Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-27 / 149. szám

199«. június 27. • PETŐFI NEPE • 5 KISKUNSÁGI CSILLAGÁSZ A VATIKÁNBÓL Négy országban tanult Gyógyítani akart, mint az orvosok Mondják, pontos, mint a csillagok Gustav Teres, azaz Terescsényi Ágoston, á vatikáni csillagvizsgáló asztrológusa. A sebtiben megbeszélt interjúra mégis kis késéssel érkezik a kiskun­félegyházi Vöröskereszt irodájába. A több évtizedes távoliét után hazalá­togató szerzetest többen is megállították. Móra Ferenc városában sokan ismerik Trungel Károly népiskolai igazgató unokáját. A korosabbak közül természetesen, hiszen a fiatalok kitől hallhattak volna a több nyelven beszélő jezsuitáról? Kényszerű pályamódosítás ' A hatvanévesen is szikár, fegyelme­zett mozgású páter a hazájától őt oly sokáig elzáró hatalomnak köszönhette hivatását. — Két kiskunfélegyházi tanév kivé­telével Kecskeméten jártam az elemi és középiskolákat. A piaristáknál elsősor­ban Mészáros tanár úr volt rám nagy hatással. Gyakran megfordult nálunk. Kitűnő érettségim ellenére nem vettek fel az orvostudományi egyetemre. Mi­ként is gondoltam 1949-ben, hogy dip­lomát engedélyeznek B-listázott szülők — apám a kecskeméti közlekedésren­dészet egyik megszervezője volt papi gimnáziumban végzett gyermekének? — Első pillanatra távolinak tűnik az orvosi és a papi hivatás. Választását te­kintsük kényszermegoldásnak vagy csakazért is dacnak? — Arra tanított anyám: „Segíts em­bertársaidon!” Fölfogásom szerint az orvos is, a pap is gyógyít. A jezsuiták mindig a tudományt szolgálták, ezért örültem jelentkezésem elfogadásának. A kecskeméti téglagyár — korábban Alsó-Cserép, majd Czigány György — utcából a rend fővárosi központjá­ba, a Mária utca 25. számú rendházba költöztem. Néhány perc járásnyira az orvostudományi egyetemtől készültem a lelkek gyógyítására. Diploma Norvégiából (is) — Több mint egy évtized telt el teoló­giai tanulmányai megkezdésétől felszen­teléséig. — Közbeszólt a történelem, aho­gyan mondani szokták. A magyaror­szági rend feloszlatása után a váci egy­házmegye kötelékében tanulhattam to­vább. Kitudódott: eredetileg jezsuitá­nak készültem. Megparancsolták a püspöknek elbocsátásomat. Könnyes szemmel távolított el a papnövendékek köréből. Villanyszerelőként a Ganz Vagonban helyezkedtem el. Gyerekko­romtól vonzott a technika. — Számomra természetes, hogy amint lehetett, külföldön folytatta tanul­mányait. — Spanyolországban, majd a Német Szövetségi Köztársaságban tanultam a rend segítségével. Frankfurtban vol­tam újmisés pap. A Norvégiában az ötvenhat után szétszórtan letelepedett 3 ezer magyar lelki gondozásával bíz­tak meg elöljáróim. — Befogadta-e a fjordok országa? Negyedszázadig éltem az északi tájakon. Honfitársaim nem nagyon birták a klímát. A hetvenes évekre né­hány százra fogyatkozott a magyar ka­tolikus hívek száma, gondoskodnom kellett mindennapi megélhetésemről. Középiskolai tanári diplomát szerez­tem matematika, fizika és asztronómia tárgyakból. Betelepültnek a norvégek a legritkább esetben adnak tanári diplo­mát. Csak azt kérték, hogy nevemen változtassak, mert képtelenek megta­nulni. így lettem Terescsényiből Teres. Gimnáziumban, majd az egyik egyete­men tanítottam. Útmutatás hat nyelven — Mikor került Olaszországba? — A 16. században Rómában alapí­tott vatikán^csillagvizsgáló több tekin­télyes tudósát Amerikába, a most épü­lő arizonai csillagdába helyezték át. Az örök város éjszakai fényei, az égboltot szennyező füstköd miatt 1935-ben Cas- tel Gandelfóba áttelepített obszervató­riumban kaptam új feladatokat. — Kutatási területe?- Napfizikával, a Nap és Föld kö­zötti kölcsönhatásokkal, valamint koz­mológiával, a világmindenséggel, a fizi­kai világmindenség keletkezésével és fejlődésével foglalkozom. Bár eléggé időigényes, szívesen kalauzolom a ha­talmas, Galilei-, Kepler-kéziratokat is őrző archívumunkban és könyvtárunk­ban a világ minden részéből érkező ku­tatókat. Leginkább angolul beszélünk, de olykor spanyolra, norvégra (ezt ér­tik a svédek is), németre, olaszra kell átváltani. Néha azt sem tudom estén­ként, hogy milyen nyelven vetek ke­resztet. :— Magyarul is kíván jó reggelt? Szívesen köszönteném vendégein­ket többször is anyanyelvemen. Külö­nösen örvendtem két tehetséges Bács- Kiskun megyei pályatársam látogatá­sának. Szóba került a híres kalocsai, Fényi-féle obszervatórium felújításá­nak szükségessége és lehetősége. — Tudtommal Hegedűs Tibor és Jä­ger Zoltán igencsak megpakolt Ladával tért haza. — Kaptak könyveket, kint sem olcsó fotométert. Legközelebb talán szemé­lyesen is megnézhetem, hogy milyen állapotban vannak a csillagda műsze­rei. (Beszélgetésünk második, szenzációs a betlehemi csillag titkait, Jézus szü­letésének pontos időpontját taglaló — részét holnapi számunkban közöljük.) Heltai Nándor KOMOLYZENE, KÖNNYEBB ZENE ÉS KÖNNYŰZENE öerfHovers ispssp Nyári lemezújdonságok Mint ahogyan írásunk feleimé­ben is jelezzük: a nyári lemezkíná­latban sokféle műfaj képviselői vá­logathatnak kedvükre. Kezdjük a mi ajánlatunkat a komolyzenei csemegékkel. Első helyen kell emlí­tést tenni a Beethoven-sorozat új darabjáról, az Eroica címen ismert III. szimfóniát tartalmazó album­ról. A Radioton gondozásában je­lent meg a Magyar Állami Hang­versenyzenekar tolmácsolásában a népszerű komolyzenei mű. A fel­vételt Békéscsabán, az evangélikus, nagytemplomban készítették és a régi kedves ismerős, Kobayashi Ken-Ichiro vezényli a zenekart. Az előadók és a karmester neve máris garancia a minőségre, a sikerre. És ez valóban így van, hiszen minden szempontból világszínvonalú a produkció. A titkokat kutatva pe­dig a következő választ adhatjuk: „Ritka intelligenciával és empátiá­val azonosul muzsikusaival és va­lamiféle jó tündérként megáldja zenekara minden egyes tagját. In­terpretációinak a hétköznapok és a rutin fölé emelő varázsát a mű és a muzsika iránti tisztelet adja. Ez a Kobayashi-mágia egyszerű tit­ka” — olvasható a lemezborító szövegében. Ugyancsak „mágikus”, a mű és muzsika iránti tiszteletről tanús­KÉPERNYŐ Amondó Rendszeresíteni lehetne a televízió, az IBUSZ világbajnoki játékát? Üzletnek u^yan nem üzlet, de tölti a műsoridőt, nehányan jól járnak. Sok mindenre fogadhatnánk. Maradjunk a tévéműsornál. A televízió (a továbbiakban: mi) azt állítja, hogy az ifjú műsorvezető nő mé­lyen dekoltált blúzban jelenik meg a ka­merák előtt. Tehet rá néhány forintot, aki másként gondolja. Miszerintünk, hamarosan az első mű­sorban is „kezitcsókolommal” köszön Juszt is, a szemüveges riporter. Azt állítjuk: az elkövetkezendő egy hó­napban senkit sem tiltanak ki a tv-hiradó stábjából. Aki nyer, alapíthat egy új la­pot. Mi úgy véljük, hogy Vitray Tamást ebben az évben még nem választják meg a kajak- és kenuszövetség díszelnökévé. Aki másként vélekedik és nyer, örökös belépőt kap az Apád, anyád idejöjjön című mulatságra. Természetesen kevésbé lényeges, fon­tos ügyekre is fogadhatnak tisztelt olva­sóink. Például a televízió azt állítja: vala­mennyi munkatársa jelest érdemelne a szép magyar beszéd egyetemen. Szerintünk