Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-04 / 129. szám

1990. június 4. • PETŐFI NÉPE • 5 ÚJ LAKÓK A SZOVJET TISZTI LAKÁSOKBAN? Szomorú és máig megoldat­lan probléma a családi háttér nélkül, állami gondozásban nevelkedő gyere­kek nehézkes társadalmi beil­leszkedése. A nevelőintézetekből ki­kerülő „nagykorúak” ugyanis tá­masz, biztos háttér nélkül csöppen­nek az ismeretlen külvilágba, egyedül kell szembenézniük az első nagy pró­batételekkel, maguk maradnak ku­darcaikkal. Sokuknak sikerül elve­gyülni a köznapi emberek sorában, egy részük azonban kívülreked és el­kallódik ... Az árva és hátrányos helyzetű gye­rekeket megsegítő nemzetközi szerve­zethez kapcsolódva, Kecskeméten megalakult az Otthon Egyesület, hogy felvállalja a városban és kör­nyékén élő árván nevelkedett vagy rossz családi légkörből kikerült fiata­lok támogatását. — Az egyesület két alapítványt szándékozik létrehozni — tájékoztat az egyesület elnöke. Varga László re­formátus lelkész. — Az egyikhez — amely egy cse­Segítő kéz fiataloknak Szociális egyesület alakult csemőotthon építését szolgálná — nemzetközi segítséget kértünk, ezért nemsokára megérkezik városunkba a nemzetközi szervezet elnöke. Másik alapítványunk azért jön létre, hogy az állami gondozásból kikerülők ott­hon, szociális háttér, ismeretség nél­kül ne kallódjanak el. Terveink meg­valósításához azonban szükségünk van épületekre, ahol — mint saját otthonukban lakók — a fiatalok ön­állóan élhetnek, egészen addig, amíg nem tudnak megállni a saját lábu­kon. Természetesen szükségük lesz segítő felügyeletre, de így is egészen más, sokkal könnyebb lesz ismerked­ni azzal a bizonyos nagybetűs élet­tel... — Van-e már a célra alkalmas épü­let? — Nincsenek különleges igénye­ink. Azzal a kéréssel fordultunk a városi tanács elnökéhez, hogy adja át otthonnak a Széchenyivárosban megüresedő két szovjet tiszti lépcső­házat. — Hogyan fogadta ezt a tanácsel­nök? — Úgy tűnik, partnerre találtunk benne, bár azt is elmondta, hogy az épületek még nem kerültek a város tulajdonába, s a megürescdés után majd egy tárcaközi bizottság dönt a sorsukról. Mindettől függetlenül úgy érezzük, hogy nem reménykedünk hi­ába, hiszen a szovjet csapatok távo­zása után kiürült „objektumokat” leginkább kulturális és szociális cél­ból igyekeznek hasznosítani. S a mi elgondolásunk egyértelműen szociá­lis jellegű. — A két bérház azonban meglehe­tősen rossz állapotban van. Felújítá­sukhoz sok pénz kell. — Egyesületünk tagjai már össze­gyűjtöttek, megtakarítottak egy ak­kora összeget, amelyből rendbe lehet hozni az épületeket. A helyreállítás azonban sok időt vesz igénybe, így ha a házakat már megkaptuk volna, ak­kor is csak hosszú várakozás után kezdhették volna a beköltözést a fia­talok. A dolog sajnos úgy fest, hogy jó esetben is csak jövő év elején látha­tunk a felújítási munkákhoz. Pedig minden nap külön veszteség. De mit tehetünk? Addig gyűjtögetünk, ké­szülünk és várjuk azok segítségét és támogatását, akik csatlakozni kíván­nak egyesületünkhöz, akik felelőssé­get éreznek a felnövekvő generáció e hátrányos helyzetű csoportjának sor­sa iránt. * * * A segíteni és csatlakozni szándéko­zók részletesebb információt a Szé­chenyi tér 9. szám alatti Református Egyházi Hivatalban kaphatnak. Fejes Mária Humánszója magyar—jugoszláv kooperációban A Bólyi Mező- gazdasági Kombi­nátban termelt szóját a jugoszlá­viai Becse szója- protein gyára dol­gozza fel, majd ví­zi úton