszor az ember idegeire mentek. Pedig én semmiben nem gátoltam őket, azt tettek, amit jónak láttak, nem szól­tam bele semmibe. Elhatároztam, hogy a legelső alkalommal, ha a körülmények úgy adódnak, elvál­nak útjaink. Három napot voltunk az erdőben és ismét a vízen folytattuk utunkat. Senkivel nem találkoztunk, csak magunk voltunk és ez a helyzet na­gyon nyomasztóvá vált. Elhatároz­tam, hogy kerülöm a velük való ta­lálkozást, amennyire lehet. Kezd­tem lassan beletörődni az egyedül­létbe. Többet gondoltam Jevgenyija Pavlovnára, nagyon nyugtalanított a sorsa. Nem tudtam elgondolni, hol, merre lehet, mennyi utat tettem meg eddig. Egy éjjel nagy vihar volt, a fák lövéstől dőltek ki, a folyó vize egé­szen zavaros lett. A hullámok meg­közelítették a méter magasságot és hirtelen olyan sötét lett, hogy egy méterre sem lehetett ellátni. Az égen villámok siklottak, szünet nélkül dörgött az ég és hirtelen oly an felhő- szakadás lett, hogy pillanatok alatt az erdőben térdig ért a víz. Egy ször­nyű csattanás után a föld megingott és nem tudtunk a lábunkon megállni. Minden remegett, életemben nem láttam még ilyen vihart soha. A ha­talmasfák gyökerestől kidőltek, az erdő vadjai menekültek, maguk sem tudva, hogy hová. Olyan volt az egész, mintha a világ vége lett vona. Lábam gyökeret eresztett, mozdulni sem bírtam, egyrészt afélelem, más­részt a szokatlan jelenség annyira hatott rám, hogy alig bírtam ma­gamhoz térni. Azóta, ha vihar van, mindig ez jut eszembe. A fiatalok mintha összebeszéltek volna, ezen az estén összevesztek, de a zivatar véget vetett a viszály­kodásnak, összebújtak, mint a fák levelei, mikor a szél rezgésbe hozza őket. Annyit kivettem a beszélgeté­sükből, hogy nem tetszem nekik va­lamiért. Elhatároztam, véget vetek együttlétünknek, különmegyek tő­lük, magukra hagyom őket. Nekik is jobb lesz, nekem is, mert már ideje, hogy arra is gondoljak, ami engem érdekel, ne csak mindig a más bajával küszködjek. A nagy zivatar után minden bo­kor. minden fa úgy nézett ki, mint mikor a csatatéren az elesettek he­vernek a földön. Az éj leple alatt a tutajt eloldottam, rajta volt minden, amire szükségem volt, meist nem vittem el a magamén kívül. Éppen hogy a csónakot eloldottam, a part­tól egymás után két lövés hangzott el. Egyik a válhimba fúródott, a másik nem tudom, merre, de célt tévesztett. Erős sodrása volt a fo­lyón ak, nagyon oda kellett figyel­nem, és még arra sem volt időm, hogy a vállamat megnézzem. Fáj­dalmat nem éreztem, nem is vérzett, csak az ütést éreztem, sebet nem ejtett rajtam. Elgondolkodtam, vajon miért lőt­tek, vagy ki lőhetett utánam. El­képzelni is szörnyű, mi lett volna, ha ott maradok. Vajon ki volt a kezde­ményező? Tudtam, hogy nélkülem nehéz lesz boldogulniuk, nekem sem lesz könnyű. Csupán az bátorított: ha velük nem találkozom, akkor is magamra lettem volna utalva. Ma­gamnak kell megküzdeni minden nehézséggel, ha tetszik, ha nem. Ekkor a csónakom zátonyra futott és nem sokkal arrébb az én tutajom sorsa is az lett. Kél szikla közé szo­rult a csónak és abban akadt meg az én tutajom. Igyekeztem elkerülni a bajt, de nem sikerült. A csónakhoz nehezen fértem hoz­zá, annyit sikerült elérnem, hogy egymáshoz kötöztem a tutajt és a csónakot, így akármi is történik, az együttmaradás esélye megvan. Ad­dig próbálkoztam, míg végre sike­rült szorult helyzetemből kiszaba­dulni. Ismét könnyedén siklott a csónak a tutajjal együtt. Annyira széles lett a folyó, hogy a túlsó olda­lát nem láttam, a folyás irányában a végtelenségig elláttam. Jobb kéz felől pár száz méterre a parton, ha­talmas erdőség húzódott és ameddig a szem ellátott, erdő és erdő. Akár­hogy igyekeztem a parthoz köze­lebb kerülni, sehogy nem sikerült, inkább mindig a túlsó part felé hú­zódott a tutaj és ebben a csónak súlyos terhe is segítette. Végül mégiscsak sikerült a tutajt a csónakkal együtt a parthoz köze­lebb irányítani, és külön külön egy közel lévő fához erősítettem. A part barátságtalanabb volt, mint a vízen, minden jel arra mutatott, hogy erre az erdő szűz terület. A vízparttól beljebb, az erdőbe lépni lehetetlen­ség volt, semmi nyoma annak, hogy valaha is járt erre ember. Féltem, és az a csend, ami itt uralta a környé­ket, még inkább fokozta a félelme­met, hiányoltam a társat magam mellett. Nagyon összeszoktam Tas- kasékkal és az első napok, éjjelek olyan hosszúak és magányosak vol­tak. Valami megzörrent mögöttem, hirtelen puskámat, lövésre készen, a hang irányába fordítottam és lőt­tem. Egy kegyetlen üvöltés hang­zott el, nem láttam, mire lőttem, csak a nagy gazban mozgott vala­mi. Olyan három méterre lehetett tőlem, mégis órákba tellett, mire odaértem. Egy jól megtermett hím ordas feküdt előttem, zihálva vette a lélegzetet. Sok időmbe tellett, mi re a partra vonszoltam. A bordái között hatolt a golyó a testbe, és ahol távozott, egy hatalmas, nyílt seb tátongott. (Folytatása következik) ORVOS ENDRE ÍGÉRET FÖ1DJE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents