Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-15 / 139. szám
8 • PETŐFI NÉPE* 1990. június 15. NYÁRELŐ • Straszer András fotója Helyzet van . .. — Mi a paradicsom ? Olyan burgonya, amely a szocializmus felé vezető úton dühbe gurult és elöntötte a vér. (Varsó) Taggyűlést tartanak a kolhozban és két kérdés szerepel a napirenden: l. A pajta megjavítása. 2. A kommunizmus felépítése A kolhozelnök megnyitja a gyűlést: „Deszkát sehol sem tudtunk szerezni, ezért azt javaslom, térjünk rá azonnal a második napirendi pontra. ” (Moszkva) Bemegy a vevő az áruházba és azt mondja: — Ezt a pianinót kérem. — Máris, rendőr elvtárs. Deltát honnan tudja, hogy rendőr vagyok? Abból, hogy ez nem pianínó, hanem hőtárolós kályha. (Szófia) A párt kulturális osztályvezetője előadást tart a festőjelölteknek a képzőművészeti irányzatokról. „Az expresszionizmus az, amikor azt festjük, amit érzünk. Az impresszionizmus pedig, amikor azt festjük, amit látunk." Es mi a szocialista realizmus? — kérdezik a diákok. „A szocialista realizmus az, amikor azt festjük, amit hallunk." (Peking) A lengyel halász aranyhalat Jbgott. A hal kérni kezdi, hogy engedje szabadon, cserébe teljesíti három kívánságát. A halász azt mondja: — Az első kívánságom, hogy a kínaiak jöjjenek Lengyelországba. jól van mondja az aranyhal. — A második kívánságom, hogy a kínaiak jöjjenek Lengyelországba. Meglesz mondja a.hal. És a harmadik kívánság? —- A kínaiak jöjjenek Lengyelországba. — Nem értem, miért akarod mindig ugyanazt? Azért, mert ha háromszor jönnek a kínaiak Lengyelországba, akkor hatszor vonulnak át a Szovjetunión. (Gdansk) Mi a különbség a kapitalizmus és a szocializmus között? A kapitalizmus szociális hibákat követ el, a szocializmus kapitális hibákat. (Prága) Hogyan temették újra Sztálint? 1961 októberét írták. Szürke, ködös és hideg napok voltak. A Kongresszusi Palotában az SZKP XXII. kongresszusa ülésezett. Október 30-án a leningrádi pártszervezet nevében I. Szpirido- nov javaslatot tett arra, hogy Sztálin holttestét távolítsák el a mauzóleumból. A döntés meg is született. De úgy látszik, hogy a végleges döntést az SZKP Központi Bizottságának 1961. október 31-én megtartott plénumán hozták. Amint a plénum megkezdte munkáját, V. Csekalov ezredes, a testőri hivatal vezetőjének helyettese a kormányépületbe hívatott, és megparancsolta, hogy egy szakaszt készítsek föl Sztálin újratemetésére a Novogyevicsi temetőben. Majd telefonon hívott V. Csekalov és azt közölte, hogy a temetésre a Lenin-mauzóleum mögött, a Kreml falánál kerül sor. Esteledett. A Vörös téren igen sokan gyűltek össze. Az emberek csoportosan jártak, a mauzóleum körül ólálkodtak, hogy kilessék, mi történik a mauzóleum mögött. 18 órakor a milicisták kiterelték az embereket a Vörös térről. Azzal az ürüggyel zárták le az oda vezető utcákat, hogy a moszkvai helyőrség csapatai a díszszemlére gyakorolnak. Amikor beesteledett, azt a helyet, ahol a sírt kellett megásni, furnérlapokkal kerítették be és fényszóróval világították meg. Kb. 21 órára a katonák kiásták a sírt, és tíz darab vasbetonlapot helyeztek el mellette. A mauzóleum parancsnokságának munkatársai és a tudományos dolgozók segítségével Sztálin testét kiemelték a szarkofágból, és egy vörös vászonnal bevont koporsóba helyezték. Egyenruháján az aranygombokat rézgombokra cserélték. A testét sötét fátyolkelmével takarták le, csupán arcát és fél mellkasát hagyták szabadon. A koporsót a mauzóleum egyik oldalsó helyiségében állították fel. N. Svernyik vezetésével 22 órakor megérkezett a Sztálin újratemetésére alakított bizottság. A rokonok közül senki nem volt jelen. Amikor lezárták a koporsót, kiderült, hogy nincs mivel leszögezni. B. Taraszov ezredes, a gazdasági osztály vezetője ezt a mulasztást gyorsan helyrehozta. Ezután az ezred nyolc tisztje az egyik oldalsó kijáraton kézben vitte ki a mauzóleumból a koporsót. Ez idő alatt pedig a Vörös téren egyenes sorokban haladtak a díszszemlére készülő gépkocsik. 