a készter­mék visszajut a kombinát mohácsi kikötőjébe. A Pécs melletti csomagolóüzem­ből 200, illetve 300 grammos csoma­gokként Szójavita márkanévvel kerül a termék az orszá­gos értékesítési hálózatba. A bólyi kombinát és a be­csei gyár ötéves együttműködési megállapodást kö­tött, mely szerint évi 8 millió dollár értékben csaknem négyezer tonna humánszóját hoz­nak forgalomba. KÖNYVESPOLC Novellák feltámasztása Biztosan van még Kecskeméten és környékén olyan irodalomba­rát, aki emlékszik zalai Szalay László dr. szolgabíróra, aki a város első napilapját, a Kecskeméti Hír­lapot szerkesztette. A később visz- szavonultan, birtokán gazdálkodó író témái természetes közelségéből, a kunsági puszta tanyavilágából táplálkoztak. Ezúttal, Öreg Szuhay címmel, hetvenkét novelláját adta közre a Junior Kontinens Kiadó. Tulajdon­képpen az 1930-as, 1940-es évek­ben sikert elért munkák újraélesz­téséről van szó. A kisőrsi születésű szerző Budapesten halt meg a há­ború alatt (1879—1944), s műveit több mint négy évtizeden át zárták el az olvasók elől. írásait annak idején olyan lapok közölték, mint a Világ, a Magyar Hírlap, a Ma­gyar Nemzet, a Pesti Hírlap. Ez a terjedelmes novelláskötet remek ízelítőt ad a korabeli hírlapi tárca modorából. Tömör, epizó­dokból épülő, adomának is beillő történetek követik egymást e könyvben, eredeti „mesélő”, vi­dám zamatú írásai, melyek főhőse Szuhay, a népi bölcselkedő figurá­ja­Visszatekinthet a történetek se­gítségével az olvasó ama korsza­kokban rejlő környezetre, amiből a népi élet, főleg a tanyavilág fel­karolt, majd elfeledett témái szár­maznak. Itt van mindjárt az első kis történet, amiben éppen a nép­dalról felel a diák poézis-órán, de nem leckét mond. Nem ám! Ha­nem a szívéből sugárzó érzelmek­kel faragja ámulatosra mindazt, amit a népdalról tud. Változatos, sokszínű, erősen né­pi hangvételű írásokkal találkoz­tunk, egy parasztok között élő jo­gász-író immár a klasszikusok ár­nyékából ismét napfényre kerülő munkáival. Köztük dr. Zala Simon Tibor, a Falurádió szerkesztője igazít el értő és átérző kalauzként utószavában, aki megtapasztalta a mezei dűlőutak irányát fagyban, sárban, napsütésben. A többi kö­zött eképpen ír: „Szalay László írá­saiban Izsák, Orgovány, Tázlár, Csengőd, Akasztó , Kecskemét és Kiskőrös vidékét frissíti elénk. Ol­vasáskor gyakran szeretnénk felki­áltani, hogy »magával ragadó han­gulatunkat, a múltba felejtkező jó­érzésünket, megtalált kacagásun­kat íziben másnak is átadhassuk«. Nini, hiszen ez ismerős! — kapjuk fel gyakran a fejünket. Persze, hi­szen rólunk, esendő emberekről szólnak a történetek.” És valóban, a humor, a tiszta emberség, mintha belénk, mai ol­vasókba szivárogna át az egykori béresgazda történeteiből. S mind­ehhez csak annyit fűzhetünk hoz­zá: ezek a novellák kissé korosak ugyan, de ma is szórakoztató él­ményt képesek nyújtani. Zsirai László Vállalkozó gyerekek Amerikában Sok amerikai gyerek a játékot az üzleti vállalkozással cseréli fel, hogy zsebpénzénél jóval nagyobb összeghez juthasson. Ezek a gyere­kek például bevásárlást vagy tisztí­tóba járást vállalnak azok számára, akiknek nincs erre idejük. A Mia­miban élő alig tízéves Brandon Bo- zek virágkereskedelmi hálózatot szervezett! Nagykereskedelmi áron vásárolja a virágot, és hetente szál­lítja házhoz a csokrokat a megren­delőknek, akik főleg a család bará­tai közül kerülnek ki. A művészi tehetséggel megáldott gyerekek bűvészmutatványokkal