Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-05 / 130. szám
1990. június 5. • PETŐFI NÉPE • 3 MIT SZENNYEZ A KŐOLAJIPAR? A környezetvédelem ma diplomácia Beszélgetés egy szakmai nap ürügyén Dél-Bács-Kiskun megye legnagyobb ipari létesítménye, a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat a közelmúltban tartotta hagyományos szakmai napját, melyen a környezetvédelem volt a fő téma. Vágó Árpád vegyészmérnököt, az üzem környezet- védelmi feladataival is foglalkozó szakemberét kérdeztem, aki maga is előadó volt az olajosok rendezvényén: — Mióta foglalkozik a KFV környezetvédelemmel ? — Jómagam három évvel ezelőtt jöttem a kiskunsági üzemhez. Az elődöm számára még önálló feladat volt, jelenleg nem az, csak kapcsolt munkakör. A környezetvédelem erős vállalati központi irányítással működik, egyfajta belső kényszer, s nem utolsósorban a büntetések hatására. Az utóbbi évek előnyösebb változásai főként a mi kezdeményezésünkre „születtek”, értem ezalatt a helyi üzem önálló kutató, kísérletező tevékenységét. — Ön, személy szerint, milyen előzményekkel vállalta ezt a feladatot? — Bár halasi vagyok, évtizedekig éltem Veszprémben, előbb a tanulmányaim, majd a munkáim kötöttek oda. A Nehézvegyipari Kutató Intézetben környezetvédelmi megbízott voltam, s egyben a Veszprém városi környezetvédelmi bizottság tagja. — Itt ilyen jellegű pozíció nincs is? — Nincs. Mint mondtam, kapcsolt munkaköröm a környezetvédelem a termelési üzem területén. Ez jelent egy bizonyos menedzseri munkát, a külső hatóságokkal való kapcsolat- tartást és jelent bizonyos intézkedéseket, de főként rengeteg papírmunkát. — Akkor a kutatómunka — a lég- szennyezés és a talajszennyezés területén —, amelynek eredményeiről az előadások szóltak, tulajdonképpen hobbi, egyéni kezdeményezés? — Részben igen. A légszennyezés csökkentésének témaköre hivatalosan elismert, az üzem által kezdeményezett műszaki fejlesztési feladat, amely a környezetvédelemmel szoros kapcsolatba került, részint a büntetések, másrészt a szemlélet változása során, egy belső kényszer miatt. A másik téma — a fúrási iszapok nehézfémtartalmának csökkentése — kizárólagosan az én szakmai érdeklődésem eredménye, a jobbító szándék szülötte. — Beszéljünk konkrétabban a kutatásokról! Mit és milyen mértékben szennyez a kőolajipar a környékünkön? — Ha csak a büntetéseket nézzük, a levegőt, a talajt és a felszíni vízréteget is. Bár ebben, meggyőződésem, más vállalatoknak is része volt. — Hogyan szennyeződik a levegő? — A földgáz távvezetékre juttatását robbanó gázmotorokkal hajtott kompresszorokkal végzik. Ezek a motorok évente több tonna káros anyagot bocsátanak ki. Pontosan 424 tonna szén-monoxidot és 318 tonna különböző nitrogén-dioxidot. Ezek a levegő összetevőivel kapcsolatba kerülve, egyrészt savas esőket eredményeznek, másrészt mérgező nitrove- gyületeket alkotnak, amelyeknek az egészségkárosító, rákkeltő hatása egyértelmű. — Önök kidolgoztak egy katalitikus eljárást, illetve ennek egy gazdaságos műszaki megoldását. — A tervezési munka befejeződött, a referenciaüzem építése folyamatban van. A kísérletek eredményei alapján elmondható, hogy még a — feltehetően szigorodó — jogszabályban előírt határértékek alá is csökkenthető a kibocsátott szennyező anyagok mennyisége. — A talajszennyezést a fúrások okozták. Hogyan? — A fúrólyukból kiemelt — már nem hasznosítható — iszap veszélyességét elsősorban az öblítőfolyadékokhoz használt adalékanyagok jelentik. Ezek ugyanis nehézfémeket tartalmaznak, amelyek, az élőlényekbe jutva, nem ürülnek ki, hanem felhalmozódnak, s akkor éreztetik hatásukat, amikor valami okból legyengül a szervezet. — Hogyan kerülhetünk mi kapcsolatba ezekkel az anyagokkal? — Evekig az volt a gyakorlat, hogy — mivel a vízben ezek a fémek nem oldódnak — a fúrás közelében egyszerűen elföldelték az iszapot. Később ráültették a kukoricát. Ami engem aggaszt, hogy ezek a talajban lebomlanak, s idő kérdése csupán, mikor kerülnek a felszíni vízrétegekbe. Egyébként Zsanán megépült az átmeneti iszaptároló, amely ezt már kiküszöböli. Jól szigetelt, s állandóan ellenőrzött talajvíz-megfigyelő kutak veszik körül. Folynak jelenleg olyan kísérletek is az üzem területén, amelyek iszapgödör nélküli fúrások, ebben az esetben az iszap nem marad a fúráspont közelében. Az igazi megoldás azonban nem ez lenne, hanem egy valóban környezetbarát szemlélet kialakítása. — Ön korábbi kapcsolatai révén, a veszprémi egyetem laborvizsgálataival elvégzett néhány tájékoztató jellegű kutatást. Mi volt a célja? — Egyrészt tájékozódni az iszap pontos összetételéről, másrészt megvizsgálni azokat a módszereket, amelyekkel a mérgező nehézfémek kinyerhetők belőle. Jutottunk is némi eredményre, de igazából — úgy érzem — senki nem kíváncsi rá különösebben. Ahhoz pedig, hogy innen továbblépjünk, a személyes kapcsolatom, a baráti segítség már édeskevés. Sajnos, eddig Magyarországon a környezetvédelem inkább csak diplomáciai munka volt. Lavírozás a vállalat érdeke és a hatósági szigor között. A vegyiparból még szomorúbb tapasztalataim vannak. Amíg a termelés lesz a fontos, s nem a termelő ember, addig a környezetvédelem csak nyűg lesz a vállalatok nyakán. Tíz-tizenöt év múlva, amikor már lemérhető lesz a károsodás ebben az országban, nem biztos, hogy vissza- fordíthatóak lesznek a folyamatok. Ma, amikor nap mint nap kirobban egy-egy környezetszennyezési botrány, mi is ettől félünk. Egyáltalán nem megnyugtató az az okoskodás, hogy környezetszennyezés eddig is volt, csak nem hallottunk róla. Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy időzített bomba ketyeg alattunk, fölöttünk, bennünk. Az európaiság messianizmusa azt is jelenti ma nekünk, hogy nem csupán a jogszabályoktól várunk garanciát emberi környezetünkre, hanem önmagunktól is. Hajós Terézia RÁDIÓJEGYZET SÚLYOS TESTI SÉRTÉS VAGY GYILKOSSAGI KÍSÉRLET? KORÁNKELÖKNEK Izgalmas időszakot él át a magyar mezőgazdaság, csaknem olyat, mint 1945 után. Akkor is az volt a kérdés: kié legyen a föld? A válasz is megszületett: azé, aki megműveli! Most mintha nem lenne ilyen egyértelmű a felelet. Ez derül ki a Falurádió kora reggeli műsoraiból is, melyeket alaposan átformált a rohamosan változó idő. Nem csodálom, hogy a szerkesztők és riporterek időnként mintha tudathasadásos állapotba kerülnének. Ahány embert csak megszólaltatnak, szinte annyiféle véleménnyel találkoznak. Mégis talán mértékadó lehet az új földművelésügyi miniszter szava, aki kijelentette ebben a műsorban: — Sose mondtuk azt, hogy szét akarjuk verni a termelőszövetkezeteket. Átalakulnak és új formát vesznek fel. Ennek lényege a tulajdonviszonyokon alapuló társas gazdálkodás, mely átmenet a piacgazdaságba . . . Csillapítják, nyugtatgatják a felborult kedélyállapotú embereket, hiszen az érdekcsoportok szerint igen nagy a véleményeltérés. Nyilatkozott az Agrárszövetség is, vállalja a változás segítését, de a falu valós érdekét szem előtt tartva. A Magyar Parasztszövetség egyik vezetője is megszólalt. Az illető időközben miniszteri tisztségbe került. Búzás Andor szerkesztő találó kérdése szerint : — Lehet, hogy a paraszti érdekvédelem ismét hatalmi pozícióból kap támogatást? — Ami végtére is — ez már a hallgató véleménye —- csak előnyt jelent a számukra. Izgalmas időszak ez a mostani, még a Falurádióban is. Érdemes kinyitni korán a készüléket. A „REMETE” ÜZENETE A csehszlovákiai magyar irodalom a stószi fenyvesek közül kapta, s talán kapja most is — 20 évvel Fábry Zoltán halála után — a levegőjét. Fél évszázad adatott Fábrynak a tevékeny írói működésre, fél évszázad kisebbségben. Ebből a Kassa melletti, isten háta mögötti, kis felvidéki faluból figyelte a szűkebb és tágabb világot. Itt élt, dolgozott, levelezett, tüdőbetegsége miatt teljesen visszavonulva, de az előretörő fasizmus veszedelmét látva, érzékelve, és ellene tiszta fényű, szenvedélyes írásaival harcolva. Stószi remetének nevezték, pedig nem volt beszűkült lelkületű ember. Hétezer kötetes könyvtára, folyóiratok, levelek százai révén a világ ott volt közvetlen közelében. A Hajszálgyökerek című műsor keretében az Antalffy Krisztina által készített múlt heti adás időszerűsége abban van, hogy Fábry „Hazánk: Európa!" jelszava napjainkban válik megvalósíthatóvá. Az a bizonyos „híd” szerep, melyre buzdított, az ő korában a magárahagyott- ságot is jelentette. „Csodabogarak voltunk, maradtunk ..." — mondta keserűen. Európaisága menekülés volt, a kisebbségi lét nyomasztó kínjai elől keresett új hazát, s ezt az európaiságban lelte meg. A Nemzeti értékeink nyomában alcímet is viselő sorozat értékét talán éppen az jelenti, hogy a Fábry-féle magyarok — határon innen és túl hagyatékát, üzenetét segíti átmenteni, saját kincsünkké tenni. Ha figyelünk rá ... VAN HUMORA? Nincs elviselhetetlenebb, mint a sótlan, humortalan lelkű ember. Valljuk be, mostanában a kabaré erőltetett poénjain sem nevetünk igazán, mert a humoristák csípős kedve is apadni látszik. Uj forrás után néz most nyolc év után |— a rádiókabaré szerkesztősége. Pályázatot hirdetett új „művek”, humoros jelenetek írására. (A felhívást a Rádió és Televízió Újság közli.) Ha arra gondolunk, hogy az 1974-es első és 1982-es második fesztivál nyertesei — Farkasházy, Sinkó, Nagy Bandó és a többiek — máig is ismert nevek, van esélyünk arra, hogy ismét születnek új nevettetők. Ránk fér egy kis megújulás a humorban is, annyi bizonyos. F. Tóth Pál Fényes nappal, a legforgalmasabb utcán — Talán bennem van a hiba, de azt hiszem, ezután sem tudok megváltozni — mondja elgondolkozva Csapiáros László, Baja, Petőfi Sándor u. 50. szám alatti lakos. Nem tudom megállni, hogy ne avatkozzam be, ha valakit bántanak. De azt sem, ha a közösség vagyonát — nem tudom, helyénvaló-e ez a kifejezés még — rongálják. Ha körülnézek a városban: mindent összetörnek, ösz- szegyűrik, megforgatják a közlekedési táblákat, felborítják a virágtartókat, szeméttartó sem maradhat épségben, a telefonokról ne is beszéljek. Vagy, most hallottam: kihelyezték a sugovicai strandra az öltözőfülkéket. Fél óra múlva már a vízben is volt belőlük. Hát engem minden ilyesmi mélységesen felháborít. A belváros kies, ma is csendes, az egykor Kéményseprő utcának nevezett Petőfi utcában vagyok, Csapiáros László kerékkiegyensúlyozó kisiparos házának félig elsötétített nagyszobájában. Vendéglátóm nehezen, láthatóan nagy erőfeszítéssel beszél, csak lassan tudja összeilleszteni a szavakat. Biztatom, hogy pihenjen egy keveset, addig bemutatom az olvasónak a Baján közismert, s nyugodtan mondhatom, köztiszteletnek örvendő, 48 éves férfit. Csapiáros László neve összefonódott a magyar motorcsónaksport történetével. Tizennyolc esztendeig volt aktív versenyző, ebből 17 évet — azt hiszem, ez páratlan rekord — a magyar válogatott tagja. Saját maga által felkészített motorral nyolcszor volt magyar bajnok, s talán még sokan emlékeznek a nemzetközi viszonylatban is nagy feltűnést keltett fhir play díjára. Bajnoki címét kockáztatta, amikor életveszélybe került versenyzőtársát kimentette. (Másnap azután megnyert két futamot, így az összetettben mégis első lett.) Kimondhatatlan fájdalmat éreztem — Pontosan negyed három lehetett, gyönyörű napsütés. Az autóbusz-pályaudvar felől jöttem, ebéd után, május 9-én, egy szerdai napon. Lassan hajtottam, a Kossuth Lajos utcán ilyenkor igen nagy a forgalom. Tele van gyalogossal, kerékpárossal és gépkocsikkal. Balra be akartam kanyarodni a Tóth Kálmán utcába, hogy minél előbb nyithassam a műhelyt, gyorsabban hazaérjek. A viszonylag keskeny utca sarkát 16-17 éves fiatalok állták el, a szokásos szerelésben, s hogy végképp járhatatlan legyen az utca, egyikük a sarokra odaállította, persze, keresztben, a Simsonját. Egy nő, aki velem szemben érkezett, és jobbra szeretett volna kanyarodni, szépen kérlelte a gyerekeket, valahogy így: — Engedjetek el, még új a jogosítványom, nem tudok bekanyarodni! Nos, a fiatalok nyilvánvalóan nem tartottak igényt arra, hogy a nőtisztelet gyakorlóinak sorába lépjenek, mert az asszonyt felszólították, hogy . . . (Innen kezdve csak egyoldalúan tudom a társalgást ismertetni, mert az ifjak a „szép magyar beszédéhez tartozó szókincsből csak a névelőket — a, az, egy és az „és” kötőszót használták a nyomdafesték számára elfogadható szavak közül. — Kiszálltam az autóból, hogy rábeszéljem őket, vigyék el onnan a motort. A tulajdonos, rendkívül hányaveti fiatalember, aki rögtön tegezve küldött az anyámba — ez nagyon mélyen érintett, mert Édesanyám nagyon régen meghalt —, egyáltalán nem vette szavaimat a szívére. Ekkor hirtelen egy óriási ütést éreztem. Utólag tudom, hogy hátulról vagy oldalról jöhetett. Rémlik, mintha lánc süvítését hallottam volna: nuncsaku lehetett. Egy hajszálnyit tévedett a halál — Az arcomat elöntötte a vér, az egyik szememre nem láttam, eltört a járomc9ontom és az állkapcsom. Az emberek szinte oda sem pillantva siettek el mellettem, pedig látni lehetett, hogy azonnali orvosi segítségre lenne szükségem. (Azóta tudom, hogyha csak három-négy centivel balra ér az ütés, a halántékomon, akkor rögtöni halált okozott volna.) A szerencsétlenségben szerencsém van: ha nagy fájdalmat szenvedek is, ha enni, aludni nem is tudok, de az orvosok szerint meggyógyulok. Ami a legkeservesebb, hogy dolgozni sem tudok, hiszén az egyik szememre alig látok valamit. — Azt kérdezi, hogy van-e bennem bosszúvágy? Azt hiszem, nincsen. Hiszek benne, hogy ezek a gyerekek még formálhatók. Ha a tettes előkerül, megérdemelné a büntetést, de a többiek csak kihasználják a lehetőséget, hogy mindenki fél tőlük. Én elhatároztam, hogy nem adom fel a harcot. Szervezek egy városvédő csapatot, olyan emberekből, akik akarnak és mernek tenni a jelenlegi helyzet jobbításáért. A módszerünk a meggyőzés volna, a fegyverünk a szép szó. Na, meg a puszta létezésünk: az, hogy megmutathatnánk, hogy még mindig „mi” vagyunk többen. Van-e tanulság? Észrevettem, hogy vendéglátómat egyre inkább fárasztja a beszéd, az eltelt alig fél óra alatt is nagyon kimerült. Gyors búcsúzás közben köszöntem meg a beszélgetést, de a dolog még sokáig nem hagyott nyugodni. — Miért az egyre fokozódó agresszió, és mit lehetne tenni ellene? Hazaérve rögtön elővettem Elliot Aronson amerikai professzor híres könyvét, A társas lényt, mely részletesen foglalkozik a kérdéssel. Nos, e cikk keretei nem teszik lehetővé, hogy részletesen ismertessem: mi a szociálpszichológus véleménye az agresszió okairól. A fiatalok esetében talán egyet emelhetnék ki, az unalmat. Állnak, csapatokba verődve, a motorkerékpárok mellett, vontatottan társalognak, de látszik, hogy nincs egymásnak semmi mondanivalójuk. Az agresszió megszüntetésének módjai közül csak egyet emelnék ki, azt a tételt, hogy az agresz- szivitást nagymértékben fékezi, ha világos jelzés történik arra, hogy az emberek az ilyen magatartást elítélik. Ez az, ami egyelőre még nem vált általánossá. Gál Zoltán MEGKÉRDEZTÜK TISZAKÉCSKÉN: Mitől nyereséges a strand? Bezárják a fedett uszodát ? — kérdezte meg, a Kecskeméti Lapok egyik legutóbbi számában, az újságíró. Bár egyértelmű választ nem kaptunk, annyi bizonyos, hogy pro és kontra hosszú vita várható még ebben a témában az ÉBKM Vízmű Vállalat és a megyeszékhely tanacsa között. A cikkből kiderül, hogy nem- (Tóth Sán- csak az uszoda, dór felvéte- hanem általá- lei) ban a fürdőszolgáltatás egésze veszteséges Kecskeméten. A számítások szerint idén 27 milliót fizetnek rá az állandó és idényfürdők üzemeltetésére. Sok ez, vagy kevés? Ne adj’, isten, ennyi a szokásos a hasonló vállalkozásoknál? A vélemények bizonyára megoszlanak ebben. Nem hiszem, hogy bárkinek kétsége van arról, az uszoda és a kecskeméti strandok üzemeltetője egzakt módon fogja bebizonyítani ebbéli igazát. Kérésük az, hogy a helyi tanács járuljon hozzá a költségekhez. Vagy, ha nem, akkor működtesse az önkormányzat a fürdőket. Az a vállalat tehát, amely egyébként kiváló eredményekkel dicsekedhet, most látványos módon jelentette be kudarcát az egyik ágazatban. Mielőtt a lakosság gyűjtést kezdeményezne a támogatásukra, tegyünk talán látogatást a megye egy másik strandján is. Mondjuk, Tisza- kécskén, ahol a helyi Solohov Tsz kezelésében évek óta jó eredményt ér el a fürdő. Miért? A Petőfi Népe kérdésére Bekő László fürdővezető válaszol. — Az alapadatok: tavalyi árbevételünk 3,3 millió volt, ami tíz százalékkal haladta meg a tervezettet. Ebből a szövetkezet általános költségeihez 750 ezerrel járultunk hozzá. Tulajdonképpen így csupán 50 ezer forint a tiszta nyereség a fürdőben, ami nem sok, de, mint látni fogjuk, később egyéb területekről még kiegészül. (És ne feledkezzünk meg a 750 ezerről sem . . . !) Nyáron tizenkettő, télen viszont csak négy dolgozónknak tudunk munkát adni, éves bérkeretünk 680 ezer forint volt. A fürdő összesen hat különféle méretű medencéjében (ebből egy fedett) tavaly 140 ezer vendéget fogadtunk. A felnőttbelépő 35, a gyermek- és nyugdíjas- 20 forint, de adunk tíznapos bérletet 160, illetve 280 forintért, és népszerűek a május 1. és szeptember 30. között felhasználható idénybérleteink is. — Most már vágjunk a közepébe! Miből lett a nyereség? — Négy pontban lehetne felsorolni. Élére kívánkozik, hogy a hideg és a meleg vizet is saját kútból nyerjük. Ez a hideg víznél azt jelenti, hogy 15 fillérbe kerül köbmétere, szemben a városi vízhálózat több mint 15 forintos árával. A legnagyobb medencénket például 120 forintért töltjük fel, míg ha ugyanezt a 15 forintos vízzel tennénk, akkor 12 ezerbe kerülne. Ez az olcsó víz kerül a fürdő valamennyi csapjához, az ivásra szolgáló kutakat kivéve. Másodikként említeném, hogy a legritkább esetben dolgoztatunk külső karbantartóval. Mindent magunk csinálunk; a fü telepítésétől a nyírásáig, a locsolástól a takarításig, a betonozástól a festésig. Akik itt dolgoznak, azokra nyugodtan mondhatom, hogy megszállottak. Ilyen kevés fizetésért —- és ez lenne a nyereség harmadik forrása — csak az marad itt, aki fanatikusan hisz a munkája értelmében. Legvégülre maradt, amit ma „több lábon állásnak” hívnak. A 3,3 milliós árbevétel ugyanis — mint említettem — csak a strandé. Ezt egészíti ki a 8 milliós éttermi forgalom, és az idén 700 ezerre tervezett kempingbevétel. Ez az utóbbi két részből áll: az egyikben bárki sátort verhet, igen-igen olcsón, a másikban nyugatnémet diákokat táboroztatunk. — Ha a liszakécskei fürdőt vagy — mondjuk — a kecskeméti strandot bérbe vehetné, megtenné? — Ezt a fürdőt gondolkodás nélkül vállalnám. A kecskemétit nem ismerem . . . Mit lehet ehhez még hozzátenni? Nem sokat. Illetve egy valamit. Bekő úr korábban kisiparos volt. Tíz éven keresztül. Ami azért nem semmi. A sikeresnek mondható vállalkozói szemléletét valószínűleg innét hozta magával... N. N. M.