a következő évben csak tíz­féle halálnem szerepel a krimikben. Mi­vel ez az állítás szemtelenül valószínűt­len, kevesebbet kapnak azok az amon- dók, akik az említetteken — vízbe fojtás, akasztás, elgázolás, mérgezés, tengerbe hajítás, módszeres agyonverés stb. — kí­vül másként is kinyírnak maffiatagokat, kémeket, rablókat, nyomozókat, gyere­keket és felnőtteket. Amondani kell, hogy csak gyakorlati okból (kevés a pénz, drága a benzin, rossz az infrastruk­túra) fővárosközpontú a tv-műsor vagy a pestiek lenézik a vidéket? Mi azt állítjuk: még véletlenül sem me­gyünk föl Miskolcra, a Mátrába, a bako­nyi faluba, hanem mindig lemegyünk. Fogadkoznak a műsorvezetők, a nyilat­kozók: nem szegik meg a hagyományt. Miszerintünk a nézők leghőbb vágya, hogy szűnjön meg végre a reklámínség a Szabadság téri intézményben. Mégiscsak elkedvetlenítő, hogy olykor egy óráig sem mutatnak vásárolni-, megfontolni- valót, mert éppen meccset vagy operát közvetítenek. Aki nyer, megkapja video­kazettán a Posta Takarékbank összes hirdetését. Végül: miszerintünk még csak most kezdődik a pénzes játékok korszaka a televízióban. Rengeteg vállalat van Ma­gyarországon, a „jó hírért-névért” nem sajnálnak egy kis manit. Aki másként vélekedik —- es nyer —, minden év febru­ár 30-án ingyen szervezhet képernyős fo­gadójátékot. H N wl kodik a következő komoly (!) zenei lemez, a már jól ismert Amadinda együttes harmadik albuma. Az ütő- sök ezúttal is remekelnek. A fekete korong A oldalán több mint 15 perces, ütőhangszerekre, énekhangokra és orgonára komponált zenét hallhatunk, a tízperces darab pedig fadarabokra íródott. Igazán elvont és igazán különleges muzsika! Úgy, mint a B oldalra került 26 percnyi megnyugtató, máskor felborzoló Amadinda-mű, a Szextett. Az ütöegyüttest remélhe­tőleg sokan kedvelik már és az is remélhető, hogy határainkon túl is felfigyelnek rájuk, zenéjükre. A könnyebb zene kedvelőinek Benkő Dániel és László Attila gitárlemezét ajánljuk. Az új LP címe: Pihentetőmuzsika. És valóban olyan szerzemények, jól ismert dallamok kerültek a műsorba, melyeket hallgatva elandalodhatunk, lazíthatunk. A két profi gitárművész „beosztotta” a programot. Az elektro­mos gitárral előadott számok az első oldalra, a spa­nyol gitáron játszott dalok pedig a másodikra kerül­tek. Néhány cím: Jégből van a szíved, Éjjeli pillangó, Lótuszvirág, Új világ, Lebegés, Napozó tigris. Sokszor halljuk majd a pihentetőmuzsikákat László Attilától és Benkő Dánieltől. És hallottuk is már, másoktól. A könnyűzene jeles képviselői szintén előálltak a nyári slágerlemezeikkel. Ezúttal két zenekarra futja a helyből. A Bikini együttes nemrégen Temesváron adott koncertet és ha már forró hangulatú volt a hangverseny, úgy gondolták, lemezen is kiadják. (Merthogy felvették!) A valóban színvonalas és kitű­nő lemez címe: Temesvári vasárnap. A lemezborító ugyancsak esztétikus és kiváló tervezőre vall. És amire még nem volt példa: Kányádi Sándor versét is a borí­tóra nyomtatták, valamint a lemez címkéjén is olvas­ható. Ä dalok pedig magukért beszélnek: a Ne legyek áruló, az Itthon vagyok, a Ne ébressz fel, a Közeli helyeken, a Legyek jó, a Szabad élet és az Adj helyet — mind-mind sikert aratott Temesvárott is. Ä Lyuk a zászló közepén és a Temesvári vasárnap címűekről nem is beszélve, melyeket az erdélyi koncert alkalmá­ból írtak. „Egy kicsit szemtelen, egy kicsit önfejű” — énekli Csepregi Éva, az Éva-Neoton néven kiadott új lemez első számában. És ez egy kicsit már könnyed, nyári vidámságot tükröző LP. Nincs