lépnek fel különféle rendezvénye­ken, vagy énekelnek. Las Vegasban Meredith Weiner kilenc éves kislány heti háromdolláros zsebpénzét az­zal „egészíti ki”, hogy olajfestmé­nyeit darabonként húsz dollárért árulja. De a vállalkozó gyerekeknek is be kell tartaniuk a gyermekmunká­ra vonatkozó törvényeket. A 16 év­nél fiatalabbak naponta legfeljebb három órát dolgozhatnak, hetente pedig összesen 18 órát. Nem végez­hetnek veszélyes munkát, például nem tisztíthatnak ablakot a magas­ban. A középiskolások az üzleti tevé­kenységgel kapcsolatos ismereteket különböző tanfolyamokon sajátít­hatják el. Harminc amerikai állam­ban a kereskedelmi kamarák tábo­rokat szerveznek a gyermekeknek, ahol a vállalkozásra oktatják őket. Még az általános iskolák is bekap­csolódnak ebbe a tevékenységbe. A texasi Hunt városában például az egyik osztályteremben a szó szoros értelmében vállalatot alapítottak az ötödik és hatodik osztályosok. Adózott nyereségükből aztán ka- rib-tengeri körutazást tettek. Most már érthetőbben elme- • sélte, hogyan fejeződött be a háború 1945. május 9-én. Iste­nem, már öt éve elmúlt, hogy elke­rültem otthonról. Ha nyugton ma­radok, talán haza is mehettem volna hamarosan. Vagy talán mégsem? Német barátunk azt mondta, mikor felajánlottuk, hogy tartson velünk, hogy ö nyugatra megy, mi pedig északra igyekeztünk. Mikor elvál­tunk, felpakoltuk élelemmel és bú­csúzás után útjára bocsátottuk. Re­mélem, szerencsével járt. Mi útrakészen elindultunk csóna­kunkhoz, vagyis a tutajhoz, de bi­zony az nem volt a helyén. A folyó árja magával sodorta, nem tudni, hogy magától sodródott-e el, vagy úgy kötötte el valaki, de a gyanúm német ismerősünkre hárult, mert még nem fordult elő, amióta közöt­tük éltem, hogy ne lett volna a he­lyén, amikor kellett. Készítettünk egy nagyobbat és pár nappal később indultunk útnak. El voltunk látva mindennel, amire szükségünk volt. Fegyver, lőszer, élelem nem okozott nagy gondot, nem hagytuk soha ki­merülni a készletünket. Mindnyá­jan nyugtalanok voltunk, csak Tás­kás nem, és éz engem is megnyugta­tott. Harmadnap a parton jobb kéz felöl mintha füstölt volna valami. Közelebb mentünk és ott volt a né­met. Ismét az utunkba került, és a tutaj is ott volt, amit elkötött. Tás­kás azonnal a mienkhez erősítette. Sajnáltam a németet és kértem Tás­kást, adja vissza a tutajt. A tutajt elengedte, de nem adta oda a német­nek. Mikor megkérdeztem, hogy miért csinálja ezt, azt felelte, nem jó ember, nem érdemli meg és inkább vesszen el, mint a németé legyen. Igazat adtam neki, de azt mondtam, ilyet nem szabad csinálni. Táskás nem értett velem egyet, neheztelt is rám, hogy a német pártjára álltam. Rövid idő után azonban odajött hozzám és megölelt, magához szorí­tott és észrevettem a szemében a könnyeket, melyeket elfordulva tö­rölt le. A folyó mindig szélesebb lett, az ár erősödött és vigyáznunk kellett, hogy a víz magával ne ragadja, mert akkor baj lesz. Táskás igyekezett a parthoz közelebb kerülni, ami nagy feladat volt, de egy olyan gyakor­lott kormányosnak, mint ö, még ha nehéz is volt, eredménnyel járt. Las­sabban, de biztonságosabban halad­tunk előre a folyón északra, mégis a folyással egyirányban. Annyira érdekelt, hogy merre le­hetünk, nem hagyott nyugton egy percre sem. Nagyon szerettem vol­na tudni, hol lehetünk, de arra még sokat kellett várni, hogy megtud­jam. Nagyon gyorsan haladtunk, végcélunk nem is volt, csupán ne­kem és az nagyon messze volt. Fél­tem