22 óra 15 perckor a koporsót a sírhelyhez vitték. A sír mélyén nyolc vasbetonlapból sajátos szarkofágot alakítottak ki. Egy-két perces hallgatás után a koporsót óvatosan leeresztették. A sírra helyezett lapon, amely hosszú éveken át, egészen a mellszobor felállításáig maradt ott, csupán Sztálin születésének és halálának éve volt feltüntetve. F. Konyev (a Kreml őrezredének volt parancsnoka) (A cikket az Argumenti i fakti című szovjet lapból vettük át.) TUDOMÁNYOS KISHÍREK Sípoló teniszlabda Az, hogy a teniszlabda hogyan pattan vissza a földről, nagymértékben a benne levő gáznak a nyomásától függ. Ezért a teniszlabdákat - nehogy a gáz kiszivároghasson belőlük — olyan dobozba helyezik bele, amely nyomás alatt van. Ha a dobozt nyitva hagyják, a labdák fokozatosan elveszítik gáztartalmukat, és vele a rugalmasságukat. Két vegyész, Thomas Reed és Thomas Georg a teniszlabdákat kén-hexafluoriddal és tetrafluor-metánnal, vagyis olyan gázokkal töltötte meg, amelyeknek nagy a molekulasúlyuk, s ezért csak nehezen hatolnak át a labdákat borító gumin. A tapasztalatok szerint az ilyen labdák hatvan nap elmúltával jóval erősebben pattannak vissza, mint azok, amelyeket levegővel töltöttek meg. Van azonban az ilyen labdáknak egy kellemetlen tulajdonságuk: amikor felpattannak, sajátos gáztöltésűk miatt némely játékost idegesítő magas hangot hallatnak. A sípoló teniszlabda készítői most olyan gázkeverék kel kísérleteznek, amelyben különféle gázok levegővel keverednek, s amelyek, miközben nehezen szivárognak át a labda burkán, nem keltenek hangot — nem sípolnak. Ingadozások a földmágneses térben Az ősi kínai edények elemzése arra vall, hogy a földmágneses tér összetett módon változott az elmúlt hatezer évben. (Az agyagedények kiégetésekor „befagyasztják” mág- nességüket, ebből következtetni lehet a földmágneses tér erősségére adott helyen és időben.) A világ különböző helyein talált minták elemzése alapján azt tartották, hogy kétezer évvel ezelőtt a földmágneses térerősség a mainál 50 százalékkal kiugróbb csúcsot ért el. A kínai civilizáció folyamatossága révén most már sokkal részletesebb a kép. A pekingi akadémia munkatársainak vizsgálatai szerint a földmágneses tér intenzitása az időszámításunk kezdete előtti 1500 és 1000 között, továbbá az első évezredben volt erős. Felteszik, hogy a földmágneses tér valamilyen helyi zavara érintette az ősi Kínát az időszámításunk kezdete előtt 500 körül, és ez a zavar azután nyugati irányban, a mediterrán térségben fejtett ki hatást, valamikor Krisztus születése körül. Biztonságos injekciós tű Az injekciós tűk használatuk után olykor megszúrják — megszúrhatják — az orvost vagy az ápolónőt, s például az AIDS-nek vagy a fertőző májgyulladásnak a kórokozójával is megfertőzhetik őket. E veszélyt elhárítandó egy müncheni cég olyan, az injekciós tűt teljesen körbezáró, reá húzható, mozgatható műanyag hüvelyt gyárt, amelyet az injekció beadása után csupán rá kell tolni a tű végére. Az Egyesült Államokban ezt a hüvelyt már alkalmazzák is, ha olyan beteget kezelnek, akiről tudják vagy gyanítják, hogy a vérén keresztül másokat is súlyos betegséggel fertőzhet meg. LEMÁSOLNI A KÜLFÖLDI PÉLDÁ T Házhoz megy a vendéglő Mostanában állandóan csökkenő forgalomról panaszkodik a magyar vendéglátás, holott azokat az eszközöket sem használja ki — vagy lassan veszi át —, amelyeket már külföldön kitaláltak. Ezek egyike volt a gyórsétkeztetés, amelyet ugyancsak későn vett át a „hivatalos” hazai vendéglátás, azaz a hajdani állami és szövetkezeti szektor. A maszekok lényegesen gyorsabbak voltak persze ebben is: letarolták a hamburgerpiacot, ők jelentek meg először a pizzával és a hot doggal. Van azonban egy vendéglátásmód, amely nálunk még egyáltalán nem terjedt el, és ez az étteremből megrendelt és házhoz szállított ebéd vagy vacsora. Mindig irigykedve olvastam azokat az amerikai novellákat, amelyben a főhős csak leszól a sarki hamburgereshez vagy a kínai vendéglőbe, és fél óra múlva már otthon fogyasztják a forrós, finom fogásokat. A háziasszonynak nem kell főzni, még mosogatni se, hiszen vagy visszajönnek a mosatlanért, vagy az eldobható tányér benne van az árban. Nehogy azt higgyük persze, hogy ez amerikai találmány: a világ minden vendéglőse rákényszerült erre a házhoz szállítós formára, legyen az japán, vagy akár magyar, utóbbi a két világháború közötti időszakban. Igaz, nálunk akkor sem terjedt el ez igazán. Úgy tűnik, egyelőre le kell mondanunk erről a hajdan olyan jól bevált, külföldön pedig természetes vendéglátási formáról. Először is mert az étterem olyan drága, hogy az átlag magyar állampolgár nerti engedheti meg magának. A McDonalds- ba elmenni és jóllakni is luxus, pedig ezek a büfék a világon mindenütt a legolcsóbbak. Nem beszélve most a több száz százalékos haszonkulcsot alkalmazó, pöffeszkedő, túl sok pincért foglalkoztató szállodai éttermekről, vagy akárcsak a csoportokból élő helyekről. Ugyan miért volna nekik érdekük ily módon növelni a forgalmukat, amikor így is megélnek? Jóllehet panaszkodnak olykor arra, hogy nincs vendég — ez főleg a jellegtelen lakótelepi éttermekre igaz —, de semmit nem tesznek azért, hogy valami újat kitaláljanak, árat engedjenek, egyedivé tegyék üzletüket. Miután nálunk minden vendéglő — tisztelet a kivételnek — egyben kocsma is, az italból úgy-ahogy fenntartják magukat. Hogy meddig, az más kérdés. De bármennyire is panaszkodnak az üzletmenetről, hétköznapi munkájuk során aligha tobzódnak az ötletekben. Az új privát helyek zöme a luxusvendégekre, üzletemberekre épit, vagy pedig harmadosztályú büfé. Átmenet szinte nem létezik. Ezért aztán, úgy látom, bele kell törődni, hogy csak a külföldi háziasszonyok életét fogja ezután is megkönnyíteni a házhoz szállított készétel. Ahogy nekik segít az ottani — megfizethető! — vendéglátás is. Elek Lenke VÍZIZENE Carlos Santos spanyol zongoraművész a sidneyi kikötőben, egy uszály tetején adott hangversenyével szórakoztatja az arra sétálókat, a közeli botanikuskert látogatóit és egy sétahajó utasait. A művész saját bevallása szerint is kedveli a szokatlan helyszíneket. (MTI- Press Képszolgálat) Fúrják a „csalagutat” A földkerekség legnagyobb építőipari vállalkozása, a Nagy-Britanniát és Franciaországot majdan összekötő csatornaalagút építése már félidejénél tart. Az óriási feladat a La Manche-csatorna mindkét oldalán mintegy 10 ezer ember munkaerejét mozgósította. A legkorszerűbb technikai eszközök segítségével három, egymással párhuzamos, 50 kilométer hosszú alagutat fúrnak, helyenként közel 100 méterrel a tengerszint alatt. A két szélső, 7,60 méter átmérőjű „csőben” futnak majd a vasúti szerelvények az egyik, illetve a másik irányba. A köztük húzódó, harmadik, kiszolgáló alagút már csak 4,80 méter átmérőjű, s ezt 375 méterenként keresztfolyosók kötik össze a főalagutakkal. A kiszolgáló alagútra a karbantartáshoz éppúgy szükség lesz, mint a szellőztetés• Képünkön a Pascaline nevű alagútfúró berendezés fúrófejét láthatjuk, a boldogan ünneplő munkásokkal, akik 11 hónap alatt egy 3250 méteres újabb szakaszát készítették el a „csalagútnak”. (MTI Külföldi Képszerkesztőség) hez, vagy — baleset, elakadás esetén - az utasok kimentéséhez. Az alagútépítés egyszerre folyik a föld felett, a föld alatt és a tenger alatt. A főalagutat készítő több mint ezer tonnás, 13 méter hosszú gépmonstrumok 8,60 méter átmérőjű lyukat fúrnak, amelyet azután vasbetongyűrűkkel bélelnek ki. Egy-egy fúrógép óránként három métert képes előrehaladni. A kiszolgáló alagút fúrásánál valamivel kisebb gépekre van szükség, ezek súlya már „csak” 470 tonna, s 5.75 méter átmérőjű lyukat készítenek. A kitermelt anyagot mindhárom alagútban teherszerelvények szállítják hátra. A francia alagútépitők öt fúrószerkezettel dolgoznak, az angolok hattal. A vasúti alagutaknak 1991 végére kell találkozniok, s a gigantikus alkotás átadására várhatóan 1993-ban kerül majd sor.