hókuszpókusz: egysze­rű, érthető a szöveg, dallamos, fülbemászó a muzsika. Erről profi módon gondoskodik az utóbbi időben sok vihart megélt Neoton megmaradt gárdája. Éva mel­lett Baracs János, Végvári Ádám, Schaffer Edina és Rajcs Renáta gondoskodik a sikerről. Persze majd a közönség dönti el, hogy melyik új nóta tetszik neki, az Egy kicsit szemtelen, vagy a Visszatér Dániel, eset­leg a Kalandorok kíméljenek, a Száll a buborék, netán a címadó Kalapot fel!, a Ne tekints le rám, Uram! Erdős Péter emlékére két dal született: az Itt vagyunk, illetve a Fűj a szél. Csepregi Éva és csapata tehát máris jelentkezett. A tőlük megszokott stílussal, színvonal­Borzák Tibor Ekkor a tutajom hirtelen halra kanyarodott, kelet felé, mintha valami vonzotta volna a part felé. Kisebb fák, bokrok voltak a szigeten, de életjelét nem láttam senkinek. A part mentén találtam egy lábszár vastagságú fát, amely a parttól legalább húsz méterre volt. Féltem, hogy a köte­lem nem ér el odáig és a tutajt nem tudom kikötni, de a sors kezemre játszott, futotta a kötélből. Kilép­tem a sivár, kopár partra, minde­nütt kő és kő, kisebb-nagyobb mé­lyedésekkel. A sziget mintha két részből állt volna, és ahogy beljebb kerültem az öbölbe, láttam, hogy a keleti része sivár, a nyugati része talán fás is lehet, de tőle az öböl vize elválasztott. Nem mertem elmenni a fától, ahova a tutajt kötöttem, de szét akartam nézni, hogy amennyire le­het, tisztában tegyek a helyzetem­mel. Kezdtem éhes lenni, megkós­toltam az öböl vizét és nagy szeren­csémre édesvizű volt! A szárított kenyeremből még volt pár napra való, de nem nyúltam hozzá, in­kább a nyers halból ettem, sótlan, ízetlen volt, de megettem legalább egy kilónyit belőle, az édesvízből nagyokat ittam. Amerre elláttam, mindenütt kő és kő, milyen lehet beljebb. Ez a kérdés foglalkozta­tott. Fáradtnak éreztem magam, úgy gondoltam, felmegyek a tutaj­ra és ott az árbochoz kötözöm ma­gam, hátha elalszom. Úgy is tet­tem, és nem emlékszem, hogy mi­kor aludtam annyit egyfolytában. Azt álmodtam, hogy otthon va­gyok, és mindazt, amin keresztül­mentem, barátaimnak, szüleimnek mesélem. Ők szeretettel hallgatják. Láttam az otthoniakat, a kislányo­mat, a feleségemet, az összes bará­taimat. Kislányom arra kért, me­séljek neki valamit. Kegyetlen álom volt, teljesen beleizzadtam. Később arra riadtam fel, hogy az árboc f elborult és az egész tutajt is felbo­rítva, én alákerültem. Mikor feléb­redtem, nagyon megnyugtatott, hogy mindez csak álom volt, ke­gyetlen álom. Sokáig feküdtem, láttam, hogy az öböl vize nyugodt. Elhatároz­tam, hogy mindenképpen haza kell jutnom. Nem fogom sokáig bírni ezt a bizonytalanságot. Kezdtem fázni és a buslátomat jobban ma­gamra húztam, de úgy sem volt jobb. Felkeltem, kinyújtóztam, megmozgattam egész testemet, el­múlt a fázás. Az égen sütött a nap, de éreztem, hogy igyekeznem kell, mert nemsokára beáll az északi tél. Tudtam, hogy erős fagyok szoktak lenni. Te Úristen, segíts nekem, adj erőt és józan észt, hogy fel tudjam fogni, mh cselekszem! Mire várok? Csodára vágy talán a szerencsém­re? Igaz, eddig még mindig volt szerencsém. Kérlek, te atya Úris­ten! — és ismét letérdepeltem. Soha nem látott madarak fent az égen dél felé szálltak, amiből arra következtettem, hogy közeleg a tél. Fejem fölé érve, egyet kerültek, mintha figyelmeztettek volna, az­tán ismét továbbrepültek, majd le­szálltak a tenger vizére. Felugrot­tam, mintha valaki rántott volna rajtam egyet, hogy rögtön menjek. Eloldoztam a tutajt és már a vízen