is, hogy magámra maradok, ha el kell a három jó testvértől válni. Ugyan mi lesz velük? Ha én nem gyámolítom őket, biztos vagyok benne, hogy nélkülem soha el nem indulnak, a megszokott életmódjuk­ból nem tudtak volna kiszakadni. Megkérdeztem őket, hogy med­MEGLEPŐENJÓ VÉLEMÉNY Környezet- és természetvédelmünk egy angol szakember szemével Mark Felton, a Natura Conser­vancy Council munkatársa, a Kis­kunsági Nemzeti Park Igazgatósá­gának vendégenként a közelmúlt­ban egy hetet tartózkodott Bács- Kiskun megyében. Elmondta: mint a brit állami természetvéde­lem vezető közgazdászának, fel­adata a mezőgazdaság és a termé­szetvédelem egyeztetése a közgaz­dasági és politikai szempontokkal. Magyarországi úticélja az volt, hogy tanulmányozza a természet- védelem, az erdészet, a mezőgaz­daság kapcsolatát, közös fejleszté­si lehetőségeit. Programja során megismerhette a nemzeti park ren­dezési tervét, ellátogatott a tőser- dei, fülöpházi területre, volt a ge- menci,. a dévaványai tájvédelmi körzetben, az erdő- és vadgazda­ságnál Bugacon. Tapasztalatait összegezve nagyra értékelte a ter­mészetvédelemért eddig tett lépé­seinket, ám — mint mondta — fel kell gyorsítani az együttműködést a mezőgazdaságban dolgozókkal. A nemzeti, park kollektíváját professzionista természetvédők­nek nevezve hozzátette, hogy ma­ga a park tökéletes, a munka is magas színvonalú, ami alapja lehet annak a jövőbeni teendőnek, melynek az kell legyen a célja, hogy jó „közérzete” legyen a gaz­dig jönnek velem. Azt válaszolták, hogy amíg én megyek, ők is addig jönnek. Ez nyílt, egyenes válasz volt, de nem értettem egyet vele. Velem a sorsuk bizonytalan és ők mégiscsak testvérek. Együtt kell maradniuk és én nem maradhatok velük. Sebesen vitt az ár és egy ka­nyarban, ahol fordulni kellett volna, a tutaj nekiment egy nagy sziklának olyan erővel, hogy a szikla hosszá­ban kettéhasította a tutajt, vagyis azt az ágakból font kötelet, mellyel erősítve volt. Azon a felén a tutaj­nak, amelyik elszakadt tőlünk, az egyik testvér, a középső, a takarók­kal és az egyik lőszeres ládával ott maradt. Azon voltak a pisztolyok is. Tandi erősen beléjük kapaszko­dott, ahogy az ár elsodorta tőlünk balra, ahol talán az ár még erősebb is volt, mint a mi felünkön. Mindég távolabb és távolabb került tőlünk és már úgy látszott, nem is tudjuk utolérni, inkább lemaradtunk még jobban. Egy darabig láttuk, hogy próbálja a tutajt összekötözni, hogy szét ne essen, de a sötétség beálltá­val eltűnt szemünk elől. Táskás megsiratta bátyját, jó utat kívántunk neki, szerencsét. A harmadik testvér neve nem ma­radt meg emlékezetemben, de erős jellemre vallott a viselkedése, a poggyászt a fegyverekkel igyeke­zett rögzíteni a tutajon, egy pilla­natra sem terelte elfigyelmét, tudta, hogy azok szükségesek és mindnyá­junk sorsa jórészt azoktól függ. Mikor besötétedett, igyekeztünk a tutajunkat a part felé irányítani és ott a parton elkészítettük fekvőhe­lyünket, de a szúnyogoktól teljesen lehetetlen volt aludni. Arcunkat védtük a marásoktól, már amennyi­re tudtuk, mert annyi volt a szú­nyog, hogy látni sem lehetett tőlük. A szúnyogzene elaltatott, ha nem is tartósan, de bókoltunk egy keveset. Arra ébredtünk, hogy egyik fegyve­rünk elsült. Hirtelen nem tudtam gondolkozni, még egészen sötét volt, de egy kegyetlen dörgő hang legalább is azt vélte közölni velünk, daságnak és a természetvédelem­nek egyaránt. Különösen nagyra értékelte Bács-Kiskun fokozottan védett területeit. E tekintetben, mondotta, a megye a nemzetközi összehasonlítást is kiállja. A ge- menci tájvédelmi körzetben ta­pasztalt tudatosság léte fontos len­ne minden intézmény munkájá­ban, hogy időben felismerjék: az, amit tesznek, az a környezetvéde­lemre káros-e vagy hasznos? A sikeres természetvédelem meghatározójának nem elsősor­ban a tudományt emelte ki, inkább a politikát és a gazdaságot, ami segítheti vagy meghatározhatja ezt a munkát. Ugyanakkor fontosnak ítélte meg az e területre szánt pénz­ügyi alap megteremtését. Példa­ként hozta fel erre a túzok megőr­zését, ami Bács-Kiskun megyében tökéletes, ám a mezőgazdasági környezetet megteremteni, fenn­tartani, amiben ez a rendkívül je­lentős madárfaj megmarad, ahhoz sok pénz kell. Örömmel újságolta Mark Fel­ton, hogy éppen Kecskeméten érte a hír, mely szerint elfogadták a magyar—brit technológiai és tu­dományos együttműködési prog­ramot. E nagy keret egvyik témája ugyanis a környezet- és természet­védelem területén való együttmű­ködés. Miután a megyében a szak­értői oldal adott, a financiális jel­legű problémák megoldásában e szervezet könnyíthet. Emellett egyéb módon — például progra­mok elindításával — is gyümöl­csöző lehet az együttműködés. A park is alkalmas arra, hogy a környezet- és természetvédelem te­rületén tovább fokozódjék a tuda­tosság, s nemcsak a védett terüle­tekre értve, hanem általában. Jó alap erre a magyar környezetvé­delmi oktatás is. Végezetül az angol szakember reményét fejezte ki, hogy talán két esztendő múlva visszajöhet, ami­kor már az együttműködés kézzel­fogható eredményeit is láthatja. P. S. hogy ő sütötte el a fegyvert. Ugya­nis egy hatalmas barnamedve volt, üvöltve rohant el onnan. Nyilván megijedt, még nálunk is jobban. A medve üvöltése felverte az erdő csendjét és megzavarta az erdő nyu­galmát. Nem csak mi, hanem az erdő lakói is álmatlanul töltötték ezt az éjszakát. Reggel madárdaltól lett hangos a táj és én azon csodál­koztam, miért nem volt eddig hall­ható a madárdal. Mintha mély álomból ébredtek volna az erdő la­kói, nagy zenebonát rendeztek. Ez a vidék nagyon barátságosnak tűnt és nem is nagyon biztatott az elhagyásra. Nem is készülődtünk, elhatároztuk, hogy pár napra mara­dunk. Táskás, amint a folyóból me­rítette a vizet, felfigyelt valamire. Azonnal közölte velem, hogy a fo­lyóparton három nő fürdőit, fiata­lok voltak és nem megvetni valók. Táskás nem vette le róluk a szemét, nem is szólt semmit, csak nézte őket. Meglátszott rajta, hogy életé­ben az első nő, akit valaha látott, az édesanyján kívül. Csodálkoztam is, sajnáltam is, ezeket a perceket se­mennyiért nem zavartam volna meg. Táskás fiatal volt, olyan harminc év körül, de nem látszott meg rajta. Ha nem lett volna szakállas, húsz évnél nem látszott volna idősebb­nek. Táskás bátyja is elbűvölve néz­te a lányokat, minden szó nélkül. Tisztán ki lehetett venni arcvonása­ikat, fejük kerek, mandula alakú szemük, csodálatosan szép fekete hajuk, alacsony testalkatuk formás és csodálatra méltó volt. Irigyeltem is azokat, akik elnyerik tetszésüket! Szibéria őserdeiben, a vadon kellős közepén, ahol úgy gondoltam, raj­tunk kívül más nem is létezik, akkor mintha e földből nőttek volna ki, váratlanul három csodálatos te­remtménye a világnak, mintha úgy rendeltük volna őket ide saját gyö­nyörűségünkre. (Folytatása következik) ORVOS ENDRE IGÍRET FÖLDJE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents