Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-18 / 141. szám
1990. június 18. • PETŐFI NÉPE • 5 HÍREK A VILÁGGAZDASÁGBÓL USA — marad a fellendülés Noha egyre több jel utal arra, hogy,sikerült megállítani az Egyesült Államok gazdaságának az elmúlt ősszel kezdődött hanyatlását, a „vészmadarak” most mégis újabb fenyegető veszélyekről rikoltoznak. Szerintük az adósságokkal agyonterhelt polgárok egyszerűen nem lesznek képesek annyit költeni, amennyi a gazdaság felszínen tartásához szükséges. Véget ér a hét bő esztendő, s fel kell készülni a visszaesésre (persze nem egy kelet-európai jellegre!) Ám — meglehet — ez az aggodalom még túlzott. Mert igaz, hogy az elmúlt esztendő utolsó hónapjaiban az emberek igen keveset költöttek (több mint három év óta ebben az időszakban volt a leglassúbb a növekedés), ezt azonban inkább a zord időjárás, mint a fogyasztók anyagi helyzetének változása, költekezési kedvük lanyhulása okozta. Mindehhez hozzájárult még a detroiti autógyártók rövidlátó piacpolitikája. Most, amikor a gépkocsigyártók észbe kaptak, és ismét több kedvezményi adnak vásárlóiknak, ez a beszűkült piac újra fellendülőben van. Az amerikaiak tehát most sem költenek sokkal kevesebbet, mint korábban. Annyival biztosan nem, hogy túlzott takarékosságukkal válságba sodornák az országot. De arra a kérdésre, hogy a magas adósságszint és a csökkenő fogyasztói önbizalom nem okozhat-e mégis visszaesést az idén az Egyesült Államokban, a legvalószínűbb válasz az, hogy nem. Jóllehet a hitelek és a jelzálogkölcsönök törlesztésében tavaly nyáron tetemes elmaradást regisztráltak, ez még nem jelent semmit. Ezek a mutatok ugyanis hónapról hónapra változnak. A lényeg az, hogy a fogyasztók manapság jövedelmüknek körülbelül ugyanakkora hányadát fordítják hitelek törlesztésére, mint a hetvenes években. Se dollár, se búza Az eredeti elképzelés tulajdonképpen nagyon kézenfekvő volt, és látszólag mindenkinek megnyerte a tetszését. A többlettermés konvertibilis valutában való kifizetése elvileg arra ösztönözhetné a szovjet parasztokat, hogy többet és jobban dolgozzanak, mivel dollárért minden olyan árucikket megkapnak, amit rubelért nem lehetne megvenni egy hiánygazdaságban. Az állam, amely mindent értékes dollárban fizet ki, szintén nyerne ezen az „üzleten”, mivel a világpiaci áraknál alacsonyabb összeget juttat a mezőgazdasági termelőknek. Inkább 100 dollárt fizet egy tonna kiváló minőségű búzáért, és ezt az ösz- szeget egy orosz parasztnak adja, mint hogy 180 dollárt fizessen ugyanezen termékért az Egyesült Államok vagy Argentína farmerjának. Az első jelzések szerint az említett „reform” teljes csődnek bizonyult. A sikertelenség nem azon múlott, hogy a termelők nem próbáltak jobban gazdálkodni. A Krím-félszige- ten. az ország egyik legtermékenyebb vidékén, a hatóságok ugyanis kétszer megemelték a terv által előírt minimális mennyiséget. Az ilyen és ehhez hasonló „bűvészmutatványoknak” tudható be, hogy ezután már nem volt terméstöbblet, s így a gazdálkodók nem juthattak dollárbevételhez. Ott, ahol mindezek ellenére a termelőknek sikerült többleteredményt elérniük, egész egyszerűen megakadályozták ókét, hogy jogaikafervé-' nyesítsék. Ivan Sadura, az egyik állami gazdaság igazgatója, már korábban szerződést kötött a Stark holland vállalattal, amely kétszer magasabb áron venné meg az állami gazdaságtól a napraforgót, mint amennyit a szovjet állam adna érte. Ivan Sadurát megfenyegették, hogy kizárják a kommunista pártból, és hogy az állami gazdaság nem kapja meg a már engedélyezett üzemanyag-mennyiséget; Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy Ivan Sadura felhagyott az ilyen előnyös üzletekkel. Azok, akik ennek ellenére keresztülverekednék magukat a rendelkezések és megfélemlítések „dzsungel- jén”, óhatatlanul szembe találnák magukat a „kísérlet lebonyolításával megbízott hét központi hivatallal”. A gabonafélék exportjával megbízott központi szerv a Goszplan, amely egyúttal felülvizsgálja a szerszámgépek behozatalát. Áz adminisztrációs labirintus másik végén található a teljhatalommal felruházott Vnehekonombank, amely jogosult arra, hogy zárolja a keményvalutákat, amelyekhez a gazdálkodó elvben hozzájuthatott. Mindennek a következménye, hogy Nyugatról változatlan ütemben folytatódik^ a gabonafélék importja. Az 1988-ban behozott 36 millió tonna gabona mintegy 3,8 milliárd dollárral terhelte meg a szovjet külkereskedelmi mérleget. A szakad&k total egyre jobban mélyiil.Mihail Gorbacsov kezdemé- ' nyezeseí is á WnJcnfuípi Valósié között. És a fogyasztónak még mindig sorba kell állnia, naponta átlagosan három óra hosszat. Eladó gyárak Jugoszláviában A jugoszláv gazdaságban az idén gyors reprivatizálást hajtanak végre — közölte Veszelin Vukotics, a szövetségi kormány tagja. Elmondta, hogy a legközelebbi háromnegyed évben legkevesebb 15000 új, magán- tulajdonban levő kis- és középvállalat alakul majd meg. Ez csak az egyik irányzat — hangsúlyozta a másik az, hogy a tehetetlen nagyüzemeket magánszemélyeknek felkínálják megvásárlásra. Minden vállalatnak meghatározott tulajdonosa lesz: vagy az állam, vagy magánszemély. Az üzemek magánszemélyeknek történő eladásáról a munkástanács határoz. Az eladást konkrétan tekintélyes gazdasági szakemberek és jogászok közreműködésével bonyolítják le. A gyárak megvásárlásában jugoszláv és külföldi állampolgárok egyenrangúan vehetnek részt. A kormány szakértőinek becslése szerint az áruba bocsátható jugoszláv állami vagyon értéke kb. 300 milliárd dollár. A kis- és középvállalatok létrehozásához a kormány, meghatározott feltételek mellett, speciális ügynökségen keresztül hitelt nyújt. Ehhez a szükséges pénzt a Világbank és a Nemzetközi Fejlesztési Társaság segítségével biztosítják. A reprivatizálási folyamat elindításának költségei mintegy 2 millió dollárra rúgnak emelte ki végül Vukovics. (MTI) Jön az Avon Az Avon, az egyik legnagyobb kozmetikai vállalat, amely a világ több mint száz országában ismert, Magyarországon is megjelenik. Ugyanúgy, mint a többi országban, Magyarországon is kaphatók lesznek az Avon-termékek részben az úgynevezett „női tanácsadók” közvetítésével, részben a kiépülő üzlet- hálózatban. A „nő a nőnek” típusú, személyes vásárlást az Avon világszerte kiépítette, 1,5 millió „tanácsadónőt” foglalkoztat és ezt a rendszert Magyarországon is megteremti — nyilatkozta James E. Preston, a cég elnöke és üzletvezetője. Mint megjegyezte: Magyarországon óriási pótolnivalók mutatkoznak minőségi termékek terén. Ezt a keresletet az Avon mintegy 220 tennékből álló kínálattal fogja kielégíteni, elfogadható árakon, forintért. A termékszállítás és az üzlet bonyolítása a „Avon Cosmetics” Kft. németországi székhelyén és termelési központján keresztül történik. Budapesten saját üzlethálózatot fogunk kiépíteni. Piackutatási tanulmányok szerint a magyar fogyasztók évente körülbelül 200 millió nyugatnémet márkának megfelelő összeget adnak ki kozmetikára. Az Avon ebből 5 és 10 százalék közötti piaci részesedést szeretne megszerezni. (MTI) Hanyatlás az NDK-ban A múlt évben közel 160 ezer keletnémet ipari és építőipari munkás hagyta el munkahelyét önszántából vagy kényszerűségből — derül ki az új keletnémet kormányzat által nyilvánosságra hozott gazdasági adatokból. Áz NDK kormányzatai által eddig valaha is kiadott statisztikák legrészletesebbike a gazdaság meglehetősen rossz állapotáról, a termelés visszaeséséről tanúskodik. A keletnémet ipari termelés 1990 első negyedévében 5 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Ennek legfőbb oka a munkaerő távozása volt. Az iparban dolgozók száma 124 ezerrel kevesebb, mint az előző évben, míg az építőiparban 33 ezerrel dolgoztak kevesebben. A munkanélküliségre vonatkozó első adatok szerint március végén több mint 38 ezer volt a bejelentett munkanélküliek száma. Ugyanakkor betöltetlen munkahelyként közel 106 ezret, 35 ezerrel kevesebbet tartottak számon, mint februárban. Gazdasági szakértők a német egyesítést követően a munkanélküliségjelentős megugrására számítanak az elavult keletnémet üzemek bezárása miatt. A kelet-berlini székhelyű nemzetközi politikai és gazdasági intézet becslése szerint egy 5 százalékos gazdasági növekedési ráta esetén is várhatóan 1,5 millió keletnémet lenne munka nélkül 1995- ben. (AP 04. 19.) Rádiótelefonok CSERNOBIL: Salgótarjánban, a BRG Rádiótechnikai Rt.-ben saját fejlesztésű vezeték nélküli hírközlő eszközöket és azok kiegészítő berendezéseit készítik. A gépkocsiba szerelhető és kézi rádiótelefonok, hordozható CB-készölékek gyártásával szeretnének bekapcsolódni a hazai rádiótelefon-rendszer megvalósításába. (MTI-fotó: Az FM—503 típusú kézi rádiótelefonok próbája.) A nagy szovjet birodalom már ím száz sebből vérzik, s mindenekelőtt ez lehet az oka, hogy nehezen tudatosul a világközvéleményben: ami Csernobilban történt, az az emberiség történetének legnagyobb műszaki katasztrófája volt. Volt? Hát éppen ez a tragédia, hogy szó sem lehet a múlt idő használatáról: Csernobil ma is fertőz. A leukémiás gyerekek és a torzszülött csecsemők látványa rendre elborzasztja a világot, de igen keveset hallani arról, miként is élnek azok a milliók, akik a többé-kevésbé fertőzött övezet lakói. Még azon is évek óta húzódik a mind elkeseredettebb vita, hogy mely köztársaságok mennyire fertőződtek. Kezdetben az elhallgatás, a bagatellizálás volt a fő szempont, ma bizonyos értelemben épp az ellenkezője, hiszen a fertőzött területek némi gazdasági támogatáshoz jutnak. Csakhogy a velejéig korrupt irányítási rendszerben szinte semmi garancia sincs arra, hogy a leginkább rászorultakhoz valóban eljussanak a viszonylag jobb egészségügyi, élelmiszer-ellátást biztosító költségvetési juttatások. Ugyanakkor a mai napig teljes a bizonytalanság abban a kérdésben, hogy a fertőzött területen milyen egészségvédelmi szabályokat szükséges betartani. Egyesek szerint a teljes biztonság érdekében a szennyézett területeken — ahol több mint kétmillió ember él — meg kell tiltani a helyben termelt zöldség, gyümölcs, tej, az erdei gomba és vadgyümölcs, a halak és a vadak fogyasztását. Persze, akik ismerik a szovjetunióbeli ellátási csődöt, azok jól tudják, hogy ez betarthatatlan kíváifalom. Képtelenség ekkora népesség élelmiszer-ellátását évekig, esetleg évtizedekig kívülről megoldani, miközben a boltok szinte az egész birodalomban konganak az ürességtől. De a zömében a mezőgazdaságból élő lakosság foglalkoztatása még akkor is hatalmas gond, ha valamilyen csoda folytán sikerülne őket egészséges élelemmel ellátni. A legutóbbi információk szerint százezres nagyságrendben kéllene a szennyezett területeken élőket véglegesen áttelepíteni, ám ehhez csak ígéretek vannak, pénz sehol. A szakmai hozzá nem értés miatt állítólag sok százmillió rubelt dobtak ki olyan sugárvédő beruházásokra — folyók gátjaira, szennyezett föld elszállítására —, amelyek semmivel sem enyhítették a veszélyt. A szakértők szerint az úgynevezett „sugártemetők” egyszerűen elrémisztők. Szinte egy sincs, amelyiket az összes szabály betartásával építettek volna meg, alig készültek betonteknők, betonbontások. A „temetők” többnyire műanyagfóiiával bélelt hatalmas gödrök, amelyekből egy-két év múlva a talajvíz kimossa a radioaktív hulladékot, s ez beláthatatlan veszélyeket jelent az akár több száz kilométer távolságra élőkre is. A víz egyébként is igen alattomos a sugárszennyezés szempontjából. A gyakorlatilag halott folyó- vá vált Pripjaty medencéjében - amely egymaga nagyobb Magyarországnál — az ösz- szes folyók radioaktív iszapot hordoznak a Dnyeperbe. A kijevi víztároló máris időzített bombává vált, a vize még tiszta, de az alján 60 millió tonna „fénylő”, azaz sugárszennyezett iszap van. A szakértők szerint nagy veszélybe került a Dnyeperen levő villamos erőmüvek egész sora, le egészen a Feketetengerig. Márpedig ebben a térségben 40 millió (!) ember él. * A helyzet több mint kétségbeejtő. Az Izvesztyija szerint a teljesen zárt zóna sorsa isi kétséges. A növényzet elpusztult, a tőzeg kiszáradt, mindennaposak a tüzek, a szél mesz- sze hordja a sugárzást. A holt zóna jövőjéről egyre inkább az a vélemény terjed, hogy 2-3 hektáronként el kellene adni külföldi tudósoknak, akik itt elvégezhetnek olyan radiológiai vizsgálatokat, amelyekre a bolygónkon sehol másutt sincs lehetőség. Ugyanakkor az egész csernobili erőmű állapota is mind aggasztóbb. A baleset után a szakértők magabiztosan azt állították, hogy teljesen veszélytelen a többi blokk működtetése. Azóta több mint harminc esetben mondtak csütörtököt a berendezések, ezek közül tizenháromszor a kezelőszemélyzet hanyagsága volt az ok. Akárcsak négy éve, az emberiség történetének eddigi legsúlyosabb baleseténél, amelynek hosszú távú következményei itt. Európában ma még egyáltalán nem tisztázottak. Hasznot hozó csigák A kisbéri székhelyű FAUNA- HÉLIX Kft. tavaly kezdte meg a szerződéskötési csigatenyésztésre, s jelenleg már 35 hektár működő referencia terület van a kezelésében. A szerződött tagok kertjeiben járva tapasztalhatjuk, hogy nagyon komolyan gondolták az emberek a tenyésztést. Kitűnik ez abból is, hogy a technológiát teljes egészében átvették, a köVetelVnén'yl'kél'beráflják'3 hasznosítják munkájukban a kft. szakembereinek t’áíogaíasakór^eifiahgzó tanácsokat. Hogy fantázia van ebben a tenyésztésben, azt az is bizonyítja, hogy például a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi kara is belépett 6000 m2-es területtel. Az állományok már mindenütt betelepítve, a nagy munkák — a megfelelő zöldnövény vetése, a hálófeszítés, a bekerítés, az esöztetés megoldása befejeződtek, lassan a párzás is végefelé jár, számtalan egyed rakja petéit. Lassan „érik a pénz”, kikelnek a kiscsigák és a jövő évben meglesz az első „betakarítás". A csiga sajnos országosan kipusztulóban van, az évek óta tartó rabló- gazdálkodás eredményeképpen nagyszerű csigalelőhelyek tűntek el. A Hungaro Hélix Kft. már lett lépéseket — remélhetőleg eredményeseket — azért, hogy a jól fizető exportot mielőbb tenyésztés útján oldja meg államunk. Akik azért gyűjtötték, gyűjtik, hogy területei betelepítsenek az egyedekkel, azok előrelátóak, mert ez csigamennyiség utódokat hoz, s védve van a kipusztulás ellen. Két gazdánál jártunk: Tatabányán Varga Mihálynál, Kisbéren Szteblák Lajoséknál. Mindkét helyen szemet gyönyörködtető a látvány. Fejlődik az állomány, mind az előbbi 270 m2- en, mind az utóbbi 1000 m2-en. A területnek mindkét helyen a duplája értendő, hiszen aki érdeklődik a csigatenyésztés iránt, az tudja, hogf a terület felét kell betelepíteni, mert tavasszal majd a másik részre kell áttelepíteni a petéző állományt. Nagyon várják a tenyésztők a jövő esztendőt, amikor meggyőződhetnek arról, miért is dolgoztak. Azok járnak jobban — no nem anyagilag, hanem a munkát értve —, akik idén júliustól kötnek szerződést, mert így a sok tennivaló nem torlódik, hanem szépen elosztva főmunka mellett is kényelmesen elvégezhető. így van idő a gondos vetésre, a csigabegyüjtésre, a kerítésre, a hálóhúzásra, a megfelelő esőzteto beszerelésére, egyszóval ütemezni lehet a tennivalókat. A kisbéri FAUNA-HÉLIX várja mindazokat, akik még úgy gondolják, hogy szerződni kívánnak, s szívesen belevágnának valamibe, ami biztos hasznot hoz. Ádám Éva / 'S'J \ Örökre titok maradt, ( / • / hogy hová tűntek. Lehetséges, hogy egy jegesmedve felfedezte a levegőjáratot és magával ragadhatta a szerencsétlenül járt eszkimót, másik két társa pedig a jég alá kerülhetett, ahonnan többé nem tudtak kijutni, a jég alá kerültek, és ott lelték halálukat. Még sokáig keresték őket, hátha téves volt a feltételezésük. Amikor kissé enyhülni kezdett a hideg, a borult égből sűrű. hatalmas pelyhekben hullani kezdett az északi finom hó, szörnyű hideg szél kíséretében. Ekkor már lehetetlen volt a szabadban tartózkodás, ekkor abbahagyták a testvérek keresését. Kilencen voltunk és hatan maradtunk. Nehezen szoktam meg, hogy nincsenek többé köztünk. Még mindig tombolt a tél, mikor egy különös csoport közeledett felénk. Az eszkimók nyugtalanok lettek, izgatottan beszélgettek egymás közt, amiből én keveset értettem meg, de annyit kivettem, hogy ilyen fajta emberek már járhattak már erre, és talán most újra visszatértek. Lehettek vagy tízen, felfegyverkezve, motoros szánon közlekedve. Mikor odaértek, se szó, se beszéd, fegyverüket ránkfogták és oroszul parancsokat zúdítottak ránk. Ekkor döbbentem rá, hogy még az orosz nyelvből is sokat felejtettem. Azért a parancsukat vakon teljesítettem, a többieket is arra biztatva: tegyék azt, amit én, mert különben ránk lőnek! Mind a hatunkat egyszerűen felparancsoltak a motoros szánjaikra. Tíz órai motorozás után már látni lehetett a szovjet lágerek galambdúcait, amit fegyveres örök őriztek, legalább tizenötezer kényszermunkára ítéltet. En már tisztában voltam a helyzettel, de eszkimó társaimnak fogalmuk sem volt, mi történik velük. A két eszkimó lányt elkülönítették, azóta sent hallottam róluk semmit, de a három fivérükről sem. Ekkor, 1947januárjában államosították azt a távoli helyet északon, ahol együtt éltem az eszkimókkal. Ez az új láger, egy kimondottan titkos hely volt, még a vidék nevét sem tudta senki. A kényszermunkások különböző nemzetiségiek voltak, szigorított ellenőrzés alatt tartottak bennünket. Hamarosan rájöttem, hogy miért nem tudja senki, hogy hol vagyunk. Ide vitték mindazokat, akik aranyat kerestek és találtak. Itt voltak a kalandor kereskedők, Amerikából idevándorolt a gyors meggazdagodás reményében sok ember. Ezek a kényszer- munkások vezették az aranybányák lelőhelyeire az oroszokat és ebben a lágerben hozták felszínre az északi tájak kincseinek javarészét, az aranyat az aranyerekből és a darabos aranyat, mely utóbbi a föld felszínén is megtalálhatóak voltak, kemény, vörösbarna burokban. Felismerésében az itteni kényszermunkások igazi szakemberek voltak. Ahány gramm aranyat találtak, annyi gramm kenyeret kaptak naponta. Ha az itt talált arany az állam kasszájába kerül, nincs ország, amely nagyobb gazdagsággal rendelkezne, mint a Szovjetunió. De nem oda került, mert az itteni hatóság is mind elitéit kényszermunkás, bűnöző volt és a maga malmára hajtotta a vizet. Ettől a lágertől nem lehetett messze a Bering-szoros, Alaszka, pedig onnan 70-80 kilométer lehet a szoros túlsó oldalán. Onnan jönnek át titkos utakon, akik ezeket az üzleteket bonyolítják, anélkül, hogy valakinek a tudomására is hoznák. Sehol a világon nem folyik olyan spekuláció, mint éppen Szovjetunióban. Annak ellenére, hogy szigorúan büntetik mégsem számit. Éppen ezért /nindenki jól jár, csak az nem, aki megdolgozott érte. Eszkimó testvéreimtől elszakítottak, két hónap múlva vizsgálati fogságomból kiengedtek és a munkabarakkba helyeztek el. 1947 áprilisában a tél még mindig erősen uralkodott. Orvosi viziten megállapították, hogy alkalmas vagyok az aranybányában lévő munkára. Ezek a felcserek gyorstalpalón végezték az orvosi tudásukat, de sok esetben felülmúlták a doktorátust végzetteket. Engem semmi nem érdekelt, csak az, hogy hogyan tovább. Pedig ha jobban odafigyelek a körülöttem történtekre, pár hónappal előbb lesz változás az életemben. Az első napon, amikor kimentem a bányába dolgozni, arra lettem figyelmes, hogy mindenkit teljesen levetkőztetnek és egy helyiségen át kell menni, középen megfordulni. Ugyanezt tették visszafelé jövet, tehát egyetlen gramm aranyat sem lehetett a saját célra félretenni senkinek. Hatalmas hegyek között mentünk a munkahelyre, ki a felszíni munkára, ki a hegyek belsejében, az aranyerek keresésében vett részt. Mindenképpen jó megfigyelőképességre, jó szemre és legfőképpen akaraterőre van nagy szüksége mindenkinek. Aki itt dolgozott, az eszében csak a szabadság és az arany járt. Szabad akart lenni, még az is, akinek fogalma sem volt a szabadságról, mert egész életét a nevelőotthonban, fogházban, börtönben töltötte. Nagyon sok ember még azt sem tudta, hogy ki az apja, az anyja. Milyen is lehet a családi élet. Nem volt tudomásuk az anyai megnyilvánulásról, a szerétéiről, valami megmagyarázhatatlan érzés uralkodott bennük. Közel ötven év távlatából visszatekintve, nekem úgy tűnik, hogy nincs még befejezve semmi, nem mondhat véleményt senki sem. Egyikünk igaza sem lehet biztos. A hatalom mindenkor azok kezében van, akinek pénze van. Lehet okos, de pénz nélkül nem megy senki sem előre. Sőt az igazság eltörpül az igazságtalanság mellett. Sorstársaimmal együtt húztam az igát, tudván azt, hogy mindenki gondolatában a szabadság motoszkál. Esténként nem volt olyan nap, hogy ne kértek volna arra, hogy meséljek életemről, az európai népekről. Az őrök, akik titokban kihallgattak, nyíltan bevallották, hogy nekik sincs fogalmuk arról, hogyan terem a földben a krumpli, a gyümölcsfán az alma, cseresznye, körte és még ki tudja hány féle gyümölcs. Ezek az emberek el voltak szigetelve az élettől, csak azt tudták, hogy ha enni akarnak, dolgozni kell, mégpedig keményen. Nem sok minden érdekelte őket, ha tele volt a gyomruk, ők voltak a legboldogabb emberek. Legtöbbje életében nem evett gyümölcsöt, a süteményről halvány fogalma sem volt. A szabadság utáni vágy éltette őket, eldugott aranyaikat az öröknek adják el, akik hitegetik, hogy hamarosan hozzásegítik á szökéshez, de ez soha nem igaz, csak biztatás, hogy az aranyat megszerezhessék. (Folytatása következik) ORVOS ENDRE ÍGÉRET FÖLDJE A vég nélküli katasztrófa