voltam, amikor észrevettem, hogy valami állat követett, egészen a tenger vizéig. Talán valami medve­féle vagy valami szörny lehetett. Áldottam az istent, megköszöntem, hogy amikor a tutajon aludtam, nem vett észre. Ismét a tengeren voltam, reménykedtem, hogy hátha találkozom egy hajóval. Sokszor gondoltam arra is, hogy legalább ketten lennénk, egyikünk őrködne, a másik figyelné a terepet. Szeren­cse, hogy mindig bátor voltam, de most úgy éreztem, hogy a bátorsá­gom csődöt mondott. Félni kezd­tem, és elhatároztam, ha isten meg­segít, még ha lágerbe kerülök is, soha nem szököm meg. Lágerbe? Hiszen több mint száz évre vagyok ítélve, és mindezt elszántságomnak köszönhetem! Nem, most már nem bírnám ki azt az életet! Azt csak olyan ember bírja, aki megbékélt sorsával, akinek mindegy, akinek olyan a sorsa, mint a baromé, sem­mi célja nincs, csak enni, inni, lum- polni. En nem arra születtem, ne­kem a szabadság jelenti az életet. Fogalmam sem volt, hol lehetek. Szerintem az Új-szibériai szigeten vagy annak környékén, a Laptyev- tengeren lehetek nyugat felé. A tenger vize sötétzöld volt, mintha egyik napról a másikra változtatta volna a színét. A vihar elmúltával a tenger vize kissé megnyugodott. A napok egyre hidegebbek lettek, gyakran fújt a szél, a nappalok rövidülni kezdtek, ritkábban sütött a nap, és a hó is elkezdett szállin­gózni. Nagyon fáztam, mozognom kel­lett, a tutajon ide-oda szaladgál­tam. Kértem a mindenhatót, hogy fordítsa meg a sorsomat, mert már éreztem, hogy kevés az erő ahhoz, hogy ezen a rozoga tutajon átküzd- jem magam. Már annyira fújt a szél, hogy az árbochoz kellett kö­tözni magam, így pedig nagyon fáztam. Lazábbra engedtem a kö­telet, hogy legalább forgolódni tud­jak az árboc körül. Kezeimmel a kormány rúdját fogtam, és azt vet­tem észre, hogy az Eszaki-sark vonz maga felé. Most mitévő le­gyek? Úristen, adj tanácsot, hogy ne északra, hanem délre tartsak! Hiába volt minden, a szél erősö­dött, a havat az arcomba fújta. Akármerre tekintgettem, sehol nem láttam egy hajót. Ha lett is volna, a hullámoktól akkor sem láthattam volna. Úgy éreztem magam, mintha hullámvasúton utaznék, azzal a kü­lönbséggel, hogy azon nem kellett volna attól tartani, hogy a vízbe esek. Napokig tartott a vihar, esett a hó, kegyetlenül fújt a szél, annyi­ra legyengültem, hogy a kimerült­ségtől összeestem, elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem, a ten­ger nyugodt volt, a nap bearanyoz­ta havas tutajomat. Ruhámról ta­lán ötcentis havat is lesepertem, úgy éreztem, mindenem el van zsib­badva. Fel akartam kelni, de nem ment. Olyan voltam, mint egy do­rong, jó sok időbe tellett, mire el­múlt a zsibbadás és lassan kezdett visszatérni belém az élet. Letakarí­tottam a tutajról a havat, észrevet­tem, hogy az árboc eltört a tövénél. Leszedtem a sövényvitorlákat és megjavítottam úgy, hogy megint üzemképes lett a tutaj. A ruhám a sok hótól teljesen átázott, éreztem, hogy fázom, a fejem is elkezdett fájni, mintha belázasodtam volna. Bizony, két hétig semmit nem tud­tam csinálni, rázott a hideg, a nagy láz levett a lábamról. Mikor jobban lettem, azon igye­keztem, hogy a tutaj dél felé halad­jon', már amennyire meg tudtam határozni, hogy merre van dél. Tiszta időben észak felé már lát­szottak a jéghegyek és azok a fehér foltok a látóhatáron egészen vilá­gosan kiváltak a többi folt közül. Istenem, hová is kerültem én a szép magyar hazától! (Folytatása következik) ORVOS ENDRE IGÉRE! FÖLDJE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents